Ami tőlem telik

M

egtörtént a váltás, Salamont fia, Roboám követte Izráel trónján (1Kir 12,1-19).  De Salamon keménykezű uralkodásának is meglett a következménye. A sok építkezésnél kényszermunkára besorolt ember kimerült ebben az életben, és szeretne könnyebbséget. Isten országa nem épülhet kényszerre, erőszakra, korbácsra. Itt mindennek önként és szívből kellene fakadnia. Azonban Salamon nem így gondolta. Bizony, ma is gyakran nem várjuk meg, hogy a másikban megérjen egy döntés, hogy magától akarjon cselekedni, hanem kényszerítjük. A kényszerből megkeseredés és belefáradás következik.

Amikor Izráel meghallja, hogy Roboámot királlyá fogják koronázni, hazahívják Egyiptomból Jeroboámot. Ő is Salamon uralkodásának árnyoldalához tartozik, a ragyogó építkezések, a megcsodált bölcsesség mellett erőszakot, kizsákmányolást találunk. A bölcs király udvarából menekülni kell. Jó most magunkba nézni és megvizsgálni, vajon mellőlünk nem kényszerülnek menekülésre az emberek? Hányszor csupán a másikat okoljuk, amikor elmegy. Pedig nemcsak ő a hibás, talán nem lehetett már tovább kibírni az elnyomást, a terrort. Gyülekezetekben is megtörténik, hogy néhányan elmennek, legtöbbször csak őket hibáztatjuk, de gondolunk-e arra, hogy bennünk is volt valami, ami ezt előidézte? Bizony, szomorú, amikor a hívő ember nem vonz, hanem inkább taszít.

Jeroboám továbbítja a nép kérését. Azt szeretnék, ha Roboám könnyítene terheiken, emberségesebben bánna velük. Roboám nem ad azonnal választ, időt kér, és ezt helyesen teszi. Fontos mindig, hogy ne azonnal válaszoljunk, merjünk időt kérni ebben a rohanó világban, mert nem lehet meggondolatlanul jól dönteni. Sőt, Roboám még tanácsot is kér. Érzi, hogy maga nem dönthet, nem tudja jól átlátni a helyzetet, ezért tanácsot kér. Ez is fontos, van, amikor tanácsot kell kérnünk. Meg kell kérdezni idősebb, tapasztaltabb testvért, mert mi nem látjuk minden részletét a problémának.

Roboám most alakítja ki kormányát, ott vannak még a régi tanácsadók, a bölcs, tapasztalt férfiak, és megjelennek az új, a fiatal emberek is. Mindkét oldalt meghallgatja, de már inkább a fiatalokra, kortársaira, barátaira hallgat. Azt látjuk, hogy nem mindegy, kitől kérünk tanácsot, és kire hallgatunk. Roboámnak végig kellett volna az Úr előtt gondolni, kinek fogadja el a tanácsát. Ő azonban nem vitte ezt Isten elé, és nem gondolta jól át. Miért kellett volna a vének tanácsát elfogadni? Azért, mert ők már nem a karrierüket tartották szem előtt, nem a befolyásukat akarták növelni, hiszen ők már megállapodott emberek voltak. A fiatal tanácsadók viszont a saját érdekeiket tartották szem előtt. Mindig felfelé figyeljünk, ne csak a barátság számítson, amikor tanácsot kérünk, hanem inkább a tapasztalat, a bölcsesség.

Roboám azonban a hízelkedőkre hallgatott, így Izráel elszakadt tőle. A Dávidnak adott ország kettészakadt. Azonban az emberi motívumok mögött feltűnik Isten ítélete. Salamon elpártolását büntette meg az Úr. A bálványimádásnak meglett a következménye. Jó meglátni az emberi cselekedetek mögött Isten munkáját, vagy felismerni az események mögött az engedetlenséget. Gyakran csak az emberi szereplőket és tényezőket látjuk, és nem figyelünk a bűnre, ami meghúzódik az egész mögött. Roboámnak is volt lehetősége, hogy az apja hűtlenségét kijavítsa, visszatérjen az Úrhoz. De nem tette meg. Imponálni akart a barátainak, meg akarta mutatni, hogy ő különb, mint elődei. Másrészt a fiatal tanácsadók is rájöttek, hogy lehet a hiúságára hatni. Engedjük, hogy az ige hasson ránk, és ne emberi tanácsok, vélemények.

Közeledik a páska ünnepe, egyre fogy az idő, elmúlik a felismerés és döntés lehetősége (Mk 14,1-9). Még közöttük van az Isten Fia, még segítségül lehet hívni. Milyen kevesen éltek a lehetőséggel. A legtöbben elvoltak magukkal, másokat az ünnep hangulata kötött le. Oly kevesen látták meg, mi történik, nem ismerték fel Isten testet öltött kegyelmét. Felismertetem-e már Jézusban személyes Megváltómat? Befogadtam-e már az életembe? De azt is végig kell gondolni, hogy a régi döntés nem halványult-e meg. Mert a hívőket is fenyegeti az elfásulás. Beleszürkülünk hitünkbe, minden olyan megszokottá válik.

Mennyi képmutatás van a vezetők szívében. Kínosan ügyelnek a külsőségekre, nehogy az ünnepen történjenek ezek a dolgok. Az ünnepi előkészületeket végzik, Isten elé állnak, szívükben pedig már eldöntötték Jézus megölését. Hányszor más van a szívünkben, mint mait kifelé mutatunk. Isten Fiát akarják megölni, és közben istentiszteletre, ünnepre készülnek. Mi hogyan készülünk istentiszteletre? Mi van a szívünkben, és mit mutatunk kifelé?

Jó látni, hogy van egy hely, ahol befogadják az Urat. Betánia csendje befogadó. Jézus szeret ott lenni. Most leprás Simon házában látjuk, akit valószínűleg Ő tisztított meg ebből a betegségből. A megtisztult élet hálás, örömmel fogadja be gyógyítóját. Legyen hálás ma is az életünk.

Egy asszony drága nárdusolajat visz, és azt Jézus fejére önti. Nem foglalkozik a körülötte levők véleményével, csak teszi a dolgát. Meg van győződve, hogy neki ezt meg kell tennie, hálás a szíve, másrészt tudja, hogy Jézus meghal érte. Ez az asszony mindent megtett Jézusért, amit megtehetett. Nem foglalkozott azzal, mit fognak szólni, hanem megkente Jézust. Ő ezt tudta adni, és mindent odaadott, nem foglalkozott azzal, miből fog megélni, mert szerette Jézust. Az Úr elfogadta tettét, és meg is dicsérte érte. Azt tette, ami tőle telt. Megteszem-e mindig az Úr szolgálatában, ami tőlem telik? Hányszor tehetnék többet, mert több telik. Én pedig megelégszem annyival, amit másoknál látok.

Azt is megláthatjuk, hogy Urunk soha nem vár el többet, mint ami telik tőlünk. Csak azt várja mindig, hogy megteszem-e azt, amire lehetőségem kínálkozik? A tanítványok csak azt látják, micsoda érték, ezért pazarlásnak minősítik. Pedig nem pazarlás. Miért? Mert az Úrnak csak értéket lehet adni. Bizony, ez a felfogás minket is megkísért. Istennek, az egyháznak jó az értéktelen, a selejtes, az, amit már nem tudunk használni, amit nem tudunk hová tenni. Urunk azonban mindig a legjobbat kéri.

Ki Istenének átad mindent

1. Ki Istenének átad mindent, Bizalmát csak beléveti, Azt csudaképpen őrzi itt lent, Ínség, baj közt is élteti. Ki mindent szent kezébe tett, Az nem fövényre épített.

2. A súlyos gondok mit használnak, A sóhaj, sok jajszó mit ér, :/: Ha sebeink még jobban fájnak S mindennap kínunk visszatér? Így terhünk egyre súlyosabb, Ha lelkünk búnak helyet ad.

3. Csak légy egy kissé áldott csendben: Magadban békességre lelsz, :/: Az Úr rendelte kegyelemben Örök, bölcs célnak megfelelsz. Ki elválasztá életünk, Jól tudja, hogy mi kell nekünk.

4. Zengj hát az Úrnak s járd az utat, Mit éppen néked Ő adott; :/: A mennyből gazdag áldást juttat S majd Jézus ád szép, új napot. Ki Benne bízik és remél, Az mindörökké Véle él.

Isten áldásával.