Melyik úton jársz?

I

zráel egyre inkább távolodik az Úrtól, ám Ő nem mond le róluk (1Kir 16,1-14). Küld számukra prófétát, aki által szól hozzájuk. Jéhú elmondja Isten üzenetét a tartalomra való tekintet nélkül. Tehát továbbadja a kemény üzenetet, az ítéletes szavakat is. Az Úr szolgája mindig azt adja át, amivel Isten megbízta, függetlenül attól, hogy mit várnak tőle.

Az Úr rámutat, hogy Ő emelte ki a porból. Azért lett király, mert Isten elhívta, és rábízta népét. Ő emelte ki a porból, vagyis nem azért lett király, mert ő a legalkalmasabb, a legnagyszerűbb, a legképzettebb, legrátermettebb. Az Úr tette alkalmassá a feladatra. A porból, tehát a szegénységből, mélységből emelte ki az Úr, de nagyon könnyen elfelejtjük személyes múltunkat. A siker, a jómód, a pillanatnyi elismertség kitörli emlékeinket. Azt gondoljuk, mi mindig kiválóak voltunk, mindig fenn voltunk. Pedig csak azért vagyunk a magasban, mert az Úr felemelt.

Nyomorult bűnösök vagyunk, igen távol Istentől, azonban Ő eljött a földre, hogy felemeljen minket magához. A magunk erejéből nem tudnánk a közelébe kerülni. Ám Ő emberré lett, meghalt a bűneinkért, és kínálja az Ő drága kegyelmét. Kegyelem által lehetünk kedvesek Isten számára.

A próféta megjelenése, az ítélet meghirdetése még lehetőséget kínál a megtérésre, Isten akaratának komolyan vételére, az Ő útján való járásra. Azonban Baasá nem vette komolyan az Úr szavát, nem tért meg, hanem folytatta az Úr bosszantását.

Baasá az Urat bosszantotta, népe mégis hősnek tekintette. Mennyire mások az emberi megítélés szempontjai. Ma is hány istentelen embert neveznek hősnek, emlékeznek meg róluk, vagy a ma élők kapnak hatalmas nyilvánosságot. Az istentelen életnek, a bűnnek megvan a médiája, a propagandája. Milyen kevés nyilvánosságot kap az Isten szerinti élet. Az valahogy nem téma a média számára. Csak a negatívum a hír. Azonban Isten nem erre figyel, hanem igéje szerint teszi mérlegre életünket. Számára az a lényeges, hogy kinek az útján járunk: Jeroboámén vagy a Jézusén? Melyik úton jársz: a szélesen vagy a keskenyen?

Izráelben gyorsan váltják egymást az uralkodók, mert nem az Úr útján járnak, nem Tőle kérik el a királyt, hanem erőszakkal ragadja magához a hatalmat a következő uralkodó. Ahol nincs jelen Isten, ahol nem az Ő törvénye a norma, és nem az Úr értékrendjét követik, ott mindig az erőszak kerül előtérbe. Az Úr Jézus nélküli ember erőszakos, mindig fegyverrel akarja megoldani a problémát, vagy a hadsereg támogatását kihasználva éri el céljait. Az Úr azonban más utat mutat, azt akarja, hogy Övéi tökéletesen függjenek Őtőle és bízzák Rá életüket. Így azután nem az aggódásé lesz a főszerep, hanem a bizalomé.Tudjuk, hogy Atyánk gondoskodik övéiről, és megadja számukra mindazt, ami szükséges. Nem nekünk kell megszereznünk, hanem szabad elkérnünk mindent, és Ő a maga idejében megadja, ami előre visz, ami formál, és ami által Őt dicsőíthetjük.

Péter távolról követte Jézust, és a tűznél, a szolgák között kötött ki (Mk 14,66-72). Ez a távolság a lelki eltávolodásra is rámutat, egyre messzebb kerül Péter az Úrtól. Bizony, mi is hányszor észre sem vesszük, de távol kerültünk, már nem Jézus közelében vagyunk, hanem a világ közelében.

Aki eltávolodik az Úrtól, zavarttá válik, az nem tud a váratlan helyzetekben megfelelően reagálni, jó döntést hozni. Így volt Péter is, úgy gondolta, a tűz mellett biztonságban van, rejtve maradhat, mintegy inkognitós keresztyén akart lenni, de kiderült, ilyen nincs. A tanítvány mindenhol tanítvány, még ha ő ezt titkolni is akarja. Mindig lesz valaki, aki megismer, aki tudja, ki vagy, aki tisztában van azzal, hogy hívő ember vagy. Isten gyermeke soha nem bújhat el, mert úgyis rátalálnak, Ádámnak sem sikerült elbújnia. De nem is ez a megoldás, ha vétkezünk is, oda lehet menni az Úrhoz. Nem kell bújócskázni, hanem legyünk mindig őszinték, vállaljuk magunkat, bűneinket és Urunkat.

Péter nem számít arra, hogy a tűz mellett is felismerik, a váratlan helyzet zavarba hozza. Fogalma sincs, mit tegyen, megijed, félti az életét, Jézus már nincs sem a szívében, sem a gondolataiban, csak magára gondol. Az eltávolodott ember szeretne elbújni, és nem számít arra, hogy bármikor szembesítik hitével. A hívő embernek mindig számolnia kell a bizonyságtétel alkalmával, soha nem lephet az meg. Bárhol vagyunk, szóba kerülhet az ige, az Isten munkája. Sőt, nem meglepődni kell, ha bizonyságtételt várnak, hanem készülnünk kellene rá. Ha más nem hozza elő, akkor nekünk kell láthatóvá tenni Isten kegyelmét. Hiszen a tanítványok a világ világossága, és Jézus nem azért gyújtotta meg őket, hogy az ágy alá kerüljenek. A lámpa azért adatik, hogy megvilágítsa a helyiséget, hogy elűzze a sötétséget, és világosságot nyújtson a jelenlevőknek.

Ha nem vesszük észre a távolodást, és nem teszünk ellene, oda juthatunk, mint Péter. Már nem ismerjük az Urat. Nem vállaljuk, hogy ismerjük Őt. Döbbenetes, hogy Péter ide eljutott, de ha vele ez megtörtént, velünk is megtörténhet, ha nem figyelünk az Úr szavára. Az ige és imádság nélküli szív annyira megsötétedhet, hogy még a figyelmeztetés sem rázza fel. Az első kakasszó után magába szállhatna, korrigálhatna, de nem teszi. Nem, mert a lejtőn önerőből nehéz megállni. Az első bűnt, az első poharat követi a második, és majd csak ha az Úr szava megrendít, leszünk képesek eszmélni. Azonban jó, hogy van második kakasszó is. Ahogyan Péter megrendült és sírva fakadt, úgy engedjük, hogy ige minket is megrendítsen és bűnbánatra késztessen.

Jézusom, ki árva lelkem

1. Jézusom, ki árva lelkem Megváltottad véreddel, Kárhozattól óvtál engem, Bűnös szívem, ó, vedd el! Add, hogy néked megháláljam. Hogy nem hagytál a halálban, megmutattad: Bármit adj, Én oltalmam csak te vagy.

2. Jézus, benned bízva bízom, Elpusztulnom, ó, ne hagyj! :/: Te, ki bűnön, poklon, síron Egyedüli győztes vagy: Gyönge hitben biztass engem, Készíts arra, hogy én lelkem Láthat majd fenn, ó, Uram, Mindörökké boldogan.

Isten áldásával.