Istentől születni

E

zt a zsoltárt idézte az Úr Jézus a kereszten, ebből merített erőt, és ennek a sorai teljesedtek be, amikor értünk szenvedett (Zsolt 22,1-32). Ebből is látjuk, hogy Jézus használta a zsoltárokat, imádkozta, mert általuk saját gyötrelmét is meg tudta fogalmazni. A zsoltár segíti az Úrral való élő kapcsolatunkat, megtanít imádkozni. Amikor saját szavainkkal képtelenek vagyunk elmondani mindazt, ami bennünk van, egy zsoltár segít ebben. Megmutatja, hogy a legnehezebb időkben is álljunk az Úr elé, mondjuk el Neki mindazt, ami a szívünkben van, bármilyen helyzetbe kerüljünk is, imádkozni lehet, Isten nincs távol az övéitől. Az Úr még a kereszten, a legnagyobb gyötrelmek idején is Istent szólította meg. Az imádság az Atya közelében tart, megőriz a lázadástól, a vádolástól, Isten magasztalásával tölt meg.

Egy szenvedő hívőt látunk ebben az igében, mert egy hívő is szenvedhet, akár testileg, akár lelkileg. Nem kerüli el a betegség, az idős korral járó problémák sokasága a hitben járó embert sem. A zsoltáros nagyon szenved, nehéz a helyzete, nem lát emberileg kiutat, de most is van út, és ez felfelé vezet. Az imádság útja a betegágyon, a rossz hír idején is járható.

A szentíró úgy látja, Isten elhagyta, magára maradt a legnehezebb pillanatokban. Azonban legtöbbször nem erről van szó, hanem arról, hogy vannak az életnek olyan szakaszai, amiket egyedül kell megharcolni. Más nem vállalhatja át. A műtőasztalon is egyedül kell lenni, magunknak kell végigjárni az ebből a világból a láthatatlan világba való átlépést. Ezekben a helyzetekben, mindenki elmarad mellőlünk, de imádság által kapcsolatban maradhatunk az Úrral.

A zsoltáros nem érzékelte Isten jelenlétét, nem tapasztalt változást, és úgy élte meg, Isten nem válaszol, magára hagyta. Olyan gyorsan azt gondoljuk, Isten is elhagyott, azonban Ő nem hagyja magára Övéit, hamarabb megtörténik, hogy mi hagyjuk el az Urat. A tehetetlenség gyakran elhagyatottságérzéssel is jár, és ilyenkor előjönnek a miértek is. Amikor nem értünk valamit, ott a miért. Miért engedte ezt meg Isten, miért nem lépett közbe? A zsoltáros is kimondja ezt, de az Úrnak mondja, és ebben nincs lázadás, nem fordít hátat az Úrnak. Minél jobban szenved, annál inkább az Úr felé fordul. Tegyünk mi is így, keressük Őt, a fájdalmak, szenvedések idején is. Az Úr Jézus is az Atyához fordult, és az Ő kezébe tette le a Lelkét.

A legnehezebb, amikor a mellettünk levők nem értenek meg. Nincs bátorítás, nem mondják, ne add fel, vagy amit Jézus mondott Jairusnak: Ne félj, csak higgy! Milyen csodálatosan lelkigondoz Jézus, azt mondja, ami abban a nagyon nehéz pillanatban tovább segíti, ami erőt és reménységet nyújt. Mennyire nem tudunk így egymás mellé állni. A zsoltáros is gúnyt kapott biztatás helyett, de maga az Úr Jézus is, aki másokat bátorított, a kereszten gúnyt kapott: Istenben bízott, hát lássuk, mit tesz érte. Nehéz helyzetünk nem egyszer másoknak a csúfolódásra ad lehetőséget, mert gúnyolódni könnyebb, mint segíteni, együtt lenni a másikkal a bajban.

Azonban a zsoltáros nem hallgat másokra, hanem bízik Isten mentő szeretetében.  Hiszi, hogy az Úr ott van, és kéri szabadítását. Ma se adjuk fel, menjünk tovább Vele, és bízzunk szabadításában. Dicsérjük Őt, és merítsünk erőt, reménységet Isten korábbi tetteiből. A szentíró is felidézte Isten korábbi cselekedeteit, és ebben sokat segít az ige. Hiszen ez bizonyságtétel Isten bűnös ember iránti szeretetéről. A legreménytelenebb emberek hívták segítségül Jézust, és megtapasztalták gyógyítását, bűnbocsátó kegyelmét, az ördög hatalmából való szabadítását. Ezt követően pedig dicsérték az Úr nevét, elmondták, milyen nagy dolgot cselekedett velük az Úr.

János újra hangsúlyozza a lényeget, Istentől kell születni, ezt a világot az tudja jól végigjárni, aki az Úr Lelke által újjá születik (1Jn 5,18-21). Ő már nem jár a bűn útján, nem akar tudatosan vétkezni, hanem követi Jézust. Ez nem azt jelenti, hogy az Úr gyermeke soha nem vétkezik, mert az óemberünk igyekszik minél jobban a felszínre törni. Az Úrra, az igére figyelve azonban ellenállhatunk a bűnnek. Megőrzi önmagát, vagy vigyáz magára, mondják a fordítások. Tehát a tanítvány vigyáz magára, ez azt jelenti, hogy szorosabbra fűzi az Úrral való kapcsolatot. Jézus is többször felhívta tanítványai figyelmét a vigyázásra. Hangsúlyozta a imádság fontosságát, a vigyázásban az ima segít, mert ilyenkor koncentráltabban figyelünk felfelé.

János arra is rámutatott, hogy kaptunk értelmet az Úr minél jobb megismerésére. Minél jobban megismerjük Őt, annál könnyebb az útján járni, könnyebb a gonosznak, a világnak nemet mondani. Aki ismeri az Urat, és látja Benne a nagyobb értéket, az választja Őt, és ragaszkodik mindahhoz, amit kínál. Jézus az örök élet, olyan lehetőség, amit senki és semmi más nem adhat meg. Aki ezt látja, az képessé válik a világ minden ajánlatára, trükkjére nemet mondani.

Úr lesz a Jézus mindenütt

1. Úr lesz a Jézus mindenütt,

Hol csak a napnak fénye süt.

Úr lesz a messze tengerig,

Hol a hold nem fogy s nem telik.

2. Őneki mondjunk hő imát,

Díszítsük azzal homlokát,

Jó illat légyen szent neve,

Minden napon dicsérete.

3. Országok, népek és nyelvek,

Ő dicsőségét zengjétek,

Gyermekek hangja hirdesse:

Áldott a Jézus szent neve!

4. Ő királysága bő áldás,

Ott van a felszabadulás,

Fáradtak ott megnyugszanak,

Ínségesek megáldatnak.

5. Minden teremtés dicsérje,

A Király Krisztust tisztelje;

Angyali ének zengjen fenn,

S mind e föld mondja rá: Ámen!

Isten áldásával.