Súlyos szavak

A

 zűrzavar tovább folytatódik, egyre nehezebb helyzetbe kerül Júda, ám az Úr még most is segíteni akar neki (2Krón 36,11-23). Ő mindig mellettük van, rajtuk áll, hogy figyelnek-e Rá. Cidkijjá királyhoz Jeremiás prófétát küldi az Úr, ő az Úr nevében szól, az Ő üzenetét mondja el számára, de a király nem hallgat rá. Jeremiás könyvéből tudjuk, hogy annyira nem rendült meg az Úr igéje előtt, hogy a számára elolvasott részeket levágta a tekercsről, és tűzbe vetette. Ahelyett, hogy megalázta volna magát, és megszaggatta volna ruháját, amint azt tette Jósiás, ő elégette Isten szavát. Isten szól, de a király nem törődik vele - nekem ne beszéljen még az Isten sem, gondolta. Majd  megoldom én magam. Hányan gondolkodnak ma is így, Isten igéjét félreteszik, és maguk próbálják életük irányítását kézbe venni. Egyre nehezebbé válnak a dolgok, egyre több probléma keletkezik, mégsem fordulnak Istenhez. Cidkijjá sem fordult az Úrhoz, még Nebukadneccár ellen is fellázadt, nem akarta elfogadni Babilónia hatalmát országa fölött. Erősködik, mindenkivel szembeszáll, és nem az Úr segítségében bízik, nem fogadja meg Isten tanácsát.

Vajon én mindig elfogadom, amit Isten mond, hiszen az Ő gondolatai nem a mi gondolataink, és így is Rábízom magam? Az Úr azt üzente, adják meg magukat, fogadják el Babilon uralmát, és Ő velük lesz. De a király erre nem volt hajlandó, maga akarta magát és népét megmenteni. Talán úgy gondolta, ahogyan Ezékiást megmentette az Úr az Asszíroktól, úgy majd őt is megmenti a babiloni királytól. Azonban Isten minden korban, minden ember életében másként dolgozik, nem alkalmaz sablonokat, hanem mindenkit egyéni terv alapján ment meg az örök életre. Ezékiás király bűnbánatot és nagytakarítást tartott, mielőtt az Úrhoz fordult. Mindez most hiányzik.

Cidkijjá csak önmagában és a kultuszban, a szent helyben bízik. Úgy gondolják, a templomot Isten megoltalmazza, és így, aki oda menekül, megmarad. Urunk azonban azt mondta, hogy aki meg akarja menteni az életét, elveszíti, de aki elveszti az életét Őérte és az evangéliumért, örök életre menti azt meg.

Cidkijját az Úr kereste, lehetőséget kínált a számára, de ő nem élt ezzel. Nem tért meg, tudatosan szembefordult Istennel, és ennek meglett a következménye. Olyan szomorú látni, hogy nem hajlandó magát az Úr akarata alá rendelni, pedig láthatja, hogy Isten nélkül egyre rosszabbá válik minden, de ő nyakas marad. Azt azonban öröm olvasni, hogy Isten kedvezni akart népének, tehát mindent megtett értük. Mert az Úr mindig menteni akar, azért küldte hozzájuk követeit. Isten mindig követein keresztül érkezik hozzánk, elküldte Fiát, az Úr Jézust, és Rajta keresztül szólít meg. De az Ő követei az Úr tanítványai is, akiken keresztül árad az evangélium. Az Úr követei az igehirdetők is, mert ma is igéjén keresztül szól hozzánk. Ezért vegyük komolyan az igét. Júda népe kigúnyolta az Úr szavát, nem kellett neki, elvetette, és megtérés helyett a bűn útját járta.

Olyan mélyre jutottak, annyira engedetlenekké váltak és megkeményedtek, hogy nem volt többé már segítség. Ez nagyon szomorú megállapítás. Mennyire fáj ez az Úrnak, azt kell mondani, nincs segítség. Mindig azt mondjuk, van segítség, van remény a bűnös ember számára, és a leglehetetlenebb helyzetben is hívhatjuk Őt, mert Neki semmi sem lehetetlen, most mégis azt olvassuk, nincs segítség. Miért? Azért, mert aki Isten közeledését elutasítja, annak valóban nincs segítség. Aki a mentőövet visszadobja, azt elsodorja az ár. Utolsó reményünk és segítségünk az Úr kegyelme, de ha ezt félrelökjük, nem marad semmi. Júdát elfoglalják, a templom kincseit elrabolják, a népet pedig fogságra hurcolják. Majd ott megtanulják a leckét, ott majd rádöbbennek bűneikre. A fogság elkerülhetetlen volt, mert Isten korábbi szelíd és halk szavát nem akarták meghallani, de ő szereti őket, és nem akarja, hogy végleg elvesszenek, ezért engedi meg a fogságot. Most egy szünet következik, hetven esztendős távollét, egy eszmélődés, de Isten ott sem hagyja őket magukra. Minket sem hagy magunkra, de tegyünk úgy, mint Júda, halljuk meg az Úr igéjét, térjünk meg, és engedelmeskedjünk Urunknak. Mert ő nem akar mindenáron büntetni, azt akarja, hogy életünk legyen és bőségben éljünk, és ez Jézus Krisztusban érhető el.

Olyan jó olvasni: eljön az idő, amikor a fogságot a hazatérés váltja fel. Mert Isten utolsó szava nem az ítélet, hanem a kegyelem. Nem a pusztítás, hanem a helyreállítás. Az Úr szava az élet, és Jézus az élet szava.

János apostol megírja harmadik levelét is (3Jn 1-15). Így szolgál, és erősíti az Úr gyermekeit. Ha nem is tud velük lenni, de tud írni, és ő él ezzel, küldi a levelet, az üzenetet, az Úr felé fordítja olvasói tekintetét. Ma is forduljunk az Úr felé, bárhol és bármilyen helyzetben vagyunk, forduljunk Felé, hívjuk segítségül Őt. Ez a nap elve az Ő napja, a Vele való találkozás, a feltöltődés áldott napja, ne legyen semmi fontosabb most Nála.

Ez a levél egy Gájusz nevezetű gyülekezeti vezetőnek szól, akit az apostol jól ismer, sőt, szeret. Szereti, a benne élő Krisztusért. Az igazán azt jelenti szó szerint: az igazságért szeretlek, az igazság pedig az Úr. Tehát nem azért, mert gazdag vállalkozó vagy híres személyiség, a gyülekezetben nem ezek a szempontok. Egy a fontos: szeretem-e Jézust, bennem él-e Ő? A másik ember a benne élő Krisztusért válik fontossá, vagy azért, mert azt szeretnénk, ha az a másik befogadná Jézust az életébe. Ma gyakran csak azért fontos az ember, amit produkál, vagy amivel rendelkezik, de nem ő a lényeg. Az Úr Jézus számára mindig az ember volt a fontos, ezért hajolt le az élet mélységeibe, és emelte fel kegyelme által a bűnös, nyomorult embert.

Az apostol jól ismerte Gájuszt, és tudta, hogy lelkileg jó állapotban van, karbantartja magát. Tehát ügyel a lelki életére, kapcsolatban van az Úrral, viszont valamilyen problémája lehetett az egészségével, azért kéri János, hogy olyan jó dolga legyen mindenben, amilyen jó dolga van a lelkének. Mit mondana nekünk? Valószínűleg azt kérné, törődjünk legalább annyit a lelkünkkel, mint amennyit a testünkkel és egyéb dolgainkkal. Ma elhanyagoljuk lelkünket, nagyon gyengén tápláljuk, mert a heti egy vagy két istentiszteleti alkalom minden, csak nem bőséges táplálkozás. Ahogyan a testünket naponta tápláljuk, úgy kell táplálnunk lelkünket is.

Fontos gondolatot mond el az apostol: szeretett barátom, ne a rosszat kövesd, hanem a jót. Van rossz példa, még a gyülekezetben is, de a hívő ember felismeri azt, ami rossz, de meglátja a jó példát, a Krisztushoz ragaszkodó életformát is, és azt követi. Annyi rossz példa van ma, mi legyünk jó példák, Krisztust mutassuk fel, de igyekezzünk mi is mindig a jót követni. A jó példa Jézus élete. Őt figyeljük, és kérjük Isten Szentlelkét, hogy segítsen ebben járni és megmaradni.

Ki Istenének átad mindent

Ki Istenének átad mindent, Bizalmát csak belé veti.

Azt csudaképen őrzi itt lent, Ínség, baj közt is élteti.

Ki mindent szent kezébe tett, Az nem fövényre épített.

A súlyos gondok mit használnak, A sóhaj, sok jajszó mit ér,

Ha sebeink még jobban fájnak, S mindennap kínunk visszatér?

Így terhünk egyre súlyosabb, Ha lelkünk búnak helyet ad.

Csak légy egy kissé áldott csendben: Magadban békességre lelsz,

Az Úr - rendelte kegyelemben Örök, bölcs célnak megfelelsz.

Ki elválasztá életünk, Jól tudja, hogy mi kell nekünk.

Zengj hát az Úrnak s járd az útat, Mit épen néked ő adott;

A mennyből gazdag áldást juttat S majd Jézus ád szép, új napot.

Ki benne bízik és remél, Az mindörökké véle él.

Isten áldásával.