Előre a cél felé

E

gymás mellett fut a két királyság élete, mindkettő Isten népe, mindkettőről olvashatunk, azonban Izráelben azt látjuk, hogy egyre inkább a bálványimádás terjed el, és a királyok egymást követően Jeroboám útját járják (1Kir 15,1-34). Júda sem teljesen jár Isten útján, a gonosz ott is megjelenik, azonban időnként Isten előhoz egy jó, egy Dávid útján járó királyt. Mindenki számára Dávid a minta, minden királyt hozzá mérnek, mert Dávid azt tette, amit helyesnek lát az Úr. És ez az életvezetés egész életében tartott. Mindig az volt a kérdése: mit lát helyesnek az Úr? Kérdés-e ez a számomra? Kérdezem-e mindenben: Uram, helyesnek látod ezt a tervet, ezeket az elképzeléseket? Nemcsak kérdezett Dávid, hanem hozzá is igazította magát Isten válaszához, valóban azt tette, amit helyesnek lát az Úr, és amit nem helyesel, azt nem cselekedte meg.

Azonban nincs bálványozva Dávid, nem szépíti meg az ige a múltat, őszintén beszél bűnéről, Úriással való tettéről. De ezt követően mély bűnbánatot tart, nem tesz úgy, mintha mi sem történt volna. Fáj neki a bűn, és visszatér az Úrnak való engedelmességhez. Az ige nem szépíti senkinek az életét, rámutat arra, hogy a bűn valóság, és még a legkiválóbb személyek sem mentesek tőle. Nem azért válnak kiemelkedő szereplőkké, mert bűntelenek, hanem Isten kegyelme által lesznek azokká, akik és amik. Isten munkája ragyog fel az életükben. Így van ez, senki nem különb a másiknál, egyedül a kegyelem formál új és más emberré. Isten munkája által állhatunk meg a kegyelemben, maradhatunk meg a keskeny úton. Azonban Jézussal lehetséges hitben és engedelmességben élni.

Volt, aki, mint Abijjá is, az apja életútját, vétkeit folytatta. Számára az volt a minta, amit a saját családjában látott. Elfogadta és követte, és nem mérte magát Isten szavához. Talán így volt a könnyebb, mert az árral, a többséggel sodródni mindig könnyebb, mint rálépni az Úr útjára, és vállalni a gyakran magányos vándorlást.

Abijjá úgy gondolta, elég a fél szív is. Elég nem teljesen az Úrnak adni a szívünket, mert az már túlzás, fanatizmus lenne. Ez a felfogás kétfelé sántikálás, egy kicsit az Úrnak, és egy kicsit a világnak. Isten azonban teljes, és nem fél szívet, fél életet kér.

Abijját Ászá követi, és ő nem elégszik meg a felszínnel, hanem mélyebbre ás, visszatér a mintához, Dávidhoz. Ászá bátran szakít apja és anyja hagyományával, felismeri, hogy nem ez a helyes, és visszanyúl a dávidi örökséghez. Dávidhoz hasonlóan él. Ne álljunk meg ott, ahol tartunk, amit látunk, családi, nemzeti hagyományainknál, hanem menjünk vissza Dávid utódáig, Jézusig. Számunkra már Ő a minta, az Ő nyomdokaiba léphetünk.

Ászá életére két szó jellemző: kiűzte és eltávolította. Enélkül nincs dávidi élet. Nem csupán szavakból áll a hit, hanem tettekből. Ászá nemcsak beszélte a dávidi vonalat, hanem tetteiben is megnyilvánult mindez, bátran változtatott. A megtéréssel mindig változás és változtatás jár. Azt jelzi ez, hogy a bűn minden formáját eltávolítom az életemből. Ászá így cselekedett, és ezt családi szinten is meglépte. Még anyja bálványát is összetörette, sőt, eltávolította őt az anyakirálynői méltóságból. Így nem illeti meg ez a méltóság. Tartsuk szem előtt ezt mi is: csak a szent életű embereket illeti meg Isten képviselete, a Neki való szolgálat. Ászá szíve teljesen az Úré volt, egész életében. Nagy dolog ez, nemcsak egy darabig volt az Úré, hanem egész életében. Végig kitartott az Úr mellett. Mennyire az Úré a szívem? Teljesen vagy félig? Egy darabig követem, vagy végig Vele megyek?

Krisztusra mutatva az engedelmességre hívja fel Pál a gyülekezet figyelmét (Fil 2,12-3,14). Az Úr engedelmessége a minta, Ő is zúgolódás és vonakodás nélkül valósította meg az Atya akaratát. Zúgolódás nélkül ment értünk a keresztre. Tudta, hogy Isten akarata jó, akkor is, ha Neki szenvedéssel jár végigmenni ezen az úton. Nem a maga kényelmére figyelt, hanem Isten akaratára. Így figyeljünk mi Rá, mindarra, amit igéjében kijelent, mert így lehetünk csillagok a világban. Isten azt akarja, hogy csillagként ragyogjunk, mert nagy a sötétség, és ott kell ragyogni, ahol sötét van. Az Úr is a legsötétebb helyre, Gaileába ment, és ott világított. Azoknak az embereknek volt szüksége világosságra. Isten ma is oda küld, ahol sötét van.

Nincs saját fényünk, akkor fogunk világítani, ha mindig Rá figyelünk. Az ige a fényforrás, belőle kapjuk meg az élethez, a szolgálathoz szükséges energiát. És addig nem tévedünk el, amíg figyelünk naponta az igére. Az ige a lápás, de ezt használnunk kell.

Az Úr szolgáit sem kerüli el a betegség. Epafroditosz is halálosan megbetegedett, ám az Úr megkönyörült rajta. Úgy tűnt, meg fog halni, de megtapasztalták, hogy Istennek a lehetetlennek látszó helyzetekben is van megoldása. Ő hatalmasabb a betegségnél, a halálnál, de ez nem kikényszerített gyógyulás volt. Rábízták az Úrra, és az Úr megkönyörült, mert még terve volt vele, gyógyulása által Pált és a  gyülekezetet is megvidámította az Úr.

Jó látni, hogy a megtérése után sok évvel is az Úr Jézusra tekint az apostol. Mindent Őhozzá mér, és így azt látja, hogy minden kár és szemét, minden értéktelen Jézus ismerete, személye mellett. Az ember legnagyobb kincse, értéke az Úr Jézus, a Vele való élő kapcsolat. Emellett minden szemét, amit ez a világ kínál. Minden értékét veszíti Jézus mellett. Minden, a pénz, a hatalom, a siker, a pozíció, az elismerés, mert ezek amúgy is elmúlnak. Egyedül Krisztus és a Tőle kapott új élet marad meg.

Pál törekvése, hogy Krisztust megnyerje. Ehhez arra van szükség, hogy ma is veszni hagyjon mindent, amit a világ kínál. Igen, ezen múlik Krisztus Lényének megragadása, a növekedés, hogy ma is veszni hagyom-e a világ értékeit. Szemétnek tudom-e nyilvánítani azt a sok csillogást, a sok csábító dolgot? Pál veszni hagyta. Mi nem szeretjük, ha elvesznek dolgok, inkább azért harcolunk, hogy ha valamilyen előny, haszon kecsegtet, el ne vesszen, hanem igyekszünk megszerezni. Pálnak csak az a fontos, hogy Krisztust el ne veszítse.

Pál igyekszik minden mögötte lévő dolgot elfelejteni. Ami tegnap történt, történelem, akkor is, ha jó volt, ha sikeres volt. Aki tegnap megnyerte a bajnokságot, ma arra figyel, hogy megvédje címét. Ma nem élhet meg abból, hogy tegnap bajnok volt. A tegnapi győzelem már a múlté, ma  újra meg kell vívni Góliáttal, a gonosszal. Ma ismét vetni kell a magot.

Nem csak a győzelmet, a kudarcot is magunk mögött kell hagyni, mindent, ami mögöttem van. Mert előttem Krisztus és Isten országa áll. Ne engedjük, hogy a múlt eltakarja a jelent, a jövőt, Krisztust. A tanítvány jelszava: előre, a cél felé. Fuss, és ne állj meg soha. Fuss egészen a célig. Féltáv nem elég, csak az nyer, aki végig fut a célig.

Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem

1. Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, :/: Míg boldogan a célhoz elérkezem, Mert

nélküled az én erőm oly kevés, De hol te jársz előttem, nincs rettegés.

2. Szent irgalmaddal szívemet födjed bé, :/: Tedd örömben és bánatban csöndessé,

Hogy hadd pihenjen lábadnál gyermeked, Ki szemlehunyva téged híven követ.

3. Ha gyarlóságom meg nem is érzené: :/: A vak homályból te mutatsz ég felé; Csak ve -

zess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem.

Isten áldásával.

Az az indulat, ami Jézusban is volt

J

eroboám rossz úton indult el, és ezen haladt is tovább, a prófétai figyelmeztetés sem billentette ki ebből (1Kir 14,1-29). Nem vizsgálta felül életútját, hitét, nem tért vissza Dávid útjára. Nem az Úr szava vezérelte, hanem a maga útját járta és bálványokat imádott. Isten azonban nem mond le se a királyról, se a népéről. A fiú megbetegedése is jelzés, rossz irányban haladsz, de még vissza lehet fordulni. Isten jelez, vissza akar a saját rossz utunkról fordítani, és a keskeny útra akar igazítani. Fogjuk-e az Úrtól jövő jelzéseket? A király nem személyesen keresi fel a prófétát, feleségét is álruhában küldi. Mindez azt jelzi, hogy tisztában van a rossz iránnyal, hiszen már korábban a bételi próféta is hirdette Isten üzenetét, de nem történt változás. Azért a feleségét küldi, mert úgy gondolja, a próféta nem fogja felismerni, és így csak a fiúról beszél, jó hírt közöl. Tulajdonképpen a próféta nekik csak egy jós volt. Nincs igazi bűnbánat, nem az Úr akaratát keresik. Te milyen szívvel állsz az Úr elé?

Ez az asszony másnak tettette magát, és úgy ment Isten embere elé. Nem őszinte, nem annak mondja és mutatja magát, aki, hanem mást mutat. Sokan így mennek istentiszteletre, másnak mutatják magukat, mint akik. Egész héten a világ mintájára élnek, a bűn útján járnak, a pénz és a hatalom szeretete hajtja őket, de a gyülekezetben kegyes arcot vesznek fel. Eltakarják a vallásos külsővel az igazi, belső lényüket. Azonban kiderül, hogy nem lehet Istent megtéveszteni. Hiába homályos a testi szeme a prófétának, Lélek által lát. Isten túllát az álcáinkon, azért ne is akarjunk más képet mutatni, hanem vállaljuk magunkat őszintén, úgy, ahogy vagyunk.

Ha őszinték lennének, még lehetne változtatni, a megtérés segítene. Ennyi kellene csupán: leborulni az Úr előtt, eltávolítani a bálványokat, és érvényre juttatni Isten szavát. Minta is van, Dávid élete és szolgálata. Dávid teljes szívéből az Urat követte, ez a minta, ha nem tudja, mit tegyen, csak Dávid életére kell figyelni. A mi mintánk maga az Úr. Őreá figyelhetünk. És Ő mindig imádságban állt az Atya elé. Amikor nehéz döntések vártak Rá, az egész éjjelt imádságban töltötte, elkérte a választ. Az Úr szavában találta meg a feleletet még a kísértés idején is. Mindenben az ige volt a mércéje. Mi a mércénk? Mire figyelünk, és mi alapján hozzuk meg a döntéseinket?

Mivel nincs bűnbánat, Isten ítéletével kell szembenéznie Jeroboámnak. Nem alapíthat dinasztiát, más fog uralkodni, és majd a népet is megítélik, fogságba kerül. Ha nincs bűnbánat, akkor jön a büntetés, jön a kiszolgáltatottság, idegen népeknek. Nem véletlenül történnek a nemszeretem események sem, Isten általuk is figyelmeztet, de vajon meghalljuk-e szavát?

Júda sem maradt el Izráeltől, ők is építettek bálványokat, olyan szomorú, hogy nem a dávidi mintát követik ők sem, nem őseik, a hithősök útján járnak, hanem más népekhez igazodnak. A bálványimádás az életvitelre is kihat. Nem Isten parancsai szerint élnek, hanem gonoszul cselekednek az Úr előtt. Vagyis tetteik nem az ige mentén haladnak, nem az Úr szavát követik. Kire figyelek, kit követek életvezetésemben? Istenre, vagy a körülöttem lévő divatokra nézek?

A gyülekezet azért más, mint a többi emberi szerveződés, a különféle csoportok, klubok, egyesületek, mert itt Krisztusban vannak az emberek (Fil 2,1-11). Itt egy egészen újfajta életmód kezdődött el. Valóban új teremtésekké lettek, akik Krisztusban hisznek. Most már az Úr él bennük, és ők is Őbenne. Jézus a fő, Ő határozza meg életvitelüket, döntéseiket, és átformálja indulataikat is. Mindenben Krisztus a minta. Itt már nem a világ szempontjai érvényesülnek, a szív megtisztul az önzéstől, a versengéstől. Isten népének tagjai odafigyelnek egymásra, fontos az Úrban való közösség. Ugyanarra törekednek. Miért? Mert szeretik az Úr Jézust, és ugyanazt akarják: megismertetni az Urat másokkal. Azon fáradoznak, hogy ami nekik segített, azt elmondják a többieknek. Pál azért ment Filippibe, mert egy látomásbeli személy segítséget kért tőle. Az apostol ment és hirdette az evangéliumot, ezek az emberek pedig megtapasztalták, hogy Krisztus segít. Az Úr szava az igazi megoldás.

Krisztusban megváltoznak az értékek, más a törekvés, nem a magunk hasznát tartjuk szem előtt, hanem most már fontos a másik ember, a testvér is. Fontos, hogy az életünk segítse a másikat is, nem eszköz a boldogulásom útján a másik, hanem ő is ember, aki boldog akar lenni, aki élni szeretne. És Krisztus által az igazi élethez segíthetjük. Élsz-e már? Igazi, teljes, Istennek tetsző életet élsz-e? Ő-e a legfontosabb a számodra?

A tanítványi élet mintája Krisztus élete, az Ő indulata, ami a megüresítés, az alászállás indulata. A legjobbat, az Atya országát elhagyta értünk, és emberré lett. Vállalta, hogy eljön a rosszabba, igen, az Úr Jézus nem a mi mintánk szerint élt. Nem a rosszabból törekedett a jobb felé, hanem a jobbat hagyta el, és ment egészen a mélységekig, az istállóig. Emberi életét sem a gazdag réteg között élte meg, hanem a névtelen, egyszerű és szegény emberek között. Isten létére szegénnyé lett értünk. Milyen alázatos volt, nem a hatalom megszerzése, a meggazdagodás, a hírnév, hanem az élet és a szolgálat vezette. Nem a szerzés a lényeg, hanem az élet. 

A jászoltól a keresztig vezetett az útja. Az az Ő trónja. A király a kereszten uralkodik, ott győzte le a bűnt, a sátánt, majd a halált feltámadása által. Győztes Úr Ő. Azokon a területeken aratott győzelmet, ahol mi mindig vereséget szenvedünk.

Jézus útja önmaga megalázása és az engedelmesség. Úgy adja követelményként magunk megalázását, megtagadását, hogy Ő maga is így tett. Bemutatta: így éljetek, és maga is felvette a keresztet. Vegyük fel mi is keresztünket, a magunknak való meghalás készségét. A kereszten mindig én halok meg. Mert a kereszt elsősorban kivégzőeszköz, és nem ékszer. Ne a nyakunkban hordjuk, hanem mi legyünk rajta.

Úr Jézus, mely igen drága

Úr Jézus, mely igen drága A te igédnek világa, :/: Mely bölccsé tévén az elmét, Szűli az

Úrnak félelmét. Gerjeszd fel most indulatunk, :/: Hogy míg igédre hallgatunk, Végyen

bennünk épületet A hit, reménység és szeretet: Tégy bölcsekké, tégy szentekké!

Isten áldásával.

Az élet Krisztus

D

rága Urunk nem mond le népe egyik feléről sem (1Kir 13,1-34). Kettészakadt ugyan az ország, de neki mindkét királyság fontos, mindkét nép az Ő népe. Ezért küldi a prófétát, és szól általa. Lehet ugyan két ország, de kétféle hitnek, bálványimádásnak továbbra sincs létjogosultsága. Isten egy prófétát küld Bételbe, aki által kijelenti, hogy ez a hely nem tőle van. Ha nem térnek meg, meg fogja ítélni az Úr a bételi kultuszt. Csoda is történt, hogy így hitelesítse a prófétát az Úr. Meg kellett látni, hogy itt nem Júda politikai húzásáról van szó, hanem Isten szól hozzájuk. Az Úr parancsára szól a próféta, akkor is, ha ez nem egyezik Jeroboám elképzelésével. Hányszor nem halljuk, amit Isten mond, mert más az üzenete, mint amire várunk. Pedig Ő ma is, itt is szól. Van üzenete, ma is megítéli a pogány kultuszokat. Nem fogadja el, ha a bálványimádást, a hitetlenséget megmagyarázzuk.

Egy fiú születik majd Dávid családjából, és pont ez irritálja a királyt, Dávid háza ne szóljon bele az ő életükbe. Nem látják meg, hogy nem visszacsatolásról van szó, hanem az életük és az istentiszteletük megtisztításáról. Isten maga mellett tesz bizonyságot, keresi a szívüket, és vissza akarja hódítani elpártolt gyermekeit. A próféta megjelenése által Isten üzen: az országhatár nem jelenti az Ő hatalmának és lehetőségeinek határát is. Isten  Izráel területén is Úr, engedelmességet vár Jeroboámtól is, mert a hatalmat Isten adta neki.

A próféta üzenete a fiúról előremutat az első karácsonyra, arra a nagy eseményre, amikor a Fiú megszületik, az a Fiú, aki lerombolja a gonosz minden munkáját, és megszabadít a bálványok hatalmából. Milyen sokan ma is rosszul reagálnak a Fiú születésének hírére, pedig ez a világ legjobb híre. Nincs nagyobb esemény annál, hogy Isten eljött a világba.

Isten hatalmasan jelez, a király keze megbénul, az oltár meghasad, ám ez sem elég Jeroboámnak. Igaz, a prófétát imádságra kéri, de nem ő imádkozik, nem tart bűnbánatot, és nem borul le az Úr előtt. Pedig más nem tarthat bűnbánatot helyettünk. A próféta kiengesztelte az Urat, a királynak meggyógyult a keze, ennek ellenére nincs igazi bűnbánat a szívében. Nem tér meg az Úrhoz, hiszen a gyógyulást követően meg kellene az oltárt szüntetnie. Az igazi bűnbánat mindig életváltozással, a bűn, a bálványimádás felszámolásával jár. Az a bűnbánat, amit nem követ megtérés, életváltozás, nem őszinte.

A király nem megtérésen gondolkodik, hanem Isten emberének a megvásárlásán, milyen jó is lenne: egy csodatevő próféta a hamis kultusz mellett. Ám ezt a prófétát nem lehet megvásárolni. Nemet mond a királynak, nemet a pénzre. Vajon mi vissza tudnánk utasítani a király meghívását? Mindenki azt várná el, ha a király meghív, el kell menni, asztalhoz kell ülni vele. És ha ajándékot ad, csak elfogadni lehet. És a próféta nem fogad el semmit, mert az Úr azt mondta neki. Ő az Úr beszédére hallgat. Hallgassunk mi is az Úr szavára, merjük vállalni, és mondjunk nemet, ha az igével ellentétest kérnek és várnak el tőlünk. Ne engedjünk a palota csábító csillogásának.

Azonban van csapda, a próféta nem számított arra, hogy egy másik próféta becsaphatja. Nem gondolta, hogy aki prófétának mondja magát, az nem az. Minket is gyakran így akar a gonosz megtéveszteni, egy prófétának, Isten emberének látszó személyen keresztül szólít meg, és ha abból indulunk ki, hogy ő is Isten embere, mert annak látszik, meg diplomája és gyülekezeti állása van, megtévedünk. Mindig az Úr szavára kell figyelni. Isten, ahogy korábban személyesen szólt az első prófétához, úgy most is szólt volna. Az Úrnak nincs szüksége tolmácsra, másrészt, Ő nem változtatja meg a szavát. Mindig az Úr első, eredeti üzenetéhez ragaszkodjunk, Ő nem változtat, de az ördög igen. Ismerjük fel a próbát. Ez a próféta nem látta meg, hogy próba, amibe került, és ezért az életével fizetett.

Ennek a szakasznak a kulcsverse: nekem az élet Krisztus (Fil 1,18-30). Az élet Krisztus, erre a hatalmas felismerésre jutott Pál apostol. Az Élet Krisztus, nincs nélküle, rajta kívül élet. És aki az életet keresi, csak akkor találja meg, ha Krisztushoz jut el. Ha az életet, az igazi életet keresed, jöjj Jézushoz! Ki vagy mi neked az élet? Eljutottál már ide, hogy örömmel vallod meg, Krisztus az életem? Aki ide eljut, az a folytatást is ki tudja mondani: a meghalás nyereség. Hogyan lehet nyereség a meghalás? Úgy, hogy a halálban és a halál után is azzal a Krisztussal leszek, akivel földi életem során voltam.

Mire vágyódsz? Pál Krisztussal akar lenni, mert ez számára mindennél jobb. De ő nem csak az elköltözés után akar Vele lenni, mindennap az a vágya, hogy az Úrral legyen. Akár börtönben van, akár szabad, az Úrral tölti életét. Vágyódol-e az Úr után? Arra vágyol-e, mint Pál, hogy mindig Vele legyél?

Tudja, hogy most még arra van szükség, hogy életben maradjon. Miért? Mert még szükség van a szolgálatára. Még segítenie kell a filippieket is a növekedésben, az Úr útján való járásban. Szeretne menni, de ha még szükség van rá, örömmel marad. Nem a azért akar maradni, mert még nem szórakozta ki magát, nem több pénzt akar keresni, hanem a gyülekezet hitben való növekedését kívánja elősegíteni. Van az Úrtól feladata, és ezt szeretné elvégezni.

Nemcsak az adatott meg, hogy higgyenek benne, hanem az is, hogy szenvedjenek érte. Ritkán kalkuláljuk be az Úrért való szenvedés lehetőségét. Pedig az is lehetőség, ne húzódozzunk tőle, hiszen az Úr is vállalta értünk a szenvedést. Szenvedés legtöbbször akkor következik, amikor bátran vállaljuk az evangélium hirdetését. Amikor az életünk is hirdeti a hitünket. Mert az evangéliumhoz méltó viselkedés azt jelenti: élem is az igét, azt, amit hiszek.

AZ ÉLTEM, JÉZUS, NÉLKÜLED

1.  

Az éltem, Jézus, Nélküled teljes boldogtalanság,

Hajó háborgó tengeren, szelek ha űzik, hajtják.

Tanácstalan vergődve rajt segélyt sehol se látok,

Nem int felém se rév, se part, s a hullám sírja tátog.

2.  

Az éltem, Jézus, nélküled sötét, mint sűrű éjben.

Nagy tétován csak tévelyeg, hogy célhoz el ne érjen.

A bűnvadonból nélküled ki sem jutok talán már,

Hazám se látom meg soha: az éjben csak halál vár.

3.  

De Jézus, mellettem ha vagy, nem tölt el félelemmel,

Hullám ha harsog, háborog, s viharba’ reng a tenger.

Ha vernek tajtékzó habok, annál nagyobb a békém,

S a szívem csendesen pihen kipróbált menedékén.

4.  

Uram, ha Te vezérem vagy és tündöklő világom,

Utat mutatsz az éjben is, szemem csak Rád vigyázzon.

Habár az út rögös, nehéz, s vak végtelen az éjjel,

Tudom, hazáig hű kezed bizonnyal elvezérel.

Isten áldásával.

Ima és ének

I

sten népe kettészakadt, a bűn, az engedetlenség következtében (1Kir 12,20-33). Innentől külön utakon jár a két országrész. A két országgá való válásnak nem kellene az Úr útjáról való letérést eredményeznie, az északi ország lehetőséget kapott arra, hogy bemutassa az Úrnak való életet. Nem szükségszerű bálványimádásba jutni. Mivel Isten  akarta, hogy így legyen, keresni kellett volna az Urat. Jeroboám számára adott volt az Úrral való járás. Átélte, hogy egy próféta jelentette ki neki Isten akaratát, és amikor ez megvalósult és királlyá tették, Istent kellett volna keresnie. Azon fáradozhatott volna, hogy még jobban megismerje az Urat, és a népet is az Ő ismeretében mélyítse el. Nem a keret, hanem mindig a tartalom a lényeges. Milyen tartalommal töltjük meg gyülekezeti életünket, ki áll hitünk középpontjában? Egy új közösséget lehet biblikusan terelgetni, de Jeroboám nem ezt tette. Hogyan élem meg hitemet? Mi a fontos: a külső formák, a szokások megtartása vagy az élő kapcsolat, az engedelmes élet?

Roboám reakciója nem bűnbánat, nem borul az Úr elé és nem ott keresi, mi is az oka ennek a helyzetnek. Nem az Úrtól vár megoldást, hanem annyira emberi, politikusmódon gondolkodik. Sereget gyűjt, erőszakkal akarja visszatéríteni Izráel fiait. Nem látja, hogy Isten nem erőszakkal érvényesíti akaratát. Milyen gyorsan erővel, törvényekkel vagy fegyverekkel akarjuk akaratunkat érvényesíteni. Lett volna lehetőség az ország egybentartására, csak meg kellett volna hallgatni Jeroboám támogatóit, egy kicsit változtatni kellett volna. Megértéssel, krisztusi indulattal viszonyulni hozzájuk, és akkor minden másképpen alakul.

Ezért fontos a kapcsolat ápolása, az egymásra való odafigyelés, az Úr előtt való elcsendesedés. Ha Isten elé visszük dolgainkat, ha az igére figyelünk, és engedünk neki, a rázós dolgok is könnyedén megoldódhatnak. Ha nem engedjük, hogy az ige érvényesüljön az életünkben, akkor marad az erőszak. Ez pedig nem megoldás. Az Úr Jézus többször is az engedés, az átengedés, a lemondás, az alázat lelkületét javasolja. Ahol tudunk lemondani, mert az Úrra bízzuk magunkat, ott könnyebben rendeződnek dolgaink.

Isten egy próféta által megérteti Roboámmal, hogy fogadja el ezt az állapotot, ne harcoljon testvéreivel. És Roboám hallgat az Úr szavára. Nagy dolog ez, egy király hallgat az Úr szavára, elfogadja, hogy kettészakadt az ország, és elfogadja, hogy ez Isten akaratából van, és egyúttal lemond a harcról. Nem könnyű Isten akaratának elfogadni a veszteséget, a szakadást, mert mi úgy gondoljuk, Isten akarata mindig a gyógyulás, a helyreállás, a kapcsolatok helyreállása. Itt ez az Úr akarata, egymás mellett él tovább a két királyság. Rajtuk áll, hogy bizonyságtétellé válnak-e, és felragyog-e általuk Isten hatalma. A két ország is lehetne Isten hatalmas küldötte ebben a világban. Az egység nem mindig egy szervezetet, azonos földrajzi, politikai egységet jelent. Az egység hitben nyilvánul meg.

Jeroboám maga kezdi építeni királyságát, nem Istent keresi. Nem azon fáradozik, hogy megértse, mit is akar Isten ezzel a formációval, mi is a terve velük. Emberi módon gondolkodik, nincs meg a bizalma Isten felé. Attól tart, hogy a nép majd visszafordul Jeruzsálemhez. És ebben az istentiszteletet látta fontos tényezőnek. Úgy vélte, saját kultuszt kell kialakítani. Ez önmagában nem volt rossz ötlet, bár Isten Jeruzsálemen kívül nem rendelt el más központi helyet.

Jeroboám nem ismeri az Urat, Egyiptomban élt, és amit ott látott, azt vezeti be országában. Két aranyborjút készíttet, pedig tudnia kellene, hogy már a pusztai vándorlás során is baj volt ebből. De nem tudja, nem ismeri sem a történelmüket, sem Istent. Ismerem én Istent? Úgy ismerem, ahogyan kijelentette magát? Az istentisztelet nem egy kultusz, hanem a magát kijelentő Teremtő és Megváltó Isten imádata. Úgy imádjam, ahogyan azt Ő igényli. Ne más népektől, kultuszoktól vegyük a mintát. Isten imádatának mintája Jézus. Ahogyan Ő dicsőítette, szolgálta az Atyát, úgy tegyünk mi. Az istentisztelet mintája és forrása a Szentírás. Ahogyan az első keresztyének megélték, úgy éljük meg mi is. Ami nem egyezik az igével, Isten akaratával, az bálványimádás, akkor is, ha hagyomány, vagy ha modern is. Jeroboám önkényesen alakította a nép kultuszát, nem igazodott Istenhez, és ezzel rossz útra tért.

Ma már a Filippiekhez írott levelet olvassuk, ez is páli irat (Fil 1,1-17). Egymás után születnek levelei, pedig most börtönben van, mégsem csak magával törődik, nem keseredik meg, hanem tele van a szíve örömmel. A mégis-öröm levele ez, annak ellenére örül, hogy nincs oka örömre. De öröme Krisztusból fakad, megtapasztalja a Vele való áldott közösséget, mert a gyülekezettől, emberektől ugyan elválasztja a fogság, de Krisztustól nem. Ez az ő többlete, vele van az Úr. A keresztyén hit többlete maga Jézus. A feltámadott, élő Úr, Aki ott van övéivel a legnehezebb pillanatokban is. Megvan-e ez a többleted? Átéled-e, hogy veled van az Úr, bárhol legyél? Vele lehet beszélgetni, igéje megszólít, erőt ad, és bizonyságtétellé formálja a szenvedést, a méltatlan helyzetet is.

Pálnak nem saját életkörülménye volt a fontos, hanem az evangélium terjedése. Bárhol tartózkodjon, akár önként, akár mások akaratából, az a lényeg, hogy megismerjék Krisztust. Már Filippibe is úgy érkezett, hogy hozta az evangéliumot, az Istentől küldött segítséget. Egy macedón férfi látomásban segítséget kért Páltól, és ő viszi a segítséget. Ez a segítség Krisztus ismerete. Nem segít más rajtunk, csak egyedül Krisztus. Előbb néhány asszony fogadta be az igét, ők voltak a kezdet, bennük kezdte meg munkáját az Úr, és Pál hiszi, hogy amit elkezdett az Úr, azt elvégzi, befejezi, mert Ő nem végez félmunkát. Ő jó munkát kezd el bennünk, Isten munkája mindig jó, elkezdi az új életet, amikor befogadjuk a szívünkbe. A megfogant életet Ő maga gondozza, és mindent megtesz, hogy minél több gyümölcsöt teremjen.

A szenteknek, akik Filippiben vannak, szól a levél. Nem az egész Filippi, nem minden ember szent, csak azok, akik Krisztusban vannak. Ez mindig csak egy kis létszám, de azért kezdi el az Úr a megszentelésünket, hogy aztán már mi hirdessük félelem nélkül és bátran az igét. Félelem nélkül és bátran szólni, erre van ma is szükségünk. Hányszor nem merünk szólni, mert féltjük magunkat. Pál fogsága azt üzeni: mi történhet, börtönbe zárhatnak, meg is ölhetnek, de a lelket nem tudják megölni. Ne féljetek, hirdessétek bátran az igét. Mi történhet? A börtönben lévők és a börtönőrök is hitre juthatnak, mint ahogy az történt Filippiben is. 

Mindig bizonyságtétellé válik, ahogyan megéljük a rendkívüli helyzeteket, a szenvedést, üldözést. Lehet rossz, és lehet jó bizonyságtétel az életünk. Pál magatartása jó bizonyságtétel volt. Nem lázadozott, nem okolt senkit, nem szitkozódott, hanem, mint a Mestere a kereszten, ő is imádkozott. Imádkozott és énekelt. Ez volt nagy hatással. Mit teszünk mi? Mi is énekelünk, imádkozunk, hálásak vagyunk, és annak örülünk, hogy hirdettetik az evangélium? Örülj az Úrban, imádkozz és énekelj! Mert lehet így is válaszolni a kihívásokra. Ima és ének, ezek lehetnek a mi feleleteink, a mi fegyvereink. Pál imája és éneke még a börtönt is megrengette. Ma is szükség van ilyen erőtől duzzadó imádságokra.

Jer, mindnyájan örüljünk

1. Jer, mindnyájan örüljünk, És szívünkben vigadjunk, Mert született Úr Jézus nekünk.

2. Kit az Atya Úr Isten, Könyörülvén emberen, Elbocsájta teljes időben.

3. Elhagyá gazdagságát, Véghetetlen országát, Hogy érettünk adja Őmagát.

4. Ő életnek adója, Szívek vígasztalója, Lelkünk megvilágosítója.

5. Azért jöve, hogy éljünk, Isten kedvébe essünk, Érdeméből kegyelmet nyerjünk.

6. Nagy szeretet mindenhez, Hogy Isten emberekhez Jöve, fertelmes bűnösökhöz.

7. Akik benne nem bíznak, Sőt bízni sem akarnak, Örök halállal mind meghalnak.

8. Mi azért e felségben, Emberré lett Istenben: Higyjünk mi egy reménységünkben.

Isten áldásával.