Kitartó várakozás

Sámuel felkente Sault, és ő megkapta Isten megerősítését is, de a nép még nem értesült arról, hogy királyt kap (1Sám 10,17-27). Mielőtt ez megtörtént Sámuel rámutatott egy fontos dologra, egy olyan pontra, amin sok fog múlni. Ez pedig nem más, mint az Úrra való teljes hagyatkozás. A ráhagyatkozás fontos eleme a várakozás. Kivárni, az Úrra, illetve a prófétára várni az utolsó utáni pillanatig. Ez nem egyszerű, de az Úr előre felkészíti rá. A királynak meg kell tanulnia mennyei Királyára várni. Kiélezett helyzetben, amikor mindenki várja a cselekvést nem egyszerű várni. Csak az képes rá, aki ismeri Istent, aki bízik a szavában és tudja, hogy  amit mond, azt meg is cselekszi. Nem ember az Isten, hogy hazudnék. Gyakran elfelejtjük ezt. Ő nem olyan, mint mi. Amikor Őrá figyelünk, soha ne az ember legyen a minta. Isten teremtette az embert a maga képmására, és nem fordítva.

Sámuel az Úr elé hívta Izráel fiait, és elmondta Isten üzenetét. Tisztában kell lenniük azzal, hogy Isten ugyan ad nekik királyt, de ez az egész ellene szóló döntés. Amikor király mellett döntöttek, egyben Isten ellen is. Elvetették az Urat. Ez nem jelenti azt, hogy elvetették a vallást. De amikor az ember már nem Istentől vár mindent, és nem egyedül Benne bízik, elveti, hűtlen lesz Hozzá. A nép egy politikai formációtól várja a segítséget a megoldást. A király megszervezi, kiépíti az országot, hadsereget állít fel, munkát ad és biztonságban leszünk. Ez azonban téves döntés, a biztonság Isten kezében van. Aki Rábízza az életét, az megtapasztalja, hogy biztonságban van.

Nagyon lényeges, hogy Isten már letett az asztalra, megmutatta kicsoda. Megtapasztalták hatalmát, minden bajban segítség volt. Hányszor kerültek padlóra, és Isten onnan is felemelte őket. Tulajdonképpen megrendítő ez a döntésük, mégpedig azért, mert most élték át, hogy Isten megmentette őket. Tapasztalták nem rajtuk múlt, hanem Isten mennydörgés által megugrasztotta az ellenséget. Ilyen győzelem után, nagyon elszomorító, az a konklúzió, királyra van szükségünk. Az lett volna a logikus, még inkább az Úr a mi királyunk. Visszatérünk Hozzá, és bízunk Benne. Isten a kereszten mutatta meg legjobban szeretetét és hatalmát, minden bajunkra megoldást készített ott, és mégsem Ő kell. Ma is inkább az emberben bízunk, mintsem Őbenne.  Azonban az Úr nem fordul el tőlünk, várja, hogy mégis kiáltsunk Hozzá, hívjuk segítségül nevét.

Saul még alázatos, fél, ezért elbújik.  Nem tartja magát alkalmasnak, de talán a nép elutasításától fél. Sámuel már felkente, és ő ebben a bizonyosságban állhat az emberek elé. Fontos az elhívás, és Saul részesült ebben. De még nem vállalja, az Úrtól kapott megbízást. Sámuel egy kicsit ironikusan mondja, látjátok kit választott az Úr? Nincs hozzá hasonló, amit akartatok megkapták, daliás, egy fejjel magasabb a többinél. És ez jelzi, nekik csak a külső volt a fontos, szép, magas, és erős legyen. De nem érdekelte őket, mi van a leendő király szívében? Vajon szereti az Urat? Kész Neki engedelmeskedni. Nem bízza el magát, tudja, hogy neki is van Királya? De mi mindig odafigyelünk a belső tartalomra? Nem kísért meg, hogy teljesen a magunk urai akarunk lenni?

Pál apostol nem mond le Izráelről, hiszi, hogy lesznek, akik meghallják az evangéliumot (Rm 9,1-13).  Mindent megtesz, hogy felismerjék, Jézus a Krisztus, a Megváltó. Nem azt mondja, megérdemelték mindazt, amin keresztül mennek. Hanem fáj neki, hogy nem látnak, és nem hallanak. Fontos az apostolnak, hogy népe is megismerje Isten kegyelmét.  Nagyon megrendítő, hogy inkább ő maga lenne Krisztustól elszakítva, csakhogy népét megmentse. Mindent megtesz értük, mindig őket keresi elsőnek, mert olyan felfoghatatlan, hogy akik az ószövetségben megismerték Istent, és annyi mindent kaptak Tőle, most elvetették Isten Fiát. 

Pál nagyon átérzi, és teljesen tisztában van azzal, az élet célja megismerni a Krisztust. Azért kapjuk az élet lehetőségét, hogy átéljük a találkozást az Úrral. Mert nincs más segítségünk, csakis Ő. Látjuk-e, hogy az élet értelme, átélni Isten kegyelmét, megismerni Őt, és kegyelemben részesülni? És ha ezt látjuk megteszünk-e mindent, hogy környezetünk hallja a jó hírt? Mert Pál hirdette a zsidóknak is, annak ellenére, hogy azok nem fogadták el. Ha bizonyságot teszünk és vállaljuk az Urat, az nem jelenti azt, hogy mindenki meg is tér. Mindenkinek a saját felelőssége hogyan fogadja Isten közelítését. Mindenki maga dönt, az Úr Jézust akarom, az Ő országát, vagy ennek a világnak a kincseit. Ez a világ olyan erővel támad, hogy nehéz neki ellenállni. De aki keresi az Urat, és az igéből megismeri Őt, az képes lesz a világnak nemet mondai. Aki figyeli Jézust, az rádöbben, ez a világ teljesen átver, mert nem tud életet adni.

Azért fontos látni mindazt, amiről Pál beszél, mert Isten Izráelt választotta ki, ők az Ő népe. Ez a nép az ígéret népe. Izsák ígéretből született, ő az ígéret gyermeke. Ezért Isten nem mond le róluk.  Az ő elfordulásuk, és hogy elvetették a Messiást, azt eredményezte, hogy megnyílt az út a nem zsidó népek számára is. De Isten a zsidóktól sem vonta meg a kegyelem lehetőségét.  Hordozzuk őket imádságban, hogy felragyogjon előttük a Krisztus.

Isten szava, ígérete soha nem hiúsul meg. Amit Ő megtervezett az meg is valósul. Ezért nagyon fontos, bízzunk az ígéretekben. Ez időtájban eljövök, és úgy is lett. Isten megáldotta Sárát, és fia született. Ez az idő, az Isten szerinti időt jelenti, és nem a miénket. Évtizedekig kellett várniuk, mire eljött az idő, és fia született Sárának. És ezt az időt ki kell várni türelemmel. Ábrahámék nem tudtak várni. Mi tudunk? Türelmetlenségük sok problémát okozott, ám az ígéretet nem szüntette meg. Megszületett Izmael is, de az ígéret Sára gyermekének szólt. Emberi megoldások sem teszik érvénytelenné Isten ígéretét. Azonban sok kellemetlenségtől megóvjuk magunkat, ha bízunk az Úrban.

 

 

Vezess, Jézusunk, S véled indulunk

 

1. Vezess, Jézusunk, S véled indulunk. Küzdelemre hív az élet, Hadd kövessünk benne

téged; Fogjad a kezünk, Míg megérkezünk.

 

2. Adj erős szívet, Hogy legyünk hívek. És ha terhet kell viselnünk, Panaszt mégsem ejt

a nyelvünk; Rögös bár utunk, Hozzád így jutunk.

 

3. Sebzett szívünk majd Mikor felsóhajt, Vagy ha másért bánat éget, Adj türelmet, bé-

kességet, Reménnyel teli Rád tekinteni.

 

4. Kísérd lépteink Éltünk végéig, És ha roskadozva járunk, Benned támaszt hadd talá-

lunk, Míg elfogy az út S mennyben nyitsz kaput.

 

 

Isten áldásával.