Add Istennek, ami Istené!

A

z Úr szabadítása, csodálatos munkája nem titokban ment végbe, híre eljutott másokhoz is (2Móz 18,1-26). Nagy esemény, szenzáció volt a fáraó veresége és veszte, az elnyomott izraeliták szabadulása. Mindenki előtt világossá vált, hogy ha Egyiptom vereséget szenvedett, akkor Izráel Istene nagyobb. Ebből a helyzetből csakis egy élő Isten volt képes kimenteni népét. Hatalmas bizonyságtétel volt ez, a rettegett világbirodalom egy elnyomásban tartott nép által legyőzetett. Isten ma is hatalmasan cselekszik, halljuk meg az ezekről szóló bizonyságtételt. Általuk minket is keres, azt akarja, hogy hódoljunk meg Előtte, és éljünk vezetése alatt.

Mózes fiainak neve is bizonyságtétel. Nem a jelenlegi divat szerint választottak nevet gyermekeiknek. A névválasztás is vallomás Istenről, a Hozzá való tartozásról. A nevek beszélnek. Elmondják, hogy látta Mózes az életet. Gersom neve rámutat: Mózes számára Egyiptom, minden gazdagsága, kiváló oktatása ellenére is, idegen föld. Nem akart ottragadni, ott csak jövevény. Mindez üzeni: van Istentől készített föld, és ő oda igyekszik. Az élete vándorélet. Ebben benne van a tanítványság is, mi is idegenek és vándorok vagyunk ebben a világban. Lehet nagyszerű helyünk, és élhetünk nagyon jól, ám nem ez a világ a mi hazánk. Van Istentől készített hajlékunk, és az életünk nem más, mint oda tartó vándorút, hazafelé menetel.

Eliézer neve által pedig Isten szabadításáról tesz vallást. Mindig Isten tetteire mutat. Elmondja, hogy nem maguknak, hanem Istennek köszönhetik az új életet, az új hazát, a megmenekülést. Jó, ha mindig Isten hatalmára mutatunk, ha soha nem feledjük, hogy nem rajtunk fordulnak meg a dolgok. Minden kegyelem. A nevek erőt is adnak, mert nemcsak visszafelé, hanem előre is mutatnak. Isten ma is megcselekszi, amit tegnap átéltünk, ma is megsegít a gonosszal szemben.

Apósának is Isten megmentő szeretetéről beszél Mózes. Nem ő mentette meg a népet. Ilyen helyzetekben könnyen magának tulajdonítja az ember a sikert. A nép is magasztalja a hőst, de Mózes nem tartja magát hősnek, nem magáról beszél. Isten a hős, az Ő tetteiről tesz vallást Jetrónak. Soha nem én vagyok a lényeg, a döntő változást Isten viszi végbe, ne takarjuk el dicsőségét, ne toljuk magunkat Őelé.

Jetró kívülről látja Mózes és a nép életét, ezért észreveszi azt  is, ami nem jól működik, amin változtatni kell. Mózes nem sértődik meg. Nem mondja: apuka, maga ebbe ne szóljon bele, engem hívott el az Úr, és minden jó, ami teszek. Mózes tanítható, elfogadja, hogy változtatni kell, és változtat is. Mindig maradjunk taníthatók, fogadjuk el, ha az ige alapján megláttatják, mi az, ami nem jól működik, ami nem biblikus, és merjünk változtatni. Ehhez alázat kell, elfogadom, hogy én is láthatok rosszul dolgokat, és ez a látás a növekedést segíti elő.

Ismét farizeusok érkeznek Jézushoz, de nem a korábban elmondottakra reagálnak, nem azért mennek, hogy elfogadják Messiásuknak (Mt 22,15-22). Annyira megrendítő, hogy csak okoskodnak. Úgy vannak Jézus előtt, hogy érdekességeket visznek elé, politikai, vallásos kérdésekre akarnak választ, mondjuk így, elteologizálnak, és nem a saját életükre nézve  kérdezik. Érdekességre kíváncsiak, megfogni akarják, ahelyett, hogy fognák, amit mond.

Ezt megelőzően arról beszélt az Úr Jézus, hogy mivel nem adták oda a Gazdának a szőlő terméséből Neki járó részt, elveszi tőlük a szőlőt, és másnak adja, és ez nem rendíti meg őket. Nem törnek össze, és nem tartanak bűnbánatot. Nem kiáltják: Uram, könyörülj rajtunk. Döbbenetes! Elhangzik a hívogatás, és szó van erről is, nem elég a saját ruha, az önigazság, a zsidó nép közé, a vallásba vagy felekezetbe való születés. Menyegzői ruhára van szükség, mert egyébként elvesznek. És ez sem rendíti meg őket. Nem kérik az Úrtól a menyegzői ruhát, az új életet. Hogyan is állunk az Úr elé? Milyen szívvel, milyen vágyakkal jövök? Én is úgy, mint ezek az emberek? Beszélek erről is, meg arról is, belemenekülök teológiai vagy bibliai kérdésekbe, érdekességekbe, vagy őszinte és alázatos szívvel érkezem? Felismertem-e, hogy az istentisztelet és minden igei alkalom azért adatik, hogy saját életem, bűneim és problémáim hozzam. Semmi nem segít, csak egyedül Jézus beavatkozása, az új szív és új természet elnyerése. Ha ez nem történik meg, minden marad a régiben.

Még hízelgő módon meg is dicsérik Jézust, így terelik el önmagukról a figyelmet. Olyan szomorú ez, ott áll előttük Isten megoldása, egészen más irányt vehetne az életük, de ők terelnek, ahelyett, hogy megnyitnák Előtte a szívüket. Ne terelj, hanem borulj le az Úr előtt, és kérd segítségét!

Az Úr nemcsak a külsőt látja, és nem hatódik meg a szép szövegtől, Ő tudja, mi van a szívünkben. Ismeri belső tartalmainkat, és látja, hogy mi van a kegyes szöveg mögött. Őt nem lehet megtéveszteni. Terelni sem enged. Rámutat a lényegre. Nem a politikai rendszerek változása hoz változást, nem a császár személye a döntő, hanem az, hogy kié az életem. Mivel Isten teremtett, Ő ajándékozott meg életlehetőséggel, adjam vissza, adjam az Ő uralma alá magamat. Az a hangsúlyos, hogy kinek az uralkodása alatt élek. Ki az én gazdám: a világ vagy Isten?

A császárnak add a pénzt, mert az övé, Istennek pedig az életed. A császár vigye a földi vagyont, nem kell tőle semmi, mert Istené az életem, és ha így van, akkor biztonságban vagyok, mert Ő gondoskodik róla. Lehet lázadni, letörni a császár igáját, de ha nem vagyok Isten országának a polgára, elveszek. A pénz és a hatalom nem képes megtartani. Minden ittmarad, semmit nem viszünk magunkkal, egy a lényeges: van-e már új, fehér menyegzői ruhám? Gyakran mi is látszatkérdésekkel foglalkozunk, a világ barátságát keressük, ahelyett, hogy követnénk Jézust felvéve keresztünket.

A csel nem jött be, Jézust nem tudják nehéz helyzetbe hozni, vesztesen távoznak. Vesztesen, mert eljött Isten országa, és ők nem lépnek be, mert fontosabb a maguk országa és hatalma. Isten ajándéka, az élet legnagyobb kincse az Úr Jézus, ne menj tovább nélküle. Pál apostol is mindent hátrahagyott érte.

Egyedüli reményem

1. Egyedüli reményem, Ó, Isten, csak te vagy; :/: Jövel és nézz meg engem, Magamra,

ó, ne hagyj! Ne légy tőlem oly távol, Könyörülj hű szolgádon, Úr Isten, el ne hagyj!

2. Ha a nehéz időkben Elcsügged a szívem, :/: Vigasztalást igédben, Uram, te adj ne-

kem! Ha kétség közt hányódom És mentségre nincs módom, Te tarts meg, Istenem!

3. A földön ha elvesztem Szerelmem tárgyait, :/: Maradjon meg mellettem Szerelmed és

a hit; Csak azt el ne veszítsem, Mi benned, ó, Úr Isten, Remélni megtanít!

4. Földi jó és szerencse Mulandó, mint magunk, :/: De a hit drága kincse Örök és fő ja-

vunk; Hitünk áll rendületlen, Hogy Isten véd szüntelen: Élünk vagy meghalunk.

5. Uram, a nyomorultat, a gyöngét el ne hagyd, :/: Az árvát, elhagyottat Gyámolítsd te

magad! A szegényt, ki remélve Csak reád néz az égre: Úr Isten, el ne hagyd!

Isten áldásával.