Őrálló

E

zékiel hét napig szótlanul tartózkodott népe fiai közt (Ez 3,16-27). Az üzenet, amit kapott nehéz volt, és így képtelennek bizonyult a szólásra. Amikor az Istentől érkező üzenetet kellene továbbadnia, lebénul, képtelen megszólalni. Hányszor tapasztaljuk mi is, hogy mennyi mindenről tudunk szabadon és őszintén beszélni, de amikor az Igéről kellene szólni, képtelenek vagyunk megszólalni. Megfigyeltem, hogy egy alkalom előtt intenzív beszélgetés folyik, sőt egyenesen beszéd kavalkád megy végbe, amikor azonban az elhangzottakhoz kellene hozzászólni, már nem megy a beszéd.

Az egyik dolog, hogy az ördög pont azt akarja, hogy néma keresztyének legyünk. Isten a beszéden, a kommunikáción keresztül végzi a munkáját. Az evangélium hirdetése bízatott ránk, ahhoz pedig beszélni kell. Így ha az ellenség eléri a beszédképtelenségünket, tulajdonképpen nyert ügye van és kifogta a szelet a vitorláinkból. Beszéd nélkül nem terjed az evangélium. Ha nem teszünk bizonyságot, nem jelentünk veszélyt a sátán számára.

Hét napig érhet az üzenet a prófétában, vagy ennyi időt kap, hogy rászánja magát és végre megszólaljon. Nem azért hívta el az Úr, hogy félrevonulva elmélkedjen a hallottakon, hanem adja tovább, amit hallott. 

Az Úr szava ismét szól. Milyen jó, hogy újra szól, hogy nem fárad bele Isten és kész a némákat is beszélőkké tenni. Áldott legyen Urunk, hogy ma is szól, hogy még mindig van szava hozzánk, hogy Ő nem törődik bele némaságomba, hanem ki akar mozdítani belőle. Őrállónak adta Izráel számára, tehát nem a befelé fordulás a félrevonulás a feladata, hanem az éberség. Neki kell ügyelni, hogy Izráel népe megmaradjon az Úrba vetett hit mellett.

Az őrállónak először is felfelé kell figyelnie, mert itt nem önkényes fegyelmezésről van szó. Nem akkor szól Ezékiel a népnek, amikor neki nem tetszik valami, hanem akkor, amikor Isten szól, amikor az Úr szól bele valakinek az életébe, amikor megmutatja mi a rossz. Itt nem ő a mérce, hanem az Úr Igéje, Isten kijelentése, ezek alapján szól. Mi gyakran akkor szólunk, ha nekünk nem tetszik valami a másik életében, és ha nem változtat, ha nem igazodik hozzánk, hamis kegyességgel megsértődünk és önelégülten sorsára hagyjuk. Én figyelmeztettem, mondjuk és meg vagyunk magunkkal elégedve. Azonban nem erről van szó.

Itt az Úr figyeli népe életét és a prófétának javító, megújító szándékkal mondja el, ha valakinek az életében bűnt, hűtlenséget lát. A próféta feladata, hogy figyelmeztesse a vétkezőt. Ennek a figyelmeztetésnek nem az ítélet, a kirekesztés a célja, hanem a megjobbítás, a megváltozás. Azért kell szólnia, hogy a vétkező meglátva bűnét, megbánja és visszatérjen az Úrhoz, megváltoztassa életét.

A félelmes szívű prófétát erősíti és lelkigondozza az Úr. Mégpedig azáltal, hogy szívére helyezi a felelősséget. Az üzenet továbbadásáért felelős, azért már nem, hogy mi lesz a sorsa, annak, amit tovább ad, de azért igen, hogy tovább adja e. A félelem, az önsajnálat sem lehet indok arra, hogy ne adjuk tovább, amit az Úr ránk bízott. Másrészt, ezzel a felelősség hangsúlyozással az üzenet felhígításától is óvja gyermekét. Ez szokott minket kísérteni, beszélünk ugyan az Igéről, de nem teljes evangéliumot hirdetünk, hanem csak azt mondjuk, amit hallani szeretnének. Kicsemegézzük az Igét, és csak a finomabb falatokat, az édességet adjuk tovább, és keményebb eledelt, az ítéletes szavakat kihagyjuk. Nem lehet az Igét felhígítani, mert ezáltal becsapjuk az embereket.

Minden szabad nekem, olvassuk a jól ismert Igét (1Kor 10,23-33). Igen, ez így van, és ez csodálatos. Jézus Krisztus tanítványa megszabadított ember, ő már nem kényszerek és félelmek között él. Jézus Krisztusban igazi szabadság részesei lehetünk. Mi már nem úgy állunk az élethez, hogy semmit sem szabad, hanem úgy, hogy minden szabad nekem. De mielőtt rosszul értelmeznénk és szabadossá válnánk, meg kell látni a folytatást. Szabad ugyan mondja, az apostol, de vegyük figyelembe, hogy vannak dolgok, amiket megtehetnénk, de azok ártalmasak. Megtehetem, de ha nem használ, vagyis nem építi, és nem lendíti előre az életemet, akkor nem élek vele, nem teszem. Az igazi szabadság képes mérlegelni, és ha szükséges tud nemet mondani. Az a szabadság, amikor valaminek a megtételére van lehetőségem, de felismerve ártalmas voltát nem teszem meg, hanem nemet mondok rá.

A szabadság megtanít felmérni, hogy amit mondani vagy tenni akarok az épít-e, ha nem akkor nem mondom, vagy nem teszem. Milyen sok áldás származik abból, ha így meg tanulunk szabadságban élni.

Csodálatos Igét idéz az apostol: „az Úré a föld és annak teljessége”, igen minden az Úré. Ami körülvesz bennünket, amiben élünk, és amivel rendelkezünk, mind az Övé. Tőle kaptuk ajándékba, hogy jól élve velük, dicsőítsük az ajándékozót. Mindennek látása azért fontos, mert a szívünk könnyen az ajándékhoz rögzül és nem az ajándékozóhoz. Aki azonban felismeri, hogy minden az Úré, az mentessé válik az aggódástól és hálás életet él, mert tudja, hogy életéről az Úr gondoskodik.

 Az Úr bír ez egész földdel

1. Az Úr bír ez egész földdel És minden benne élőkkel; Övé a földnek kereksége, Mit a tengeren épített, Folyóvizekkel körülvett, Melyben meglátszik bölcsesége.

2. Ki mégyen fel a szent helyre, Az Úrnak ő szent hegyére? És vajon kitől tiszteltetik? Akinek tiszta ő szíve, És ártatlan az ő keze, Aki hamisan nem esküszik.

3. Ezt az Úr megáldja szépen, És az idvezítő Isten Adja igazságát őnéki. Az pedig a boldog nemzet, Mely, nézve az ő szent színét, Jákóbnak Istenét keresi.

4. Ti szent kapuk, kinyíljatok, Fejeteket feltartsátok: E dicső király hadd térjen be! Micsoda dicső király ez? A seregek Istene ez, Nagy ennek hadi erőssége.

5.      Ti kapuk, emelkedjetek, Fejeteket felvessétek, Hogy e király belétek térjen! Kicsoda e nagy királyság? Ez a Zebaoth uraság! Mely nagy az ő dicsőségében!

Isten áldásával.