2013. április 30., kedd

Jelzőtábla


T
ovábbra is élete tisztaságát említi fel Isten előtt Jób (Jób 31,1-23). Úgy látja, ő mindent megtett azért, hogy a bűnt elkerülje. Szövetségre lépett testének tagjaival is, hogy ne a bűnös vágyaknak engedjenek. Szociálisan is nagyon érzékeny volt. Odafigyelt másokra, és igyekezett segíteni a szegénynek, özvegynek, a nyomorultnak. Úgy élt, hogy ma igazán megirigyelhetnénk. Szinte mindenre kiterjedt a figyelme. Bűnbánatra kell, hogy serkentsen minket látva Jób korábbi életét, mert bizony mi nem mindig győzünk, gyakran nem is akarunk ösztöneink és vágyaink fölött. Hányszor természetesnek vesszük a bűnös kívánságokat. Egymásra kevéssé figyelünk oda. Gyakran csak addig vesszük észre a másikat, amíg érdekeink úgy kívánják, amíg valami hasznunk származik a másikkal való kapcsolatunkból. Amikor a másik törődést, odafigyelést igényel, amikor ő vár tőlünk szeretetet, segítséget, elfelejtjük. Segítőkészségünk is gyakran csak addig tart, amíg nem kerül semmibe. Ha már áldozattal jár a másikkal való törődés, elmegyünk mellette, mint a lévita és a pap a bajba jutott ember mellett, a Jézus által elmondott történetben. Tartsunk bűnbánatot, és kérjük az Úr bocsánatát, és azt, hogy formáljon olyanná, mint az a samaritánus, aki megállt sérült társa mellett, ellátta és még költött is rá (Lk 10,25-37).
Azonban az is kitűnik, hogy Jób jutalmat várt a kegyes életért cserébe. Vagyis nem biztos, hogy mindig szívből jött ez a magatartás, hanem várta az elismerést.  A csapás és a betegség, amelyeket elszenvedett, nem járnak neki. Az ilyen nyomorúság azoknak jár szerinte, akik a bűn útján járnak. Tudjuk azonban, hogy a gazdag ifjúnak is szüksége volt a javaitól való megszabadulásra, és az Úr Jézusban való hitre, az Úr követésére (Lk 18,18-30).  Mert nem a saját tetteink eredménye az örök élet, hanem Isten ajándéka. Az Ő országának minden gazdagsága kegyelemből, Jézusért árad az életünkbe.  Örömmel és hálaadással lehetünk a tanítványai, a hívő, az Úr akaratának alárendelt élet nem kényszerű, hanem önkéntes. Belső szabadságból lehetünk az Övéi, felismerve, hogy nincs jobb. Tanítványnak lenni nem azt jelenti, mindenről lemondok, hanem inkább azt, hogy így lesz enyém a teljes élet, és én ezt választom. Jézus tanítványának lenni nem kötelező, de ha értelmesen szemléljük a világot, meglátjuk, hogy ez az egyedüli jó életforma. Ez simul bele a mindenség rendjébe, és ez ad harmóniát önmagammal is.
Jób élete félelemre alapozott élet volt. Nem elsősorban Isten nagysága, szeretete és irgalma nyűgözte le, hanem félt az Úr hatalmától, félt Isten büntetésétől. Természetesen nem szabad elfelejtenünk, hogy Jób még az ószövetség kora előtt élt, tehát másként ismerte Istent, mint mi. Neki nem adatott meg a Szentírás, nem vehetett részt annyi alkalmon, mint mi. Ezért nézzük meg, minket mi motivál? Az Úr iránti szeretet vagy a félelem? Milyen jó, ha átéltük az Úr szeretetét, és a hívő életünk válasz erre a szeretetre, a kegyelemre. A hívő élet akkor jelent örömöt és hoz áldást a számunkra, ha vonzza a szívünket az Úr utáni vágy, ha örömmel tartunk csendességet. Jó Isten közelségében élni, jó minden nap beszélgetni Vele, figyelni szavát.  Adja az Úr, hogy ilyen tartalommal teljen meg keresztyénségünk. Váljon élővé az Istennel való kapcsolatunk, Jézus Krisztus által.
Mi a törvény? - teszi fel a kérdést az apostol (Gal 3,19-22). A bűnök miatt adatott, olvassuk. Tehát a törvényre szükségünk van, ugyanúgy, mint a korlátra a lépcsőn, vagy a közlekedési táblákra az utakon. A törvény által őriz a sok veszélytől az Úr. Ha a törvény nem jelenne meg utunkon, nem tudnánk, hogy vannak veszélyek, amikre oda kell figyelnünk. Tehát a törvény által óvni akarja életünket az Úr. Arra adattak, hogy valóban célba érjünk. Eljussunk a mennyei hazába.
A törvény nem csak véd, hanem jelzi is az utat. A jó irányba mutat, mint ahogy a közlekedési táblák is tájékoztatnak a helyes irányról. Isten Igéje nélkül nem tudnánk, mi a helyes, hogyan kell élnünk.
Isten drága kegyelme a bűnbocsánat, a Jézus Krisztusba vetett alapján adatik. Adatik, tehát ajándék. Mi nem érdemeljük, nem, mert nem tudjuk a törvényt megtartani, nem tudunk úgy élni, hogy abban gyönyörködjék az Atya. Nem élhetünk szent életet, amíg Jézus kereszthalála által át nem éljük Isten bocsánatát. A szívünk a bűn kódját hordozza magában, és ezt csak Jézus vére képes kitörölni. Csak Ő tud új kódot, az Isten szerinti életet adni a számunkra. Ragadjuk meg hittel a számunkra felkínált kegyelmet, és engedjük, hogy az Úr Jézus vezesse életünket, a keskeny úton. Azon az úton, amelyik az életre visz, bár kevesen járnak rajta. Soha ne az útitársak számára, hanem a vezetőre, Jézusra figyeljünk. Ő a jó Pásztor, és Ő előttünk jár. Ha megmaradunk nyomdokain, jó irányba tartunk.



Vezess, Jézusunk, S véled indulunk


1. Vezess, Jézusunk, S véled indulunk. Küzdelemre hív az élet, Hadd kövessünk benne téged; Fogjad a kezünk, Míg megérkezünk.
2. Adj erős szívet, Hogy legyünk hívek. És ha terhet kell viselnünk, Panaszt mégsem ejt a nyelvünk; Rögös bár utunk, Hozzád így jutunk.
3. Sebzett szívünk majd Mikor felsóhajt, Vagy ha másért bánat éget, Adj türelmet, békességet, Reménnyel teli Rád tekinteni.
4. Kísérd lépteink Éltünk végéig, És ha roskadozva járunk, Benned támaszt hadd találunk, Míg elfogy az út S mennyben nyitsz kaput.


Isten áldásával.

2013. április 29., hétfő

Ajándék


E
gyre depressziósabb állapotba kerül Jób,  a harc, amit vívnak vele, felőrli lelki erejét (Jób 31,16-31). Nem segítik, nem az Úrhoz viszik közelebb, hanem meggyőzni akarják, azonban Jób ellenáll, hiszen nem úgy bűnös, ahogyan azt állítják. Ez az ellenállás nem segíti, nem békességhez juttatja, és nem azon fáradozik, hogy Jób elfogadja a helyzetet, majd keresse Isten megoldását.  Hiszen az Úr megoldása nem mindig az, amit mi várunk. Pál is kérte a gyógyulást, a tövis elmúlását, és nem azt kapta meg, hanem kapott erőt, ami által képessé vált a tövissel együtt szolgálni. Van, amikor az Úr a betegséget, a nehéz helyzetet is felhasználja dicsőségének felmutatására. Jó meglátni, hogy az Úr kegyelme mindenre elég, általa képessé válhatunk olyan dolgokra, ami nem volna lehetséges a saját erőnk, meglévő egészségünk által. A kegyelem jelenléte alázatossá tesz, megmutatja, milyen hatalmas is az Úr.
Mivel Jóbot nem a kegyelem felé segítik, egyre nehezebben tudja feldolgozni, ami vele történt. A múltra visszatekintve korábbi kiválóságát látja, és ennek nyomán felmerül benne a lázongó gondolat: ezt érdemlem én? Hányszor feltör lényünk mélyéből, ezt érdemlem én? Zúgolódunk és harcolunk az Úr és egymás ellen. Úgy véljük, érdemeink vannak, amiket az Úrnak el kell ismernie. Nincsenek érdemeink, nekünk nem jár semmi, ha mégis átéljük az Úr szeretetét, az kegyelem. A lázadónak büntetés jár, ám Isten a büntetésünket Jézusra terhelte, Ő hordozta el a kereszten. Belehalt a vétkeinkbe, hogy nekünk életünk lehessen. Ha ezt látjuk, nem zúgolódás, hanem csodálkozó hála lesz a szívünkben. Akkor mindent másképp látunk. Nem leszünk elégedetlenek, nem is követelőzünk, hanem hálát adva, leborulva magasztaljuk Urunkat. A kegyelem megrendít, és előhozza a szívünkből a csodálkozást, nem érdemlek ilyen szeretetet, törődést, mégis méltat rá az Úr. Mégis van terve velem, és gondomat viseli. Felfoghatatlan, kimondhatatlan, hogy én részese lehetek Isten országának, hogy rám bízza Magát és országa kincseit.
Jób úgy látja, Isten nem válaszol neki. „Kiáltok hozzád, de nem felelsz”, pedig ez is felelet. Amikor nincs azonnal válasz, az is felelet. Isten nem hagy válasz nélkül, azt mondja várj, légy türelmes. Sokan úgy gondolják, elmondják kéréseiket és azonnal jön a válasz a megoldás. Van, amikor a válasz ez, várj. Meg kell tanulnunk türelmesen várni, várni az Úrra. Istennek van ideje, Ő nem siet, és jó, ha ezt mi is megtanuljuk.
Pál apostol tovább erősíti a kegyelem vonalát (Gal 3,15-18). Az Ábrahámmal kötött szövetség korábbi, mint a törvény. Azonban az ígéretre alapuló szövetséget nem írta felül a törvény, nem tette érvénytelenné. Közbeiktatódott, mert arra volt szükség, ám Jézus Krisztusban ismét az ígéret lépett előtérbe, amely most már a pogányokra is kiterjedt. Ma sincs másképp, hit által mehetünk az Atyához, nincs más, ami által üdvösségünk lehetne, csak egyedül Jézus. Ne akarjunk semmit a kegyelem helyére tenni, ne akarjuk semmivel helyettesíteni, mert ez nem lehetséges. Magunkat csapjuk be, ha nem a kereszthez jövünk.
Isten öröksége az üdvösség, ajándék, ezt nem lehet megszerezni, csak kapni lehet. Ugye szeretjük, ha megajándékoznak minket? Jó ajándékot kapni, mennyire tudunk örülni, amikor ajándékban részesítenek minket. Engedjük, hogy Isten is megajándékozzon minket. Mennyire örültek a pásztorok, amikor szembesültek azzal, hogy az Üdvözítő nekik született. Boldogok voltak, mert kaptak valamit Istentől. Ők, akik mindig másnak adtak, most kaptak, Isten Fiát. Fogadjuk el mi is örömmel az ajándékot, legyünk érte hálásak. Ne akarjunk mi mindenért megfizetni, hiszen az üdvösségért földi fizetőeszközökkel nem lehet eleget tenni. Ezért csak az Úr drága vére elégséges fizetés.  „Tudva, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, hanem Krisztusnak, a hibátlan és szeplőtelen báránynak a drága vérén” (1Pét 1,18-19).





 Zengd Jézus nevét, zengd, világ


1. Zengd Jézus nevét, zengd, világ, őt, angyalok, áldjátok! Felékesítve homlokát, Királylyá Jézust, Jézust koronázzátok!
2. Ti vértanúi Istennek, Kik mennyben szolgáljátok A Bárányt, ki megöletett: Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!
3. Ti választottak, szent hívek, Mind akit ő megváltott, Szent irgalmát dicsérjétek: Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!
4. Ti bűnösök, mert ő hordott Tiértetek kínt s átkot, És szent vérével áldozott: Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!
5. Ti népek, törzsek, kik bárhol Az ő szavát halljátok: Nagy jóvoltáért hálából Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!
6. Mily boldogság lesz majd, ha fenn A Jézus előtt állok És mindörökké zenghetem: Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!

Isten áldásával.

2013. április 28., vasárnap

Most


J
ób a régi időkre való visszaemlékezés után a jelen, a most fájdalmát osztja meg velünk (Jób 30,1-15). Fájlalja, hogy nem kapja meg azt a tiszteletet, megbecsülést, amit ő megadott az idősebbnek. Nehezményezi, hogy barátaitól nem kap segítséget, pedig annak idején ő segítőleg állt a bajban lévő mellé. Nem érzi ki azt sem, hogy próbálnák orvosolni rossz hangulatát. Teológiát mondanak neki, pedig ő már felismerte mi jelenthet segítséget a csüggedő, a depressziós ember számára. Meglátta, hogy gyakran elég rámosolyogni a szomorú, lehangolódott emberre. Felfedezte a mosolyterápiát. Ez nagyszerű felfedezés, hatásos kezelés, és még pénzbe sem kerül.  Ő is mosolyra vágyik, de nem kapja meg ezt a kezelést. Fedezzük fel mi is a mosoly, az öröm, gyógyító hatását. Vegyük észre, hogy gyakran egy mosollyal, egy jó szóval oldani lehet a másikban megbújó feszültséget. De van-e időnk egymásra? Adunk-e mosolyt, jó szót, figyelmet, szeretetet? Jób nem kapta meg, amire vágyott, mi megadhatjuk ezt környezetünknek. 
Fontos meglátnunk, hogy mindig a most a fontos, az hogy a jelenben hogyan élem meg hitemet, miként adom át az Úrtól kapott szeretetet. Az, hogy tegnap mi volt nem számít. Jób is keservesen tapasztalja, a tegnap elmúlt, és vele az akkori frissessége, szolgálat készsége. Mi sokszor a múltban élünk, azt mondjuk a másik szeretet igényére, emlékezzen arra ahogyan gyermekkorában törődtek vele. Gondoljon vissza azokra a napokra, amikor leültek beszélgetni és megértették problémáját segítettek neki. Azonban a múlt nem számít, mert elmúlt, Jóbnak most van szüksége megértésre, törődésre, jó szóra, bátorításra, mosolyra.  Igyekezzünk mi is a most lehetőségeit felismerni és megélni. Az is megkísért bennünket, hogy a jövőbe helyezzük segítőkészségünket, problémamegoldásunkat. Azonban a holnap még nem a miénk. Nem tudjuk, hogy amire ma lehetőség nyílik, arra holnap lesz e alkalmunk. Talán a gadaraiak is azt gondolták, amikor Jézust elküldték városukból, majd lesz még alkalmunk meghallgatni Őt. De Jézus nem ment többet vissza, nemsokára a meghalt értük is a kereszten. Bartimeus azonban csodálatosan megragadta a lehetőséget és milyen jól tette, hogy tovább kiáltozott, mert Jézus már nem jött ismét Jerikóba. Jerikóból a keresztre vezetett az útja. A mát ismerjük, ma vannak lehetőségeink, éljünk velük.
Pál apostol Ábrahámra irányítja olvasói figyelmét (Gal 3,6-14). Kiemeli, hogy Ábrahám hitt Istennek, mielőtt cselekedett volna, hiszen ő még nem ismerte a törvényt. Ábrahám hitből igazult meg. Hite azt jelentette, hogy komolyan vette, amit neki Isten mondott és engedelmeskedett. A hit ma is azt jelenti, komolyan veszem Isten szavát és engedelmeskedem neki. Vagyis teszem, amit mond. A m hitünk gyakran csak vallásos formaságokra korlátozódik, hiányzik belőle az engedelmesség ereje. Ábrahám azért tapasztalta meg az áldást, mert hitt Istennek. Ez a hit eredményezte, hogy feladta addigi életét és elindult az ismeretlenbe, Istennel.
Ábrahámnak Isten evangéliumot hirdetett, ez az evangélium szól ma is, azt hirdeti, hit által van megigazulás, üdvösség.  Az apostol leírja azt a néhány szót: „az igaz ember hitből él”, amely megváltoztatja majd Luther Márton és rajta keresztül sokak életét.  Nagyszerű felismerés ez az Ige alapján, hitből és nem tettek, érdemek, anyagi vagy társadalmi helyzet alapján lehetünk részesei a kegyelemnek.  A hit mindenki számára elérhető, csak kérni kell. Nem az a bajunk, hogy nem tudunk hinni, hanem az, hogy nem akarunk. Isten a megbetegedett hitet is helyre tudja állítani, számára nincs lehetetlen.  Azért halt meg Jézus a kereszten, hogy magára vegye átkunkat és így mi szabadokká legyünk. Ezáltal lehet miénk Ábrahám áldása. Fogadjuk el mi is hittel Urunk áldozatát. Adjuk át számára az átkot, a bűnt, és minden terhet, ha megtesszük, megszabadulunk, és tiszta lappal új életet kezdhetünk. Ez az élet pedig szintén vándorút, amely az örök, mennyei hazába vezet.


Most, most még ifjú korodban

Most, most még ifjú korodban
Add át Jézusnak szíved,
Míg öröm, remény, vidám kedv,
Ifjúság, erő tied.
      Fenn ragyogva élted napja,
      Jöjj az Úrhoz szaporán,
      A Megváltó szent ügyéért
      Munkálkodj későn, korán.

Hogy Jézus szíved lakója,
Ne csak szád, de életed
Prédikálja, s hogy tanácsát
Te is híven követed.
      Fenn ragyogva...

Búban úgy, mint jó napokban,
Add időd, erőd neki,
S hogyha küld, siess örömmel
Országát terjeszteni.
      Fenn ragyogva...



Isten áldásával.

2013. április 27., szombat

Gyümölcsöző élet


J
ób beszéde folytatódik, amelyben visszaemlékezik korábbi életére (Jób 29,18-25). Azt gondolta, kegyes élete hosszú életben és anyagi gazdagságban fog kiteljesedni. Ő is abban a hitben élt, hogy a hívő, az Úrnak engedelmeskedő, szolgáló ember soha nem él át rosszat. Arra számított, hogy egészséges marad, és majd késő vénségében, az élettel betelve jut a sírba. Jóbhoz hasonlóan ma is sokan úgy gondolják, hogy a hívő élet gyümölcse anyagi területen mutatkozik meg. A hívő gazdag lesz, mindent sikerül megszereznie, bőségben, jólétben él haláláig. Azonban a Szentírás nem erről tesz bizonyságot. Isten gyermeke nem azért boldog, mert mindene megvan. Nem a lét, sem a problémamentesség bizonyítja, hogy Isten népe vagyunk. Az Úr nem sikerteológiát jelentett ki az Igében.
Ha megfigyeljük az Úr Jézus életét, Ő kifejezetten az egyszerű életmódot képviselte. Nem ragaszkodott a gazdagsághoz, sőt teljes mértékben az Atyától függött. Nem volt saját háza, nem alapított családot, nem volt állandó fizetése, mert hitte, az Úrnak gondja van Rá. Jézus teljesen az Atya akaratára hangolódott, végezte küldetését, mentette az embert, a többit pedig Istenre bízta. Élte, amit tanított. „Keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja” (Mt 6,33-34). Jézus valóban első helyre tette Isten országát, és így aggódásmentes, kiteljesedett és gyümölcstermő életet élt. De gondolhatunk Pál apostolra is, akinek volt olyan időszaka, amikor nélkülöznie kellett. A mindennapi szükségletét is gyakran mások biztosították a számára.
Jób beszédében az első zsoltár gondolatai jelennek meg a folyóvíz mellé ültetett fáról. Azonban látnunk kell, a gyümölcs, amit a hívő terem, nem elsősorban fizikai jellegű, nem mindig a test jólétében nyilvánul meg. Milyen gyümölcsöt terem akkor a hívő élete? Hitének másokra gyakorolt pozitív hatásában. Az a küldetésünk, hogy az evangéliumot eljuttassuk az emberek számára. Az áldott élet vonzó élet, Jézushoz vonzó. A tanítványok, az első keresztyének életének gyümölcse a gyarapodó gyülekezet volt. Átélték, hogy bizonyságtételük nyomán egyre többen fogadják be szívükbe a Megváltót. Hitük gyümölcse a megváltozott élet volt.
Pál apostol szépen leírja a hívő ember életében megjelenő gyümölcsöt. „A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás” (Gal 5,22-23). Micsoda tartalmas, zamatos gyümölcs ez. Kérjük Isten Szentlelkét, adja meg ezt a gyümölcsöt. Mi is erre vágyjunk, és engedjük, hogy be is érjen. Engedjük, hogy az Úr gyümölcsözővé formálja életünket, és ez a gyümölcs a Lélek gyümölcse legyen. Mert ez mások számára is tápláló, környezetünket mássá formáló lesz.
Pál apostol visszaemlékezik a Galaták között végzett szolgálatára (Gal 3,1-5). Megjelennek előtte a boldog arcok, amelyeket az evangélium hirdetésekor látott. Ezek az emberek örömmel fogadták a jó hírt. Örültek, hogy Isten elengedte adósságukat, és eddigi életük ellenére megbocsátott nekik, és gyermekévé fogadta őket. Nincs is csodálatosabb hír annál, hogy a mennyei Atya visszafogadja tékozló gyermekeit. Mindezt teszi úgy, hogy nem kell semmit jóvátenni, nem kell elrendezni tartozásunkat. Hogyan lehetséges ez? Pál a keresztre mutatott, úgy mondta el számukra nagypéntek történetét, hogy lelki szemeik előtt megjelent a kereszt, rajta az Úr. Felismerték, hogy Jézus áldozatáért bocsát meg számukra Isten. Jézusért van kegyelem.
Most azonban örömüket kezdik elveszíteni, mert valakik a törvényhez irányítják őket. Öröm a kegyelemből fakad, itt nincs erőlködés, teljesítménykényszer. A kegyelem a Király jóindulatának, irgalmának köszönhető, nincs benne részem. A törvény azonban azt jelenti, hogy érdemeimért, a törvény megtartásáért kapok valamit. Ez gyötrelmes és bizonytalan élethez vezet. Pál azért harcol, hogy meglássák ismét a kegyelem gazdagságát. Lássuk meg mi is, hogy kegyelemből van üdvösségünk, ehhez mi nem tudunk hozzátenni semmit. Istent nem lehet befolyásolni. A kegyelmet Ő adja, a golgotai keresztért, mi pedig elfogadhatjuk. Aki felismeri, hogy bajban van, és segítséget kér az Úrtól, kegyelemben részesül. A régi eltöröltetik, nincs többé, és egy új élet kezdődik, az Úrral.
Mindig fennáll a veszély, hogy a jó kezdést rossz befejezés követi. Ne akarjuk testben befejezni a Lélek munkáját. A kegyelemhez, a Szentlélek munkájához nem kell semmit hozzátenni. A világ fiai teljesítménykényszerben élnek. Mindig meg kell valakinek felelniük. A mai ember azért harcol, hogy valaki elfogadja, megértse, szeresse, a hívő ember azonban tudja, hogy Isten Jézus Krisztus által szeret, nem kell ezt kiérdemelni, csak élni belőle. Szereti a bűnöst, és azért jött, hogy szeretete és áldozata által kiemeljen a bűnből, és tiszta, megszentelt életre segítsen. Olyan életre akar segíteni, amelyben majd gyönyörködik az Atya.


Az Úr csodásan működik

1.  
Az Úr csodásan működik, de útja rejtve van:
Tenger takarja lábnyomát, szelek szárnyán suhan.
Mint titkos bánya mélyiben, formálja terveit,
De biztos kézzel hozza föl, mi most még rejtve itt.

2.  
Bölcs terveit megérleli, rügyet fakaszt az ág.
Bimbója bár igénytelen, pompás lesz a virág.
Ki kétkedőn kutatja Őt, annak választ nem ád,
De a hívő előtt az Úr megfejti önmagát.

3.  
Ne félj tehát, kicsiny csapat, ha rád felleg borul:
Kegyelmet rejt, s belőle majd áldás esője hull.
Bízzál az Úrban, rólad Ő meg nem feledkezik,
Sorsod sötétlő árnya közt szent arca rejtezik.


Isten áldásával.

2013. április 26., péntek

Többé nem én


E
lgondolkodtató ez a nagy szenvedő, ahogy a betegséggel, fájdalmakkal vívódva visszatekint korábbi életére (Jób 29,1-17). Ezzel kifejezi, hogy nem volt ő mindig ilyen elesett állapotban. Barátai is kerülhetnek bármikor hasonló helyzetbe, akkor fog majd kiderülni, hogy a másnak átadott elméleti tudás valóság-e a számukra? Másrészt az emlékek által kimozdul egy kicsit keserűségéből, és meglátja ember mivoltát. Meglátja, hogy ő így is ember, így is fontos az Úr számára. Saját keserűségeink és csüggedésünk világába ragyog bele ez az Ige, és rámutat, becsüljük meg életünket, legyünk hálásak érte. Az élet több mint, a testi egészség és a munka. Az élet lényege az élet Urával való élő, személyes kapcsolat. Az a hangsúlyos, lássam meg Teremtőmet, Megváltómat, és ismerjem fel akaratát. Mert akkor lesz helyén az életem, ha tudom, miért élek, ha tisztában vagyok vele, mi Isten akarata a számomra.
Az is megragadott, hogy Jób nem elsősorban az egészségére emlékezik vissza, nem azt idézi fel, milyen erőtől duzzadó volt, nem is a korábbi időszak munkáira gondol. Mi legtöbbször, ha visszanézünk, fiatalságunkat idézzük fel. Siratjuk az erőt, az egészséget, a nagy munkabíró képességet. Jób nem ezekre emlékszik, hanem az Istennel való élő kapcsolatára.  Ő Isten jelenlétét látja meg a múltjában. Azt emeli ki, hogy az Úr világított a számára. Mi már tudjuk, Jézus Krisztus a világ Világossága, de Ő ragyogja-e be lábunk előtt az utat? Elmondhatjuk-e Jóbbal együtt, hogy mindig az Ő világánál járunk? Számunkra már adatott az Ige is, ami által könnyebb Isten akaratához igazítani lépteinket. Mi már beletekinthetünk az igazság és a szabadság tökéletes tükrébe, és a benne látott képhez igazíthatjuk életünket, minden tettünket.
Jób korábbi élete szolgáló élet volt. Mindent, amit Istentől kapott, igyekezett továbbadni, igyekezett szolgálni és másoknak is hasznára lenni. Meg tudta érteni a másik embert, a beteget, a sérültet, és nem élt vissza helyzetével, hanem segíteni igyekezett őket. Urunk is úgy járt szerte a világban, hogy vitte Isten országának gyógyító erejét. Megérintette a leprást, megállt a kitaszított mellett, és hirdette Isten szeretetét és tervét a számukra. Jézusban a nyomorultak számára is felragyogott a kegyelem, általa ők is új életlehetőséghez jutottak. Ragyogtassuk fel mi is a Krisztusban megjelent kegyelmet, az új életet. Hisz aki szívből vágyik az Úrra, a Tőle kapott új életre, az ma is megkaphatja mindezt.
Láttuk Pált, amint meri vállalni az evangéliumot, nem fél mások véleményétől, nem fél Pétert sem figyelmeztetni (Gal 2,18-21). Mer szólni, amikor hibázik a kőszikla apostol. Szava javító szándékú, azért szól, mert azt akarja, Péter se erősödjön meg abban, ami helytelen, és a tanítványok se lépjenek rá egy rossz útra miatta. Pál látja, felelősek vagyunk egymásért. Álszerénységnek, sértődékenységnek, félelemnek nincs helye a hívők közösségében. Álljunk meg azonban egy pillanatra, és valljuk meg őszintén, hogy mindezek igenis jelen vannak a mi életünkben. Ha látjuk és megvalljuk mindezeket, megszabadulhatunk tőlük.
Pál apostol most egy megrendítő vallomást tesz, elmondja: többé, már nem ő él, hanem él benne a Krisztus. Vagyis meghalt már önmaga számára. Így érzékeny énje is a sírba szállt. Már nem az a fontos számára, mi történik vele, hogyan viszonyulnak hozzá, vagy mit mondanak rá mások. Számára már egyedül Jézus Krisztus a fontos. Arra ügyel, hogy Őt tisztán és igazán mutassa be kortársainak. Ügyel az evangélium tisztaságára.
Pál meghalt a múltjának, a törvénynek, és egyedül Krisztusnak él. Benne hisz, és neki szolgál. Mindennapjait az a kérdés hatja át: mit akarsz, Uram, hogy cselekedjem? Elmondhatom-e én, hogy meghaltam a múltam számára, hogy a régi életem meg van feszítve, és már teljes mértékben Krisztusnak élek?
Másrészt meg kell látnunk, hogy ez a keresztyénség lényege, meghalni a bűnnek, és élni az engem szerető, az értem Önmagát adó Úrnak. Csodálatos ilyen Úrhoz tartozni, Aki szeret, Aki kész értem meghalni. Ő nem a mi életünket kéri, ahogyan a gonosz teszi. A sátán kiszipolyoz, az a célja, hogy testileg, lelkileg tönkretegyen, és a kárhozatba taszítson, azaz örökre elszakítson, az agapé Istentől. Ezzel szemben Jézus maga vállalta a halált, hogy helyreállítsa életünket és egy örökkévalóságra összekössön az Atyával.  Szolgáljuk, dicsőítsük ma is Urunkat!


'Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!'


1. 'Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!' Így mondom, mert magam rég annak érezem. Hadd járjak utadon, hadd várjam égi jódat Hű szívvel szüntelen, hű szívvel szüntelen.
2. Adj lelkedből erőt, hogy értsem és szeressem Elrendelt utamat s minden parancsodat. Egy vágyat hagyj nekem: hogy halljam és kövessem Szent igazságodat, szent igazságodat.
3. Nincs oly tudós sehol, ki megtanít utadra, A bölcs nem fejti meg törvényedet sosem; Te fejted meg nekünk, te, hű szíveknek Atyja, Kinek szavát lesem, kinek szavát lesem.
4. Te nagy csodáidról bár fennszóval beszélnek És fennen hirdetik felséges rendedet, Ha nem te szólsz, Uram, a szó fülig ha érhet, De szívig nem mehet, de szívig nem mehet.
5. Szólj, szólj, én Istenem! - szól hangodból a jóság, A lelkem megfeszül s a hallásban segít, És szódban meglelem az örökkévalóság Jó édességeit, jó édességeit.
6. Szólj és csitítsd a bút, mert bú és kín gyötörnek, Szólj, hogy legyen szavad ír s gyógyító erő; Szólj, dicsőséged úgy még szebben tündökölhet, És mindörökre nő, és mindörökre nő.


Isten áldásával.

2013. április 25., csütörtök

Az Úrra hangolódva


E
gyre jobban az Úr lényének vonzásába kerül Jób, már nemcsak önmagát, szenvedéseit látja, hanem Isten felségét és hatalmát is (Jób 28,1-28). Amikor elcsendesedve elmerülünk Isten lényében, mindent másképp látunk, akkor Ő lesz a legnagyobb, és minden problémánk eltörpül. Igen, mert az Úr jelenlétében élve mi is, és a problémáink is helyre kerülnek. Gyakran az a gondunk, hogy nem az Urat szemléljük, nem Ő tölti be lényünket, hanem önmagunk és az élet dolgai. Próbáljunk meg teljesen elcsendesedni, mindent kizárni szívünkből, és teljesen az Úr jelenlétébe helyezni magunkat. Az Úr Jézus is gyakran félrevonult és egyedül volt az Atyával. Ilyenkor elmaradt minden, csak az Atya jelenléte ölelte körül Jézust. Ebben a jelenlétben feltöltődött, és amikor kilépett ismét az emberek közé, mindig történt valami csodálatos dolog. Amikor úgy érezzük, nincs senki körülöttünk, nem érti meg senki, ami bennünk végbemegy, ne feledjük, az Úr jelen van. Ő megért, és Ő azt is tudja, mi történik körülöttünk és bennünk.
Jób ebben az Úrra hangolódott csöndben meglátja az embert is, aki nem mindig Isten felé törekszik, akinek nem az Úr a legnagyobb érték. Az ember gyakran összetéveszti Isten ajándékait magával az Ajándékozóval. A Tőle kapott kincseket teszi az első helyre, értük mindent megtesz, gyakran az életét is kockáztatja.  Azonban a természet kincsei, a föld javai nem teszik boldoggá és bölccsé az embert. Sőt, gyakran az anyagi javak önzővé és vakká tesznek, pedig az életünk nem ezekben, hanem a kegyelemben rejtőzik. Az élet maga Jézus, Őt kell megismernünk. Az Írás is azt mondja, hogy Jézus élete és vére többet ér minden aranynál és ezüstnél, mert ezek nem tudnak megváltást szerezni nekünk, de Jézus vére igen. Az Ő drága vére tisztít meg minden bűntől, és általa váltattunk meg atyáinktól való hiábavaló életmódunktól. A helytelen értékrendű élet hiábavaló élet.
Az életbölcsességet nem lehet a tudomány fejlődésével megszerezni, az Isten ajándéka. Az igazi bölcsesség az Úr félelme, tesz bizonyságot Jób. Az Úr félelme pedig a mindennapokban nyilvánul meg. Ez nem elmélet, hanem gyakorlat. Az Urat félni azt jelenti, hogy az Ő akarata szerint élek, és eltávolodom a gonosztól. Közeledem az Istenhez és eltávolodom a gonosztól. Minél közelebb kerülök az Úrhoz, annál messzebb kerül tőlem a gonosz, mert Jézus jelenlétét nem bírja elviselni. Több újszövetségi történetben is láttuk, hogy amikor Jézus megjelent, a gonosz, démonikus lelkek rosszul érezték magukat. Miért? Mert Jézus közelében nincs helyük, az emberben sincs helyük, jogtalanul bitorolják az embert, amikor Jézus jön, nekik távozni kell. Jézus jelenléte felszabadít a gonosz uralma alól. Áldjuk és magasztaljuk Urunkat a szabadításért, az új, szabad életért.
Pál apostol arra teszi a hangsúlyt, hogy pogányok és zsidók egyformán bűnösök vagyunk (Gal 2,15-17). Isten mérlege nem tesz különbséget, mert előtte nyitott könyv a szívünk. Ő mindig a szív állapotát figyeli, és tudja, nincs bűn nélküli ember. Emberi testben egyedül Jézus élt bűn nélküli életet. Ő volt az, Akiben az Atya gyönyörködött. Jézus élete szemet gyönyörködtető élet volt, így Ő a minta a számunkra, bár tudjuk, hogy mi magunktól képtelenek vagyunk úgy élni. Mindig vereséget szenvedünk, erőt vesz rajtunk testünk gyengesége, de Ő azt is legyőzte. Azonban a Szentlélek által élhetünk másként, lehetünk mások, lehetünk bizonyságtételek.
A megigazulás mindenki számára Krisztusban adatik, Ő az út a kegyelemhez, az új élethez. Nincs más út, a cselekedetek semmilyen szinten nem jöhetnek számításba, nincs érdem, csak egyedül a hit. Kegyelemből van üdvösségünk a hit által, így senki nem dicsekedhet másokkal szemben. Nincs büszkeség, senki nem mondhatja, én értem el, mert a kegyelmet, Isten országának polgárjogát, érdemtelenül, Krisztusért kapjuk. Ezt csak bűnbánattal és alázattal elfogadni lehet.
Pál rámutat, hogy minden nyomorúságunkból, bűnös életünkből a kivezető utat Jézusban keressük.  Nélküle nem jutunk ki a csapdából, csak Általa. A mai ember is keresi élete megoldását, azonban az a probléma, hogy nem jó helyen keresi. Ma sok pótmegoldást kínál a világ, sokan becsapódnak, majd keservesen döbbennek rá, hogy rossz helyen kerestek. Gondoljunk a vérfolyásos asszonyra: tizenkét éven át kereste a gyógyulást. Tehát nem az volt a baj, hogy nem akart gyógyulni, vagy nem tett meg mindent a gyógyulás érdekében, hanem az, hogy nem jó helyen keresett. Sehol nem talált gyógyulást, szabadulást, békességet, mert ezt csak Jézus adhatja meg.
Hol és merre kerestél eddig? Nem találtál békességet, nem gyógyult meg a lelked? Talán azért, mert rossz helyen kerestél. Indulj el most az Úr Jézus felé, Ő a lélek igazi orvosa, és nem fogsz csalódni. Aki igazán keresi, aki valóban gyógyulni akar, és úgy akar gyógyulni, ahogyan Ő kínálja, az csodálatos új életet kap ajándékba. Annak a lénye kisimul, az onnantól kezdve másképp látja magát és a világot. Aki Krisztusban van, új teremtés az, és újjá lesz minden benne és körülötte. Új értékek kerülnek élete középpontjába. Ma is Őt keressük, ma is Hozzá menjünk, mert új látással, új gondolatokkal és újfajta megoldóképességgel ajándékoz meg.


Ó, Ábrahám Ura, Hadd áldjuk szent neved


1. Ó, Ábrahám Ura, Hadd áldjuk szent neved, Mert mindenható vagy és örök szeretet. Nagy Isten a neved, Ezt vallja föld és ég, Csak téged illet tisztelet és dicsőség.
2. Ó, Ábrahám Ura, Ím, hallom szent szavad; Csak azt az üdvöt keresem, mit kezed ad. A múló földi jót És vágyát elhagyom, S őt választom, ki őrizőm és pásztorom.
3. Ó, Ábrahám Ura, Szent kegyelmed nekem Az én örömöm, utamon ez vezessen. Te barátod lettem, Én Istenem te vagy: Tarts meg a Jézus véréért és üdvöt adj!
4. Megesküvél, Uram, És igédben bízom, Hogy égbe viszed gyermeked sasszárnyakon. Meglátom Jézusom És áldom hatalmát, Szent kegyelmének éneklek halleluját.


Isten áldásával.

2013. április 24., szerda

Az evangélium igazsága szerint


J
ób folytatja beszédét és benne önmaga védelmét (Jób 27,1-23). Kitart meggyőződése mellett, nem adja fel a támadások ellenére sem, mert tudja, nem vétkezett, nem bűne következménye a szenvedés. Van-e bennünk ilyen kitartás? Tudunk-e így ragaszkodni az Igéhez, biblikus meggyőződésünkhöz? Sokan, ahogy telnek az évek, látják és hallják mások véleményét, és azokhoz igazodnak. Maradjunk meg hűségesen mindamellett, amit az Igében láttunk, amit az Úr Jézussal való kapcsolatunkban megtapasztaltunk. Lássuk meg napról napra hatalmát és a bűnös iránt való irgalmasságát.
Megragadó, hogy Jób számára Isten élő valóság. Él az Isten, kezdi mondandóját. Ő élő személy, Aki lát, hall, és jelen van az életemben. Úgy tekintek Rá, mint Akivel valóban lehet kommunikálni, aki ténylegesen megteremtette ezt a világot és azóta is igazgatja. Gyakran látni azt, hogy a mai emberek többsége számára, ebbe még a templomba járók egy részét is belevehetjük, nem tartja valóságos, élő személynek az Urat. Pedig Ő él, húsvétkor pedig megtapasztalták a tanítványok, hogy a halált és a sírt is legyőzte. Azóta bárki őszintén kereste vagy segítségül hívta, megtapasztalta, Isten él, Jézus feltámadott. Hiszen olyan nagy dolgokat visz végbe az életünkben, hogy azt csak élő személy cselekedheti meg. A szabadítás, amit sokan átéltek, a teljes életváltozás, amiben a mai napig része van sokaknak, mind azt bizonyítják, Isten él. A baj velünk van, nem Istennel. Életünk minden problémáját Ő oldhatja meg, sőt már meg is oldotta ott a kereszten. Csak fel kellene ismernünk ezt. Az ember akar isten lenni, ez a nagy problémánk, és nem látjuk meg, hogy ez nem lehetséges. De nincs is szükség többre. Jézusra bízva magunkat, belesimulva Isten rendjébe kiteljesedhetünk. Ha istent akarunk játszani, elpusztulunk. Ma még nyitva a szoros kapu, és beléphetünk rajta, ha megtesszük, kitárul előttünk egy új, szép, szabad világ, Isten országa. Benne helyére kerül minden, az életünk is.
A Galata levélből, azt láthatjuk, hogy még Péter sincs biztonságban, ő is belesodródott a képmutatásba (Gal 2,11-14). Őt is támadta a kísértő, és amit felépített, azt a sátán le akarta rombolni. Péter kapta azt a látomást, amiben az Úr kijelentette, hogy számára nincs különbség, a zsidó és a pogány is kegyelemből nyer örök életet.  Azonban most erről megfeledkezett az apostol, nem vállalta a zsidó keresztyének előtt meggyőződését, az Úr akaratát. Ezzel a magatartásával másokat is negatívan befolyásolt. A tanítvány mindenhol tanítvány, soha nem másokra néz, hanem mindig az Úrra. Mindenkor és mindenhol legyünk tanítványok, mindenütt éljünk úgy, hogy lássák, Jézushoz tartozunk. Ha nem így teszünk, alakoskodunk. Megtévesztjük akkor az embereket, akik azt gondolják, a keresztyénség csak elmélet, pedig pont a gyakorlat a lényeg. Nincs csak a templomig vagy a szószékig tartó hit és életgyakorlat, a hívő a templom falain kívül, és a szószéken túl is hívő.
Lássuk meg Pált, aki megmeri mondani a tekintélynek is a hibáját. Mi hányszor nem merjük egymásnak megmondani, ha valami nincs jól. Mennyire félünk a sértődéstől, pedig nem erre kellene figyelni, hanem arra, hogy az evangélium igazsága mindennél fontosabb. Az Úr könyörüljön, hogy mindenkor egyenesek maradjunk, mindenkor az evangélium szerint éljünk.

Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom

1. Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom, Ily beteg voltomban nincs kitől gyógyulnom. Nincs ily fekélyemből ki által tisztulnom, Veszélyes vermemből és felszabadulnom.
2. Gyújtsd meg szövétnekét áldott szent igédnek És bennem virraszd fel napját kegyelmednek; Igaz utat mutass nékem, szegényednek, Járhassak kedvére te szent Felségednek.
3. Várlak, Uram, azért reménykedő szívvel, Miként a vigyázó virradást vár éjjel; Hozd fel szép napodat nékem is jó reggel, Hogy szolgálhassalak serényebb elmével.
4. Dicsértessél. Atya Isten, magasságban, Mi Urunk Krisztussal mind egy méltóságban, És a Szentlélekkel mind egy hatalomban: Háromság egy Isten, áldj meg dolgainkban.

Isten áldásával.

2013. április 23., kedd

Kulcs


J
ób szembesíti barátját a válaszával, felteszi a kérdést: segítettél-e az erőtlennek (Jób 26,1-14). Mert ő megértésre, lelki támaszra, segítségre vágyott, de nem kapta meg.  Jó végiggondolni, jelent-e segítséget a magatartásunk vagy beszédünk a másik számára. Jób úgy érzi nem kapott támogatást barátaitól, nem az Úr gyógyító, megerősítő szavait tolmácsolták feléje, nem az Úrba vetett bizalmát erősítették. Pedig arra lett volna szüksége. Jób megkérdezi: ki által beszéltél? Ez a lényeges, a magunkét mondjuk, vagy mindenkor alárendeljük magunkat a Szentlélek vezetésének.  Akkor válik segítséggé bizonyságtételünk, ha a Lélek vezet, ha Ő adja meg a mondanivalót. Ehhez szükségünk van állandó kapcsolatra, az Úrra való hangolódásra. Akkor válunk segítséggé, ha mindig az Úrral való közösségből, a belső szobából lépünk az emberek elé. Jézus is a belső szobába küld, itt élhetjük át, hogy csendben várunk az Úrra, és a csend egyszer csak megszólal. Isten halk és szelíd szava eljut a szívünkig, onnan pedig tovább árad és cselekedetté válik. Adja Urunk, hogy ma segítő, gyógyító legyen megjelenésünk, általunk az Úr Jézus lénye áradjon világunkba.
Ezt követően Jób csodálatosan dicsőíti Istent. A maga nyomorúsága közepette is látja hatalmát. Istent, Istennek, hatalmasnak látja betegágyán fekve is. Hogyan látom én az Urat? Tudom-e dicsérni? Jób királynak látja Istent. Ez fontos, mert ezzel megvallja, hogy függetlenül saját helyzetétől,  hiszi Isten kézben tartja a világot. Továbbra is igazgatja, és nem véletlenül mennek végbe az események. Világunk és benne az ember élete nincs kiszolgáltatva semminek, mert Isten gondoskodik róla. Bármilyen helyzetben legyünk is, tanuljuk meg szemlélni az Urat. Lássuk meg hatalmát a mindennapokban, dicsérjük Őt a teremtés szépsége által is. Az Ige által lássuk meg az élet a halál és a gonosz feletti hatalmát. Ne engedjük magunkat semmitől megfélemlíteni, hanem az Úr hatalmára támaszkodva menjünk tovább. Az Úr nagyságának látása megbátorít, erőt és reménységet ad, amikor küzdünk az élet problémáival, betegségekkel, és önmagunkkal. Jó látni a mi győztes Urunkat. Ha csak a problémát látjuk, mi is sírva fakadunk, amint János is tette, amikor senki nem bizonyult méltónak a könyv pecsétjeinek felnyitására. Isten követe azonban megvigasztalja és Jézusra mutat és így szól:  „Ne sírj! Íme, győzött az oroszlán Júda törzséből, a Dávid utóda, és felnyitja a könyvet és hét pecsétjét” (Jel 5,5).
Pál őszintén megvallja, hogy amikor Jeruzsálembe ment és találkozott az ottani gyülekezet vezetőivel, az apostolokkal nem azt nézte, kik és micsodák (Gal 2,6-10). Nem a tekintélyükre figyelt és nem is a múltjukra. Ő arra figyelt, ami a szívükben van. Arra figyelt, hogy Jézust szeretik, és ez a legfontosabb. Minden távolságot áthidal az Úr iránti szeretet. Ha szeretjük Őt, le tudjuk győzni a felmerülő különbségeket, nehézségeket.
Gyakran áll közénk a múlt, azt nézzük ki és mi volt a másik a múltban, a bűnök elválasztanak egymástól. Azonban az Úr megbocsátja a bűnöket és azt nézi ami a szívünkben van. Mi se a múltra tekintsünk, hanem az Úr kegyelmére, ha az Úr megbocsát a másiknak és eltörli bűneit, mi se ragaszkodjunk hozzájuk, hanem bocsássuk meg a sérelmeket és munkálkodjunk együtt az Úrért. Az sem kötözi meg Pált, hogy ezek a tekintélyesek Jézus tanítványai voltak. Gyakran megkötöz, és szolgálatra képtelenné tesz, a kisebbrendűségi érzés. Kevesebbnek gondoljuk magunkat a másiknál, mert mi nem olyan tapasztalatokkal rendelkezünk, mint ő. Az Úr mindenkit más úton vezet. Mindenki szívének egyéni zárja van, és az Úr ehhez készíti el a kulcsot. Ő nem sablonok szerint dolgozik, hanem egyéniségekként bánik velünk. És így formálja tovább az életünket. Ennek megfelelően vezet minket, és az a lényeges, hogy mindig ott legyünk, ahová Ő állít, ahol Ő akar látni. Mondhatnánk azt is, mindig legyünk, jókor jó helyen, ott ahol Jézus van. Mert az a jó hely, ahol Ő található.
 Az apostol azt is meglátja, nem mi munkálkodunk, nem mi alakítjuk az életeket, hozunk létre közösségeket, hanem az Úr. Ő munkálkodik emberi eszközök által. Az Úr Jézus állt Péter és Pál szolgálata mögött is. Ez a lényeges, mindig engedjük az Urat munkálkodni. Ne mi akarjunk másokat átformálni, megtéríteni, mert az nem lehetséges. Amikor mi térítünk meg valakit, az mindig olyan is. Amikor azonban Jézus veszi munkába az életünket, annak mindig jó eredménye van.




Áldjad, én lelkem, a dicsőség


1. Áldjad, én lelkem, a dicsőség erős királyát! Őnéki menynyei karokkal együtt zengj hálát! Zúgó harang, Ének és orgonahang, Mind az ő szent nevét áldják!
2. Áldjad Őt, mert az Úr mindent oly szépen intézett! :/: Sasszárnyon hordozott, vezérelt, bajodban védett. Nagy irgalmát Naponként tölti ki rád: Áldását mindenben érzed.
3. Áldjad Őt, mert csodaképpen megalkotott téged, :/: Elkísér utadon, tőle van testi épséged. Sok baj között Erőd volt és örömöd: Szárnyával takarva védett.
4. Áldjad Őt, mert az Úr megáldja minden munkádat, :/: Hűsége, mint az ég harmatja, bőven rád árad. Lásd: mit tehet Jóságos Lelke veled, És hited tőle mit várhat.
5. Áldjad az Úr nevét, Őt áldja minden énbennem! :/: Őt áldjad, lelkem, és Róla tégy hitvallást, nyelvem! El ne feledd: Napfényed Ő teneked! Őt áldjad örökké! Ámen.


Isten áldásával.

2013. április 22., hétfő

Dicsőítés


A szenvedéstől meggyötört ember szólal meg, aki látja maga körül az életet, és tele van tapasztalattal (Jób 24,1-25,6). Ez az ember szól és hiányolja Isten gonoszok feletti ítéletét. Hiányolja, amiért Isten nem avatkozik közbe, nem jelöl ki időnként egy napot és nem tart ítéletet. Azt látja, hogy a gonoszság korlátlanul burjánzik, az istentelen, gonosz, helyzetükkel visszaélő emberek büntetlenül járnak az életben. Látja maga körül a társadalmi igazságtalanságot, a szociális problémákat, és azt tapasztalja, Isten nem avatkozik közbe. Amikor mindezt olvassuk, rá kell döbbennünk, hogy ezek a nyomorúságok, ezek a bűnök ma is léteznek. A társadalmi változások, az idő múlása nem szüntetik meg ezeket a problémákat. Ma is vannak, akik kihasználják mások nyomorúságát, visszaélnek hatalmukkal, más tulajdonát jogtalanul használják, és így gyarapodnak. Mindez azt mutatja, nagyon mélyen van a probléma, a szívünkben. Ezt pedig semmi nem tudja megváltoztatni. A modern tudomány, a technika sem száműzte még a társadalmi igazságtalanságot, a bűnöket, mert az embernek belülről kell megváltozni. Bűnös szívvel nem lehet igazságos társadalmat létrehozni. A bűnös szívnek ma is megtérésre van szüksége.  Amikor az Úr újjáteremti szívünket, és elkezd bennünk munkálkodni,  akkor fogunk másképp viszonyulni magunkhoz, az élethez, a vagyonunkhoz, múltunkhoz és embertársainkhoz. Zákeus előbb átélte, hogy Jézus megállt a fa alatt, amelyre felmászott, majd lehívta őt onnan és bement a házába. Ezt követően látta jól az életét. Felismerte, mit tett, meglátta, mennyire szívtelen volt, és most az új szív már érzékennyé vált szociálisan is. Szétosztotta vagyona felét a szegényeknek. Erre a Jézussal való találkozás nélkül soha nem lett volna képes. Ez a probléma, Jézussal való találkozás nélkül akarunk másképp élni, de ez nem megy. Ezért halljuk meg, amint mondja: Zákeus, szállja le hamar, nekem a te házadban kell megszállnom.
A 18-21 versekben Jób kortársai véleményét idézi, akik azt gondolták, a bűn azonnal elnyeri büntetését. Azonban ez nem így van, mert az Úr a bűnösnek időt ad, azt akarja, hogy megtérjünk és éljünk. Minden bűnnek, katasztrófának minket kell felráznia, minden azért történik, hogy végre felébredjünk, és meglássuk, így nem mehet tovább az életünk, változtatásra van szükség. Ez a változtatás azonban tőlünk nem telik. Ezért bűnbánattal megvalljuk az Úrnak bűnös és tehetetlen voltunkat, és kérjük, könyörüljön rajtunk. Csodálatos, hogy még tart a kegyelem ideje, adja Urunk, hogy éljünk vele. Hívjuk segítségül Őt, és akkor megtapasztaljuk szabadítását. Megtapasztaljuk, hogy Jézust követve lehet másképp élni, lehet más értékek mentén haladni, mint amin a világ jár.
Bildád kimerült már, nem igazán tud mit mondani, bár, amit mond, az önmagában jó, csak éppen Jób számára haszontalan. Hiszen mindezzel Jób is tisztában van. Ő mindig is tisztelte Istent, meghódolt Előtte, áldozatot mutatott be a számára. Mi is boruljunk le Urunk előtt, dicsőítsük Őt, az élet csodálatos ajándékáért. Magasztaljuk, hogy törődik a Tőle elfordult emberrel is. Nem mondott le rólunk, ad számunkra esélyt.
A magunk jogán nem állhatunk meg Isten előtt, hiszen minden igazságunk olyan, mint a szennyes ruha, de tudjuk, hogy azért jött el a világba  Jézus, hogy megtisztítson. A szennyes ruha is lehet tiszta. Mi sem dobjuk el a bekoszolódott holmit, hanem kitisztítjuk. Így ígéri az Úr, már a próféták által, hogy megtisztít és tiszta ruhába öltöztet. „Ha bűneitek skarlátpirosak, hófehérek lesznek, ha vérvörösek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú” (Ézs 1,18). Hogyan valósul ez meg?  „Az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől” (1Jn 1,7).
Pál nagyszerű dolgokat élt meg, dicsőítették érte Istent (Gal 1,20-2,5). Őérte hálásak voltak, azért az emberért, akitől nem sokkal korábban rettegtek. Ezzel a dicsőítéssel kifejezték, az Úr hatalmas, még a legádázabb ellenséget is tanítvánnyá képes tenni. Pál élete megváltozott a Jézussal való találkozás után, azonban nem mindenhová szóbeli bizonyságtétele jutott el, hanem elvitték megváltozott életének a hírét. Mert amikor Jézus átveszi életünk fölött a hatalmat, az mindig meglátszik. Ott olyan változások mennek végbe, amelyeket észre kell venni.
Látható-e változás a mi életünkben? Dicsőítik-e értünk az Úr nevét. Mert azért vagyunk tanítványok, hogy életünk által az Úr neve dicsőíttessék.
Azt is látjuk, Pál figyel az Úrra, és amikor a Lélek indítja, felmegy Jeruzsálembe, hogy az apostolokkal is rendezze a pogánykeresztyének dolgait. Pál nem alakoskodik, vállalja magát, és vállalja azt az evangéliumot, azt a szolgálatot, amit rábízott az Úr. Mi is tárjuk bátran mások elé az evangéliumot. Ne szégyelljük, és ne hígítsuk fel. Vállaljuk úgy, ahogyan az Úr kijelentette azt. Mert az evangélium olyan hír, amire mindenkinek szüksége van. Azt hirdeti, a halálra ítélt szabad lehet, a nagy adósnak pedig elengedik adósságát, mert Jézus elrendezte.  Ez a kegyelem, Isten Jézusért elengedi bűneinket, és élhetünk Vele új életet. Hirdessük mi is bátran a jó hírt, az örömüzenetet.


Áldjad, én lelkem, a dicsőség


1. Áldjad, én lelkem, a dicsőség erős királyát! Őnéki menynyei karokkal együtt zengj hálát! Zúgó harang, Ének és orgonahang, Mind az ő szent nevét áldják!
2. Áldjad Őt, mert az Úr mindent oly szépen intézett! :/: Sasszárnyon hordozott, vezérelt, bajodban védett. Nagy irgalmát Naponként tölti ki rád: Áldását mindenben érzed.
3. Áldjad Őt, mert csodaképpen megalkotott téged, :/: Elkísér utadon, tőle van testi épséged. Sok baj között Erőd volt és örömöd: Szárnyával takarva védett.
4. Áldjad Őt, mert az Úr megáldja minden munkádat, :/: Hűsége, mint az ég harmatja, bőven rád árad. Lásd: mit tehet Jóságos Lelke veled, És hited tőle mit várhat.
5. Áldjad az Úr nevét, Őt áldja minden énbennem! :/: Őt áldjad, lelkem, és Róla tégy hitvallást, nyelvem! El ne feledd: Napfényed Ő teneked! Őt áldjad örökké! Ámen.


Isten áldásával.

2013. április 20., szombat

Kezdjük újra Jézussal


J
ób szenvedése egyre növekszik, a fájdalmakat napról-napra nehezebben viseli, azonban mindezekkel a gyötrelmekkel Istent keresi. Tudja, hogy csak az Úrnál talál választ kérdéseire, és csak ott élhet át megbékélést. Ez fontos útmutatás a számunkra, arra biztat, hogy úgy amint vagyunk, mehetünk az Úrhoz.  Ezt jó tudni, mert vannak, akik megtorpannak, amikor életük mélységeivel Isten felé irányítják őket. Méltatlannak látják állapotukat, és azt gondolják, majd ha rendbe jön az életük, akkor kereshetik az Urat. A Szentírás bizonyságot tesz arról, hogy nem kell várnunk a rendbejövetelre, mert mi képtelenek vagyunk helyreállítani életünket. Másrészt az atya úgy vár haza, amint vagyunk. Nem kell kozmetikázni semmit, csak jönni. A tékozló fiú is, úgy ment, ahogy volt. Nem fürdött meg, nem szerzett tiszta ruhát, csak ment. És az atya úgy fogadta vissza, ahogy volt. Így vár minket is. Feltárhatjuk előtte őszintén a szívünket, Ő készséggel meghallgat. Fontos látnunk azt is, hogy jöhetünk, amint vagyunk, de elrontott életünk felelősségét látnunk kell.
Mi már tudjuk, hogy Isten emberré lett Jézus Krisztusban, ezért meg tudja érteni minden problémánkat. Megtapasztalta a sátán támadását Júdea pusztaságában, de azt is megmutatta, miként lehet ezt a támadást visszaverni. Ő győztes életet élt, így tud számunkra is segíteni. Általa mi is győzhetünk önmagunk, a bűn és a problémák felett. Ne adjuk fel, ne törődjünk bele a kudarcba, hanem kezdjük Vele újra. Ami egyedül nem sikerült, azt most kezdjük el Vele, mert Jézussal lehet győzni.
Jób tisztában van Isten mindenhatóságával, tudja, hogy az élete nyitott könyv előtte, az Úr jelen van mindenütt. Jó ezt nekünk is látni, nincs az életnek olyan területe, ami rejtve lenne Előtte. Ő mindenütt jelen van, ezért bárhol segítségül hívhatjuk, bárhol megtapasztalhatjuk jelenlétét. Ehhez szükséges szívünk elcsendesítése, mert bár az Úr jelen van, de nem a viharokban, zajban tapasztalható meg, hanem a csöndben. Csöndre van szükségünk. Bele merünk-e lépni a csöndbe, bár az is igaz, ma nem mindig könnyű a csöndet megtalálni. Ha időt szánunk rá, áldást tapasztalunk. Meg újulunk, amint Illés is megújult, mert az Úr szava erővel töltötte el.
Azon gondolkodtam, vajon én elmondhatom-e, hogy lábam az Ő nyomdokát követte? Bizony nem. Sokszor letérek ezekről a nyomokról, és ha elhagyom őket, eltévedek. Mindig akkor vagyok nyugtalan, és akkor kerülök konfliktusba, ha kilépek az Úr nyomaiból. Pedig Ő azért megy előttem, hogy könnyebb legyen nyomait követve, még a nehéz szakaszokon is keresztüljutni. Péter is azt hangsúlyozza, hogy arra hívattunk el, hogy az Ő nyomdokait kövessük.
Most az életében bekövetkezett fordulatról beszél az apostol (Gal 1,15-19). Elmondja, hogy emögött az Úr áll. Nem ő változtatta meg az életét, hanem az Úr emelte ki abból, amiben addig volt. Azért emelte ki, mert fogantatása óta terve volt vele, és életének egy pontján ezt a tervet kijelentette a számára.  Az Úrnak, nemcsak Pállal, hanem velünk is terve van, céllal születtünk, Isten akarata által. Keressük-e, és felismerjük-e Isten akaratát. Kérdezzük-e már fiatal korunkban, mire születtem? Mit akar Isten az életemmel kezdeni. Sokan azért sodródnak, mert nem simulnak bele időben Isten akaratába.  A világ meg akar téveszteni, az a célja, hogy ne lássuk meg az Úr tervét, hogy ne éljük át a kegyelmet. Isten a mi számunkra is kijelenti Fiát, lássuk meg a názáreti Jézusban Isten Fiát.
Amikor a damaszkuszi úton felragyog előtte a Krisztus, nem kéri ki emberek tanácsát, hanem az Úrra hallgat. Igyekszik Őt minél jobban megismerni. Arábiába azért vonult el, hogy elmélyedjen az Írásokban, és általuk minél jobban megismerje Isten üdvtervét. Itt azonosítja be az ószövetségi Igéket, ismeri fel, hogy azok Jézusban teljesedtek be.  Mi is igyekezzünk minél jobban megismerni Urunkat, fordítsunk több időt az Igére.
Vannak olyan helyzetek, amelyekben egyedül az Úr előtt kell megharcolni, mit és hogyan kell tennünk. Ahogyan az apostol is maga harcolta meg, majd hozott döntést, hogy viszi az evangéliumot, úgy nekünk is meg kell ezt tenni. A döntés felelősségét nem lehet elkerülni. Az Igét olvasva, mi is határozattan felismerhetjük az Úr velünk kapcsolatos akaratát, ő nem hagy bizonytalanságban, azonban türelmesen kell várnunk. Isten válaszainak felismerésére és megértésére időt kell szánni.


Mindenkoron áldom az én Uramat


1. Mindenkoron áldom az én Uramat, Kitől várom én minden oltalmamat. Benne vetem minden bizodalmamat; Mindenkoron dicsérem, mint Uramat.
2. Igen vigad és örvendez én lelkem, Az Istennek segedelmét hogy kérem, Nyomorultak meghallják, azt örvendem, Vigadjanak Istenben, arra intem,
3. És mikoron Istenhez kiáltottam, Kegyelmesen tőle meghallgattattam, Őáltala hamar megszabadultam, Háborúságimban is megtartattam.
4. Lám, Istennek angyala mind tábort jár, Az istenfélő emberek körül jár. Az Istentől azért ki oltalmat vár, Útaiban mindenütt az nagy jól jár.
5. Segítségül azért Istent hívjátok, Ő jóvoltát kóstoljátok, lássátok! Igen nagy-jó, azt bizonnyal tudjátok: Benne bízó emberek mind boldogok.
6. Valamíglen élsz ez árnyék világban, Szántszándékkal ne élj a gonoszságban, Sőt életed foglaljad minden jóban, Hogy lakozzál Istennek oltalmában.
7. Sok jók közt a békességet szeressed, És éltedben mindenkor azt keressed; E világnak békességét ne nézzed, Az ördöggel ne légyen közösséged.
8. A felséges Isten szemei vannak Igazakon, kik csak őbenne bíznak; Mindazok, kik tőle oltalmat várnak, Kérésükben mindig meghallgattatnak.
9. Igen közel az Úr Isten azoknak, Töredelmes szívvel akik óhajtnak; Alázatos lélekkel akik járnak, Sok ínségből bizton megszabadulnak.


Isten áldásával.

2013. április 19., péntek

Egykor és most



E
lifáz tanácsát, jó ha a magunk számára alkalmazzuk (Jób 22,21-30), mert az a szükséges, hogy életünk minden helyzetében bízzuk magunkat Őreá. Legtöbb problémánk abból származik, hogy csak elméletileg bízunk Benne, a mindennapi dolgokban pedig a saját fejünk szerint haladunk. Mert mit is jelent Istenre bízni magunkat? Nem is olyan nehéz ez, mint gondolnánk. Hiszen rábízzuk magunkat a sofőrre, amikor beülünk az autóba vagy felszállunk a buszra. Az életünk az ő kezében van, és bízunk abban, hogy célba fog velünk érni. Istenre bízni magunkat hasonlót jelent, Rábízom az életem, és hiszem, hogy jó irányba fog vezetni és célba fogok érni.
Légy vele békességben, javasolja Elifáz. Istennel meg kell békülnünk, mi már tudjuk, hogy ez csak Jézus Krisztus által lehetséges. Isten Jézus Krisztus által békéltetett meg minket Önmagával. Azért halt meg a kereszten, hogy nekünk békességünk legyen. Ma is Hozzá jöhetünk, az Ő közelsége, Lényének hatalma alatt lehetünk békességben. Jó úgy nekiindulnunk a napnak, hogy békességre jutunk mindabban, amit tenni szándékozunk. Akkor lesz áldás rajtunk, ha békességgel indulunk feladatainknak. A békesség azt jelenti, tudom, hogy Isten is ezt akarja, azt cselekszem, amivel megbízott engem. Mivel bízott meg? „Mivel Isten az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítva nekik bűneiket, és ránk bízta a békéltetés igéjét.  Krisztusért járva tehát követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg Istennel” (2Kor 5,19-20). Tehát az a feladatunk, hogy Krisztus békekövetei legyünk ebben a világban. Őt képviseljük, bármerre járunk. Mi ne egy vagyunk a többi ember között, hanem Isten országának a nagykövetei vagyunk. Jól képviseljük-e naponta Urunk országát? Meglátják-e az emberek általunk ennek az országnak gazdagságát, eljut-e hozzájuk az Úr békessége? Mennyi feszültség uralkodik ma az emberek közt, vigyük el számukra a megbékélés lehetőségét. Mert Jézusban minden szív békességre juthat az Atyával. Az Atyától kapott békesség pedig gyógyítólag hat önmagunk felé, és környezetünk felé is.
A megbékült ember Istenben gyönyörködik. Tudok én Benne gyönyörködni? Mi gyönyörködtet engem? Nagyszerű ígéretet olvasunk, ha Hozzá könyörgünk, meghallgat. Jó, hogy most is azzal a hittel fordulhatunk Urunkhoz, hogy fogadja előterjesztésünket, kész foglalkozni dolgainkkal. Istennek van ideje számunkra. De van-e nekünk? Van-e időnk arra, hogy leüljünk és csendben legyünk? Van-e időnk az Úrra?  Fontosabb-e számunkra Ő mindennél?  Isten meghallgat, akkor is így van ez, ha nem válaszol azonnal, vagy nem úgy válaszol, ahogy azt mi szeretnénk.
Az apostol levelében felteszi a kérdést, kinek engedek, kinek akarok tetszeni (Gal 1,10-14)? Bizony, ezt  a kérdést az Úr előtt való elcsendesedésben nekünk is fel kell tennünk. Hányszor embereknek akarunk megfelelni, és ehhez igazítjuk életünket, szolgálatunkat is. Az vezérel, meg ne sértsünk senkit, és nem arra figyelünk, hogy mi is az Úr akarata. Nekünk mindenkor az Urunknak kell megfelelni, Neki tartozunk számadással.
Határozottan kijelenti Pál, ha embereknek akarna megfelelni, azzal azt hangsúlyozná, hogy ő nem Krisztus szolgája. Amennyiben az Úr szolgái vagyunk, mindenben az Ő akaratát kell követnünk, mindenkor az legyen a hangsúlyos, mit akar az Úr. Akkor is ezt tartsuk szem előtt, ha közben másoknak nemet kell mondani. A Galaták problémájának tárgyalásakor sem arra figyel, mit mondanak majd róla, hanem arra koncentrál, mit mond az Úr.
Pál azért ilyen határozott, mert tudja, hogy az evangélium nem egy vélemény az életről a sok közül, hanem Isten akarata minden ember számára. Amit Pál hirdet, azt nem ő találta ki, hanem az Úr Jézus bízta rá. Tőle kapta az evangéliumot. Saját életében megtapasztalta hatását, megállapította, hogy mindennél jobb, és mindenkinek erre van szüksége. Ezért mondja el mások számára is. Pál nem azért hirdeti az evangéliumot, mert megfizetik neki, hanem azért, mert átélte, hogy a jó hír gyökeresen átalakítja az embert. Mennyivel másabb lenne az életünk, ha komolyan vennénk az Úr Jézust, ha teljesen Rábíznánk magunkat, és tanácsa szerint élnénk napról napra.
Pál visszaemlékezik egykori életére, mert Jézus életében való felbukkanása vízválasztó volt a számára. Van egy Krisztus előtti élete, amelyben üldözte Krisztus tanítványait. Amikor megjelent Jézus az életében, megváltozott, és innentől kezdve Őt szolgálja. A hívő ember életében van egy egykor és egy most. Ha nem is ilyen látványos mindenkinél, mint Pálnál, azért felismerhető az egykor és most közötti különbség. Megjelenik-e ez a különbség az én életemben? Adja Urunk, hogy a most, az új élet legyen láthatóvá, hogy vegyék észre, hogy most már Krisztushoz tartozunk.


Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem


1. Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem, Mert nélküled az én erőm oly kevés, De hol te jársz előttem, nincs rettegés.
2. Szent irgalmaddal szívemet födjed bé, :/: Tedd örömben és bánatban csöndessé, Hogy hadd pihenjen lábadnál gyermeked, Ki szemlehunyva téged híven követ.
3. Ha gyarlóságom meg nem is érzené: :/: A vak homályból te mutatsz ég felé; Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem.


Isten áldásával.

2013. április 18., csütörtök

Vele ismét



E
lifáz gyötri tovább Jóbot, mindenáron rá akarja erőltetni a saját látását (Jób 22,1-20). Bűnössé nyilvánítja barátját. Úgy tekint rá, mint aki biztosra tudja, Jób vétkezett. Mennyire tisztában van ez az ember a másik életével, de ugyanilyen tisztában van a sajátjával is? Gondolkodjunk el mi is ezen, a saját életünket ismerjük-e olyan jól, mint a másokét?  Hiszen mások életével könnyebb foglalkozni, sőt nagyon tudjuk, mit kellett volna másképp csinálniuk, mit rontottak el, de a magunk életében felismertük-e a hibákat? Látjuk-e, mit csináltunk rosszul? Ha igen, akkor még nem késő az Úrhoz fordulni. Problémáink abból fakadnak, hogy legtöbbször nem Istentől kérjük a választ. Nem Őt keressük, és nem vele beszéljük meg problémáinkat, hanem külső tanácsadókra hallgatunk. Mai világunkban sok tanácsadó van, hiszen mindenki ért mindenhez, mások életében meg különösen is szeretünk kotorászni. Azonban az Úr elsősorban a mi életünkkel kíván foglalkozni. Előbb a saját életemet kell rendbe hozni, a magam kérdéseire kell a jó választ megtalálni.
Hasznára van-e az ember Istennek? - kérdezi Elifáz. Mennyire haszonban tudunk gondolkodni. A mai ember bukkan fel előttünk, aki mindenben csak a hasznot látja. Addig fontos számára minden és mindenki, amíg anyagi hasznot tud belőle húzni, amíg érdeke úgy kívánja. Sokszor még a házastársak is úgy tekintenek egymásra, mennyi hasznot hajt a másik, ki hoz több fizetést. Isten az embert nem termelésre, profitszerzésre teremtette, hanem azért adta az életet, hogy élő kapcsolatban legyünk Vele. Örüljünk az életnek, szeressük Őt és egymást. Szeretetre teremtett minket az Úr. Azért jött Jézus is el világunkba, mert Isten szereti az embert. Fia által hozta helyre  az elromlott kapcsolatot. Isten azt akarja, hogy mi mindenkor kapcsolatban legyünk Vele. Nem kényszerű, hanem őszinte, szívből fakadó kapcsolatra vágyik. Ő azt akarja, hogy ne kötelességből keressük Őt, ne formalitás legyen a csendességünk, hanem személyéért keressük. Önmagáért, szeretetéért legyünk a közelében. Az Igét is azért vegyük kezünkbe, mert Édesatyánk szavaira vágyunk. Motiváljon mindig az, hogy tudni akarom, mit mond az Atya. Mit mond életemnek az Ura, Aki kész volt értem halálba menni?
Igen, azt kell felismernünk őszintén, hogy Isten mégis szeret. Nem érdemeljük, nincs mit szeretni rajtunk, mert teljesen eltávolodtunk Tőle, ennek ellenére szeret. Mégis mindig ott van az életem mellett, lehetőséget kínál az új életre. Persze sokan azt mondják, távol van tőlük az Úr, de ez nem így van, a baj velünk van. Mi nem látunk, nem vesszük észre Őt, vagy nem akarjuk észrevenni. Ő mégis könyörül rajtunk. A bal oldali lator sem vett tudomást Isten akaratáról egész életében, ám a kereszten odafordult Jézushoz és megtapasztalta a kegyelmet. Mégis könyörült rajta az Úr. Jó tudnunk, hogy az örök élet nem érdem szerint van, hanem kegyelemből, mindenki számára. Az örök életet senki nem képes megszerezni, azt csak elfogadni lehet, bűnbánattal és hálával.
Lehet, elhatároztuk, nem keressük tovább Istent, nem figyelünk a szavára, legyünk úgy, mint Péter, és mondjuk: Uram, a te szavadra mégis kivetem a hálókat. Igen, az Ő szavára mégis fogjunk neki újra. Amit abbahagytunk, Vele kezdjük el ismét. A hangsúly ezen van: Vele.
 A Galaták között probléma támadt, elpártoltak az evangéliumtól (Gal 1,6-9). Jobban mondva, tévtanítás irányába mentek el, becsapódtak.  Hamis evangéliumot hirdettek nekik, és ők elfogadták. Evangélium azonban csak egy van, ez Krisztusról szól,  Ő van a középpontjában, és elmondja, mit tett értünk. Egyedül Krisztus által van a kegyelem, csak Ő segíthet és senki más. Ha valamit is mellé teszünk, meghamisítjuk az evangéliumot. Vizsgáljuk meg a szívünket, nem tettünk-e valamit az Úr mellé? Jó szándékunkat, vallásosságunkat, érdemeinket. Semmi nem számít Isten előtt, csak a kereszt. Egyedül Jézus haláláért van kegyelem.
Nincs más evangélium. Az ember sok mindent próbál jó hírként kezelni, aztán kiderül nincs más segítség számunkra, csak egyedül Jézus. Csak Ő menthet meg minket. Pál megdöbbent azon, hogy gyorsan elfordultak az Úrtól. Igen, az ember szíve csalárd, nagyon könnyen elcsábul pótmegoldások, idegen istenek felé. Mennyi bálvány van ma, amiben bízunk, amitől várjuk a megoldást. Pedig Isten elküldte számunkra Fiát, Jézust. Ő a megoldás. Nincs más. Ő az élő víz, ami által megújul életünk.  Lássuk meg, hogy egyedül az Ő Lénye által olthatjuk el lelki szomjúságunkat. Tőle kaphatunk el nem múló békességet. Bármit kínál a világ, ne feledjük, nincs más: csak Jézus. Ő az Élet. Minden más hazugság. Ne engedjük magunkat elcsábítani, hanem bízzuk Rá magunkat Jézusra. Már eddig is megtapasztaltuk hatalmát és szeretetét, hát maradjunk továbbra is oltalma alatt. Maradjunk meg a keskeny úton, mert az életre visz. Maradjunk ezen az úton, akkor is, ha kevesen járnak rajta.



JÖJJ EL AZ ÉLET VIZÉHEZ


1. Jöjj el az élet vizéhez,
Nélküle szomjas a szív!
Átok alól szabadulsz itt,
Hű Urad Ő, aki hív.
Jöjj hát, siess! Jöjj, vár reád
Béke a földön, az üdv odaát!
Itt van az élet, a forrás!
Nincs sehol és soha más!

2. Jöjj újulásra, e vízben
Új a hit és szeretet.
Eltűnik itt, ami régi,
S kezded az új életet.
Jöjj hát, siess! Jöjj, vár reád
Béke a földön, az üdv odaát!
Itt van az élet, a forrás!
Nincs sehol és soha más!

3. Jöjj hát az élet vizéhez,
Jézus kínálja neked,
S árad az élet belőled,
Kútfeje lesz a szíved!
Jöjj hát, siess! Jöjj, vár reád
Béke a földön, az üdv odaát!
Itt van az élet, a forrás!
Nincs sehol és soha más!


Isten áldásával.