Méltó a megöletett Bárány

J

ób szenvedése egyre mélyül, szócsatákat vívnak vele, ám fájdalmát senki nem képes enyhíteni (Jób 15,17-35). Nem igyekeznek megérteni őt, mert képtelenek elszakadni eddigi gondolkodásuktól, nem látják meg Isten munkáját. Úgy gondolkodnak, a hívő embert ilyen csapás nem érheti, az ő életében minden szép rendben történik, tehát Jób bűnös.

Elifáz beszéde is ezt a vonalat viszi tovább, úgy áll barátja elé, mint aki mindent tud. Az előttük járók bölcsességével lép Jób elé, úgy véli, minden tudásnak birtokában van, amit mond, az a helyes, és Jóbnak ez előtt meg kell hajolnia. Mindabban, amit mond, nincs semmi előrevivő, csak ismétli a saját teóriáját, de nem tud továbblépni. Miért? Mert szíve távol van az Úrtól. Elifáznak elméleti istene van. Nem ismeri Őt személyesen, nincs Vele napi kapcsolatban, így nem rendelkezik saját tapasztalattal sem. Nem tud Isten életében elvégzett munkájáról bizonyságot tenni, csak általánosságban beszél Istenről. 

Álljunk meg egy pillanatra és nézzük meg, hogy mi mennyire ismerjük az Urat? A Bibliaismereten túl van-e személyes kapcsolatunk Vele? Van-e tapasztalatunk az Úr munkájáról? El tudjuk-e mondani, mit végzett el az Úr a szívünkben, hogyan könyörült rajtunk, és miképp igazgatja lábunkat a mindennapokban? Mert fontos, hogy személyes tapasztalatainkról is tudjunk bizonyságot tenni. Ne csak elméletet hirdessünk, hanem magát az életet, Jézust. Ha Őt figyeljük, megláthatjuk, hogy őszinte érdeklődés volt benne az emberek iránt. Jézust érdekelte, mi történik a másikkal, mi van a szívében, és így erősítette a személyes kapcsolatot. Ma nagyon fontos, hogy építsük kapcsolatainkat, ne csak a formalitásokra, a megszokott dolgokra korlátozódjon a mindennapi érintkezés, hanem szakítsunk időt egymás megértésére, szeretetünk kifejezésére. Ez hiányzott Elifázból és barátaiból.

Továbbra is úgy gondolja Elifáz, hogy aki őszintén és tiszta szívvel az Úr útján jár, annak az életében nem lehet ilyen tragédia. Mivel Jóbot ilyen baj érte, azt a következtetést vonja le, hogy nem volt őszinte a hite, és van valami bűn a szívében, a múltjában. Arra építi szavait, hogy az istentelen, a gonosz még a földi életben szembesül gonoszságával és Isten ítéletével. Szerinte a bűnös ember élete nem alakulhat jól, mert nem lehet sikeres vállalkozásában, nem lehet egészsége. Ám tudjuk, ez nem így van, gyakran az istentelenek élete jobban alakul, mint a hívőké, de eljön az idő, amikor szembesülni kell Isten ítéletével. Azonban az Úr mindenkinek ad időt és lehetőséget a megtérésre, élete korrigálására.

Csodálatos istentisztelet van a mennyben, a középpontban a trónon ülő és a megöletett Bárány látható (Jel 5,11-14). Minden körülöttük történik, Rájuk figyel minden szem, őket imádja minden szív. A mennyben mindig Isten tisztelete zajlik, milyen csodás lesz, ha majd mi is ott lehetünk és énekelhetjük az Úrnak a dicsőítő éneket.

Azonban már most elkezdődhet ez az istentisztelet, minden napunk lehet az, mert ha átéltük szabadítását, ha új életet kaptunk, akkor a mi szívünkből is hálaének fakad. Micsoda egyetértés, mennyire egy nótát fújnak, mindenki ugyanazon a véleményen van, és nem tud mást, csak dicsérni az Úr nevét. Álljunk be mi is ebbe a kórusba, zengjük mi is az Ő dicséretét. Ne engedjünk a lehúzó erőknek, a bosszúságnak, hanem énekeljünk az Úrnak. Aki magára néz, bosszankodik, aki az Úrra néz, örül és hálás, mert látja, mit tett érte a Bárány. Soha ne feledjük, hogy megváltásunk a Bárány életébe került.

Másrészt egyedül csak Ő méltó a dicséretre, ne adjuk embereknek hálánkat, dicséretünket, mert egyedül az Úr Jézus méltó rá. Ő élt az Atya akarata szerint, és Ő az, Aki a saját életét letette az Atya kezébe, csakhogy megmenthessen minket. Dicsérjük Őt, és ne feledjük, hogy Ő ez egyedüli megoldás számunkra. Bármilyen problémával küzdünk, legyen szívünkben a meg nem értés fájdalma, vigyük elé. Soha ne akarjunk semmit magunkban megoldani, minden dolgainkba, konfliktusunkba vonjuk be Őt. Ha így teszünk, másképp alakul sok minden, akkor a nézeteltérések is elsimulnak. Mert Ő békességet kínál. Olyan csodálatos, hogy az Úr megbocsátja minden bűnünket, mindent, amit Ellene elkövetünk, nem jegyezgeti fel, nem gyűjtögeti, hanem vére által eltörli. Ne feledkezzünk meg erről, Ő nem bűneink szerint bánik velünk, nem úgy viszonyul hozzánk, amint érdemeljük, hanem érdemeink ellenére kegyelemből megbocsát és szeret. Megadja mindenkor az új kezdés lehetőségét. Kövessük az Urat mi is ezen az úton. Mutassuk fel, hogy lehet így is, és ezzel a magatartással, életformával fogjuk Őt igazán dicsőíteni.

A dicsőítést leborulással zárják a vének, leborulnak és imádják Őt. Vagyis meghódolnak előtte, és teljesen betölti lényüket az Úr. Boruljunk le mi is Urunk előtt, mielőtt kiborulnánk. Tegyünk mi is úgy, ahogy a vének: boruljunk le mindenkor az Úr előtt és imádjuk Őt. Ha így teszünk, simábbá, gördülékenyebbé válik az életünk.

 Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség

1. Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség, Szentháromságban ki vagy egy Istenség. Csak téged illet minden tisztesség, Mert téged ural az egész föld s ég.

2. Imád a nagy ég ő teljességével, Mondván: szent, szent, szent az Úr felségével! Teljes a föld s ég dicsőségével, Seregek Ura erősségével!

3. Imád a földnek kiterjedt nagysága, Mind e világnak nagy hatalmassága; A sok népeknek minden országa, Roppant táborok sűrű sokasága.

4. Imád téged a napnak fényessége, Az éjszakának titkos setétsége; Imád a holdnak ő teljessége: A csillagoknak szép ékessége.

5. Imád a tenger s a vizek folyása, A sok hegyeknek magas fennállása; Minden szeleknek széjjeloszlása S a madaraknak ékes szólása.

6. Imádlak én is téged, Teremtőmet, Gondviselőmet és Idvezítőmet, Megszentelőmet s erősítőmet: Én Istenemet, egy Segítőmet.

7. Imádlak téged, Urát kezdetemnek, Urát végemnek s egész életemnek, Fő szerző okát a természetnek, Halálnak Urát és kegyelemnek.

8. Imádlak téged, egyedül Uramat, Nem vetem másban én bizodalmamat; Mikor imádlak, halld meg én szómat, Írd be könyvedbe hódolásomat.

Isten áldásával.