Előre nézz!

D

ávid szívéből hálaadás tör a felszínre, és eláraszt mindent (1Krón 16,8-43). Öröme, hálája nem marad benne, nem tudja magában tartani. Miért hálás? Mert Isten szereti őt és népét, mert közel van hozzá. Pedig neki is vannak gondjai, nem sikerül minden az ő életében sem, sőt ha visszatekintünk, évekig űzött vad volt. És ennek nincs nyoma, csak hála van a szívében. Kezdjük mi is hálával, hangoljuk az Úr dicséretére magunkat. Ne engedjük a csüggedést, panaszt megnyilvánulni, hanem legyünk hálásak. Hogyan lehet ez? Úgy, ha személyesen ismerjük az Urat, ha örülünk Neki és meglátjuk mindazt a jót, amivel megajándékozott, és amit elvégzett az életünkben.

Felszólít hálaadásra, és arra, hogy hívjuk segítségül Isten nevét. Az Úr nevének segítségül híva nagy lehetőség, éljünk vele. Hányszor kerülünk mélypontra, szembesülünk megoldhatatlannak tűnő problémával, és olyan jó az Úrhoz menekülni. Jó, hogy van egy biztos pont, van, Aki várja, hogy hívjuk, és segítségét kérjük. Kicsiségünkkel is forduljunk Hozzá. Hányszor érezzük magunkat tehetetlen kicsi pontnak, de az ige kijelenti, nem is nekünk kell polihisztornak lenni, bízzuk magunkat nyugodtan az Úrra. Beszéljük el életünk dolgait, hozzuk felszínre az eddig rejtett érzelmeinket, problémáinkat. Miért tegyük mindezt? Mert az Úrnál van segítség.

Dávid és Izráel népe tudta, Isten csodákat cselekvő Ú, de ezekre a történetekre vissza kellett emlékezni, fel kellett ismét idézni. Olyan könnyen elfeledkezünk Urunk életünkben végbevitt csodáiról, ezért tudatosan emlékezzünk rájuk, beszéljünk róluk. Mondjuk el másoknak is mindazt, amit megtapasztaltunk, mert a bizonyságtétel reményt és erőt ad a számunkra.

Nagyon szép, mélyről feltörő imádság ez. Benne a nép és az ő személyes tapasztalata. Mert ez az ima nem egy költemény, hanem az Úr megtapasztalásának őszinte megnyilvánulása. Egy állandó és élő kapcsolat válik láthatóvá. Dávid azt is kéri, szüntelen folyamodjunk az Úrhoz. Ne csak alkalmanként, ne csak akkor menjünk Hozzá, ha baj van, hanem állandóan. Állandóan Őt keresni, igen, ezért vagyunk a földön, keressük Őt. De ez nem kényszeres elfoglaltság, hanem belső vágyból fakad. Azért keresem, azért jövök Hozzá, mert jó Vele lenni. Jó az Úrral időt tölteni, mert amit Ő ad azt sehol máshol nem kaphatjuk meg. Lényéből szeretet, békesség, öröm árad.  Drága kegyelme által eltörli bűneinket és gyermekeiként tekint ránk.

A papok feladata a reggeli és esti égőáldozat bemutatás. Reggel és este az Úr elé állni, így foglalja keretbe a napjukat az istentisztelet, maga az Úr. Reggel és este az Úrral lenni, Vele kezdeni és zárni a napot. Tulajdonképpen reggel és este istentisztelet kellene tartanunk. Túlzás? Nem, hiszen ma már a tévék is szünet nélkül sugározzák műsoraikat, akkor mi miért ne dicsérhetnénk Urunkat.  Neki szánjuk-e a reggelt és jut-e rá időnk este?

Az Úr Jézus elindul Jeruzsálembe a kereszt felé (Lk 9,51-62). Igen, a keresztre tart, mégpedig értünk. Nem véletlenül fogják Őt megfeszíteni, hanem azért jött, hogy életét adja váltságul sokakért. Útközben szállást kér, de nem fogadják be a samaritánusok. Nem fogadták be, hányszor éli át az Úr, hogy nem fogadjuk be. Szállást kér, de nem nyílik szívünk ajtaja. A tanítványok képtelenek elviselni az elutasítást, a megalázást, bosszúra vágynak. Jézus mellett vannak mégis tele a szívük bosszúval, azonnal erővel, tűzzel akarnak fellépni. Mi van a szívünkben? Nem tölt-e el minket is a bosszúállás? Nincs e bennünk is az erő alkalmazásának a vágya? Hányszor úgy gondoljuk nekünk is erőszakkal kell megoldanunk a problémákat. Jézus azonban nem ad engedélyt a bosszúra, hanem megdorgálja őket. Hányszor kell minket is megdorgálni, de mi meg sem halljuk. Mi csak a bátorító, vigasztalást nyújtó igéket engedjük a szívünkig, a dorgálásra nem figyelünk. Pedig az is nekünk szól. Soha ne feledjük, urunk nem elveszíteni, hanem megmenteni akar. Ő megment.

Van, aki követni akarja Jézust, önként jelentkezik, úgy gondolja alkalmas rá. Az Úr azonban elveszi a kedvét a követéstől, rámutat, komoly döntésre, életodaszánásra van szükség.  Őt követni nem szórakozás, hanem kemény próba.  Visszautal a samáriai történésekre, amikor arról beszél, nincs hová fejét lehajtania. Ne kényelmes életre számítson, aki követni akarja Őt.  Tudom-e így is vállalni, fontos-e annyira az Úr, hogy kész vagyok érte kényelmemet is feladni.

Egy másik embert Ő szólít meg: Kövess engem! Ennyi, kövess engem, minden benne van, de értjük-e, és követjük-e Őt? Úgy követem, hogy minden magam mögött hagyok, ahogy egy ének mondja: vágyat, célt a múltnak adtam, és csak Krisztusra figyelek, mert Ő az élet.

Ez az ember és egy másik társa is kér Jézustól, amivel nem is lenne baj, ha kegyelmet, bűnbocsánatot kérnének, ők azonban időt kérnek. Követünk, de nem most, hanem majd. Amikor az Úr szól, nem lehet annál fontosabb, nem mondhatom, majd, hanem most induljak felé, most tegyem meg, amit mond. Ők azonban azt kérik, előbb, valamit Jézus elé akarnak helyezni, azonban az Úr ezt nem fogadja el. Semmit sem helyezhetünk elé, mert ha ezt megtesszük, elszakadunk tőle.

Aki az eke szarvára teszi a kezét és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.  Tulajdonképpen ez alkalmassági próba, senkit nem enged úgy a követésére, hogy ne próbálná meg. Mindig arra keresi a választ, Ő-e a legfontosabb a számunkra? Ha nem, ha valami elébe kerül, nem vagyunk alkalmasak. Őt csak teljes szívvel lehet szolgálni. Aki szánt és így rátette már a kezét az eke szarvára és hátrahántat, alkalmatlanságáról tesz bizonyságot. Az eke fel fog borulni. De miért is tekintünk hátra, mert inkább lennénk máshol, még vonz a világ, a múlt. Vonz a bűn, nem szakadtam el tőle. És ha Jézust követem úgy vélem kimaradok fontos dolgokból.  De ez nem így van, mert akit Jézus megtalált, azt az élet ölelte magához. Jézusban mindenünk meg van. Bár meglátnánk, és így előre a célra, Isten országára néznénk. Hiszen ami előttünk van, ami felé tartunk, az mindennél drágább, Isten országa felülmúlhatatlan, és aki ezt látja, az nem fog hátratekinteni, mert lényét az Úr tölti be.

Már keresztem vállra vettem

1. Már keresztem vállra vettem S érted mindent elhagyok. Mindenem vagy, árva lettem, Honjavesztett szív vagyok. Vágyat, célt a múltnak adtam, Nincs már bennem vak remény, Mégis gazdag úr maradtam: Isten és a menny enyém.

2. Ember bánthat és zavarhat: Szíved áldott menedék; :/: Sorsom próbál és sanyargat: Édes csenddel vár az ég. Nincsen búm, mely könnyet adjon, Míg szerelmed van velem, Nincs öröm, mely elragadjon, Hogyha nem benned lelem.

3. Lelkem, teljes üdv a részed, Hagyd a bút s a gondot el; :/: Légy vidám, ha meg-megérzed: Tenni kell még s tűrni kell. Gondold el: ki Lelke éltet, Milyen Atya mosolya; Megváltód meghalt teérted: Mit bánkódnál, menny-fia?

4. Kegyelemből dicsőségbe Szállj, hited majd szárnyat ad, :/: S az örök menny fénykörébe Bévezet majd szent Urad. Véget ér itt küldetésed, Elszáll vándoréleted, Üdvösséggé lesz reményed, Égi látássá hited.

Isten áldásával.