Jó hír

 

S

aul megkezdte uralkodását, de még mindig Filiszteus elnyomás alatt vannak (1Sám 13,1-14,35). Nehéz a helyzetük, mert az ellenséges nép fejlettebb, és modern eszközökkel rendelkezik.  Azonban Saul már próbálja jelezni, ők Isten népe, és nem a külső erő a lényeg, hanem az Istennel való kapcsolat, a Hozzá való tartozás. Igazából Jónátán az, aki Istenre igyekszik tekinteni, és Isten erejére, a Benne való hitre igyekszik támaszkodni. A filiszteusok oszlopának a lerombolása jelzi, nem tűrjük tovább az elnyomást. Nem tűrjük a gonosz uralmát. Miért? Mert Isten népe nem élhet a gonosz elnyomása alatt. Onnan szabadulni akar. Izráelnek jeleznie kell Isten hatalmát. Meg kell mutatni, hogy az élő Isten hatalmasabb a modern technikánál, és erősebb a nagy hadseregeknél. Isten népe nem bujdosásra, nem félelemre hívatott el. Soha ne mondjuk, ez van, mit lehet tenni, el kell fogadni a gonosz uralmát. Nem, Isten gyermeke az Úr Jézus felszabadítottja. Őt követve élhetünk szabadságban. Pál is arra hívja fel a figyelmet, hogy ne engedjük magunkat újra a bűn szolgaságába fogni. Isten népe nem a világ szokása szerint, hanem Isten akarata szerint él.

A filiszteusok felvették a kesztyűt, hatalmas sereget gyűjtöttek, és jelezték, a helyzet nem változhat meg. Izreál továbbra is szolgaságban fog élni. Jónátán akciója tulajdonképpen hasonló volt, mint amikor Mózes a fáraó elé állt és kérte, engedje el a népet a rabszolgasorból. Most Jónátán és Saul jelezte, engedj szabadon minket, lejárt a rabság ideje. Az ördög azonban nem akar elengedni, megfélemlít. És ez részben sikerül is, mivel a lakosság továbbra is fél és menekül. Mennyire megalázó, amikor az Úr népe üregekben, vermekben bújik el. Micsoda negatív bizonyságtétel ez. Még a hadi nép is remegett, mennyire nem méltó ez Isten gyermekeihez.  Ebből látszik, nem ismerik igazán az Urat. Nem tudják, hogy Isten előtt nem a létszám a fontos, pedig Saul trónlapélésekor bizonyságot tett előttük az Úr. De ezt oly hamar elfeledték. Nem tudtak hitben járni. Mi tudunk? Istenre, vagy az ellenség erejére nézünk?

Saul számára is eljött a próba ideje. Kész-e várni Isten útmutatására? Kész e egy próféta szavának engedni? Majdnem sikerült, de csak majdnem. Meg akar felelni a népnek, és fél, hogy gyávának tartják, és magára hagyják. Gedeon engedte, hogy az Úr akarata szerint elmenjenek a gyávák, neki is ezt kellett volna tenni. Várok-e az Úrra? Tudok-e magam maradni? Csak az tud, aki bízik Isten ígéretében. Isten gyermekeit mindig megkísértik az időpontok. Ha nem abban a percben cselekszik az Úr, meginog a hitük. Hányan meginognak abban a kérdésben, hogy az Úr vissza fog jönni. Elteltek az évek, és úgy gondolják, nem jön, vagy késik, pedig csak ránk vár. Várja, hogy végre bízzunk Benne, szava legyen az egyetlen iránymutató.

Végül megérkezik Sámuel, és kiderül, rosszul döntött Saul. Miért? Mert nem az ő dolga áldozatot bemutatni. Ezzel a tettével összemosta az államot az egyházzal. Ő dönt vallási kérdésekben, tőle függ az egyház élete. Ez nem Istentől van. Ostobán cselekedtél. Ez mindig igaz. Isten előtt ostobaság, rossz tett amikor az egyház összekapcsolódik az állammal. Nem Saul, nem a politikai vezető dolga az egyház nevében cselekedni. Saul nem főpap, ő király, és ezt a két tisztséget nem lehet összekeverni. Ma pedig az egyház nem is azonos egy néppel, így még nagyobb baj, amikor az állam összefonódik az egyházzal. Az egyház, a hívők közössége, teljes mértékben Istentől függ. Istennek van hatalma gondoskodni övéiről, nincs szüksége segítségre.

Saul rosszul döntött, nem az Úrnak engedelmeskedett, hanem engedett a körülmények kényszerítő erejének. Ennek a következménye, Isten mást választott helyette. Szíve szerint való személyt keresett, akinek mindig Isten szava lesz az első.

Jónátánban még felsejlik az, amit Saulnak kellett volna képviselni. Nem a hadsereg létszáma a lényeg, hanem Isten. Jónátán teljes szívből bízik az Úrban. Ez a bizalom Isten ismeretéből fakad. Isten előtt nincs akadály. Őt nem kötik emberi szabályok, törvények, sem a hadsereg ereje és képzettsége. Ő mindenekfölött áll. Saul fia hitből él, és ez a hit kap jelet Istentől. De az első lépést meg kell hitben tenni. Az kap további vezetést, aki az első lépést megteszi.

Isten ad lehetőséget mind a zsidóknak, mind a népek fiainak, hogy megismerjék Őt (Rm 10,14-11,16). Ez a lehetőség az igehirdetés, a bizonyságtétel által megy végbe. Akiknek már cselekedett Isten az életükben, akik megtapasztalták a kegyelmet, elmondják azoknak, akik még nem hallottak róla. Ma is érvényes, amit az Úr Jézus mond: Menj és beszéld el amit Isten cselekedett veled. Tehát nem dogmahirdetés az elsőrendű feladat, hanem személyes bizonyságtétel. És erre az Úr iskolájában, a személyes kapcsolat és engedelmesség által nyerünk kiképzést.

A hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által. Hallani kell az igét, és olvasni. Élni vele rendszeresen, mert az ige hozza létre a hitet, és az ige által erősödik. Nincs más, az ige Isten eszköze.. Az igében találkozunk a jó hírrel. A Biblia Isten jó hírét mondja el nekünk. MI a jó hír? Mindaz, amit Isten Jézusban tett értünk. A bűnös ember szennyesét magára vette, meghalt, kifizette az adósságot, és így életet és üdvösséget szerzett nekünk. Mindez hit által lehet a miénk. Benne van, ahhoz, hogy a kegyelem a mienk legyen, el kell mindazt engedni, amihez eddig ragaszkodtunk. Nincs más igazi érték, csak Jézus, csak az Isten országa. Azonban csak az egyikhez lehet ragaszkodni. Nem lehet úgy birtokba venni Isten országát, hogy közben a világ kincseit is a kezemben tartom.

Mennyit hív az Úr. Szól az ige, de ahogy a zsidók nem hallották meg, úgy ma sem hallják sokan. Nem az a baj, hogy nem hallanak az emberek Jézusról, hanem az, hogy nem veszik komolyan az Úr szavát. Szokássá vált az ige, gyülekezetbe járás, és nem életkérdéssé. Isten szava életkérdés, olyan, mint a tankolás az autónak. Éljünk az igével, töltsük fel vele lelkünket.

Isten nem mond le Izráelről sem, és a mai emberről sem. Hív és vár ránk. Sőt amikor reménytelennek látjuk a helyzetet, amikor elcsüggedünk, mert úgy gondoljuk, magunkra maradtunk, szól, hagytam maradékot. Van és lesz maradék. Kik a maradék? Akik nem hajtanak térdet a Baalnak, akik nem hódolnak be a világnak. Olyan emberek, akik szeretik az Urat, és Őt választják. Olyanok, akik szembe úsznak az árral.

Adja Urunk, hogy így vállaljuk Őt. Merjünk mindig Őreá hagyatkozni, akkor is, ha kevesen követik példánkat. Isten népe mindig kicsiny nyáj volt, így ne a létszámra figyeljünk. Mindig Őreá vessük tekintetünket.

 

 

MILY DRÁGA NEKÜNK EZ A JÓ HÍR

 

1.  

Mily drága nekünk ez a jó hír,

Mily édes örömteli zeng!

Halljátok a nagy szabadítást,

Mely Jézusba’ lett a mienk!

Ó, bízd magad e kegyelemre,

Mely gazdagon árad feléd,

Váltságát tedd a magadévá,

Hidd, az számodra is elég!

2.  

Leszállott a mennyei fényből,

Elhagyta a dicső hazát,

Hogy széttörhesse rabbilincsünk,

Hogy hintsen az éjbe sugárt.

Ó, bízd magad e kegyelemre,

Mely gazdagon árad feléd,

Váltságát tedd a magadévá,

Hidd, az számodra is elég!

3.  

Ó, jöjj mi hatalmas Urunkhoz,

Fáradt, szomorú, jer ide,

Érted gyötrődött a kereszten,

Hát bízva jöhetsz elibe.

Ó, bízd magad e kegyelemre,

Mely gazdagon árad feléd,

Váltságát tedd a magadévá,

Hidd, az számodra is elég!

4.  

Csak Jézus az, aki segíthet,

Üdvöt nem ad más, csakis Ő,

Itt áll és türelmesen vár még.

Mit késel? Nincs már sok idő!

Ó, bízd magad e kegyelemre,

Mely gazdagon árad feléd,

Váltságát tedd a magadévá,

Hidd, az számodra is elég!

 

 

Isten áldásával

Jézus, Úr!

 

M

egvolt az első győzelme a királynak, ő pedig még tisztában van azzal, hogy az Úr adta ezt a szabadítást (1Sám 12,1-25). Isten megmutatta, hogy Ő most is ugyanaz. A királynak és a népnek továbbra is szüksége van Rá. A királyt nem lehet Isten helyére tenni, mert ő csak ember. Nagy kísértés, hogy valakit Isten helyére teszünk. Sámuel Isten elé hívja a népet  és hála istentiszteletet tartanak. Istennek adnak hálát. Istennek örvendeztek Saullal együtt. Tehát nem a király volt a középpontban, hanem az élő Isten, Akinek megtapasztalták hatalmát. Örültek Istennek. Örülök-e Istennek? Hálás vagyok-e azért, hogy van Megváltóm. Nagy kiváltság, hogy megismerhettem az Úr Jézus Krisztust, és mindazt, amit értem tett. Legyen ezért mindig hála szívemben.

Sámuel szívében mintha tüske lenne, fáj neki, hogy elutasították Isten uralmát az életük felett. Pedig Izráel népe specialitása pont az volt, nincs királyuk, hanem Isten az Ő uralkodójuk. De nem akarták, hogy továbbra is így legyen. Földi biztosítékra vágytak. Megszakadt az élő kapcsolatuk Istentől, így már a földi vezető jelentett biztonságot. Kellett valaki, akihez odamehetnek tanácsot kérni, aki ellenség fenyegetése idején sereget gyújt egybe. A király azt is jelenti, a népnek van állandó hadserege. Tehát már nem bíznak teljes szívvel istenben, hanem a politikai kapcsolatok, a pénz, a hadsereg jelentik a biztonságot, a támaszt. Kire támaszkodunk? Valóban az Úrra? Vagy nekünk is megvannak azok a biztosítékaink, amikre jó rátekinteni, amik megnyugvást adnak. Nem kell félnem minden rendben van. Vannak tartalékaim, nehéz időkben bevethetem a kapcsolataim. De ez nem igazi bizalom. Urunk azt mondta, elég minden napnak a maga, mert Atyánk tudja mire van szükségünk. Elég, ha van mindennapi kenyerünk, akkor felszabadult szívvel élhetünk, és dicsérhetjük Őt. Valóban elég a mindennapi kenyér? Valóban békességünk van, ha csak a mai napra szükséges dolgokkal rendelkezünk?

A nép elé áll a próféta és rámutat az Úr hűségére. Emlékezteti őket Isten szabadításaira, eléjük tárja azokat az időket, amikor átélték saját tehetetlenségüket, kiszolgáltatottságukat. Elmondta azt is, hogy őseik ezekből a helyzetekből mindig Istenhez kiáltottak, ő pedig megkönyörült rajtuk Küldött nekik szabadítót, és megmutatta csodáin keresztül hatalmát. Szinte beleégett a lényükbe, Istennek semmi sem lehetetlen. Ne félj, mert Istenünk hatalmas Király! Fordulj Hozzá bátran, és bízd magad rá!

De ők elfelejtették Istent.  Más istenekhez fordultak. Vizsgáljuk meg a szívünket, nem érvényes-e ránk is, elfeledjük az Urat? Különösen ma látni, az emberek elfelejtik Istent, más isteneket, vagyis bálványokat keresnek maguknak. D, még visszatérhetünk Hozzá. Várja, hogy bűneinket megvallva jöjjünk. Várja, hogy kimondjuk, vétkeztünk ellened. Izráel népe megvonta Istentől bizalmát, és ez fájdalmas. Ez beindít egy lavinát, de Isten jelen lesz. Mert Ő jelen van, azt akarja, hogy éljünk. Az ammóniak kezéből is megszabadította őket, és én azt vártam, majd ez megerősíti Istenbe vetett bizalmukat, és nem akarnak királyt. Nem így történt. Azt mondták, így nem jó, királyt akarunk. Mi volt a dolgok mögött? Olyanok akartak lenni, mint a többi nép. Gyakran ez húzódik meg a mi döntéseink mögött is. Szégyelljük az Urat, nem akarjuk már vállalni mások előtt. Mit szólnak, hogy még ő hisz? Kinevetnek, ha azt mondom, nekem még a Biblia a zsinórmértékem, és Jézus a mintám. 

Sámuel elmondja, nem kell mindezek ellenére sem félniük, Isten nem hagyja el őket. Ne attól féljenek, hogy Isten elveti őket, hanem a saját szívükre figyeljenek. Legyenek hűek az Úrhoz, féljék és szolgálják Őt. Vagyis én maradjak hű az Úrhoz. Nem Istennel van a baj, mert Ő hű marad, ha én hűtlen vagyok is, velem van a baj. Ha nem figyelek rá, ha azt gondolom, innentől elboldogulok magam is, letérek a keskeny útról, eltávolodom tőle. A világ is csábít, de ha az Úrra nézek, és Benne gyönyörködöm, megmaradok az úton. Ő meg tud tartani.

Pál továbbra is a zsidók iránt érzett féltő szeretetéről beszél (Rm 10,1-13). Lát is esélyt arra, hogy rádöbbenjenek, Isten elküldte a Megváltót. Sőt Ő maga az! Isten Krisztusban emberré eljött, hogy megmentsen minket. Ez azt jelenti, nem nekünk kell valahogy megfelelni, nem kell görcsösen erőlködni a törvény megtartásával. Azonban még ők ezt nem tudják. És sok ember nem tudja! Nincs helyes ismeretük, de vajon nekünk van? A Biblián alapszik a hitünk? Arra támaszkodunk, amit Isten kijelentett?  Ha igen, akkor nem magunkban, tetteinkben, eredményeinkben, pozíciónkban bízunk. Akkor már látjuk, hogy egyedül a kereszt a megoldás. Ott békéltette  meg Krisztusban Isten önmagával az embert. A kereszt a béke és az élet forrása. Aki oda elzarándokol, örök élet forrására lel. Jézusért ingyen kegyelemből megbocsáttatnak a bűneink, és új teremtéssé leszünk. Csodálatos, teljesen új emberré lehetünk. Az élő hit nem vallásosságot jelent, hanem egy egészen új életet. Más leszek miután befogadtam Jézust, mint ami voltam korábban, és ebben napról napra növekedem. Isten Szentlelke formál krisztusi emberré.

Pál hangsúlyozza a folytatást, Úrnak vallod Jézust! Vagyis nemcsak hiszed, hogy Ő a Megváltó, és feltámadt a halálból, hanem ez a feltámadt Jézus, az életed Ura. Úr az életed fölött. Nem Jézuska, nem egy jó fej, akiről jó olvasni, hanem Úr, Akinek parancsa van számomra. Úrnak lenni azt jelenti, hogy Ő a gazda, Övé az életem, és én minden pillanatban rendelkezésére állok. Nem én mondom meg Neki, mit tegyen, mi a kívánságom, hanem én állok elé: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?  Így Uram Ő? Tegyem Úrrá életem felett, és engedjem, hogy mint uralkodó irányítsa az életemet. Tegyem, amit mond, tegyem érvényessé törvényeit.

 

 

Úr lesz a Jézus mindenütt

 

1. Úr lesz a Jézus mindenütt, Hol csak a napnak fénye süt, Úr lesz a meszsze tengerig,

Hol a hold nem fogy s nem telik.

 

2. Őneki mondjunk hő imát, Díszítsük azzal homlokát, Jó illat légyen szent neve, Min-

den napon dicsérete.

 

3. Országok, népek és nyelvek, Ő dicsőségét zengjétek, Gyermekek hangja hirdesse:

Áldott a Jézus szent neve!

 

4. Ő királysága bő áldás, Ott van a felszabadulás, Fáradtak ott megnyugszanak, Ínsé-

gesek megáldatnak.

 

5. Minden teremtés dicsérje, A Király Krisztust tisztelje; Angyali ének zengjen fenn, S

mind e föld mondja rá: Ámen.

 

 

Isten áldásával.

A legnagyobb hír

 

A

z Úr királyt adott Izráelnek, olyat, amilyenre vágytak (1Sám 11,1-15). Emberi szempontokra figyeltek, és úgy gondolták a daliás termet, a jó kiállás, az minden. Isten azonban mindig a szívünket keresi. Őt nem lehet ilyen dolgokkal elkápráztatni, nem hatódik meg a teljesítményünktől, erőnktől,  kigyúrt alakunktól. És nem is ilyenekben gondolkodik. Azokat keresi és hívja, akik nem magukra építenek, hanem Isten hatalmára és erejére. Az első tanítványok is olyan emberek voltak, akiket a maguk társadalmában nem sokra tartottak. Nem választotta volna őket senki tanítványnak, nem bíztak volna rájuk fontos feladatokat, de Jézus elhívta őket. Látta, azt, akivé majd hit által lesznek.  Saul király lett, de tudnia kell, neki is van Királya, az Úr. Sámuel elmondta, meg kell tanulnia, minden élethelyzetben az Úrtól függeni, szavára várni.

Eljön a király első fellépésének ideje. Isten megpróbálja a hitét. Mert az Úr megpróbálja a hitünket. Nemcsak megment, hanem tovább vezet a hit útján a megszentelődés felé. Sault is vezeti, a király feladata Isten népének vezetése, oltalmazása, segítségnyújtás ellenség támadása esetén. És ne legyen kétségünk, az ellenség támadni fog. A gonosz fő célja, Isten népének a megsemmisítése, de legalábbis semlegesítése. Mindent megtesz, hogy hatástalanná váljunk. Ma már nehezebb a helyzet, mert nem hadsereggel támad, hanem a világ életszínvonalával, kényelmes élettel, ami nagy kísértés a hívők számára is.

Saulban van érzékenység népe felé, és amikor látja, hogy sírnak, érdeklődik, majd cselekszik. Nem azt mondja, most épp nem jó, sok a munka a mezőn. Ő Istenhez fordult, és a Lélek reá  szállt, és haragra lobbant. Isten embere és haragra lobban?  Igen, de nem önmagáért gerjed haragra. Nem azért lobban fel az az indulat, mert őt érte valami sérelem, hanem Isten népéért van a szívében harag. Az Úr Jézus is haragra lobbant a gonosz támadását látva, vagy a templomban az árusok tevékenységével szembesülve. Ezekben az esetekben Isten ügyéért volt harag benne. A bűn ellen kell, hogy harag legyen bennünk. Ne menjünk el szó nélkül a gonosz embergyilkos munkája mellett, hanem akarjunk tenni ellene. Isten népe azért van jelen a világban, hogy a gonosznak ellen álljon, harcoljon ellene, Jézus nevében, az evangélium hirdetése által. Ahogyan a világ mindennap rengeteg hírrel és információval bombázza az embereket, úgy kiáltsuk bele mi is a világba mindennap és minden pillanatban a legnagyobb hírt: Jézus él! Ez a világ legnagyobb, legfontosabb híre. Jézus győzött sátán, a bűn és  a halál felett, életét adta értünk, de harmadik napon feltámadt és él. Ezért kéznél van, segítségül hívható. A legnehezebb helyzetben is van remény, és ez Ő.

Saul megtapasztalja Isten hatalmát, és ezt vallja is, vállalja is. Bizonyságot tesz: Az Úr szerzett szabadulást Izráelnek. Alázatos, nem magára teszi a hangsúlyt. Tudja, hogy a győzelem Isten műve. A győzelmet nem maguknak tulajdonítják, hanem hálát adnak érte az Úrnak.  Addig jó, amíg ezt mi is így látjuk. Isten adott szabadítást, győzelmet, és ezért ott a hála a szívemben. Adjunk hálát az Úrnak a győztes élet lehetőségéért. Köszönjük meg, hogy a kereszten vállalt minket, és Önmagát adta értünk. Hálából legyen az Övé az életünk.

Isten drága kegyelméről vall az apostol (Rm 9,14-33). Felkínálta ezt Jézusban a nem zsidók számára. Nagyon hálás a szívem, hogy én is megismerhetem Őt. Lehetővé tette, hogy olyan ember, aki egykor nem voltam népe, népe lehessek. Mindez az Ő nagy szeretetéből valósult meg. Nem mi vagyunk méltók, hanem Ő könyörül a bűnös emberen. Előbb elhívta Izráelt, de aztán kiterjesztette irgalmát a pogány népek felé is. Megnyílt az út Jézusban az életre.

Isten kezében olyanok vagyunk, mint az agyag, Ő formál minket, de olyan jó, hogy a kegyelem által újratervezi, azt, amit mi elrontunk. Új edényt tud készíteni abból az agyagból is, ami eldeformálódott. Ha meglátjuk, hogy baj van, kiálthatunk Hozzá. Elrendelte, hogy a bűnös megtérhessen. Nincs az a mélység, az az elromlott élet, amin az Úr ne könyörülne, ha segítségül hívjuk Őt.

A kegyelem a hit útját tárja fel előttünk. Akár zsidók, akár nem zsidók hitből kereshetik a megigazulást. Nincs érdem. A felekezetbe tartozás sem érdem. Nem azért nyerünk kegyelmet, mert egy felekezet névsorába tartozunk, hanem ingyen kegyelemből, hit által, az Úr Jézus érdeméért. Hit által ragadhatjuk meg az Úr Jézus kezét, nem számít mennyire elhasználódott a ruhánk, milyen nehéz az életünk, számítunk-e a társadalomban, hanem csak az a lényeg, nyújtsuk ki kezünket, és fogadjuk el a segítséget.

De az Úr nemcsak annyit tesz, hogy kiemel a pusztulás verméből, hanem tovább segít. Megismerteti velünk dicsőségének gazdagságát. Aki kegyelemből Isten gyermeke lesz, azt az Úr bevezeti Isten országába. Elkezdődik egy túra, amin megismerjük ezt az országot, és annak gazdagságát. Minél beljebb hatolunk benne, annál nyugodtabb lesz a szívünk. Felismerjük jó helyen, és jó kezekben vagyunk. A világ félelme, és a megélhetés aggodalma elmúlik. Nincs Isten országáéhoz hasonló. A leghatalmasabb királyság polgára lettünk. A Király kézben tartja az országot, oltalmazza övéit, és gondoskodik róluk. Isten országát megismerve egyre nagyobb lesz a bizalom Iránta a szívünkben, és bármi történik is a világban, tudjuk, kihez tartozunk. Azzal is tisztában vagyunk, Isten országára mindig számíthatunk. Isten gyermeke nem koldul a világtól, mert Királyával állandó kapcsolatban van. Bármiben szükséget lát, segítséget keres, azt Vele beszéli meg. Járjunk mi is a hit útján.

 

 

Hinni taníts, Uram, kérni taníts!

 

1. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyermeki, nagy hitet kérni taníts! Indítsd fel szívemet,

Buzduljon fel, neked Gyűjteni lelkeket! Kérni taníts!

 

2. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Lélekből, lelkesen kérni taníts! Üdvözítőm te vagy,

Észt, erőt, szívet adj. Lelkeddel el ne hagyj! Kérni taníts!

 

3. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyorsan elszáll a perc: kérni taníts! Lásd gyengesé-

gemet, Erősíts engemet, Míg diadalt nyerek: Kérni taníts!

 

4. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Jézus, te visszajössz: várni taníts! Majd ha kegyelme-

sen Nézed az életem: Állhassak csendesen. Hinni taníts!

 

 

Isten áldásával.

Kitartó várakozás

Sámuel felkente Sault, és ő megkapta Isten megerősítését is, de a nép még nem értesült arról, hogy királyt kap (1Sám 10,17-27). Mielőtt ez megtörtént Sámuel rámutatott egy fontos dologra, egy olyan pontra, amin sok fog múlni. Ez pedig nem más, mint az Úrra való teljes hagyatkozás. A ráhagyatkozás fontos eleme a várakozás. Kivárni, az Úrra, illetve a prófétára várni az utolsó utáni pillanatig. Ez nem egyszerű, de az Úr előre felkészíti rá. A királynak meg kell tanulnia mennyei Királyára várni. Kiélezett helyzetben, amikor mindenki várja a cselekvést nem egyszerű várni. Csak az képes rá, aki ismeri Istent, aki bízik a szavában és tudja, hogy  amit mond, azt meg is cselekszi. Nem ember az Isten, hogy hazudnék. Gyakran elfelejtjük ezt. Ő nem olyan, mint mi. Amikor Őrá figyelünk, soha ne az ember legyen a minta. Isten teremtette az embert a maga képmására, és nem fordítva.

Sámuel az Úr elé hívta Izráel fiait, és elmondta Isten üzenetét. Tisztában kell lenniük azzal, hogy Isten ugyan ad nekik királyt, de ez az egész ellene szóló döntés. Amikor király mellett döntöttek, egyben Isten ellen is. Elvetették az Urat. Ez nem jelenti azt, hogy elvetették a vallást. De amikor az ember már nem Istentől vár mindent, és nem egyedül Benne bízik, elveti, hűtlen lesz Hozzá. A nép egy politikai formációtól várja a segítséget a megoldást. A király megszervezi, kiépíti az országot, hadsereget állít fel, munkát ad és biztonságban leszünk. Ez azonban téves döntés, a biztonság Isten kezében van. Aki Rábízza az életét, az megtapasztalja, hogy biztonságban van.

Nagyon lényeges, hogy Isten már letett az asztalra, megmutatta kicsoda. Megtapasztalták hatalmát, minden bajban segítség volt. Hányszor kerültek padlóra, és Isten onnan is felemelte őket. Tulajdonképpen megrendítő ez a döntésük, mégpedig azért, mert most élték át, hogy Isten megmentette őket. Tapasztalták nem rajtuk múlt, hanem Isten mennydörgés által megugrasztotta az ellenséget. Ilyen győzelem után, nagyon elszomorító, az a konklúzió, királyra van szükségünk. Az lett volna a logikus, még inkább az Úr a mi királyunk. Visszatérünk Hozzá, és bízunk Benne. Isten a kereszten mutatta meg legjobban szeretetét és hatalmát, minden bajunkra megoldást készített ott, és mégsem Ő kell. Ma is inkább az emberben bízunk, mintsem Őbenne.  Azonban az Úr nem fordul el tőlünk, várja, hogy mégis kiáltsunk Hozzá, hívjuk segítségül nevét.

Saul még alázatos, fél, ezért elbújik.  Nem tartja magát alkalmasnak, de talán a nép elutasításától fél. Sámuel már felkente, és ő ebben a bizonyosságban állhat az emberek elé. Fontos az elhívás, és Saul részesült ebben. De még nem vállalja, az Úrtól kapott megbízást. Sámuel egy kicsit ironikusan mondja, látjátok kit választott az Úr? Nincs hozzá hasonló, amit akartatok megkapták, daliás, egy fejjel magasabb a többinél. És ez jelzi, nekik csak a külső volt a fontos, szép, magas, és erős legyen. De nem érdekelte őket, mi van a leendő király szívében? Vajon szereti az Urat? Kész Neki engedelmeskedni. Nem bízza el magát, tudja, hogy neki is van Királya? De mi mindig odafigyelünk a belső tartalomra? Nem kísért meg, hogy teljesen a magunk urai akarunk lenni?

Pál apostol nem mond le Izráelről, hiszi, hogy lesznek, akik meghallják az evangéliumot (Rm 9,1-13).  Mindent megtesz, hogy felismerjék, Jézus a Krisztus, a Megváltó. Nem azt mondja, megérdemelték mindazt, amin keresztül mennek. Hanem fáj neki, hogy nem látnak, és nem hallanak. Fontos az apostolnak, hogy népe is megismerje Isten kegyelmét.  Nagyon megrendítő, hogy inkább ő maga lenne Krisztustól elszakítva, csakhogy népét megmentse. Mindent megtesz értük, mindig őket keresi elsőnek, mert olyan felfoghatatlan, hogy akik az ószövetségben megismerték Istent, és annyi mindent kaptak Tőle, most elvetették Isten Fiát. 

Pál nagyon átérzi, és teljesen tisztában van azzal, az élet célja megismerni a Krisztust. Azért kapjuk az élet lehetőségét, hogy átéljük a találkozást az Úrral. Mert nincs más segítségünk, csakis Ő. Látjuk-e, hogy az élet értelme, átélni Isten kegyelmét, megismerni Őt, és kegyelemben részesülni? És ha ezt látjuk megteszünk-e mindent, hogy környezetünk hallja a jó hírt? Mert Pál hirdette a zsidóknak is, annak ellenére, hogy azok nem fogadták el. Ha bizonyságot teszünk és vállaljuk az Urat, az nem jelenti azt, hogy mindenki meg is tér. Mindenkinek a saját felelőssége hogyan fogadja Isten közelítését. Mindenki maga dönt, az Úr Jézust akarom, az Ő országát, vagy ennek a világnak a kincseit. Ez a világ olyan erővel támad, hogy nehéz neki ellenállni. De aki keresi az Urat, és az igéből megismeri Őt, az képes lesz a világnak nemet mondai. Aki figyeli Jézust, az rádöbben, ez a világ teljesen átver, mert nem tud életet adni.

Azért fontos látni mindazt, amiről Pál beszél, mert Isten Izráelt választotta ki, ők az Ő népe. Ez a nép az ígéret népe. Izsák ígéretből született, ő az ígéret gyermeke. Ezért Isten nem mond le róluk.  Az ő elfordulásuk, és hogy elvetették a Messiást, azt eredményezte, hogy megnyílt az út a nem zsidó népek számára is. De Isten a zsidóktól sem vonta meg a kegyelem lehetőségét.  Hordozzuk őket imádságban, hogy felragyogjon előttük a Krisztus.

Isten szava, ígérete soha nem hiúsul meg. Amit Ő megtervezett az meg is valósul. Ezért nagyon fontos, bízzunk az ígéretekben. Ez időtájban eljövök, és úgy is lett. Isten megáldotta Sárát, és fia született. Ez az idő, az Isten szerinti időt jelenti, és nem a miénket. Évtizedekig kellett várniuk, mire eljött az idő, és fia született Sárának. És ezt az időt ki kell várni türelemmel. Ábrahámék nem tudtak várni. Mi tudunk? Türelmetlenségük sok problémát okozott, ám az ígéretet nem szüntette meg. Megszületett Izmael is, de az ígéret Sára gyermekének szólt. Emberi megoldások sem teszik érvénytelenné Isten ígéretét. Azonban sok kellemetlenségtől megóvjuk magunkat, ha bízunk az Úrban.

 

 

Vezess, Jézusunk, S véled indulunk

 

1. Vezess, Jézusunk, S véled indulunk. Küzdelemre hív az élet, Hadd kövessünk benne

téged; Fogjad a kezünk, Míg megérkezünk.

 

2. Adj erős szívet, Hogy legyünk hívek. És ha terhet kell viselnünk, Panaszt mégsem ejt

a nyelvünk; Rögös bár utunk, Hozzád így jutunk.

 

3. Sebzett szívünk majd Mikor felsóhajt, Vagy ha másért bánat éget, Adj türelmet, bé-

kességet, Reménnyel teli Rád tekinteni.

 

4. Kísérd lépteink Éltünk végéig, És ha roskadozva járunk, Benned támaszt hadd talá-

lunk, Míg elfogy az út S mennyben nyitsz kaput.

 

 

Isten áldásával.

Ha Isten velünk

A

 tegnapi szakasz végén elhangzott egy felszólítás: „Te pedig most állj meg, hogy elmondjam neked Isten beszédét.” Ne törődj most mással, ne figyelj arra, mit tesznek melletted, te állj meg (1Sám 10,1-16)! És, most állj meg! Ne halogasd holnapra, Isten most akar szólni hozzád. Saul megállt, de te is megálltál? Elfelejtetted sürgős dolgaidat, és nem volt már fontos a naptárad, csak az mit akar nekem mondani az Úr? Mert az a legfontosabb, amit Ő mond, és nagyon megrendítő, hogy még szól hozzánk. Ez a kérdés meg tudtam-e állni, volt-e időm Rá?

Saul megállt és megtudta Isten tervét. Megtudta, hogy az Úr királlyá választotta, Sámuel pedig felkente őt. A felkenetés teszi hivatalossá, hogy valóban Isten áll mögötte, Ő választotta ki. Saul bizonyosságot fog kapni mindarról ami történik.  Emberekkel fog találkozni, sőt Isten Lelke fog rászállni. Ezek jelzik, valóban Isten cselekszik. Mert amikor az Úr belenyúl az életünkbe az meglátszik. De az is lényeges, hogy az Úr az elhívás után nem hagy magunkra. Egyedül mit sem érnénk. Ezért Saul is kap jelzést, vele van az Úr. Minden jel megerősítés, és arra mutat rá, Isten segítségére van szüksége.

A próféták között átéli Saul Isten Lelkének munkáját. Az első, hogy rászáll a Szentlélek, ez Isten ajándéka. Nem Saul került eksztázisba, ez nem belőle fakad, hanem kívülről jön. Az ige leszögezi, reászállt. Nem emberi módszerekkel gerjesztették fel és váltották ki ezt az állapotot, hanem a Lélek szállt reá.

A Léleknek megvan a maga munkája. Nem elsősorban külső jelekből lesz látható, hanem más emberré tesz. A Szentlélek belső változást visz végbe. Isten Lelke uralkodik fölöttem. Mindez üzeni, belső változás nélkül nem lehet az Úr eszköze.  Az újszövetségben pedig, nem lehetünk tanítványok a Szentlélekkel való betöltekezés nélkül. A Szentlélek szül újjá, tisztít meg és tölti be a szívünket. A Szentlélek újjászülő munkája nélkül senki sem alkalmas a tanítványságra. Aki nem születik újonnan nem láthatja meg az Isten országát.

Mindez csodálatos reménység is, nem vagyok magamra utalva, nem nekem kell megváltoznom, hanem rábízhatom magam az Úrra. Ő tesz más emberré. A változást Ő viszi bennem végbe. Jöhetek amint vagyok, és Ő majd megszabadít, leveszi rólam a bűn terhét és majd alkalmassá tesz a Neki való szolgálatra.

Pál apostol határozott vallomást tesz, ha Isten velünk, ki lehet ellenünk (Rm 8,31-39)? Ez azonban nem egy szlogen, nem harci zászlóra vart jelmondat, valóban vallomás. Arról beszélt, hogy  Isten az Ő gyermekeit a szenvedés útján vezeti, és ezt megtapasztalta az eddigi szolgálata során. Amikor leírja, Isten velünk, akkor úgy érti, ahogy maga az Úr mondta mennybemenetele előtt. Mit is mondott?  „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28,19-20). Menjetek el tanítvánnyá tenni más népek fiait, és Pál elment, és hirdette az evangéliumot. És most tulajdonképpen visszaigazolja, Isten vele volt a missziói utak során. Érdemes az Úrra hagyatkozni, bízni Benne, mert szava valóság. És amit Ő megígért, azt meg is tartja. Tehát Isten nem a magunk útjain van velünk. Sokan értik úgy, ha keresztyénné leszek, Jézus velem van, nem kell félnem, ki lehet ellenem, sikeres leszek. Mintegy be akarjuk fogni Őt a magunk szekere elé. Pedig nem erről van szó, Ő kínálja a saját igáját, és mi állhatunk kegyelemből Őmellé. Isten velünk van, már azokkal, akik átadták Neki az életüket, akik Isten Lelke által más emberré lettek. Miben van velünk? A Neki való szolgálatban az evangélium hirdetésében, a gyülekezet építésében. Tehát ez nem általánosságban értendő, itt nem egy vallásos közösség terveiről van szó, hanem az Úrnak szentelt életekről, akik készek mindent Jézusnak adni, csakhogy elvégezhessék futásukat. És ez a futás nem karrierépítés, hanem az evangélium szolgálata.

Isten a Fiát nem kímélte, nem óvta meg a szenvedéstől és a haláltól, ahogyan például ezt tette Izsákkal. Mindnyájunkért odaadta Jézust, hogy Általa megmentsen a kárhozattól. Jézus a Megmentő. Benne van az az üzenet is, ha a Fiát nem kímélte, akkor minket sem óv meg az Ő nevéért való szenvedéstől. A tanítványoknak mindenkor szembe kellett nézni a szenvedéssel. Azzal. Hogy Jézusért megvetették, és kitaszították őket. És ezzel ma is szembe kell nézni. Ne gondoljuk, hogy az evangéliumért való szenvedés időszaka leárt. Az utolsó időket a szenvedés idejének nevezi az Úr, és nem elsősorban a megélhetés miatti szenvedésre gondol, hanem az Őérte való támadásokra.

Ahogyan Pál tette, úgy tekintsünk mi is a nehéz helyzetekben  az Úrra. Lássuk meg, ha odaadta értünk tulajdon Fiát, akkor Vele együtt mindennel meg is ajándékoz. Krisztusban mindent nekünk ad, ami a bizonyságtevő és kitartó élet feltétele. Ő erősít meg. Ne engedjünk a csüggedésnek, keserűségnek, hanem merítsünk az Úrból erőt.

Pál sok mindent megtapasztalt Krisztusért. Rengeteg szenvedést átélt, olyanokat, amiket mi el sem tudunk képzelni, de mindezekben győzött. Azt jelenti ez, nem adta fel, nem fordult vissza, mert tudta, ez harc. Jézusba kapaszkodva harcolta meg a nemes harcot. Az Ő fegyvere az ige.

Pál meggyőződéses ember, szilárd az Úrban való hite. Jézusnak szentelte az életét, és tudja, hogy Tőle senki és semmi sem választhatja el. Nem lehet olyan szenvedés, a gonosznak olyan támadása, ami elszakíthatná az Úr közelségéből. Bármerre legyen, tudja, hogy az Úr szereti Őt. Az Úr megtartja Őt, és mindazokat, akik Krisztusban vannak.

Azonban a ha szócska fontos, ha Isten velünk. Ezt kell megvizsgálni, velem van-e az Úr? Mikor van velem, ha meghallottam hívását, és elindultam követni és az Ő útján járok.

 

 

Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom

 

1. Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom, Ily beteg voltomban nincs kitől gyógyulnom.

Nincs ily fekélyemből ki által tisztulnom, Veszélyes vermemből és felszabadulnom.

 

2. Gyújtsd meg szövétnekét áldott szent igédnek És bennem virraszd fel napját kegyel-

mednek; Igaz utat mutass nékem, szegényednek, Járhassak kedvére te szent Felsé -

gednek.

 

3. Várlak, Uram, azért reménykedő szívvel, Miként a vigyázó virradást vár éjjel; Hozd fel

szép napodat nékem is jó reggel, Hogy szolgálhassalak serényebb elmével.

 

4. Dicsértessél. Atya Isten, magasságban, Mi Urunk Krisztussal mind egy méltóságban,

És a Szentlélekkel mind egy hatalomban: Háromság egy Isten, áldj meg dolgainkban.

 

 

Isten áldásával.

Szenvedésben engedelmes

N

em lehet sokáig rágódni a történteken, Isten tovább lép (1Sám 9,1-27). A nép királyt akar, és Ő megengedi ezt nekik. Nem Isten akarja a királyságot, mert ez a kívánságuk, nyílt lázadás  ellene.  Izráelnek Isten a királya. Ez adta egyediségüket, ettől voltak ők mások. Azonban már nem felelt ez meg nekik. Nem akartak mások lenni, ők olyanok akartak lenni, mint a többi nép. Az Ő mintájuk Isten volt, de úgy gondolták ez már nem menő. Új mintára van szükségük. Ki az én mintám? Kire akarok hasonlítani? Elég nekem az Úr kegyelme, elég egyedül az Úr, vagy én is inkább valami emberire vágyok? Ki az én királyom, Jézus, vagy valaki más? Ő ül a szívem trónján vagy még én? 

Olyan szomorú ez, hiszen eddig annyiszor megtapasztalták Isten hűségét, hatalmát és szabadítását.  Isten vezette ki őket Egyiptomból, és Ő hozta be a tejjel mézzel folyó földre is. Mindent Isten szervezett meg és vitt végbe. Nem volt szüksége másra. Felhasznált emberi eszközöket is, olyanokat, akik figyeltek rá, akiknek a szíve Őrajta csüngött és készek voltak megcselekedni akaratát. Azonban a király, a végső fórum Isten volt, és ezt mindenki tudta. Ha egy szomszédos nép tárgyalni akart a királyukkal, akkor megvallották, nincs királyunk, Isten a király. Így mielőtt meg nem beszéljük Vele, nem hozunk döntést. Mostanra eljutottak oda, hogy szégyellik Istent. Mi az, hogy nem tudjuk a szomszédos nép követeit egy palotába vezetni, és nem tudunk egy emberre rámutatni, íme, a király. Isten népének azonban nincs szüksége ilyen pozícióra. Amikor ember uralkodik a másik emberen, az mindig következményekkel jár. Miért? Mert az ember szíve bűnös. A teremtéskor Isten meghatározta, hogy minden fölött uralkodhat az ember, kivéve a másik embert. Az ember kizárólagos Ura Isten, a Teremtő.

Ezt a kísértést sátán az egyházban is elültette. Jézus úgy indította el a tanítványokat missziós útra, hogy nem volt egyszemélyes vezetőjük. Mindenki Jézus uralma alá tartozott. A Szentlélek vezette őket. Azonban eljött az idő, amikor a keresztyének is szégyellték, hogy nincs vezető, nincs, aki tárgyaljon az összes keresztyén, az egész egyház nevében. És ha már van vezető, a világhoz hasonlóan hatalmas épületekre is szükség van. És így már rossz irányba kezdtünk el haladni. Ráléptünk a széles útra. Az Úr azonban a keskeny úton jár övéi előtt, és ez az út nem hasonlatos a világhoz.  Az Úr tanítványainak nem ugyanazokat az értékeket kell vallani, mint a világ, és nem ugyanazok a célok, mint a világ életében. Az egyház feje Krisztus, sokat elmondjuk. De el kell azon gondolkodni, hogy Ő alázatos volt és szegény. Nem ütött el az öltözködése az egyszerű emberekétől, nem a ruházata, anyagi helyzete, társadalmi pozíciója, a vezetőkkel való barátsága jelezte, hogy Ő Isten Fia. Az élete vallott minderről. Tanított, gyógyított, szabadított. Isten erejével munkálkodott. Gyógyultak munkája nyomán a gonosz által ütött sebek. A tanítványokat ma is ezen az úton vezeti.

Az Úr előttük jár, nem tőle kérték ugyan a királyt, de mégis elkészíti a személyét. Olyat ad, amilyet szeretnének. Sault ki lehet állítani más népek vezetőjével szemben. Magas, jó alkatú, és az embereknek ez kell. A kinézet a fontos, a külső tulajdonságok, mert ezt veszik észre majd mások is. Ez az út azonban Isten népe számára nem járható, mert ha csak a külsőre figyel becsapódik, mint ahogy Saullal kapcsoltban is történik majd. Jó ránézni, büszkék, amikor látják, de hamar kiderül, rossz döntés volt az egész királyság. De Isten a rosszból is tud jót kihozni.

Saul eljut Isten emberéhez, Sámuelhez, a látóhoz. És ez jól kifejezi a próféta belső világát. Látó, de nem jövendőmondót takar a kifejezés, hanem azt mondja el, látja a Láthatatlant. Élő kapcsolata van Istennel, és látja az Ő akaratát.  Sámuel már tud Saulról és felkészíti arra, amire Isten kiválasztotta. Hogyan készíti fel a leendő királyt? Isten beszédét ismerteti meg vele. Az életre való felkészülés legfontosabb mozzanata, megismerni Isten beszédét. Addig nem vagyok felkészült, amíg nem ismerem jól Istent, és az Ő üzenetét. Ez az amire legjobban szükségem van. Ennek a megismeréséhez azonban meg kell állni. Időt kell rá fordítani. Amíg a világban pörgök, amíg meg akarok neki felelni és a környezetemnek, addig Istenre nem sok idő marad. Állj meg, és keresd az Úr akaratát. Várd, hogy Ő szóljon!

Az apostol megdöbbentő módon, legalábbis mai gondolkodásunk számára megdöbbentően, szenvedésről beszél (Rm 8,18-30). Amiket most szenvedünk, és ezzel nem csupán a Római birodalomban való szenvedésre gondol.  Nem, hanem arról tesz bizonyságot, hogy Jézus követői mindig szenvednek a földi világban. Ők más úton, a keskenyen járnak, és ez nem egyezik a világ elképzelésével, de a vallásos emberekével sem. Szenvedésről beszél Pál, és nem arról, hogy, aki Jézusban hisz, annak minden jól megy az életében. Nagyon megrendítő, hogy nem gazdagságról, a legjobb munkahelyről, politikai hatalomról beszél. Miért? Mert az Úr maga is szenvedett és erre hívta az övéit is. Belesüppedtünk a világ kényelem nevű foteljébe, és nagyon nehéz abból feltápászkodni. Nehéz követni az Urat a szenvedés útján. Mert ha nem teljesen Övé a szívünk, akkor mi is elismerésre, megbecsülésre, jó életmódra vágyunk. Azonban az Úr arra hívott el, hogy az Ő nyomdokain járjunk. És az Ő nyomait, ha figyeljük, akkor hiába is keressük palotákban, luxus üdülőkben. Nem látjuk a lábnyomát a vezetők irodájában, és a pénzemberek között sem. Jézus lábnyoma a betegek, megkötözöttek, szegények, számkivetettek között vezet keresztül.  É nem tárgyal magas rangú politikusokkal, nem kér tőlük segítséget. Egyedül és kizárólag az Atyára támaszkodik. Mindig Őt hívja, és tudja, hogy az Atya meghallgatja Őt, és így dicsőíti meg a nevét. Ez a mi utunk is, vinni az evangéliumot, és egyedül Őreá támaszkodni.

Pál apostol nem a levegőbe beszélt, sok szenvedésen ment keresztül az evangélium hirdetése közben. A természet elemei és az emberek egyaránt sok nyomorúságot okoztak neki. Gyakran forgott életveszélyben, ült börtönben, és bizony nem volt mindig mit ennie sem. Nem rendelkezett folyószámlával sem, ahová a császár átutalta a fizetését, a társadalomért végzett kiváló munkája fejében. Az ő élete és megélhetése teljes mértékben az Úr kezében nyugodott. És bármi érte, nem zúgolódott, hanem Jézusra tekintett. 

Mivel felfelé nézett nem a nyomorúságot látta, hanem az eljövendő dicsőséget. Bármilyen nehézség veszi körül, nem nyafog, nem jajgat, milyen nehéz is az élet, kibírhatatlan a meleg, a hideg, és a fájdalmak. Pedig rengeteg fájdalma volt. A sebek, amiket kapott, a bilincsek, botozások helyei nagyon fájhattak. Nem utalták be a kórházba, és szabadságot sem kapott, hogy egy kicsit kiáztassa magát, és összeszedje erejét. Miért nem úgy éli meg ezeket a helyzeteket, mint mi? Mert arra néz, ami vár ránk. Ezt is tisztázni kell, nem ebben a földi világban várja, hogy majd minden jóra fordul. Amikor leírja, hogy akik Istent szeretik, minden javukra van, az nem arra utal, hogy majd eljön az igazság pillanata, minden a helyére kerül. Ha egy darabig üldöztek, eljön az idő, és az üldözött hívőből, üldöző lesz. Isten országában másképp látjuk ezt, és épp Pál élete mutat rá. Előbb Krisztust üldöző volt, és amikor megtért, ő maga vált üldözötté. Nem Jézust követve gazdagodott meg, hanem Őt befogadva, kárnak és szemétnek ítélte mindazt, ami addig gazdagság volt az életében. A dicsőség azt jelenti, Isten országában teljesedünk ki. Az üdvösségben kapjuk meg Istentől a jutalmat. Reménységünk van az új testre. Ezt a most szenvedő testet levetjük, és új élettel ajándékoz meg az Atya, Krisztusért.

Sőt ez a megújítás az egész teremtettségre kiterjed majd. Isten új teremtést visz végbe, a régiek elmúlnak. Mindaz elmúlik, amit a bűn hozott a világba, maga a bűn és a gonosz is elmúlik Isten ítélete által. Isten mindent újjá teremt, és ott már nem lesz jelen a bűn, a betegség, a fájdalom, az elmúlás. Isten lesz minden, mindenekben. Vele lehetünk mindörökké. Ilyen reménységet és jövő képet senki nem tud adni, csak egyedül az Úr Jézus Krisztus.

 

Szenvedésben engedelmes

 

Szenvedésben engedelmes

Szenvedésben engedelmes,

kísértésben győzedelmes

Jézus Krisztus, légy kegyelmes.

Rám a bűn mint tenger árad,

kísértésnek tüze támad.

Nincs segítség, csak Tenálad.

 

 

Isten áldásával.

Jézus megszabadít!

 

A

 szövetség láda hazaért, mert a filiszteusok megtapasztalták Isten hatalmát (1Sám 7,1-8,22). A helye Isten népe között van, számukra bizonyság, és ők tapasztalhatják meg az Úr jelenlétét. Azonban  az ország szélén hagyták, úgy vélték ott is jó lesz, az  élet perifériáján. Vizsgáljuk meg, hol kap szerepet Isten, az életünk közepében, vagy a szélén? Húsz évig elvoltak így is, nem hozták közelebb az életükhöz. Miért? Mert a világ volt rájuk hatással.  De húsz év után rájöttek, nem is olyan jó a világ, Isten hiányzik. Sok mindent átvettek a környező népektől, és mégsem lettek boldogok. Mert nem a mások szokásaihoz, vallásához való igazodás tesz boldoggá, hanem az élő Isten.

A filiszteusok elnyomása tovább erősödött, de végre elkezdtek az Úr felé fordulni.  Végre vágyakoztak Utána. Rájöttek, hogy magukban mindig szolgák maradnak. Őket csakis Isten jelenléte, a Neki való engedelmes élet teszi mássá. A Belé vetett bizalom ad szabad életet.

Isten üzen, szabadítás csak akkor történik, ha teljes szívvel Hozzá fordulnak.  Ehhez el kell távolítaniuk a bálványokat. Isten nem osztozik. Nem ismer olyat, hogy kicsit a bálvány és egy kicsit Ő. Ő az egész szívünket kéri. Fél szív nem elég. Ő nem játszik olyat, segítsen meg, és aztán mi magára hagyjuk. Minden probléma ebből származik. Nem őszinte a közeledés, csak valamit akarunk és nem Őt. Ő pedig Önmagát adja nekünk. Kitakarítottuk-e a már az életünket a bálványoktól? Mi a bálvány? Ami teljesen hatalmába kerít, és meghatározza döntéseinket, tetteinket. Az, amitől már nem tudunk szabadok lenni, ami nélkül nem élet az élet. De aki megismeri az Úr Jézust, rádöbben, Ő az Élet. Ő mindennél többet jelent! Rá tudunk-e csodálkozni, hogy egy olyan egyszerű, jelentéktelen személy, amilyen én vagyok, fontos Istennek? Megrendít-e, hogy Jézus vére által Isten országa polgára lehetek. Nincs erre szó. Nem lehet elég hálás a szív.

Sámuel áldozatot mutat be, rádöbbenti őket, hogy Isten kegyelméből élnek. Nem önmagukért könyörül rajtuk, hanem a bárányért. Ő hal meg értük. És ez a bárány, Isten Bárányára mutat, Ő az, Aki elvette a világ bűnét. S Ő magára vállalta helyettem az ítéletet, Őérte, Isten szabadítással, győzelemmel ajándékoz meg. Jézusért élhetek győztes életet.

Isten győzelmet ad nekik. Csodálatos szabadítást, szemlélhetik az Úr hatalmát. Rá kell döbbenniük, hogy nem az ő taktikájuk, hadseregük volt a nyerő. Isten az ő mozdulásuk nélkül megugrasztotta a filiszteusokat. Isten hatalmas, csak bízz Benne. Ő ma is zavart okoz az ellenség között. Megmutatja, hogy nekünk csak bele kell lépni az Ő nyomába. Engedjük Őt előttünk járni, és cselekedni.

A győzelem után jön a hála! Ne feledkezzünk meg erről. Állítsunk emlékeztetőt az Úrnak. Jelezzük mindenkor, hogy nem mi, hanem, Ő győzött. Ő a győztes! Mindeddig megsegített minket az Úr. Neki köszönhetjük, hogy még élünk, és még mindig tart a kegyelem ideje.

Azonban hamar elfelejti az ember Isten tetteit. Nem bízunk az Úrban, és nem elég, az ahogyan Ő vezet. A világhoz akarunk hasonlítani. Így történt Izráel életében is. Királyt akartak. Olyanok akartak lenni, mint a többi nép. Nem akartak különbözni, ahogy a többi népnél szokás, igazodni akartak. Isten azt akarja, hogy különbözzünk, és éljünk úgy, hogy a mi életgyakorlatunkat vegyék át. A hitünk hasson a nem hívőkre, és ne az ő szokásaik győzzenek meg minket, Minden időben nagy veszély, Isten gyermekei a világ szokásait veszik át. Nem akarnak már világítani. És ezt gyakran fejlődésnek nevezik.

Isten megengedi, hogy királyt válasszanak, bár ez nem az Ő akarata. Azonban meg fogják tapasztalni mit jelent ember uralma alatt élni. Isten azt akarta, hogy ne ember uralkodjon felettünk, hanem egyedül Ő. Nagy a különbség ott, ahol Jézus a király. Ő nem tart igényt a javainkra, semmit el nem vesz tőlünk, hanem inkább Önmagát ajándékozza nekünk. Ő értünk élt a földön, életét adta oda szabadságunkért. Szabadok lehetünk sátán uralma alól, és csak Neki élhetünk.

A bűn bennünk van, írja Pál, és olyan erőt képvisel, amivel szemben mi tehetetlenek vagyunk (Rm 7,14-8,17). Még akkor is, ha látjuk, mit okoz a bűn, értelmileg elutasíthatom a gonoszt, de nincs hatalmam fölötte. A bűn a testet célozza meg, rajta keresztül igáz le. Megtapasztaljuk, hogy ami jónak tűnt, az rabbá tesz minket.  A helyzet nem jó, a meccs vesztésre áll, de Isten beküldte a pályára Jézust, Aki megszerezte a győztes gólt. Ha magamra, vagy akár az emberiségre nézek, én sem tudok mást mondani, mint Pál: Kicsoda szabadít meg e halálnak testéből? Egyedül nem megy. De más emberek, és a tudomány sem tud segíteni. S. O. S. És ekkor Isten rámutat Jézusra. Nézz Rá, kéri. Nézz már végre rá, Ő szabadít meg Téged! Nem kell erőlködni, és elkeseredned sem. Fordulj Hozzá, és Ő megszabadít.

A szabadítást a kereszten vitte végbe. Meghalt, hogy életünk legyen. Aki Hozzá kiált és átéli a szabadítást, és már Jézusban van, az már úgy tekinthet magára, hogy szabad.  Ezt a szabadságot Vele élhetem meg. Isten Lelke tölt be, Ő vezérel. Mert a Fiait nem hagyja magára, hanem Lelke által vezeti őket. A Szentlélek jelenléte a garancia a jó irányra és a célba érésre. Kegyelemből, Jézus által Isten gyermeke lehetek. Isten örököse.  Hát erre már igazán meg kell emelni a kalapot. Ki gondolta volna, hogy ilyen lehet. Isten örököse lehetek. Krisztusban minden az enyém. Valóban így látjuk? Komolyan vesszük? Mert ha Isten örökösei vagyunk, akkor már nem kell a világtól koldulni a megélhetést, a támogatást. Az Atya mindent biztosít, amire szükségünk van. Ha ilyen örökségünk van, akkor nem szorulunk a világra, inkább mi segíthetjük azokat, akik még a világban vannak. Segítsük a Szabadító felé mindazokat, akiket a bűn még rabságban tart. Krisztusban szabadok lehetünk egy új, Istent dicsőítő életre.

 

 

 

Milyen jó!

 

Milyen jó, milyen jó, milyen jó!

Jézus áldott szava oly gyógyító,

Nékem szól az Ige, szívem örömmel tele,

milyen jó, milyen jó, milyen jó!

 

Szabadít, szabadít, szabadít!

Többé bűn-bilincs engem nem szorít,

Boldog, új életet Jézussal ma kezdhetek,

Szabadít, szabadít, szabadít!

 

Milyen szép, milyen szép, milyen szép!

Ez a krisztusi új testvériség,

Igaz hű szeretet, forraszt össze szíveket,

Milyen szép, milyen szép, milyen szép!

 

Urunk hű, Urunk hű, Urunk hű!

És az út, melyre Ő hív, gyönyörű,

Csábít bár a világ, megtart Ő mindenen át,

Urunk hű, Urunk hű, Urunk hű!

 

Jézus él, Jézus él, Jézus él!

Vele járni és győzni: ez a cél,

Bárhová küld az Úr, megyek és hitem újul,

Jézus él, Jézus él, Jézus él!

 

 

Isten áldásával.

Gyümölcstermő élet Krisztusban

F

olytatódik a tili-toli a filiszteusok között (1Sám 6,1-21). Nem jönnek rá, mit is kell tenni. Küldözgetik a ládát egyik helyről a másikra, pedig mindenütt csapás követi. Felismerik, hogy Izráel Istenének a keze nehezedik rájuk, de döntésig nem jutnak el.  Nem küldik haza a ládát, másrészt maguk sem gondolkodnak el, ha Isten ilyen hatalmas, akkor nekik is Őt kellene imádniuk. Mert Isten őket is kereste, ezekben a történésekben jelen volt, nem egy tárgy cselekedett, hanem az élő Isten. Így keres minket is az Úr, és hányszor csak kimagyarázzuk, és nem indulunk el felé. Mi is halogatjuk a döntést. Nem merjük felvállalni, hogy eddigi életünk téves volt. Nem az az Isten, amit annak gondoltunk, hanem a Biblia Istene az egyedüli és Mindenható.

Hét hónap után teszik fel a kérdést, hogy mit tegyenek az Úr ládájával? Ki is mondják, hogy ez az Úr ládája, vagyis Isten van jelen.  De mégsem eszerint cselekszenek.  Mennyi ember szenvedett és meghalt, mert nem döntöttek. Nem vállalták fel, hogy bár Izráel hadseregét legyőzték, de az Istenét nem. Vereségként élték volna meg, ha visszaküldik a ládát. Hiányzott belőlük az alázat. Azt gondolták egy kis helyszínváltoztatás megoldja a problémát. Csak felületi kezelést alkalmaztak. Mint ahogy ma is történik. Isten sok eseményen keresztül jelez, keresi a szívünket, azt akarja, hogy végre meghalljuk a szavát, elinduljunk felé, és megismerjük Őt.  Azonban nem vesszük komolyan a jelzéseket, megmagyarázzuk miért is történnek az időjárás drasztikus megnyilvánulásai.   Ki gondol arra, hogy Isten ezek által is keres, azt akarja, hogy felismerjük rossz az életünk iránya. A bűn jelen van, és ezt nem lehet emberi megoldásokkal eltávolítani. Isten beavatkozására van szükség ahhoz, hogy igazán jó irányba forduljon az életünk. 

A filiszteusok a papjaikhoz fordultak, akik rámutattak, ne keményítsék meg a szívüket, vagyis ismerjék fel a jeleket és a ládát küldjék vissza, mert Izráelben és a szent sátorban a helye. A  papok azonban nem vezették tovább őket, nem mondták el, a legjobb  az lenne, ha ők is elismernék és megismernék Izráel Istenét. Minden egészen másképp alakulna. Megismernék az igazi békességet. Ha ők is Isten népévé lennének, megszűnne a háború Izráellel, és eljönne számukra a béke korszaka. Azonban ezt sátán nem akarja, így sötétségben tartja őket. Aki Istenre talál, az a megbékélés útját is megismeri. Ha az életem felett az Úr uralkodik, akkor már nem ellenségként tekintek a másik emberre.  A papok azonban nem segítik tovább népük fiait. Miért? Mert féltik pozíciójukat.

Végül elindítják a ládát egy szekéren, és a tehenek megindulnak Izráel határa felé. Még a borjaik sem tudják visszatartani őket. Miért? Mert a bakon az Úr ül.  Isten van jelen, Ő irányítja a ládát Izráel felé. És ez is jelzés mindenkinek, a filiszteusoknak és Izráelnek is. Dicsérjük Urunkat, mert nem hagy minket bizonyság nélkül. Nincs ő távol, hanem itt van, és úgy alakítja a dolgokat, hogy világos legyen a jelenléte. Azóta pedig még nagyobb önkijelentést vitt végbe, emberré lett, itt járt közöttünk, és meggyógyította azokat, akiket a bűn és a sátán megbetegített, vagy megkötözött. Ezzel lehetővé tette, hogy odamenjünk Hozzá vigyük minden problémánkat és kiáltsunk, kérjük, könyörüljön rajtunk.

A láda hazaért, a bétsemesi emberek megörültek, itt van Isten. Isten addig is ott volt, csak az Ő szívük volt távol Tőle. Áldozatot mutattak be Istennek, eddig jó minden. Hálásak az Úrnak, hogy visszakapták a ládát, de a bűnbánat elmarad, de nem borulnak le Előtte, felismerve hatalmát. Hiszen a láda „magától” érkezett haza. Ők nem tettek ezért semmit. Ezzel Isten nekik is megmutatta, a vereség, az elnyomás nem azért következett be, mert a filiszteusok hatalmasabbak. Azért történt minden, mert ők vétkeztek és eltávolodtak Istentől. A láda jelenléte bűnbánatra hív.  Azonban nem ez következik, hanem egy tragédia megy végbe. Miért? Mert a kíváncsiság vezeti őket. Mi van a ládában? Ott van az Isten? Megláthatjuk. A kíváncsiságnak következménye van. Ha Isten szavához tartják magukat áldást nyernek, de így csapás keletkezett. A bűnös ember nem viseli el Isten dicsőségét. Isten kisugárzásának következménye van. Az ember mindig alázattal, hódolattal és bűn bánattal közelít helyesen az Úrhoz. Olyan jó, hogy Jézusban már szemlélhető az Úr dicsősége. Lényének ereje pedig nem pusztít, hanem gyógyít és helyreállít. Mindazáltal fontos üzenet, vegyük komolyan az igét. Ne a magunk módján közelítsünk Istenhez, ne a kíváncsiság vezessen, hanem Isten megismerésének, és az Ő szolgálatának a vágya.

Krisztusban Isten kegyelmi ajándékát tapasztalhatjuk meg (Rm 7,1-13). Aki Krisztust befogadja, az Isten kegyelmét fogadja be. Isten ajándéka az elszakadt, bűnös embernek a kegyelem. Isten Jézusért megbocsát, eltörli vétkeimet és új élet ad.  Ez az élet már róla szól. Ez az élet már örök. A Jézus Krisztusban való élet nem csupán e földi időszakra szól, aki hisz Benne, annak örök élete van. Vagyis Isten a halálos ítéletet Jézusra vetette, és én halál helyett életet kapok az ítéletkor. A halált, a kárhozatot érdemlem, de Jézus érdeméért életet kapok ajándékba. Ezt én képtelen vagyok megszerezni, de ha az életemet leteszem Jézus kezébe, és egész további életemben Neki élek, Őt követem, örök életet kapok. Dicsérjük az Úr nevét, nem azt adja, ami jár nekem, hanem azt, ami nem jár. Halál helyett életet, és ez a kegyelem.  A bűn halált ad, elpusztít, akkor is, ha ezt olyan módszerekkel viszi végbe, amelyekről nem is gondolnánk, hogy halált hoznak. A mérget szép üvegbe helyezi, és a címkére pedig hazugságot ír. Hiszen ha az alkoholra, a drogra azt írná rá, hogy halálos méreg senki nem venné kézbe. Úgy nyújtja elénk  az ördög a bűnt, hogy az jónak látszik. És hát a végső eredmény is szép, olyanok lesztek, mint az Isten. Azonban ez a legnagyobb hazugság, és ennek következménye a halál. Ebből egyedül az Úr Jézus képes kiemelni, életre segíteni.

Jézus győzelme által az Ő menyasszonya vagyunk. Isten népe az Ő felesége.  Hozzá tartozunk szövetség által. Az egyház Istenhez tartozik. Ez azt jelenti, Ő gondoskodik asszonyáról, és ha az asszony máshoz fordul támogatásért, mástól kér védelmet, házasságtörővé lesz. Isten gyermeke, Jézus Krisztus tanítványa ne várjon mástól segítséget, csak Urától. Isten hűséges, nem hagy magunkra, és erőnkön felül kísértetni sem. Végig kell gondolni, amikor az egyház nem egyedül Krisztusra támaszkodik, nem leszünk-e házasságtörővé?  Amikor a világ pénze, hatalma oltalmaz és segít, vajon nem fordultunk el az Úrtól? Mi a megoldás? A bűnbánat. Jézus a házasságtörő asszonyt sem ítélte el, megbocsátott neki, és a szívére kötötte: „Én sem ítéllek el, eredj el, és többé ne vétkezzél” (Jn 8,11)!

Meghaltatok a bűnnek, a törvénynek, és most már azé vagytok, Aki feltámadt a halottak közül. Aki hisz Jézus Krisztusban, mint Megváltójában, és leborult a kereszt alatt, az meghalt a bűn számára. Most már Istennek él, és Neki terem gyümölcsöt. 

 

 

 

 AMIT SZÍVÜNK ESDVE KÉR

 

1.  

Amit szívünk esdve kér,

Földi kincsnél többet ér.

Mind mulandó és üres,

Amit a világ keres.

Lásd, Uram, mi Lelkedet

Kérjük, Aki hűn vezet,

Föl ne tartsa semmi gát,

Hadd jelentse meg magát,

És szívünk töltse be

Mindörökre szent heve!

2.  

Ne a test legyen urunk,

Kit követni indulunk,

Lelked szóljon csak velünk,

Mert mi Őrá figyelünk.

Lásd, Uram, mi Lelkedet

Kérjük, Aki hűn vezet,

Föl ne tartsa semmi gát,

Hadd jelentse meg magát,

És szívünk töltse be

Mindörökre szent heve!

3.  

Tartsd kezedbe’, hű Urunk,

Amit mondunk, gondolunk;

S míg szemünk csak Rád tekint,

Hűn igazgasd tetteink!

Lásd, Uram, mi Lelkedet

Kérjük, Aki hűn vezet,

Föl ne tartsa semmi gát,

Hadd jelentse meg magát,

És szívünk töltse be

Mindörökre szent heve!

4.  

Lelkedet reánk kitöltsd,

Érjen így a jó gyümölcs;

Lássa mindaz, aki él,

Életünk, hogy mit beszél.

Lásd, Uram, mi Lelkedet

Kérjük, Aki hűn vezet,

Föl ne tartsa semmi gát,

Hadd jelentse meg magát,

És szívünk töltse be

Mindörökre szent heve!

5.  

Ó, mi áldás, kegyelem

Benned élni szüntelen,

Eszközöd gyanánt, Uram,

Függni Tőled untalan!

Lásd, Uram, mi Lelkedet

Kérjük, Aki hűn vezet,

Föl ne tartsa semmi gát,

Hadd jelentse meg magát,

És szívünk töltse be

Mindörökre szent heve!

 

 

Isten áldásával. 

Isten ajándéka

 

I

zráel vereséget szenvedett, nem vették komolyan az Úr szavát, nem változtatták meg az életüket, így nem is jöhetett más, mint vereség (1Sám 5,1-12).  Isten nem bálvány, nem rendelkezik Vele az ember. Izráel vezetői nem látták meg az első vereség után, hogy az Urat kell keresni. Nem a ládát kell a harcmezőre vinni, hiszen ilyen utasítás nem is volt. A láda helye a hajlékban van. Nekik kellett volna bűnbánatot tartani, elfordulni a bűntől, és megváltoztatni eddigi gyakorlatukat. Meg kellett volna tisztítani szívüket, kezüket, és a papok szolgálatát. Azonban ez nem történt meg. Azt gondolták elég, ha egy kegytárgyat a helyszínre visznek. Azonban a kegytárgy, egy szimbólum semmit sem ér, ha nincs jelen Isten. A tárgyak nem kényszerítik Őt jelenlétre. Megtört és imádságos szívvel hívhatjuk Őt közel. Másrészt arra a feladatra, ami nem Tőle származik semmivel sem vehetjük Rá. Hamis üzenet az, amikor valamilyen jelképet kitéve azt mondjuk, itt van az Úr.  Másrészt mi már az újszövetségben élünk, Jézus Krisztus katonái vagyunk, és más a fegyverünk, és a harcunk. Nem emberek ellen küld az Úr, és nem is földi fegyverekkel. A gonosz és a bűn ellen küld csatába, az emberek tanítvánnyá tételére, a fegyverünk pedig az ige, és az imádság. A Szentlélek az Isten szavát használja fegyverként. Általa munkálkodik a szívünkben.

A filiszteusok a frigyládát bevitték istenük templomába. Úgy gondolták Izráel Istenét is legyőzték.  Azonban Isten jelez, népét le lehet győzni, ha az süket marad a szavára, és nem tér vissza Hozzá, azonban Ő legyőzhetetlen. Amikor a kereszten úgy látszódik, Jézus le van győzve, eljön a hét első napja, és kiderül, a gonosz szenvedett vereséget. Jézus feltámadt él. Jézus győzött a sátán, a bűn és a halál fölött.

Dágón szobra a földre kerül, majd letört a feje és a két kézfeje. Ez üzenet, Dágón nem Isten, meg kell látniuk, semmit sem tudott tenni, az élő Isten jelenléte földre sújtja.  De vajon meglátjuk-e bálványaink tehetetlenségét? Észrevesszük-e a történelemben, az életünkben Isten hatalmát?

Többször is világosan üzen Isten, de nem akarják ezt meghallani. Talán azt mondják, véletlen történt minden. Olyan könnyen véletlen kategóriába küldjük azt, amit Isten cselekszik. Nehezen akarjuk meghallani, amit mond? Miért? Mert akkor meg kellene változtatnunk gondolkodásunk, és ennek nyomán drasztikus döntéseket kellene meghozni. Ők ezt nem vállalják. A halott, semmit nem érő bálványukhoz ragaszkodnak. Pedig ez a mostani esemény lehetőség arra, hogy döntően megváltozzon az életük. Ragadjuk meg az Istentől jövő lehetőségeket.  Olyan kár, hogy mindig kimagyarázzuk a dolgokat, elhalasztjuk a döntést, mint ezek. Egyik városból a másikba küldik a szövetségládát, azt gondolják ez a megoldás. Nem döbbennek rá, csak azért győzhettek, mert Isten megengedte. Nem ők a hősök, hanem Isten megítélte Izráelt, egyben keresi az Ő szívüket is. Az Úr mindkét népet keresi és magához hívogatja. Azokat is, akik már az Ő népéhez tartozónak vallják magukat, és azokat is, akik eddig nem ismerték. Élő kapcsolatra hív az Úr.

Aki Krisztussal együtt meghalt az már úgy tekinthet magára, mint aki a bűn számára halott (Rm 6,11-23). A régi élet meghalt a kereszten, és így már nem vonzza őt a bűn. Halottnak lenni azt jelenti, nem hat rám semmi. A halottra nincs hatással semmi abból, amit addig szeretett. Hiába viszünk ki egy sírhoz finom ételeket, vagy kapcsoljuk be a kedvenc műsorát, nem fog rá hatást gyakorolni. Nem történik semmi, mert egy halott képtelen bármit tenni. Így, ha meghaltam a bűnnek Krisztus által, nem vagyok neki kiszolgáltatva. Már tudok nemet mondani.

A bűnnek való meghalás nem egy negatívum, hanem teljes mértékben pozitívum, éltek Istennek az Úr Jézus Krisztusban. Ez a lényeg. Nem a bűnnel kell foglalkozni, hanem az Úr Jézussal. Az visz előre, hogy Istennek élek. Ez ad töltést, erőt a krízisekben. Így győzhetek, azt mondom, Istené vagyok, neki élek, a gonosznak nincs rám hatása. És akit teljesen betölt a Krisztus, az Vele foglalkozik. Mivel Krisztusnak élek, Ő a legfontosabb, minden más megszűnik létezni számomra.  Ezt tartsátok magatokról, olyan ez, mint amikor házasságot kötünk, a többi nő és férfi már nem vonz, nem fontos, mert az, akit szeretünk, mindenkinél fontosabb. Most már neki élünk. Így élhetünk az Úrnak, és ha erre gondolunk, akkor egyéb dolgok nem fognak elvonni Tőle, és nem forgácsolják szét az erőnket és időnket.

Pál azt kéri adjuk oda Isten szolgálatára, az Úrnak fegyverként a tagjainkat.  Mert most már az Ő harcosai vagyunk. Ha az Ő kezében, az Ő uralma alatt vannak a tagjaink, az egész életünk, a bűn nem tud uralkodni.

Aztán Pál arra a tapasztalatra is rámutat, ami a bűnnel való kapcsolatból fakad. A bűn zsoldja a halál. Ez nem mese, ezt tapasztalja az emberiség ezred évek óta. A bűn által jelen van a halál, sokféle módon pusztít, és semmit sem tudunk ellene tenni. Bármilyen fejlődés legyen is, a halált nem sikerül eltávolítani. Elpusztítja az Úrral való kapcsolatot, lelki halottá tesz, és az emberi élet végén is a sírba taszít. De ha ez nem elég, örök halálba is sodor. Azért jött el az Úr Jézus, hogy örök életet adjon hit által. Ő az egyedüli, aki tett ez ellen a a vírus ellen. Ő győzte le egyedül.  Isten kegyelmi ajándéka az örök élet Krisztusban. Ő nem elvesz, hanem ad. Ő ajándékozó Isten. Mit ad? Életet! Új és örök életet Krisztusban. Sátán a halál által elveszi az életet, Isten Krisztusban minőségi új életet ajándékoz, ami hit által lehet a miénk.

 

 

Az Isten Bárányára

 

1. Az Isten Bárányára Letészem bűnöm én, :/: És lelkem béke várja Ott a kereszt tövén.

A szívem mindenestül Az Úr elé viszem, Megtisztul minden szennytül A Jézus vériben,

A Jézus vériben.

2. Megtörve és üresen Adom magam neki, :/: Hogy újjá ő teremtsen, Az űrt ő töltse ki.

Minden gondom, keservem Az Úrnak átadom, Ő hordja minden terhem, Eltörli bánatom,

Eltörli bánatom.

3. Örök kőszálra állva A lelkem megpihen; :/: Nyugszom Atyám házába’ Jézus kegyel-

miben. Az ő nevét imádom Most mindenek felett; Jézus az én királyom, Imámra felelet,

Imámra felelet.

4. Szeretnék lenni, mint ő, Alázatos, szelíd, :/: Követni híven, mint ő, Atyám parancsait.

Szeretnék lakni nála, Hol mennyei sereg Dicső harmóniába’ Örök imát rebeg, Örök imát

rebeg.

 

 

Isten áldásával