Isten nevében

D

ávid a harctéren beszélget az emberekkel, információkat gyűjt, és egyre jobban megerősödik a szívében a cselekvésvágy (1Sám 17,26-58). Úgy látja, nem lehet szó nélkül hagyni Isten nevének a gyalázását. És szomorú, amikor azt látja, hogy Izráel fiai között nem akad senki, aki bátran kiállna Góliát ellen. Senki nem meri az Úrra bízni életét. A testvérei is inkább őt bántják, ahelyett, hogy az ellenséggel vennék fel a harcot. Könnyebb Dávidot szekálni, mint Góliáttal harcolni. Saját félelmüket és tehetetlenségüket testvérükre zúdítják. Valószínűleg szégyellik is a helyzetet, bántja őket, hogy nekik nem fáj az, ami Dávidnak igen. Fáj-e nekünk a sok istenkáromlás? Fáj-e Isten népének gyalázása, és annak tehetetlensége? Mert Dávidot a katonák tehetetlensége is keserítette. Látása szerint Isten népe, az Úr serege nem viselkedhet gyáván, nem futamodhat meg, mert neki élő Istene van. Pont ez különböztet meg a pogányoktól, hogy élő Istenünk van. De látszik-e ez? Látják-e valóban, hogy mi Istennel járunk?

Saul király elé kerül az Úr ifjú embere: szemben egymással a király és a pásztor. A király, a hadsereg csődöt mondott, de mire megy a pásztor? Az Úr mintegy rámutat, nem királyra, hanem pásztorra van szükség: nem a politika, a katonaság, hanem a pásztor oldja meg a gondokat. Nekünk is pásztorra van szükségünk, ezért küldte el Jézust az Atya, Ő a jó Pásztor. Keressük Őt, forduljunk Hozzá, ismerjük fel, hogy a Pásztor segíthet rajtunk.

Saul le akarja beszélni Dávidot, mert ő még gyermek, nincs a harcra kiképezve. Dávidot azonban nem lehet lebeszélni, mert van Istennel tapasztalata, és ő most is erre támaszkodik. A nyáj mellett megtapasztalta már többször is Isten segítségét, átélte szabadítását. Ebből a tapasztalatból merít erőt, és erre támaszkodva hittel vallja: „Az ÚR, aki megszabadított engem az oroszlán és a medve karmaiból, meg fog szabadítani engem e filiszteus kezéből is”. Az Úr megszabadít - szól az ifjú bizonyságtétele. Nem magára épít, nem henceg, nem azt mondja, ha elbántam az oroszlánnal, akkor elbánok Góliáttal is, hanem azt mondja, hogy a filiszteus kezéből is megszabadít az Úr. Csodálatos - ilyen hozzáállásra van nekünk is szükségünk. Ne azt mondjuk, majd ezt is megoldom valahogy, hanem bízzunk az Úr szabadításában. Akinek már van a múltban tapasztalata, az bízzon, hogy Isten ma sem hagyja övéit cserben, mai is képes megszabadítani, és meg is fog szabadítani. Gyakran azért roppanunk össze, mert nincs hitbeli tapasztalatunk, nem éltük még át Isten segítségét. Ehhez azonban nincs szükség rendkívüli színtérre, hiszen Dávid is a mindennapi munkájának végzése közben élte át Isten jelenlétét és szabadítását. Figyeljünk a magunk helyén az Úrra, bízzunk Benne a mindennapokban, és akkor a rendkívüli helyzetekben sem fogunk összeroppanni, mert tudni fogjuk: Istentől jön a szabadítás.

Dávid elutasítja Saul segítségét, a páncélt és a fegyverzetet, mert ezekkel egy pásztor nem tud mit kezdeni, így megmarad a maga fegyvereinél. Isten soha nem a világ fegyvereivel küldi övéit harcba, mert azokkal nincs esélyünk. Saul fegyverzete nem jó Isten gyermeke számára. Szabaduljunk meg a világ fegyvereitől, és öltsük magunkra Isten minden fegyverzetét. Csak így van esélyünk a harcban.

Dávid nem hagyja magát megfélemlíteni sem, sőt, nem is lehet, mert egyfolytában az Úrra néz. Számára Góliát eltörpül Isten személye mellett. Dávid sikerét az adja, hogy nem Góliátra néz, hanem egyedül az Úrra. Nem engedi, hogy bármi is eltakarja szemei elől az Urat. Ha csak egy pillanatra is Góliátra, a fegyverzetére nézne, vége lenne, de ő mindvégig Istenre néz. Mi se a problémákra figyeljünk, ne azokban gyönyörködjünk, de magunkat se sirassuk, hanem nézzünk az Úrra. Nincs olyan Góliát, amit Ő le ne tudna győzni. Az Úr neve által lehet számunkra is győzelem.

Isten fegyverzetét magunkra öltve, vagyis az Igével és az imádsággal felvértezve, bátran induljunk az eddig legyőzhetetlennek vélt feladatok felé. Ne engedjük magunkat megfélemlíteni, mert az Úr gyermekei Jézusban bízva győzelmet arathatnak a bűn, a betegség minden támadása felett.

Jézust Máté is Győztesnek látja, és így is mutatja be a számunkra (Mt 9,27-38). A mai Góliátok, az életünket megnyomorító helyzetek felett is Úr. Legyen vak vagy legyen béna, Jézus neve szabadulást hoz a számukra. A szabaduláshoz vezető út a hit. A mai tanítvány fegyvere a hit. Hiszitek-e, hogy én ezt meg tudom tenni? Milyen csodálatos kórus, azt zengik: igen, Uram. Vajon mi is ezt zengjük, amikor az élet próbál, amikor különféle nyomorúságokkal nézünk szembe? Mi is ezt mondjuk: Igen, Uram, hiszem, hogy meg tudod tenni? Azért erőtlen a tanítványságunk, mert gyakran mi sem hisszük határozottan, hogy amit kérünk az Úrtól, az megtörténhet. Higgyük, hogy ma is adhat látást, lelki látást, nagy szükségünk van rá, és adhat szabadulást a különféle megkötözöttségekből.

Jézus ma is azt mondja, amikor Hozzá megyünk segítséget kérni: legyen a te hited szerint. Vajon mi történik? Negatívum, mert van negatív hit is, vagy pozitívum, azaz győzelem, növekedés a hitünk nyomán? Adja az Úr, hogy mától kezdve mindig higgyük is, amit kérünk, mégpedig teljes szívvel. Ilyen hitben szolgáló munkásokra van szüksége. És amikor kérjük az aratás Urát, mondhatjuk: itt vagyok, küldj el engem. Lehetek én is Jézus munkása a magam helyén.

Dávid egykor

Dávid egykor, mint pásztorfiú

Indult a harcba,

Fegyverzete nem volt egyéb,

Mint bot, és parittya

Tarisznyájában öt sima kő,

Mégsem félt szíve,

Páncélruhás Góliátot

Nyomban legyőzte

Jó barátom, van-e hited

Győzni minden bűn felett?

Ellenállni, ha a világ

Csalogatja szívedet

Van erő, van, tudod-e hol?

Csakis Jézus Krisztusban,

Aki rá néz, sose veszít,

Mindig győztes a harcban.

Kis dolgok néha nagyra nőnek

Mint az óriás

Jónak látszó tett is 

lehet bálványimádás

Minden nap újabb ellenség jön

Készülj a harcra

Isten minden 

fegyverzetét

Öltsd fel magadra!

Isten áldásával.