Hit által

N

emcsak Mózeshez beszélt az Úr, hanem Ő szól ma is, beszél velünk is (2Móz 13,1-22). Ahogyan őt megszólította, úgy szólít meg minket is. Ez a szó az igén keresztül jut el hozzánk. Amikor kézbe veszem a Szentírást, Isten szól hozzám, mert a Bibliaolvasás több, mint hogy én jó gondolatokkal indítom a napom. Az ige Isten szava, ami által tanácsolni akar. Az igén keresztül mondja el tervét az Úr; ahogyan elmondta Mózesnek, mit tegyenek, mit vár el tőlük, úgy mondja el nekünk is. Megismertet Önmagával és a nekünk szánt tervvel.

Isten azt kéri, hogy emlékezzenek meg a szabadulás napjáról. Ne engedjék, hogy a feledés homályába merüljön. Építsék be az ünnepek sorába, jegyezzék be a naptárukba, és dicsérjék Istent. A felejtés nagy veszély, különösen hajlamosak vagyunk Isten munkáját elfelejteni. Ez ellen tehetünk, ne engedjük, hogy elfelejtsük, amit Isten tett. Írjuk fel azt a dátumot, amikor Isten kegyelmét megtapasztaltuk, és minden évben elevenítsük fel. Jó, ha tudjuk, mikortól van két születésnapunk, és ahogyan megemlékezünk a világba való érkezésünkről, emlékezzünk meg az új élet kezdetéről is. Az sem baj, ha nem tudjuk már a pontos dátumot, de jelöljünk ki egy napot, amelyen erre emlékezünk és hálát adunk. Ne magunkat ünnepeljük, hanem az Urat. Szenteljük Neki azt a napot. De több ilyen ünnepnapot is beiktathatunk, minden olyan állomás időpontját, amikor az Úr nagy dolgot tett az életünkben. Vannak-e ilyen ünnepnapjaid?

A felejtés ellenszere, ha elmondom másoknak, vagyis a bizonyságtétel. Ez azt jelenti, hogy nemcsak arról beszélek gyermekeimnek, környezetemnek, hogy mennyit dolgoztam, nem az emberi erőfeszítésekről, eredményekről vagy kudarcokról, szenvedésekről beszélek, hanem elmondom mindazt, amit átéltem az Úrral való élő kapcsolatom során. Mondjuk el gyermekeinknek, hogy mindent Istennek köszönhetünk. Mindennel mutassunk Isten kegyelmére, gondviselő szeretetére.  Mutassunk rá Isten erős kezére, ami jól látható életünkben, és a történelem eseményeiben is.

Add át az Úrnak mindazt, ami elsőként jön a világra. Minden elsőszülött az Úré, a gyermektől az állatokon keresztül. Mit adok én az Úrnak? Átadtam már Neki az életemet? Odaadtam, hogy Ő vezesse és irányítsa? Vagy még mindig a magaménak tulajdonítom?

Isten a szabadítás elvégzése után sem hagyja a népét magára. Az élre áll és vezeti őket. Jó, hogy Ő vezet, mert ők a rövidebb utat választották volna. De nem mindig az a jobb út, ami rövidebb, könnyebb. Mi sok esetben csak azt figyeljük, hogy könnyebb legyen, de Isten a jobbat választja, azt, ami az adott állapotunknak megfelel. Izráel népe még nem tartott ott, hogy kész legyen egy ellenséges támadást kivédeni. A szabadítás után erősödniük kell. Mindent a maga idejében, de egy csecsemő még nem katona. Erről gyakran elfeledkezünk, a frissen hitre jutottak olyan szituációkba mennek bele, ami tapasztalt harcosoknak való. Isten ismeri fejlettségi szintünket, és nem hagy feljebb kísértetni, mint ahogy azt elbírjuk. Ezért figyeljünk Rá, és engedjük, hogy Ő vezessen.

Az Úr Betániában töltötte az éjszakát a templom megtisztítása után (Mt 21,18-22). Sok embert meggyógyított, és tanította őket, ezt követően kiment egy csöndes helyre. Szüksége volt erre, mert itt hangolódott rá a keresztre, merített erőt az Atyával való kapcsolatból a folytatásra, a szenvedésre. Mert már most is szenved. Mitől? A meg nem értéstől. Látja, hogy félreértik, a körülötte levők nem látják, sem az Írás bizonyságtétele, sem Jézus tanításai által, hogy kicsoda Ő. Nem ismerik fel, hogy uralkodás helyett szolgálat az Ő útja. És azt sem látják, hogy nem politikai, hanem személyes változásra van szükségük.

Korán reggel indul a város felé, most sem pihen, nem hátráltatja az sem, ami vár rá, hanem még inkább munkára serkenti. Minél kevesebb ideje van, annál aktívabbá válik. Nem magát igyekszik menteni, nem is kiéli az életet, hanem megy, foglalkozik az emberekkel, bizonyságot tesz Isten országáról. Közben megáll egy fügefa mellett, és jelzésként használja. A fügefa Izráel szimbóluma. Isten gyermekeit látja benne. És ahogyan a fán keresi a gyümölcsöt vagy a gyümölcsre utaló jeleket, úgy keresi népe életében is a gyümölcsöt.

A tanítványok megdöbbenek, amikor elszárad Jézus szava nyomán a fa. Ez ítélet Isten népe felé. Istent nem hatja meg a látvány, mert a fügefa nem díszfa. Ő gyümölcsfát nevelt. Ma sem hatja meg az Urat a sok szép látványos épület és program. Olyan jó lenne, ha megrendítene minket is: a nem termő fa el fog száradni, mert nincs rá szükség. Vizsgáljuk meg életünket, gyülekezetünket, egyházunkat, nem váltunk-e látványtervezőkké, nem ragadtunk-e le a díszletnél, és nem maradt-e ki a lényeg. 

Az élő hitet nem lehet látványos dolgokkal, akciókkal, építkezésekkel helyettesíteni. Az Úr élő hitet kér, mustármagnyi hitet, amiben töltés, energia található. Azért helyezett a világba, hogy hatást fejtsünk ki. Élettelen dolog azonban nem tud hatni. Ha van hitetek, mondja az Úr, és ez elgondolkodtató, a sok produkcióval nem a hit hiányát akarjuk-e eltakarni. Ha van hitünk, akkor életek változnak. Szabadulások, gyógyulások, megtérések, minőségi életváltozások történnek. Ahogyan az Úr Jézust is ezek a jelek kísérték. Boruljunk le Urunk elé, merjük megvallani: Uram, nincs gyümölcs, de adj, kérlek, élő hitet, és akkor lehetetlennek tűnő dolgok fognak végbemenni néped által. Akkor majd nem a külső változásokba fektetjük az sok energiát, hanem az életváltozásokba.

Hinni taníts, Uram, kérni taníts!

1. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyermeki, nagy hitet kérni taníts! Indítsd fel szívemet,

Buzduljon fel, neked Gyűjteni lelkeket! Kérni taníts!

2. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Lélekből, lelkesen kérni taníts! Üdvözítőm te vagy,

Észt, erőt, szívet adj. Lelkeddel el ne hagyj! Kérni taníts!

3. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyorsan elszáll a perc: kérni taníts! Lásd gyengesé-

gemet, Erősíts engemet, Míg diadalt nyerek: Kérni taníts!

4. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Jézus, te visszajössz: várni taníts! Majd ha kegyelme-

sen Nézed az életem: Állhassak csendesen. Hinni taníts!

Isten áldásával.