Megdöbbentő igazság

Ú

gy tűnik, mintha változás állna be az ország életében és a vezetők Jeremiással való kapcsolatában. Küldöttség viszi a király üzenetét a prófétához (Jer 21,1-14). A király arra szólítja fel, hogy kérdezze meg az Urat az érdekükben. Ez jónak tűnik a szemünkben, bizonyára azt mondjuk, milyen példamutató ez a király, hiszen a baj idején azonnal Istent kérdezi. Azonban a kép csalóka, mert Jeremiás már régóta hirdeti az Úr üzenetét, már többször rámutatott a közelgő veszedelemre, amit csak bűnbánattal, megtéréssel, teljes életváltozással lehet elkerülni. Azonban csak kinevették őt. Nem vették komolyan az Úr szavát, nem akartak megtérni Hozzá és szavára figyelni.

Amikor a veszély valóságos, a babiloni sereg megérkezett a határukra, keresik az Urat, keresik az akaratát. Azonban lássuk meg, itt nem őszinte megtérésről van szó. Nem hallunk bűneik beismeréséről és az Úr akaratának kereséséről. A bajban keresik a segítséget, számukra csoda kell, úgy, mint régen. Isten szabadítását akarják Isten nélkül. Nem az Úrra, csak a csodájára, hirtelen való beavatkozására van szükségük. Mennyire hasonlítunk mi is Cidkijjá királyra, amikor minden rendben van az életünkben, egészségesek és erősek vagyunk, van munkánk, és egyre jobban élünk, nem foglalkozunk Isten akaratával, nem fontos az ige. Megyünk mi is a magunk útján, fogyasztunk és szórakozunk, a világ életmódjához igazodunk, azt tesszük, amit mindenki. Úgy élünk, ahogy a többség, mert ma mindenki így él, mindenki ezt csinálja. Azonban, ha változás áll be, elveszítjük munkánkat, felbomlik a családi életünk, repedezik az egészségünk, hirtelen Istenhez kiáltunk. Ez jó, de vajon teljes szívvel tesszük-e? Nem csupán azt szeretnénk, ha kihúzna a bajból? Isten teljes életváltozást kínál, Ő nem autómentő, akik, ha baj van, megjelennek, elhárítják a problémát, és aztán mehetünk tovább.

Az Úr üzenete rádöbbent minket, hogy időben kell meghallani az ige szavát. Amikor annyiszor halljuk, amikor megérint és elgondolkodtat, akkor forduljunk Hozzá bizalommal. Mivel az eddigiek során nem hallgattak a prófétai üzenetekre, most már szembesülniük kell az ítélettel. Fel kell hagyni a hamis reménnyel, ami arról szólt, hogy mivel ők Isten népe tagjainak születtek, Isten megoltalmazza őket. Mindegy, hogyan élnek és mit cselekednek, az Úr úgy is közbelép a veszély idején, mert nem engedi, hogy övéinek bántódása legyen. Azonban ez nem így van, nem lehet elbújni a keresztség, a konfirmáció, az anyakönyvi bejegyzés vagy az alkalmankénti istentisztelet-látogatás mögé. Az a kérdés, Jézust követem-e? Övé-e az életem, és Őt szolgálom-e a mindennapokban? Ne gondoljuk, hogy a formalitás elég, Isten nem rituálét, hanem az egész életünket kéri, azt, hogy teljes szívvel szeressük és szolgáljuk Őt. Övé-e a teljes szívem? Neki élek-e? Az Ige vezérli-e az életemet?

Az ítélet bekövetkezik, már nem lehet elhárítani a fogságba menetelt, de lehet enyhíteni a következményeket. Aki alázatos szívvel elfogadja Isten akaratát és azt, hogy zsidó létére fogságba megy, és nem harcol Babilon ellen, élve marad. Aki azonban szembefordul Isten akaratával, és fegyverrel akarja magát és az országot megvédeni, az meghal. Nem mindig könnyű elfogadni Isten akaratát, mert szívünk büszke és önző, meg akarja mutatni, hogy Isten nélkül is boldogul. Jó lenne, ha oly sok történelmi példa nyomán belátnánk: nem tudunk magunkon segíteni. Mindent elrontunk, akkor van esélyünk, ha alázattal az Úrra bízzuk magunkat. Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszíti, aki pedig elveszíti azt, Jézusért, megmenti. Ennek az igének az igazsága jelenik meg már Jeremiás idejében, és ez megdöbbentő. Bárcsak rá is döbbentene, hogy jobb elveszíteni saját akaratunkat, Jézusért, és engedni, hogy megvalósuljon az, amit Ő tervez az életünkben. Így hát vegyük mi is komolyan az Úr szavait, és építsük rá életünket.

Lukács evangélista két történettel hozza elénk Urunkat, meglátjuk általuk, hogy mint irgalmas samaritánus jön felénk, mert segíteni akar rajtunk (Lk 10,25-42). Egyben rámutat az élet igazi értékére, a legfontosabb dologra, amire szükségünk van.

Egy törvénytudó keresi fel Jézust, és itt is előviláglik, hogy nem őszintén teszi, olyat akar mondatni Jézussal, amibe bele lehet buktatni. Azt kérdi: mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? Szimpatikus kérdés, de mivel tenni akar, így már jelzi, hogy ez nem őszinte kérdés. Amit egy zsidónak tennie kell, az a törvényben megtalálható. Így azután valami olyat vár, amivel azt lehet mondani, Jézus nem veszi komolyan a törvényt. Vagy esetleg valamely rabbiiskola mellé áll, és akkor meg tudják osztani az embereket.

Jézus válasza rámutat: nem kell új törvény vagy szabály, benne van az igében. Igen, aki őszintén keresi Isten akaratát, aki tudni akarja, mit kell tennie, az megtalálja a választ, mert az benne van a Szentírásban. Csak alázattal és csöndes szívvel, kitartóan kell keresni.

Így azután a törvénytudót Jézus a nagy parancsolathoz, a törvény summájához utasítja. Abban minden benne van: szeresd az Urat, és szeresd a felebarátot, a másik embert. Itt derül ki, hogy nem őszinte ez az ember, mert kifogást keres, szűk a szíve, nem fér bele mindenki, csak az, aki vele egyetért, vagy úgy gondolkodik, mint ő, vagy abba a csoportba tartozik, ahová ő is.

Az Úr rámutat, hogy a felebarát mindig az, akinek szüksége van rám, aki segítségemet igényli, függetlenül bőrszíntől vagy nemzetiséghez való tartozástól. A válaszpéldázatban arra is rámutat Jézus, hogy Ő a samaritánus, és először nekünk van szükségünk az Úr segítségére. Jézus nélkül képtelenek vagyunk tenni, amit a nagy parancsolat kér. Ehhez szívváltozásra van szükség, és azt Ő tudja elvégezni. Az írástudót Jézus azzal küldi el: te is így cselekedj! Mi előtt elmegy, ki kellene mondani, ez tőlem nem telik, Uram. Amikor ezt kimondjuk, Jézus cselekszik, újjá formál, mert csakis Általa leszünk képesek irgalmasságot gyakorolni. Azért jött Jézus, hogy könyörüljön rajtunk, mert mi vagyunk a segítségre szoruló emberek.

Lehetőséget ad számunkra is, hogy lábaihoz telepedjünk, ne csak egy alkalommal, hanem minden nap tegyük meg, hogy odatelepszünk mellé és figyelünk szavaira, amint Mária is tette. Bár megértenénk, hogy a legszükségesebb, amire legjobban szükségünk van, az az élő kapcsolat Vele. Jézus az élő víz forrását hozta el világunkba, belőle kell merítenünk ahhoz, hogy lelki szomjunk csillapodjon, szívünk megelégedjen.

Mire van szükséged? Mire vágysz a legjobban? Halld, amit Jézus mond: kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mennyi mindent akarunk, mindig egyre több pénz, hatalom és siker, amire vágyunk, de közben a legfontosabb, az Élet kimarad. Mert Jézus az út, az igazság és az élet. Döntenünk kell, hogy melyik részt választjuk, társuljunk Mária mellé, és válasszuk a jobbik részt, amit soha senki nem vehet el tőlünk.

JÖJJ EL AZ ÉLET VIZÉHEZ

1. 

Jöjj el az élet vizéhez,

Nélküle szomjas a szív!

Átok alól szabadulsz itt,

Hű Urad Ő, aki hív.

Jöjj hát, siess! Jöjj, vár reád

Béke a földön, az üdv odaát!

Itt van az élet, a forrás!

Nincs sehol és soha más!

2. 

Jöjj újulásra, e vízben

Új a hit és szeretet.

Eltűnik itt, ami régi,

S kezded az új életet.

Jöjj hát, siess! Jöjj, vár reád

Béke a földön, az üdv odaát!

Itt van az élet, a forrás!

Nincs sehol és soha más!

3. 

Jöjj hát az élet vizéhez,

Jézus kínálja neked,

S árad az élet belőled,

Kútfeje lesz a szíved!

Jöjj hát, siess! Jöjj, vár reád

Béke a földön, az üdv odaát!

Itt van az élet, a forrás!

Nincs sehol és soha más!

Isten áldásával.

Mennyei anyakönyv

J

eremiásnak Jeruzsálem és a szenthely elleni beszéde felbőszítette a főpapot, aki megverette és kalodába záratta a prófétát (Jer 20,1-18). A főpap nem azon háborodott fel, hogy gyermekáldozatot mutatnak be, amit Isten nem kért népétől, hanem az ítélet szava fordította Jeremiás ellen. Pedig neki a pogány kultusz végett kellett volna fellépni, mint főpap, az Úr szava nyomán ruháit megszaggatva kellett volna megtisztítani a bálványkultusztól Jeruzsálemet. Azonban nem az utálatosságon háborodott fel, hanem az ítélet szavain. Képtelen volt megérteni, hogy ha nem tartanak bűnbánatot, és nem hagynak fel a gyermekáldozatokkal, a bálványok imádásával, akkor elpusztul a város, a szenthely, a nép pedig fogságra megy.

Isten ajándéka az élet, és ha ezt bárminek az oltárán feláldozzuk, ítéletet von maga után. Ma is sok gyermek nem születik meg, mert feláldozzuk őket a kényelem, a gazdagság, a jólét oltárán. Az ítélet megmutatkozik a családok gyengülésében, az elöregedő társadalomban, az elmagányosodásban.

Jeremiás a szenvedések ellenére vállalja az Úr üzenetét és bátran elmondja Pashúr számára. A babiloni király kezébe kerülnek, fogságba mennek. Pashúr is oda fog kerülni, őt is elhurcolják, mert nem hallgatott az Úr szavára. Isten szavának figyelmen kívül hagyása mindig következményekkel jár. Ne tegyünk úgy, mint ez a főpap, ne mást okoljunk, hanem nézzünk magunkba. Lássuk meg az ige alapján vétkeinket, és vállaljuk azokat. Mert ha vállaljuk és megbánjuk bűneinket, az Úr irgalmas, és kész megbocsátani. Bűnbánat esetén van segítség, van remény a megoldásra, az ítélet elkerülésére.

A megverettetés és a kalodába zárás megviseli a prófétát, de talán nem is a szenvedések, hanem inkább a nép keménynyakúsága fáj neki igazán. Elkeseríti az Úr szavának megvetése, átéli, hogy amikor továbbadja az igét, mindig csúfolják és megvetik őt is, és az Urat is. Csüggedésében kimondja, nem szól többé az Úr nevében. Be akarja fejezni a szolgálatot. Úgy véli, jobban jár, ha nem szól, akkor nyugta lesz. Hányszor kísért meg minket is: nyugtunk lesz végre, ha nem vállaljuk hitünket, ha úgy teszünk, mint mások. Azonban Jeremiás rádöbben, ez nem így működik, az Úr szava iránti engedelmesség lénye mélyébe van írva. Ha szól az Úr, nem lehet nem hirdetni, mert égő tűzként perzseli szívét, nem hagy neki nyugtot, amíg el nem mondja a népnek.

Akinek élő kapcsolata van az Úr Jézussal, az ma sem tudja elrejteni az Úr szavát, annak ma is mondani kell, mert átjárja lényét, és tudja, hogy erre van szüksége másoknak is. Az ige elől elbújni nem lehet.

Az is benne van a próféta tapasztalatában, hogy igazán akkor tudunk igét hirdetni, ha az Úr szava úgy hat át, mint a tűz, ha lényünkké válik, csontjainkba rekesztődik. Az élő igehirdetés előbb mindig az ige hirdetőjét járja át. Csak akkor lesz benne erő, akkor lesz hatása, ha előbb engem szólít meg és késztet cselekvésre.

A vívódások közepette Jeremiás meglátja, hogy nincs oka kesergésre, mert az Úr vele van, mint hatalmas hős. Így azután nem a támadókra kell néznünk, hanem az Úrra. Erőt meríthetünk jelenlétéből, belekapaszkodhatunk erős kezébe. Mindig átsegít a holtponton, ha hiszem, hogy az Úr velem van, nem magamban kell szembenézni a problémákkal, hanem Vele.

A nehéz helyzetek próbák, amik által beletekint az Úr a szívünkbe. Ilyenkor látszik meg, mennyire vagyunk hűségesek, mennyire támaszkodunk a hitre. Ezekben a nehéz pillanatokban is nézzünk mindig Őreá. Bízzunk Benne, mert Ő nem hagyja magára övéit, a nehéz helyzetekben átélhetjük szabadítását.

Nem csoda, hogy örömmel tértek vissza a követek az Úrhoz, hiszen Ő maga is boldognak mondja őket mindazért, amit átélnek az Ő tanítványaként (Lk 10,17-24). Milyen öröm is lenne a mi szívünkben, ha így tapasztalnánk Isten országa erejét, ha a mi bizonyságtételünk nyomán is így meghátrálna a gonosz. Ezek a tanítványok átélték, hogy még az ördögök is engedtek nekik Jézus neve által. Micsoda hatalmat képvisel az Úr neve, hívjuk bátran segítségül. De lássuk meg, hogy nem a tanítványok, hanem Jézus neve által történt az ördögök menekülése. Ma sem mi késztetjük meghátrálásra a gonoszt, hanem egyedül az Úr neve. Tőlünk nem tart az ördög, csak Jézustól.

Jézus úgy válaszol erre az örömteli beszámolóra, hogy látta a sátánt villámként leesni az égből. Az egész eseménysor összefüggésében talán érzékeltetni akarja az Úr, hogy a sátán még nagyobb erővel veti magát a küzdelembe. Ne gondolják, hogy most már diadalmenet lesz az életük. Sátán mindent megtesz a minél nagyobb pusztítás érdekében, mert tudja, hogy ideje kevés. Másrészt a gonosz ellenség tisztában van azzal, hogy Jézus tanítványai képesek szembeszállni vele. Ahol megjelennek, és szívükben viszik Jézust, neki távozni kell. Mert a gonosz nem tudja Jézus jelenlétét elviselni.

Jézus felhatalmazása ma is érvényes, a gonosz minden erején tapodhatunk, azért hagyta itt övéit, hogy küzdjenek a gonosz ellen, és győzelmet arassanak. Az egyház nélkül már a gonosz mindent elborított volna, már totális pusztulás lenne a világban. Így is hatalmas értékvesztés történik, és egyre jobban áthat mindent a bűn, de az egyház jelenléte mégis fékezi tevékenységét.

Azonban ne az legyen a legnagyobb öröm, hogy a lelkek engednek, hanem az, hogy fel van írva a nevünk a mennyben. Ez a legfontosabb, legyen felírva a mennyben a nevünk. És ez a beírás nem a mi cselekedeteinkért történik, hanem kegyelemből. A szolgálat, az eredményesség nem érdem, nem szerzi meg az üdvösséget. Az örök élet kegyelem, Jézus érdeméért. Csakis hit által van üdvösségem, Jézus által, ingyen kegyelemből. Az élet könyvébe csakis Jézus vére jegyzi be a neveket. Be vagyok-e már írva? Aki hisz Jézusban, és elfogadta Őt Megváltójának, annak neve beíródik a mennybe. Nem a földi anyakönyvekből másolják át a neveket, hanem személyes döntés, újjászületés után kerülünk bele. Aki újjászületik, vagyis két születésnapja van, annak a neve belekerült a mennyei anyakönyvbe, az élet könyvébe.

Az Úr Isten az én reménységem

1. Az Úr Isten az én reménységem, Erősségem Mindenféle ínségben; Csak tőle várom Igaz boldogságom: S meg is találom.

2. Benne élek, haláltól nem félek: Jót reménylek, Hogy tőle el nem térek; El nem enyészem A sírban egészen: Mennyben lesz részem.

3. Semmi engem tőle el nem választ, Jól tudván azt, Hogy sok jóval eláraszt; Erősít engem Erőtlenségemben És szükségemben.

4. Azért egész életem fogytáig Csodálom itt Szent kezének munkáit, S intem lelkemet: Áldjad Istenedet, Üdvözítődet.

5. Oltalmazzad, Uram, egyházadat, Szent nyájadat, mely vallja szent Fiadat, Ki bűneinkért Ártatlan bárányként Szenvedett sok kínt.

6. Hogy e földön szent gyülekezeted Dicséretet Zengvén, áldja nevedet, Míg szemtől szemben Magasztalunk mennyben Mind egyetemben.

Isten áldásával.

Az Úr követei

Ú

jra a fazekashoz megy Jeremiás, egy cserépkorsót kell vennie (Jer 19,1-15). Ezt követően a papok és a nép vénei közül vesz maga mellé néhányat, és velük megy a Ben-Hinnóm völgyébe. Ismét szimbolikus cselekményt kell végrehajtania, olyan dolgot fog tenni, ami beleivódik a nép lényébe, és elkíséri őket még a fogságba is. Nem könnyű ez a feladat sem, hiszen Jeremiást már támadják, mégis az a feladata, hogy a vezetők közül vegyen néhányat maga mellé. Vajon hallgatnak-e rá? Elmennek-e vele? Jeremiás nem törődik azzal, ki hallgat rá, és ki nem, ő megy és teszi, amit rábízott az Úr. Jeremiás engedelmessége példa a mi számunkra is, mindig tegyük, éljük az Úr szavát. Az a bizonyságtétel, ha meg is éljük, amit mond.

Mielőtt a korsót összetöri, az Úr szavát kell hirdetnie. Halljátok meg az Úr szavát, mondja. Továbbra is ez a fő gondolat, meg kell hallani, amit az Úr mond. Csak akkor történik változás, ha meglátják, hogy a prófétai szavai Isten szavai. Gyakran elakadunk mi is ott, hogy csak emberek írását látjuk a Bibliában, és emberek beszédét az igehirdetésben. Akkor rendülünk meg igazán, amikor eljut a szívünkig, hogy régi szövegek által az élő Úr szól hozzánk. Ezért komolyan kell venni, nem lehet félretenni, hanem építeni kell rá, engedelmeskedni kell neki. Az Úr szavában ma is életet formáló erő van. Aki beengedi, szívében megtapasztalja erejét, és az életében nagy változások mennek végbe, az ítélet helyett kegyelmet tapasztal.

Izráel vezetőinek most az ítélet szavait kell hallaniuk: mivel idegen istenek miatt elhagyták az Urat, veszedelemmel kell szembenézniük. Mindig a hűtlenség az alapprobléma. Hátat fordítanak az Úrnak, a bálványok elcsábítják őket. De hogyan lehet az, hogy az élettelen bálványok el tudják az élő Istentől fordítani a szíveket? Ma is a bálványok hatalmaskodnak sokak felett. Az is megdöbbentő, hogy a bálványok kedvéért olyat is megtesznek, amit az Úr nem kér tőlük. Isten soha nem kért gyermekáldozatot, mégis megtették. Amit pedig az Úr kért, azt képtelenek voltak cselekedni, az ellen zúgolódtak. Ma is így van, Isten akarata ellen lázadozunk, keménynek tartjuk, nagy áldozatnak véljük a Neki való engedelmességet, pedig a bálvány sokkal többet kér. A bálványok mindig az életünket, erőnket, családunkat kérik. Isten engedelmességet kér, de nem azért, hogy tönkretegyen, hanem azért, hogy az élet útján vezessen.

Most még mindig lehetőség van az Úrhoz való visszatérésre, azonban összetörik a korsó, és jelzi, hogy ha nem élnek a felkínált lehetőséggel, és nem térnek meg, így törik össze az ország, a főváros, a templom és az életük. Nem apró figyelmeztetés lesz, hanem ítélet. Ahogyan az összetört edényt már nem tudják összerakni, ugyanúgy az országot és a népet sem tudják helyreállítani. Az ítélet eredménye több évtizedes fogság lesz. Nem könnyű ítéletet hirdetni, de mivel nem veszik komolyan a megtérésre hívó szót, a kegyelem felkínálását, meg kell hallani az ítélet szavát. Jeremiás, bármennyire fáj neki, engedelmesen hirdeti az Úr üzenetét.

Hetvenkét tanítványt küld ki az Úr, ők a bővebb tanítványi kör tagjai (Lk 10,1-16). Követként küldi ki őket Jézus, Isten országának a képviselői ők, akik bejelentik a Király érkezését. Az a feladatuk, hogy az embereket felkészítsék a Király érkezésére. Nem váratlanul jelenik meg a településeken, hanem előre bejelenti, hogy menni fog, így tudnak készülni a fogadására. Így már rajtuk múlik, hogy várják-e. Felismerik-e Isten országának megjelenését, és örömmel fogadják-e Királyukat? A Király érkezik, de várom-e és készülök-e jövetelére?

Az első feladatuk a követeknek az imádkozás. Kérjék az Urat, adjon munkásokat, mert a munka sok, a munkás kevés. És ez ma is igaz. Kevés a munkás, kevés az olyan ember, akinek igazán szívügye az evangélium, Isten országa. Amikor kérjük a munkásokat, szabad azt kérni, hogy minket küldjön az Úr. Tulajdonképpen akkor mozdul meg valami, ha úgy állunk az Úr elé, hogy én is lehetek, akit küld. Legyen a szívünkben: kész vagyok az Úr nevében elindulni és vinni Isten országa örömhírét. Jó, ha úgy megyek, hogy előbb az én életem járja át ez a hír, engem tölt el örömmel és reménységgel.

A követek teljesen a Királyra bízzák magukat, nem biztosítanak be előre semmit a maguk számára. Tudják, az Úr gondoskodik róluk, másrészt átélik, hogy sürgős az üzenet. Mást visznek magukkal, mint általában a vándorok: Isten békességét viszik a szívükben, Jézus indulatát a lényükben. Fel kell készülni arra, hogy nem mindenki fogadja megértéssel és szeretettel őket. Ők azonban maradjanak meg a békesség fiainak. Meg kell mindenkinek látni, hogy Isten országa érkezett meg hozzájuk. A tanítványok magatartása jelzi, hogy ez az ország más, mint az a társadalom, amiben élnek, itt mások a törvények.

Viszont az evangélium hirdetése, a Király érkezésének meghirdetése felelősséget hordoz, aki hallja, annak komolyan kell venni, mert számon kéretik rajta. A jajmondások nekünk is szólnak. Komolyan vesszük-e azt a sok igét, amit olvasunk és hallunk? Izráel népe elé a pogány városokat állítja Jézus, ha annyi csodát átéltek volna, mint ők, akkor rég megtértek volna. Mi mennyi csodát, mennyi nagy dolgot átéltünk, mennyi ige megszólított, de megtértünk? Az Úr irányítja életünket? A követek szava az Úr szava, aki őket hallja, az Urat hallja. Bár szívünkig hatolna ez a felismerés. Amikor az igehirdetést hallgatom, az Úr követeit hallgatom, ha elutasítom az igét, az Urat utasítom el. Vegyük komolyan az Úr szavát, vegyük komolyan szolgálatunkat.

Szólsz hozzám, Istenem, s én választ adni készen

1. Szólsz hozzám, Istenem, s én választ adni készen Mármár megindulok, hogy rád bízzam magam, De látod, köt s lehúz még régi csüggedésem, Áldd meg ma lelkemet több hittel, ó, Uram.

2. Sok szép ígéretem, ó, hányszor megtagadtam, A nagy fogadkozást, hogy csak tiéd szívem. A bűnös gyengeség bús rabjának maradtam, És törvényed szerint nem éltem semmiben.

3. Ha jót tettél velem, ha áldva látogattál: Én nem dicsértelek s nem hirdettem neved; Nem értettem, mikor szenvedni, sírni hagytál, Hogy ha szeretsz, miért sújt vessződ engemet?

4. Köt még a földi jó, a bűn, a földi örvény, S tehozzád bűnömért, lásd, el nem juthatok. A béklyó súlya nyom, levetném, összetörném, De lelkem gyenge még s jaj, összeroskadok.

5. Más nem tanít meg rá, csak égi bölcsességed, Hogy bölcsen bízzak és szolgáljak úgy neked. Mit érek nélküled? Add, hogy imádva téged, Bús, gyarló bűnös én, hadd légyek gyermeked.

6. Nagy lelked élt, Uram, a prófétás időkben, Az fénylett át a szent s apostol életén; Áldj meg s kegyelmedet reám is töltsd ki bőven, Hogy Jézust nézzem és ővéle győzzek én.

Isten áldásával.

Ne tekints hátra!

A

z Úr más népekhez irányítja Izráel fiait, járjanak utána, hogy ők elhagyják-e csak úgy isteneiket (Jer 18,13-23). Nézzék meg a természetet is, figyeljenek, szemlélődjenek, és lássák meg, hogy minden a maga megszokott medrében megy, mióta Isten azt kialakította. Csak az ember az, aki hátat fordít Teremtőjének, és letér a Szabadító által kijelölt útról. Ebben a világban minden harmonikusan működik, egyedül az ember lépett ki ebből, és törte meg, illetve most már sok mindenre hatással van a munkálkodásunk, az engedetlenségünk.

Az ige azt mondja, elcsábították őket útjukról, az ősi nyomokról. Arról az útról, amin őseik jártak, letértek, mert a szomszéd népek útja kívánatosabbnak, könnyebbnek tűnt. Otthagyták a jól kitaposott és bevált ösvényt az ismeretlen útért, és nem vizsgálták meg, vajon hova visz az út. Mert nemcsak az út minősége a lényeges, hanem az iránya is. Sőt, elsősorban az a lényeg, hová vezet az út? Az Úr Jézus is úgy festi le a kárhozatra vezető utat, mint amely jó minőségű, széles, tehát könnyen járható, és amely nagy forgalommal rendelkezik. Az életre vezető út pedig keskeny, alig mennek rajta, majdnem elhagyatott, ezért nem annyira vonzó, de a cél a fontos: ez az út az életre vezet.

Ne engedjük, hogy megtévesszen a világ, ne csupán az út szélességét, minőségét nézzük, hanem legyen elsődleges szempont a végcél. Aszerint válasszuk meg az utat, hogy hová fog elvinni bennünket. Mielőtt rálépünk, vizsgáljuk meg, hogyan alakul az életünk, ha abba az irányba megyünk.

Az Úr Jeremiás által figyelmezteti a népet, rámutat, hogy rossz irányba tartanak, meg kellene fordulni, mert ha tovább mennek ezen az úton, veszedelem, pusztulás vár rájuk. Ők azonban nem figyelnek a próféta szavára, inkább nekitámadnak, ellene fordulnak és eltávolítják. Úgy gondolják, ha Jeremiás nem károg, akkor minden rendben lesz. Csak a vészmadártól kell megszabadulni, akinek semmi sem tetszik, pedig ő is megláthatná, hogy minden a legnagyobb rendben, de neki semmi sem megfelelő, mindent kritizál.

Sokszor így vagyunk mi is, nem az igének vagy az igei tanácsot adónak adunk igazat, hanem megsértődünk rá. Inkább eltávolítjuk a közelünkből, félretesszük a Bibliát, nem megyünk templomba, ahelyett, hogy magunkba néznénk, és megváltoztatnánk az életünket. Izráel is inkább keménykedett Jeremiással, mintsem megváltoztatta volna az életét. Könnyebb őt támadni, mindenért okolni, mint őszintén magukba nézni és bűnbánattal az Úrhoz kiáltani. Inkább makacsul nem hallgatnak rá, mert a gonosz elvakította őket. Nem engedi a sátán, hogy meglássák, Jeremiásnak van igaza, és akkor járnak jól, ha őrá hallgatnak. Ne engedjünk a kísértőnek, hanem vegyük nagyon komolyan az ige szavát. Higgyük el, hogy akkor járunk jól, ha visszatérünk a Biblia által lefektetett úthoz, mert az életre visz. Ma is minden kérdésben, minden döntésünkben keressük az Úr akaratát, figyeljünk az igére, amely lámpásként világít előttünk.

Az Úr Jézus a hegyről, a csodálatos kijelentés helyéről elindul a kereszt felé (Lk 9,51-62). A hegyen töltődött fel és erősödött meg az Atya akaratában. A hegyről a kereszt felé visz az út. A rendkívüli áldások azért vannak, hogy felkészítsenek az út nehezebb részére, a szenvedések elhordozására. A Jeruzsálembe tartó Jézust nem fogadják be a samaritánusok. Neki is szembe kellett nézni az elutasítással, Őt sem szerette mindenki, és nem is viszonyult mindenki barátsággal hozzá.

Mennyire más Jézus és a tanítványok reakciója. A tizenkettő képtelen elfogadni az elutasítást, mindjárt haragra lobbannak, ellenségképet gyártanak, és el akarják pusztítani a falut. Jézus mellett nem látják, hogy az Úr útja nem az erőszak, a pusztítás, hanem a szelídség és a megbocsátás, az életmentés. Jézus nem elveszíteni akarja az ember életét, annak az életét sem, aki nem érti meg vagy nem fogadja be. Most láthatjuk, hogy még az ellenséges indulatúakat is szereti és menti. Milyen lélek, ilyen indulat van bennünk? A mentés vagy a pusztítás indulata? Jézus a mentésre hív, és ha ehhez a távozás szükséges, akkor elmegy máshová. Figyeljünk Jézusra, lássuk meg, mennyire más Ő, és engedjük, hogy az Ő lénye vezessen minket is.

Vannak, akik követni akarják Jézust, ám Ő felhívja a figyelmüket, hogy az Ő követése áldozattal jár. Az kövesse, aki mindent maga mögött képes hagyni Őérte, és kész vállalni a hajléktalanságot és a keresztet is. Meglátjuk, mennyire szenved az Úr: a világ Királya, a mindenség Teremtője nem kap helyet a saját világában. Nincs fejét hová lehajtania. Adjunk hálát, ha van hol töltenünk az éjszakát, ne legyen ez magától értetődő. Ha pedig hajlék nélkül vagyunk, forduljunk Jézushoz, bízzuk Rá az életünket, mert tudja, mit jelent hajléktalannak lenni. Ezért tud segíteni, van hatalma megváltoztatni az életünket.

Meg kell tanulnunk azt is, hogy Jézus követése elé semmit nem lehet helyezni. Ha Ő szól, ha hív, nincs előbb. Ha egyszer kimondtuk, hogy követjük, ne tekintgessünk vissza, bízzunk Benne teljes szívvel. Ne kövessük Izráel magatartását, amikor a pusztában Egyiptomra tekintettek vissza. Nem bíztak az Úrban, nem hitték, hogy a pusztában is jó kezekben vannak. A nyomorúság mutatja meg hitünk mélységét és valódiságát. Rá figyelek-e továbbra is, vagy hátrafelé tekintgetek? Aki hátratekint, nem alkalmas - mondja az Úr -, nem, mert az nem tud előre haladni. Aki hátranéz, elesik és lemarad. Ha rátettem a kezem az eke szarvára, csak előre, Jézusra, a célra nézzek. Ne figyeljünk másokra, csak Őreá.

Ó, HOVA VISZ AZ ÚT?

1. 

Ó, hova visz az út?

Nagy rohanásban élek,

Már nem is látlak Téged,

Ó, hova visz az út?

2. 

Mert körülvesz a bűn,

A kezeimben vétek,

Már magamtól is félek,

Mert körülvesz a bűn.

3. 

Jaj, láss meg, égi Szent,

És halld meg sikoltásom,

Hogy arcodat meglássam,

Jaj, láss meg, égi Szent!

4. 

Szót hallok, tiszta szót:

„A földre jöttem érted,

És megtisztítlak téged.”

Szót hallok, tiszta szót.

5. 

Ím, így szeret az Úr,

Hát zendülj, szívem, ajkam,

Hisz megkönyörült rajtam,

Ím, így szeret az Úr.

Isten áldásával.

Agyag az Úr kezében

J

eremiás ismét megbízatást kap, most egy fazekas házába kell bemennie, és megfigyelnie, ahogy dolgozik (Jer 18,1-12). Az Úr gyakran használja fel az élet képeit üzenetének hordozóiként. Az Úr Jézus számára a mezők virágai, az ég madarai, a szántóföldbe rejtett kincs is üzenethordozók voltak. Meglátta bennük Isten szavát, felismerte, hogy ezek a képek megmaradnak az emberekben, és hosszútávon is gondolkodásra késztetik őket. Az életből vett képanyagok eszünkbe is juttatják az igét. Ha meglátjuk az égen a szivárványt, a Noéval kötött szövetség jut eszünkbe.

A próféta a fazekas munkásságán keresztül megértette, hogy Isten szuverén Úr. A mi életünk olyan a kezében, mint a fazekas kezében az agyag. Kézbe vesz és formál bennünket. Bizony, nem vagyunk jó anyag, mi tiltakozunk az ellen, hogy azt hozza ki belőlünk, amit Ő akar. Másrészt a mi szívünk is tele van mindenféle idegen anyaggal, ami elrontja a formát. Ezért van úgy, hogy össze kell törettetnünk, hogy újra lehessen kezdeni a munkát velünk.

Az Úr megüzeni népének, hogy ők olyanok, mint az agyag a fazekas kezében, formálja őket. Úgy viszonyul hozzánk, mint a mesterember az agyaghoz, de nem önkényesen cselekszik, hanem annak a fényében, amennyire hallgatunk Rá. Sőt, ha nem is hallgattunk Rá, ad lehetőséget a megtérésre, az újrakezdésre. Isten mindig felkínálja, hogy elrontott életünkből újat hozzon ki. Neki megvan rá a hatalma, és amikor mi úgy gondoljuk, már semmit nem lehet egy életből kihozni, nincs már esély, hogy jobbá legyen, Ő csodát művel. Ezt tapasztalta Izráel, de ilyet éltek át Jézus körül is az emberek. Gondoljunk csak a gadarai megszállottra, ki gondolta, hogy belőle még lesz valaha egészséges ember. Jézus azonban másképp gondolta, elment Gadarába, és megszabadította azt, akiben légiónyi gonosz volt. Így veszi kézbe életünket is, van, amikor fájdalmakon keresztül haladunk az új élet felé. Jézusnak is szenvedésbe és az életébe került a mi üdvösségünk. Ő a rosszból is tud jót kihozni.

Az Úr felajánlotta számukra a megtérés lehetőségét, azt kérte, forduljanak vissza gonosz útjaikról, jobbítsák meg cselekedeteiket, de ők nem akarták. Azt mondták, nem érdemes, fölösleges. Úgy vélték, jobb, ha a maguk gondolatai után mennek, ám annak a vége tragédia lett. Bár tanulnánk ebből és meglátnánk, nem érdemes magunkra hallgatni, mert annak mindig tragikus következménye van.

A hegyről le kell jönni, bármilyen jó is volt ott (Lk 9,37-50). Mert a tanítványság nem azt jelenti, hogy érezzük jól magunkat. Tanítványnak lenni azt jelenti, hogy a hegyről megerősödve, tapasztalatokat gyűjtve le kell jönni a halál völgyébe. Le kell jönni a többi ember közé, és vinni számukra az életet.

A hegyről lejövet egy férfi kiáltott Jézus felé, segítségét kérte. Kiderült, hogy amíg Ők a hegyen voltak, az apa próbálkozott a többi tanítványnál. Hitte, hogy ők is meg tudják gyógyítani a fiát, ám ők kudarcot vallottak. Nézzünk magunkba, mielőtt megszólnánk a tanítványokat, vajon mi hányszor vallunk kudarcot? Az elmúlt kétezer év alatt az egyház hányszor mondott csődöt, amikor fel kellett volna mutatni Jézus hatalmát, a kegyelem erejét? Sőt, tulajdonképpen ma is gyakran csődöt mondunk, mert amikor a világot kérjük meg, hogy segítsen problémáink orvoslásában, akkor az csőd. Mi képtelenek vagyunk megoldani, segítsen a világ. Akár betegségről, akár anyagi kérdésről van szó, segítsen a világ, mondjuk, de mi ez, ha nem csőd. És az a probléma, hogy ezzel rossz bizonyságot teszünk, mert hogyan várjuk, hogy a világ Jézustól kérjen és várjon segítséget, ha az egyház sem Tőle várja, ha nem Benne bízik?

Kudarc esetén tartsunk bűnbánatot, ne tegyünk úgy, mintha mi sem történt volna. Mert Jézus sem mondja, nem történt semmi, tőlük még nem várható el a gyógyítás. Igenis elvárható Jézus tanítványaitól a gyógyító jellegű hozzáállás, a segítő útmutatás. Miért? Hiszen nem orvosok. Azért, mert már megtapasztalták, hogy Jézus ereje által, a Benne való hit által képesek gyógyítani. Tehát minden a hitünkön múlik. Jézus hitetlennek nevezi őket, és nem azért mondja ezt, mert nem tudják a hitvallást, hanem azért, mert konkrét helyzetben csődöt mondtak, és ez a kudarc a hit hiányából származott.

Vizsgáljuk meg ezért hitünket: nehéz és váratlan helyzetekben bízom-e az Úrban? Hiszem-e, hogy Neki mindenre van hatalma, képes ott is beavatkozni, ahol az ember tehetetlen? Mennyit szenvedhet miattam az Úr. Tehetetlenségem, gyávaságom mennyi szenvedést okozhat Neki. Menjünk tovább hittel, merjünk nagy dolgokat várni Tőle. Mert nem rajtam van a hangsúly, hanem az Úron. Higgyem, Ő ma is képes nagy dolgokat cselekedni. Jézusnak elég ma is egy szó, és a tisztátalan lélek eltávozik.

A tanítványok azonban nem Jézussal, Isten országának hatalmával és gyógyító erejével vannak elfoglalva, hanem önmagukkal. Nekik nem a szenvedő ember felszabadítása, a kegyelem továbbadása a fontos, hanem az, hogy ki a nagyobb. Vagyis Jézus mellett is a szívük még mindig hatalomvággyal van tele. Talán pont azért vallottak kudarcot, mert a szívük már a pozíción csüngött, versengés volt bennük. A másik fölé értékelték önmagukat, hiányzott szívükből az alázat. Az alázat kisgyermeki magatartást hoz magával. Nem emelem mások fölé magamat, hanem szolgának tekintem életemet, és kész vagyok mindenben Jézusra figyelni. A kisgyermek aggódás nélkül él, tudja, nem kell törtetnie, mert szülei mindenről és mindegyik gyermekükről gondoskodnak. Nem kell félnem, se letaposnom a másikat, mert mennyei Atyám gondoskodik mindegyik gyermekéről, így rólam is. Nem kell megelőznöm senkit, mert a nekem szánt helyet és feladatot úgyis megkapom az Úrtól.

PORBÓL KIÁLTOK!

1.  

Porból kiáltok! A magasban

Halld meg kérésemet!

Ó, szállj le hozzám, hogy magamban

Megérezhesselek!

2.  

Legyek, ki ég, de Tőled lángol,

Fényt szór, de Lényedet,

Ki lelkesül, de Lelked által,

S szerelmeddel szeret!

3.  

Ó, ez minden vágyam, reményem!

Királyom, add meg! Add!

Ne éljek én, csak élted éljem,

S csak Érted s általad!

Isten áldásával.

Vigyázzunk lelkünkre

C

sodálatos fohászt olvashatunk, Jeremiás tollából: „Gyógyíts meg, Uram, akkor meggyógyulok, szabadíts meg, akkor megszabadulok” (Jer 17,14-27)! Ez a fohász egyben hitvallás is, mert a nép elfordult ugyan az Úrtól, de a próféta továbbra is Tőle vár segítséget. Megvallja, hogy nem számít, a többiek hogyan gondolkodnak, ő továbbra is Istenben bízik. Megvallja, hogy egyedül az Úr tudja lelki sebeit begyógyítani, Ő képes megszabadítani minden problémából. Bár mi is tudnánk mindig így ragaszkodni Istenhez, hiszen nemcsak Jeremiásnak volt nehéz, hanem bizony, gyakran nekünk is az. Hiszen a mi környezetünkben sem mindenki jár az Úr útján. Mi is mondhatjuk, hogy korunk embere elhagyta az élő víz kútfejét. Mi se igazodjunk másokhoz, hanem kiáltsunk Urunkhoz, kapaszkodjunk azért is az Ő kezébe. Legyen a szívünkben az a bizonyosság, hogy ha az Úrhoz fordulok, meggyógyulok. Nemrég olvastunk a vérfolyásos asszonyról, kövessük mi is a példáját, és mondjuk: ha csak a ruhája szegélyét érintem, meggyógyulok. Tehát biztassuk önmagunkat, mert Jeremiás nem azt mondta, hogy nem érdemes Istenhez fordulni, pedig körülötte sokan ezt mondták, hanem kizárta az idegen hangokat, és azt mondta, ha az Úrhoz fordulok, meggyógyulok. Nem mindegy, mit mondunk magunknak, ezért mindig a hitünket erősítsük, az Ige talajára, az ígéretekre építsünk.

Jó látni, hogy Jeremiás ellenállt a támadásnak, nem tudták elérni, hogy ne kövesse az Urat. Ebből bátorítást nyerhetünk a magunk számára, lehetséges ellenállni a támadásnak, lehet megmaradni ellenséges közegben is az Úr útján. Tulajdonképpen pont ez a bátorság: merek a többségnek nemet mondani, merem a saját utamat járni. Jeremiás mert továbbra is a saját útján járni, ami egyben az Úr útja volt.

Isten újra megbízza a prófétát, üzenetet ad számára, amelyből jó megszívlelnünk a következő felszólítást: Vigyázzatok lelketekre! Ez ma is aktuális figyelmeztetés, lelkünket veszélyek fenyegetik, de ha komolyan vesszük a figyelmeztetést, elkerülhetjük a veszélyeket. Mit mond az Úr? Tartsák meg a szombatot, vagyis a nyugalomnapját ne munkára, hanem feltöltődésre használják. Akkor fenyegeti veszély a lelkünket, ha a nyugalomnapja munkanappá változik. Ez bizony ma erősen fenyeget, de akinek van igénye a lelki feltöltődésre, az nemet mond a vasárnapi munkára, vagy igyekszik bepótolni a nyugalom napját, ha mégis munkába kell menni. Jézus tanítványa tudja, hogy szükség van üzemanyagra. Tankoljunk fel, sőt, minden nap pótoljuk az Úrral való közösségben azt, ami menet közben elfogy. Jeremiás rámutat, hogy szükség van a folyamatos lélekápolásra. A lelkünk egészségéért is nekünk kell tenni. Ahogyan a testünk ápolásáért mindent megteszünk, úgy kell a lelkünkre is odafigyelni, törődni vele.

Ismét imádkozás közben látjuk az Úr Jézust. Most nem egyedül, hanem három tanítvánnyal, az oszlopapostolokkal vonul félre (Lk 9,28-36). Most megmutatja számunkra az Úr, hogy imádkozás közben nagy dolgok történhetnek. Amikor teljes szívünkkel az Úrra hangolódunk, bennünk is elváltozás mehet végbe. Nem a külsőnk, hanem a szívünk változhat meg. Az Úrral való élő közösség mássá teszi a szívünket. Kimossa belőlünk a bűnt, a gyűlöletet, a gonosz gondolatokat, és Isten országának légkörét munkálja ki bennünk.

Jézus számára megerősítik, hogy Jeruzsálemben meg fog halni, ez az Ő útja. Azonban a tanítványok elalszanak. Amikor csodálatos kijelentésben van részük, alszanak. Valóban erőtelen a test, de lehet, hogy azért, mert az ördög mindent megtesz, hogy ilyen fontos pillanatban ne vegyenek részt. Mi is hányszor akkor alszunk, amikor ébernek kellene lenni. A gonosz mindig jelen van, soha nem hagyja ki a ziccert.

Aztán amikor elmennek az Ószövetség képviselői, az apostolok maradnának. Jó nekik itt lenni, jót tudtak aludni. Jól elvoltak a múlttal és önmagukkal. Pedig nekik már Jézusra kell figyelni, ők már egy újnak a részesei, nem lehet nosztalgiázni, nem lehet visszacsúszni a múltba; a jelenben, Isten országában kell élni.

Ezt erősíti meg a felhőből megszólaló hang is. Most már Jézusra kell hallgatni. Már nem a törvény, nem a próféták, hanem Isten Fiának a szava az irányadó. Most már Őreá figyelhetünk, és tegyük is, amit mond. Az egyháznak most már mindenben Jézusra kell hallgatni. Ne engedjük visszacsúszni magunkat az Ószövetségbe, mert ez megkísért minket, hanem mindenkor azt kérdezzük, mit mond az Úr. Mit akarsz, Uram, hogy cselekedjem? Ezt nem csak a megtéréskor, hanem életünk minden napján meg kell kérdezni.

 'Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!'

1. 'Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!' Így mondom, mert magam rég annak érezem. Hadd járjak utadon, hadd várjam égi jódat Hű szívvel szüntelen, hű szívvel szüntelen.

2. Adj lelkedből erőt, hogy értsem és szeressem Elrendelt utamat s minden parancsodat. Egy vágyat hagyj nekem: hogy halljam és kövessem Szent igazságodat, szent igazságodat.

3. Nincs oly tudós sehol, ki megtanít utadra, A bölcs nem fejti meg törvényedet sosem; Te fejted meg nekünk, te, hű szíveknek Atyja, Kinek szavát lesem, kinek szavát lesem.

4. Te nagy csodáidról bár fennszóval beszélnek És fennen hirdetik felséges rendedet, Ha nem te szólsz, Uram, a szó fülig ha érhet, De szívig nem mehet, de szívig nem mehet.

5. Szólj, szólj, én Istenem! - szól hangodból a jóság, A lelkem megfeszül s a hallásban segít, És szódban meglelem az örökkévalóság Jó édességeit, jó édességeit.

6. Szólj és csitítsd a bút, mert bú és kín gyötörnek, Szólj, hogy legyen szavad ír s gyógyító erő; Szólj, dicsőséged úgy még szebben tündökölhet, És mindörökre nő, és mindörökre nő.

Isten áldásával.

Keresztet felvéve

I

zráel népének szembesülnie kell Isten akaratával és a saját bűneivel (Jer 17,1-13). Nem lehet másokra mutogatni, mások mögé bújni, nem más a felelős, nem a körülmények szerencsétlen alakulása miatt történik mindaz, amit a próféta meghirdetett. Az Úr rámutat, hogy önhibájukból mennek fogságra. Ne mást okoljanak, hanem nézzenek magukba és lássák meg, mi volt a hiba. Végre el kellene ismerni, hogy elfordultak az Úrtól a bálványokhoz.

Nekünk is komolyan kell az Úr szavát vennünk, ne másokra figyeljünk, vagy ne a másikat okoljuk, hanem lássuk meg, hogy a gondok, a bajok önhibánkból történnek meg. Nekünk is részünk van abban, hogy úgy alakultak életünk dolgai, ahogyan alakultak. Ha nem értjük meg egymást, abban én is felelős vagyok. Izráel mindent az Úrra akart hárítani, Őt akarták felelőssé tenni. Most azonban rá kell döbbenniük, hogy ők a felelősek. Ők a felelősek, mert megfeledkeztek az Istennel való kapcsolatról. Más szokásokkal és kultusszal akarták pótolni az Isten tiszteletét, a törvényre való figyelést. Vajon nem kísért-e meg minket is, hogy annyi mindennel körülvesszük magunkat, oly sok programot kialakítunk, és így pont Istenre és egymásra nincs elég időnk?

Az Úr úgy látja, hogy népének a szíve elfordult Szabadítójától. Amikor szembekerültek problémákkal, már nem az élő Istent keresték. Amikor külső fenyegetés közeledett, nem Ábrahám, Izsák és Jákób Istenét hívták segítségül. Emberi kapcsolatokat kerestek, politikai szövetségekben bíztak, emberi, katonai erő bevetésében gondolkodtak. Úgy vélték, nekik is a körülöttük levő népek szokása és gyakorlata szerint kell cselekedniük; emberi erőben, fegyverekben bíztak, és megfeledkeztek Teremtőjükről. Ne kövessük Izráelt, ne támaszkodjunk emberi képességekre, ne az erőben, hanem az Úr kegyelmében és segítségében bízzunk. Amikor saját vagy mások segítségére támaszkodunk, gyakran csalódunk, mert az emberi segítség mit sem ér. Egyedül az Úr tud rajtunk segíteni. A megoldás a bizalom és a türelmes várakozás.

Jeremiás elmondja, hogy aki bízik az Úrban, az áldott lesz. Ez legyen a cél, áldottá válni. Az áldás forrása az Úr. Olyan a Vele való kapcsolat, mint a fának a víz. A folyóból tud a fa mindenkor táplálékot felvenni. Ezért nem fél és nem aggódik, mert gyökerei jó helyen vannak, mindig találnak nedvességet, táplálékot, így azután a növekedés, a gyümölcstermés sem marad el. Az áldás nem a hőség vagy a szárazság elmaradását jelenti, hanem a folyóvíz meglétét, azt jelenti, hogy a gyökerek jó talajba kapaszkodnak, ezért folyamatos még a száraz időben is a termés. Gyakran úgy gondoljuk, az áldás problémamentes életet jelent. Nem, hanem azt, hogy a problémák sem győznek le, mert életem gyökere az Úrba kapaszkodik. Ő az élő víz forrása, Belőle nyerem a tápanyagot, Ő ad erőt és bölcsességet a nehéz helyzetek kezelésére is.

Jeremiás látja, hogy az Urat elhagyók magabiztosak, meg vannak győződve tettük helyességéről, sikerükről. Ez azonban nem billenti ki békességéből a prófétát, mert nem csupán a pillanatra, hanem előre tekint. Az Úrra nézve felismeri, hogy megszégyenülnek azok, akik elfordultak Istentől, és emberekre vagy saját ötleteikre támaszkodtak. A megszégyenülés azt jelenti, hogy keservesen döbbennek rá rossz döntésükre, és saját magukon tapasztalják annak következményeit. Mindennek az oka, hogy elhagyták az Urat, az élő víz forrását. Térjünk vissza mi is Hozzá.

Ismét imádkozni látjuk Jézust, nagyon fontos számára az egyéni csendesség is (Lk 9,18-27). Együtt van tanítványaival, foglalkozik velük, de megkeresi mindig a lehetőséget az egyedüllétre, az imádkozásra. Fontos-e számunkra az imádkozás? Fontos-e, hogy magunkban és együtt is figyeljünk az Úr szavára? Jézus mindig keresi az Atya közellétét, megbeszéli Vele mindazt, amit tenni szándékozik. Azt látjuk, hogy most is mielőtt kérdez, csöndben van, és ebből a csöndből lép a tanítványok elé.

Az Úr azt is lényegesnek tarja, hogy tanítványai érdeklődjenek környezetük Jézusról való véleményéről. Fontos-e számunkra, hogyan gondolkodnak környezetünkben Jézusról? Bizonyságtételünk, szolgálatunk akkor lehet hatékony, ha ismerjük az emberek véleményét. Nem elég azonban mások véleményét ismerni, hanem önmagammal is tisztában kell lennem. Kinek mondom Jézust? Kicsoda Ő nekem? Kinek ismertem meg eddigi igeolvasásom és -hallgatásom során? Mit mondok én Róla? Péter azonnal válaszol, Isten Krisztusának ismertelek meg. Krisztus, azaz Megváltó-e Ő a számomra? Eljutottam-e arra a felismerésre, hogy Ő az én személyes Megváltóm?

Azt is meg kell azonban látni, hogy a Krisztussal nem mi rendelkezünk, nem mi szabjuk meg az útját, hanem fordítva van ez. Ő hív a követésére. Arra hív, hogy mindenkor önmagunkat megtagadva, a nyomába lépve akaratát teljesítsük. Nem kötelező követni. Az menjen, aki kész az egész életét alárendelni Jézusnak. Mert nem könnyű megtagadni magunkat, azonban enélkül nem megy a keresztyén élet. Mert a tanítványság nem önmegvalósító tréning. Nem arról van szó, hogy megtanuljuk, hogyan lehet még jobban érvényesíteni akaratunkat. Jézus önmegtagadásra hív. Arra, hogy mondjunk nemet saját álmainkra, vágyainkra, és vegyük fel a keresztet. A kereszt naponkénti felvétele azt jelenti, hogy minden nap lemondok magamról, vagyis kimondom: ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem úgy, ahogyan Ő akarja. Mégpedig úgy mondom ki ezt, hogy komolyan is gondolom. Mert nem mindig gondoljuk komolyan, nem mindig történik így, hanem sokkal inkább ragaszkodunk a magunk akaratához. Nem akarjuk, hogy saját akaratunk meghaljon a kereszten.

Azonban az Úr arra is rámutat, aki így Rá meri magát bízni, kész a keresztjét cipelve követni Őt, az megtalálja az életét. Jézus nyomában nem kimaradunk az életből, hanem pont megnyerjük az igazi életet.

Mert bár a világ csábít, mindent kínál a számunkra, sőt megoldásait is felkínálja, ám minél többet nyerek meg a világból, annál nagyobb rész pusztul el bennem. És ezt ma látjuk, sok mindent megszerez az ember, de az igazi értékek pusztulóban vannak. Minél jobban részesülünk a világból, annál kevesebb marad az igazi életből, a tartalmas kapcsolatokból, a békességből, az igazi örömből. Pusztít a stressz, a depresszió, a különféle szenvedélyek. Az Úr azt javasolja, hogy mindezeket elengedve forduljunk Hozzá, kapaszkodjunk Belé. Higgyük, hogy ha Őérte elveszítjük régi emberünket, a világ javait, akkor megtaláljuk az igazi életet.

Már keresztem vállra vettem

1. Már keresztem vállra vettem S érted mindent elhagyok. Mindenem vagy, árva lettem, Honjavesztett szív vagyok. Vágyat, célt a múltnak adtam, Nincs már bennem vak remény, Mégis gazdag úr maradtam: Isten és a menny enyém.

2. Ember bánthat és zavarhat: Szíved áldott menedék; :/: Sorsom próbál és sanyargat: Édes csenddel vár az ég. Nincsen búm, mely könnyet adjon, Míg szerelmed van velem, Nincs öröm, mely elragadjon, Hogyha nem benned lelem.

3. Lelkem, teljes üdv a részed, Hagyd a bút s a gondot el; :/: Légy vidám, ha meg-megérzed: Tenni kell még s tűrni kell. Gondold el: ki Lelke éltet, Milyen Atya mosolya; Megváltód meghalt teérted: Mit bánkódnál, menny-fia?

4. Kegyelemből dicsőségbe Szállj, hited majd szárnyat ad, :/: S az örök menny fénykörébe Bévezet majd szent Urad. Véget ér itt küldetésed, Elszáll vándoréleted, Üdvösséggé lesz reményed, Égi látássá hited.

Isten áldásával.

Az Úr kezében elég

A

z ítélet hirdetése után elhangzik a kegyelem szava is, mert az ítéletben mindig jelen van a kegyelem (Jer 16,14-21). Hiszen az Úr nem elítélni, elvetni akar, hanem formálni és örök életre megmenteni. Eljönnek azok a napok, amikor már új megtapasztalásuk lesz a szabadításról, már nem az egyiptomi kivonulást emlegetik, hanem az észak földjéről való megmenekülést. Isten azt akarja, hogy minden nap új tapasztalattal bővüljön az életünk. Ne rekedjünk meg a tegnapi megtapasztalásoknál, hanem éljük át ma is, hogy Ő élő Úr. A szabadulás meghirdetése reménységet nyújt a nép számára, ebbe az ígéretbe kapaszkodhatnak, amikor fogságra viszik őket, majd az ott töltött évek alatt ez az ígéret segít abban, hogy megmaradjon reménységük, és tovább bízzanak az Úrban. Mi is kapunk ígéreteket, ne felejtsük el, hanem idézzük fel őket, rendszeresen, mert az ígéretek megerősítenek.

Azonban az ígéretek beteljesedése előtt keresztül kell menniük a fogság nyomorúságán. Rá kell döbbenniük, hogy ami éri őket, az mind jogos, mert elfordultak az Úrtól. Az Úr elől nem lehet elmenekülni, így jobb, ha őszintén szembenéznek Vele. A megoldás nem a menekülés, hanem az őszinte bűnbánat. A megoldás, ha látom és megvallom vétkeimet, és vállalom az Úr előtt a felelősséget. Ha ez megtörténik, akkor átéljük azt a csodát, hogy megbocsát, mert Ő nem azt akarja, hogy a bűnös elvesszen, hanem, hogy megtérjen és éljen.

A próféta leborul az Úr előtt, mert felismerte, hogy Ő menedék a nyomorúság idején. Az egyetlen jó menekülés, ha Őhozzá megyünk. Ő a menedék, vagyis az Úr nyújt számunkra biztonságos védelmet. Keressük menedékét nyomorúságaink idején, jöjjünk Hozzá, amikor nem értjük, mi miért történik. Ne pótcselekvést keressünk, hanem hívjuk Őt segítségül, a Vele való kapcsolatban találhatunk békességre. Az Ő közelségében értjük és találjuk meg magunkat. Amíg belülről nem rendeződünk, addig külső dolgaink, kapcsolataink sem rendeződnek. Ez az első: belülről rendeződni, az Úr Jézus lénye által letisztulni és felszabadulni egy új életre. Sok feszültséget hordozunk magunkban, azonban mindezt le lehet tenni, fel lehet alóluk szabadulni a kereszt tövében. Éljünk ezzel a lehetőséggel. Éljünk az Úr kínálta lelkigondozói alkalommal, mert hiába keressük máshol a békességet, a megoldást, nem találjuk meg. Senki nem segíthet, csak egyedül az Úr.

Hatalmas tapasztalattal a hátuk mögött vonulnak félre a tanítványok Jézussal (Lk 9,12-17). Olyan csodák történtek általuk, amiket el sem tudtak képzelni korábban. Gyógyítások mentek végbe, ördögöket űztek ki, tehát tönkrement, rabbá vált emberek szolgálatuk által helyreálltak, új esélyt kaptak. Ennek a tapasztalatnak az öröme tölti be szívüket, azonban most mintha ingadozna a hitük, nem látják, mit kell tenniük, nem látják, mi a megoldás. Elveszítették kreativitásukat. Miért? Talán úgy voltak vele, hogy ha Jézussal vannak, már nem az Ő feladatuk gondoskodni az emberekről. Sőt, nem is akartak róluk gondoskodni, úgy vélték, ennyi elég volt, most nekik is jár egy kis pihenő. Oldják meg maguk a problémáikat.

Hányszor mi is úgy vagyunk, elég, ez már nem rám tartozik, oldja meg maga a másik. Most én akarok az Úrral lenni. Bizony, Őt is ki akarjuk sajátítani magunknak. Minket is megkísért, hogy mi akarjuk megmondani Jézusnak, mit tegyen, pont úgy, ahogyan a tanítványok tették. Odamegyünk Hozzá és kérjük, adja meg vagy intézze el azt, amit nekünk kell elrendezni. A tanítványok is megtudják, hogy most nekik kell cselekedni. Ezt a helyzetet nekik kell megoldani. Amikor Jézus azt mondja, ti adjatok nekik enni, akkor ezt lehetővé is teszi a számukra, tudja, hogy képesek rá. Tulajdonképpen a hitüket vizsgálja meg. Ha a betegeket képesek voltak meggyógyítani, vajon a kenyérkérdéssel képesek-e megbirkózni? Van-e most is hitük?

A tizenkettő úgy látja, nincs elegendő ennivalójuk, szerintük képtelenség ennyi embert azon a helyen ellátni. Jézus mindig abból indul ki, ami van: ha van egy kevés, az elég. Mi mindig többet akarunk, számunkra az üzlet a megoldás. Elmegyünk, veszünk, Jézus pedig a meglévőt veszi kézbe, azt hasznosítja.

Hogyan cselekszik? Kézbe veszi, ami van, feltekint az égre, és megáldja. Tehát a jézusi matematika így működik: vedd kézbe a keveset, azt, amid van, majd tekints fel az égre. Vagyis adjunk hálát az Úrnak, azért, ami van. Akkor lesz elég a kevés, ha hálásak vagyunk érte, ha Jézus kezébe tesszük. Igen, ha lehetőségeinket hálás szívvel az Úr kezébe tesszük, nagy dolgokra lehetünk képesek. A kevés az Úr kezében sokak számára elég lesz és áldássá válik. Mindig abból induljunk ki, ami van, abból a kevésből, amivel rendelkezünk, az az indulási alap. Ha így teszünk és Rábízzuk, elég lesz a kevés.

Azt is látni kell, hogy a kevés nem a tanítványok számára szaporodott meg, hanem azért, hogy továbbadják. Így adjuk mi is tovább mindazt, amit kaptunk az Úrtól. Csodálatos, hogy nem csak ettek egy falatot, hanem jóllaktak - az Úr jól tartja övéit, sőt, még marad is. Ő a bőség Ura, de a maradékot sem lehet otthagyni, fel kell szedni, mert a mai bőség lesz a holnapi elég. Holnap nem lesz új csoda, hanem a mai kosarakból kell majd táplálkozni. Az Úr számára a maradék is fontos. Megjegyzendő még az a gondolat, hogy az Úr rendet hagy maga után, amikor levonul a terepről, mert Ő a rend Istene. Jó, ha mi is odafigyelünk, hogy mindig rendet hagyjunk magunk után.

Bízom benned, Uram Jézus

Bízom benned, Uram Jézus,

Benned bízom egyedül

Kit kegyelmed árja hordoz,

Az bizton üdvözül.

Bízom benned, Uram Jézus,

Te nagy kegyelmű, drága hű Megváltó,

Én bízom benned, Uram Jézus,

Igéd bíztat reá.

Mint a pásztor gyenge bárányt,

Úgy vezet folyvást kezed,

S annak, aki rád tekint csak,

elesni nem lehet.

Bízom benned, Uram Jézus...

Gondot is viselsz Te rólam,

Hordod minden terhemet:

Hogyne bízna szívem abban,

Ki engem úgy szeret!

Bízom benned, Uram Jézus.....

Bízom benned, Uram Jézus

Add, hogy mindig így legyen:

Bízzam benned, bármi érjen

És bízzam szüntelen.

Bízom benned, Uram Jézus,

Isten áldásával.

Szünet

J

eremiás szolgálata folyamatos, nemcsak egy alkalommal kell a nép elé állnia és hirdetnie az Úr üzenetét, hanem folyamatosan (Jer 16,1-13). Mindig kap új feladatot és új üzenetet, amit tovább kell adni. Majd így szól az Úr - amikor azt gondolná, nincs mit mondani már, újabb üzenet érkezik. Így van ez a mi életünkben is, amikor úgy gondoljuk, már nem mond semmit az ige, nincs már mit beszélni róla, nincs üzenet, akkor ismét szól az Úr. Legyünk mindig nyitottak felfelé, és várjuk az Úr szavát, mert Ő szól hozzánk. 

Ismét nehéz feladatot kap, teljes elhatárolódást kér Jeremiástól Isten, ezzel is azt kell kifejeznie, hogy megszakad életük eddigi folytonossága. Amit nem akartak elhinni, megtörténik, elhurcoltatnak földjükről. Kihal Jeruzsálem és Júda, nem hallatszik az eddig megszokott élet hangja. Jeremiás élete szimbolikus üzenet is, tehát a mindennapjai is összhangban vannak Isten akaratával. Nemcsak addig próféta, míg a nép elé áll, amíg elmondja igehirdetését, hanem Isten embere élete legapróbb részleteiben is. Jeremiás mindenkor Isten embere, az Úr prófétája. Erre hívott el minket is az Úr, az a feladatunk, hogy életünk minden pillanatában tanítványként éljünk. Mert Jézus tanítványa, ha pihen, ha munkában van is, Vele kell, hogy foglalkozzon. Azonban ez a Vele való foglalkozás nem lehet kényszer, hanem belülről, Iránta való szeretetből kell, hogy táplálkozzon. Aki szereti az Urat, az mindig Vele akar lenni, annak fontos, hogy minden kérdést az igén keresztül közelítsen meg, és feltegye a kérdést: Mit akarsz Uram, hogy cselekedjem? De vajon így van-e ez saját életünkben? Keressük-e a közös igeolvasás lehetőségét, amikor együtt olvassuk az Szentírást, és közösen keressük az üzenetet, a válaszokat?

Isten felkészíti Jeremiást a nép szájából elhangzó kérdés megválaszolására. Az Úr látja szívünket, és tudja, hogy ha baj van, ha nyomorúság ér minket, az első kérdés a miért. Mi is mindjárt ezt szegezzük az Úrnak. Nem akarunk elsőként szembenézni magunkkal, és keresni, mi mit csináltunk rosszul, vagy hol tértünk el Isten akaratától. Az Úr rámutat, hogy mindaz, ami Júdával történni fog, azért következik be, mert elhagyták az Urat. Igen, elhagyták az Urat, és idegen isteneknek szolgáltak. Bizony, ritkán tesszük fel a kérdést: vajon még mindig a keskeny úton járunk? Nem tértünk még le róla?  Nem borultunk le idegen istenek előtt? Pedig ha ma széttekintünk, magunk is azt látjuk, hogy a mai ember sokféle idegen istent szolgál, de elismerjük-e? Inkább azt látni, hogy fel sem merül bennünk, hogy rossz úton is járhatunk, azt mondjuk, minden rendben van. De vajon az Úr is így látja?

A tanítványok eddig Jézust követve részt vettek életében és szolgálatában (Lk 9,1-11). Vele voltak beszédeinél, átélték csodáit, most pedig eljött a pillanat, amikor nekik is ki kell menni az emberek közé, hirdetni az evangéliumot és közvetíteni Isten országának erejét és hatalmát. Mondhatnánk, eddig tanultak, most pedig számot adnak a tanultakról. Most kiderül, mire jutottak, mennyire élnek hitből, és kicsoda számukra Jézus. Mindig a szolgálat mondja el, hol is tartunk, mennyire ismertük meg Jézust. Mert önerőből képtelenség a gonosz pusztító és romboló erőivel szembeszállni. A tanítványok körútja bizonyságot tett Isten országa jelenvaló erejéről. Felhívta az emberek figyelmét arra, hogy új korszak, a kegyelem korszaka kezdődik. Azt jelenti mindez, hogy új lehetőséget kap a bűnös ember, megtérhet, és újra kezdheti az életét, másrészt jel az ördög számára is. Korlátlan uralma véget ért. Eljött az erősebb fegyveres, és neki vissza kell vonulnia. Jézus eljövetele által visszahódítja sátántól az embert. Leoldja az általa felrakott bilincseket. Ezt képviselhetjük mi is, mai tanítványok. Vihetjük a jó hírt: van szabadulás.

Jézus az Atyától való teljes függésben küldi ki őket, meg kell tanulniuk, hogy ne magukra építsenek, ne saját tartalékaikban bízzanak, hanem az Úr gondoskodásában. A por leverése pedig nem bosszú, hanem annak a bizonysága, hogy hallották az evangéliumot, de nem igényelték. Vagyis, nem lehet mást okolni, hanem az életük saját felelősségük.

Amikor befejezték küldetésüket, visszatértek Jézushoz, Ő pedig félrevonult velük. Mert a szolgálat és az eredményesség tapasztalása után pihenésre és az események, a siker feldolgozására van szükségük. Tanuljuk meg az Úrtól, hogy nemcsak lelki viharok, problémák idején, hanem sikerek és eredményes munkavégzés esetén is szükségünk van megállásra, pihenésre, feldolgozásra. Merjünk mi is szünetet tartani, megpihenni, feltöltődni és vállalni, hogy gyógyulásra, igei töltődésre van szükségünk. Másrészt azt is látjuk, hogy az Úr nem küldi el azokat, akik megtörik a pihenést, a csöndöt. Tudja, mire van szükségük, ismeri életüket, szívüket, és felkínálja a megoldást, Isten országát.

Jöjj, mondjunk hálaszót

1. Jöjj, mondjunk hálaszót Hűszájjal és hű szívvel, Mert rajtunk itt az Úr Nagy csoda dolgot mível. Már anyaölben is Volt mindig gondja ránk. A sok jót, melylyel áld, Ki sem mondhatja szánk.

2. Dús kincséből az Úr Jó békességet adjon, :/: Hogy szívünkben a kedv Víg és derűs maradjon. Ne hagyja híveit Bú-bajban sohasem; A rossztól óvja meg Itt s túl ez életen.

3. Az Atyát és Fiút És a Szentlelket áldom; :/: A menny Urát, kiben Szent egybe forrt a három; Aki úgy szól ma is, Ahogy régente szólt, Nem változik: Az Ő, És az lesz, aki volt.

Isten áldásával.

Ne félj, csak higgy!

M

intha egy iskolában lennénk, ahol az igazgató maga elé rendeli a tanárt és osztályát (Jer 15,1-21). Az igazgató megparancsolja a tanárnak, hogy zavarja ki az osztályt, mert nem akarja tovább maga előtt látni ezt a szófogadatlan, lusta társaságot. Odáig jutott a helyzet, hogy már nem a megjavításukért fáradozik az igazgató, hanem szélnek ereszteti őket. Igénkben Isten az igazgató, Jeremiás a tanár, neki kell átadni az Úr üzenetét, amely úgy szól, most már elküldi őket színe elől, vagyis bekövetkezik az eddig csak ígért ítélet. Megengedi, hogy elhurcolják őket földjükről idegen országba. Mindez azért történik, hogy rádöbbenjenek bűneikre, arra, milyen nagy hibát követtek el, amikor elhagyták az Urat.

Mindaz, ami vár rajuk, egyben eszméltető is, rá kell döbbenniük, mennyit ér a világ barátsága. Nekünk is meg kell látni, mennyit ér a világ barátsága. Ki sajnál meg téged, ki áll meg melletted, amikor bajban leszel? Mert mindig a nyomorúságban derül ki, ki is a barát. Akik nem az Úr szeretetétől indíttatva, nem a tanítványságból eredően állnak mellettünk, egy idő után magunkra hagynak. Akik népszerűségnek örvendtek, de azt elveszítették, általában magukban maradnak. A világ elpártol attól, akitől már nem remélhet hasznot. Isten népének meg kell tapasztalni, hogy egyedül az Úr törődik velük, csak az Ő számára maradnak fontosak fogságuk idején is. Az Úr hűséges, nem fordul el övéitől, nem hagyja őket magukra, akkor sem, ha ők korábban hátat fordítottak Istennek, és a bálványokra hallgattak.

Jeremiás az Úr elé viszi fájdalmát, és közben elmondja hitét, megvallja, hogy az Úrért vállalta a félretételt, a megvetést. A próféta számára örömöt jelentett az Úr szava, és kész volt érte szenvedést is vállalni. Öröm-e számomra az Úr hozzám szóló szava, az az üzenet, amit naponta kapok a Szentírásból? Ha örömként élem meg, akkor vállalom, akkor is, ha kemény beszéd az, ha nem mindig értem azonnal, vagy nehéz helyzetbe kerülök miatta. Jeremiás nem a saját érdekeit tartotta szem előtt, hanem mindig engedelmesen tolmácsolta az Úr szavát.

Isten azt kéri tőle, és általa tőlünk is, hogy ne mi térjünk környezetünkhöz, ne mi vegyük át szokásait, hanem mi hassunk a körülöttünk élőkre. Sajnos, ma gyakran pont azt lehet látni, hogy még a hívők is a világhoz igazodnak, ők veszik át szokásaikat, módszereiket. Nem mindig képviseljük határozottan és egyértelműen Isten akaratát. Ígéretet kapunk, hogy ha ragaszkodunk az Úrhoz, Ő velünk van. Ez a csodálatos, nem magunkra kell építeni, hanem számíthatunk Rá. Kapaszkodjunk az ígéretekbe életünk nehéz helyzeteiben, amikor úgy tűnik, egyedül kell megvívnunk a hit harcát. Isten azt ígéri, nem győzhetnek le, mert én veled vagyok. Ennél több nem kell, mert mi is jelenthet többletet, mi adhat bátorítást és erőt, mint az, hogy Ő velem van?

Két embert látunk, egy férfit és egy nőt, akik a maguk megoldhatatlannak tűnő problémájával Jézushoz fordulnak (Lk 8,40-56). Tőle kérnek segítséget, mert úgy látják, egyedül csak Ő segíthet rajtuk. Jó, ha eljutunk erre a felismerésre: egyedül Jézus segíthet rajtam. Előbb egy férfi, egy komoly és megbecsülésnek örvendő zsinagógai elöljáró keresi fel az Urat. Nagy a baj, egyetlen leánya haldoklik. Már nincs segítség, senki nem tud állapotán javítani, ám Jairusnak eszébe jut Jézus. Valószínűleg hallotta Őt már beszélni, talán látta is néhány gyógyítását, most remény gyullad a szívében. Rádöbben, van még reménység, és ez a remény Jézus. Milyen jó, ha a nehéz helyzetekben nem engedünk a csüggedés, a reménytelenség szavának, hanem azt mondjuk, van remény, mert itt van Jézus. Mert számunkra is Ő az egyetlen reményforrás, a bűnnel való küzdelmünkben, amikor úgy látjuk, alul maradunk. De Ő az egyedüli segítség, amikor betegség támad meg, vagy a gyász fájdalmával nézünk szembe. Jöjjünk mi is az Úrhoz. Úgy, amint Jairus tette, vessük magunkat a lába elé, és úgy kérjük. Mert ez a leborulás az elöljáró alázatát fejezi ki. Ezzel üzeni: Te vagy a Király, én pedig senki, nyomorult bűnös ember vagyok.

Közben megérkezik egy asszony, aki tizenkét éve beteg, és csak a pénzét költötte el, de állapota nem javult, inkább egyre rosszabb lett. Bizony, mi is milyen sokat költünk orvosra és orvosságra, az egészségünkre, de eljutottunk-e már az Úr Jézushoz? Felismertük-e, hogy Őreá van szükségünk, mert amit Ő ad, senki nem képes megadni a számunkra?

Ez az asszony, ha félt is az emberek véleményétől, mégis megérintette Jézust, mert hitte, hogy Tőle gyógyulást nyer. Jöjjünk mi is hittel, mert az Úr ereje azonnal működik, meggyógyítja szívünket, egész lényünket. Azonban nem lehet erőt, gyógyulást lopni, vállalni kell magunkat. Az asszony is akkor gyógyul meg teljesen, amikor megvallja tettét és annak indítékát. Teljes életmegvallást kell tennünk, csak akkor várhatjuk a teljes gyógyulást, szabadulást, ha őszintén az egész életünket feltárjuk az Úr előtt. Nem csupán egy problémát kell elmondani, a legégetőbbet, hanem feltárni mindazt, ami a lényünk mélyén található. A mélyrétegnek is meg kell tisztulni a teljes gyógyuláshoz. A régi sebeket is el kell látni, ha egészségesek szeretnénk lenni.

Milyen együttérzően támogatja Jézus Jairust, amikor már-már feladná. Ne félj, csak higgy. Igen, erre van nekünk is szükségünk, amikor a mellettünk lévők is azt mondják, add fel, nincs értelme tovább menni. Az Úr azonban azt kéri, ne add fel. Soha ne add fel, hanem bízz Benne tovább. Akkor nem adjuk fel, ha nem magunkra nézünk és építünk, hanem egyedül Jézusra. Bízz Benne tovább, hidd, hogy a látszat ellenére is képes megtenni azt, amit ígért. Ne félj, csak higgy Benne tovább!

Jézus szava most is életre kelt. Csodálatos erő van az Ő szavában. Életet létrehozó erő, a Teremtés igéje, az Ő szava. Ha ma szól, akkor életünkben is rendbe jönnek a dolgok. A halál-erőnek az Ő szavára távozni kell.

Az Isten Bárányára Letészem bűnöm én

1. Az Isten Bárányára Letészem bűnöm én, És lelkem béke várja Ott a kereszt tövén. A szívem mindenestül Az Úr elé viszem, Megtisztul minden szennytül A Jézus vériben, A Jézus vériben.

2. Megtörve és üresen Adom magam neki, :/: Hogy újjá ő teremtsen, Az űrt ő töltse ki. Minden gondom, keservem Az Úrnak átadom, Ő hordja minden terhem, Eltörli bánatom, Eltörli bánatom.

3. Örök kőszálra állva A lelkem megpihen; :/: Nyugszom Atyám házába’ Jézus kegyelmiben. Az ő nevét imádom Most mindenek felett; Jézus az én királyom, Imámra felelet, Imámra felelet.

4. Szeretnék lenni, mint ő, Alázatos, szelíd, :/: Követni híven, mint ő, Atyám parancsait. Szeretnék lakni nála, Hol mennyei sereg Dicső harmóniába’ Örök imát rebeg, Örök imát rebeg.

Isten áldásával.