Tudom, az én Megváltóm él

E

lőször Jób beszédének befejezésére figyelünk, majd áttérünk Cófár válaszára (Jób 19,21-20,29). Szenvedései közepette könyörületet kér és vár Jób. Tulajdonképpen azt kéri, hogy ne bűneit taglalják, ne rákényszerítsenek egy elméletet, hanem törődjenek vele. Arra vágyik, hogy szívből foglalkozzanak vele, hogy végre ő legyen a fontos, akkor is, ha nehéz vele lenni. Jób felismeri, hogy a legfontosabb az egymásnak szentelt idő, a másikkal való foglalkozás, mert akinek fáj, aki úgy látja, hogy fogy az idő, az megértésre, gondoskodásra, szeretetre vágyik. Gyakran ezt a szeretetet konkrétan is ki kell fejezni, Jób is azt várja, fogják meg a kezét, mert az érintés jelzi, fontos vagy. Milyen jó, hogy mi már tudjuk, Jézus a leprást is megérintette, jelezte, ő is fontos a Számára, és Tőle nem választhat el a fertőző, gyógyíthatatlan betegség sem. Ma mindent rábízunk az orvosokra, igénybe vesszük a gyógyszeripar termékeit, de tudunk-e kezelni? Jézus érintéssel kezelt, Lényéből az érintés nyomán áradt Isten szeretete, gyógyító ereje.

A lelki magárahagyatottságban Isten felé fordul, mintegy Belé kapaszkodik ez az ember. Hiába vannak körülötte, lelkileg mégis elhagyatott, mert nem értik meg, mert nem tudnak együtt haladni vele. Hányszor érzi ezt az elhagyatottságot a mai ember: lehet, hogy vannak körülötte fizikailag, de szív szerint mégis távol vannak tőle. Annyi minden lefoglalja a körülöttünk levőket, sok érdekes és szórakoztató program található így ünnepek táján, és a kütyüjeink is működnek, de van-e időnk egymásra, tudunk-e beszélgetni az Úr dolgairól és egymás érzelmeiről, gondolatairól?

Jób ebben a vívódó állapotban csodálatos kijelentést kap, a Megváltóról tesz bizonyságot. Mégpedig azért is lényeges a Megváltóról való bizonyosság, mert nem kollektív, hanem személyes megváltóról beszél. Egyes szám első személyben tesz vallomást: tudom, az én Megváltóm él. Milyen csodálatos vigasztalás és erőforrás ez, tudja, hogy van Megváltója, Aki a halálnál is nagyobb, Aki majd életre kelti, és így megláthatja Istent.

Különösen ma, húsvét napján kell végiggondolni, én ki tudom-e mondani ilyen meggyőződéssel: tudom, az én Megváltóm él, mert feltámadt. Húsvétkor nyernek igazi tartalmat Jób szavai: a Megváltó Jézus él, mert valóban feltámadt. De feltámadt-e az én számomra is? Találkoztam-e már Vele, mint élő Úrral? Rábíztam-e már az életemet? Csodálatos nap a húsvét, új reménnyel és fénnyel tölti el a lelkünket. Húsvét üzeni, Jézus halála és temetése után nem zárul le egyik róla szóló könyv sem, hanem egy új fejezet kezdődik, az élet fejezete. Nézzük meg az evangéliumokat, a Jézus haláláról, temetéséről szóló beszámolót egy új fejezet követi, a feltámadásáról szóló. És ettől lesz evangélium az evangélisták műve, hirdetik Jézus halála után, hogy Ő él. Ennél nincs nagyobb hír, Jézus él, emberek, örüljetek, hívjátok segítségül, mert legyőzhetetlen Urunk van. Sőt, győztes Úr, Aki a halál fölött is diadalt aratott. Bízzuk Rá az életünket, és már ne féljünk, ne sírjunk reménytelenül, mert ha ma még arat is a halál, a valóság az, hogy legyőzetett, és lesz feltámadás.

Cófárt ez a prófétikus bizonyságtétel sem hatja meg, nem rendül bele, hogy van személyes Megváltó, akire neki is szüksége van. Ő csak a maga igazához ragaszkodik és Jóbot továbbra is bűnösnek tartja, míg önmagával teljes mértékben meg van elégedve. Továbbra is úgy látja, hogy a bűnösök rövid időn belül elnyerik büntetésüket, és ezt tapasztalja Jób. Egy rövid felfelé ívelő pálya után most jön a megérdemelt mélység. Tudjuk azonban, hogy nem erről van szó Jób életében, ő valóban igaz ember volt, és amin keresztülmegy, az hitének és életének a próbája.

Cófár úgy látja, hogy a vétkes, az igazságtalanul meggazdagodott ember elveszti javait, és vissza kell adnia azoknak, akiket megkárosított. Azonban ez nem így működik, mi már tudjuk, hogy az ember az Úr Jézussal való találkozás, a kegyelem átélése után válik képessé arra, hogy életét rendezze, az okozott kárt megtérítse embertársának. Előbb le kell jönni a fáról, mint Zákeusnak, és átélni, hogy a Krisztus a mi házunkban /szívünkben/ vesz lakozást. Ő vágja el e világ kincseihez való kötődésünket, és Ő szabadít fel a szegények felé való érzékenységre. A gazdag ifjú nem jutott el ide, mert nem engedte be a lényébe Jézust, nem engedte, hogy Ő legyen az Úr, vagyis, hogy Jézus mondja meg, mit tegyen vagyonával és mindenével. Van-e Jézusnak beleszólása pénzügyeinkbe? Megmondhatja-e nekünk, hogy mit tegyünk anyagi javainkkal?

János látja és hallja, hogy a csend után sorban megszólal négy trombita, és hangjukat követően egyre nagyobb csapások mennek végbe a földön (Jel 8,7-9,12). A trombitaszó veszélyt jelez, azért szól, hogy akik hallják, felkészüljenek és ne érje őket váratlanul mindaz, ami történik. A felkészülés idején meg lehet tenni azokat a lépéseket, amikkel el lehet hárítani a közelgő fenyegetést. Milyen lépést tehetünk? Hogyan lehet ezeket a katasztrófákat elhárítani? Megtérés által. Már az Ószövetségben láttuk, hogy Isten prófétái által előre hirdette a bálványimádásért bekövetkező ítéletet, de mindig ott volt a kegyelem szava is. Azt üzente, ha a nép elfordul a bálványoktól, és visszatér Istenhez, az ítélet elmarad. A megtérés háríthatja el a beígért csapásokat, de vajon komolyan vesszük-e az Úr szavát?

Sajnos, az Ige azt mutatja, az ember nem veszi komolyan Isten szavát, nem tér meg, hanem továbbra is magát isteníti. Úgy gondolja, ő minden problémára ismeri a választ, mindent megold, neki nincs szüksége Istenre. Megdöbbentő ez a konokság, ez a lelki vakság. Egyre keményebb csapások jönnek, még sincs változás.

Az ég közepén repülő sas is azért kiált jajt, mert azt látja, nagy a baj, az ember a vesztébe rohan, holott megállhatna és visszafordulhatna. Mert ma még vissza lehet fordulni, ahogyan a tékozló fiú is tette. Te visszafordultál-e már? Mivel nem fordul vissza az emberiség, még nagyobb katasztrófákkal kell szembenéznie, mert az az élet, amit folytat, mindenre pusztító hatással van. Mert ezek a katasztrófák az életvitelünket is tükrözik: ahogy élünk, az hatással van a környezetünkre. Az Isten által teremtett és az embernek ajándékozott bolygót tönkretesszük.

Azonban amíg a sas repül és kiált, van lehetőség a változtatásra. Mert a sas az evangéliumot szimbolizálja - amíg itt a Biblia, amíg van gyülekezet, van remény az újrakezdésre, van esély az új fejezetre.

Azt látjuk azonban, hogy az ember nem akar, vagy már nem tud újat kezdeni. Egyre mélyebbre jut és teljesen a pusztító hatalma alá kerül. Mert van gonosz, aki pusztítani akar. Le akarja rombolni Isten munkáját, de ma még nemcsak a pusztító munkálkodik, hanem jelen van, elérhető Az, Aki a pusztító munkáját lerombolta. Ma még segítségül hívható az Úr Jézus, Aki helyreállítja, amit a gonosz lerombolt.

Felvirradt áldott szép napunk

1. Felvirradt áldott szép napunk, Ma teljes szívvel vigadunk, Ma győz a Krisztus, és ha int, Rab lesz sok ellensé -ge mind. Halléluja!

2. Az ősi kígyót, bűnt, halált, Kínt, poklot, szenvedés jaját Legyőzte Jézus, Mesterünk, Ki most feltámadott nekünk. Halléluja!

3. Az élet győz, a mord halál A prédát visszaadta már, Nagy úrságának vége lett, Krisztus hozott új életet. Halléluja!

4. A nap s a föld s minden, mi él, Ma bút örömmel felcserél, Mert a világnak zsarnoka Nem kelhet többé fel soha. Halléluja!

5. Mi is éljünk vigadva hát, Daloljunk szép halléluját, Hadd zengje Krisztust énekünk, Ki sírból feltámadt nekünk! Halléluja!

Isten áldásával.