Ébredj fel!

M

anassé következik Júda trónján, és ő nem azt az utat járja, amin az apja járt (2Krón 33,1-10). Ezékiás az ország egyik legnagyobb uralkodója volt, Istenre figyelt, a nehéz élethelyzetekben is Őt hívta segítségül. Bemutatta a fia számára is, hogyan kell az Úr útján járni, de ő nem ezt választotta, nem az apai példát követte. Manassé életének üzenete: a hit nem öröklődik a génekkel. A legjobb példát kapja, mégsem azt követi, és ilyennel nekünk is számolni kell. A megtérés mindig kegyelem, nem történik meg automatikusan. Manasséra sem apja hite hatott, hanem a bálványimádók. Kire figyelek, kinek a példája hat rám? Fontos kérdés: kire figyelünk? Az előttünk járó tanítványokra, megváltó Urunkra, az igére, vagy a világra? Mert vannak jó példák, vannak, akik életüket az Úrnak szentelik, vegyük észre őket és figyeljünk rájuk. Életük azt üzeni, mindig lehet hitben járni, meg lehet maradni az Úr útján. Isten útja járható út.

Elgondolkodtató ennek a királynak az életében, hogy tizenkét éves, amikor az apja meghal, és ő átveszi a hatalmat. Ezékiás halálosan megbetegedett, olvastuk, és az Úr elé járult, Tőle kért gyógyulást, és Isten meghallgatta és gyógyulásban részesítette. Azonban a Királyok második könyvében azt olvassuk, hogy sírva könyörgött Ezékiás gyógyulásért, tehát mindenáron tovább akart élni. Én úgy látom, kierőltette a gyógyulást, és ugyan Isten megengedi, amit kierőltetünk, de azon már nincs áldás. Manassé ez alatt a tizenöt év alatt született. Az is meglehet, hogy ő maga vált bálvánnyá apja számára. Hányszor a gyermekek töltik be a szívünket, és kiszorítják onnan az Urat is. Tehát jó látjuk, hogy az erőltetett dolgok nem vezetnek jó eredményre. Ki lehet követelni akár a gyógyulást is, de a mindenáron való csodák nem hoznak áldást. Mert nem a csoda, nem az életünk hossza a lényeges, hanem az, ahogyan élünk. Az a fontos, hogy kié a szívem. Az Úré-e már az életem?

Az sem mindegy, hogyan éljük meg a világ, a nem hívők felé a kapcsolatainkat, milyen hatással vannak ránk a nem hívők, mert Manassé láthatta a babiloni király követeinek Jeruzsálemben való megjelenését. Lehet, hogy pont ők hatottak rá, mert bizonyára magukkal vitték bálványaikat, elbeszélték, hogyan emelkedik egyre feljebb országuk. Mindez ámulattal tölthette el a királyfit. Soha ne csodáljuk a pogányok eredményeit, ne éltessük bálványaikat, mert hatni fognak ránk.

Manassé teljesen a bálványimádás hatása alá került, nagyon belekeveredett, és még emberáldozatot is bemutatott. Képes volt fiait is áldozatul elégetni. Pedig Isten ezt nem kéri, Ő mindig az élet védelme mellett van. Isten számára a még meg nem született gyermek is élet. A ne ölj parancsa a magzatra is vonatkozik. De Manassé nem figyelt az Úr törvényére, csak a pogány világ sikereit, gazdagságát látta maga előtt. A bűn annyira átjárhat, hogy képes az ember mindent beáldozni a siker, a vagyon és a hatalom érdekében. Manassé úgy gondolta, ha Babilónia királyát így megsegítették a bálványok, akkor őt is. Amit apja kihordatott az Úr templomából, azt ő ismét visszavitette oda. Beszennyezte az Úr házát. Nem akarta meglátni, hogy apját is Izráel élő Istene szabadította meg az akkori világbirodalom fenyegetése alól. Nincs másban oltalom, csak az Úrban. A hatalmak, a világ változik ugyan, más köntöst vesz magára a bűn, és hatalom is, de Isten mindig ugyanaz. Őt nem hatják meg a változó évszázadok, a technikai fejlődés, a modern világ, Ő ma is ugyanúgy uralkodik, és képes megtenni azokat, amikről a Biblia bizonyságot tesz. Az Úrra ma is számíthatunk.

Sőt, azt kell, hogy mondjuk, az Úr ma is olyan könyörületes és csodálatos, mint a bibliai időkben. Mert megrendítő, hogy ilyen mélységekbe jutott emberhez is szól. És keresi őt, mint amilyen Manassé volt. Soha nem Istenen múlik, Ő mindig szól, már kétezer éve küldi üzenetét, keresi mindenkivel a kapcsolatot. És ugyanúgy a rendszerváltás eltelt negyedszázada alatt is szólt, és szól ma is. Az Úr nem mond le rólunk, nem is fordul el tőlünk sértődötten, hanem mindent megtesz, hogy találkozzon velünk. A baj velünk van, mert ahogyan Manassé nem figyelt az Úrra, úgy a ma embere sem fiyel Rá. Úgy gondoljuk, az istentelen élet is eredményes, és nem látjuk meg a lelki sérülést, és nem jut el szívünkig, hogy egyszer a siker, a hatalom és a pénz is magunk mögött marad. Egyszer véget ér földi életünk, és mi lesz azután? Jó, hogy az ige arra mutat rá, hogy ma még Istenhez fordulhatunk, megtapasztalhatjuk kegyelmét, mert Jézus áldozata által van örök élet.

Pál apostol határozottan leszögezi az efézusiak számára: nem mindegy, hogyan élnek (Ef 5,1-15). Ők már Isten, a világosság  gyermekei, éljenek tehát úgy, hogy ez látszódjon is. Isten követői legyetek, írja Pál. Nagyon lényeges, hogy kit követek, ki az, akire figyelek. Jézus tantíványai mindig Őreá figyeljenek, Őt kövessék, és ne a világot. Efézus nagyváros volt, és az ottani élet vonzotta a tanítványokat. Az apostol rámutat: ne erre figyeljenek, hanem Krisztusra. Ne a világ bűnös élete legyen a minta számukra, hanem Krisztus élete. Mindig nagy kísértés, hogy a tanítványságból vallást gyártunk, és a vallásos életbe sok minden belefér. Ott az a lényeg, megteszem-e, amit a vallásom kér, de az életem nem különbözik a többi emberétől. Vasárnap templom, a hét többi napjain pedig ugyanott vagyok, ahol a körülöttem élők, azt teszem, amit ők.

Pál rámutat: akik a világ szerint élnek, azok nem jutnak be Isten országába. Mert Isten országa nem evés, ivás, szórakozás, hanem Krisztusban való élet. A bűn semmilyen formájának nincs helye Isten országában. Vizsgáljuk meg ezt a katalógust, amit az apostol elénk tár, és ha ezek jelen vannak az életünkben, bánjuk meg őket, és forduljunk el tőlük. Ne vegyetek tehát részt ezekben - igen, a világ cselekedeteiben, amiben ők jól érzik magukat, ne vegyünk részt.

Egykor sötétség fiai voltatok, most azonban világosság vagytok. Egykor sötétség fiai voltunk, tehát amíg nem éltem át az Úr Jézus szabadítását, sötétségben éltem. Ez akkor is így van, ha a társadalom szerint az volt az élet. A világ csillogása megtéveszt sokakat, a külső ragyogást vélik életnek, boldogságnak. De a ragyogás mögött üresség van. Milyen sok ember éli át ezt az ürességet, rádöbben, hogy sokat kínált a világ, de nem adott semmit. Mert boldogságot, üdvösséget csak az Úr adhat.

Ébredj fel, aki alszol, ébresztget az apostol, kelj fel, ne aludj tovább. Eljött az idő, a kegyelem, a megújulás ideje. Ne aludj tovább, ne menj el az Isten által kínált lehetőség mellett. Ne maradj sötétben, ébredj! Az ébredés azt jelenti, visszatérek az Úrhoz, Rábízom magam, és engedem, hogy vezessen. Ébredj fel, mondja az apostol, és vegyük komolyan a szavát. Ébredjünk, amíg lehet, amíg szól az ige. Mert ma még lehet ébredni, még megtérhetünk, és ráléphetünk a keskeny útra. Azonban ez a lehetőség egyszer lejár, elvétetik az alkalmas idő. Ma még élhetünk az igével, olvashatunk Bibliát, nyitva vannak a templomok, de bármikor fordulhat a kocka. Láttuk Manassénál, hogy az apja kinyittatta a templomot, ő pedig bezáratta. Addig keressük az Urat, amíg megtalálható. Ne halogassuk, hanem még ma, amikor Jézus hív, nyissuk ki szívünk ajtaját.

Siessetek, hamar lejár! 

Kegyelme már régóta vár.

Ma még lehet, ma még szabad,

borulj le a kereszt alatt!

Elszáll a perc, az életed.

Ma még, ha jössz, elérheted.

Ne késs tovább, ne várj tovább,

ma kérd ATYÁD bocsánatát!

Isten áldásával.