Immánuel: Ne csempésszünk vissza

Most három törzs családfáját olvassuk (1Krón 5,1-22). Elsőre látjuk, hogy a letelepedett népet megáldotta az Úr. Szaporodtak és sokasodtak, minden probléma, nehézség ellenére a nép lélekszámban növekedett. Fontos a növekedés, a gyermekvállalás. Mindez örömmel ment végbe. De vannak problémák is. Mindegyik törzs életében van valamilyen fekete folt, a Szentírás nem hallgatja el ezeket. Nem úgy mutatja be őket, mint akiknél minden rendben van, hanem úgy, mint akik nyomorult bűnösök, és Isten kegyelmére van szükségük. Ne rejtegessük a bűnt, hanem tárjuk fel az Úr előtt őszintén, és Nála van rá megoldás. Egyedül az Úrnál van megoldás.

Rúben elvesztette elsőszülöttségi jogát, megrendítő ez, nem becsülte, nem vigyázott rá. Vigyázom-e én az üdvösségemet? Vigyázok-e az Úrtól kapott új életemre? A gonosz sokféle módon akarja beszennyezni, jelentéktelenné tenni. Pedig az üdvösség nagy kincs. Rúben úgy vélte, elsőszülöttségi joga által apja fölé is kerekedhet. Kimaradt a tisztelet, pedig, azért, mert elsőszülött, továbbra is fiú. Hányszor kiveszik a tisztelet a szívünkből, mert testvérek lettünk.

Jó azt is látni, hogy vannak, akik segítségül hívják az Úr nevét. Felismerik, hogy a növekedés, a gyökéreresztés ellenére is szükségük van Istenre. A megerősödés nem azt jelenti, hogy már nincs szükségem Istenre, hanem inkább azt a felismerést hozza magával, Hogy Neki növekednie kell, nekem pedig alább szállnom. A biblikus növekedés lényege, hogy az Úr lesz egyre nagyobb az életemben. Nem az én, az óember növekszik, hanem a Krisztus. De így van ez? Valóban Ő a nagy, és én egyre kisebb vagyok? Inkább azt látni, hogy nagyon is nagy helyet foglal még el az óember, nagyon érzékeny, és szereti a rivaldafényt. Boruljunk Urunk elé, és engedjük, hogy legyen Ő a nagy.

A gádiak harc közben is felfelé figyeltek, Istenhez kiáltottak. Ez is fontos üzenet. Nem csak a harc előtt kiáltottak, kérték a segítséget, hanem a csata közben is. Olyan ez, mint amikor Mózes a hegyen feltartott kézzel imádkozott, és amíg feltartotta a kezét, győzelemre álltak. Azt mutatja ez, hogy szüntelen imakapcsolatra van szükségünk. Nem elég néha egy imát az égre dobni, hanem mindig beszélnünk kell Urunkkal. Egyébként is Ő a főparancsnok, így jelen van a harctéren. Figyeljünk állandóan Rá. Lehet és szabad munkavégzés, családi problémák közben is kiáltani, sőt, szükséges.

Az is megragadott, hogy ez a kiáltás nem kötelességszerű, hanem bizalomból fakad. Ismerték Istent, tudták, hogy számíthatnak Rá. Olyan jó így kiáltani, tudom, kiben hiszek, ismerem Őt, és számítok segítségére. Bízom én az Úrban? Úgy jövök Hozzá, hogy hiszem: meghallgat és segít? Vágyom Vele lenni, hallani az igét? Gád törzse vágyott az Úrra, fontos volt számukra jelenléte. Ez jó, jó, amikor Isten gyermekei, azok, akik Őt képviselik, vágynak az Úrra, az igére. Ennek kellene a magától értetődőnek lenni, az újjászületett tanítvány éhezi és szomjúhozza Isten szavát.

Urunk nem ragad le egy helyen, hanem továbbmegy (Lk 5,27-39). Lényéből árad az élet vize, és ezt a vizet nem lehet szabályozni, gátak közé szorítani. És Jézus ezt nem is akarja, tudja, sok a szomjas szív, és amit az Atya általa a világba küldött, Ő hozzáférhetővé teszi. Mi se rejtsük el, hanem engedjük, hogy az élet szava tovább áradjon mások felé.

Az Úr meglát egy Lévi nevű embert, aki a vámnál ül. Ott látja meg, ahol épp van, a bűneiben, ott, ahol a farizeusok nem látták volna meg. Ez a mi reménységünk, meglát az Úr a mélységekben, meglát, ha nem a helyünkön vagyunk. Lévi nem a helyén volt, mert neki nem ott van az Úrtól kijelölt helye. A helyemen vagyok-e, ott, ahol az Úr látni akar engem?

Az Úr Jézus meglátja és megszólítja Lévit. Elhívja a követésére, és ezzel lehetőséget kínál a helyváltoztatásra. Valószínűleg Lévi is érzi, tudja, hogy nincs a helyén, csak képtelen változtatni. A maga erejéből nem tud innen felkelni. Azonban Jézus hívása képes kimozdítani, új irányba segíteni. Amikor az Úr szól, mindig új lehetőséget kapunk. Az ige olvasása és hallgatása mindig hívogatás, jöjj, kövess engem. Az élet lényege és értelme a Krisztuskövetés. Bár meglátnánk: az a legfontosabb, hogy Jézus nyomában járjunk.

Lévi ezt felismeri, feláll, és mindent maga mögött hagyva elindul Jézus után. Én megtettem-e már? Látom-e, hogy Ő az igazi érték? Benne teljesedhet ki az életem. Lévi követi Jézust, pedig nincs nagy reklám, nem győzködi senki, és nem is kínálnak neki nagy összeget. Ha az anyagiak felől nézzük ezt a döntést, akkor Lévi veszített, amikor elindult Jézus után. Talán azért nem indulnak sokan, mert nem akarnak veszíteni, nem akarják elengedni azt, ami biztosnak tűnik. Lévi számára Jézus mindennél többet ér, nem rúg labdába a siker, a pénz, az új életre vágyik. Otthagytam-e már mindent Jézusért? Lévi mindent otthagyott, nemcsak néhány felesleges dolgot, nem egy jobb helyre tette át a hivatalát, hanem végleg otthagyta a vámszedőasztalt. Semmit nem ment át a régi életből az újba. Ne csempésszük át vagy vissza régi életünk kacatjait. Hagyjunk mindent hátra, mert Krisztusban minden kár és szemét, amit a világ kínál.

Jézus küldetésének tartalma is feltárul előttünk. Bűnösöket jött megtérésre hívni. Ezt kell nekünk is továbbvinni, hiszen minden tanítványnak ez a feladata. A lelkészeknek, egyházi szolgálattevőknek pedig egyértelműen nem lehet más célja, mint menteni az elveszettet. Lévi élete eddig a vámszedőasztal, a pénz körül forgott, most már Jézus körül forog. Jézusnak készít vendégséget, Jézus házának vendége. Kinek készítek vendégséget? Kivel töltöm az időmet, kire szánom a legtöbb időt és erőt? Őreá? Bizony, gyakran az Úrra jut a legkevesebb idő.

Azt is megtudjuk, hogy nem toldozás-foldozás, hanem egy egészen új élet az Úr célja. Nem a régit akarja kicsit csinosabbá tenni, hanem új élettel kíván megajándékozni. Mi se toldozni akarjunk, hanem kérjük az újat.

A BÉKE MESSZE TŐLED

A béke messze tőled, szíved örömtelen.

A lépted is oly fáradt, szemed de fénytelen.