2016. július 31., vasárnap

Új szívet adj, Uram!



S
alamon imádságára válasz érkezik, tűz száll alá az égből, és megemészti az áldozatokat, az Úr dicsősége pedig betölti a templomot (2Krón 7,1-10). Micsoda atmoszféra lehetett, Isten jelenléte úgy betöltötte a templomot, hogy még a papok sem tudtak bemenni oda. Isten meghallgatja az imádságot, és válaszol is rá. Ő nem megy el érzéketlenül övéi imái mellett. Van ránk ideje, de nem mindig válaszol azonnal, vagy nem úgy, ahogyan azt mi szeretnénk. Van, amikor a válasz nyugalomra és türelemre int, mert mi azonnal szeretnénk, ha cselekedne, ám Isten szeme előtt a lelkek megmentése lebeg. Mindent az emberek megtérésének rendel alá, ezért fáradozik, ad csodát, visz végbe jeleket. Ezt látjuk a Jelenések könyvében, amikor a vértanúk serege kérdi, meddig nem áll még az Úr bosszút értük. Megmondatott nekik, hogy nyugodjanak, amíg teljes nem lesz a vértanúk száma, és ez időt kínál a megtérésre. Isten soha nem türelmetlen.
Itt láthatjuk, hogy hosszabb ideig az Úr előtt álltak, tehát nem csak imádkoztak, hanem meg is várták az Úr válaszát. A mi világunk állandó rohanásban van, mindig azonnal kérik tőlünk a választ, és mi magunk is azt szeretjük, ha azonnal megkapjuk a feleletet, vagy azonnal elrendeződnek dolgaink. Nem szeretünk várakozni, nagyon türelmetlenek vagyunk. Azonban Urunk nem igazodik hozzánk. Ő nem válik türelmetlenné, és nem fog idegesen kapkodni, Ő soha nincs időzavarban. Ezért merjünk nyugodtan várni rá.
Jó látnunk, hogy Isten önmagát adja válaszként a népnek. Nem jobb időt vagy jobb termést, ellenségmentes időszakot, hanem saját magát. Ezzel jelzi, hogy nekünk mindenkor Rá van szükségünk. Amire igazán vágyunk, az a Vele való élő közösség. És Ő maga is ezt akarja. Népe legyen Vele kapcsolatban, beszélő viszonyban. Gondoljuk végig, mi mire vágyunk? Mit várunk Istentől? Vágyom-e az Ő jelenlétére, a Vele való közösségre? Mikor beszélgettél utoljára az Úrral? De nem rohanósan, hanem időt szánva? Úgy, hogy mindent félretettél, lekapcsoltál, és akár órákra, csak az Ő jelenlétébe helyezkedtél, igéjére figyeltél? A Hegyi Beszédben Urunk azért küld a belső szobába, hogy mindezt átéljük, megtapasztaljuk az Úr jelenlétét, jóságát és örökké tartó szeretetét.
Micsoda kontraszt: a zarándokok örvendezve kísérik Jézust és közelednek Jeruzsálemhez, tele vágyakkal, reményekkel, Jézus azonban sír (Lk 19,41-48). Rá nem ragad ez a felszínes öröm, mert túllát ezen. Látja a valóságot, szívük állapotát. Tudja, hogy csak azért örülnek, mert saját messiásváradalmukat vetítették Rá, és így ők a most és azonnal trónra lépő királyt látják Benne. Igen, az emberek úgy vélik, eljött az idő, Jézus trónra lép, és átveszi a hatalmat, kiveri a rómaiakat, és végre egy boldog, örömteli békekorszak kezdőik el. Úgy gondolják, amíg Róma uralkodik felettük, nem lehet béke, nincs boldog élet. Mert mi mindig azt gondoljuk, hogy amíg a másikkal kell élnem, amíg itt kell laknom és dolgoznom, amíg ő a férjem, feleségem, nem lehetek boldog, nem lehet béke.
Jézus azonban sír, mert Ő nem a környezetet akarja megváltoztatni, nem rómátlanítani, hanem bűnteleníteni akar. Meg akar tisztítani a bűntől, mert csak akkor lesz béke az életünkben, ha megbékülünk Istennel. A bűn elválaszt Tőle, a megbékülés viszont csak Jézus által lehetséges. Ő a mi békességünk.
Jézus lehetőséget hozott népe számára, benne a jeruzsálemieknek is. Meggyógyította a harmincnyolc éve bénát és a vakon születettet, mindez jelzés volt arról, kicsoda Ő. Ennek ellenére nem ismerték fel Benne a megváltót, akit vártak is. A felismerés utal az ószövetségi ígéretekre, ha elfogulatlanul tanulmányozták őket, és összevetették Jézus életével, akkor fel kellett volna ismerni, hogy Ő a Krisztus. De vajon mi meglátjuk-e Benne az Istent? Felismerem-e, hogy Általa az életem Ura és gazdája látogatott meg? Isten eljött hozzám, mert szeret, és azt akarja, hogy megismerjem Őt és nagy kegyelmét. Meg akar szabadítani a bűntől, amivel mi nem tudunk mit kezdeni, ezért inkább letagadjuk. De Ő meghalt a kereszten, magára véve bűneinket, és kifizette adóslevelünket, így szerzett bűnbocsánatot és örök életet, mindazoknak, akik hisznek Benne.
Az Úr hívására adott válasznak következményei vannak, kő kövön nem marad, mondta az Úr. Azonban ezt ők úgy fogadták, hogy velünk nem történhet meg. És megtörtént. Velünk is sok minden megtörténhet, bár felnyílna a szemünk és meglátnánk: Rá van szükségünk. Mindez érvényes egyéni és közösségi életünkre egyaránt. Ha nem akarjuk meglátni, hogy Jézus az egyetlen esély az életre, elveszhetünk, és akár Európa népei is átalakulhatnak. Azért küldte el Isten kétezer éve ide az evangéliumot, hogy éljünk általa. Ha azonban elvetjük, és nélküle akarunk élni, elpusztulnunk, mert Jézus az élet.
A következő szemnyitogató jel Jézus templomba menetele. Nem a királyi palotába érkezik meg, hanem az Atya házába, és ezzel üzeni: Ő nem mások életét akarja hadvezérként elvenni, hanem a saját életét adja oda mások megmentéséért. Mert soha nem a hadseregek, a fegyverek, az erőszak hoz megoldást, hanem Jézus áldozata. Jézus a megoldás, az Ő egészen más élete és uralkodása, amely nem erőszakon, hanem szereteten és önkéntes követésen alapul.
A templom imádság háza, igen, és nem üzletközpont, bevásárlóközpont. Olyan hely, ahol az élet gyógyul, mondhatnánk: Isten rendelője. És Ő ide vár zsidót és pogányt egyaránt, olyan embereket, akik betegek, és ezt érzik, de szeretnének meggyógyulni, az ige és a Jézusba vetett hit által. A pogányok udvaráról szorították ki az embereket az áldozati állatok, a kereskedők, és ezt a területet adja vissza Jézus az Istent keresők számára. Mi szorítja ki ma Istent, az evangéliumot az életünkből? Mi szorítja ki a gyülekezetünkből? Hányszor hangos, látványos akciókat bonyolítunk le, de ezzel a csendben imádkozni vágyókat szorítjuk ki.
A testünk a Szentlélek temploma, ám nem mindig így funkcionál. Hányszor vágyaink kielégítője. Kérjük Urunkat, tisztítsa meg szívünket a bűn utáni vágyakozástól, és adjon új, tiszta szívet és életet.


Új szívet adj

1. Új szívet adj, Uram, énnekem,
Új szívet adj, én Istenem,
Amely csupán csak teérted ég,
Véled jár szüntelen, csak véled szüntelen.

2. Nyájas, vidám, szelíd, jó szívet,
Mely, Jézusom, te lakhelyed,
Hol egyedül a te hangod szól,
Mely véled van tele, csak véled van tele.

3. Jézus, a te gyógyító kezed
Megfogta már a szívemet,
Én is tudom, bűntelen leszek
Majd nálad odafenn, a mennyben odafenn.


Isten áldásával.

2016. július 30., szombat

Királyod érkezik



S
alamon az oltár elé készített emelvényre állt, majd térdre esett az Úr előtt (2Krón 6,12-42). A király térdre borul a nagy Király előtt. Ez az ő alázata, így fejezi ki, hogy nem Salamon a végső fórum, ezért nem válik uralkodása diktatúrává, mert leborult Isten előtt. Ezáltal megvallja, hogy neki is van Ura. Amíg ez a leborulás rendszeres, helyén mennek az élet dolgai. Akkor csúszik el minden, amikor ezt elfeledjük, és már nem borulunk térdre Isten előtt. Aki nem borul le Isten előtt, az magát, az embert tekinti végső hatalomnak. Ez a mai reggel is megfelelő alkalom az Úr előtti leborulásra, ha így teszünk, feltöltődünk, Isten jelenléte tölt be. Egész más így kilépni az emberek közé, az Ő békessége, jelenléte fogja uralni gondolkodásunkat és szívünket. Az ige pedig akaratát mondja el számunkra. Ne megszokásból éljünk, hanem mindig keressük Őt, kérdezzük: mit akarsz, Uram, hogy cselekedjen. Amennyiben eszerint cselekszünk, izgalmassá válik az életünk.
A király dicsőíti Istent, megvallja, nincs Hozzá hasonló sem az égben, sem a földön. Ez mutatja, hogy Salamon ismerte a környező népek isteneit, hallott róluk, de Izráel Istenéhez egyik sem volt fogható. Nem csak azért hitt Istenben, mert így tanulta, hanem személyes tapasztalat alapján is. Ez fontos, ismerjük meg Istent, keressük Őt magát az igében, hallgassuk, amit mond, és ez alapján rádöbbenünk, Ő valóban élő személy. Minden más, amit istennek mondanak az emberek, bálvány, eszme, de nem élő valóság. Ne féljünk megtapasztalni Istent, hanem inkább éljünk ezzel a lehetőséggel. Szabad Őt megszólítani, segítségül hívni. Aki így tesz, megtapasztalja hatalmát és szeretetét.
Salamon az utána következő királyokat és népét viszi az Úr elé. Először is azt kéri, nézzen nyitott szemmel a templomra, az ott imádkozókra és az ott elvégzett szolgálatokra. Ez a legfontosabb, állandóan Isten jelenlétében élni. A király ezt kéri, tartsa övéin szemét az Úr. Mert erre  van szükségünk. Ez az igazi szabadság, erőt és bátorságot kölcsönöz, mert tudom: életem Ura, mennyei Édesatyám mindig velem van.
Ez az imádság az élet minden fontos területét felöleli. Az imádkozó király tudja, hogy nincsenek véletlenek, és ha bármilyen baj, betegség, háborús vereség, természeti csapás éri a népet, az a bűn következménye. Bár mi is látnánk, hogy a bűnnek, az ebből fakadó életnek következményei vannak. Ám azzal is tisztában van Salamon, hogy ha felismerjük vétkeinket és azokat megbánjuk, az Úr megkönyörül övéin. Isten könyörülő Úr. Rá az irgalmasság a jellemző.
A közbenjáró imádság fontos terület ma is, ezen az úton tehetünk környezetünkért, népünkért, mert az őszinte hitből fakadó imádságnak nagy ereje van. Életek tapasztalhatják meg az Úr kegyelmét és élhetnek át változást, szabadulást.
Nagyon jól látja Salamon: nincs ember, aki ne vétkeznék. Hányan gondolják ma azt, hogy ők nem vétkeznek, aki azonban az igére figyel és hozzá méri az életét, rádöbben, hogy vétkezik Isten ellen. Amíg nem ismerjük Istent, sem az Ő akaratát, bűn nélkülinek véljük magunkat. Meg vagyunk elégedve az életünkkel, mert ez a világ mindent megmagyaráz, a bűnt is. Nemcsak megmagyarázza, hanem átnevezi, genetikai problémának nevezi. Azonban Isten szava rámutat, hogy a bűn a Tőle való függetlenedés, amikor a magunk feje útján járunk, és mi döntjük el, mi a jó. Azonban az evangélium arról is beszél, hogy vissza lehet térni Istenhez, Jézus a Hozzá vezető út. Csakis Rajta keresztül állhat helyre az Istennel való kapcsolatunk. Amíg az Úr vissza nem jön, ez a lehetőség fennáll, éljünk vele.
Közvetlenül Jeruzsálem alá ért az Úr, de most nem rejtve és csendben megy be a városba, hanem úgy, hogy mindenki lássa: a Király megérkezett. Mindenkinek tudni kell erről az eseményről, és mindenki maga dönt, hogy meglátja-e Benne a Királyt vagy sem. Urunk nem rejtegeti Lénye valóságát, hanem elénk éli. Bemutatja, hogy Ő a nagy Király, Ő az, akire az életünknek szüksége van. Mert király, uralkodó nélkül nem tudunk élni. Kell, hogy valaki irányítsa az életünket. Ha nem Jézus, akkor valaki más. Amíg nem hódolunk meg az Úr előtt, addig a sátán a bűnön keresztül tart a kezében. Szenvedéllyé formálja vágyainkat, szokásainkat, elvégzi, hogy ne legyünk szabadok, bár azt hiteti el velünk, hogy szabadok vagyunk. A legmélyebb állapotban, a bűn, a szenvedély sarában fetrengő ember fülébe is azt kiáltja, szabad vagy. De az egyik nőtől vagy férfitól a másikhoz menekülő emberrel is ezt hiteti el. És közben nem látjuk, dehogy vagyunk szabadok. A szabadság ott kezdődik, ha nemet tudok mondani az engem lehúzó vagy irányító erőkre. Azonban nincs hatalmam felettük, a test vágya hajt előre és  tesz boldogtalanná. Nincs akkor remény? De igen! Jézus! Azért vonul be nyíltan, hogy felismerjük, Ő meg tud szabadítani. Képes új életformát, igazi szabadságot ajándékozni.
Egy szamárcsikót használ fel a bevonuláshoz. Tanítványai mennek és teszik, amit az Úr mond. Ez az igazi tanítványság, teszem, amit Jézus mond, akkor is, ha azonnal nem értem. Nem azért küldi, hogy kérjék el a szamarat, hanem, hogy oldják el és vigyék oda Hozzá. Miért kéri ezt? Mert Övé a föld és annak teljessége. Minden az Övé, és így demonstrálja, hogy a Király, az ég és a föld Ura érkezett meg. Ez egyszeri cselekvés, jel, amit meg kell látni, fel kell ismerni. Amikor a tulajdonos meghallja az indokot, elengedi a szamarat. Mert azonnal rádöbben, hogy az ige teljesedik be. Ezért Jézus szava - az Úrnak van szüksége rá - érv a számára. Ez is jelzi, mennyire fontos a Bibliaismeret, ha ez megvan, látni fogjuk az Úr munkájának összefüggéseit, és érteni is. Akkor nem akadékoskodunk, mert a Szentlélek világosságot gyújt a szívünkben, és megértjük, hogy az Úrnak van szüksége az életünkre. Azért hív el, mert rajtunk keresztül akar bevonulni környezetünk életébe. Az a megtiszteltetés ér minket, hogy vihetjük mások számára a Krisztust, ahogyan Pál apostol is tette. Vitte az Urat a szívében.
Azonban a szamár nagyon jól tudta, hogy a hozsánnázás nem neki szól. Néha olyan tudatlan szamarak vagyunk, és azt gondoljuk, minket éltetnek, sőt, el is várjuk a dicsőítést. Azonban minden dicsőség az Urat illeti. Mégis hányszor a karrierépítés jellemzi a hívőket is. A karrierizmus az egyházban is jelen van. A szamárháton bevonuló Jézus kimagaslik a tömegből, ezzel rámutat, Ő a legnagyobb, mindig Neki kellene látszódni. Mi pedig hányszor magunkat láttatjuk. Ha nem ismernek el, megsértődünk. Elvárjuk, hogy kiemelten kezeljenek, de Jézus nem így élt. Alázattal közlekedett a világban, istenségét elrejtette, és csak most, a bevonuláskor mutat rá: Ő a Király. Ezt is alázattal teszi, mert mindez jelzés, hogy nem emberi értelemben vett uralkodó Ő, nem életeket akar elvenni, hanem életeket menteni, saját élete árán.
Dicsérjük Királyunkat, boruljunk le Előtte, és ne sajnáljuk magunkat. Dicsérje Neki szentelt életünk a Nevét.



Áldjad, én lelkem, a dicsőség


1. Áldjad, én lelkem, a dicsőség erős királyát! Őnéki menynyei karokkal együtt zengj hálát! Zúgó harang, Ének és orgonahang, Mind az ő szent nevét áldják!

2. Áldjad Őt, mert az Úr mindent oly szépen intézett! :/: Sasszárnyon hordozott, vezérelt, bajodban
védett. Nagy irgalmát Naponként tölti ki rád: Áldását mindenben érzed.

3. Áldjad Őt, mert csodaképpen megalkotott téged, :/: Elkísér utadon, tőle van testi épséged. Sok baj között Erőd volt és örömöd: Szárnyával takarva védett.

4. Áldjad Őt, mert az Úr megáldja minden munkádat, :/: Hűsége, mint az ég harmatja, bőven rád árad. Lásd: mit tehet Jóságos Lelke veled, És hited tőle mit várhat.

5. Áldjad az Úr nevét, Őt áldja minden énbennem! :/: Őt áldjad, lelkem, és Róla tégy hitvallást, nyelvem! El ne feledd: Napfényed Ő teneked! Őt áldjad örökké! Ámen.


Isten áldásával.

2016. július 29., péntek

Ő legyen Úr!



E
lkészült a templom, és ezzel lezárult egy korszak (2Krón 6,1-11). Izráel végérvényesen letelepedett, néppé formálódott. Ezen a földön fognak lakni, ezen, amit Istentől kaptak. A kőből épült templom jelzi: vége, teljesen vége a vándorlásnak, a helykeresésnek, most már újfajta, helyhez kötött életet élnek, néppé válnak. Eddig szent sátorban zajlott az istentisztelet, a sátor hordozható volt, különösen a pusztában élték át, hogy amikor Isten elindult, összecsomagolták a sátort is, és úgy mentek tovább. A templom jelzi, nem kell már a szenthelyet tovább vinni, mert Isten is velük marad. Az új kultuszhely által Isten mindig megközelíthető lesz, nem kell vándorolni, hanem most már mindig a fővárosban kereshetik fel. Isten népe formálódik, növekedik hitében és életformájában. Isten növekedésre hívott el minket, és mivel Ő velünk van, igéje által hallhatjuk szavát, minden adva van ehhez.
Salamon a nép elé áll és áldást mond. Szíve tele van örömmel, és ezt megosztja népével. Először Istent áldja és magasztalja, tisztában van azzal, hogy az az építkezés Isten akaratából történt. Isten az, Aki őt kiválasztotta, Neki köszönhet mindent. Jó, ha életünk eredményei mögött felismerjük Urunkat, meglátjuk, hogy Tőle kaptuk a lehetőséget és a képességet is. A király az Urat mint ígéreteit beteljesítő Istent látja. Ez jó, mert így világossá válik, hogy az Úr más, mint mi. Benne meg lehet bízni, mert nem csak ígérget, hanem amit mond, azt meg is cselekszi. Mi hányszor nem jutunk tovább az ígéretnél, de Isten minden ígéretét beteljesíti. Van, ami már végbement, és van, ami ezután fog megvalósulni. Mi már előrébb vagyunk, mint Salamon, hiszen mögöttünk van a legnagyobb ígéret beteljesedése, Isten elküldte a fiát, a Krisztus megérkezett. Bár mindnyájan meglátnánk ez, mert Vele minőségi változáson megy keresztül az életünk.
Salamon előtt megerősíti az Úr, hogy Dávid akart templomot építeni, és ezzel jót akart, azonban Isten nem neki, hanem Salamonnak szánta ezt a munkát. Ebből látjuk, hogy mindig fontos meggyőződni arról, mit is akar velem az Úr. Nem elég abból kiindulni, jó terveim vannak, hiszen jót tervezett Dávid is. Még a prófétának is azonnal megnyerte a tetszését az elképzelés, de Isten nem akarta. És mindig ez a lényeg: mit akar Isten. Ne arra figyeljünk, mit akarok én, mit vár a környezet, és mit szólnak majd hozzá, hanem legyen kérdés: Isten is akarja-e, hogy én azt megtegyem?
A Jerikóban történtek és Jézus beszéde nagy váradalmat okozott (Lk 19,11-27). Az emberek úgy gondolták, eljött Isten országa. De számukra ez még mindig a nemzeti felszabadulást jelentette. Úgy gondolták, Jézus kivívja népe függetlenségét. Valahogy nem akarták érteni, hogy Ő egyenként keresi a bűnös, elveszett embereket. Azokat hívogatja új életre, akik látják, hogy elveszettek, és felismerik, hogy segítségre van szükségük. Jézus nem népben, hanem emberekben gondolkodik, és így személyes döntést vár mindenkitől. Az ország az Őt befogadók szívében és életében lesz jelen. Ezt erősítette a vak koldus és Zákeus életének megváltozása. Két ember, akik a maguk nyomorúsága közepette meglátták, hogy Jézus segíthet rajtuk. Mindketten vágyakoztak és igyekeztek Jézushoz, mindkettőnek akadályokat is le kellett ehhez győzni. Mindkét embert a körülötte lévők akarták távol tartani. Nagyon szomorú ez, a Jézus körül lévők lehetnek másokat távol tartók, az életük elzárhatja a Jézushoz vezető utat. Alázattal kérdezzük meg: Uram, az én életem elzárja az utat, vagy inkább Hozzád segíti a keresőket?
Egy példázatot mond az Úr, amelyben világossá teszi, hogy Isten országa nem szemmel láthatóan fog megérkezni, nem Izráel országa válik Isten országává. Jézus elmegy, pont úgy, mint a példázatbeli ember. Hosszú időre utazik el, ám a szolgái itt maradnak. A tanítványok szolgák, akikre feladat bízatott. Nem urak vagyunk, hanem szolgák, akik felelősséggel tartoznak a gazda felé. Amíg vissza nem jövök, mondta a nemes ember, addig kereskedjetek. Amíg vissza nem jön az Úr - és ehhez kitartásra van szükség. Nem csak egy darabig, hanem amíg vissza nem jön, addig kell szolgálni, menteni a lelkeket. Vigyázzunk, nehogy egy idő után megcsappanjon a lelkesedés, és abbahagyjuk a ránk bízott munkát, és a saját ügyeinket tegyük előtérbe. Mintha ma ezt lehetne látni. Rég elment az Úr, és még sokára fog visszajönni, saját életünkkel is foglalkozni kell. Nem élhetünk szolgaként, nem maradhatunk ki mindabból, amit a világ kínál, mondjuk. Csendesedjünk el, és vizsgáljuk meg az ige világosságánál a szívünket: ha mi is így gondolkodunk, csak kihasznál a gazda, inkább félreteszem, amit kaptam, akkor rossz úton járunk. Akkor nem jól ismerjük Őt, valami megromlott köztünk, de még lehet korrigálni.
Minden szolgáját előhívta az Úr, és mindegyiknek adott pénzt, amivel szolgálhattak. Nem üres kézzel hagyta otthon őket. Nem a sajátjukból kellett helytállni, hanem amivel kereskedhettek, azt mind kapták. A gazdáét kellett befektetni. Így van ez a mi életünkben, a gazdáéval gazdálkodunk. Minden az Övé. Az életünk, a gyülekezet, a lehetőségeink és képességeink mind az Ő tulajdona, de ránk bízta. Ott van-e bennem: mindent kaptam, semmi se az enyém, felelősséggel tartozom? A szolgák többsége hűséggel végezte a feladatát, forgatták a rájuk bízott összeget, vagyis végezték azt, amivel megbízták őket. Erre választotta ki őket a gazda, erre kapták a minákat. Mi is a Neki való szolgálatra kaptuk az életünket és az újjászületett életünket is. Nem önmagunk megvalósításához részesültünk kegyelemben, hanem azért, hogy az evangélium követei legyünk.
Egy ember azonban nem használta fel a rábízott pénzt, hanem elásta azt. Vajon mi lehet ennek az oka? Talán ő is azok közé tartozott, akik nem akarták, hogy a gazda király legyen. Ő a maga ura akart lenni. Nem kellett neki a gazda. És ebben benne van az ember magatartása. Nem akarjuk, hogy Isten uralkodjon felettünk, így amit Tőle kapunk, félretesszük. Így rakjuk félre a Bibliát is. Ott van még a polcunkon, de nem olvassuk, mert az Úr ne mondja meg nekünk, hogyan éljünk, mit tegyünk. Járunk még templomba, csak épp a szívünket zárjuk be az ige előtt. Nem szeretjük Őt, és nem akarjuk beengedni az életünkbe.
Azonban azokat, akik nem engedik be Őt, és nem akarják, hogy királyuk legyen, nem engedik majd be az örök életbe. Mert oda Jézus az ajtó, csak rajta keresztül juthatunk be. Azok lépnek be oda, akik már ebben az életben szolgájává lettek, akik Neki élnek, Őt szeretik. Kik élnek Neki? Akik megtapasztalták, hogy Ő már előbb szeretett, és életét adta értünk a Golgotán. Aki látja, mit tett érte Jézus, az szeretetből szolgál Neki. Az várja, hogy jöjjön és átvegye a Feltámadott az uralmat.


Csak nyisd ki a szíved

1. 
Csak nyisd ki a szíved, és sose félj, mert él az Úr!
Csak nyisd ki a szíved, s kérd te is Őt, hogy Ő legyen Úr!

2. 
Az Úr áldása van teveled és békesség.
Az Úr áldása van teveled és békesség.

3. 
Salom haverim, salom haverim, salom, salom!
Löhitraot, löhitraot, salom, salom!


Isten áldásával.

2016. július 28., csütörtök

Jézust látni



A
 templom elkészült, minden a helyére került, felzendültek a harsonák, és zengték az Úr dicséretét, magasztalását (2Krón 5,1-14). Lényünket átjárja az öröm és Isten jelenlétének kisugárzása. Mindent az Úr jelenléte koronáz meg, ez a lényeg, minden ezért történik. Az istentisztelet vagy bármilyen egyházi esemény lényege az élő Úrral való találkozás, annak az átélése, hogy itt van Isten köztünk. Erre vágyakozzunk, ennél kevesebbel ne érjük be, mert az nem istentisztelet. Lehetünk-e biztosak jelenlétében? Igen! Az Úr Jézus azzal az ígérettel bátorított: „ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20). Ezen múlik. Valóban az Ő nevében vagyok jelen, Őt keresem teljes szívemből? Ha igen, akkor Ő nincs távol, megtalálható. Azért is jött el Jézus ebbe a világba, hogy közel hozza életünkhöz Istent. Benne megszólítható az Atya. Ha Isten nincs jelen, akkor az alkalmaink nem sokat érnek. Akkor csak koldusok, vakok és bénák gyülekezete vagyunk, akik képtelenek egymásnak segíteni. Rajtunk egyedül az Úr Jézus tud segíteni, Ő gyógyít és formál új emberré. A Belé vetett hit által leszünk új teremtéssé, és megtapasztaljuk a régiek elmúlását.
Minden a helyére kerül az Úr házában. Elhozzák és behelyezik a szentek szentjébe, a kerúbok szárnyai alá az Úr szövetségládáját. Benne van a két kőtábla, amely a törvényt tartalmazza és jelzi, hogy Isten szövetséget kötött Izráel népével. Így kell az életünkben is helyére kerülnie a dolgoknak. Amikor átadjuk az életünket és a Szentlélek betölti lényünket, a Szentlélek templomává válunk. Ebben a templomban is helyére kell mindennek kerülni. Most már az Úr van a középpontban, és az életünk az Ő akaratához igazodik. Akkor van helyén az életünk, amikor Isten Lelke vezet, és a mindennapi dolgaim is az ige világosságában mennek végbe.
Az alkalmon dicsérik az Urat, mert jó és örökké tart szeretete. Csodálatos ez a szívből jövő örvendezés, pedig bizonyára ott is voltak szegények, betegek, olyanok, akiknek rosszul alakultak dolgai, ám nem erre, hanem Istenre figyeltek. A templom elkészülte számukra Isten szeretetéről és jóságáról beszélt. Az élet nehéz pillanatai között is meglátták Istent, és örültek szeretetének. A magunk helyzetében, bármin megyünk is keresztül, vagy érezzük a megoldhatatlan problémák súlyát, mi is lássuk meg az Urat. Fedezzük fel jóságát, ne a magunk tehetetlenségére vagy szerencsétlenségére figyeljünk, hanem emeljük Jézushoz fejünk. Ha így teszünk, más megvilágításba kerülnek problémáink is.
Itt is az Úr jelenlétének a felhője töltött be mindent, Isten dicsősége betakarta a házat, az embereket és mindent. Nem látszott más, csak az Úr dicsősége. Engedjük, hogy így betakarjon minket Jézusunk jelenléte. Lénye dicsősége boruljon szívünkre, és akkor nem keserűen és lemondóan látjuk majd a helyzetet, hanem meglátjuk az Urat. Ha Őt látjuk, akkor öröm lesz a szívünkben, mert Számára semmi sem lehetetlen. Istennek nem jelent megoldhatatlan problémát sem saját életünk, sem a gyülekezet, sem ez a világ. Ő célhoz viszi akaratát, elvezeti népét az új teremtéshez, az örök életbe. Ma is tekintsünk Rá, örvendezzünk szeretetének, kegyelmének, maradjunk közelségében.
Mennyire átjárja Isten kegyelme Jerikót, mennyi lehetőséget kapnak a Krisztus felismerésére (Lk 19,1-10). Jerikóban árad a kegyelem folyója, és árad ma is, mert az Úr munkálkodik. Meggyógyult a vak koldus, ott megy már a Megváltó nyomában, mert a szemével együtt lelke is meggyógyult. Új életet kapott, és ezt már Jézussal éli. Követi, ahová megy, mert nem tud Nélküle élni. Ez a megtérés: nem tudok Jézus nélkül élni. Vágyom Vele lenni, hallani Őt, és úgy kívánok élni, ahogyan Ő. Ez több mint egy vallás, több mint beletartozni egy felekezetbe, ez egy meggyógyult élet szeretete Gyógyítója iránt. Ez a vak felismerte, hogy Jézusban az élő Istennel találkozott, és ez számára mindennél többet ér. Krisztussal lenni az Ő életcélja. Pál apostol is írja, előtte nem bizonytalan a cél, de ez a cél nem egy csodás karrier, egy jól fizető állás, és nem is egy boldog családi élet. Akkor mi? Krisztussal való, Krisztusban való élet. Mi a te célod? Még mindig földi, világi? Vagy már megismerted Őt, mint életed Urát, egyetlen értelmét és célját? Mert életünk igazi értelme, hogy Neki éljünk. Ha számodra még nem ez a cél, akkor módosítani kell, és ehhez az Úr ad erőt, Ő tesz képessé rá.
Az áradó kegyelem eléri Jerikó utcáit, az emberek kimennek, látni akarják Jézust, mert tudják, hogy Belőle árad ez az erő, Ő hozott egy új, mindent betöltő atmoszférát. Ez vonzza Jézus közelébe Zákeust is. Viszi őt a belső üresség. Megdöbbentő ez, egy gazdag, felfelé ívelő pályájú ember belülről üres, és ezt az űrt szeretné betölteni. Eddig is ezt akarta, szíve mindig is szomjazott igazi megértésre, szeretetre, emberségre, fájt neki alacsony termete is, így mindent megtett, hogy ezeket ellensúlyozza, és az űrt kiszorítsa. Ám hiába lett rettegett fővámszedő, és vált így képessé mások sanyargatására, hiába a rengeteg pénz, a szív továbbra is üres maradt. Miért? Mert a bennünk lévő űrt egyedül az Úr képes kitölteni.
Sokan járják ma is ezt az utat, pénz, hatalom, újabb és újabb kapcsolat, rengeteg munka, ám az űr továbbra is ottmarad. Minél jobban belevetjük magunkat a világba, annál tátongóbb űr keletkezik szívünkben. Azonban nem szükséges ezt az utat végigjárni, mert mi is hallottunk már arról a lehetőségről, ami Krisztusban megjelent. Isten üdvözítő kegyelme itt van, csak élni kell vele.
A változás mindig akkor kezdődik, amikor valaki Jézust akarja látni, és elindul Felé. Zákeust már nem a vámszedőasztal vonzza, Jézusért képes már onnan felállni és elindulni Felé. Állj fel a pótlékaid mellől, indulj Jézus felé, és már az is indulás, Felé való mozdulás, ha elolvasunk egy áhítatot, és kézbe vesszük a Bibliát. 
Zákeus mozdul és indul, de mozdul az ördög is, mert nem akarja jó emberét elengedni, még hogy az űrt Jézus töltse ki, és hogy Zákeus boldog legyen, hát azt nem. Csak maradjon meg ebben a kirakatállapotban, ehhez azonban el kell zárni a Jézushoz vezető utat. Sikerül is neki. Mert sajnos a bűn elől semmi nem zárja el utunkat. A hazugság, a paráznaság, a tékozló élet és sok egyéb függőség elől nem zárják el utunkat, hanem gyakran még bele is segítik egymást az emberek. De, amikor Jézus felé indulnánk, gyakran összezárnak. De ne hagyjuk magunkat, és ahogy Zákeus felmászott egy fára, hogy lássa Őt, úgy menjünk mi is tovább, keressük a módját, hogy láthassuk. Ez a fontos, legyen ott a szívemben, látni akarom Őt, és akkor Ő elém jön. Megáll az én fám mellett is, ezt mondja, ma a te házadban kell megszállnom. Ezért jött, hogy megszálljon az életünkben. Fogadd be Őt, mint Zákeus tette.
Zákeus örömmel befogadta. Jézus érkeztével az öröm is megjelent az életében. Jézussal az igazi öröm és békesség lép be házunkba. Amikor befogadta Jézust, egész élete megváltozott. Már látja, ki volt eddig, milyen ember is volt ő, és ezt vállalja. Az új életet kapott ember vállalja a múltját, tudja, hogy vannak rendezni valók. Tehát az újjászületés nem azt jelenti, hogy úgy élek, mintha eddig mi sem történt volna, hanem tudom, mi van mögöttem, és igyekszem rendbe tenni, amit lehet. A Jézussal való élet indulás a rendezett élet felé. És ennek az életnek Jézus a középpontja. Már nem Zákeus, nem a világ, a hatalom, hanem Jézus a középpont. Amit a világ nem tudott megadni, azt Jézustól megkapta. Elmúlt az üresség, tele van a szív Isten jelenlétével és kegyelmével. Indulj az Úr felé, és Tőle megkapod a szív békességét. Ha befogadod Őt, elmúlik az üresség.



Terád vár bús szívem

Terád vár bús szívem.
Vonj ki mélyből engem.
Lábam alá sziklát adjál, Istenem.

Isten áldásával.