Látni Istent, Krisztusban

I

smét jajkiáltással kezdi beszédét a próféta, ez a jaj Asszíriának, az elbizakodott népnek szól (Ézs 33,1-24). Mivel egyre nagyobb területet hódított meg, és eddig senki nem volt képes megállítani, úgy véli, legyőzhetetlen. A jaj üzeni, Isten hatalmasabb, meg tudja állítani, vissza tudja fordítani őket Jeruzsálem falai alól.

Az ige pusztítónak, rablónak nevezi ezt a népet, olyannak, aki még nem élt meg pusztulást, nem tapasztalta másik nép hódítását, nem élte meg, hogy ellenséges hadsereg betör, és elpusztít mindent. De ha nem változtat, ő is erre a sorsra jut. Embertelenné váltak, mert ők soha nem tapasztaltak ilyet, így azután nem tudtak együtt érezni a szenvedőkkel. Hányszor vagyunk mi is érzéketlenek mások problémáival szemben, mivel mi még nem éltünk meg olyan helyzetet, nem éljük magunkat bele abba, amin a másik keresztülmegy. Meg kell tanulnunk az empátiát, sőt, el kell kérnünk Urunktól, mert Ő együtt tudott érezni a fáradt, éhes emberekkel, átélte a 38 éve béna és a leprás helyzetét is. Ezért nem ment el érzéketlenül mellettük, hanem könyörült rajtuk.

A próféta Istenhez kiált, tudja, van kihez fordulni, nincsenek magukra hagyva. Kiáltsunk Hozzá ezen a reggelen is, reménységünket vessük Belé. Ha bármi fenyeget és ránk borul rémisztően, mindig felfelé figyeljünk. Lássuk meg, Ő jelen van, Ő a szabadító. Olyan jó, hogy Hozzá fordulhatunk. Ézsaiás elmondja, reggelenként kiált az Úrhoz és Tőle kér segítséget. Kövessük példáját, keressük már reggel az Urat, mielőtt bármi más betöltené gondolatainkat, elvonná figyelmünket, vagy a magunk tervei körvonalazódnának, forduljunk Hozzá. Kezdjünk minden napot Istennel, keressük Őt munkába indulás előtt. A próféta szavaiból kitűnik, hogy Ő magát Istent keresi, nem csupán a segítségére vágyik, hanem az élő Istennel óhajt már reggel együtt lenni. Vágyol-e az Úrral lenni, szót hallani Tőle?

Amikor az Úr megjelenik, az csodálatos. Isten megismerése szabaddá és gazdaggá tesz. A próféta örömmel mondja, az Úr félelme lesz a kincse. Azért jött el az Úr Jézus, hogy Benne leljük meg kincsünket. Pál apostol meg is találta ezt a kincset, Krisztus megismerése gazdagságot jelentett a számára. Elmondhatom–e, hogy Krisztus az én gazdagságom?

Az Úr szabadítása nyomán gyógyulást és bűnbocsánatot nyernek az ott lakók. Amit nem gondoltak, az valósággá válik. Az ellenség elvonul, és a nép Istennek örül, megtapasztalja a bűnbocsánatot, és ez által gyógyul az élete. A bűnbocsánatot megelőzi a bűnbánat. Tehát a nép rádöbben, hogy bűnös. Jó, ha meglátjuk bűnös voltunkat, de felismerjük Krisztusban a kegyelem lehetőségét is.

Az Úr Jézus tanítja Isten országa dolgaira követőit (Mt 5,1-12). Félrevonja őket egy hegyre. A hegyoldal közelebb viszi őket Istenhez, és kivonja a világ zajából. Csöndre van szükség Isten szavának meghallásához és az abban való elmélyedéshez. Nem csupán szép szavak hangzanak el, hanem az Isten szerinti életforma alapjait rakja le a számukra. Ehhez csendre van szükség. Ahogyan Ő felment a hegyre, úgy kell nekünk is megkeresni az alkalmas, a megfelelő helyet a csendességre. Nem egy rövid fohászt mondanak, hanem megismerteti őket Isten országa rendjével, bevezeti őket Isten uralkodásába. Minket is be akar vezetni az Úr az Országba, azt akarja, hogy meglássuk, Isten országa másképpen működik, mint a világ. Más értékek állnak a középpontban.

Jézus a boldog életről ad tanítást a számukra, és mindenki boldog szeretne lenni, ezért felvázolja a boldog élet alapját. Nem az a boldogság, amit mi annak látunk, itt nincs szó sikerről, sok pénzről, gondtalan életről, állandó kacagásról. Nem az a boldog, akiért rajong a világ - lám, Jézus is a hegyre megy, és nem a reflektorfényt keresi.

A boldogság az Istenhez való tartozásból, jelenlétének átéléséből fakad. Azért vagyok boldog, mert összekapcsolódik az életem Istennel, országa polgára lehetek. Itt Istenről van szó, az országról, sírásról, éhezésről, üldözésről. Mit akar mondani Jézus ezzel? Azt, hogy az élet perifériáján lévő ember is lehet boldog. Nem önmagában a szegénység jelent boldogságot, mert mind a szegény, mind a gazdag lehet boldogtalan. A boldogság a belső szegénységből fakad, amikor külső helyzetemtől függetlenül átélem az Istenre való szorultságot. Az a boldog, aki felismeri és vállalja, Istenre van szüksége, aki megtapasztalja magában az Isten utáni vágyat, az igére való éhséget. Ezek sem magukban jelentenek boldogságot, hanem az Úr válasza által. Aki érzi, hogy szegény, nyomorult, és Tőle várja a segítséget, aki megfogadja a tanácsot, és Tőle vesz ruhát, szemgyógyító írt és tűzben izzított aranyat, az boldog lesz.

Ez az élet nem jelent nyugalmat és biztonságot, a hívők megtapasztalják, hogy Őérte szenvednek. És Jézus boldognak mondja őket. Igen, akik Őmiatta szenvednek el sérelmet, hátratételt, boldogok lehetnek, mert az Úr és a próféták is hasonlókat szenvedtek el. Hányszor védjük magunkat, mennyire kényesek vagyunk a nevünkre, pedig a legnagyobb kincs az Úr szeretete. Boldog, aki átéli, hogy a szíve megtisztult az Úrban való hit által, mert ő megláthatja Istent. A tiszta szív ismeri fel Krisztus arcán Istent. Mi Őbenne láthatjuk az Atyát. Kérjük Urunk bűnbocsátó kegyelmét, mert amikor hittel kérjük a bűnbocsánatot, a szabadítást, annak megtapasztalása nyomán felragyog előttünk Jézus arcán Isten arca. Aki Jézusban meglátja a Krisztust, az Istennel találkozik.

 NEM LÁTHAT BÁR E FÖLDI SZEM

1.  

Nem láthat bár e földi szem,

Jézus, Tiéd vagyok.

Bár arcod rejtve van nekem,

Mégis felém ragyog.

2.  

Fülem nem hallja hangodat,

Mégis beszélsz velem,

S boldogságot csupán az ad,

Ha szódat figyelem.

3.  

Képed betölti lelkemet,

Utam bármerre visz,

És mindenütt kezed vezet,

Ha azt nem látom is.

4.  

Kimondani mi vagy nekem,

Ó, nincsen arra szó,

Most hitből áll csak életem,

S mégis mindez való.

5.  

De majd a fátyol szétszakad,

Mely most még rejteget.

Színről színre látlak magad,

S fényedben élhetek.

Isten áldásával.