Bízzatok!

A

 mai ószövetségi szakaszban (Ézsaiás 22,15-24)a prófétát Sebná kancellárhoz küldi az Úr. Feladata továbbítani isten számon kérő ítéletét. Az Úr megítéli az udvarmestert, mert nem azt tette, amivel megbízta. Visszaélt hatalmával, amit saját karrierjének építésére használt, és nem Izráel népét vezette a helyes úton. Nem hitte el a próféta üzenetét, így a pogány népek segítségében bízott, azt mondva, majd Egyiptom megvéd az Asszíroktól. Az elhurcolásról a fogságról szóló próféciát elvetette.  Az előkelő helyre és előre elkészített sírbolt azt üzente, nem lesz semmi abból, amit Ézsaiás mond. Itt fogok meghalni, nem lesz fogság. Az elbizakodott főembernek meg kell hallania Isten ítéletét. A prófétával szemben éreztetheti hatalmát és fölényét, de Istennek szemben alul marad: „Keményen megfog téged az ÚR, és erős hajítással messzire elhajít” (17). Istennek van hatalma, a magát felmagasztalót megalázni. Isten gyermekeinek soha nem szabad elfelejteni, hogy minden lehetőséget, tudást, hatalmat, még a társadalmi vagy egyházi pozíciót is Tőle kapták. Ha ezt elfelejtjük, az Úr elveszi a tisztséget, megfoszt az állásunktól. Ha nem töltjük be Istentől rendelt küldetésünket, az adott helyen kimozdít belőle. A szolgálati hely, a tisztség nem értem, hanem a ránk bízottakért van.

„Azután Eljákimot, Hilkijjá fiát nevezem ki szolgámmá” (20). Isten országában sincs pótolhatatlan személy, még Júdás helyét is átvette más. Isten országában nem az egyéni érdekek érvényesülnek, hanem mindig Isten akaratának a megvalósulása van szem előtt. Pál apostol életében gyönyörűen megláthatjuk ezt a szempontot. Amikor búcsúzott az efézusi vénektől, elmondta nekik, hogy sok szenvedés és fogság vár rá, majd így folytatja: „De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról.” (ApCsel 20,24). Ebből kitűnik, hogy Pál úgy tekint apostolságára, hogy azt Jézustól az evangéliumról való bizonyságtételért kapta. Pál mindent alá is rendel ennek a feladatnak. Életének és halálának is ezt a célt kell szolgálnia.

Az új udvarmester kinevezésekor messiási kijelentés is elhangzik. Dávid kulcsa az Úr Jézusnál van, Ő az Aki, ha kinyit egy kaput senki nem zárhatja azt be, és fordítva is igaz. Ha az Úr megnyitja a szolgálat lehetőségét senki nem képes azt előttünk bezárni, akkor sem, ha sokan ellenzik és mindent megtesznek a sikertelenségünkért. De azt is komolyan kell venni, ha Ő bezár egy kaput, lezár egy utat, ne törjük be erőszakkal, mert akkor az már nem válik áldássá.

Márk evangéliumában (6,45-52) nehezen mozduló tanítványokat látunk. Talán furcsálljuk azt a kifejezést Jézussal kapcsolatban, hogy kényszerítette őket, de nem akarnak mozdulni, nem akarnak engedelmeskedni. Leragadtak a kenyérszaporítás csodájánál, a nép elismerő szavainál. a kényszerítés nem fizikai erőszakot jelentett, hanem határozott és erélyes fellépést, amelynek ellentmondani nem lehet.

Milyen érdekesek is a tanítványok, mennyire az érzelmeik a hangulatuk sodorja őket. Korábban maguk kérték Jézust bocsássa el a sokaságot, most pedig ők nem akarnak még megválni az emberektől és Jézustól. Azt gondolják, ha most elmennek, kimaradnak valamiből, azonban Jézus is egyedül szeretne maradni. Másrészt az is benne van, nem szükséges mindenütt ott lenni. Nekünk is meg kell ezzel küzdeni, hányszor megsértődünk, ha elküldenek, ha azt mondják, ez most nem ránk tartozik. Meg kell tanulni mindenkor elfogadni az Úr akaratát, most előre küldi tanítványait magukban. Újabb feladat újabb vizsga, most derül ki az élet viharában, hogy hol is tartanak. Egyedül kell megoldaniuk egy újabb, de az előbbihez hasonló helyzetet. Úgy tűnik mintha, megismételtetné az Úr a feladat elvégzését, mert amikor Gadara partjai felé hajóztak, nem álltak a helyzet magaslatán. Nem tanítványi módon oldották meg a feladatot.

Jó meglátnunk azt is, hogy Jézus nem rutinból végzi feladatait. Nem azt mondja, hogy már megy magától a gyógyítás, a csodatétel, a tanítás, hanem a mikor magára marad, felmegy a hegyre imádkozni. Szüksége van az Atyával való közösségre, az imádság köti össze Isten világával, mint a köldökzsinór a csecsemőt az anyával. A mi életünk is akkor fog megfelelően működni, ha ez a lelki köldökzsinór egészséges, mindig csatlakozik Jézushoz.  Figyeljük meg, Jézus elküldi tanítványait és így alakítja ki az imádsághoz szükséges környezetet. Van, amikor nekünk is félre kell állítani mindent, annak érdekében, hogy csendben lehessünk az Úr előtt.

Amikor Jézus távol van, akkor is tudja, mi történik övéivel.  Jézus naprakész volt a tengeren történtekből, látta küszködésüket és elindult a segítségükre. Így jön felénk is az Úr, a magunk küszködései közepette, és Ő mindig időben érkezik.

A tanítványok azonban megint leszerepelnek problémamegoldás terén. Előbb újra a régi és elavult módszereikkel küszködnek, majd pánikolnak, mert nem ismerik fel a vízen közeledős Urukat.  Hányszor hasonlítunk mi ezekre a tanítványokra, nem használjuk hitünket, hanem kapkodunk és félünk. A tanítványok tulajdonképpen ismét megbuktak, hiszen nekik már nem kellett volna megijedni, hanem használhatták volna hitüket és lecsillapíthatták volna a szelet, vagy segítségül hívhatták volna, mennyei Atyjukat, hit és ima által.  Ha tudatosítják, hogy Jézus tanítványaként nem veszhetnek el, mert küldetésük van, elkerülik a pánikot. Jó azonban látni, hogy pánikoló tanítványait megszólítja: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” Szomorú a történet végi megállapítás, de sajnos ránk is érvényes, nem okultak a kenyerekből. Látták Jézus csodáját, átélték hatalmát, de nem hitték, hogy ez a hatalom Jézus távollétében is érvényesül. Amikor félelmes viharok gyülekeznek fejünk felett, ne a sötét felhőkre nézzünk, hanem hívjuk Jézust a hajóba, mert ha Ő jelen van, a vihar elcsendesedik.  Bízz Benne, mindenkor!

A mélyből kiáltok, Jézus

A mélyből kiáltok, Jézus,

A bűnöm verme, de mély!

Rám omlott az átok, Jézus,

Oly szörnyű, sötét az éj!

Ha nem jössz segélyre, Jézus,

Kialszik minden remény

És itt a vak éjbe’ Jézus,

A mélybe’ veszek el én!

Te mindent vállaltál, Jézus,

Kínt, szégyent ott fenn a fán,

És értem meghaltál, Jézus,

A véres, bús Golgotán.

Nagy üdvöt szereztél, Jézus,

S én hittel elfogadom,

A szívem cserébe, Jézus,

Tenéked odaadom.

Ó, Téged szeretni, Jézus,

A szívem boldog joga,

És Téged követni, Jézus,

Az élet célja maga.

Tevéled haladni, Jézus,

A mennyek felé menés,

És Nálad maradni, Jézus,

Az béke megpihenés.

A Lelked vígasztal, Jézus,

És Ő ad mindig erőt.

A lelkem magasztal, Jézus,

S megvall a világ előtt.

Örömmel megyek be, Jézus,

Tehozzád a mennybe fel,

S ott fenn az egekbe’ Jézus,

Te rólam vallást teszel.

Isten áldásával.

Áldáscsatorna

S

okadik fenyegető jövendölés ez, amely most elhangzik (Ézsaiás 22,1-14). De eddig egyiket sem vették komolyan. Izráel népe, továbbra is a maga útját járja, és nem akarja magát Istenre bízni. Nézzük meg azonban, hogy mi komolyan vesszük-e a jeleket, amelyek ma körülöttünk történnek? A földrengések, és más természeti katasztrófák, a népek tengerének háborgása mit vált ki belőlünk? Hogyan reagálunk ezekre az eseményekre? Közömbösök vagyunk, mert mindennap hallunk és látunk megrázó eseményeket, vagy komolyan vesszük Isten üzenetét, és készülünk az Úr visszajövetelére. De nem mindegy hogyan várjuk Őt, úgy ahogyan a nagy pesti árvíz idején sok főúr és nemes, aki biztonságuk tudatában bálon vettek részt, mulattak, míg sokakat elsodort az ár. Nehogy mi is hozzájuk legyünk hasonlóak megmentettségünk tudatában, hanem mentsük a lelkeket, amint akkor Pesten is voltak, akik életük kockáztatásával mentették a bajban lévőket. Mi nem tudunk senkit megmenteni, de ismerjük a Megmentőt, az Úr Jézus Krisztus, és az a feladatunk, hogy Hozzá vezessük a most még a pusztulás felé haladókat.

A próféta siratja népét, fáj neki, hogy nem kerülték el azt, ami elkerülhető lett volna. A pusztulás, a szenvedés a fogság mind elkerülhető lett volna, ha komolyan veszik Isten üzenetét, megtérnek az Úrhoz. Csak annyit kellett volna tenni, hogy felszámolják a bálványokat, lemondanak a külső segítségről, és teljes szívvel Istenre bízzák magukat. Hányszor megtapasztalták eddigi történelmük során, hogy Isten oltalmára bízták magukat. Ilyen volt az Egyiptomból való kivonulás, majd a Vörös-tengeren való áthaladás is, ők nem tettek semmit, csak várták, hogy Isten cselekedjen. Akkor Izráel nem csalódott Istenében, hatalmasan megtapasztalta segítségét, ám most nem bíztak Benne. De meg kellett tanulni, hogy az emberi segítség mit sem ér.

A nép bízott vezetőiben, azok elmenekültek. Aki emberben bízik, mindig csalódik. Az Istenhez való fordulás helyett saját tapasztalataikban, erejükben, az épületek oltalmában, a víz és élelem tartalékban bíznak. Úgy vannak, majd csak kibírjuk valahogy. Isten ott van, és várja a bűnbánatot, de ehelyett vigasság van, de a vigasság álarca mögött, már a lemondás, a reménytelen beletörődöttség található. Az igazi biztonságot és békességet Isten kínálja, a pótszerek csak álarcként szolgálnak, de a lélek számára nem nyújtanak megoldást.

Folytatódik Jézus és a tanítványok találkozása az Úrhoz ragaszkodó sokasággal (Márk 6,35-44). Megható ezeknek az embereknek az ige utáni vágya, az áldozatkészségük, amivel vállalják az egész napos fáradtságot, és figyelmet.  Ez a sok ember nem rombolás végett, tartózkodik együtt, nem akarnak senkit eltávolítani, ők kapni szeretnének, nekik Jézusra van szükségük.  Jézus sok mindenre tanította őket, milyen érdekes, hogy ezek a régen élet emberek képesek voltak a sokféle üzenet vételére, és a hosszan tartó tanítás sem fárasztotta ki őket. Az Úr nem csupán egy gondolatot taglalt huszonöt percben, hanem széles skálán mutatta be Isten országát a számukra. Érdekes módon senki nem fáradt bele, nem oszlott fel a tömeg hanem, itták az igét, mert megtapasztalták a Pásztor szeretetét, törődését.

Ellenben a tanítványok szívébe a keserűség és a féltékenység démona költözött. Nem bírták elviselni, hogy a sokaság miatt az eltervezett csendes nap elmarad. egésznap várták majdcsak elküldi őket Jézus, és csak ők lesznek vele, ihatják a szavait, örülhetnek dicséretének. De nem így történt. Ezért oda állnak Jézus elé és felszólítják, küldje el az embereket. Döbbenetes hová jutnak, a szolga mondja meg Urának, mit tegyen. Nézzünk őszintén szembe önmagunkkal, nem szoktunk mi is így járni, mi diktáljuk Jézusnak, hogy mit tegyen? Pedig az eredeti rend az, hogy az Úr mondja meg a szolgának, mit kell tennie, a szolga pedig igyekszik maradéktalanul teljesíteni Ura akaratát.

Jézust azonban nem lehet sem irányítani, sem befolyásolni, így azután a tanítványoknak mondja meg, adjanak enni a sokaságnak. Azok megdöbbennek. A keserűség, az elégedetlenség megbénítja őket. Nem gondolnak arra, ha Jézus ezt mondja, akkor képesek is megtenni, csak meg kell keresni a módját. Ők megsértődnek, mit gondol Jézus, majd ennyi embernek ők fognak bevásárolni? Ha ismernék Urukat, tudnák, hogy nem erről van szó, azt kéri, hogy nézzenek Őrá, az Ő lehetőségeire, és ehhez adják hozzá azt, amijük van. Ők nem akarták teljesen Jézusra bízni magukat, biztonságukat egy tartalékhoz kötötték. Tipikusan olyanok, mint mi. Nekünk is saját tartalékunk adja a biztonságot. Pedig, aki Istenének átad mindent, az csodadolgokat tapasztalhat meg.

Az Úr a jelenlévőket rendre, fegyelemre és türelemre tanítja. Mindenkinek a maga csoportjában kell kivárni, amíg sorra kerül. bizony ezeket nekünk is tanulgatni kell.

Láthatjuk, hogy az Úr Jézus mennyire kapcsolatban van az Atyával, nem cselekszik addig, amíg felfelé nem tekint. Ez a tekintés azt jelenti, Istenre néz, Tőle várja a megoldást. Az Atyától kapott belegyezés áldásban nyilvánul meg. Az Atya akarata nyomán történik a csoda, amely jellé válik. Jel az Élet kenyeréről, amelyre a sokaságnak szüksége van. Az átélt csoda szemlélteti az emberek számára, Isten jelenlétét. Jézusban Isten van jelen, ehhez mérten reagáljanak. A megáldott darabokat a tanítványoknak kellett továbbadni, így ők lette a csoda az áldás csatornái, rajtuk keresztül jutott el az áldás az emberek felé. Mi is ilyen csatornaként vagyunk jelen a világban. A mi feladatunk Jézusnak odatartani az életünket, hogy áldásait átvehessük.

Meg említeném még, hogy a bőség után Jézus odafigyel a maradékra, össze kell gyűjteni, nincs pazarlás. Amit Isten ad meg kell becsülni, még a felesleget is. Ez nincs benne, de lehet, hogy, akik átélték ezt a csodás megvendégelést és bőségesen jóllaktak, a maradékból vittek azoknak, akik nem lehettek jelen, akiknek esetleg csak szűkösen volt mit a tányérra tenni.  Már Jézus tanítgatja a jelenlevőket arra, amit később Pál így ír: „a mostani időben a ti fölöslegetek pótolja azok hiányát” (2Kor 8,14). Ezt a leckét nekünk sem volna ártalmas megtanulni.

Ki Istenének átad mindent

Ki Istenének átad mindent,

Bizalmát csak belé veti.

Azt csudaképpen őrzi itt lent,

Ínség, baj közt is élteti.

Ki mindent szent kezébe tett,

Az nem fövényre épített.

A súlyos gondok mit használnak,

A sóhaj, sok jajszó mit ér,

Ha sebeink még jobban fájnak

S minden nap kínunk visszatér.

Így terhünk egyre súlyosabb,

Ha lelkünk búnak helyet ad.

Csak légy egy kissé áldott csendben:

Magadban békességre lelsz.

Az Úr-rendelte kegyelemben

Örök, bölcs célnak megfelelsz.

Ki elválasztá életünk,

Jól tudja, hogy mi kell nekünk.

Zengj hát az Úrnak, s járd az utat,

Mit éppen néked Ő adott.

A mennyből gazdag áldást juttat,

S majd Jézus ád szép új napot.

Ki Benne bízik és remél,

Az mindörökké Véle él.

Isten áldásával.

Meghódol lelkem

A

 babiloni birodalom bukását látja a próféta (Ézsaiás 21,1-17), annak a népnek az elestét, amelyik annyi fájdalmat és szenvedést hozott Isten népére. A prófécia által a meggyötört, fogságban élő nép reménységet kap, felcsillan előttük a boldog, szabad jövendő képe. Babilon a csodált és gyűlölt birodalom eltűnik a népek süllyesztőjében, ezáltal a rabok visszatérhetnek földjükre. Ezt a csodát az Úr végzi majd el, ebből a kijelentésből lehet erőt meríteni és felkészülni arra az időre, amikor eljön a hazamenetel ideje. Fel kell készülni, nehogy váratlanul érje őket az a nap és a hazamenetel helyett pogány földön maradjanak, mert reménység híján teljesen Babilonhoz kötődtek érzelmileg és gazdaságilag is. Ez a veszély Isten mai gyermekeit is fenyegeti, túlságosan a jelenlegi világhoz kötődünk, megkövéredik a szívünk a jóléttől, a kényelemtől és mivel jól érezzük itt magunkat nem is vágyódunk máshová. Vágyódunk-e még Isten országába? Várom-e még igazán szívből az Úr Jézust vissza? Ha ma jönne, örömmel mennék-e vagy már annyira ide kötődöm, annyi mindent felhalmoztam, hogy nem is tudnám itt hagyni? A gazdag ifjú sem tudott elszakadni meglévő értékeitől, biztonságot nyújtó vagyonától.

Ebből az igerészből megláthatjuk az ember máig sem változó természetrajzát. Ragadozó, pusztító természettel rendelkezik. Hatalmát, a belőle fakadó lehetőségeit öncélúan használja fel, nem az a célja, hogy közösen és békességben élve, egymás mellett haladva építse és gondozza a reá bízott világot. Az ember szíve változatlan maradt az eltelt ezredévek alatt, ma is sajnos ez a jellemző, amit a próféta Babilonról ír csal és pusztít.  Ezért látunk mindenfelé éhezőket, munkanélkülieket, hajléktalanokat, elégedetlenségükben lázadókat, és hatalmon levőket, akik erőszakkal mentik magukat, hatalmukat és azt, amit összeloptak. Lehet bármilyen társadalmi formáció, kerülhet bármilyen párt hatalomra, az ember szíve nem változott. Bár meglátnánk, hogy nem jó ez így, de csak Jézus Krisztus által van esély a változásra. Akkor, ha engedem, hogy szívem Jézus meghódoltassa, Ő lesz életem Vezére, így az Ő gondolata indulata fog betölteni, és erre nagyon nagy szükségünk van. Pál is ezt kéri: „Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt” (Fil 2,5). Milyen indulat volt Őbenne? Ha tovább olvassuk Pál írást a Filippi levélben megtudjuk. De az Úr Jézus is kérte tanítványait, hogy tanulják meg Tőle, hogy Ő szelíd és alázatos szívű. Ezt látjuk is, nem az ember fölött uralkodni, őt kizsákmányolni, legyőzni jött, hanem az Őt kifosztó, megszégyenítő, és végül keresztre feszítő embert megmenteni jött. Jézus nem elvett tőlünk, hanem önmagát adta oda értünk a kereszten. Ez az Ő indulata, önmagamat adni a másiknak és a másikért.

A Keresztelő János haláláról szóló elbeszélés után, a tanítványok kiküldetésükről való visszatérésükről olvasunk (Márk 6,30-34). Ismét megláthatjuk a tanítványi élet ritmusát. Tőle indulni és Hozzá visszatérni. Ez-e az én ritmusom? A tanítvány nem független Urától, és nem azt teszi, amit akar, nem maga szabja meg az idejét, hanem mindenben Jézusra figyel. Így van ez nálunk is? Inkább azt látni, hogy mi szeretjük megszabni életünk ritmusát, mi döntünk munkás és szabad időszakokról. Pedig az ige azt mutatja, hogy Jézus mindenkor nagyon jól tudja, mikor van övéinek pihenésre, feltöltődésre szüksége. Aki Rábízza magát, annak nem kell félnie a belefáradástól, kiüresedéstől, mert idejében megpihentet és felüdít jelenlétével, igéjével.

Még azt is lényegesnek látom, hogy amikor visszatértek Jézushoz a tanítványok mindent elmondtak Neki. Tehát beszámoltak az elvégzett munkáról, az eredményekről, és kudarcokról is. Mi beszámolunk-e Urunknak egy- egy nap végén, arról, amit a nevében tettünk? Van egyáltalán miről beszámolni? Vagy csak a saját érdekünkben, megélhetésünkért végzett feladatokról tudnánk beszámolni? Tudunk-e beszélni arról, amit Isten országáért, az emberek új életre vezetéséért tettünk. Vagy életünk csak az elvesző eledelért való fáradozásról szól? Jézus ezt mondja: „Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért” (János 6,27).

Jézus kiveszi tanítványait a sokaságból, sőt kiviszi őket a népszerűségből, a csendre, a Vele való létre. Mivel sok ember vette körül őket fenn állt a veszély, hogy a tanítványok csodás tetteit hallva, az emberek őket kezdik dicsőíteni. Istenről, Jézusról a tanítványokra irányult volna a figyelem. A tanítványok nem azért vannak itt, hogy sikereik fényében, fürdőzzenek, hanem életre segítsék kortársaikat. Önmagunk túlértékelésétől az elrejtettség, a Jézus való napi csendesség tud megvédeni.

Azt látjuk, hogy végül nem tudtak egyedül lenni Jézussal, mert mire a kijelölt helyre érnek, már várják őket. Azonban a csónakban levő idő is megadta számukra a pihenést és a feltöltődést, illetve az átélt történések, csodák helyrekerülését. Mert szükség van arra, hogy életünkben is helyére kerüljenek a dolgok. Amit Isten végzett el azért Övé a dicséret. A próféta elmondja milyen is az, amikor minden a helyére kerül. „Tied Uram az igazság, mienk pedig orczánk pirulása” (Dániel 9,7).

A csónakban helyükre kerülnek a dolgok és a tanítványok. Így már, amikor a nagy sokaság fogadja őket, a magány és csend helyett, már a Pásztor szemével látja a népet.  Itt is megláthatjuk Jézus indulatát, mennyire elfogadja, hogy másként alakult minden, mint ahogy eltervezték. Alázattal veszi az Atya kezéből a jelenlévőket, és vállalja, őket, mint jó Pásztor. Az emberi lét minden nyomorúsága és igazsága benne van ebben a jelenetben. Jézus nélkül az ember olyan kiszolgáltatott és veszélyeztetett ebben a világban, mint a bárányok pásztor nélkül. Amit a pásztor nyújt a nyájnak, azt egyedül Jézus képes megadni a számunkra.  Azért olyan elesett a mai ember is, mert keresi az oltalmat, a biztonságot, a nyugodt megélhetést, de nem találja, mert nem jó helyen keresi. Jézus az a Pásztor, aki mindezeket meg tudja adni. Ezért hívogat magához így: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.  Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű” (Máté 11,28-30).

Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség

1. Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség, Szentháromságban ki vagy egy Istenség. Csak téged illet minden tisztesség, Mert téged ural az egész föld s ég.

2. Imád a nagy ég ő teljességével, Mondván: szent, szent, szent az Úr felségével! Teljes a föld s ég dicsőségével, Seregek Ura erősségével!

3. Imád a földnek kiterjedt nagysága, Mind e világnak nagy hatalmassága; A sok népeknek minden országa, Roppant táborok sűrű sokasága.

4. Imád téged a napnak fényessége, Az éjszakának titkos setétsége; Imád a holdnak ő teljessége: A csillagoknak szép ékessége.

5. Imád a tenger s a vizek folyása, A sok hegyeknek magas fennállása; Minden szeleknek széjjeloszlása S a madaraknak ékes szólása.

6. Imádlak én is téged, Teremtőmet, Gondviselőmet és Idvezítőmet, Megszentelőmet s erősítőmet: Én Istenemet, egy Segítőmet.

7. Imádlak téged, Urát kezdetemnek, Urát végemnek s egész életemnek, Fő szerző okát a természetnek, Halálnak Urát és kegyelemnek.

8. Imádlak téged, egyedül Uramat, Nem vetem másban én bizodalmamat; Mikor imádlak, halld meg én szómat, Írd be könyvedbe hódolásomat.

Isten áldásával.

Gyenge pontjaink

M

ilyen nehezen adja fel az ember a saját elképzeléseit. Mindenáron keresztül akarja vinni azokat, akkor is, ha nyilvánvalóan rosszak, és kudarcra vannak ítélve. Különösen egy fiatalt nehéz eltántorítani, a rossz barátoktól, a helytelen életformától, és a meggondolatlan, sokszor felelőtlen párkapcsolattól. Amit fejünkbe vettünk azt végig akarjuk vinni, figyelmeztetések ellenére is.  Így volt ezzel Izáel népe is (Ézsaiás 20,1-6), már nem először mondja a próféta, hogy az Asszíria elleni koalíció el fog bukni. Az a két ország, amelynek pártfogását keresik, alulmarad az asszírokkal szemben. A próféta hirdeti, Izráel maradjon meg az Úrban való bizalomnál. Ne féljenek, mert Isten elég, másra nincs szükség. A kegyelem elég a mi számunkra is. De hát rojtosra beszélheti a száját Ézsaiás, nem hallgatnak rá. Úgy vannak, mint korábban volt Bálám. Isten világosan megmondta neki, hogy ne menjen el a Moáb követekkel, mert nem átkozhatja meg a zsidó népet. Azonban Bálámot nem lehetett eltántorítani elhatározásától, szíve a jutalmon, a jó lehetőségen csüngött, így el sem jutott igazán hozzá Isten akarata. Addig erősködött, míg végül az Úr azt mondta, hát menj.  De ez az út nem Isten akarata volt, akkor sem, ha a végén rálegyintett, és elengedte Bálámot. Bizony gyakran vagyunk mi is így, kierőszakoljuk saját akaratunk jóváhagyását. De jegyezzük meg, ha Isten végül meg is engedi, hogy megtegyük, amiért annyit nyafogtunk, ami nélkül „élni sem tudnánk” az még nem az Ő akarata, csak rálegyintett, és azt mondta, menj. Azonban ennek az útnak mindig megvannak a következményei.

Azt is figyeljük meg, hogy a prófétának teljes életét igénybe veszi a prófétai szolgálat. Most le kell vetnie zsákruháját, saruját, és mint egy rabszolgaszíjra fűzött fogolynak kell a nép elé állnia. Isten szolgálata egész lényünket, teljes mivoltunkat kéri. Ézsaiás sem mondja, ezt már nem vállalom, kinevetnek és megvetnek az emberek. Az üzenet átadása ezt a teljes alázatot igényli. Nem tart vissza semmit, mindent az Úr rendelkezésére bocsát, csak célba érjen Isten üzenete. Az Úr Jézus is mindent, még az emberi méltósághoz való jogát is odaadta szenvedései közepette és ott a Golgotán. Mindezt azért tette, hogy megvalósuljon az Atya akarata, és megmenekülhessünk a kárhozattól. Milyen jó, hogy Ő nem mondta, Atyám ez sok, ezt már nem kérheted tőlem. Jézus nem hangsúlyozta a jogait, nem mondta: nekem is jár a megbecsülés, a család öröme, a békés nyugodt élet és majd a megérdemelt nyugdíjaskor. Ő mindezekről értünk lemondott, mert számára mindennél fontosabb volt a mi életünk, üdvösségünk. Hát nem szomorú, amikor mi annyira ragaszkodunk a földi dolgokhoz, a test kényelméhez, jogainkhoz?

Megdöbbentő, hogy csak a rabmenetben döbbennek rá, hogy nem abban bíztak, akiben kellett volna. Időben is felismerhették volna. Vajon mi látjuk-e, hogy amiben bízunk, az előbb-utóbb elbukik, és ez a felismerés oda fordítja-e szívünket, az Úrhoz, Aki igazán tud rajtunk segíteni?

Folytatódik Heródes király története (Márk 6,21-29), a király szívesen hallgatta Jánost. Azonban ez még nem elég, mert nem követte ennek megfelelő cselekedet. Örült Jánosnak, az igének, de nem vette azt komolyan. Nemcsak védelmébe kellett volna venni, hanem megtenni, amit mondott. Itt még megfordulhatott volna Heródes élete, azonban nem merte meghozni élete legfontosabb döntését. A legfontosabb döntés mindig az, amikor Isten megszólít, és kijelenti akaratát és mi arra válaszolunk. Nagyon lényeges milyen választ adunk. Heródesnek el kellett volna bocsátania a testvére feleségét, mert ez a kapcsolat, nem Istentől, hanem a gonosztól volt. Isten igéje világosan megmondta: Ne paráználkodj!

Azonban a király és a felesége úgy döntött, hogy nem a bűntől, hanem a prófétától szabadulnak meg. Erre el is jött a megfelelő alkalom. Mert az mindig eljön, de ettől még ez nem Isten akarata. A rosszat is megcselekedhetjük, de attól, hogy sikerül véghezvinni, az nem Isten akarata.

Heródiás kereste az alkalmat János eltávolítására, és meg is találta. Hogyan? Kihasználta Heródes gyengepontját. Ismerte, tudta jól, mi a gyengéje és azon keresztül érte el a célját. Hasonlít ez a történet Sámson és Delila esetére, ott is megvan a nagy, erős, és legyőzhetetlen férfinak a gyöngéje, a nő. Delila is kihasználta, így tett Heródiás is. Azért lényeges ez a mozzanat, mert nekünk is vannak gyenge pontok az életünkben, a szívünkben és a sátán ezekkel tisztában van. Előbb utóbb ki fogja használni őket, de megakadályozhatjuk ezt, ha szembenézünk velük és számba vesszük a réseket, ha ez megtörtént az Úr elé vihetjük, és Ő be tudja tömni ezeket a réseket.

Itt már olyan lendületbe jöttek a dolgok, hogy nagyon nehéz megállítani a zuhanást, de nem lehetetlen. Isten mindig kínál lehetőséget a megállásra, és ha megvan a szándék, Ő megadja hozzá a képességet. Miként lehetett volna megállni, hiszen már esküvel ígérte oda akár a fele királyságát is? Heródes ismeri Isten törvényét és tudja, hogy az a legmagasabb fórum. A saját esküjénél erősebb Isten szava, amely így szól: Ne ölj! Ha ezt elismeri és alázattal vállalja a vendégei előtt, az Úrtól megkapta volna az erőt, hogy megtegye, amit meg kell tennie. Itt még nem lett volna késő, itt még volt vissza út, de nem fordult vissza. Miért? Mert inkább a bűnhöz ragaszkodott, és nem akarta elbocsátani Heródiást és nem akarta ezt az egész ügyet bűnként Isten előtt megvallani.  Nem vette komolyan Isten szavát a paráznasággal kapcsolatban és már nem tudta komolyan venni, akkor sem, amikor gyilkosságról volt szó. Hamis vonal, amikor azt gondoljuk, ha eltávolítjuk Isten emberét, az igét, azt, aki rámutatott a bűneinkre, akkor minden jóra fordul. Aki a bűn útján halad továbbra is, annak nem fordul jóra az élete, csak ha bűnbánattal visszafordul Istenhez, és engedelmeskedik az igének. Lám nem jöttek rendbe a dolgok, mert ugyan János halott, de Heródes lelke nyugtalan, amikor Jézusról hall előjön a múlt. Ez ellen nincs más orvosság, mint Jézus vére általi megtisztulás.

Most, most, még ifjúkorodban

1. Most, most, még ifjúkorodban Add át Jézusnak szíved, Míg öröm, remény, vidám kedv, Ifjúság, erő tied. Fenn ragyogva élted napja, Jöjj az Úrhoz szaporán, A Megváltó szent ügyéért Munkálkodj későn, korán!

2. Hogy Jézus szíved lakója, Ne csak szád, de életed Prédikálja, s hogy tanácsát Te is híven követed. Fenn ragyogva élted napja, Jöjj az Úrhoz szaporán, A Megváltó szent ügyéért Munkálkodj későn, korán!

3. Búban úgy, mint jó napokban, Add időd, erőd neki, S hogyha küld, siess örömmel Országát terjeszteni! Fenn ragyogva élted napja, Jöjj az Úrhoz szaporán, A Megváltó szent ügyéért Munkálkodj későn, korán!

Isten áldásával.

Lehetőség a változásra

I

sten embere mai igénkben (Ézsaiás 19,16-25) túllát a jelen állapotán, és látja azt, ami majd a jövőben megvalósul. Illetve látja azt, amivé lehetnek azok, akik jelenleg népének ellenségei. Az Úr csodálatos ajándéka ez a látás, mert ez reménységet nyújt. Izráel fiai most még az ellenséget látják Egyiptomban és Asszíriában, el sem tudják képzelni, hogy ez a két nép valaha megváltozhat. Úgy gondolják pogány, ragadozó karakterük soha át nem alakulhat. Amikor Isten ezt a látást küldi Ézsaiásnak, általa egész népét reménységgel, pozitív látással kívánja feltölteni. Ne csak azt lássák, ami ma van, ne csupán annak lássák a pogányokat, akik ők jelenleg, hanem lássanak túl, a mostani helyzeten és lássák meg azt, akivé ők is válhatnak. Mert ebben az igében a két pogány hatalom megváltozásának a lehetőségét látja a próféta.

Még nem változtak meg, lehet, hogy ők ezt meg sem érik, de ott lesz majd előttük a lehetőség Isten kegyelme által. Rajtuk fog múlni, élni ezzel a lehetőséggel. Nekünk is szükségünk van erre a látásra. Gyakran elveszítjük reménységünket, és azt gondoljuk senki és semmi nem fog változni. Pedig azért bízatott ránk az evangélium, hogy vállaljuk fel az életek megváltozásának a lehetőségét. Merjük hirdetni, remélni, hogy hit által a legmélyebben lévő, a leggonoszabb, a legistentelenebb ember is megváltozhat. Bizony gyakran a hozzánk közel állók felől is elveszítjük ezt a reménységet, és csupán rossz tulajdonságaikat látjuk magunk előtt. Ez rögzül bennünk és esélyt sem kínálunk a változásra, mert nem látjuk azt, akivé lehetnek, akivé Jézus formálhatja őket. Péter eredetileg Simon volt, de Jézus adta neki ezt a nevet, ami azt jelenti kőszikla. Még akkor nem volt kőszikla Simon, de Jézus jelzi a számára, ha követni fogja Őt, akkor kősziklává fog változni. Jó, ha arra is gondolunk, mi sem voltunk mindig tanítványok, keresztyének (krisztusi emberek), de eljött az idő, amikor az Úr megkönyörült rajtunk, és átformálta a szívünket.

Fontos még megjegyezni, hogy sem Egyiptom sem Asszíra nem a maga bölcsességéből ismeri majd meg a Mindenhatót, hanem úgy, hogy Isten ismerteti meg magát velük, és velünk is. Azért lett emberré Jézus Krisztusban, hogy megismerhessük Őt. Az a feladatatunk, hogy Jézusban, az Ő lényében meglássuk Alkotónkat, majd leborulva imádjuk. Alázattal kell elfogadnunk, hogy nem mi kutatjuk fel Istent, nem mi találunk Rá, hanem Ő jön utánunk, Ő ereszkedik le a mélybe, és emel fel onnan. Számára nincs az a mélység, ahová le ne tudna ereszkedni, és nincs az a távolság, amit át ne tudna hidalni. A kereszt az Ő megmentésének eszköze, és ez minden élet számára megoldás. Ha a kereszt megérinti lényünket áldássá válunk, ahogyan a samáriai asszony is Sikár városa számára (János 4,1-42).

Márk evangélista Keresztelő János halálát és annak előzményeit mondja el (Márk 6,14-20). Azzal kezdi az elbeszélést, hogy Heródes hallott Jézusról, az Ő tetteiről, az általa működő erőkről. Ezzel jelzi az evangélista, hogy Jézusról mindenkinek hallani kell, annak is, aki nem akar Róla hallani. Másrészt ez által Isten még Heródes számára is kegyelmét kínálja. Nagy dolog ez, hiszen ennek a királynak az apja akarta a gyermek Jézust megöletni. Isten még a Fia ellenségeinek is felkínálja a megtérés a bűnbocsánat alkalmát.

Azonban nem csak az a lényeg, hogy valaki hall Jézusról, hanem mi követi majd ezt. A vérfolyásos asszony történetében láttuk, hogy ő is hallott Jézusról, és ezt követően elment Hozzá, mert hitte, hogy Általa megszabadulhat betegségéből. Heródesnél nem ez a folytatás, nem olvassuk, hogy elment volna Jézushoz.

Azt is megláthatjuk, hogy a Jézussal való találkozás valamilyen formában mindenkire hatással van. Valamit kivált az emberből az Úr lénye, de kérdés, hogy miként reagálunk erre. A hír, amit Heródes hallott, mélyen felkavarta, és előhozta lénye sötét dolgait. Szembesülnie kellett prófétagyilkos valójával, de mindez azért kavarodott fel benne, hogy rátaláljon a megoldásra, hogy eljusson a kegyelemre.  Amikor az ige lelkünk mélységeit felkavarja, azért teszi, hogy az elrejtett bűn, előjöjjön, azt megvalljuk és megszabaduljunk tőle.

Keresztelő János rámutatott Heródes bűneire, a király azonban nem a bűnnel, hanem Jánossal számolt le. Bizony minket is megkísért a bűn ilyenforma elrendezése, nem a vétekkel, a rossztulajdonsággal számolunk le, hanem azzal, aki azt szóvá teszi. Azt gondoljuk így minden rendben, de nincs rendben, mert ez nem megoldás. Ezt tapasztalta meg Heródes is. Újabb lehetőséget kapott, de nem élt vele.  Zavarba jött ugyan, már János hallgatásakor, de nem bánta meg a bűneit. Isten üzenete ellenére továbbra is ragaszkodott bűnös kapcsolatához, ami még súlyosabb bűnbe vitte. Ha megtűrjük a bűn bármilyen formáját, annyira elburjánzik, hogy már nem bírunk vele, így megfojtja az életünket. Azonban, nem szükséges elhallgattatni „Jánost” hanem komolyan vehetjük az általa kínált segítséget. Mert Jánoson keresztül Isten nyújtja felé szabadító karját. Ha Heródes ezt nem is fogadta el, Te elfogadhatod.

A nagy mélységből

A nagy mélységből szüntelen

Hozzád kiáltok, Istenem,

Haláltól mentsd meg lelkemet,

Fogadj be engemet!

Amint vagyok, jövök,

Amint vagyok, jövök,

Fiad érettem onta vért,

Fogadj be Jézusért!

A bűn sarában élve lenn,

A jóra lelkem képtelen,

Fogadd be gyenge gyermeked,

Fogadj be engemet!

Amint vagyok jövök…

A bátorságom gyávaság,

A bölcsességem kábaság,

Más nem segíthet, ha Te nem,

Fogadj be, Istenem!

Amint vagyok jövök…

Az életem, üres, szegény,

Nincs benne fény, de van remény,

Hogy akinek kegyelme nagy,

Vesznem engem se hagy.

Amint vagyok jövök…

Isten áldásával.

Tőle, Vele, Általa

M

ai ószövetségi igénkből (Ézsaiás 19,1-15) világosan megláthatjuk milyen lehetőségek maradnak az ember számára, az élő Istenbe vetett hit nélkül. Akinek Isten nem élő valóság, az a nehéz helyzetekben pánikolva rohangál egyik helyről a másikra, hogy választ, vagy segítséget találjon. Ha nem Isten igéje nyújt világosságot, és nem belőle nyerjük a tanácsot, akkor ma is ugyanúgy a jósok, a halottidézők, különféle mágusok hálójába kerülünk, mint Ézsaiás idején az egyiptomiak. Egyiptom népe mindig elutasította az élő Isten közeledését, ők a maguk alkotta bálványokhoz fordultak. Mózes idején Isten világosan és határozottan a fáraó tudomására hozta, hogy ki az Úr, de ő bezárta a szívét Isten szava előtt. A fáraó nem akart leszállni a trónszékről, nem akarta átadni koronáját a Mindenhatónak. Népe évszázadok múltán is tovább követte ezt a vonalat, megmaradtak az Isten előtt utálatos bálványok és jósok világánál. Meg kell azonban tapasztalniuk, hogy Isten akaratát sem a jósok, sem a bálványok nem tudják megváltoztatni. Egyiptom népe kérdéseire rossz választ kap, mert nem a megfelelő fórumhoz fordul.

Igénkben egy pogány népről van szó, de nézzünk szembe magunkkal és korunkkal. Azt látjuk, hogy a ma embere még a régi korok népeinél is nyitottabb a bálványimádás, a jósok, boszorkányok tevékenysége iránt. Sokan keresztyénnek nevezik magukat, problémáikkal azonban jósokhoz fordulnak, holott Isten ezt a területet elzárta gyermekeitől. Mi Jézus Krisztus által minden kérdésben kérdezhetjük mennyei Atyánkat. Nincs szükségünk ezekre a csatornákra, mert ezeken keresztül a gonosz szellemisége és ereje árad azt emberek szívébe. Aki erre a területre lép eltávolodik az Úrtól és kiszolgáltatottá válik a gonosszal szemben. Mégis ma azt tapasztaljuk, hogy ez lett a népszerű és elfogadott. Televíziós műsorokban szerepelnek jósok, látnokok, boszorkányok és tanácsokkal látják el a hozzájuk fordulókat. Elgondolkodtató, hogy mennyire magától értető sokak számára az ilyen szolgáltatások igénybevétele, de az is hogy a médiában ezek az emberek szerepet kaphatnak, míg keresztyén lelkigondozás csak elvétve található. Az okkult területet képviselőket élő adásban lehet kérdezni, az igeszerinti tanácsadás azonban kiszorul a médiából, de az életünkből is. Az is elgondolkodtató, hogy sokszor magukat hívőknek nevező emberek is hamarább keresik fel ezt a területet, mintsem lelkigondozókhoz fordulnának. Egy korábbi fejezetben az Úr ezt mondta népe számára: „Ha majd azt mondják nektek, hogy forduljatok a halottidézőkhöz és jövendőmondókhoz, akik suttognak és mormolnak, ezt feleljétek: Nem Istenéhez kell fordulnia a népnek” (Ézsaiás 8,19)? Vegyük komolyan Isten szavát, utasítsuk el a sötétség minden területét, és forduljunk minden dolgunkkal bátran Urunkhoz.

Márk evangéliumában a tanítványok számára megkezdődik a gyakorlat, mégpedig úgy, hogy egyedül kell elvégezniük a rájuk bízott feladatokat. Jézus nem áll mellettük, így nekik kell képviselni Isten országát, annak erejét, de a kritikát és az elutasítást is. Most derül ki, hogy Jézus fizikai jelenléte nélkül is megtudnak-e maradni az Ő erőterében, képesek lesznek-e Jézusról, a Krisztusról, a megérkezett Messiásról vallani.

Jézus magához hív, hogy tanítson, megismertessen önmagával, de egy idő után kiküld minket is, hogy amit ránk bízott adjuk tovább.  Lényeges, hogy előbb magához hívta őket, csak úgy lehet hiteles a szolgálatunk, az életünk, ha kapcsolatban vagyunk Vele, ha rendszeresen feltöltődünk igéje által. Ha ez kimarad, ha nem Ő küld, és nem tőle indulunk akkor minden lesz, amit végzünk, csak nem misszió, és nem szolgálat.

Mielőtt útnak indítja őket, felkészíti a teljes önátadásra, a Tőle való függésre. Semmiből nem vihetnek tartalékot magukkal, hanem az Isten gondviselésére kell, hogy bízzák az életüket. A tartalék beszerzésével időt veszítenének és hátráltatnák magukat a szolgálat végzésében, illetve a magukkal vitt javak megőrzése kötné le a félelmüket. Nekik teljesen fel kell szabadulni minden teher, félelem alól a szolgálat végzésére. Jézustól hatalmat kapnak a gonosz erői felett, de ez a hatalom csak akkor árad rajtuk keresztül, ha szabadok a földi gondok alól.  

Ma gyakran erőtlennek látjuk életünket és szolgálatunkat. Gondoljuk végig, hogy nem a tartalékok beszerzése és megőrzése kötik-e le energiánkat? Amikor a tartalékokkal vagyunk elfoglalva, nem tud Isten ereje keresztüláradni az életünkön. A hit csatornája eltömődik. Ki kell takarítani bűnbánat és az Úrba vetett őszinte bizalom által.  Gondoljunk Illésre, aki Isten szavára elindult a Kerit patakja mellé, és nem vitt magával semmit, mert hitte, hogy Ura ott fog róla gondoskodni, és ebben nem is csalódott.  Ha mi is ott vagyunk, ahová Urunk küld, akkor megtapasztaljuk gondoskodását is. Gyakran hallani, hogy a profi futballisták akkor tudnak százszázalékosan a futballra, a játékra, (vagyis arra, ami a dolguk) koncentrálni, ha anyagi biztonság veszi őket körül, ha mindig időben megkapják a fizetésüket. Mi is csak akkor tudunk teljesen a dolgunkra, az evangélium hirdetésére koncentrálni, ha hisszük, Atyánk idejében kiadja övéi eledelét. Aki nem bízik ebben, az maga szerzi meg, maga akarja biztosítani a feltételeket és ezzel megy el minden ideje és ereje. Urunk azonban azért küld, hogy önmagunk felőli aggodalmaskodás helyett az evangélium örömhírét adjuk tovább. Fontos ma is hirdetni a megtérést, és képviselni az ördöggel szemben Isten erejét. Jézus azért küldd minket is, hogy általunk az ördög kiszoruljon környezetünkből. Ha Jézus bennünk, akkor az ördög menekül, mert Jézus jelenlétét nem tudja elviselni. Ne mi hátráljunk meg, hanem mi szorítsuk vissza, Jézus hatalma által a gonoszt. Az evangélium gyógyító, helyreállító és szabadító erejére ma is nagy szükség van. Ezért a mai történet személyes üzenete legyen ez számunkra: Tőle indulj, Vele menj, és Általa győzz! Tőle, Vele, Általa, ez legyen életünk napi ritmusa.

Már keresztem vállra vettem

Már keresztem vállra vettem,

Érted mindent elhagyok.

Mindenem vagy, árva lettem,

Honja vesztett szív vagyok.

Vágyat, célt a múltnak adtam,

Nincs már bennem vak remény,

Mégis gazdag úr maradtam:

Isten és a menny enyém.

Ember bánthat és zavarhat:

Szíved áldott menedék;

Sorsom próbál és sanyargat:

Édes csenddel vár az ég.

Nincsen búm, mely könnyet adjon,

Míg szerelmed van velem,

Nincs öröm, mely elragadjon,

Hogyha nem benned lelem.

Lelkem, teljes üdv a részed,

Hagyd a bút s a gondot el;

Légy vidám, ha meg-megérzed:

Tenni kell még s tűrni kell.

Gondold el: ki Lelke éltet,

Milyen Atya mosolya;

Megváltód meghalt teérted:

Mit bánkódnál menny-fia?

Kegyelemből dicsőségbe

Szállj, hited majd szárnyat ad,

S az örök menny fénykörébe

Bévezet majd szent Urad.

Véget ér itt küldetésed,

Elszáll vándor-életed,

Üdvösséggé lesz reményed,

Égi látássá hited.

Isten áldásával.

A hit csatornája

I

smét szomorúan kell látni, hogy az ember nem akarja az isteni megoldást, az Úr szerinti rendezést, amely megtérésből és bizalomból áll. Ezek helyett emberi megoldásokban gondolkodik, úgy amint Jeruzsálem vezetése is tette (Ézsaiás 18,1-7). Nem vették komolyan az Úr üzenetét, és a Benne való feltétlen bizalom helyett, egy másik nép oltalmához fordultak.

A szakaszunkban említett Etiópia, az etiópok által elfoglalt és magába olvasztott Egyiptomot jelzi. Etiópia, Egyiptom meghódítása után szembefordul az asszírokkal. Terve megvalósításához követek által, szövetséget kínál a kicsi Júdának. Isten népét pedig megelégedettséggel tölti el, hogy ez a nagy ország számít rá. Másrészt úgy gondolta Etiópia megfelelő védelmet nyújt majd a számukra. Ezért szinte nem is gondolkodtak a válaszon, az Urat egyáltalán nem kérdezték, hanem már indultak is vinni a király belegyező határozatát.

Álljunk meg egy pillanatra és gondoljuk végig, nem történik-e meg hasonló dolog velünk, Isten mai gyermekeivel is. Hányszor imponál, ha a társadalom vezető rétege, egy elismert személyiség, minket is bevon a problémák megoldásába. Sőt nemcsak mi kínáljuk fel segítségünket, hanem oly gyakran mi is a társadalomtól, annak különféle csoportjaitól várunk segítséget. Bizony minket is megkísért a farizeusok szellemisége, akik Róma uralma ellen lázadtak, de a pénzüket szívesen látták. Bizony egyházunk, gyülekezeteink is szívesen építenek a politika pénzére, pedig annak mindig ára van.

Ézsaiás nem helyeselte ezt a szövetséget, mert eddig is hangsúlyozta Isten népén a megtérés, az Istenhez való odafordulás segít. Ha ezt nem teszik meg, semmilyen hatalom nem óvhatja meg őket az Úr ítéletétől. Nem Etiópiára, hanem Istenére kellene Júdának támaszkodnia. Az Asszíria ellenes szövetség elbukik, mert Isten akarata ellenére jött létre. Asszíria most az Úr eszköze, és a rábízott feladatot végre kell hajtania. Számunkra is üzeni az ige, hogy ne a politikára, társadalmi csoportokra, hanem Őrá építsünk. Gazdag Atyánk van, Aki ma is gondot tud  viselni övéiről. Péternek így szól az Úr: „És mindenki, aki elhagyta házát vagy testvéreit, apját vagy anyját, gyermekeit vagy földjeit az én nevemért, a százszorosát kapja, és megörökli az örök életet.” (Mt 19,29).  Aki mindent elhagy az Úr Jézusért, annak soha nem kell megélhetése felől aggódni, az Úrnak gazdag készlete van. A világgal való szövetség, és az attól való anyagi függés helyett engedjünk el mi is mindent, és engedjük, hogy Ő gondoskodjon rólunk. A világ sok mindent tud kínálni, amit egy idő után busásan vissza is vesz, de örök életet egyedül csak Isten adhatja meg számunkra. Az örök életet pedig ingyen kegyelemből, Jézus Krisztusért ajándékozza a Benne hívőknek Isten.

Az ember kapkodása nem billenti ki az Urat nyugalmából: „Mert ezt mondta nekem az Úr: Nyugodtan nézem hajlékomból” (4). Csodálatos az Úr, Ő nem olyan, mint mi, nem kapkod, nem borul ki, tudja, hogy amit a zsidók terveznek nem sikerül. Az emberi okoskodás nem borítja fel Isten tervét. Asszíria eljön és végrehajtja az ítéletet, a koalíció nem lesz sikeres. Isten Jézus Krisztusban kínálja szövetségét, Ő minden feltételnek eleget tett, sőt egyoldalúan vállalt minket bűneinkkel együtt a Golgotán. Azt várja, hogy önként és őszintén, iránta való szeretetből, Benne való bizalommal lépjünk bele a szövetségbe. Aki belép az országba, ott biztonságra, békességre, aggódásmentes életre talál.

Eddig Jézust, legtöbbet Kapernaum környékén, a Genezáret tava mellett láthattuk. Ide jöttek Hozzá a segítségre szorulók, és megtapasztalták, hogy a Jézusba vetett hitükön keresztül Istengyógyító és helyreállító ereje áradt az életükbe. Az előző fejezet (Mk 5,21-43) utolsó két történetében is azt láttuk, hogy mind Jairus, mind a vérfolyásos asszony a hite által tapasztalta meg Jézus lényének valóságát, és saját életének a megújulását. Az asszony, amikor felkereste Jézust, már hitte, hogy a Jézussal való találkozása eredményes lesz. Hitte, hogy elég csak a ruhája szegéjét megérinteni, és amit tizenkét év alatt senki nem volt képes számára megadni, azt Jézustól megkapja. Sőt a testi gyógyulás mellé, békességet is kapott, vagyis lelki gyógyulást is. Jairus azt is megtapasztalta, hogy megrekedt hitét Jézus továbbsegíti.  Ez által akkor is hitte, hogy Jézus kislánya halála ellenére is tud tenni valamit, amikor ez emberileg teljesen lehetetlennek látszott.

Kapernaum vidékéről Názáretbe megy az Úr (Mk 6,1-6), oda ahonnan elindult a kereszt útján. Amíg az előző helyen sokan megtapasztalták Jézusban Isten jelenlétét, addig Názáretben ellenállásba ütközött. Az emberek beleütköztek Jézus földi, látható oldalába. Nem fért bele a gondolkodásukba, hogy Isten emberi testben jön el, hogy az a Messiás, akit ők olyan jól ismertek. Azt látjuk, hogy az általa hozott áldás, a Benne megnyilvánuló gyógyító erő nem működik. Miért? Mert Jézus a csodát nem erőlteti ránk, hiszen elsősorban Ő a csoda. Aki ezt felismeri, és szívében hit fakad, az a hit csatornáján keresztül megtapasztalja Jézus lényének áradását. De mi eljutottunk-e ennek a Csodának a felismerésére? Vagy mi is elakadtunk Jézus emberi oldalánál? Számunkra csupán egy jó ember, egy szép tanítást ránk hagyományozó Rabbi?  Ha csak eddig jutottunk el, akkor kimarad életünkből Isten áldása. Ő csak a Belé vetett hitünkön keresztül árasztja kegyelmét, békességét és erejét életünkbe. Hit nélkül nem működik Isten hatalma az életünkben. Ezt a csatornát nekünk kell megnyitni Előtte.

Az is benne van igénkben, ahogyan Jézus megtapasztalta ismerősei közt az elutasítást, ahogy mai követői is szembetalálkozhatnak az elutasítással. Ott a legnehezebb bizonyságot tenni, ahol megtérésünk előtt ismertek, így a régi életünk akadállyá válhat.  Azonban az Úrnak van hatalma megáldani szolgálatunkat, és elhozhatja azt az időt, amikor a megélt evangélium gyümölcsözővé válik. Gondoljuk meg, hogy a gadarait is hazaküldte övéihez gyógyulása után. Ez azt jelenti, ha a múltunk lehet akadály is, de Isten kegyelme, lebonthatja ezeket a falakat és hatalmas áldást ajándékozhat a hűséges bizonyságtevő által.Vegyünk példát Jézusról, aki a kudarc az elutasítás ellenére sem adja fel, hanem viszi tovább az életet, Isten országának üzenetét. Mi is menjünk tovább, a keskeny úton. Ne forduljunk vissza, hanem bátran törjünk előre, a Szentlélek kardja által, ami az Isten igéje. Hintsük szorgalmasan az igét, és az Úr majd elvégzi általa a maga munkáját, a szívekben.

Tüzed, Uram, Jézus

1. Tüzed, Uram, Jézus, szítsd a szívemben,

Lángja lobogjon elevenebben!

Ami vagyok, és mind, ami az enyém,

Tartsd a kezedben, igazi helyén!

Refr.: Életem kútja, örök örömem,

Fény a sötétben csak te vagy nekem,

Hallod imám, és bármi fenyeget,

Nem hagy el engem, tart a te kezed.

2. Szorongat a Sátán, de Te velem vagy,

Hű Szabadítóm, aki el nem hagy.

Ennek a világnak fekete egén

Lényed a csillag, sugarad a fény.

Refr.

3. Jön az örök nap már, közeledik Ő,

Mennyei honba hazavinni jő.

Röpke pillanat, míg tart a keserű,

Krisztus elém jön, örök a derű.

Refr.

Isten áldásával.

A mai napon

É

zsaiást olvasva (17,1-14) nagyon úgy tűnik, hogy az embernek át kell élnie az önmagában és a bálványaiban való csalódást. Amíg ez nem történik meg, amíg nem omlanak össze saját elképzelései, addig nem tekint Istenre. A próféta hangsúlyozza, hogy Arám és Izráel a vereség megtapasztalása után emelik tekintetüket Istenre. Arám is úgy járt, mint korábban a Filiszteusok, akik azt gondolták egy Izráel fölötti győzelem után, hogy az ő istenük Dágón az erősebb. Amikor azután bevitték az Úr szövetségládáját Dágón templomába, a bálványszobor térdre hullott az Úr ládája előtt. Ekkor döbbentek rá, hogy Izráel ugyan vereséget szenvedett, De az élő Istent nem lehet legyőzni.

Nagyon szomorú, hogy csak a vereség után fordulnak Istenhez. Lehetne ezt már korábban is, de nem teszik, csábít a világ, annak különféle kincse és lehetősége, Isten hívogatását nem vesszük komolyan. Gyakran „éreznünk” kell, mert hallani nem akarunk. Isten szól, keres gyermekkorunktól kezdve, de nem mindenki hallja és veszi komolyan a szavát, de mivel Ő szeret, és nem akarja, hogy elvesszünk, keményebben is szól. Minél messzebb kerülünk Tőle, annál tompább lesz a hallásunk, annál jobban megkeményedik a szívünk. Ezért hangosabban kell szólnia. Isten azt szeretné, ha nem akkor, vagyis egy súlyos helyzetben, baleset idején, kórházi ágyon, egy válás után, hanem már a mai napon meghallanánk igéjét.

Izráel pedig, aki ismerte az Urat egy idő után annyira elbűvölődött a környező népek vonzó életétől, modern isteneitől, hogy elfeledte már Szabadítóját.  Amikor az élő Istent elfelejti, teljesen a bálványok hatalmába kerül. Innen már nehéz visszatérni, de nem lehetetlen. „Az embereknek lehetetlen, de az Istennek nem, mert az Istennek minden lehetséges” (Mk 10,27)

Ezt tapasztalta meg a tékozló fiú is, vonzotta őt a távoli vidék, hajtotta a vágy, minél messzebbre az atyától. Nem akart otthon maradni, bízott magában és nem bízott atyjában.  Vonzotta egy új világ, az atyáét egy letűnt korszak maradványának tekintette, ami számára már nem vonzó és nem modern. A modern élet gyümölcse a disznók vályúja lett. Amit vet az ember, azt aratja, az ige valósággá lett a fiú életében. De valóság lett az „azon a napon” is, amikor egy lépés választotta el a haláltól, visszatekintett az atyai házra, és rádöbbent, ott van otthon. Isten gyermeke csak az Atya házában lehet otthon.

Isten ad még számunkra időt, hogy elforduljunk a bálványoktól, ne bízzunk magunkban, hanem vessük tekintetünket Jézusra. Aki ezt megteszi, önként veti el a bálványokat. Mert aki átéli Jézus hatalmát, és kegyelmét annak nem lesz szüksége pótszerekre. Az mindig az Úrral akar lenni, annak már csak Jézus szava lesz az egyedüli tekintély és igazi útmutatás.

A Márk 5,35-43-ban folytatódik Jairus története. Tegnap láttuk a haldokló kislányhoz tartó Jézust a vérfolyásos asszony feltartóztatta. Vajon mire gondolhatott ez az apa? Miért kell most az időt tölteni, minden perc drága, az asszony és a baja igazán ráér. Ha tizenkét évet kibírt a betegség szorítása alatt, akkor még ezt a fél órát is kibírja. Miért vesztegeti Jézus a drága időt? De sokszor gondolkozunk mi is így. Azonban később megtudja Jairus, hogy Jézusnak meg kellett állnia. Ez nem volt időveszteség, sőt szükség volt a megállásra, mert így ragyogott fel az apa előtt Jézus lényének valósága, teljes hatalma, és helyreállító képessége.

Közben a tizenkét év óta eredménytelenül gyógyulást kereső asszony, nemcsak testi bajától szabadul meg, hanem megkapja azt, amire olyan nagyon vágyott, a békességet. Ezt senki és semmi nem tudta megadni számára, csak Jézus. Viszont a békességnek ára van. Az nem jön csak úgy magától, hanem csak egy őszinte vallomás után. Addig nincs teljes gyógyulás, amíg őszintén fel nem tárjuk lényünk és életünk titkait az Úr előtt. A testi gyógyulás akkor lesz tartós, ha a lélek is meggyógyul. a lélek pedig a bűnvallást követő feloldásban gyógyul meg. Nem az orvosságok, különféle terápiák, hanem a kegyelem ad teljes lelki megújulást.

Mielőtt tovább indulna Jairus Jézussal, élete próbájával néz szembe. Vajon kire hallgat, Jézusra, vagy a házától érkező hírvivőkre. A hit nélkül élő, okosok, csak azt látják, ami a szemük előtt van, ennek megfelelő a tanácsuk is: „Ne fáraszd tovább a Mestert”. Itt már nem lehet mit tenni, Jézus sem tehet csodát, jöjj haza és sírj velünk. viszont Jézus ismeri az Atyát és hatalmát, ennek megfelelő a tanács is: „Ne félj, csak higgy!” Azt jelenti ez, ne hallgass rájuk, akkor sem, ha az eszed nekik ad igazat, hanem higgy tovább, bízz bennem tovább, és akkor te is látni fogod a láthatatlant. Meg tapasztalod Isten halál fölötti hatalmát. Az élő Istenbe vetett hit képes tovább menni, ott ahol mások visszafordulnak. Azért megy tovább, mert Isten hatalmára, és lehetőségeire tekint. Kire hallgatsz? Az okos, de csak az ember lehetőségeire figyelő tanácsadókra, vagy Jézusra. Ha rá figyelsz, a lehetetlen is lehetségessé válik. Mert Isten számára nincs lehetetlen.

A tanácsadók csak zűrzavart képesek okozni, de segíteni nem tudnak. Ám Jézust kinevetik, pedig az Ő számára a halott kislány, csak alszik. Szavára felébred a halálos álomból. Nagy reménység ez számunkra is, ha behívjuk életünkbe, gyülekezetünkbe, szava nyomán ébredés támadhat. Kérjük, hogy ébressze fel alvó, halott közösségeinket.

Szólsz hozzám, Istenem, s én választ adni készen

1. Szólsz hozzám, Istenem, s én választ adni készen Mármár megindulok, hogy rád bízzam magam, De látod, köt s lehúz még régi csüggedésem, Áldd meg ma lelkemet több hittel, ó, Uram.

2. Sok szép ígéretem, ó, hányszor megtagadtam, A nagy fogadkozást, hogy csak tiéd szívem. A bűnös gyengeség bús rabjának maradtam, És törvényed szerint nem éltem semmiben.

3. Ha jót tettél velem, ha áldva látogattál: Én nem dicsértelek s nem hirdettem neved; Nem értettem, mikor szenvedni, sírni hagytál, Hogy ha szeretsz, miért sújt vessződ engemet?

4. Köt még a földi jó, a bűn, a földi örvény, S tehozzád bűnömért, lásd, el nem juthatok. A béklyó súlya nyom, levetném, összetörném, De lelkem gyenge még s jaj, összeroskadok.

5. Más nem tanít meg rá, csak égi bölcsességed, Hogy bölcsen bízzak és szolgáljak úgy neked. Mit érek nélküled? Add, hogy imádva téged, Bús, gyarló bűnös én, hadd légyek gyermeked.

6. Nagy lelked élt, Uram, a prófétás időkben, Az fénylett át a szent s apostol életén; Áldj meg s kegyelmedet reám is töltsd ki bőven, Hogy Jézust nézzem és ővéle győzzek én.

Isten áldásával.