|
V
|
égére
értünk a Bírák könyvének, amelyben megláthattuk a következményeit, annak amikor
nem viszik végbe Isten parancsát (Bír 21,15-25). Izráel népe nem tisztította
meg a honfoglalás után Kánaán földjét az ottani kultuszoktól, így a mögöttük
levő több száz esztendő nem szólt másról, mint a bűnnel való küszködésnek. Az
el nem távolított bűn, vagy szokás leköti erőnket, figyelmünket, elvon a
szolgálattól. Így járt Izráel is, a mögöttük levő évszázadok alatt nem váltak
bizonyságtevőkké, nem vonzottak másokat, hanem csak önmagukkal voltak elfoglalva.
Eltelt a drága idő és nem más népeket tettek tanítvánnyá, hanem maguk
bukdácsoltak. Elestek és felálltak, erről szólt az életük. Az Úr azonban ennél
többet akar adni, többre hívott el. Gondoljuk végig a mögöttünk levő éveket,
hogyan teltek? Szolgáltunk vagy csak önmagunkkal, esetleg egymással viaskodtunk.
Az ördög célja, hogy önmagukkal foglalja el a tanítványokat, mert ezáltal veszélytelenekké
válnak.
Isten kegyelme, hogy a sok elesés után mindig felkínálta a talpra állás
lehetőségét. Mert az Úr nem azt akarja, hogy a fekve maradjunk, hanem azt, hogy
talpra állva győzzünk, sőt talpon maradjunk. A mai napon is nézzünk az Úrra és
mondjuk, ha tegnap elestem is, de ma felállok, a bűnnel szakítok és az Úrnak
élek.
Izráel még mindig korábbi bűnének és fogadalmának a csapdájában van.
Azonban nem azt látjuk, hogy végre az Úrtól kérnének tanácsot, hanem inkább Őt
okolják, Rá hárítják a pillanatnyi helyzetért a felelősséget. Mennyire mai ez,
mi is hamar az Urat okoljuk, azért ami történt, és nem akarjuk meglátni
személyes felelősségünket, pedig enélkül nincs igazi megújulás. Így azután a
megoldás is hasonló, mint korábban, emberi ötlettől vezérelve cselekszenek,
ismét azt teszik, amit az Úr nem akar. Azt teszik, ami jónak tűnik a szemükben.
Mi is gyakran ezzel mérjük tetteink helyességét, ha jónak tűnik a társadalmi
normák és szokások fényében, megtesszük. Pedig, amit mi jónak látunk, azt nem
biztos, hogy Urunk is úgy látja.
Pál rámutat arra, hogy a tanítványság nem ér véget a megtéréssel, hanem
ott kezdődik. Hasonlóan a futóversenyhez (1Kor 9,24-27). Amikor a startjel
megszólal, az nem a verseny végét, hanem a kezdetét jelzi. Sok erőbevetésre van
szükség, hogy a starttól a célig eljusson a versenyző. Így van ez a hívő
életben is, amikor valaki hitre jut, az első körnek indul neki és sok-sok kört
kell még megtennie, amíg célba ér. A körök jelentik a tanítványi életet.
Az apostol kitartó életre buzdít, azt kéri, hogy a célra koncentráljanak.
Mert az a lényeg, hogy célba érjünk. Akinek azonban elkalandozik a figyelme, a
gondolata azt megelőzik, az nem lesz nyertes. Ne engedjük, hogy bármi is
elvonja figyelmünket a célról.
A célba érkezéshez önfegyelemre, önmegtagadásra, a csábítások
megtagadására van szükség. A sportoló is sokszor szívesebben tenne mást, mint
edzene, de mivel bajnok akar lenni, nemet kell mondania a pihenés, az étkezés
vagy a szórakozás utáni vágyára. Mindent alá rendel a győzelemnek. Ezt tette
Urunk is, megváltásunk érdekében mindenről lemondott, mindenre nemet mondott,
ami ettől elvonta volna.
Ne feledjük, van cél, ez a cél pedig nem a jólét, hanem az örökkévalóság.
Úgy fussunk, hogy mindig ezt tartsuk szem előtt, tudom hova tartok. Így tehát a
tanítvány élete céltudatos, nem véletlenszerű, hanem a célt szeme előtt tartó
élet.
Egyedüli reményem
1. Egyedüli reményem, Ó, Isten, csak te vagy; Jövel és nézz meg engem,
Magamra, ó, ne hagyj! Ne légy tőlem oly távol, Könyörülj hű szolgádon, Úr
Isten, el ne hagyj!
2. Ha a nehéz időkben Elcsügged a szívem, :/: Vigasztalást igédben, Uram,
te adj nekem! Ha kétség közt hányódom És mentségre nincs módom, Te tarts meg,
Istenem!
3. A földön ha elvesztem Szerelmem tárgyait, :/: Maradjon meg mellettem
Szerelmed és a hit; Csak azt el ne veszítsem, Mi benned, ó, Úr Isten, Remélni
megtanít!
4. Földi jó és szerencse Mulandó, mint magunk, :/: De a hit drága kincse
Örök és fő javunk; Hitünk áll rendületlen, Hogy Isten véd szüntelen: Élünk vagy
meghalunk.
5.
Uram, a nyomorultat, a gyöngét el ne hagyd, :/:
Az árvát, elhagyottat Gyámolítsd te magad! A szegényt, ki remélve Csak reád néz
az égre: Úr Isten, el ne hagyd!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése