Kezdettől fogva

M

ózest az Úr felkészítette a nagy feladatra (2Móz 4,18-31). Kezében a bot, de előbb még az apósához megy, bejelenti távozását. Isten még azt is elmondta Mózesnek, hogy akiktől félt, akik keresték, már nem élnek. Minden akadály elhárult, Isten csodálatosan megkészítette az utat, csak rá kell lépni. Isten mindig övéi előtt jár. Ha küld valahová, ha feladatot bíz rád, soha nem azt mondja, menj, hanem így szól: Kövess engem. Vagyis Ő megy előre, kitapossa az utat, megkészíti a talajt. Mint ahogyan nagy hóban az apa előtte megy a kisgyermeknek, utat tapos, és a gyermek a nyomokba lépve közlekedhet.

Nem turistaútra indul Mózes, küldetése van. Nemcsak a rokonokat látogatja végig, hanem Isten a szívére helyezi, hogy meg ne feledkezzen azokról a jelekről és üzenetről, amit mondott neki. Ügyelj, hogy megtedd, tehát ügyelni kell, el ne feledje azt, amivel megbízta az Úr, vagy valami fontosabbá ne váljon. A tanítvány zarándok, és nem turista ebben a világban, feladatunk van, mentsük a lelkeket, hirdessük az evangéliumot. Azonban a világ mindent megtesz, hogy erről elvonja a figyelmünket. A sok feladat, határidő, a rohanás annyira leköt, hogy meg is feledkezünk arról, hogy ezeknél több az élet. Oly sok lehetőség nyílik ki a mai ember előtt, hogy a tanítványság elhalványul ezek mellett. Ha figyelmesen és rendszeresen olvassuk az igét, nem homályosodik el Isten akarata, hanem megelevenedik, és mi is napról napra megújulunk.

Útközben egy incidens történik, nem tudjuk, milyen formában történt, de Cippóra reagált erre elsőként, körülmetélte fiát. Ebből arra a következtetésre juthatunk, hogy Mózes elfeledkezett ezt megtenni. Úgy indul Egyiptomba Isten akaratát teljesíteni, hogy a szövetség jelét nem végezte el a gyermekein.  Ennyire eltávolodott Mózes, a gyermekeit már nem szentelte Istennek. Minden fontosabbá vált az elmúlt negyven évben, csak Isten nem volt fontos. Azonban az Úr kiemelte ebből a levertségből, közömbösségből, de a körülmetélést még mindig nem végezte el. Nem mehet úgy Egyiptomba, nem szabadíthatja meg a népet, hogy még a saját életében sincs minden rendezve. Hogy is mehetne úgy szolgálni, hogy az Istenhez való tartozás jele nincs ott a gyermekein? Hogy mehetünk úgy szolgálni, hogy a szívünk nincs körülmetélve, még nem születtünk újonnan a Szent Lélek által? 

Isten Áron életében is munkálkodik. Beszél vele, és a testvére elé küldi. Rég nem találkoztak már, de az Úr össze tudja hangolni őket. Áron engedelmeskedik. Nem tartja képzelgésnek Isten szavát, hanem indul a Hóreb hegyéhez. Ott találkoznak, és mennek tovább, viszik az üzenetet. Át is adják, eddig minden szép, megy minden, mint a karikacsapás. A nép is hisz, mert hallja, hogy Isten számontartja őket, látja nyomorúságukat. Eddig minden jó, örülünk, amikor olvassuk vagy halljuk, hogy Istennek fontosak vagyunk, szeret minket, szabadulást készített, és üdvösségre hív. Idáig nincs is semmi probléma, a bajok mindig akkor kezdődnek, amikor mégsem mennek simán a dolgok. Ha az ellenség megnehezíti életünket. A hírt hallva úgy gondolták, másnap szabadok lesznek, de mivel ez nem így történik, jön majd a csalódás. Ne engedjünk a csalódásnak, mert amit Isten ígért, azt megcselekszi, bárhogyan próbálja ezt megakadályozni a sátán.

Az Úr vonzza magához az embereket, akik viszik betegségeiket, Jézus pedig meggyógyítja őket (Mt 19,1-12). Jó, hogy Hozzá mennek, és mindenféle bajra Tőle várják a segítséget. De vajon a gyógyulások nyomán eljut mindenki a lelke gyógyulásáig? Mindenki kéri és megkapja a bűnei bocsánatát? Hányan jutnak el csak a gyógyítóig, és hányan ismerik fel Benne Isten Fiát, a Megváltót? Holt tartasz Te? Hozzá mész mindennel, és amikor rendbe tesz, leborulva megköszönöd, és átadod magad Neki? Elismered, hogy Ő életed Ura?

Mennek Hozzá farizeusok is, de ők nem rendbe tetetni akarják életüket, nem szabadításra, kegyelemre vágynak, hanem Jézust akarják csapdába ejteni. Kérdésük: szabad-e elbocsátani a feleséget, vagyis elválni? Bibliával a kezükben, Istenhittel a szívükben nem a kapcsolat gyógyításán fáradoznak. Nem azt hirdetik, hogy a házasság gyógyítható, hanem szabad-e elválni, milyen ok teszi ezt lehetővé. Nem mindegy, hogyan közelítjük meg a kapcsolatokat, úgy, hogy nem is akarunk rajta segíteni, vagy úgy, hogy meg szeretném menteni, mert Istennek van reá hatalma.

Jézus azonnal a Bibliához irányítja őket - nem olvastátok? Dehogynem! Vegyétek komolyan, Isten nem változtatott álláspontján. Ha pedig még nem olvastad, mit mond az Úr erről a témáról, hát vedd kézbe az igét, keress utána, és vedd komolyan. Hallgass az Írásra, és tedd, amit mond. Hívd bele a házasságodba Istent, ez az első lépés. Aztán együtt figyeljetek Rá, kérjétek vezetését. 

Az Úr Jézus rámutat: kezdettől fogva férfivá és nővé teremtette Isten az embert. Ez a lényeg, hogyan volt kezdettől fogva, milyennek teremtette Isten az embert. Ne az emberi divatokra, hanem az igére figyeljünk. Isten férfivá és nővé teremtett, és ez a valóság. Ha ezt nem is merjük el, lelki vakságra utal. Megsötétíti a gonosz a látásunkat, hogy már ne csak az igét vonjuk kétségbe, hanem a biológiai valóságot is. Azonban van ebből szabadítás, meg kell tanulnunk elfogadni önmagunkat, annak, akik valójában vagyunk, akiknek teremtettünk. Ha ezt tesszük, kevesebb problémával találjuk magunkat szembe.

Amit Isten egybekötött, azt ember el ne válassza. És ezt a házasságra mondta az Úr. A mi feladatunk nem a szétválasztás, az azon való spekulálás, hogy hogyan szabadulhatunk meg a másiktól, hanem a házasság védelme és gyógyítása. Mert Isten nemcsak egybeköti az életeket, hanem gondozni is akarja őket. Ő nem hagy magunkra. Ebben a gondoskodásban döntő a ragaszkodás. Ragaszkodom a másikhoz, akkor is, ha öregszik, ha beteg, szeretem őt, mert elvettem, mert Isten ajándéka a számomra. A ragaszkodás kitartást, folyamatosságot is jelent, folyamatosan szeretem, sőt, akarom szeretni, mert Istentől kaptam, őt bízta rám az Úr. Ragaszkodom hozzá, mert Isten áldása ő a számomra. Általa lesz teljessé az életem. A társam által leszek egész emberré.

Áldó hatalmak

1.        

Áldó hatalmak oltalmába rejtve

Csak várjuk békén mindazt, ami jő.

Mert Isten őriz híven reggel, este,

Ő hű lesz, bármit hozzon a jövő.

2.        

Ha gyötri, bántja szívünket a régi,

És múlt napoknak terhe ránk szakad,

Megrettent lelkünk vigaszodat kéri,

Mit nékünk szerzett, Atyánk, szent Fiad.

3.        

S ha szenvedések kelyhét adod inni,

Mely színig töltött, keserű s nehéz,

Te segíts békén, hálával elvenni,

Hisz áldva nyújtja hű atyai kéz!

4.        

És ha az úton örömöt adsz nékünk,

Ha szép napod ragyogva ránk nevet,

Biztasson, intsen sok nehéz emlékünk,

Hogy életünket szenteljük Neked!

5.        

A csend köröttünk mélyen szerteárad.

Hadd halljuk azt a tiszta éneket,

Amely betölti rejtett, szép világod,

Hol téged dicsér minden gyermeked!

Isten áldásával.

Ne keress kifogást!

M

ózes nagyon nem akar már menni sehova (2Móz 4,1-17). Jó neki a juhok mellett, fiatalnak sem mondható már, rég letett a megmentő szerepéről. Az Úr azonban megszólította, nem az évek számára tekint, hanem a belső alkalmasságra. És akkor vagyok alkalmas az Úr szolgálatára, amikor magamat teljesen alkalmatlannak tartom. Ekkor már nem a saját elképzelés vagy erő fog meghatározni, hanem teljes mértékben Istenre bízom magamat.

Nem akar Mózes menni, pedig ígéretet is kap: veled leszek! Hát kell ennél több? Kell több Isten személyes jelenlétének ígéretétől? Nem kell, hiszen ez a legtöbb. És mégsem elég, mégsem akarunk hinni, Krisztusnak átadni az életünket, pedig Benne személyesen jött a földre az Úr. Eljött, hogy kapcsolatba kerüljön velünk, megszólít, hív, kövess engem. Hív egy új, más életre, amelyben már nem sodródunk, hanem az Ő nyomaiban járunk. Elég-e neked az Úr Jézusról szóló bizonyságtétel? Megragadtad-e már a kegyelmet?

Mózes keresi a kibúvókat, mindig van újabb ötlet, amivel elutasítja a szolgálatot. És mindig önmaga van a középpontban. Olyan nehezen látja meg, hogy nem róla, hanem Istenről szól ez az egész. Nem az a lényeg, milyen tudásom van, vagy hisznek nekem, esetleg nem, hanem itt Isten hatalmán, népe iránti szeretetén van a hangsúly. Szereti az övéit, látja helyzetüket, hallja kiáltásukat, és cselekszik értük. Soha nem az eszköz a lényeg, hanem az, aki ezen keresztül munkálkodik. Ne magunknak tulajdonítsunk nagy jelentőséget, hanem az igének.

Az Úr azonban nem mond le Mózesről, felkészíti a szolgálatra, jeleket ad neki. Nem mond le rólunk, nem fogadja el nyavalygásunkat, hanem felkészít a szolgálatra. Mindent megad, hogy bizonyságot tehessünk Róla. Mert csupán csak az a lényeg, hogy az emberek halljanak Istenről, eljusson hozzájuk szeretetének híre. Aki személyesen megtapasztalta az Úr kegyelmét, és így életet nyert, annak van miről beszélni. Az nem akar másról tudni, csak Jézus Krisztusról, Róla is, mint megfeszítettről.

Nem ismerős Mózes kifogása: Uram, nem vagyok a szavak embere, nem tudok én beszélni? Halljuk meg az Úr válaszát! Először is nem fogad el semmilyen kifogást, ezt sem. Nem mondja, rendben, ha nem tudsz beszélni, nem erőltetjük, majd megy más. De nem szép beszédről van itt szó, és nem is szavaló- vagy prózamondó versenyről, hanem az Úrnak való engedelmességről, személyének a képviseletéről. Másrészt meg annyi mindenről tudunk beszélni, ha belelendülünk kedvenc témánkba, leállítani sem lehet. A szívünkről van szó, mindenről szívesen beszélünk, de az Úrról nem, mert nem akarjuk megismerni, ódzkodunk Tőle. Isten azonban a szívünket is kézbe veszi, átformálja.

Ígéretet kap Mózes: segítségedre leszek, megtanítlak arra, amit mondanod kell. Ne félj, én veled Vagyok, és nem lesz probléma. Ha az Úr velem van, nincs gond. Ő meg tud szólalni ilyen dadogó eszközön keresztül is, mint amilyen én vagyok. Neki nem probléma megszólaltatni az eddig szótlan néma eszközt. Isten haragra gerjed - csodálkozunk? Nincs min! Mennyi mindent megtesz ezért az emberért, kész vele menni, és neki ez sem elég. Csak magát félti, fél a kudarctól, a megégéstől, és nem Istenre figyel. Amikor az Úr küld, az nem ugyanaz, mint amikor magam indultam. Így sem lesz könnyű, mert nem fogják éltetni Mózest, sok akadállyal kell megbirkózni, de ezeket az Úr fogja megoldani. Mennyiszer haragra ingereljük az Urat, amikor makacsul magunkat féltve mozdulatlanná dermedünk, és csak azért sem tesszük, amit kér. Isten azonban nem veti el Mózest, és minket sem, ad neki segítséget Áron személyében. Most már csak indulni kell.

Ismét Péternek van kérdése, aki oda is megy az Úrhoz (Mt 18,21-35). Hányszor kell megbocsátania - még hétszer is? A hirtelen indulatú Péter, aki mindent azonnal és erőből szeret megoldani, úgy gondolja, a maximumig elmegy, amikor hétig tolja ki a megbocsátás számát. Úgy véli, ennél tovább menni nem lehet, az Úr sem kívánhat többet. Azonban Jézus elment a keresztig, nem ért véget türelme, hanem életét adta a bűnösért. Minden adósságunkat eltörölte. Az Úr felelete végteleníti, határtalanítja a megbocsátást. Jó végiggondolni, hol húzódik a határa a türelmemnek, a megbocsátásomnak. Határtalan keresztyén vagyok, vagy meghúzom: csak eddig, és nem tovább? Az Úr a kereszten határtalan szeretetről és megbocsátásról tett bizonyságot. Magához ölelte a kereszten lévő latrot, és a kereszt alatt álló gyilkosait, az ökölrázókat is.

Urunk egy jól ismert példázattal világítja meg a kérdést. Rámutat arra, hogy Péternek és mindegyikőnknek megfizethetetlen tartozása van Istennel szemben. Jó ezt látni, tízezer talentummal vagyok adós, eddig azt gondoltam, csak néhány fillérrel, és kiderül, hogy sok vagonnyi arany adósságom van. Ezt lehetetlen kifizetni. Mi a megoldás? Menj és könyörögj az Úrhoz, és Ő többet ad, mint várjuk. Nem időhaladékot biztosít, hanem elengedi az adósságot. Átélted már ezt? Isten Jézusért elengedte adósságodat? Minden vétked ára ki van fizetve. Isten tőled már nem követel semmit, szabad vagy! Miért? Mert az Úr Jézus a keresztre szögezte az adóslevelet, el van törölve, ki van fizetve! Légy hálás és örülj!

Azonban soha ne feledd, mit engedett el neked az Úr. Ha találkozol egy ellened vétkezővel, lásd az arányokat, az ő vétke szóra sem érdemes ahhoz képest, amivel te megbántottad az Urat. A másik vétke mindig kevesebb, mint az enyém. Mi ezt fordítva szoktuk látni, és ez a baj. Azt se feledjük el, hogy mi is mindig kegyelemből élünk, arra van szükség, hogy megbocsássanak nekünk. És az tud a másiknak megbocsátani, aki tudja, hogy nekem is sok bűnt engedett el az Atya. Mert nem arról van szó, hogy a másik nem akarta rendezni az adósságot, de igen, le is borult előtte, pedig ez csak aprópénz volt az ő elengedett adóssága mellett, de ő nem akart megbocsátani, ezért ítéletre ment. Ne feledjük: a mérce, ahogyan az Atya cselekedett, ha Ő elengedte minden tartozásom, én sem tehetek másként, nincs kifogás. Olyan jó, hogy az Úr megbocsát, hogy áll a kereszt. Jöjjünk oda, éljük át bűneink eltörlését, aztán menjünk, és tegyünk mi is így, bocsássunk meg a bocsánatot kérőnek, és felejtsük is el. Ami mögöttem van, elfeledve, és most már az előttünk lévőre, a szolgálatra figyeljünk.

Istenre bízom magamat

1. Istenre bízom magamat, Magamban nem bízhatom; Ő formált, tudja dolgomat, Lel-

kem ezzel biztatom. E világ szép formája Az ő keze munkája. Mit félek? - mondom me-

részen: Istenem és Atyám lészen.

2. Öröktől fogva ismerte, Hogy mire lesz szükségem, :/: Éltem határát kimérte, Szüksé-

gem s elégségem. Lelkem, hát ne süllyedezz, A hitben ne csüggedezz! Egy kis bajt

nem győznél-e meg? Hogy tántorítana ez meg?

3. Tudja Isten kívánságod, Ád is, mert csak ő adhat, :/: De bölcs, Uram, te jóságod, Tu -

dod, sok elmaradhat. Tudom: gondod reám nagy, Mivel édes Atyám vagy; Mint akarod,

hát úgy légyen! Másként hinnem volna szégyen.

4. A valóságos igaz jót Az Úr meg nem tagadja; :/: Nagy gazdagság és rakott bolt Nem

fő jó, ritkán adja. Ki az Isten tanácsát, Megszívleli mondását, Azt ő Lelkével serkenti,

Gondját is megédesíti.

5. E világnak dicsősége Igen hamar elmarad, :/: Kit ma gondok sújtnak, végre Holnap

diadalt arat. Csak Atyámban bízhatom, Ő megsegít, jól tudom, Mert az igazaknak Atyja

Hű szolgáját el nem hagyja.

Isten áldásával.

Az Ő nevében

A

z egyiptomi hercegből juhpásztor lett (2Móz 3,1-22). Nagy karrier, mondhatjuk, pedig Mózes nem erre vágyott. Ő valaki akart lenni, herceg és szabadító, aki megszünteti az elnyomást, felszabadítja népét, és jobb életet biztosít a számukra. Azonban mindent önerőből akart megvalósítani. Ennek az eredménye, hogy nem egyre feljebb, hanem egyre mélyebbre jutott. Így van ez, amikor magunk vesszük kézbe az eseményeket, amikor mi akarunk lenni valakik, és feszítenek az ambíciók, de ezeket nem helyezzük Isten kezébe. Ilyenkor legtöbbször lefelé vezet az út. Mózes nem alkalmas így Isten tervének megvalósítására. El kell jutnia oda, hogy már nem akar szabadító lenni, már nem ő akar valamit tenni, hanem engedi, hogy az Úr cselekedjen. Először Mózest veszi kézbe Isten. Mert nem az elmúlt évtizedek változtatták meg Mózest, nem a közben átélt tapasztalatok tették alkalmas eszközzé, hanem belső változásra volt szüksége, és ehhez át kellett élnie a személyes találkozást Istennel. 

Ezt az Úr készíti elő. Nem Mózes talált rá az Úrra, hanem Isten kereste meg Mózest, találkozott vele, és jelentette ki magát neki. Teljes kiábrándultsággal legelteti a juhokat. Szinte nem érdekli már semmi, letett nagy terveiről, és ekkor elkezdi őt vonzani az Úr. Odavonzza a Hóreb, a találkozás hegyéhez. Talán te is épp ilyen helyzetben vagy, feladtál már mindent, nem érdekel semmi, úgy gondolod, már elvagy csak úgy magadnak. Majd csak leperegnek a homokszemek, már nincs cél előtted. Ha itt tartasz, ne csüggedj, ne keseredj el, ne mondd, hogy velem már Isten sem tud mit kezdeni, nincs esélyem. Engedd, hogy az Úr kezdjen el cselekedni, a maga terve szerint, teljesen bízd Rá magad. Ne te mondd meg, mit tegyen, hanem simulj bele a kezébe.

Isten téged is megszólít, mert nem az égő csipkebokron van a hangsúly, hanem az élő Isten megjelenésén és megszólító üzenetén. A csipkebokor csak eszköz, ami által felkeltette Mózes érdeklődését. Már annyira befelé fordult, és feladott mindent, hogy csak ilyen rendkívüli esemény tudta kibillenteni ebből az állapotból. Elindult az égő bokor felé. Megmozdult az érdeklődése. Lehet, hogy Isten téged is előbb kimozdít eddigi tompa és mozdulatlan életedből. Ehhez lehet, hogy egy rendkívüli eseményt, egy váratlan történést, egészségváltozást használ fel. És mindeközben eléd hozza a Szentírást, amit eddig észre sem vettél. Lehet, hogy unottan veszed kézbe, de olvasd, mondd: hátha megtudok belőle valamit Istenről és önmagamról. Az igén keresztül szól ma Isten. Benne jelenti ki magát. Indulj, keress, olvass, és Isten egyre nagyobb éhséget munkál ki benned.

Isten neveden szólít, ismer, tudja, mi van benned, hol tartasz, miként érzel, segíteni akar, gyógyítani szeretne. Mert a lelkünk a Vele való találkozásban gyógyul meg és talál magára. Amikor szól az Úr, mondd te is: itt vagyok. Itt vagyok, készen szavad meghallására. Olyan jó, hogy Isten még ma is szól, még mindig szól, még hozzám is van szava. Ez a szó mindent megváltoztat, teljesen új töltést ad az életnek.

Isten elmondja, hogy meghallotta népe kiáltását. Végre kiáltottak, már nem volt jó a nyomor, szabadulásra vágytak, de nem is lettek rezignáltak. Az őszinte, szívből fakadó kiáltást meghallja az Úr. A segítséget kérőtől nem fordul el. Aki Őt hívja, mert szeretné megismerni, Őreá akarja bízni az életét, és mindezt alázattal teszi, azt meghallja az Úr.

Istennek terve van Mózessel, amiről ő már lemondott, azt Isten nem vetette el. Mózes által akarja népét megmenteni, és ő most válik rá alkalmassá. Akkor, amikor már nem akar menni, amikor önmagát alkalmatlannak tartja. Már elfelejtette mindazt, amit Egyiptom iskoláiban tanult, csak egy juhpásztor, már csak ehhez ért, nem alkalmas a feladatra. És kiderül, hogy most alkalmas, mert nem politikai vezetőre, szabadságharcosra, kiváló katonára, hanem pásztorra van szükség. A népet egy pásztor képes kivezetni a szolgaságból. Pásztori lelkületre van szükségünk ahhoz, hogy Isten országában használható, eredményes eszközök legyünk. Olyan pásztorokká válhatunk, akik tudják, hogy Jézus a főpásztor.

Én küldelek, veled leszek! Eddig pont ez hiányzott. Mózes nem élte át Isten küldő szavát, saját magát bízta meg, régi természetének engedett, és gyilkosság, menekülés, totális csőd lett a vége. Most minden más, Isten indítja, és Vele mehet a küldetés megvalósítására. Erre van nekünk is szükségünk, feladni saját terveinket, és figyelni Isten szavára, majd Vele indulni. A misszió, a mindennapi szolgálat, az evangélium megélése nem magánfeladat, csak az Úrral együtt valósulhat meg. Akkor menj, amikor küld, és oda, ahová küld. Vidd a fáraók, a sanyargatók elé az Úr nevét, vidd a kegyelmet, hirdesd az igét. Mert nem Mózes szabadít meg, hanem az Úr.

Az elveszett keresésével függenek össze az itt következő sorok (Mt 18,15-20). Ha vétkezik ellened a testvéred. Igen, a testvéred. Tehát a hívővel is előfordulhat, hogy megbántja a testvérét, mint amikor a tanítványok közül némelyek nagyra törtek, maguknak akarták leosztani a pozíciókat, és akik ebből kimaradtak, megharagudtak rájuk. Nem a kirekesztés, a magára hagyás a megoldás, lehet rendezni. Hitben lehet rendezni a problémát, a nézeteltérést. Mégpedig úgy, hogy felkeressük egymást, és az Úr jelenlétében, az ige fényében őszintén átbeszéljük mindazt, ami feszültséget okozott. Meg kell tanulnunk beszélgetni a problémákról is, azokról a kérdésekről is, amikben nem látunk egyformán. Isten országában nincs helye megsértődésnek, bezárkózásnak. Mindenről lehet beszélni, úgy, hogy együtt keressük az Úr feleletét. Mert nem a magam igazát szeretném bizonygatni, hanem együtt felismerni Isten akaratát. Fontos, hogy merjen elfogadni azt, amit az ige mond.

Ha nem oldódik meg első körben, ne adjuk fel. Fordítsunk több időt és energiát a megoldás, a megbékülés megtalálására. A gyülekezet közössége is lehet problémamegoldó terület. Ez azt jelenti, hogy nem visszük ki a problémát, hanem belkörben igyekszünk megoldani. Nem a világtól kérünk tanácsot, mert a világ hogyan is oldhatná meg a gyülekezet, a hívők problémáját. Megoldás ott születik, ahol mindkét fél számára az Úr a tekintély. Megtörténhet, hogy nem sikerül megoldani a helyzetet, legalábbis nem úgy, ahogy szerettük volna. Nem kell attól sem félni, ha valaki azért marad el a gyülekezetből, mert nem akar az igére hallgatni, nem akarja Jézust követni. Nem kötelező Isten népéhez tartozni. Ez nem egy alibiközösség, egy világi szervezet, ahol tagok vannak. A gyülekezet azok közössége, akik szeretik Jézust, akik átélték, hogy megszabadította őket bűneikből és kihívta őket a világból.

 Nem a létszám az elsődleges. Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevében, Ő közöttük van. Nincs szükség felturbózott névjegyzékre. Az Úr nevében összegyűlő két fő is gyülekezet. Igen, nem a létszámtól, hanem az Úr jelenlététől függ. Lehetnek többszázan bejegyzett tagok, de ha nincs ott az Úr, nem gyülekezet. Ha nincs élő hit, ha nem vagyunk Vele élő kapcsolatban, nem vagyunk gyülekezet. Azonban örömhír: ha kevesen vagyunk is, de az Ő nevében gyűlünk össze, Ő megjelenik. Soha nem mondja: kettőért nem megyek.

Az Úr van itt

1.  

Az Úr van itt, a te Istened,

Ő vár rád, Ő vár rád!

Az Úr van itt, a te Istened,

Ő vár rád, Ő vár rád,

Hogy elmondja, mennyire szeret:

A legdrágábbat adta érted,

Az Ő Fiát, aki most is él,

Uralkodik mindörökké!

Isten áldásával.

Az Úr tenyerén

A

 fáraó egyre dühösebb, nem vált be a terve, mert a bábák ismerik Istent, és hatalmasabbnak tartják a fáraónál, ezért Neki engednek (2Móz 2,1-25). Talán érzékelik ezek a nők, hogy egyszer Isten is számon fogja kérni őket. A fáraó maximum a testüket pusztíthatja el, míg az élő Isten a lelket is elveszítheti. Ők azonban élni akarnak, örökké, úgy, ahogy Isten azt megtervezte. Látják, hogy a hit és az engedelmesség az odavezető út. Hit a Teremtő, Mindenható Istenben és engedelmesség az Ő akaratának. Ők inkább Istennek engednek, mint embereknek. Merjük-e vállalni Isten akaratát a fáraókkal szemben? Mi Isten akarata? Az élet védelme. Ő mindig az élet mellett teszi le a voksot, mert életpárti.

A gonosz nem törődik bele a vereségbe, új ötlettel rukkol elő, a népét kéri meg gyermekgyilkosságra, mert tudja, hogy a nép saját jóléte érdekében mindent megtesz. A fáraó tele van gyűlölettel Isten népe iránt, el akarja pusztítani őket. Dühöngő vadállatként viselkedik, ordít, mint az oroszlán, de az Úr megoltalmazza övéit. Népét kipusztítani nem lehet. Urunk ma is megvédelmez, dühönghet az ellenség, bevethet bármilyen praktikát, aki figyel Rá, és komolyan veszi szavát, megmarad.

Egy házaspár Istent mindennél jobban szereti, szavát hittel követi, és kész saját életét kockáztatni a fúgyermek megmentéséért. Ők is megbecsülik az élet ajándékát. Elrejtik a gyermeket, és amikor már nem lehet tovább rejtegetni, egy gyékénykosárba helyezik és a Nílusra teszik. Azonban az a kosár Isten tenyere volt. Tegyük mi is a saját, gyermekeink, szeretteink életét az Úr kezébe.

Mirjam is bátor volt, ott maradt és figyelt, sőt, amikor eljött a pillanat, ügyes tervvel áll elő. És ezt elmondja a fáraó leányának. Így azután Mózes visszakerül a családjába, hivatalos engedéllyel. Így munkálkodik az Úr, aki a megöletésre adott parancsot, most a megmentésre kell, hogy utasítást adjon, és mindezt úgy teszi, hogy fogalma sincs arról, hogy ő is Isten kezében van. Ezen túl pedig az a fáraó fogja felnevelni, taníttatni, aki az életére tör. Ez, mondhatnánk, Isten humora. Gyakran cselekszik így, azokat használja fel ügye védelmére, a jó hír terjesztésére, akik addig ellenségei voltak. A legnagyobb durranás Pál megfordítása volt. Mennyire gyűlölte Jézust, és a végén ő védelmezi az evangéliumot, és kész szenvedni is érte. Hatalmas Urunk van, lehetőségei végtelenek. Nincs az a szív, amit ne tudna újjáformálni.

Mindezt azért teszi, mert terve van ezzel a gyermekkel, és szenvedő népével is. A látszat ellenére nem feledkezett meg róluk. Mert Ő sohasem feledkezik meg öveiről, hanem készíti a szabadulás útját. Ezért hagyatkozzunk Rá türelemmel, és várjuk ki az Ő idejét. Mózes nem várta ki az Istentől elkészített időt. Nem vár az elhívásra, az Úrtól való indíttatásra, hanem tisztán érzelmi alapokon cselekszik, és ezért vereségre van ítélve. Mert nem Mózes szabadít meg, hanem Isten Mózesen keresztül. Ez az ember eszköz lehet Isten kezében, de amíg ezt nem látja és nem fogadja el, megbonyolítja a dolgokat.

Mózes is beiratkozik az Úr iskolájába, meg kell tudnia, hogy a szabadításra nem készít fel korának legjobb iskolája, és semmilyen emberi bölcsesség sem. Csakis az Úr által válunk igazán felkészültekké.  A Szentlélek vezetése, ereje tud a lélekmentő munkára kiképezni. Sok mindent el lehet sajátítani, de az emberi életeket az Úr képes újjáformálni, megváltoztatni. Istent, az Ő igéjét semmilyen képzés, technika nem helyettesítheti.

A türelmetlen szabadító kudarcot vall. Aki nem az Úrral összhangban cselekszik, aki emberi erőre épít, kudarcot vall. Lehet, hogy pont ezért érünk el oly kevés eredményt a lelkigondozásban. Önerővel, emberi megoldásokkal próbálkozunk. Ha mi csak annyit tudunk kínálni, mint a világ, akkor nem hozzánk fordulnak, hanem a világi terápiákat, lehetőségeket veszik igénybe.

Az Úr azonban nem vetette el Mózest, hanem felkészíti őt. Majd akkor válik alkalmas eszközzé, amikor már képtelennek tartja magát erre a feladatra, akkor majd teljes erővel az Úrra fog támaszkodni.

Az is fontos, hogy Isten megvárta, amíg a népe sóhajtozni kezd és segítségül hívja Őt. Isten nem szabadít meg akaratunk ellenére, ha megfelel a szolgaság, a bűn, engedi, hogy azon az úton járjunk. Mindig jelez, felkínálja segítségét, de nekem kell azt megragadnom.

A nagyratörő tanítványoknak az Úr kijelenti, hogy ők is elveszettek, nekik is megmentőre van szükségük (Mt 18,11-14). És ez a Megmentő Ő. Mindenki elveszett, aki még nem élt át sorfordító találkozást az Úr Jézussal. Aki csak ebbe a világba születik bele, elveszett, akkor is, ha templomlátogató, de nem született újonnan Isten Szent Lelke által. Az Úr Jézus azért jött, hogy megmentsen. Ez az egyetlen cél lebegett a szeme előtt. Érted jött, téged akar megmenteni.

Ennek a megvilágítására mondja el az elveszett juh példázatát. Úgy kezdi: mit gondoltok? Mit gondoltok erről a példázatról, a pásztorról? Sőt, mintha azt mondaná, gondolkozzatok el rajta, mert ezt nektek is mondom. Rólatok is szól, és jó lenne, ha ezt meglátnátok és komolyan vennétek. Ti vagytok az a bárány! Mindig rólam szól az ige, és nem a hitetlen vagy lecsúszott életű, kétes erkölcsű ember az elveszett juh, hanem én. Elveszett vagyok, ha nem Jézus nyomában járok. Ez a bárány a nyájba tartozott, de lemaradt, másfelé ment, mint a pásztor. Nem figyelt a hangjára, és ezért bajba jutott. Aki nem figyel az igére, bajba kerül. Talán azért nem hallgatott a pásztorra, mert úgy gondolta, hogy ő könnyebb úton is legelőhöz tud jutni. Nem akarta vállalni a nehezebb, fárasztóbb utat. Gyakran azt gondoljuk, a könnyebb út a jó út, a helyes döntés. Ezzel megtéveszt az ellenség.

A Pásztor utánamegy az egy elveszettnek, mert szereti és fontos Neki. Kész otthagyni a sokat a kevésért, az egyért. Talán várta, hogy a többi is Vele megy. Miért csak a pásztortól várják el az elveszettek keresését? A már megtaláltak feladata is ez. Hazavonzani azt, aki még távol van a Pásztortól.

Addig keresi, amíg meg nem találja, de a báránynak kell engednie magát megtalálni, hazavinni. Engeded-e, hogy az Úr nyájába vigyen? Rugódozol ellene, vagy hálás vagy, hogy életét kockára téve megmentett? Mert Jézus az életét adta oda értünk.

A pásztor örül az egy megmentettnek, sőt, jobban örül, mint a kilencvenkilencnek, de nem jelenti azt, hogy nekik nem örül, őket nem szereti. Hanem csak azt akarja, hogy senki ne vesszen el. Mert Ő azért jött, hogy megkeresse az elveszettet. Megkeres téged és engem is.

Száz juhocskám

1.  

Száz juhocskám mind együtt legelt.

Egy közülük vajon hova lett?

Valahol a zöld erdőbe’ bent,

A jó útról jaj, de messze ment!

2.  

Megyek, megyek, megkeresem őt,

Bejárom az erdőt és mezőt.

Legyen az út bármilyen kemény,

Juhocskámat visszahozom én.

3.  

Visszahozom az én vállamon,

Összetörve, sebezve nagyon.

Sebeire balzsamot teszek,

Ó, milyen nagy ez a szeretet!

4.  

Ó, milyen nagy ez a szeretet,

Melyet kimondani se lehet,

Ott a béke, ott a nyugalom

Drága, hű szíveden, Jézusom!

Isten áldásával.