N
|
em jutottak
előrébb a vigasztalók Jóbbal, de önmagukkal sem (Jób 15,1-16). Elmondtak már
egy csomó beszédet, de ugyanott tartanak. Elbeszélnek egymás mellett, mert nem
értik meg a szenvedőt, vagy talán nem is akarják. Elmondják saját véleményüket,
sőt rá akarják erőltetni látásukat, mert úgy vélik, ha Jób elfogadja
elméleteiket, minden rendbe jön. Nem éreznek vele együtt, nem figyelnek lénye
rezdüléseire, nem rezonálnak szenvedésére.
Mi előrébb vagyunk-e sokévi bibliaolvasás, istentiszteletlátogatás után?
Jobban ismerjük-e, jobban értjük-e Istent? Mintha mi is ugyanott tartanánk,
mint amikor először kézbe vettük Isten Igéjét. Jobban ismerjük-e egymást, mint
korábban? Jobban megértjük-e a másikat, és tudunk-e együtt érezni mások
fájdalmával? Az Úr mélyebb megismeréséből, a tudatos csendességből fakad az
egymás iránti türelem, a másik megértésére való törekvés. Az Úr Jézus sokat
volt csendben az Atyával, amikor kilépett a csendből az emberek közé, abból
mindig valami jó született. Csend előzte meg a tanítványok elhívását, a Hegyi
Beszédet, és sok gyógyítást. Amit az Atyával való közösségben kapott, azt
szétosztotta az embereknek.
Tovább gyötrik egymást rendületlenül, úgy tesznek, mintha a lelkigondozás
birkózás lenne. Legyőzni akarják Jóbot és nem odasegíteni az Úr közelébe. Pedig
arra van szükség, engedjük, hogy megjelenjen Isten országának békességet
árasztó légköre. Engedjük, hogy az Úr kerüljön a középpontba, és ne mi legyünk a
főszereplők. Itt a barátok akarnak szerepelni, ők a fontosak, és nem Isten.
Nekik kellene megjeleníteni Isten irgalmas szeretetét, de képtelenek rá.
Jelenítsük meg mi Isten irgalmasságát, szeretetét, kegyelmét. Engedjük, hogy
az Ő lénye áradjon rajtunk keresztül. Hiszen Ő rajtunk keresztül akar
megnyilvánulni. Általunk kívánja a világba eljuttatni az Ő indulatát. Pál azt
írja, hogy „Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is volt”
(Fil 2,5). Milyen indulat volt Benne? Ha elolvassuk a Filippi levél második
fejezetének további verseit, megtudjuk. Próbáljuk lassan, teljes csöndben
elolvasni, engedjük végig szavanként lényünkön, és figyeljük az Urat, majd újraolvasva tekintsünk önmagunkba.
Tegyük fel a kérdést: Ilyen vagyok én? Ez az indulat jelenik meg általam?
Ha pedig rádöbbenünk a köztünk és az Úr között levő különbségre, kérjük, hogy
tanítson, vezessen, formáljon bennünket. Akarjunk Tőle tanulni, akarjunk Hozzá
hasonlítani. Maga is azt kéri: „tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és
alázatos szívű vagyok, és lelketek nyugalmat talál” (Mt 11,29). Tehát van
feladatunk mára is, vegyük komolyan és tanuljuk meg az Úr által elő írt
leckét. Bizony, azért mondja, mert ezt meg kell tanulnunk, és Ő el is várja,
hogy a leckét jól tudjuk, sőt számon is kéri. Legyünk őszinték, és mondjuk ki,
hogy ez a lecke nehéz, de pont ezért állandó gyakorlásra van szükség. Ezt nem
lehet bemagolni, csak folyamatosan gyakorolni. Az Úr megadja hozzá az erőt és a
kitartást.
Jó olvasni Pál sorait, és jó elgondolkodni rajta, hiszen az új élet
lényegét fogalmazza meg (Rm 14,5-12). Akit az Úr elhívott, az már az övé, az már
nem élhet magának, hanem egyedül az Ő Urának. Szépen vezet minket Pál, nem
engedi, hogy a haladás különbségeire, egymás gyengeségeire figyeljünk. Azt
kéri, amit teszünk, hittel és hálaadással tegyük. Ne szokásból cselekedjünk,
hanem mindent az Úrért tegyünk.
A Krisztusban lévő ember az Úr tulajdona, akár itt van ebben a világban,
akár meghalt. Így azután, amíg itt vagyunk, Neki éljünk, az Ő akarata legyen mindig előttünk. Ne feledjük, hogy nekünk is oda kell állni az Úr ítélőszéke
elé, és ott magunkról kell számot adni. Megszoktuk, hogy mindig másokkal, a
másik hibáival foglalkozunk, pedig az Úr a saját életünkről akar velünk beszélni.
Így már most tanuljuk meg a magunk életét az Úr elé vinni, magunknak olvasni az
Igét, és saját életünket megváltoztatni.
A keresztyén gőg ellen lép itt fel Pál; voltak, akik magukat különbnek
tartották, mert ők mertek enni a bálványáldozati húsból, aki, nem mert enni, azt
lenézték, gyenge hitűnek tartották. Jó meglátni, hogy előrehaladásunk, hitben
való megerősödésünk is az Úr munkája. Adjunk érte hálát és segítsük azt, aki
még nem tart ott, ahol mi.
Taníts, Uram, meghajlani
1.
Taníts, Uram, meghajlani,
Mint szélben az arany kalász!
Hajoljak meg, ha Szentlelked
Reám fuvall s porig aláz!
2.
S dacos szívem ha ellenáll,
Midőn a Lélek rálehel,
Jöjj tűz gyanánt, s a dac, a gőg
Lelked tüzében égjen el!
3.
Mint bősz hullám, mely megtörik,
Ha parthoz űzi zúgó szél,
Úgy törjön össze szívem is,
Amint Tebenned partot ér!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése