Higgyétek, hogy megkapjátok!

S

alamon király tovább folytatta az építkezést, a templom után a királyi palotára került sor (1Kir 7,1-22). Jó meglátnunk, hogy az Úr hajléka előnyt élvezett a saját palotájával szemben. És ez nem elhanyagolandó, Istent, az Ő házát tette első helyre, mintegy kiemelt projektként kezelte, és majd csak azután jött a maga palotája. Nem magától értetődő ez, mert volt olyan időszak, a babiloni fogságból való hazatérés után, amikor a próféta azért feddte meg az embereket, mert a templom romokban volt, mégsem ahhoz fogtak, hanem a saját házaik építéséhez. Bizony, ránk is inkább az a jellemző, hogy saját dolgainkat Isten ügye elé helyezzük. Előbb a magunk kényelméről gondoskodunk, és majd utána jöhet az Úr dolga. Ebben példa lehet Salamon a számunkra. Ha így teszünk, az életünk is változni fog, hiszen a tanítványok is Jézus követését helyezték saját érdekeik elé.

Azonban nemcsak a palotát, hanem az ország életének irányításához szükséges épületeket is elkészíttette. Mindezt úgy végezte, hogy a szomszédos népek számára az Úr hatalmáról és gazdagságáról tegyenek bizonyságot. Nem öncélúak voltak ezek az építkezések, hanem Isten hatalmáról, kegyelméről és gazdagságáról beszéltek. Beszéljen az életünk, minden tettünk az Úr kegyelméről, szeretetének gazdagságáról. Mindig minden munkánkkal az Úrra mutassunk.

Amikor beértek Jeruzsálembe, Jézus bement a templomba és kezdte kiűzni az árusokat (Mk 11,15-26). Úgy tűnik, mintha hirtelen felindulásból cselekedne az Úr, pedig nem így van. Miért? Mert előző este már járt a templomban, látta, mi történik, és ezt követően kiment Betániába. Az éjjelt az Atya közelségében töltötte. Imádságban mondta el, amit látott, az Atyának és kérte ki a véleményét. Jézus az Atyával megbeszélte, mit fog tenni. Tette jel, ami rámutat arra, hogy Ő Isten küldötte. Jel, mert nem az embereket bántotta, hanem rámutatott arra, hogy amit tesznek, az nem odavaló. Az áldozatok árulása, a pénzváltás helye nem a templom, amikor kiűzi a kereskedést, tulajdonképpen, visszaadja eredeti rendeltetésének. Visszaadja az imádságnak, visszaadja a kereső emberek számára.

Jézus azt sem engedi, hogy átjárónak használják ezt az épületet. A mai ember is rohan, ha elmegy is esetleg istentiszteletre, gondolata máshol van, amikor pedig kijön a templomból, rohan tovább. Nekünk is meg kell állni, mert nem rohanásra adta életünket az Úr. Arra kaptuk, hogy Őt megismerjük és Neki éljünk. Állj meg, és ne rohanj tovább! Ne csak átrohanjanak rajta, hanem álljanak meg és csendesedjenek el az Úr előtt. Mi is álljunk meg az Úr előtt, hagyjuk abba a rohanást, és végre dicsőítsük Őt.

Ő azért jött, hogy imádság házává formálja az életünket. Azért is imádság háza a templom, mert fontos szerepe van a hívő ember életében az imádságnak. Az imádság által Isten jelenlétébe kerülünk, átéljük, beléptünk a rendelőbe, és Isten kezelésbe veszi az életünket. Vajon számunkra is nagy jelentősége van az imádságnak? Felismertük, hogy általa nagy dolgok mehetnek végbe?

A következő nap elmentek a fügefa mellett, és látták, hogy kiszáradt. Ebből megtudjuk, hogy a kegyelmi idő lejár. Elvétetett a fától a további termési lehetőség. Ha nem élünk a kegyelemmel, egyszer csak lejár az idő. A gyümölcs nélküli életek ideje is lejár, mert az Úr azt akarja, hogy gyümölcsöt teremjünk.

A csodálkozó tanítványoknak azt mondja, higgyenek Istenben. Vagyis bízzanak Isten lehetőségeiben. Bízzanak abban, hogy szolgálatuk által a lehetetlennek tűnő helyzetek is megváltoznak. Szolgálatunk alapja a hit, az Úrba vetett hit. Ami azt jelenti, hiszem, hogy az Úr ma is megteheti, amit földi élete során megtett. Hiszem, hogy általam is munkálkodik.

Hinni azt jelenti, nem kételkedem, hanem hiszem, hogy megtörténik, amit mondok, amit hittel kérek. Gyakran az a problémánk, hogy nem hisszük, hogy amit kérünk, az megtörténik. Esőt kérünk esernyő nélkül. Vagy elcsodálkozunk, amikor végbemegy, mondván, nem hittem volna. És bizony, gyakran azért nem történik csoda, mert mi sem hisszük, hogy megtörténhet. Pedig az Úrnak ma is van hatalma. Elizeus idejében a király katonája sem hitte, hogy másnapra bőségben lesznek. Ma éhínség, nyomorúság van, és lehetetlen, hogy holnapra bőség legyen. Azt mondta a katona: „Még ha megnyitná is az ég csatornáit, ez akkor sem történhetne meg.” Hányszor így állunk a dolgokhoz, életekhez, nem történhet meg a gyógyulás, az életváltozás. Miért vagyunk így? Mert nem ismerjük az Úr hatalmát. Mert ugyan embereknek lehetetlen az életek megváltoztatása, de Istennél minden lehetséges. Igen, az Ő számára minden lehetséges. De hiszem-e ezt? Ha hisszük, megkapjuk, amit kérünk, megadatik számunkra a szabadítás, az új élet.

AMIT SZÍVÜNK ESDVE KÉR

1.  

Amit szívünk esdve kér,

Földi kincsnél többet ér.

Mind mulandó és üres,

Amit a világ keres.

Lásd, Uram, mi Lelkedet

Kérjük, Aki hűn vezet,

Föl ne tartsa semmi gát,

Hadd jelentse meg magát,

És szívünk töltse be

Mindörökre szent heve!

2.  

Ne a test legyen urunk,

Kit követni indulunk,

Lelked szóljon csak velünk,

Mert mi Őrá figyelünk.

Lásd, Uram, mi Lelkedet

Kérjük, Aki hűn vezet,

Föl ne tartsa semmi gát,

Hadd jelentse meg magát,

És szívünk töltse be

Mindörökre szent heve!

3.  

Tartsd kezedbe’, hű Urunk,

Amit mondunk, gondolunk;

S míg szemünk csak Rád tekint,

Hűn igazgasd tetteink!

Lásd, Uram, mi Lelkedet

Kérjük, Aki hűn vezet,

Föl ne tartsa semmi gát,

Hadd jelentse meg magát,

És szívünk töltse be

Mindörökre szent heve!

4.  

Lelkedet reánk kitöltsd,

Érjen így a jó gyümölcs;

Lássa mindaz, aki él,

Életünk, hogy mit beszél.

Lásd, Uram, mi Lelkedet

Kérjük, Aki hűn vezet,

Föl ne tartsa semmi gát,

Hadd jelentse meg magát,

És szívünk töltse be

Mindörökre szent heve!

5.  

Ó, mi áldás, kegyelem

Benned élni szüntelen,

Eszközöd gyanánt, Uram,

Függni Tőled untalan!

Lásd, Uram, mi Lelkedet

Kérjük, Aki hűn vezet,

Föl ne tartsa semmi gát,

Hadd jelentse meg magát,

És szívünk töltse be

Mindörökre szent heve!

Isten áldásával.