Indulj az úton!

A

z Úr  útitervet készített kivonuló népének (2Móz 14,1-15,27). Nagyon jól ismeri a fáraó szívét, tudja, mit várhat tőle. Úgy vezeti övéit, hogy felragyogjon előttük: nemcsak a szabadítás, hanem a hazatérés is Isten munkája. Meg kell tanulnunk, hogy életünk minden részletében Istenre vagyunk utalva. Nemcsak a szabadítás, hanem a benne való megmaradás is az Ő munkája. A szabadítás a kezdet, indulás, amit a célig való vándorlás követ. A vándorlásban is Isten vezetésére van szükségünk. Ő jelen van, oltalmát biztosítja. Mindenkinek meg kell látni, kicsoda az Úr. A kivonulás is bizonyságtétel, Isten jelez az egyiptomiaknak is.

Izráel népe tanulja az Úrra való hagyatkozást. Engedjék vezetni magukat, akkor is, ha úgy tűnik, rossz az irány. Nem véletlenül mennek a tenger partja felé. Így akarja népének is megmutatni az Úr, hogy ha hisznek Benne, nincs akadály. Semmi nem állíthatja meg őket, és nincs olyan akadály, amin az Úr ne tudná övéit átsegíteni. Emberileg csapdának tűnik ez a helyzet, de nézz az Úrra, ne félj, ha Ő mondta, hogy menj azon az úton, akkor nem az számít, amit látsz, hanem az, amit Isten mondott.

A nehéz helyzetekben Isten a szívünket és a hitünket vizsgálja. Mi van bennünk, mennyire bízunk Benne? Mi fogalmazódik meg egy lehetetlennek tűnő csapdahelyzet láttán bennünk? Hányszor azonnal feladnánk, visszafordulnánk. Mi is megtaláljuk azokat, akiket felelőssé lehet tenni, és oly hamar Isten ellen zúgolódunk. Ilyenkor az is kiderül, mennyire vágytunk új életre, Isten vezetésére. Itt is voltak, akik még Egyiptomban Mózes ellen fordultak. Miért? Mert inkább a rabszolgaságot vállalták egy kis nyugodtság fejében. Jellemző ez ránk is, hagyjon Isten békén, inkább szolgálom a bűnt, a sátánt, maradjon minden változatlan. Vannak, akik a hamis békét választják, a kényelmet, mintsem a szabadulást. Isten gyermekei is nagyon el tudnak kényelmesedni. Legyen szabadítás, de ne kelljen megmozdulni, ne kelljen érte semmit tenni. Az Úr megszabadít, de az úton nekem kell járni. Végig kell járni, a célig. A félig megtett út nem ér semmit.

A visszatérés megkísért, azt suttogja, jobb Egyiptomban szolgálni - ne higgyünk azonban ezeknek a hangoknak. Nincs jobb az Úrral haladó életnél, mert nem mindegy, hogyan halunk meg. Másrészt, Egyiptomban is meg fogunk halni, de ott az Úr nélkül. Aki pedig az úton hal meg, az Úrral hal meg, az Vele lesz halálában is. Az Úr Jézus elment helyet készíteni, és majd maga mellé veszi az övéit. Inkább Vele, az életben és a halálban is.

A zúgolódásra is válaszol az Úr. Hitre bátorítja őket. Ne féljenek, gondoljanak a szabadulásra, és bízzanak abban, hogy ezt a problémát is megoldja az Úr. A tengeren való átkelés sem lehetetlenebb, mint az Egyiptomból való kivonulás. Abban sem bíztak, és Isten mégis megcsinálta, elhozta a kivonulás napját. Egyetlen feladatuk van, helyükön maradni, imádkozni, Istenben bízni. Maradjatok veszteg! Ez sem mindig egyszerű, mert nem szeretünk csak várni. Mindig aktívak akarunk lenni. Mi akarunk cselekedni. Azonban a lényeg: ne csinálj semmit. Se ne menekülj, se ne készíts saját eszközöket, terveket, csak bízz az Úrban, figyeld, hogyan szabadít meg. Figyelj az Úrra, mert eddig sem tudtad megoldani, ezután sem fogod tudni, nincs más lehetőséged, mint várj Rá, és bízz Benne! Az Úr ma is harcol értünk. Nem hagyja népét elveszni, más fegyverekkel, mint a világ, de készíti a megmenekülést.

Visszatekintve jön a felszabadulás, és nem marad más, mint a hálaadás, a dicsérő ének. Ez a mi feladatunk, dicsőítsük Urunkat. Azonban innentől kezdve sem fog állandóan ragyogni az ég. Bár az is igaz, hogy mindig olyan lesz az ég, amilyennek látjuk. Mert nem kötelező a lázongás, zúgolódás reménytelenség. Ha mindjárt nincs is meg mindenünk, vagy elfogy, ami van, ne a hiányt lássuk, hanem az Atyát, akinél soha nincs hiány. Rajtunk áll, hogy zúgolódunk, vissza akarunk fordulni, vagy Istenben bízunk, továbbra is. A tengeren való átkelés jel, ebből lehet erőt meríteni. A tegnap csodái a ma erőforrásai. Ma ezekre építve mondhatjuk: ahogyan tegnap megszabadított az Úr, úgy ment meg ma is.

Nem számít a vízhiány sem, a keserű víz sem, mert az Úr a mi gyógyítónk. Nem is szükséges engedni a megkeseredésnek, mert a fa jelen van. Krisztus keresztje gyógyítja meg a megkeseredett életeket. Van már hova menni, van megoldás, és ez a kereszt! Ne kapkodjunk, futkossunk, mert ma is az Úr a gyógyítónk!

Az Úr az utolsó hét napjaiban is ideje nagy részét a templomban tölti (Mt 21,23-32). Nem a maga javát keresi, mert ott van a kincse. Oda megy, ahol kincse van, ahová a szíve vágyódik. Mi is mindig a kincsünk után megyünk. És ahol a legtöbb időt töltjük, amire a legtöbb energiát fordítjuk, ott a kincsünk. Akinek a kincse az Úr, az mindig talál Rá időt. Azt a szíve mindig az Úrhoz vonja.

Jézus tanít a templomban, felkészíti hallgatóit a zarándokútra. Megismerteti velük Isten országának működését. Azt akarja, hogy amikor már nem lesz testben velük, kialakuljanak az Isten országában szükséges mechanizmusok. Mert Isten országa másképp működik, mint a világ, más törvények mozgatják, és ezt meg kell tanulni. Sőt, a Szentlélek állandó jelenlétére van szükségünk. Ő vezet és tanít napról napra.

Jönnek a vezetők is, de nem őszinte vágyakozásból, nem saját problémáikat hozzák. Milyen szívvel jövök az Úrhoz? Az Úr visszakérdez, mert van, amikor Ő kérdez minket. Miért jöttél, hogyan látsz engem? Felismerted-e, ki vagyok? Ezekre a kérdésekre személyesen kell válaszolnunk.

A vezetők dilemmáznak, mert tudják, hogy vagy a nép fordul ellenük, vagy Jézus mondja: miért nem hittek János szavainak. János élete Jézusra mutatott, ha őszintén figyelik és komolyan veszik, akkor meglátják Jézus életében, munkásságában Isten jelenlétét. Azonban ők nem akarnak Jézus mellett dönteni, mert az az addigi életük, pozíciójuk feladását jelentené. Nekik inkább a földi hatalom, a jó élet kell, mintsem Jézus. Te kihez ragaszkodsz? Te is lemondasz Jézusról a jobb pozíció, a több pénz érdekében?

Az Úr a rossz szándékkal jelenlévőket is tanítja. Próbálja őket is Isten felé fordítani, kimozdítani önigazultságukból. Egyben elmondja azt is, hogyan látja őket. Példázatban mutatja be saját szívüket. Ők azok, akik belelkesültek, de aztán mégsem engedelmeskedtek az Atyának, nem cselekedték, amit mondott. A vámszedők, bűnösök pedig azok, akik először nem engedelmeskedtek, de meggondolták magukat. Eljött Jézus, és meghallották a hívását, megtértek, és most már engedelmeskednek Istennek.

Áldott az Úr, hogy még meggondolhatjuk magunkat, még beállhatunk a szolgálatába. Melyik fiú vagyok én? Azt is látjuk, hogy aki előbb elindul, az is belefáradhat, engedetlenné válhat. Szól az Úr, szól az ige, de hiszek-e még mindig Neki? Komolyan veszem, amit mond? Jézus az utolsó esély, csak amíg szól az evangélium, addig gondolhatjuk meg magunkat.

Indulj az úton

1. Indulj az úton, előre nézz, Nem tántoríthat ezernyi vész. Életed útját végig kell járni, És az út végén Jézus fog várni!

2. Ha néha gondok csüggesztenek, Bátran előre, fel a fejed! Gyalog kell menned, nem lehet szállni, De az út végén Jézus fog várni.

3. Szeresd a társad, segítsd meg őt, Ne hagyd a porban a csüggedőt! Ezen az úton együtt kell járni, És az út végén Jézus fog várni.

4. Most mi is bátran elindulunk. Te vezess minket, s hozzád jutunk. Nem fogunk többé tétlenül állni, Mert az út végén Jézus fog várni.

Isten áldásával.