Immánuel: A pásztor Pásztora

pásztornak is van Pásztora, a királynak Ura, ez csendül ki Dávid bizonyságtételéből (Zsolt 23,1-6). Még fiatal korában döbbent rá a juhok mellett, hogy neki is szüksége van valakire, aki úgy törődik vele, mint a pásztor a juhokkal. Ez a Valaki pedig nem más, mint ősei Istene, az Úr. Rábízta az életét, elfogadta Gazdájának, Pásztorának, és engedte, hogy vezesse, terelgesse őt. Gyönyörű és szívből fakadó mély vallomás ez a zsoltár, személyes bizonyságtétel. De ne csak csodáljuk, hanem gondoljuk végig, elmondhatjuk-e mi: van pásztorom, és ez a pásztor az Úr Jézus? Mert ehhez felismerés és tudatos döntés szükséges, ki kell mondani, szükségem van Pásztorra, kell, Akire rábízhatom magam, mert egyébként gyámoltalan és kiszolgáltatott vagyok. A körülöttünk végbemenő történések is azt mutatják, hogy a Krisztus nélküli ember olyan, mint a pásztor nélküli nyáj. Tele van félelemmel, és kiszolgáltatottnak érzi magát. Karácsony közeledte üzeni, van Pásztor, van, Akinek fontos az ember élete, és Ő Jézus. Azért jött, hogy félelmeinktől megszabadítson és kivegyen a gonosz kezéből.

Ennek a zsoltárnak az írása közben visszagondol Dávid a gyermekkorára, pásztoréveire, és meglátja, ahogyan ő gondoskodott a nyájról, úgy teszi meg ezt vele is az Úr. Benne van ebben az a mély kapcsolat, a csönd, amelyben nincsenek zavaró hangok, és ami megcsendül. És amikor a csend megcsendül, jelen van a Főpásztor, jelen van az Úr. Hangja békesség, biztonság, nyugodt élet. Benne van ebben a képben az, ami belőlünk hiányzik, elvesztettük ezt a békés, nyugodt életet. Mert a nyáj mellett nincs rohanás, kapkodás, nincs sebesség, ott kapcsolat van. Ember és Isten élő kapcsolata, a Pásztor gondoskodik a nyájról, törődik vele, tudja, mikor mire van szüksége, a nyáj pedig hagyja magát terelni. Erre van szükségünk, így rábízni magunkat az Úrra, és engedni magunkat terelni az élet útján. A pásztor nélkül pusztulás van, és ezt látjuk, csakis Ő terel jó irányba.

Akit a Pásztor terelget, az nem szűkölködik, ezt Dávid megtapasztalta, és így van ez ma is. Akit az Úr terelget, nem szűkölködik, mert nem szűkölködnek, akik Benne bíznak. Lehull a félelem, az aggodalom; az Úrral való vándorlás felüdülés. Lelkemet felüdíti - Dávidnak is voltak gondjai, hordozott nehéz terheket, közel járt a csüggedéshez, de tudta, van Pásztora, és felkereste. Amikor ezt megtette, átélte, hogy felüdült. Lelki problémáinkra az Úrnál van a gyógyulás. Közelében kisimul a lelkünk. Bár felismernénk ezt, és Őt kezdenénk gyűrött lélekkel is keresni. Hová is mehetnénk, ha nem ahhoz, Aki még az életét is odaadta, hogy nekünk életünk legyen? Az Úr Jézust követve felszabadulunk a lelki terhek alól, elmaradnak a gonosz gyötrései, mert Jézus mellett nem marad meg a gonosz. Jézus Lénye felszabadít.

Nem jelent az élő kapcsolat problémamentességet, az élet nehéz állomásait meg kell járni. Van betegség, beköszönt az öregség, és vele sokféle gond, és közelít a halál is. De aki Jézushoz tartozik, az félelem nélkül járhatja meg ezt az ösvényt. Az Úr nagyobb minden gondunknál, a halált pedig legyőzte. Az Úr házában lakom egész életemben - az Úrral való egész életre kiterjedő élő kapcsolatot jelenti. Hiszen Dávid sem tartózkodott mindig a templomban, de Vele volt az Úr. Bárhol is járt, szíve kitárult Isten előtt, a szívünket mi is kitárhatjuk az Úr előtt, sőt, tegyük is ezt meg. Amikor Ő belép, megjelenik az élet, a szabadság, a békesség.

Újra páli levelet olvashatunk, és így ismét az evangélium árad felénk (Tit 1,1-4). Pál állandóan a Feltámadott Jézust látja szemei előtt, és így nem is tud másról beszélni, csak Róla, és arról, amit tett értünk, amit adott nekünk. Mit tett értünk? Önmagát adta a kereszten, hogy általa örök életet adjon. A legtöbbet adta, önmagát és általa üdvösséget. Olyan ajándék ez, amit magunk nem tudunk megszerezni. De Ő, mivel szeret, eljött és vére által megvásárolta ezt számunkra, bűneinket eltörölte, és felszabadított egy új életre. Minden, ami az élethez és az üdvösséghez szükséges, Benne van elrejtve. Az most a kérdés: én látom-e Jézust? Mi van most így ünnepek előtt a szemeim előtt, mi köt le, mi a fontos, hová sietek? Amikor Zákeust lehívta Jézus a fáról, ő sietve leszállt. Te hová sietsz? Hallod-e a hívását? Mert az ünnep egy kollektív hívás, jöjj le a fádról, ahonnan az életet lesed, akár vagyonod, sikered, hatalmad kupacáról, hagyd őket magad mögött, és engedd be Jézust az életedbe. Ha megteszed, rádöbbensz, hogy ez az igazi élet. Krisztus az Élet!

Pál ennek a Krisztusnak, magának az Életnek a követe, rátette az életét arra, hogy minél több embernek elmondja, van reményünk az életre, az üdvösségre. Igaz, eljátszottuk, de Isten megkönyörült, és nem mondott le rólunk. Sőt, ezeknek a verseknek nagy üzenete: van Isten, van élő Isten, Aki szeret, bármit sugall a világ. Ő mindent megtett értünk. A mi részünk, hogy halljuk meg az evangéliumot, és engedjük, hogy Ő rendezze át az életünket. Engedjük, hogy Jézushoz alakítson minket. Mindez hit által lehet a miénk, ehhez pedig hallani kell az evangéliumot, és most halljuk, mert amikor Bibliát olvasunk, halljuk Isten jó hírét. Megismerhetjük belőle az igazságot, mert az igazság Jézus. Nem az, amit mondanak nekünk, ami állandóan változik, nem valakinek az igazáról van szó, hanem Jézus az igazság. És Őt meg lehet ismerni. Igyekezzünk most megismerni Őt.

Isten megígérte már a bűneset után, hogy nem hagyja elveszni teremtményét, hanem meg fogja menteni, és eljött az idő, amikor a Megmentő rálépett az élet színpadára, és elvégezte mentő munkáját. Ő téged is megment, mert érted is meghalt. A Szabadító itt van, segítségül hívhatjuk, mert rajta kívül nincs segítség. Nincs segítség sem egyéni, sem közösségi életünkre nézve, csak egyedül Ő.

A BÉKE MESSZE TŐLED

A béke messze tőled, szíved örömtelen.

A lépted is oly fáradt, szemed de fénytelen.