A
|
papok és a léviták megtisztították és
megszentelték az Úr házát (2Krón 29,20-30,20). Mindent kihordtak a templomból,
ami tisztátalan, ami nem oda való, amit nem Isten rendelt el. De nemcsak a
templomot szentelték meg a papok és a léviták, hanem magukat is. Az Úr szolgálatát csak megtisztult és
odaszentelt szívvel lehet végezni. A testünk a Szentlélek temploma, így ránk is
vonatkozik a megtisztítás. Vigyünk ki mindent a szívünkből, ami a világból
származik, ami megfertőzi az életünket. A Szentlélek megtisztult szívben akar
lakni. Mi tölt be, mi a legfontosabb a számomra? Ami megelőzi az Urat, ami több
időt igényel, mint az Úr nevének tisztelete, azt takarítsuk ki. Amennyiben nem
tudok megválni tőle, képtelen vagyok kitakarítani az életemből, mert már hozzám
nőtt, kérjem az Úr szabadítását. Az Úr vére megtisztítja az életünket. Van hová menni
annak, aki megtisztulásra vágyik. Az Úr vár, Hozzá mindig mehetünk. A
megtisztulás azért szükséges, mert a bűn, a bálvány mellé nem költözik be az
Úr.
Fontos meglátnunk, hogy Ezékiás és a nép vezetői rádöbbentek: csak teljes
szívvel, megtisztult élettel lehet szolgálni az Urat. Eddig több király úgy
gondolta, megfér egymás mellett a templomban az Úr oltára és a különböző
bálványok is. Ezékiás felismerte: nem mehet ez így tovább, csak megtisztult
templomban mehet tovább az istentisztelet. Nemcsak a templomot kellett
megtisztítani, hanem a szolgálattevőknek is meg kellett tisztulni és magukat odaszentelni.
Nem lehet akárhogy, nem lehet bűnös szívvel és kézzel szolgálni az Úr házában.
Csak tiszta kezeket felemelve mutathatnak be áldozatot. Csak tiszta kezeket
felemelve imádkozhatunk.
Milyen szívvel állunk az Úr elé? Hogyan indulunk istentiszteletre? Igénk
rámutat, hogy mielőtt az Úr elé állunk, végezzünk ki- és bemosakodást. Tartsunk bűnbánatot, valljuk meg bűneinket,
mulasztásainkat, hangolódjunk Isten jelenlétére. Mindig úgy megyek az
alkalomra, mint aki a szent Isten elé készül?
Hányszor nem úgy vagyunk jelen; azt olvassuk, kevesen voltak a papok,
mert nem mindenki törekedett őszintén a maga megszentelésére. Miért? Mert nem
tartották fontosnak, megszokták már, hogy nem kellett felmenni a templomba,
nincs rájuk szükség, és találtak maguknak más elfoglaltságot. Most pedig nem
akartak elszakadni a munkájuktól, mert már nem lángolt a szívük az Úrért.
Amikor a saját dolgaink fontosabbak, mint az Úréi, az azt jelzi, már nem lángol
a szívem. A gonosz eloltotta a tüzet. De meg lehet újulni. Ebben segít az ige folyamatos
olvasása, az imádkozás. Tölts minél több időt az Úr közelében, és meg fogsz
újulni. A Krisztussal eltöltött idő, a Neki szentelt élet megújít, feltölt.
Ez az alkalom őszinte és örömteli volt, ez olyan jó. Nem kényszerből,
hanem az Úr iránti vágyakozásból vettek részt rajta. A szívük indította őket az áldozatok
bemutatására is. Aki szereti az Urat, az kész áldozatot hozni, az szeretetből
és önként teszi ezt, mert látja, hogy amit ő ad, az semmi ahhoz képest, amit az Úr
tett érte. Igen, mit is adhatok én, amikor az Úr mindent odaadott. Imádkozzunk
azért, hogy az Úr ma is indítsa ilyen őszinte odaszánásra a szívünket. Amennyiben a szívünk ilyen őszintén
megmozdulna, Isten népe nem szorulna állami, világi támogatásokra, saját erőből
nagy dolgokra lennénk képesek. Vizsgáljuk meg szívünket: nem hiányzik-e
belőlünk az őszinte és teljes odaszánás?
Ezékiás páskaünnepet hirdetett, és ez Isten kegyelmének a napja. Olyan
csodálatos, könyörülő az Úr, megadta népének a bűnbocsánat, a visszatérés lehetőségét. És mennyire irgalmas, tágszívű az Isten, a rég elszakadt északi
országrész számára is lehetővé tette az oltárhoz való járulást, a visszatérést. Izráel fiai régen elfordultak Istentől,
bálványokat imádtak, nemsokára fogságra kerülnek, de Isten ad még egy lehetőséget
számukra. Ilyen az Úr, ad új lehetőséget, de hogyan élünk vele? Ezek nem
tudták, hogy ez a lehetőség az utolsó, nem számoltak a közelgő fogsággal. Ha
jönnek és komolyan veszik az Úr kegyelmét, és élnek vele, talán a fogságot is
elkerülik. Izráel fiai azonban kinevették és kigúnyolták Ezékiás követeit, és
nem mentek Jeruzsálembe, nem bánták meg a bűneiket, és így nem élték át az Úr
megbocsátó kegyelmét.
Hogyan reagálok Isten hívogatására? Kinevetem, megvetem, nincs nekem Rá
szükségem, elvagyok Nélküle is? Vegyük komolyan, amikor az Ő szavát halljuk,
amikor szól az ige, mert nem tudjuk, lesz-e még újabb lehetőség. Nem tudjuk, mit
hoz a holnap, jönnek-e újra a hírnökök.
Eljött a kegyelem ideje, ezt hirdette Pál apostol a nem zsidó népek
számára is (Ef 2,1-22). Isten az Ő drága
kegyelmét kínálja a bűnben, a világ életmódjához ragaszkodva élők számára.
Hirdeti, jöjjetek az Úrhoz, mert Ő kész megbocsátani és eltörölni bűneiteket.
Jézus vére megtisztít, és Őérte új, isteni természet részesei lehetünk. Örökölt,
bűnös természetünket semmi nem tudja megváltoztatni, csak a kegyelem. Amíg ez a természetünk meg nem változik, amíg
a bűn, a test vágya és kívánsága vezet, halott vagyok. Akkor is, ha kívülről ez nem látszik. Belül
vagyok halott. A halotton pedig már senki és semmi nem segíthet. Fel lehet
szépen öltöztetni, de attól még továbbra is halott marad. A halott egyetlen
esélye Isten hatalma, amely által feltámasztja a megholtakat. Lelki értelemben
is így van, Isten képes Krisztus által életre kelteni. Semmi más nem segít, csak
a kegyelem.
Ma is hív a kegyelem királyi székéhez, örök életet kínál, ott jöhetek
rendbe, kívül és belül. Bármilyen
lelki problémával harcoljak, vagy legyen ködös előttem az út, jöhetek a kereszt
tövébe, és ott felszabadulhatok. Az Úr kegyelme
felemel bűneimből, és megtisztít. Mit kell fizetnem? Semmit! A kegyelem ingyen
van, bár nem olcsó, mert Jézus életébe került. Egy dolgot kell tennem, elfogadnom. Isten ingyen kínálja, csak ki kell
nyújtani érte a kezem. Azonban csak üres kézzel vehetem át, ezért engedjem el,
amit eddig szorongattam. Engedd el az emberi megoldásokat, és bízd magad a
kegyelemre!
Amíg Jézus Krisztus nem lesz Úrrá az életemben, Isten nélkül járok a
világban. Hiába a nevelés, a vallás,
amíg át nem adom az életem, Nélküle élek. Az efézusiak is Isten nélkül éltek a világban, pedig volt vallásuk és
volt kultúrájuk. Mindezek magukban nem
elegek, nekünk Isten Lelke általi újjászületésre van szükségünk, és az Őt
követő életformára. Jézus nem egy új vallást hozott, aminek meg kell felelni, Ő
a maga követésére hívta el az embereket. Azt kéri, mindig az Ő nyomában
haladjunk, úgy éljünk, ahogyan Ő élt. Isten szava legyen életünk és tetteink
mozgatórugója. Ha megtartjuk az igét, egészen megváltozik az életünk, és a
világ is körülöttünk. Igazi változást mindig az Isten szavának való
engedelmesség hoz.
Krisztus által juthatunk el igazi békességre. A szívünk csak Benne
nyugszik meg. Semmi más szer nem képes békességet adni, legfeljebb a felszínt
lenyugtatja, vagy elkábítja az idegegeket, de békesség csak Krisztusból fakad.
A megbékélés a kereszten megy végbe, ott békéltet meg az Úr az Atyával. A
keresztet nem lehet kihagyni, mert nélküle ugyan tarthatunk jó és kedves
alkalmakat, de nem találunk egymásra. Mert egyedül a kereszt békéltet meg
Istennel és egymással is. A köztünk lévő szakadékokat a kereszt hidalja át. Az
egymástól eltávolodott szívek a kereszt hídja által közeledhetnek egymáshoz. Ha
nem lépünk rá erre a hídra, nem találjuk meg az egymáshoz vezető utat. A
kereszten keresztül vezet egymáshoz is az út, ott kerülhetünk közel egymáshoz.
Ó, érthetetlen kegyelem
Ó érthetetlen kegyelem, mely rég utánam jár, ki tévelygőn, vakon
bolyongtam utamon, egyszer csak rám talált!
Félelmektől megszabadít, szent félelemre tanít, S ahol csak meg jelen e
drága kegyelem, bűnöst megigazít.
Hozzá bajok, vészek között mindig járulhatok, megőriz, megvéd, s
bőségesen elég elérni otthonunk.
Az Úr, íme, jót ígért nekem: Vár Nála biztos jövő, Igéje szent erő,
pajzsom, jutalmam Ő, életfogytiglan Ő!
S ha végsőt dobban majd a szív, az élet véget ér Túl titkok fátyolán a
lelkem igazán szent békességre tér.
Sok ezredév, ha eltelik, - kevés, akár egy nap-, Dicsérni az Urat, mivel
kegyelme nagy - oly érthetetlen az.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése