Az Úr az Isten

M

ielőtt az Úr esőt ad, még egy közös áldozatbemutatásra és segítségül hívásra kerül sor (1Kir 18,20-46). A népnek meg kell látni, ki az Isten. Világossá kell válni előttük, hogy csak őseik Istene tud rajtuk segíteni, Ő rendelkezik valóságos hatalommal. El kell végre dönteni, hogy kit akarnak szolgálni, az Urat vagy a Baalt. Egyszer dönteni kell, melyik úton akarunk járni, az Úr mindig vár és ad lehetőséget az Ő útján való járásra.

Illés a nép előtt állva egy kicsit mártírként tünteti fel magát, „én maradtam az Úr egyetlen prófétája” (22). Hányszor látjuk mi is, egyedül vagyok, mindenki magamra hagyott, csak én maradtam meg, csak én végzem az Úr dolgát. Gyakran felbukkan a szívünkben, mindent rám hagytak, egyedül kell csinálnom. Márta is hasonlóan látta a dolgokat, minden rám maradt, még Mária sem segít. És amikor ide eljutunk, Istent okoljuk, átcsúsztatjuk a felelősséget. Illés nem látja, hogy azért rajta kívül is vannak hűségesek. Nem csak ő maradt meg az Úr útján.  Jó, ha mi is meglátjuk, vannak rajtunk kívül is tanítványok, nem mindent nekünk kell elhordozni. Ha a szolgálatra figyelünk, megtapasztaljuk, hogy elmúlik a keserűség. Amikor arra koncentrálunk, hogy továbbadjuk, amit kaptunk, ha mások felé szolgálunk, nem látjuk magunkat egyedül.

A Baal-próféták elfogadták Illés javaslatát, megépítették az oltárt, ráhelyezték a bikát, és segítségül hívták Baal nevét. Egészen délig kiáltoztak, hívogatták, de nem jött válasz. Nem jött, mert nem jöhetett válasz, Baal nem létezik. Aki nincs, az nem szólhat, az nem cselekedhet semmit. A bálványok nem valóságos személyek, ezért hiábavaló időtöltés és felesleges erőpazarlás a velük való foglalkozás. A bálványaink soha nem fognak válaszolni, bármit is teszünk, azok nem törődnek velünk. Aki bálványokat épít, maga marad.

Illés először az Úr oltárát állítja helyre, arra helyezi rá a bikát, de még vízzel is meglocsolja az egészet. Így még meg is nehezíti a dolgot, de ezáltal világossá válik, hogy az élő Isten számára nincs akadály, Ő bármit képes megtenni. Illés az oltár elé lép és imádkozik, segítségül hívja az Úr nevét. Azt látjuk, hogy Illés hitből cselekszik, hiszi, hogy az Úr meg tudja tenni és fog vizet adni. Miből meríti ezt a bizonyosságot? Ismeri az Urat, maga is átélte, hogy képes kezelni a rendkívüli helyzeteket, hiszen a szárazság idején ellátta őt vízzel és hússal. Még a hollókat is szolgálatába állította, a természet elemei is Neki engedtek. Az új kihívásokhoz a korábban megtapasztalt csodákból meríthetünk erőt. Ezek táplálják hitünket, és segítenek, hogy bízzunk továbbra is az Úrban.

Illés kérése, hogy az Úr fordítsa vissza a szívüket. Igen, korábban az Ő útján jártak, de letértek erről az útról, de még vissza lehet állni rá. Egyedül az Úr képes visszafordítani magához az elhajolt életeket, de Ő ezt meg tudja tenni. Van hatalma arra, hogy megállítson a rossz úton, és megfordítson. Isten válaszolt, és a nép előtt világossá válik, hogy ki is az Úr. Most már nekik kell dönteni, visszatérnek-e Hozzá. A nép arcra borult és megvallotta, hogy az Úr az Isten. Előttünk is itt a lehetőség, boruljunk le Urunk előtt és valljuk meg, hogy Ő ami Urunk. Valljuk meg, hogy a názáreti Jézus az egyedüli Úr, Ő a Szentlélek tüzét adta, mégpedig a szívünkbe. Ez a tűz megelevenít, erővel tölt el, kiemel a félelemből, és képessé tesz a talpra állásra, a szolgálatra.

Az Úrtól kapott tűz emberéletben nem tett kárt, csak az oltárra csapott le. Illés azonban ezt nem vette észre, mert tele van a szíve gyűlölettel. Nem adott időt a Baal papoknak, hogy döntsenek, hanem megölte őket. Azonban a véreskezű szolgával ne tévesszük össze Istent. Ez már nem az Úr akarata, hanem a benne munkáló emberi indulat, a gyűlölet munkája. Ne engedjük, hogy a gyűlölet irányítson, hanem adjunk teret Jézus indulatának, aki a megbocsátást gyakorolta, a bűnösnek is új lehetőséget adott.

Tizenkét órakor sötétség állt be a földön, és ez jelezte, hogy ez az emberiség legsötétebb órája (Mk 15,33-41). Amikor Jézust halálra adjuk, amikor kirekesztjük életünkből, az nem a fény, hanem a sötétség órája. Azért is sötétedik el minden, mert eloltották a lámpát. Jézus a világ Világossága, Ő az igazi fényforrás, és ha Őt kioltjuk, sötétségben maradunk. Olyan sötét lesz, amit semmivel nem tudunk elűzni. Ez a sötét csak akkor szűnik meg, ha bűnbánattal újra behívjuk az életünkbe.

Három órakor Jézus felkiált, és egy zsoltáridézettel távozik ebből a világból. Zsoltárt mond, igével az ajkán hal meg. Isten szava életében és halálában is erőforrás. Mi is forduljunk az igéhez, olvassuk a zsoltárokat, és ha lehet, tanuljunk meg belőlük. Mert Jézusnak most nem volt lehetősége a tekercs elővételére, de mivel ismerte, így fel tudta idézni. Az ige akkor lesz segítségünkre, ha bennünk van, ha ismerjük.

Jézus halálakor a templom kárpitja kettéhasadt, ez is jel, most már szabad az út az Atyához. Ő az Út Istenhez, Rajta keresztül bárki Hozzá fordulhat. Ezt látta meg a százados is. Jézus halálát szemlélve felismerte, ez az ember Isten Fia volt. Ez fontos felismerés, ahogy az Úr meghalt, ahogyan a szenvedést és a halált elviselte, az meggyőzte a római katonát arról, hogy Istennel áll szemben. Rádöbbent arra ez az ember, hogy szabadon mehet most már ő is Istenhez. Jézus azért jött el, és azért halt meg, hogy szabaddá tegye az Úr felé vezető utat. Jézus Krisztusban minden ember elindulhat Isten felé, Rajta keresztül nyílik meg a szoros kapu és tárul fel a keskeny út.

 Úr lesz a Jézus mindenütt

1. Úr lesz a Jézus mindenütt, Hol csak a napnak fénye süt, Úr lesz a meszsze tengerig, Hol a hold nem fogy s nem telik.

2. Őneki mondjunk hő imát, Díszítsük azzal homlokát, Jó illat légyen szent neve, Minden napon dicsérete.

3. Országok, népek és nyelvek, Ő dicsőségét zengjétek, Gyermekek hangja hirdesse: Áldott a Jézus szent neve!

4. Ő királysága bő áldás, Ott van a felszabadulás, Fáradtak ott megnyugszanak, Ínségesek megáldatnak.

5. Minden teremtés dicsérje, A Király Krisztust tisztelje; Angyali ének zengjen fenn, S mind e föld mondja rá: Ámen.

Isten áldásával.