Szünet

J

eremiás szolgálata folyamatos, nemcsak egy alkalommal kell a nép elé állnia és hirdetnie az Úr üzenetét, hanem folyamatosan (Jer 16,1-13). Mindig kap új feladatot és új üzenetet, amit tovább kell adni. Majd így szól az Úr - amikor azt gondolná, nincs mit mondani már, újabb üzenet érkezik. Így van ez a mi életünkben is, amikor úgy gondoljuk, már nem mond semmit az ige, nincs már mit beszélni róla, nincs üzenet, akkor ismét szól az Úr. Legyünk mindig nyitottak felfelé, és várjuk az Úr szavát, mert Ő szól hozzánk. 

Ismét nehéz feladatot kap, teljes elhatárolódást kér Jeremiástól Isten, ezzel is azt kell kifejeznie, hogy megszakad életük eddigi folytonossága. Amit nem akartak elhinni, megtörténik, elhurcoltatnak földjükről. Kihal Jeruzsálem és Júda, nem hallatszik az eddig megszokott élet hangja. Jeremiás élete szimbolikus üzenet is, tehát a mindennapjai is összhangban vannak Isten akaratával. Nemcsak addig próféta, míg a nép elé áll, amíg elmondja igehirdetését, hanem Isten embere élete legapróbb részleteiben is. Jeremiás mindenkor Isten embere, az Úr prófétája. Erre hívott el minket is az Úr, az a feladatunk, hogy életünk minden pillanatában tanítványként éljünk. Mert Jézus tanítványa, ha pihen, ha munkában van is, Vele kell, hogy foglalkozzon. Azonban ez a Vele való foglalkozás nem lehet kényszer, hanem belülről, Iránta való szeretetből kell, hogy táplálkozzon. Aki szereti az Urat, az mindig Vele akar lenni, annak fontos, hogy minden kérdést az igén keresztül közelítsen meg, és feltegye a kérdést: Mit akarsz Uram, hogy cselekedjem? De vajon így van-e ez saját életünkben? Keressük-e a közös igeolvasás lehetőségét, amikor együtt olvassuk az Szentírást, és közösen keressük az üzenetet, a válaszokat?

Isten felkészíti Jeremiást a nép szájából elhangzó kérdés megválaszolására. Az Úr látja szívünket, és tudja, hogy ha baj van, ha nyomorúság ér minket, az első kérdés a miért. Mi is mindjárt ezt szegezzük az Úrnak. Nem akarunk elsőként szembenézni magunkkal, és keresni, mi mit csináltunk rosszul, vagy hol tértünk el Isten akaratától. Az Úr rámutat, hogy mindaz, ami Júdával történni fog, azért következik be, mert elhagyták az Urat. Igen, elhagyták az Urat, és idegen isteneknek szolgáltak. Bizony, ritkán tesszük fel a kérdést: vajon még mindig a keskeny úton járunk? Nem tértünk még le róla?  Nem borultunk le idegen istenek előtt? Pedig ha ma széttekintünk, magunk is azt látjuk, hogy a mai ember sokféle idegen istent szolgál, de elismerjük-e? Inkább azt látni, hogy fel sem merül bennünk, hogy rossz úton is járhatunk, azt mondjuk, minden rendben van. De vajon az Úr is így látja?

A tanítványok eddig Jézust követve részt vettek életében és szolgálatában (Lk 9,1-11). Vele voltak beszédeinél, átélték csodáit, most pedig eljött a pillanat, amikor nekik is ki kell menni az emberek közé, hirdetni az evangéliumot és közvetíteni Isten országának erejét és hatalmát. Mondhatnánk, eddig tanultak, most pedig számot adnak a tanultakról. Most kiderül, mire jutottak, mennyire élnek hitből, és kicsoda számukra Jézus. Mindig a szolgálat mondja el, hol is tartunk, mennyire ismertük meg Jézust. Mert önerőből képtelenség a gonosz pusztító és romboló erőivel szembeszállni. A tanítványok körútja bizonyságot tett Isten országa jelenvaló erejéről. Felhívta az emberek figyelmét arra, hogy új korszak, a kegyelem korszaka kezdődik. Azt jelenti mindez, hogy új lehetőséget kap a bűnös ember, megtérhet, és újra kezdheti az életét, másrészt jel az ördög számára is. Korlátlan uralma véget ért. Eljött az erősebb fegyveres, és neki vissza kell vonulnia. Jézus eljövetele által visszahódítja sátántól az embert. Leoldja az általa felrakott bilincseket. Ezt képviselhetjük mi is, mai tanítványok. Vihetjük a jó hírt: van szabadulás.

Jézus az Atyától való teljes függésben küldi ki őket, meg kell tanulniuk, hogy ne magukra építsenek, ne saját tartalékaikban bízzanak, hanem az Úr gondoskodásában. A por leverése pedig nem bosszú, hanem annak a bizonysága, hogy hallották az evangéliumot, de nem igényelték. Vagyis, nem lehet mást okolni, hanem az életük saját felelősségük.

Amikor befejezték küldetésüket, visszatértek Jézushoz, Ő pedig félrevonult velük. Mert a szolgálat és az eredményesség tapasztalása után pihenésre és az események, a siker feldolgozására van szükségük. Tanuljuk meg az Úrtól, hogy nemcsak lelki viharok, problémák idején, hanem sikerek és eredményes munkavégzés esetén is szükségünk van megállásra, pihenésre, feldolgozásra. Merjünk mi is szünetet tartani, megpihenni, feltöltődni és vállalni, hogy gyógyulásra, igei töltődésre van szükségünk. Másrészt azt is látjuk, hogy az Úr nem küldi el azokat, akik megtörik a pihenést, a csöndöt. Tudja, mire van szükségük, ismeri életüket, szívüket, és felkínálja a megoldást, Isten országát.

Jöjj, mondjunk hálaszót

1. Jöjj, mondjunk hálaszót Hűszájjal és hű szívvel, Mert rajtunk itt az Úr Nagy csoda dolgot mível. Már anyaölben is Volt mindig gondja ránk. A sok jót, melylyel áld, Ki sem mondhatja szánk.

2. Dús kincséből az Úr Jó békességet adjon, :/: Hogy szívünkben a kedv Víg és derűs maradjon. Ne hagyja híveit Bú-bajban sohasem; A rossztól óvja meg Itt s túl ez életen.

3. Az Atyát és Fiút És a Szentlelket áldom; :/: A menny Urát, kiben Szent egybe forrt a három; Aki úgy szól ma is, Ahogy régente szólt, Nem változik: Az Ő, És az lesz, aki volt.

Isten áldásával.