I
|
smét a páskát,
azaz a szabadulást ünnepelték Jeruzsálemben, és ez is valódi szabadulás volt (2Krón
30,21-27). Ez az ünnep nem formalitás, hanem a bálványimádás alól való
felszabadulás és az élő Istenhez való visszatalálás ünnepe. Örülnek, mert
ismét megtapasztalják Istent az életükben. Jó látni, Isten lett az első,
felismerték, hogy az Úr mindennél többet ér a számukra. Mindent kitakarítottak a templomból,
ami nem oda való volt, ami bűn volt. Bármilyen
értékes tárgyra leltek, kidobták, mert a bálványnak nincs helye Isten
gyermekeinek életében. Tartsunk mi is nagytakarítást a saját életünkben, kérjük az
Urat, hogy világítsa meg mindazt, ami bűn, függőség, bálvány. Kérjük Őt, adjon
szabadítást, hogy mindentől el tudjunk szakadni, képesek legyünk megválni tőle.
Az ünnep hét napon át tartott, és az öröm szívből jött. Ez nem olyan
ünneplés volt, amin túl kell valahogy lenni, itt szívből örültek az Úrnak. Az emberek megtapasztalták az ének valóságát:
Itt van Isten köztünk, jertek Őt imádni.
Őszinte örömmel imádták az Urat. Boruljunk le Előtte, és imádjuk szent
nevét. Az Úr imádata felszabadít, békességgel tölt el, és látást ad. Az Úrral
kapcsolatban lenni, beszélgetni Vele, átélni kegyelmét nagyszerű dolog.
A lévitákkal külön elbeszélget a király, meglátta, hogy nem morogva,
hanem örömmel végzik nehéz szolgálatukat. Odaadóan munkálkodtak az Úrért. Ez
ragadott meg, nem a királyért, hanem az Úrért végezték feladataikat. Átélték a Vele való találkozást, és készek
voltak Istenért mindent megtenni. Gyakran beszélünk a szolgálatokhoz, az Úr dolgaihoz való
hozzáállásunkról; a belső motivációnak kell rendbe jönni. Mi indít engem
szolgálatra? Milyen szívvel végzem az Úr dolgait? Akkor leszek odaadó, ha élő kapcsolatba
kerülök az Úrral, ha valóban Neki teszem azt, amit cselekszem. Az Úrnak
szolgálni, Neki élni örömteli dolog. Nem azt jelenti ez, hogy nem nehéz a
szolgálat, hanem azt, hogy látom, Ő mit tett értem, és ebbe belerendülve, hálából
szolgálom Őt. Az Újszövetségben az emberek örömmel, hálás szívvel követték Jézust.
Nem volt morgolódás, hanem Jézusért készek voltak mindent elhagyni.
Az is megragadott, hogy még hét nappal meghosszabbították az ünnepet.
Senki nem igyekezett hazafelé, mert ez volt életük csúcspontja. Az Úrral együtt
lenni mindennél több. Tudok-e én több
időt az Úrra szánni? Mi inkább rövidíteni szoktuk az alkalmakat, egy óra már
túl sok, legyen kevesebb. Itt meg még egy hétig istentisztelet. Ez azért a
belső szomjúságukról beszél. Vágyakoztak az Úrral lenni, szomjaztak az élő
vízre. Van-e szomjúság az élő vízre a szívemben?Aztán jó volt közösen örülni a
bűnbocsánatnak, Urunk kegyelmének. Ez az ünneplés sokba került, és voltak, akik
önként és szívesen adtak, vállalták a terheket. Jó látni, hogy nem megparancsolják
az adakozást, hanem maguk ismerik fel annak szükségességét. Adjon Urunk látást
meglátni mindazt, amire szükség van, amit nekünk kell elvégezni, amiben nekünk
kell áldozatot vállalni.
Pál apostol a börtönben egészen másként látja önmagát, ahogyan azt
gondolnánk (Ef 3,1-13). Nem Róma foglya ő, nem a császárt vagy a zsidókat
látja, hanem hűséges Megváltóját. Igen, Pál Krisztus Jézus foglya. Vagyis a
börtönben is Jézussal van. Megtapasztalta, hogy az Úr nem hagyta őt magára.
Amennyiben Érte élünk és Neki szolgálunk, jön velünk, még a szenvedésekbe is.
Mert tanítványi életünk nem mentes szenvedésektől, nehéz helyzetektől, de
mindezekben velünk marad Ő. Hogyan látom életem nehéz pillanatait? Csak a
betegséget, vagy az ellenséget, a bántást okozót látom, vagy átélem, hogy ebben a
helyzetben is velem van az Úr?
Az apostol úgy is Krisztus Jézus foglya, hogy az Úr rabul ejtette szívét.
Kié a szívem? Kinek vagyok a rabja? Pál Krisztus rabja, Övé az élete. Ha még
nem az Övé az életem, ha még szenvedélyek, a bűn rabja vagyok, kérjem: „Tégy
foglyoddá, Uram, akkor szabd leszek”. A damaszkuszi úton kijelentette Lénye
mélységeit számára az Úr, és Pál ennek az Úrnak szentelte magát. Meglátta, hogy Jézus
megmentette élete áron a kárhozattól, helyette halt meg a kereszten, és Ő kész
meghalni a maga számára. A fogoly fölött
a rabtartó az úr, az apostol vállalja ezt, most már Jézus az Úr élete felett.
Nem magának, hanem Krisztusnak él.
A krisztusi életet pedig a nem zsidók javára éli, mindent megtesz, hogy Krisztus
titkát megismertesse velük. Pál apostol az evangélium hirdetésére tette fel az
életét, arra, hogy minden ember, a pogányok is megismerjék Isten
kegyelmét. Neki a lelkek mentése a
legfontosabb, a rábízott üzenet továbbadásának a vágya viszi előre. Másik
levelében elmondja: kényszer alatt van, az üzenet kényszeríti a továbbadásra.
Krisztus azért adott új életet neki, hogy ezt megossza másokkal. Az Úr adja, hogy az Ő Lénye megismertetésének kényszere hassa át az életünket, mindennapjainkat. Legyen a
Krisztushoz vezetés a legfontosabb.
Milyen boldog Pál, amiért ő hirdetheti Krisztus kikutathatatlan titkát.
Úgy látja, ez kegyelem. Sőt, vannak nála
erre méltóbbak. Látom-e méltatlanságom? Belecsodálkoztam-e már abba, miért pont
engem választott az Úr? Miért pont rám bízza magát, bűnös, nyomorult,
tehetségtelen személyre. Pál csodálkozott, nem tartotta természetesnek, hogy ő
apostol. Úgy látta, vannak különbek, méltóbbak, mert ő a legkisebb a szentek
között. Hányszor nagynak képzeljük magunkat. A büszkeség belerágja magát a
szívünkbe, és azt suttogja, te jobb vagy, neked jár az a szolgálat. Pedig nem
jár. Kegyelem az is, hogy újrakezdhetjük eltékozolt életünket. Uram, tisztítsd
meg a szívem a büszkeségtől, és láttasd meg kicsiségemet, minél nagyobb leszel
Te bennem, annál kisebbé válok én. Növekedj hát ma is Te bennünk!
TÉGY FOGLYODDÁ, URAM
1.
Tégy foglyoddá, Uram,
Akkor szabad leszek;
Késztess megadni önmagam,
Győzelmet úgy veszek!
Ha küzdve küszködöm,
A földre roskadok,
De ha karod lesz börtönöm,
Akkor erős vagyok.
2.
Szívem gyáván remeg,
Úgy hajlik, mint a nád,
Amíg Benned nem lelte meg
Parancsoló Urát.
Míg láncra nem vered,
Boldogtalan, sivár;
De hogyha szolgád lesz Neked,
Akkor üdvöt talál.
3.
Lelkem mindjárt alél,
Nem tölti tűz, se hit,
Míg benne égi tűz nem kél,
S szolgálni nem tanít.
Vezetni úgy tudok,
Ha Szentlelked vezet.
Zászlóm fennen csak úgy lobog,
Ha fúj leheleted.
4.
Majd úgy uralkodik,
S nyer lelkem égi trónt,
Ha Néked hódol a porig,
Ha mindenről lemond.
Vész és vihar között
Úgy áll végig híven,
Ha Nálad békén kikötött,
S mindvégig ott pihen.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése