A legjobb barát

A

z Úr egy lépéssel Dávid előtt járt, amikor kiépítette a Jónátánnal való barátságát (1Sám 20,1-43). Talán maga sem tudta, mi jó származhat abból, ha a királyfival barátságba kerül. Bizonyára először el sem hitte, és nem is igazán értette, hogy ő, egy pásztorfiú, mit is keres a palotában, a király udvarában. Isten mindig előttünk jár, ha mi nem látjuk vagy nem értjük lépéseit, bízzuk Rá magunkat, mert Ő nagyon jól ismer minket, és tudja, mit kell tenni. Sőt, Ő már előre ismeri útjainkat és mindazt, ami ránk vár.

Csak most látjuk meg, miért is adta Jónátánt Dávid mellé az Úr. Nagyon is szüksége volt erre a barátságra, hiszen Saul egyre erőteljesebben támadja, veszélybe kerül az élete, és Jónátán segítsége nélkül nagyon nehezen tudná kezelni ezt a helyzetet. Barátja a saját élete veszélyeztetésével áll mellette, mindent megtesz, csakhogy Dávidot megmentse. Apjával szemben állva is vállalja a barátságot, menti Dávidot, és erősíti is őt.

Dávid úgy éli meg helyzetét, mint űzött vad, a megtapasztalt támadás elcsüggeszti, úgy látja, már csak egy lépésre van a haláltól. Jó, hogy ebben a helyzetben nincs egyedül, hanem mellette áll Jónátán, aki erősíti, vigasztalja, bátorítja és segíti. Jó, hogy van valaki Dávid mellett, akivel őszintén beszélhet dolgairól, a benne dúló érzelmekről, akire rábízhatja magát. Jó, ha mi is meg tudjuk életünk nehéz pillanatait beszélni a társunkkal vagy egy másik testvérrel. Jó, ha tudunk egymásnak segíteni, mert ketten könnyebb hordozni a terheket, és jó, ha az Úr elé is együtt tudunk állni. Szükségünk van Jónátánhoz hasonló lelkületű testvérekre, akik vállalnak minket életünk nehéz szakaszaiban is, akik mellénk állnak. Milyen jó, hogy mi már kaptunk Jonatánnál hatalmasabb barátot, aki nemcsak vállalta a kockázatot, hanem oda is adta értünk az életét. Jézus a mi barátunk, sőt, Ő a legjobb barát.

Azt is fontos látni, milyen nehéz is volt Dávidnak ez az időszak, hiszen családon belül éri őt a támadás, az erőszak. Hiszen Saul egyben az apósa is volt. Jónátán vállalja, hogy megismeri apja szándékát, és erre fel is készíti Dávidot. Azt mondja: ha Saul valóban meg akarja ölni barátját, akkor messzire fogja kilőni a nyílvesszőt, és egy gyermeket küld utána ezekkel a szavakkal: „Arra, messze előtted vannak a nyilak” . Ez a rövid mondat üzenetet tartalmaz, mégpedig azt, hogy ne menjen vissza, hanem induljon útnak, mert Saul nem fogadja el, hanem továbbra is az életére tör. Jónátán azonban túllát apja gyűlöletén, és azzal bátorítja barátját, hogy ezen események által az Úr küldi el. Az Úr nem hagyta magára, Ő akarja, hogy hagyja el Saul udvarát, és így készüljön a nagy feladatra, az uralkodásra. Ez jó látás, mert így nem süpped depresszióba Dávid, hanem új erővel töltődik fel, és figyel az Úrra. Keresi, mi a terve ezzel a helyzettel. Jó, ha nem keseredünk el, ha nem zuhanunk magunkba, hanem mindig kérdezzük, mi a terve ezzel a helyzettel Istennek? Mire akar megtanítani, hová akar elvezetni?

Mennyire összecseng mai olvasmányunk két szakasza: Dávidot üldözi Saul, és az Úr Jézus is arról beszél, hogy tanítványai készüljenek fel az üldözésre (Mt 10,29-42). Isten gyermekei bármelyik korban és bármelyik nép közt éljenek, a világ soha nem fogadja be, mindig üldözni fogja őket. Azonban azt is hangsúlyozza, hogy mennyei Atyánk odafigyel övéire, még a hajszálaikat is számon tartja. Jézus tanítványainak jó kezekben van az élete, ezért nem kell félni. Az Atya számára drága az életünk. Mi már tudjuk, hogy Fia életébe került a mi életünk. Ha Isten ennyire szeret, nincs okunk félni, hanem bízzunk Benne. Higgyük, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra van.

Ezek az élethelyzetek is azért adónak, hogy vallást tegyünk Urunkról. Itt fog kiderülni, mi van a szívünkben. Ebben a helyzetben látszódik meg, hogy valódi-e a hitünk. Merjük Őt vállalni, mert Ő is vállalni fog az Atya előtt. Ne féljünk, ne futamodjunk meg, hanem tartsunk ki. Ne önmagunk megmentésére koncentráljunk, mert mi nem tudjuk magunkat megmenteni. Merjük vállalni Urunkért földi életünk elvesztését, mert aki érte elveszti az életét, megtalálja azt.

Úgy is igaz ez az Ige, hogy merjük elengedni az életünket, mindent, amihez eddig görcsösen ragaszkodtunk, és akkor megtapasztaljuk, hogy az Úr ment meg. Igazi és örök életet szerezni nem tudunk, Tőle kaphatjuk meg ingyen kegyelemből.

Arra is felkészít az Úr, hogy aki elfogadja a kegyelmet, és elindul Őt követni, azt onnan éri meg nem értés, ahonnan nem is várja. A megtért élet gyakran családon belül hozza az újjászületettet nehéz helyzetbe. Nem értik meg az új életét, nem értik meg Jézus iránti szeretetét, megváltozott életvitelét. Szomorú tapasztalat, hogy gyakran a bűn útján való járást, a szenvedélyek rabságát jobban elfogadják a családokban, mint a megtérést, az Úrnak szentelt életet. Azonban ne csüggedjünk el, Urunkat sem értette meg a saját családja, merítsünk erőt Belőle, és szolgáljunk tovább bátran. Nézzünk mindig Barátunkra, aki nem féltette önmagát, nem sajnálta életét, hanem odaadta, hogy megmentsen általa. Dicsőítsük Őt bátor, hitvalló élettel. Ez az élet kereszthordozással jár, csak az méltó az Úrhoz, aki felveszi a keresztet, vagyis halálra szánja magát, és engedi, hogy mostantól Jézus éljen benne. Ha ez megtörténik, nem féltjük magunkat, mert Jézus nem fél.

Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem

1. Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem, Mert nélküled az én erőm oly kevés, De hol te jársz előttem, nincs rettegés.

2. Szent irgalmaddal szívemet födjed bé, :/: Tedd örömben és bánatban csöndessé, Hogy hadd pihenjen lábadnál gyermeked, Ki szemlehunyva téged híven követ.

3. Ha gyarlóságom meg nem is érzené: :/: A vak homályból te mutatsz ég felé; Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem.

Isten áldásával.