Zörget a Jézus

F

olytatódik Jób beszéde, azt kéri, hallgassanak rá, hallgassák meg, bármi lesz is a véleményük, de ki kell mondania azt, ami a szívében van (Jób 13,13-28). Jób megmutatja számunkra, hogy a bennünk rejlő gondolatokat, a keserűséget is ki kell mondani. Semmit nem érdemes magunkban tartani, mert az nem vezet előre. De az is fontos, hogy megtanuljuk meghallgatni a másikat, akkor is, ha nem értünk egyet vele. Ma gyakran az a probléma, hogy ha valaki elmondja azt, ami a szívében van, megsértődünk. Különösen akkor, ha másképp látja a dolgokat, mint mi, vagy kritikus tartalmú a megnyilatkozása. Jób azt kéri, hallgassák meg őt, mégpedig figyelmesen. Bizony, ez minket is érintő probléma, mert meghallgatni még csak meghallgatjuk a másikat, de figyelünk is rá? Úgy hallgatjuk, hogy a másik érzi, minden idegszálunkkal rá koncentrálunk, mert most ő és az ő világa, problémája a legfontosabb a számunkra? Mert segíteni is csak akkor tudunk, bizonyságtételünk úgy válik életté, ha előtte a szívünk is benne volt a másik meghallgatásában.

Jób biztos az igazában, de ez nem azt jelenti, hogy ő nem tartja magát bűnösnek, hanem azt, hogy hiszi, nem egy konkrét bűn áll betegsége, szenvedése mögött. Azt kéri, Isten vegye le róla a kezét, vagyis csillapítsa fájdalmait, és úgy beszéljen vele. Nem könnyű a helyzete, de Jób nem tagadja meg Istent, nincs is szándékában, csak választ keres kérdéseire. És ezt azt jelenti, hogy ebben az állapotában is igyekszik még jobban megismerni Istent. Ő nem elfordul durcásan Istentől, hanem még inkább közeledik Hozzá. Vannak még most is kérdései, és ez jó. Vannak-e kérdéseink Isten felé? Van-e bennünk vágyakozás Isten mélyebb megismerésére? Amikor nem értjük életünk eseményeit, menjünk még közelebb az Úrhoz. Ne hagyjuk abba az Ige olvasását akkor sem, ha nem értjük, ha úgy érezzük, nem kapunk belőle semmit. Inkább ostromoljuk még jobban Atyánkat. Csodálatos, hogy válságaink idején is szabad Hozzá menni, nem küld el magától lelki kríziseink alkalmával sem. Nem, mert Ő rendbe akarja tenni az életünket, és akkor jövünk rendbe, ha élő kapcsolatba kerülünk Vele, ha kimondjuk, ami a szívünkben van, majd őszintén meghallgatjuk Őt. Mert Isten mindig válaszol, de nem mindig akkor, amikor mi azt eltervezzük, és nem mindig azt mondja, amit hallani szeretnénk.

A következő gyülekezet szívébe is belelát az Úr. És belelát a mi szívünkbe is (Jel 3,14-22). Mit lát bennünk? Milyennek lát? Hidegnek vagy melegnek? A hideg azt jelenti, hogy olyan az életünk, mint a hideg víz, amely szomjat olt, és ezáltal felüdít. A hitünket felüdülésre adta, hogy általa mások élete megújuljon. De lehetünk forrók is, mint az akkori gyógyforrások voltak, amelyek gyógyulást adtak a benne megfürdők számára. Életünk Isten gyógyító erejét közvetítheti a világba. De vajon közvetíti-e a mai ember számára az egyház Jézus gyógyító erejét?  Gyógyulást jelent-e a velünk való találkozás, vagy inkább megbetegedést idézünk elő? Mert a hívők is megbetegíthetnek másokat. Azonban az Úr azt akarja, hogy a bűnben élők számára a megújulás lehetőségét, a bűnbocsánat valóságát jelenítsük meg.

Ez a gyülekezet azért volt langyos, és azért merült fel a kiköpés gondolata, mert nem Jézus szemével látta magát. Ez is nagyon fontos, úgy lássam magam, ahogyan Jézus lát. Ezek emberi szemmel és mércével láttak, így azután minden rendben volt. Úgy gondolták, nincs Jézusra szükségük, ők mindenre képesek. Milyen hamar jelentkezik a gőg, elhisszük, mi magunk mindent el tudunk rendezni.

Jézus azonban másként látja őket. Belelát lényük mélyébe, lerántja a leplet, és rávilágít, pont az ellenkezői annak, mint amit magukról gondolnak. Nyomorultak, szánalmasak és mezítelenek. Pedig büszkék voltak gyapjú- és orvosságiparukra, de az Úr azt mondja, mindez nem ér semmit. Tőle kell orvosságot venniük, az általa készített fehér ruhát kell magukra ölteniük. Jézus az áldott orvos, Ő képes életünket, látásunkat meggyógyítani. Kérjük, hogy tegye rendbe látásunkat, hogy mindenkor világos legyen előttünk az Ő akarata, hogy úgy lássuk magunkat és az életet, ahogyan Ő látja.

Jézus feddést ígér, azonban ezt nem azért teszi, mert nem szeret, hanem pont azért, mert szeret. Sőt, akit szeret, azt megfeddi és megfenyíti, ez jelenti a szeretetet, mert a szeretet törődés. A szeretet a rossz feltárására és kijavítására irányul. Aki elhallgatja a valóságot, az nem szeret.

Azt kéri, térjünk meg. Vagyis újra forduljunk vissza Hozzá. Engedjük, hogy terelgessen, és végre ne a saját fejünk után menjünk.

Csodálatos ígéret hangzik, Ő még a langyos gyülekezetet sem hagyja magára, ott áll az ajtó előtt, és várja, hogy beengedjük. Életünk rendje akkor áll helyre, ha Őt beengedjük szívünk ajtaján. Nyomjuk le a kilincset, hogy bejöhessen az Úr. Mert erre van szükségünk. Nélküle nyomorultak és szegények vagyunk. Vele és Általa lehetünk gazdagok. A gazdagságot a Vele való kapcsolat jelenti. Mert nincs annál nagyobb dolog, hogy az Úr kész velem lenni, időt szánni rám. Nem csak néhány pillanatig marad, hanem velem marad örökké.

Ó, Jézus, árva csendben az ajtón kívül állsz

1. Ó, Jézus, árva csendben az ajtón kívül állsz, Bejönnél már, de némán kulcsfordulásra vársz. Mi mondjuk, hogy miénk vagy, te vagy a név, a jel: Ó, szégyen, hogy te légy az, akinek várni kell.

2. Ó, Jézus, most kopogtatsz, sebhelyes még a kéz; Könnymarta kedves arcod oly búsan intve néz. Ó, áldott, drága jóság, mely ennyit tűrve vár! Ó, bűnök szörnyű bűne, mely téged így kizár!

3. Ó, Jézus, szólsz, s a szívhez a szó szelíden ér: „Így bánsz velem? - teérted hullt testemből a vér!” Bús szégyennel behívunk, az ajtónk nyitva már. Jöjj, Jézus, jöjj, ne hagyj el, a szívünk várva vár.

Isten áldásával.