Leborulva

E

zékiel ismét egy vallomással vezeti be üzenetét, számára Isten "az én Uram" (Ez 46,1-24). Tehát személyes kapcsolatban van Istennel, és Ő az élete Ura. És ez akkor is így van, ha ezt nem mindenki fogadja el. Megvallja, hogy számára Isten élő, akivel kapcsolatba lehet kerülni. Beszél, van szava, van üzenete a számára.  Ő ezt akkor is vállalja, ha nem mindenki vállalja. Benne van ebben az is, hogy az üzenetet ezáltal nem a saját mondanivalója, hanem Istentől származik. A próféta nem más, mint Isten postása, átveszi és kézbesíti a levelet, de a tartalom nem tőle származik. A levél mondanivalója mögött Isten áll. Ezért a népnek is komolyan kell venni mindazt, amit hall. Hogyan állok én a Bibliához? Számomra is Isten levele? Úgy veszem át, hogy bár emberek kézbesítik, de a tartalma az Úrtól jön, az én mennyei Atyám szól hozzám személyesen? Ha az Atya szól, akkor megbízható a tartalma, és komolyan kell vennem. Jó, ha én is megvallom: számomra élő valóság Isten, naponta megtapasztalom, hogy szól hozzám.

Továbbra is az áldozatok rendjéről beszél a próféta. Nem mindegy, hogyan járulunk az Úr elé. Megragadott, ahogyan leírja, hogy az áldozat bemutatása idején leborulva imádkozzék a fejedelem, majd a nép is. Tehát a megfelelő Isten elé járulás alázatban történik. Azt kéri, boruljon le az Úr előtt. A leborulás kifejezi, hogy Isten az Úr, Ő a király, én pedig a szolgája vagyok. Fontos az imádkozás, a leborulás, mert aki nem borul le, az kiborul. Jó, ha rendszeresen leborulunk az Úr előtt, és kiöntjük szívünket Előtte. Mert akkor már nem mi cipeljük a terheket, hanem átadtuk Neki.

Az imádkozás azt jelenti, hogy Isten színe elé állok, és ez megtörténhet úgy is, hogy félrevonulok egy helyiségbe, de úgy is, hogy utazás közben elcsendesítem szívemet, belső szobát formálok belőle, és átélem, hogy megszólal az Úr. Imádkozás közben nemcsak én beszélek, hanem Isten is szól, így lesz párbeszéd a csend ideje. Ha csak én beszélek, az monológ, akkor válik igazi imádkozássá, ha Isten is megszólal. Az is fontos, hogy mi is beszéljünk, hiszen már az is gyógyítólag hat, amikor feltárjuk a szívünket, kimondjuk magunkból a feszültséget, az aggodalmaskodást. A teljes gyógyulás akkor megy végbe, amikor az Úr szól, hiszen szava a legjobb gyógyszer.

Pál apostol őszintén ír, meri vállalni a problémákat is (Gal 2,11-14). Nem tesz úgy, mintha köztük minden rendben volna. A hívő ember is megmarad embernek, sőt, most már a gonosz még erőteljesebben lép fel ellene. Pálék hatalmas munkát végeztek, szinte az egész világot lefedték az evangéliummal. Nagy dolog volt, hogy az akkori pogány világ hallhatott a jó hírről. Pál úgy végezte el ezt a feladatot, hogy nem léteztek modern kommunikációs eszközök. A gonosz igyekezett mindent megtenni, hogy akadályozza az ige terjedését, de hát a szolgákat lehet, az igét nem lehet megakadályozni a célba érésben. Pált bilincsbe lehet verni, de az igét nem, mert az ige nincs bilincsbe verve.

A gonosz gyakran próbál úgy célt érni, hogy éket ver az Úr tanítványai közé. Az egyik jó módszer, amikor valaki a világnak akar tetszeni, vagy egyszerűen más hívők véleményének kíván megfelelni. Péter nem merte vállalni a pogányokat, amikor zsidókeresztyének is megjelentek azon a területen. Korábban együtt evett velük, de amikor a zsidók megjelentek, félrevonult tőlük. Kicsit hasonlít ez arra a helyzetre, amikor megtagadta az Urat. Tulajdonképpen most is hasonló történt, mert amikor az Úr tanítványait nem vállaljuk, akkor magát az Urat nem vállaljuk.

Nem fordult még elő velünk, hogy bizonyos helyzetekben vagy bizonyos emberek előtt nem mertük vállalni hitünket? Ha mellénk ült valaki a vonatban, gyorsan eltettük a Bibliát? Vagy nem beszéltünk Jézusról, igéről, Isten akaratáról osztálytársak, munkatársak barátok előtt. Pál apostol nem fogadta ezt el, és bátran megmondta Péternek, hogy ez nem helyes. Péter mindenki előtt tekintély volt, ismerte Jézust, mesélte a Róla szóló történeteket, és Pál ezt a nagy személyiséget helyreutasítja. Vállalom-e az Urat és az Ő akaratát akkor is, ha abból én kerülhetek ki rosszul? Pál nem törődött azzal, mit fognak ehhez szólni, ő nem azt nézte, a másik kicsoda, hanem azt, hogy tisztán kövesse az Urat. Pál számára fontos, hogy a tanítvány mindig egyenesen járjon, soha ne alakoskodjon, hanem mindig legyen tanítvány, mindig vállalja igei meggyőződését, vállalja az igazságot.

Atyám, én imádlak!

1. Atyám, én imádlak! Leborulva áldlak, úgy szeretlek!

2. Jézus, én imádlak! Leborulva áldlak, úgy szeretlek!

3. Szentlélek, imádlak! Leborulva áldlak, úgy szeretlek!

Isten áldásával.