Világítás

E

lkána hazaindul a silói szentélytől feleségeivel együtt (1Sám 2,11-36). Azt látjuk most, hogy Anna ott tudja hagyni Sámuelt, el tud tőle szakadni, nem veszi vissza, amit odaszentelt, hanem rábízza az Úrra. Azt is megláthatjuk, hogy aki Istennek szenteli életét, aki tud elhagyni Őérte, azt nem éri kár. Isten kárpótolja Annát, és még öt gyermeket ad neki. Erről beszél az Úr Jézus is: „Bizony, mondom néktek: senki sincs, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért, és ne kapna százannyit: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket, és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet” (Mk 10,29-30).

Azonban Igénk bepillantást enged Éli fiainak életébe, amely teljesen ellentéte Anna és Elkána hozzáállásának. Anna szíve tele van Isten iránti szeretettel, csak ad, Éli fiai pedig csak kapni akarnak. Sőt, nem elég, amit kapnak, hanem erőszakkal el is veszik. Életük, az Isten dolgaihoz való hozzáállásuk rossz példa.  Mi okozta ezt? Hogyan váltak ilyenekké? Amit meg kell látnunk ebben a történetben, hogy a hit nem öröklődik. Még a pap, a hívő ember gyermeke sem születik hívőnek, szüksége van újjászületésre, aztán elhívásra és önmaga odaszentelésére. Éli fiai apjuk után vitték tovább a szolgálatot, beleszülettek a papi családba, de a szívükben nem történt változás. Számukra csupán munkahely volt a szentélyben, az oltárnál végzett szolgálat, amiből jól meg lehet élni.

Figyeljük meg, hogy a megtéretlen szív nem képes megelégedni, mindig többet akar, mert a sok sem elég. Ezt látva, az emberek megutálták az Úrnak való áldozatot. Ezeknek a papoknak az élete taszított, és nem vonzott. Jól gondoljuk végig, milyen a mi szívünk? Meg tud-e elégedni, tud-e adni, lemondani?  Taszítok vagy vonzok?

A helyzet ilyen alakulásában megvan Éli főpap felelőssége is. Nem tudta igazán vonzóvá tenni az Úrnak való szolgálatot, nem munkálta ki fiai szívében Úr iránti tiszteletet és félelmet. Ezek a papok nem ismerték fel, hogy nincs nagyobb megtiszteltetés az ember számára az Úrnak való szolgálatnál.

Amikor elfajulnak a dolgok, már nincs hatása, már nem tudja megváltoztatni a rossz folyamatot, fiai nem veszik komolyan a szavát. Éli rámutatott, hogy az Úr ellen vétkeznek, és majd vállalni kell a felelősséget. Éli és egész háza népe megítéltetik, mert az Úr ad időt a megtérésre, ad időt az újrakezdésre, de ha nem történik változás, jön az ítélet.

Mi is sok időt kapunk Isten szavának, az Ő dolgainak komolyan vételére, sokszor szól hozzánk az Úr, de ha nem vesszük komolyan, jön az ítélet. Ha az emberi szó nem elég, komolyabban fog szólni. Ez az év is lehetőség életünk átértékelésére és arra, hogy teljes szívből forduljunk Urunkhoz. Még mindig van idő, de jó komolyan venni Isten szavát, jó megvizsgálni, mi van a szívünkben? Mit jelent számomra az istentisztelet? Mit jelent az, hogy Isten gyermeke vagyok, hogy szolgálhatom Őt? Milyennek látják az emberek rajtam keresztül Istent? Az Úr népéért vagy az Úr népéből élek?

Az Úr készíti már a változást, megvan a terve, mert Ő sohasem hirtelen cselekszik. Ebbe a tervbe illeszkedik a gyermek Sámuel. Az is elgondolkodtató, hogy Isten arra az Éli főpapra bízza jövendő szolgájának a nevelését, aki a saját fiait nem tudta jó irányba segíteni. Sámuelnek nyitott a szíve az Úrra, komolyan figyel a szavára, és már gyermekségében Neki szolgál. Milyen jó, ha már a gyermekek az Úrnak szentelik életüket, csak Neki szolgálnak. Azonban ne feledjük, azok a veszélyek, amelyek Éli fiait tévútra vitték, ma is jelen vannak. A pénz és a hatalom ereje ma is hatalmas,, átformálja a személyiséget is. Azonban az Úr Jézus ereje nagyobb, Ő meg tudja szívünket tisztítani, meg tud őrizni a hamis vonzalmaktól, és ha mégis elestünk, meg is tud szabadítani. Ő az az erős fegyveres, aki értünk bement a gonosz területére, legyőzte őt, és élete által megmentett minket.

Azokat, akik vállalják Jézust, vállalják Érte Isten országának boldogságát, azt a mást, amit felvázolt, a föld sójának nevezi (Mt 5,1-16). Akik elindulnak Őt követni, akik úgy élnek, ahogyan Jézus mondja, azoknak megízesül az életük, azok sóvá válnak, és az lesz a feladatuk, hogy ezt vállalják és ízt adjanak a világnak. Igen, Jézus követésében átalakul az életünk. Ha komolyan követjük és valóban azokra törekszünk, amit korábban mondott, minőségileg mássá leszünk. Ez az új minőség hatást is fejt ki. Sőt, az Úr azért helyezi Övéit a világba, hogy legyen hatásuk. Határozottan jelenti ki: sók vagytok. Nem lehet tiltakozni, hogy én nem tudok az lenni. Az vagy, és kész, erre lettél elhívva, és hozzá az erőt, az ízt, tehát a lényeget, Ő adja. Általa válunk sókká, a Vele való kapcsolat által tudunk meg is maradni annak.

Az a feladatunk, hogy sók legyünk, vagyis kerüljünk bele az életbe, úgy, amint a só is. A sónak az a célja, hogy hasson; belekerülve az ételbe eltűnik, csak az íze marad. A só az ételben nem nem látható, és nem is erre törekszik. A mai tanítványok problémája, hogy mindig látszani akarnak, közben elveszítik ízüket.

A só tartósít is. Megóvja a húst a romlástól. Amikor nem ismerték a hűtőt, sóval tartósították az ételeket. Az Úr a tanítványok élete által óvja meg a teljes romlástól a világot. Azonban ne feledjük azt sem, hogy ha a só elveszíti ízét, semmire sem jó, és így kidobják az emberek. A só csak arra jó, hogy ízt adjon és tartósítson, másra nem való. Ha már nem tölti be eredeti szerepét, felsózzák vele a fagyos járdát. De lassan már arra sem használják. Így nem marad más, mint eltűnni a levesben, mert egyébként kidobnak. Lehet, azért nem kell ma az egyház, és akarnak megszabadulni tőle, mert elvesztette eredeti ízét. Igen, az egyház eredeti, ezért nem kell semmihez hasonlítania.

Isten népe világosság is, az a feladata, hogy megvilágítsa az emberek számára az életre vezető utat.  De vajon világítunk-e? És ott akarunk e világítani, ahol sötét van? Hol találhatók Isten lámpásai? Ott, ahol már világos van, vagy megtalálhatók vagyunk a nyomorban, a sötét, sikátoros részen is? Ne ott akarjunk világítani, ahol már világos van, hanem ott, ahol még a sötétség uralkodik. Ha így teszünk, ha sózunk és világítunk, dicsőítik értünk mennyei Atyánkat. A cél, hogy a tanítványok élete által az Atya dicsőíttessék, tehát nem a tanítványokat dicsőítik, hanem Istent. Isten világító eszközei mi vagyunk - legyünk is azok!

Jézus, te égi szép

1. Jézus, te égi szép, tündöklő fényű név,

Legszentebb itt alant a föld színén!

Benned van irgalom,

Terólad zeng dalom,

Erőd magasztalom,

Ragyogj felém!

2. Az élet száz veszély, én lelkem, mégse félj!

Míg Ő tart karjain, hű Mestered!

Elhagynak emberek,

Mit árt, ha Ő veled?

Töröld le könnyedet,

Jézus szeret!

3. Akaratod nekem mutasd meg szüntelen,

Ne rejtsd el, Mesterem, tetszésedet!

Alázattal tele,

Hadd merüljek bele,

Hisz idegenben jár

Itt gyermeked!

4. Tisztíts meg teljesen, szentelj meg, hadd legyen

Fényedből fénysugár az életem,

Míg a homályon át,

A lelkem otthonát,

Világosságodat

Elérhetem!

Isten áldásával.