Ő legyen Úr!

E

lkészült a templom, és ezzel lezárult egy korszak (2Krón 6,1-11). Izráel végérvényesen letelepedett, néppé formálódott. Ezen a földön fognak lakni, ezen, amit Istentől kaptak. A kőből épült templom jelzi: vége, teljesen vége a vándorlásnak, a helykeresésnek, most már újfajta, helyhez kötött életet élnek, néppé válnak. Eddig szent sátorban zajlott az istentisztelet, a sátor hordozható volt, különösen a pusztában élték át, hogy amikor Isten elindult, összecsomagolták a sátort is, és úgy mentek tovább. A templom jelzi, nem kell már a szenthelyet tovább vinni, mert Isten is velük marad. Az új kultuszhely által Isten mindig megközelíthető lesz, nem kell vándorolni, hanem most már mindig a fővárosban kereshetik fel. Isten népe formálódik, növekedik hitében és életformájában. Isten növekedésre hívott el minket, és mivel Ő velünk van, igéje által hallhatjuk szavát, minden adva van ehhez.

Salamon a nép elé áll és áldást mond. Szíve tele van örömmel, és ezt megosztja népével. Először Istent áldja és magasztalja, tisztában van azzal, hogy az az építkezés Isten akaratából történt. Isten az, Aki őt kiválasztotta, Neki köszönhet mindent. Jó, ha életünk eredményei mögött felismerjük Urunkat, meglátjuk, hogy Tőle kaptuk a lehetőséget és a képességet is. A király az Urat mint ígéreteit beteljesítő Istent látja. Ez jó, mert így világossá válik, hogy az Úr más, mint mi. Benne meg lehet bízni, mert nem csak ígérget, hanem amit mond, azt meg is cselekszi. Mi hányszor nem jutunk tovább az ígéretnél, de Isten minden ígéretét beteljesíti. Van, ami már végbement, és van, ami ezután fog megvalósulni. Mi már előrébb vagyunk, mint Salamon, hiszen mögöttünk van a legnagyobb ígéret beteljesedése, Isten elküldte a fiát, a Krisztus megérkezett. Bár mindnyájan meglátnánk ez, mert Vele minőségi változáson megy keresztül az életünk.

Salamon előtt megerősíti az Úr, hogy Dávid akart templomot építeni, és ezzel jót akart, azonban Isten nem neki, hanem Salamonnak szánta ezt a munkát. Ebből látjuk, hogy mindig fontos meggyőződni arról, mit is akar velem az Úr. Nem elég abból kiindulni, jó terveim vannak, hiszen jót tervezett Dávid is. Még a prófétának is azonnal megnyerte a tetszését az elképzelés, de Isten nem akarta. És mindig ez a lényeg: mit akar Isten. Ne arra figyeljünk, mit akarok én, mit vár a környezet, és mit szólnak majd hozzá, hanem legyen kérdés: Isten is akarja-e, hogy én azt megtegyem?

A Jerikóban történtek és Jézus beszéde nagy váradalmat okozott (Lk 19,11-27). Az emberek úgy gondolták, eljött Isten országa. De számukra ez még mindig a nemzeti felszabadulást jelentette. Úgy gondolták, Jézus kivívja népe függetlenségét. Valahogy nem akarták érteni, hogy Ő egyenként keresi a bűnös, elveszett embereket. Azokat hívogatja új életre, akik látják, hogy elveszettek, és felismerik, hogy segítségre van szükségük. Jézus nem népben, hanem emberekben gondolkodik, és így személyes döntést vár mindenkitől. Az ország az Őt befogadók szívében és életében lesz jelen. Ezt erősítette a vak koldus és Zákeus életének megváltozása. Két ember, akik a maguk nyomorúsága közepette meglátták, hogy Jézus segíthet rajtuk. Mindketten vágyakoztak és igyekeztek Jézushoz, mindkettőnek akadályokat is le kellett ehhez győzni. Mindkét embert a körülötte lévők akarták távol tartani. Nagyon szomorú ez, a Jézus körül lévők lehetnek másokat távol tartók, az életük elzárhatja a Jézushoz vezető utat. Alázattal kérdezzük meg: Uram, az én életem elzárja az utat, vagy inkább Hozzád segíti a keresőket?

Egy példázatot mond az Úr, amelyben világossá teszi, hogy Isten országa nem szemmel láthatóan fog megérkezni, nem Izráel országa válik Isten országává. Jézus elmegy, pont úgy, mint a példázatbeli ember. Hosszú időre utazik el, ám a szolgái itt maradnak. A tanítványok szolgák, akikre feladat bízatott. Nem urak vagyunk, hanem szolgák, akik felelősséggel tartoznak a gazda felé. Amíg vissza nem jövök, mondta a nemes ember, addig kereskedjetek. Amíg vissza nem jön az Úr - és ehhez kitartásra van szükség. Nem csak egy darabig, hanem amíg vissza nem jön, addig kell szolgálni, menteni a lelkeket. Vigyázzunk, nehogy egy idő után megcsappanjon a lelkesedés, és abbahagyjuk a ránk bízott munkát, és a saját ügyeinket tegyük előtérbe. Mintha ma ezt lehetne látni. Rég elment az Úr, és még sokára fog visszajönni, saját életünkkel is foglalkozni kell. Nem élhetünk szolgaként, nem maradhatunk ki mindabból, amit a világ kínál, mondjuk. Csendesedjünk el, és vizsgáljuk meg az ige világosságánál a szívünket: ha mi is így gondolkodunk, csak kihasznál a gazda, inkább félreteszem, amit kaptam, akkor rossz úton járunk. Akkor nem jól ismerjük Őt, valami megromlott köztünk, de még lehet korrigálni.

Minden szolgáját előhívta az Úr, és mindegyiknek adott pénzt, amivel szolgálhattak. Nem üres kézzel hagyta otthon őket. Nem a sajátjukból kellett helytállni, hanem amivel kereskedhettek, azt mind kapták. A gazdáét kellett befektetni. Így van ez a mi életünkben, a gazdáéval gazdálkodunk. Minden az Övé. Az életünk, a gyülekezet, a lehetőségeink és képességeink mind az Ő tulajdona, de ránk bízta. Ott van-e bennem: mindent kaptam, semmi se az enyém, felelősséggel tartozom? A szolgák többsége hűséggel végezte a feladatát, forgatták a rájuk bízott összeget, vagyis végezték azt, amivel megbízták őket. Erre választotta ki őket a gazda, erre kapták a minákat. Mi is a Neki való szolgálatra kaptuk az életünket és az újjászületett életünket is. Nem önmagunk megvalósításához részesültünk kegyelemben, hanem azért, hogy az evangélium követei legyünk.

Egy ember azonban nem használta fel a rábízott pénzt, hanem elásta azt. Vajon mi lehet ennek az oka? Talán ő is azok közé tartozott, akik nem akarták, hogy a gazda király legyen. Ő a maga ura akart lenni. Nem kellett neki a gazda. És ebben benne van az ember magatartása. Nem akarjuk, hogy Isten uralkodjon felettünk, így amit Tőle kapunk, félretesszük. Így rakjuk félre a Bibliát is. Ott van még a polcunkon, de nem olvassuk, mert az Úr ne mondja meg nekünk, hogyan éljünk, mit tegyünk. Járunk még templomba, csak épp a szívünket zárjuk be az ige előtt. Nem szeretjük Őt, és nem akarjuk beengedni az életünkbe.

Azonban azokat, akik nem engedik be Őt, és nem akarják, hogy királyuk legyen, nem engedik majd be az örök életbe. Mert oda Jézus az ajtó, csak rajta keresztül juthatunk be. Azok lépnek be oda, akik már ebben az életben szolgájává lettek, akik Neki élnek, Őt szeretik. Kik élnek Neki? Akik megtapasztalták, hogy Ő már előbb szeretett, és életét adta értünk a Golgotán. Aki látja, mit tett érte Jézus, az szeretetből szolgál Neki. Az várja, hogy jöjjön és átvegye a Feltámadott az uralmat.

Csak nyisd ki a szíved

1. 

Csak nyisd ki a szíved, és sose félj, mert él az Úr!

Csak nyisd ki a szíved, s kérd te is Őt, hogy Ő legyen Úr!

2. 

Az Úr áldása van teveled és békesség.

Az Úr áldása van teveled és békesség.

3. 

Salom haverim, salom haverim, salom, salom!

Löhitraot, löhitraot, salom, salom!

Isten áldásával.