Osztatlan szívvel

A lévitát látjuk. Aki elment a másodfelesége után (Bír 19,11-30). Az apósánál tartózkodik és nem indul azonnal vissza, hanem néhány napot ott tartózkodnak. Az após az, aki mindig marasztalja és arra bátorítja, hogy útnak indulás előtt, gyűjtsön erőt. Erre érdemes odafigyelnünk, mert az erőgyűjtés mulatozással történik. A lévita az Úr szolgája, így számára az Igének, az Úrral való élő kapcsolatnak kellene erőforrássá válni. Azonban ő nem Istenhez fordul, nem az Igében mélyed el, nem csendességet tart, hanem mulatozik. Milyen csodálatos, hogy számunkra az Úr biztosítja Igéjét, a Vele való áldott közösséget. Rajtunk múlik, hogy élünk e vele, bemegyünk e belső szobánkba, ahol megtapasztalhatjuk az Úr jelenlétét. Számunkra Ő az igazi erőforrás. Ő maga mondja: „akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el” (Ézs 40,31).

Ennek ellenére mégis sokan a lévita módszerét alkalmazzák az erőgyűjtéshez, a feltöltődéshez. Pedig az Úr Jézus sem az alkoholhoz nyúlt fáradtság idején, nem is pusztán pihenni indult, hanem mindig az Úrral való imádságos közösségben nyert erőt. Isten jelenlétében töltődött föl. Nagyon mai embernek tűnik a lévita apósa, neki csak az a lényeg, hogy jól érezzék magukat, vidámak legyenek, de nem számít Isten akarata, a Neki való engedelmesség.

A további bonyodalmak a halogatásból fakadnak. Jó, amikor az Úr indít egy feladat elvégzésére, ha azonnal, késedelem nélkül cselekszünk, hiszen mindennek rendelt ideje van. Mivel nem reggel indultak szükségük volt szállásra. Azonban nem hallgat a tanácsra, nem lehet őt vezetni, mert csak a külső dolgokra figyel. Ő, mint lévita nem akar a pogány jebúsziaknál megszállni, de amikor másodfeleséget vett magának, nem ügyelt ennyire a törvényre. Mi is milyen kínosan ügyelünk a látszatra, de mi van a szívünkben?

Gibeában már Isten népének tagjai élnek, de nincs bennük vendégszeretet. Sőt azt kell megtapasztalnia a lévitának, hogy az ott lakók teljesen elferdültek, hiszen férfiakra gerjednek fel. Meg kell látni, hogy ahol Isten ki kerül az élet közepéből, ahol már nem Ő a forrás, ott hamar a környezet hatása alá kerül még Isten népe is. A pogány népek szokásaihoz igazodtak, természetessé vált számukra a bűn, az amire Isten ítéletet mond. A lévitának látnia kell, mi történik, ha nem hirdetik Isten akaratát, ha a törvény nem világít a számukra.

Végül a másod feleségét vitte ki a város férfiai számára. A lejtőn nincs megállás, de, miért kell rákerülni? Miért nem figyelünk az Úrra. Lássuk meg, ha nem engedelmeskedünk Isten akaratának olyan helyzetekbe kerülhetünk, amelyekből nincs visszaút, és sok fájdalmat kell átélni. Felesége holttestének részeit elküldi a törzsek számára, de nem bűnbánatra hívja őket, csak gondolkodásra, tanácskozásra. A bűn megoldása mindenkor a bűnbánat és a bűnbocsánat. Enélkül nincs megújulás, megtisztulás újrakezdés. Amikor szembesülünk bűneinkkel nem tanácskozni kell róla, hanem kimondani: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram” (Lk 5,8)! Mindenkor ez az egyedüli megoldás, őszintén vállalni az Úr előtt vétkeimet, azt amit én tettem, aki vagyok, csak ekkor léphetünk előre. Az egyház megújulását is az igazi bűnbánat segíti elő, amikor kimerjük mondani, hogy miattunk alakultak így a dolgok, hogy mi is felelősek vagyunk a mai állapotokért.

Pál apostol őszintén leírja mindazt amire vágyik, az pedig nem más, mint, hogy az Úr dolgaira legyen egyedül gondja, Isten gyermekeinek (1Kor 7,32-8,1-7). Azt szeretné, ha a világi gondoktól megszabadulnának és egyedül az Úrnak élnének. Pál maga is az Úrra vetette minden gondját, abban a hitben, hogy Neki gondja rá. Így azután szabad volt önmagától, az aggodalomtól, a félelemtől és képessé vált minden helyzetben az evangélium hirdetésére.

Fontosnak tartja az apostol, hogy osztatlan legyen a szívünk, tehát egyedül az Úr éljen benne. Ezzel nem a házasság ellen beszél, hiszen a családon kívül, amit Istentől kaptunk, mennyi minden betölti a szívünket. A fölöslege dolgoknak az eltávolításáról beszél, mindazokról a dolgokról, amelyek meghatározzák életünket, amelyek úgy lefoglalnak, hogy az Úrra nem marad időnk. Mi az ami betölti a szívemet, kitölti időmet? A megosztott élet felaprózódik, nem tud igazán bizonyságtétellé válni.

Nagyon lényeges kérdésnek tartom, hogy van-e hatalmunk saját akaratunk felett, vagy ki vagyunk szolgáltatva neki? Jézus Krisztusban kapunk lehetőséget arra, hogy győzzünk önmagunk felett és kimondjuk, ne úgy legyen ahogyan én akarom, hanem, amint Te Atyám. Kérjük ma is, az Atya akaratának megvalósulását.

Az Isten Bárányára Letészem bűnöm én

1. Az Isten Bárányára Letészem bűnöm én, És lelkem béke várja Ott a kereszt tövén. A szívem mindenestül Az Úr elé viszem, Megtisztul minden szennytül A Jézus vériben, A Jézus vériben.

2. Megtörve és üresen Adom magam neki, :/: Hogy újjá ő teremtsen, Az űrt ő töltse ki. Minden gondom, keservem Az Úrnak átadom, Ő hordja minden terhem, Eltörli bánatom, Eltörli bánatom.

3. Örök kőszálra állva A lelkem megpihen; :/: Nyugszom Atyám házába’ Jézus kegyelmiben. Az ő nevét imádom Most mindenek felett; Jézus az én királyom, Imámra felelet, Imámra felelet.

4. Szeretnék lenni, mint ő, Alázatos, szelíd, :/: Követni híven, mint ő, Atyám parancsait. Szeretnék lakni nála, Hol mennyei sereg Dicső harmóniába’ Örök imát rebeg, Örök imát rebeg.

Isten áldásával.