C
|
sodálatos ez a
rész, beviszik a szövetség ládáját a templomba, és megjelenik az Úr
dicsősége (1Kir 8,1-21). Isten bizonyságot tett a templom mellett, ragyogása
betöltötte azt, a jelenlévők mind megtapasztalták Isten hatalmát és valóságát.
Számukra egyértelművé vált, hogy Isten él. Igen, élő Istenünk van, aki
valóságos hatalommal rendelkezik, sőt, mindeneknek Ura, és ezt a hatalmát az
ember javára használja. Az Úr kiválaszt és elhív, népévé tesz, és ez
megrendítő: az élő, szent és örökkévaló szent Isten az én parányi, mulandó és
bűnös életemmel kezd valamit. Ez a jelenet azt hirdeti, fontosak vagyunk Neki,
időt és erőt szán ránk, figyelmet szentel életünknek. Ezért adjunk Neki hálát.
Hányszor közelít szívünkhöz a keserűség, elhagyatottnak látjuk magunkat, ilyenkor
jusson eszünkbe a Biblia bizonyságtétele, nem vagyok magam, nem vagyok
értéktelen, mert az Úr alkotott és Ő gondot is visel rám.
A szövetség ládája, benne a két kőtáblával, a nép mögött lévő útra mutat
vissza. Ez a láda élő történelem, hiszen a Salamon korabeli generáció számára beszéli el Izráel
történetét. A láda a pusztában készült, és a kőtáblát, rajta az igéket a hegyen
kapta Mózes. Amikor rátekintenek, megelevenedik előttük a múlt, megerősíti
hitüket, mert tudják, létük Isten műve. Az ünnepi pillanat Isten kegyelméről
beszél. Ő hozta ki a népet az egyiptomi rabszolgaságból. Így azután mindent
Neki köszönhetnek. Amikor kezünkbe vesszük a Szentírást, Isten kegyelméről
kapunk tanítást. Minden történet az Úr értünk való tetteiről beszél. Az, hogy
ma van gyülekezet, és annak én is tagja lehetek, kegyelem. Az Úr hozott ki a bűn
útjáról, és állított rá az élet útjára, a keskeny útra. Mindent Neki
köszönhetünk, Övé legyen a dicséret, a dicsőség és a hálaadás. Csendesedjünk
el és gondoljuk végig, mennyi jót tett velünk, lehajolt a mélybe és kiemelt a
pusztulás verméből, sziklára állította lábunkat, és vezet minden nap, ma is.
Figyeljünk vezetésére ebben a sötét és kusza világban. A gonosz mindent
megtesz, hogy káosz legyen, lehetőleg minél nagyobb, de ne feledjük, jelen van
az Úr, Ő mutat utat a sötétben. Vegyük kézbe a lámpást, használjuk, és akkor a
legsötétebb időszakban is látjuk a helyes utat.
Az összegyülekezett nép előtt, az Úr dicsőségének látványától betöltve, megszólal Salamon. Megvallja, örömmel építette ezt a templomot az Úrnak.
Megragadott, hogy örömmel tette. Sok munka és fáradság volt vele, mégis
örömöt jelentett a számára, mert Istennek tette. Annak az Úrnak épített, aki
szereti őt, aki kiválasztotta és elhívta népe uralkodójává. Vizsgáljuk meg a szívünket, kinek és milyen
indulattal végezzük szolgálatunkat, napi feladatainkat? Pál azt kéri, úgy
dolgozzunk, mint akik az Úrnak teszik dolgukat. Ha Neki végezzük a munkát, ha
Őt látjuk mindig a szemünk előtt, akkor mi is örömmel fogjuk végezni a ránk
bízottakat. Mert a minket szerető
Istennek öröm szolgálni. Látszik-e az öröm rajtunk?
Az Úr Jézus a vele beszélő, de Őt megfogni akaró farizeusok, írástudók és
papok számára példázatot mond (Mk 12,1-12). Ez róluk szól, azt mondja el benne
Jézus, hogy kinek látja őket. Mert az Úr látja az életünket, és amikor az igét
olvassuk, elmondja számunkra, kinek lát. Ő nem beszél mellé, nem hallgatja el a
valóságot, annak mutat be, aki valóban vagyok. Mindezt segítő szándékkal tárja
elénk, azt akarja, hogy felismerjük Isten kegyelmét, meglássuk, hogy szükségünk
van Őrá.
Azt mondja el a példázat, hogy mindent Isten tett értük. A nép a szőlő, a
vezetők pedig a munkások. Már az is csodálatos, hogy munkások lehetünk az Úr
szőlőjében. Ez azt is elmondja, hogy az Úr munkásai vagyunk, így Neki tartozunk
elszámolással, nem tehetünk azt, amit akarunk. Az életünket is Tőle kaptuk
ajándékba, felelősek vagyunk érte. Azért kaptuk, hogy törődjünk vele, és
gyümölcsöt teremjünk Istennek. A gyülekezet is ajándék, az Úr szőlője, a
legcsekélyebb munkalehetőségért is adjunk hálát, hiszen az Úrnak szolgálhatunk.
Hányszor zúgolódunk és válogatunk a szolgálatokban. Pedig nem magától értetődő, hogy ránk bízza
népét, és bármilyen feladatot is végezhetek. Mennyire nem haszontalan szolgának
látjuk magunkat, azt gondoljuk, vagyunk valakik.
A vezetőkre bízta Isten a szőlőt, de ők úgy bántak vele, mintha a saját
tulajdonuk lenne. A gyülekezet nem a tulajdonunk, ránk bízatott. Amikor eljött
az ideje, az Úr szolgákat küldött a munkásokhoz. Ezek a szolgák a próféták
voltak, ám a munkások nem adták meg a bért az Úrnak, hanem inkább megverték és
megölték a szolgákat.
Az Úr ma is számonkér, mégpedig amikor eljön az ideje. Mindig időben jelentkezik, de az a baj, hogy
mi nem készülünk erre, nem várjuk. Így meglepődünk, mert váratlanul ér. Az élet felkészülési idő, a Vele való
találkozásra készülhetünk, az Elébe való odaállásra, amikor számot adunk majd
az életünkről. Jó, hogy fel lehet erre készülni, a kereszt tövében rendezhetjük
bűneinket, mulasztásainkat.
A gazda nem mondott le arról, ami neki jár, és nem mondott le a
munkásokról sem, nem zavarta el őket. Adott számukra új lehetőséget, ezért
elküldte Fiát. Úgy gondolta, a Fiút megbecsülik. Micsoda csalódás, nem
becsülték, hanem az örököst látták Benne, és így megölték. Nem éltek az utolsó
lehetőséggel. Mert Jézus eljövetele az utolsó lehetőség. A kegyelem az utolsó
korszak, éljünk vele.
A szeretett Fiú eljövetele azt jelenti, Isten nem mondott le rólunk,
mindent megtesz értünk, a legdrágábbat, egyszülött Fiát adta ide. De mit kezdünk ezzel a lehetőséggel?
Belekapaszkodunk, segítségét kérjük? Ezzel a történettel előre megmutatta hallgatóinak, mi vár Rá, mit
tesznek Vele. Ez bizony megdöbbentő, az ember nem élt a felkínált lehetőséggel,
megölte és kidobta azt, Aki segíthet rajta. Mennyire ezt látni ma is, azt, Aki egyedüliként segíthet rajtunk,
kidobjuk az életünkből. Ne dobd ki,
hanem hívd segítségül, hívd közel az életedhez, mert ma is Ő segíthet. Ő az
egyedüli megoldás, Élete biztos vezérfonal, ha követjük, jó irányba haladunk,
áldást hoz a számunkra.
A vezetők megértették, hogy róluk szól a példázat, de nem vették
komolyan, nem akartak az Úr előtt leborulni, ezért elmentek. Így is lehet
reagálni, ma még el lehet menni, ma még ott lehet hagyni Jézust. De eljön az
idő, amikor már nem mehetünk el, senki nem bújhat el, mert még azok is
meglátják majd, akik átszögezték. Legyünk azok, akik örömmel várják, akik
fogadására indulnak, és ne azok, akik el akarnak bújni Előle. Várjuk Őt
örömmel, mert érkezik, idejében fog jönni.
Az Úr Isten az én reménységem
1. Az Úr Isten az én reménységem, Erősségem Mindenféle ínségben; Csak
tőle várom Igaz boldogságom: S meg is találom.
2. Benne élek, haláltól nem félek: Jót reménylek, Hogy tőle el nem térek;
El nem enyészem A sírban egészen: Mennyben lesz részem.
3. Semmi engem tőle el nem választ, Jól tudván azt, Hogy sok jóval
eláraszt; Erősít engem Erőtlenségemben És szükségemben.
4. Azért egész életem fogytáig Csodálom itt Szent kezének munkáit, S
intem lelkemet: Áldjad Istenedet, Üdvözítődet.
5. Oltalmazzad, Uram, egyházadat, Szent nyájadat, mely vallja szent
Fiadat, Ki bűneinkért Ártatlan bárányként Szenvedett sok kínt.
6. Hogy e földön szent gyülekezeted Dicséretet Zengvén, áldja nevedet,
Míg szemtől szemben Magasztalunk mennyben Mind egyetemben.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése