Ajándék

E

zékiel látomása folytatódik, most egy trónt lát, és nyilvánvaló, hogy ez a trón az élő, a szent Istené (Ez 10,1-22). Jeruzsálemben látja mindazt, ami történik. Az Úr a szentváros fölött van. Számára fontos ez a város, a benne élő nép. Istennek fontosak az övéi. Jelenléte kifejezi, szeretlek, törődök veletek.  Mivel a nép nem szeretettel válaszolt Istenének, ezért ítélet következik. Azt is meg kell látnunk, hogy amíg nem történik meg a kijelentett esemény, még mindig van lehetőség az életváltoztatásra, megtérésre. Isten jelen van, így bűnbánattal elé lehet állni.

Ismét a gyolcsba öltözött férfi kap feladatot. De mielőtt erre sor kerül, a korábbi megbízatást teljesítenie kellett. Isten országának a rendje csillan itt fel, ami a mi számunkra is érvényes. Az újabb megbízatás azután érkezik, miután az elsőt teljesítettük. Ha úgy érezzük, Isten nem szól, akkor nézzünk magunkba és gondoljuk végig, mi volt az utolsó szó, az utolsó feladat, amit kaptunk? Lehet, hogy nem cselekedtük meg, ezért nincs újabb üzenet. Az Úr mindig azért szól, mert engedelmességet vár. Az Úr Jézus is erre hívta el tanítványait, hiszen a követésére szólító hívás hangzott feléjük. Az volt a feladatuk, hogy kövessék Jézust, vagyis mindenkor oda menjenek, ahová Ő megy. A mai tanítványok is erre kaptak elhívást. Mennünk kell Jézus nyomában, tennünk kell, amit Ő tesz, élni, ahogyan Ő élt.

A gyolcsba öltözött férfinak tüzet kell a városra dobnia. Ezzel a próféta szembesül Isten ítéletével. Ez a látomás világossá teszi, Izráel számára, hogy az ítélet elkerülhetetlen. Jeruzsálemnek szembe kell néznie az Úr ítéletével. Ez nagyon lényeges, nem pusztán a politika ilyetén alakulásáról van szó, nem azért pusztul el a város, és kerülnek a zsidók fogságba, mert most így alakultak a dolgok. Hanem mindez azért történik, mert vétkeztek, mert elfordultak Istentől és nem is akartak a szavára hallgatni.

A tűz azonban nemcsak pusztít, hanem tisztít is. Így ebben a képben benne van, hogy ez a tűz, tehát a templom pusztulása és a fogságra vitel, tisztító jellegű. Akik megmaradnak és majd hazatérnek, a fogság kohójában bűnbánat által megtisztulnak. A nyomorúságot, a fenyítést, mindig az életünk megtisztítása érdekében használja fel az Úr. Azonban nélküle is, meg lehetne tisztulni, ha komolyan vennénk az Igét, ha elfogadnánk az Úr véleményét önmagunkról és kegyelemért kiáltanánk. Hiszen ami akkor és ott megtörtént Izráellel, az példa is a számunkra, azt üzeni, az Úr gyűlöli a bűnt, és azt akarja, hogy mi Hozzá térjünk. Nem szükséges az ítéletnek bekövetkeznie. A próféták is azért küldettek, ha a szavukat komolyan veszik, Izráel elkerülheti az ítéletet. Rajtunk áll, hogy az ítélet felé sodródunk, vagy megállunk a kereszt alatt, ahonnan Isten megtisztító fürdője árad.

Isten az övéinek a szolgálatok végzésére különféle kegyelmi ajándékokat ad (1Kor 12,4-11). Azért ajándékok, mert ezek Tőle származnak, nem a mi képzettségünktől függnek. Ha ajándékok, akkor hálát adhatunk értük és az a feladatunk, hogy éljünk velük, használjuk őket. Nem kap mindenki egyforma kegyelmi ajándékot, nem lesz ugyanaz a szolgálati területünk sem, de ugyanattól az Úrtól kapjuk. Mindez azt jelenti, hogy nem a másik ajándékára kell vágyakoznunk, hanem fel kell ismerni a sajátunkat és azért hálát adva, kihozni belőle a legtöbbet. Az ajándékot azért kapjuk, hogy használjunk vele, hogy minél több lélek megismerje általa is az Urat és elinduljon Jézus Krisztus követésére.

A kegyelmi ajándékok talán a tálentumok példázatában érthetők jól meg. Nem azért kapjuk, hogy csak mi gyönyörködjünk velük, saját hasznunkra éljünk vele, vagy elrejtve őrizgessük, hanem azért, hogy használjuk, hogy éljünk vele.

A kegyelmi ajándékok nem a mi tulajdonaink, hanem Isten ajándékai, így végig a Lélek irányítása alatt állva működnek helyesen. Mindegyik ajándéknak meg van a maga jelentősége és helye a gyülekezetben. Nem lehet egyiket a másik fölé emelni, hanem egymás mellett kell nekik megjelenni, együtt építve a közösséget, dicsőítve az Atyát. 

Használjuk fel a mai napot arra, hogy az Úr előtt gondoljuk végig, milyen lelki ajándékot kaptunk? Használunk-e vele, vagy már rég elfelejtkeztünk róla. Urunk adja, hogy a Lélek által ismét megerősödjön a mi ajándékunk és szolgáljunk vele sokak számára.

Tudom, az Úrnak terve van velem

1.  

Tudom, az Úrnak terve van velem!

Tudom, az Úrnak terve van velem!

Ezért hálás életem

Őt dicséri szüntelen,

Tudom, az Úrnak terve van velem!

2.  

Tudom, az Úr vezet az utamon!

Tudom, az Úr vezet az utamon!

Ezért hálás életem

Őt dicséri szüntelen,

Tudom, az Úr vezet az utamon!

3.  

Tudom, az Úr velem van mindennap!

Tudom, az Úr velem van mindennap!

Ezért hálás életem

Őt dicséri szüntelen,

Tudom, az Úr velem van mindennap!

4.  

Tudom, az Úr megőriz mindenkor!

Tudom, az Úr megőriz mindenkor!

Ezért hálás életem

Őt dicséri szüntelen,

Tudom, az Úr megőriz mindenkor!

5.  

Tudom, az Úr mindent jóra vezet!

Tudom, az Úr mindent jóra vezet!

Ezért hálás életem

Őt dicséri szüntelen,

Tudom, az Úr mindent jóra vezet!

Isten áldásával.

Ami késik, az nem múlik

A

mi késik, az nem múlik, mondhatjuk mai igeszakaszunkkal kapcsolatban, az ígért büntetés Jeruzsálemre megérkezik (Ez 9). Sokan gondolták, hogy már ez nem következik be, nem vették komolyan az Úr figyelmeztetését. Így voltak Péter apostol szolgálata idején is, a gyülekezet tagjai úgy vélték, az Úr Jézus visszajöveteléből nem lesz semmi, hiszen egyik generáció követte a másikat, meghaltak emberek, az első tanúk, és még mindig nem történt semmi. Az élet változatlanul ment tovább a maga útján. „Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen” (2Péter 3,9). A mi korunkban is hasonló gondolkodással találkozunk, a mai ember is úgy él, benne az egyház is, hogy nem veszi komolyan az Úr Jézus visszajöveteléről és az ítéletről szóló ígéreteket. Gondtalanul él, miközben az idő múlik, a jelek beteljesednek, az életünk nem változik, egyre mélyebben járunk a bűnben, Isten azonban meg fogja ítélni az embert. Nem hagyja büntetés nélkül a bűnt, hiszen oly sok időt adott a megtérésre, az újrakezdésre. Komolyan vesszük-e mindezeket, leszámolunk-e a bűnnel és az Úr akarata szerint igyekszünk-e élni?

Megérkeztek az ítélet végrehajtói Ezékiel látomásában, tehát szembe kell nézni bűneikkel és annak következményeivel. Mielőtt azonban az ítélet végbemegy az Úr egy küldöttnek megparancsolja, hogy jelölje meg azokat, akik nem  vettek részt a bűnben, akiknek fájt a hűtlenség, az istentelenség és akik kiáltottak miatta. Ebből látjuk, hogy a nehéz időben is voltak, akik megmaradtak az Úr útján. Nemet mondtak kortársaik felfogására, szokásaira és elutasították a bűnre való csábítást.  Megmutatták lehet másképp élni, nem kötelező a többihez igazodni. Minket is körül vesz a bűn, mindenfelől a bibliai értékekkel, az Igével ellentétes szokások alakulnak ki. A bűn mára természetes lett, ezen nem tudunk változtatni, azonban az már rajtunk múlik, hogy mi úgy gondolkodunk és élünk, vagy hűek maradunk Urunkhoz.

Azt is látjuk, hogy akik az Úrhoz hűek maradtak, akiknek fájt a vétkezés azokat az Úr megóvta az ítélettől. Isten odafigyel övéire. A pecsét jelzi, azt, hogy kihez is tartoznak, és aki az Úré, azt elkerüli az ítélet. Az egyiptomi szabadulás idején a bárány vére jelentette a megkülönböztetést, a menekülést. Ahol a vér ott volt az ajtófélfán, oda nem ment be az ítélet követe. Számunkra az Úr Jézus vére jelenti az oltalmat, akinek az életét megtisztítja, az elkerüli az ítéletet, az életre megy.

Ezékielt is megfigyelhetjük, nem megelégedéssel veszi tudomásul, ők sem maradnak ki, ha én fogságra kerültem, csak ők is jöjjenek. Nem mondja, megérdemelték úgy kell nekik, hanem arcra borulva kiállt értük az Úrhoz. Ez a mi feladatunk is, imádkozni azokért, akik még a bűn útján járnak és ítélet felé sodrónak. Az Úr gyermekei azért vannak a világban, hogy életükkel, mint egy lámpással belevilágítsanak a sötétségbe és így reménységet, új utat mutassanak az emberek számára. Ma még nem késő, még segítségül lehet hívni az Urat, hiszen az ígéret mára is érvényes. „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem” (Zsolt 50,15).

A gyolcsba öltözött férfi példa a számunkra, hiszen nem kérdezősködik, nem keres kifogást, csak végzi amivel megbízza az Úr. Tulajdonképpen ennyi lenne a tanítványi élet, megtenni, amiit nekem parancsol az Úr. Ennyi a feladatunk, nem vár el többet, csak ennyit. Tegyük meg, amit mond. Az engedelmesség mindennél többet ér. Ezen a próbán bukott el Saul király, ezért mondja számára a próféta: „Bizony, többet ér az engedelmesség az áldozatnál, és a szófogadás a kosok kövérjénél! Olyan az engedetlenség, mint a varázslás vétke, és az ellenszegülés, mint a bálványimádás” (1Sám 16,22).

Pál számára a korinthusiak, testvérek, igen, minden probléma ellenére, így látja őket (1Kor 12,1-3). Az apostol már Krisztuson keresztül látja őket. Tudja, hogy még nincs minden rendben, az életükben, van sok ki javítanivaló, ám ők ennek ellenére is Krisztushoz tartoznak, így a testvért látja bennük.  Számunkra is fontos ez a látás, ha a másik vét, akkor ne azon keresztül, hanem az Úron keresztül tekintsünk rá. Lássuk meg benne is a testvért, azt, akiért az Úr az életét adta.

Az apostol tudja, hogy az Úr övéit lelki ajándékokban részesíti, és a velük való élésről tájékoztatja őket. Ez fontos, mert a jót is lehet rosszul használni, ebben a gyülekezetben több lelki ajándékkal rosszul éltek, így kárt okoztak a gyülekezetnek és rossz bizonyságot tettek a pogányok felé.

Azt is elmondja Pál, hogy a pogányság a néma és cselekvésképtelen bálványokat tiszteli, azonban az Úr él és ajándékokat ad övéi számára. Fontos, még, hogy az életünk, a magatartásunk, a beszédünk mutatja meg pontosan, hogy ki számunkra az Úr. Mert bárki mondhatja, hogy Uram, de a próbatételek, a gondok, az üldöztetések a szenvedés hitelesíti a hitvallást.  Ahogyan a magvető példázatában is olvassuk: „e világ gondja, a gazdagság csábítása, vagy egyéb dolgok megkívánása megfojtja az igét, úgyhogy ez sem hoz termést” (Mk 4,19). Mindig a szív teljességéből szól a száj, és ez a teljesség bajban, nehéz helyzetekben, bántások, sérelmek közepette mutatkozik meg. Pál számára a filippi börtön jelentette ezt a próbát, de ott meglátszott mi van a szívében. Kalodába zárva, sebekkel a testén imádkozik és énekel. Adja Urunk, hogy mi is hasonlóképpen nyilvánuljunk meg saját életkörülményeink közepette.

HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat

1. HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat, Ha bánt szíved keserve, Ő néked nyugtot ad. Ki az eget hordozza, Oszlat felhőt, szelet, Napját rád is felhozza, Atyád ő, áld, szeret.

2. AZ ÚRRA bízzad dolgod: Könnyebbül a teher; :/: Ezer baj közt is boldog, Aki nem csügged el. Minek a gond, a bánat? Mit gyötröd lelkedet? Az Istent kérjed, várjad, S megnyered ügyedet.

3. A TE irgalmasságod Van rajtam, Istenem, :/: Te jól tudod, jól látod, Hogy mi használ nekem. Sorsomat úgy intézed, Amint te akarod; Bölcs a te végzésed, Ha áld, ha sújt karod.

4. UTAD van számtalan sok, Uram, és eszközöd; :/: Reánk is szent áldásod Bőséggel öntözöd. Művednek akadálya, Szünetje nincs soha; Úgy téssz, amint kívánja Gyermekeid java.

5. BíZZáL, bánatos lélek! Mit bánt a bú, a gond? :/: Él még, ki annyi vészek Torkából már kivont. Bajaidból kiment ő, Szűnnek keserveid; Rád még a jó Teremtő Víg napot is derít.

6. ŐBENNE vesd halálig Jó reménységedet: :/: Ő biztos révbe szállít A bajból tégedet. Bár késik a segítség És nem találsz vigaszt: Eloszlik gond és kétség Előbb, mint véled azt.

7.      Ő MEGCSELEKSZI végre Velünk azt, ami jó; :/: Ösvényünk erőssége Te vagy, Mindenható! Bár nehéz földi pályánk, Könny lepi és tövis, De örök pálma vár ránk: Utunk a mennybe visz.

Isten áldásával.

Nem vagyok méltó

A

z Úr látomásban ismét megragadja Ezékielt és megmutatja a számára, miért is történt mindaz, amit átéltek és miért nem jön még a szabadulás (Ez 8,1-18). Isten feltárja a próféta előtt a nép, a templom életének mélyén végbemenő és titkolt dolgokat. Isten mindenütt jelen van, tisztában van az életünkkel és az általunk titkolt, a mások számára nem látható területeket is ismeri. Előle semmit nem lehet elrejteni, ismeri szívünk mély rétegeit, ismeri gondolatinkat, mindaz a terület nyilvánvaló előtte, ahová másnak nincs jogosultsága.

Izráel azt gondolja Istent meg lehet téveszteni, azt hitték a sötét elrejti őket az Úr szemei elől. Megdöbbentő az a sokféle bálvány, a pogányok különféle istenségei, amelyeket Ezékiel lát. Isten népe tele van bálványokkal, de vajon mit rejt a mi életünk? Mit lát Isten szívünk mélyén? Milyen bálványok foglalják el időnket, mit lát az Úr, amikor a tévé a számítógép előtt ülünk?

Az a szomorú, hogy Izráel nem akarja meglátni, hogy ez bűn, hogy Isten nem vállal a bűnnel. A bálványokkal közösséget. Mi látjuk-e, és ezért engedjük-e megtisztítani életünket? A zsidók úgy gondolják, nem látja őket az Úr. MI is azt gondoljuk, hogy Isten nem látja azt, amit titokban teszünk? Azt gondoljuk, hogy a szobánk falai eltakarnak? Nem, hiszen Dávid is azt mondja, sehova nem lehet az Úr elől elbújni, mert Ő mindenütt jelen van (Zsolt 139,1-,24). Jézus azért bátorít arra, hogy menjünk a belső szobába imádkozni, mert az Atya látja azt,amit titokban teszünk. Ezt komolyan kell vennünk.

Azt is gondolják, Isten elhagyta őket, nem törődik velük, ezért a maguk kezébe kell venni sorsukat, azt tehetnek most már, amit csak akarnak. Ez nem így van, Isten nem hagyja magára népét, a nép fordult el Tőle és a fogság is csak ennek a következménye. A fogság nem csak a büntetés, hanem a kegyelem helye is. A fogság azt jelenti, Isten nem számolt le velük, még mindig adott lehetőséget a bűnbánatra, az újrakezdésre.

Tamnúz és a többi bálvány is a termékenység kultuszhoz kapcsolódik, nem az Úrtól várják az áldást, a gyarapodást a megújulást, hanem a pogány népek bálványaitól. Ismét ők veszik át a pogányok szokásait, reményeit, ahelyett, hogy ők lennének bizonysággá a számukra.

Az Úr dicsősége eddig ott volt a templomban, ám Isten kijelenti, hogy nem vállal tovább ezzel a fertővel közösséget. Isten soha nem fogadja el a bűnt, nem fog hozzánk igazodni. Isten bűnbánatot és megtérést vár. Azt várja, hogy végre népe beismeri hűtlenségét, beismeri, hogy bosszantotta az Urat és elhagyja a bálványokat, majd visszatér Istenéhez. Az egyetlen megoldás a bűnbánat és a bálványok, a bűn minden formájáénak a kitakarítása. Az Úr csak megüresített szívben hajlandó tartózkodni. Ezért kérjük, hogy teremtsen bennünk tiszta szívet.

Pál apostol is keményebb hangvételre vált (1Kor 11,27-34), nem mindegy milyen lelkülettel járulunk az úrasztalához. Az a méltatlan lelkület, amikor valaki úgy él a szent jegyekkel, mintha csak egy étkezésen venne részt. Az úrvacsorában az Úr Jézus értünk való haláláról van szó, általa nyerhetünk bűnbocsánatot. Ezért csak őszinte, a kegyelemre vágyakozó szívvel álljunk meg az Úr előtt.

Az apostol felszólít bennünket, vizsgáljuk meg a szívünket, azt jelenti ez, hogy mindenkor elcsendesedve nézzük meg, hogy nem vált-e megszokássá az úrvacsora vétel, vagy az istentisztelet látogatása, az igehirdetés? A kegyelem asztalához alázattal, Isten kegyelmére való rászorultsággal jöhetünk méltón. Úgy, ahogyan a tékozló fiú is hazaindult, átérezte lénye mélyéig, hogy nem méltó a fiúságra, meglátta, hogy neki az már nem jár. Így azután átélte az Atya kegyelmét, a visszafogadottságot. Adja Urunk, hogy mindenkor így álljunk elé, lássuk meg, nem vagyunk méltók, de legyünk hálásak, amiért ennek ellenére visszafogad az Úr.

Mélyen meghajlok ím színed előtt

Mélyen meghajlok ím színed előtt.

Töltsd ki kegyelmedet, öntsd ki erőd!

Mester, előtted a porba esem,

Mindenbe' mindenem légy Te nekem!

Mélyebbre Benned, mélyebbre még,

Nem kell a földön semmi egyéb.

Krisztus, a szívemet tárom Eléd,

Élet vagy nékem és nyereség!

Mélyebben, mélyebben, kérlek azért,

Öld meg, ó, Jézusom, bennem az ént!

Nem vagyok méltó, hogy gondolj reám,

Ámde tudom, hogy meghallod imám.

Mélyebbre Benned, mélyebbre még,

Nem kell a földön semmi egyéb.

Krisztus, a szívemet tárom Eléd,

Élet vagy nékem és nyereség!

Mélyebbre szállva, följebb visz utam,

Míg csak Elédbe nem érek, Uram;

Hordva keresztem a lábad nyomán,

Mennyei dics jön a szégyen után.

Mélyebbre Benned, mélyebbre még,

Nem kell a földön semmi egyéb.

Krisztus, a szívemet tárom Eléd,

Élet vagy nékem és nyereség!

Isten áldásával.

Az Úr eljön

K

emény üzenetet kell hirdetnie a prófétának, ki kell mondani azt, amit nem hittek, amire gondolni sem mertek, elpusztul Jeruzsálem és az ország (Ez 7,1-27). Eljött a vég, szól az Úr szava, és ezt komolyan kell venniük. Eddig nem vették komolyan, a prófétákat távolították el, amikor az Úr szava szerint rámutattak, hogy ha nem térnek meg, ítélet következik. Most már nincs több lehetőség, Isten megítéli őket, és Babilóniába kerülnek.

Nagyon keményen cseng, amit Ezékiel mond, itt a vég rajtad, de nekünk is szükségünk van rá, mert mi sem akartjuk komolyan venni, hogy letelik a kegyelmi idő. Nem igazán hisszük, hogy megtörténhet, különösen nem azt, hogy a mi időnkben megváltozhat ez az élet. Úgy gondoljuk, sok idő van még. Ha visszajön is az Úr Jézus, az nem ebben a korban történik. Úgy teszünk, mintha biztosan tudnánk, pedig nem tudjuk. A mi számunkra annyi ismert, amennyit az Úr kijelentett, és Ő, az Úr Jézus várását, az ítélet megvalósulását hangsúlyozza. „Elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik” (Zsid 9,27). Az ítélet eljön, de ma még lehetőségünk van a kereszthez jönni, ott eltöröltetnek a bűnök, ott lehull a teher, onnan élet árad felénk. De csak a kereszt jelent megoldást.

Többször hangsúlyozza az Úr, hogy útjaink szerint ítél meg, vállalnunk kel az életünkért a felelősséget. El kell számolnunk életutunkkal. Mindenkinek a saját életével kell elszámolnia, egyéni felelősségre vonást alkalmaz az Úr. Ezt hirdette Keresztelő János és az Úr Jézus is, amikor megtérésre szólítottak fel. Személyes bűnbánatot és bűnvallást kértek. Számunkra is ez a megoldás megbánni bűneinket és végre komolyan venni az Úr szavát. Hiszen Ő nem fenyegetni akar, hanem segíteni, azt szeretné, ha valóban tiszta és szent, áldásokkal teljes életet élnénk már itt a földön. Azonban ehhez szakítani kel a bűnnel, és rá kell hangolódni az Úr parancsolataira.

Úgy látszik nemcsak a mai ember pénz centrikus, hanem már a zsidók is azok voltak. Úgy gondolták, majd a pénz megmenti őket. Ha fizetnek, Babilónia királya irgalmat gyakorol. Azonban Isten világosan kijelenti, ezüstjük és aranyuk nem szabadíthatja meg őket. Igen, a felhalmozott vagyon sem tud segíteni. Az egyik, hogy csak az Úr Jézus vére, ami megtisztít, az Ő élete fizeti ki az árat értünk. A másik, a pénz is elfogy, értékét veszti, eljön az idő, amikor a vagyon sem segíthet. Az öregedés és a halál ellen sem nyújt védelmet. Mindenki meghal, a vagyon pedig itt marad, nem vihetünk magunkkal semmit. Csak a kegyelem, ami velünk jön. „ Ahogyan világra jött anyja méhéből, mezítelenül, úgy megy el ismét, ahogy jött; semmit sem kap fáradozásáért, amit magával vihetne” (Préd 5,14).

Pál apostol most az Úrra hivatkozik, amit le ír, azt Tőle kapta (1Kor 11,23-26). Tehát nem maga találta ki, az úrvacsora rendjét, hanem maga az Úr bízta rá és ő továbbadja. Úgy adja tovább, hogy ehhez igazítsuk úrvacsorai gyakorlatunkat.

Az úrvacsora szembesít, azzal, hogy árulók vagyunk. Az ember elárulta, kiszolgáltatta Isten Fiát, aki érte jött a világba. Mindig ezzel a tudattal és mély bűnbánattal kell megállnunk az úrasztala előtt. Elárultam Őt, miattam halt meg.

A következő mozzanat a hála. Hála, azért, hogy ennek ellenére az Úrhoz jöhetek. A megterített asztal hirdeti Isten kegyelmét. Jöhetek, amint vagyok, jöhetek alázattal, kegyelmet kérve.

A bűnbánatra mindennap szükségünk van. Nem egyszeri cselekmény az úrvacsora, hanem időnként meg kell ismételni, ez fejezi ki, hogy kegyelemre szoruló bűnös emberek vagyunk. Az Úr közelségében találunk megújulást.

Pál hangsúlyozza, hogy eljön az Úr. Igen, Ő vissza fog jönni, amíg ez az esemény megtörténik, hirdetnünk kell a kegyelmet, a kereszt üzenetét, mert ez jelent egyedül reménységet az ember, a világ számára. Az Urat szolgálattal várjuk, az evangélium hirdetésének a szolgálatával.

Jézusom, ki árva lelkem

1. Jézusom, ki árva lelkem Megváltottad véreddel, Kárhozattól óvtál engem, Bűnös szívem, ó, vedd el! Add, hogy néked megháláljam. Hogy nem hagytál a halálban, megmutattad: Bármit adj, Én oltalmam csak te vagy. S
2. Jézus, benned bízva bízom, Elpusztulnom, ó, ne hagyj! :/: Te, ki bűnön, poklon, síron Egyedüli győztes vagy: Gyönge hitben biztass engem, Készíts arra, hogy én lelkem Láthat majd fenn, ó, Uram, Mindörökké boldogan.

Isten áldásával.

Az Úr keze gyógyító

Ú

jra szól az Úr Ezékielhez, ám nem közvetlenül a fogságban levők felé kell fordulnia, hanem a Jeruzsálemben maradtak számára hirdeti az Úr üzenetét (Ez 6,1-14). Még nem vigasztalást, nem reménységet szól, hanem továbbra is ítéletet. A fogságban levők a szabadulás ígéretére várnak, remélik, hogy hamarosan hazamehetnek, erre azt mondja az Úr, hogy Jeruzsálem is elpusztul. Nem javulás következik, hanem tovább romlik a helyzet, mélyül a nyomorúság. Miért? Miért nem fordul már jobbra az életük, hiszen ők Isten népe? Azért, mert még mindig nem néztek önmagukba, nem akarják meglátni, hogy az Úr büntetése van rajtuk. A probléma mindig mélyül, ha nem ismerjük fel a saját felelősségünket, ha nem akarjuk meglátni, hogy vétkeztünk.

A Jeruzsálemnek címzett prófécia a fogságban élő néphez is szól. Az otthon maradottak pusztulása számukra is üzenet, azt jelenti, készüljenek fel a maradásra, úgy rendezkedjenek be az idegen földön, hogy évtizedekig itt kell élniük, és úgy éljenek, hogy ne veszítsék el reménységüket, ne olvadjanak be, ne adják fel hitüket. Fel kell készülni a még rosszabbra, arra, hogy azonnal nem ér véget ez a helyzet, de ha megtérnek, átélik, hogy az Úr itt is velük van. Nem mindig az a lényeg milyenek a körülményeink, hiszen azokat hosszútávon nem biztos, hogy fenn lehet tartani, az számít, hogy meglássam bárhol is vagyok, bármilyen is az élet, az Úr kezében van az életem. Pál Jézussal együtt volt a börtönben és így ott megelégedett volt. Tudott hálát adni mindenért, és mindenkor örült. A fogság lecke, meg kell tanulni azt, amit otthon rendezett körülmények közt a jólétben elfelejtettek. Mindent az Úrnak köszönhetnek, meg kell tanulni hálát adni.

Az életkörülmények további romlásának, a nyomorúság megtapasztalásának az a célja, hogy felismerjék a bálványok, akikhez fordultak nem képesek segítséget nyújtani. Egyedül Isten az Úr.  Isten mindig azt akarja elvégezni bennünk, hogy rádöbbenjünk bálványaink tehetetlenségére. Azt akarja, hogy felismerjük mindaz, amitől vártuk a segítséget nem isten, egyedül a Biblia Istene, Jézus Krisztus az Isten. Ő a teremtő, az Ő keze alkotott mindent, Tőle kaptuk mindazt, amivel rendelkezünk.

Azonban az ítéletben is felragyog az Úr kegyelme. Mert Ő ugyan megsebez, de be is kötöz. „Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de keze meg is gyógyít” (Jób 5,18 ). Hiszen nem az a célja, hogy elpusztítson, megsemmisítsen, hanem az, hogy helyes ön és Isten ismeretre, megújult életre segítsen. Igen, az Úr keze gyógyító kéz. Ő teljes gyógyulást kíván adni, ám ehhez fel kell tárni a bajokat, sebet kell okozni.

Isten mindig gyógyítólag használja a fenyítést, el akarja érni, hogy végre megundorodjanak maguktól, végre meg lássák gonoszságukat. Amikor Péter apostol átéli Jézus hatalmát, ugyanezt az undort érzi magával szemben, ezért mondja: menj el tőlem Uram, mert én bűnös ember vagyok. Csak akkor kezd gyógyulni az életünk, akkor tapasztaljuk Isten áldását, ha kiábrándulunk magunkból, és teljen kezére bízzuk az életünket.

Tegnap láttuk, az apostol megdicséri a gyülekezetet, mert dicséretre, pozitív megerősítésre szükség van (1Kor 11,17-22). Ez ad további lendületet a szolgálat folytatásához. Azonban ez nem azt jelenti, hogy minden rendben van. Pál rámutat, hogy olyan gyakorlatról értesült, amit nem lehet megdicsérni, ami nem való Isten népe közé. Tehát Pál nemcsak dicsér, hanem a valóságot mindig őszintén meglátva, ha kell el is marasztal. Mer a hibákról is beszélni, megmondja őszintén, ha valami nem jó. Bizony erre is szükség van, ami rossz, arra nem lehet azt mondani, hogy jó, akkor sem, ha ezáltal sebek szakadnak fel, vagy némelyek megsértődnek.

Azt is megláthatjuk, hogy a mi kezünkben minden el tud romlani. Még az úrvacsorai közösség is, amelynek az Úr szenvedését és halálát kellene demonstrálni, dőzsöléssé válik.  Az istentisztelet nem azért adatik, hogy ott az egzisztenciális különbségek megnyilvánuljanak, hanem azért, hogy átéljük az Úr jelenlétét és kegyelmét. Krisztusba már nincs, már nem lehet gazdag és szegény. Van aminek nincs helye a gyülekezetben. Az istentisztelet célja nem a szórakozás,, hanem a hitben való elmélyülés, a testvériség megélése és kifejezése. A javakat is azért kapjuk, hogy szolgáljunk velük. A tizedik fejezetben már leírta az apostol a hívő ember magatartásának irányvonalát: „Akár esztek tehát, akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek” (1Kor 10,31).

Áldjad, én lelkem, a dicsőség

1. Áldjad, én lelkem, a dicsőség erős királyát! Őnéki menynyei karokkal együtt zengj hálát! Zúgó harang, Ének és orgonahang, Mind az ő szent nevét áldják!

2. Áldjad Őt, mert az Úr mindent oly szépen intézett! :/: Sasszárnyon hordozott, vezérelt, bajodban védett. Nagy irgalmát Naponként tölti ki rád: Áldását mindenben érzed.

3. Áldjad Őt, mert csodaképpen megalkotott téged, :/: Elkísér utadon, tőle van testi épséged. Sok baj között Erőd volt és örömöd: Szárnyával takarva védett.

4. Áldjad Őt, mert az Úr megáldja minden munkádat, :/: Hűsége, mint az ég harmatja, bőven rád árad. Lásd: mit tehet Jóságos Lelke veled, És hited tőle mit várhat.

5.      Áldjad az Úr nevét, Őt áldja minden énbennem! :/: Őt áldjad, lelkem, és Róla tégy hitvallást, nyelvem! El ne feledd: Napfényed Ő teneked! Őt áldjad örökké! Ámen.

Isten áldásával.

Krisztusban

M

ost meglátjuk, hogy nem könnyű a prófétai szolgálat, először is mert Ezékielnek a várakozással ellentétben nem vigasztalást, szabadulást, hanem további ítéletet kell hirdetnie (Ez 4,1-5,17). A fogságban élők úgy gondolták hamarosan véget ér ez az időszak és az Úr visszaviszi őket Jeruzsálembe. Ezzel a várakozással szemben azonban azt kell hirdetni, hogy az otthon maradottak is fogságba kerülnek, Jeruzsálemet pedig lerombolják. A tekercs elfogyasztása pont azt jelentette, hogy az Úr szavát kell hirdetni és nem azt, amit elvárnak. Minket is sokszor azért ér csalódás, azért keseredünk meg, mert nem azt üzeni az Úr, amit hallani szeretnénk.

Ezen kívül a prófétának az egész életét alá kell rendelnie Isten szavának. Magatartása, életvitele is az üzenet eszközévé válik. Szimbolikus cselekedetek által kell kifejeznie Jeruzsálem elestét, az Úr ítéletét. Mi nem akarunk ítéletről hallani, mi csak simogató, pozitív tartalmú üzenetet szeretünk. Azonban az Úrnak van keményebb szava is, ha a szelíd és csendes szónak nem engedünk, erőteljesebben szól. Ne hagyjuk, hogy keményen szóljon az Úr, hanem engedelmeskedjünk Neki azonnal.

A Jeruzsálem elleni háborút, az azt kísérő nyomorúságot is ki kell ábrázolni. Teljes megaláztatottság lesz a része, még tisztátalan dolgot is kell cselekednie, ennyire az üzenet alá kell rendelnie életét. Így rendelem-e Isten akarata alá az életemet. Meglátjuk azt is, nem véletlenül történnek a dolgok, hanem minden Isten akaratából van. Ő töri el a kenyér botját, vagyis megengedi, hogy a jólét eltűnjön, és helyére éhínség lépjen. El sem tudták képzelni, hogy ilyen megtörténhet velük, és megtörtént. Ránk is pont ez a jellemző, azt gondoljuk soha nem fog megváltozni a mai helyzet, mindig bőségben, jólétben élünk. Azonban ha nem térünk meg, és nem Isten akarata szerint élünk, mi is szembenézhetünk nyomorúságokkal.

Az Úr elmondja, hogy az ítélet bűneik következménye. Engedetlenek voltak az Úr törvényeivel szemben. Isten számon kéri rajtunk az Igét, a rengeteg igehirdetést. Megkérdezi, hogy mi vált belőle életté, mit cselekedtünk meg belőle.

Lesújtó, amit az Úr mond Izráelről, még a pogányok törvényeinek sem feleltek meg. De vajon a mi életünk milyen? Nem csúszunk-e mi lejjebb még a pogányoknál is. Nézzünk bele az Igébe és változtassuk meg az életünket, igazítsuk az Úr akaratához tetteinket. Ezékielen keresztül hangzik mindez, amit olvasunk, de Ő csak eszköz, Isten az, Aki szól általa. Mi is úgy vegyük az igehirdetéseket, hogy Isten az Aki szól, nem emberi véleményt hallunk, hanem az Úr szavát.

Pál azt kéri a Korinthusiaktól, hogy mindenben figyeljenek rá, úgy ahogy ő is figyel a Krisztusra (1Kor 11,1-16). Ez a tanítványság lényege, mindenben az Urat követni. Tehát nem a társadalmi szokások a leglényegesebbek, hanem az, merre megy az Úr. Mindenben Őhozzá kell igazodnunk, mert akkor jó irányban fogunk haladni.

Az apostol meglátja, azt is, amiért dicséret illeti a gyülekezetet. Ez fontos, ha kell, dorgál, rámutat a bűnre, a rossz gyakorlatra, de dicsér is. Erre is szükség van, meg kell látnunk azt, ami jó, és mondjuk is ki. Dicsérjük meg a másikat, ha valamit jól csinált. Ne legyen magától értetődő a jó, és nem csak elvárjuk a dicséretet, hanem mi is dicsérjünk. Ez a házasságban is lényeges, mélyíti a kapcsolatot a dicséret, a bátorítás, de gyermeknevelésben is fontos szerepe van., Ne csak a hibát hangoztassuk, hanem ismerjük el a jót is.

Itt egy korabeli problémának az elrendezéséről van szó, tehát nem általánosságban beszél az apostol. Az ottani pogány kultuszból beáramló szokások ellen küzd. A lényeg, mindenkinek meg van a helye az Isten országában, mert ott rend van. A rend pedig ez, a férfi feje a Krisztus így nincs despotizmus, az nő feje pedig a férfi. Ezáltal az egész család az Úr Jézus uralma alá kerül. A férfi és a nő Krisztusban összetartozik, kiegészíti egymást. Tehát nem riválisuk, hanem egymás kiegészítői, segítői a házastársak, mégpedig az Úr szolgálatában.

Isten szívén megpihenve

1. Isten szívén megpihenve Forrjon szívünk egybe hát, Hitünk karja úgy ölelje Édes Megváltónkat át! Ő fejünk, mi néki tagja, Ő a fény, mi színei; Mi cselédek, ő a gazda, Ő miénk, övéi mi.

2. Szeretetben összeforrva, Egy közös test tagjai, :/: Tudjuk egymásért harcolva, Ha kell, vérünk ontani. Úgy szerette földi nyáját S halt meg értünk jó Urunk; Fájna néki, látva minket, Hogy szeretni nem tudunk.

3.      Nevelj minket egyességre, Mint Atyáddal egy te vagy, :/: Míg eggyé lesz benned végre Minden szív az ég alatt; Míg Szentlelked tiszta fénye Lesz csak fényünk és napunk, S a világ meglátja végre, Hogy tanítványid vagyunk.

Isten áldásával.

Őrálló

E

zékiel hét napig szótlanul tartózkodott népe fiai közt (Ez 3,16-27). Az üzenet, amit kapott nehéz volt, és így képtelennek bizonyult a szólásra. Amikor az Istentől érkező üzenetet kellene továbbadnia, lebénul, képtelen megszólalni. Hányszor tapasztaljuk mi is, hogy mennyi mindenről tudunk szabadon és őszintén beszélni, de amikor az Igéről kellene szólni, képtelenek vagyunk megszólalni. Megfigyeltem, hogy egy alkalom előtt intenzív beszélgetés folyik, sőt egyenesen beszéd kavalkád megy végbe, amikor azonban az elhangzottakhoz kellene hozzászólni, már nem megy a beszéd.

Az egyik dolog, hogy az ördög pont azt akarja, hogy néma keresztyének legyünk. Isten a beszéden, a kommunikáción keresztül végzi a munkáját. Az evangélium hirdetése bízatott ránk, ahhoz pedig beszélni kell. Így ha az ellenség eléri a beszédképtelenségünket, tulajdonképpen nyert ügye van és kifogta a szelet a vitorláinkból. Beszéd nélkül nem terjed az evangélium. Ha nem teszünk bizonyságot, nem jelentünk veszélyt a sátán számára.

Hét napig érhet az üzenet a prófétában, vagy ennyi időt kap, hogy rászánja magát és végre megszólaljon. Nem azért hívta el az Úr, hogy félrevonulva elmélkedjen a hallottakon, hanem adja tovább, amit hallott. 

Az Úr szava ismét szól. Milyen jó, hogy újra szól, hogy nem fárad bele Isten és kész a némákat is beszélőkké tenni. Áldott legyen Urunk, hogy ma is szól, hogy még mindig van szava hozzánk, hogy Ő nem törődik bele némaságomba, hanem ki akar mozdítani belőle. Őrállónak adta Izráel számára, tehát nem a befelé fordulás a félrevonulás a feladata, hanem az éberség. Neki kell ügyelni, hogy Izráel népe megmaradjon az Úrba vetett hit mellett.

Az őrállónak először is felfelé kell figyelnie, mert itt nem önkényes fegyelmezésről van szó. Nem akkor szól Ezékiel a népnek, amikor neki nem tetszik valami, hanem akkor, amikor Isten szól, amikor az Úr szól bele valakinek az életébe, amikor megmutatja mi a rossz. Itt nem ő a mérce, hanem az Úr Igéje, Isten kijelentése, ezek alapján szól. Mi gyakran akkor szólunk, ha nekünk nem tetszik valami a másik életében, és ha nem változtat, ha nem igazodik hozzánk, hamis kegyességgel megsértődünk és önelégülten sorsára hagyjuk. Én figyelmeztettem, mondjuk és meg vagyunk magunkkal elégedve. Azonban nem erről van szó.

Itt az Úr figyeli népe életét és a prófétának javító, megújító szándékkal mondja el, ha valakinek az életében bűnt, hűtlenséget lát. A próféta feladata, hogy figyelmeztesse a vétkezőt. Ennek a figyelmeztetésnek nem az ítélet, a kirekesztés a célja, hanem a megjobbítás, a megváltozás. Azért kell szólnia, hogy a vétkező meglátva bűnét, megbánja és visszatérjen az Úrhoz, megváltoztassa életét.

A félelmes szívű prófétát erősíti és lelkigondozza az Úr. Mégpedig azáltal, hogy szívére helyezi a felelősséget. Az üzenet továbbadásáért felelős, azért már nem, hogy mi lesz a sorsa, annak, amit tovább ad, de azért igen, hogy tovább adja e. A félelem, az önsajnálat sem lehet indok arra, hogy ne adjuk tovább, amit az Úr ránk bízott. Másrészt, ezzel a felelősség hangsúlyozással az üzenet felhígításától is óvja gyermekét. Ez szokott minket kísérteni, beszélünk ugyan az Igéről, de nem teljes evangéliumot hirdetünk, hanem csak azt mondjuk, amit hallani szeretnének. Kicsemegézzük az Igét, és csak a finomabb falatokat, az édességet adjuk tovább, és keményebb eledelt, az ítéletes szavakat kihagyjuk. Nem lehet az Igét felhígítani, mert ezáltal becsapjuk az embereket.

Minden szabad nekem, olvassuk a jól ismert Igét (1Kor 10,23-33). Igen, ez így van, és ez csodálatos. Jézus Krisztus tanítványa megszabadított ember, ő már nem kényszerek és félelmek között él. Jézus Krisztusban igazi szabadság részesei lehetünk. Mi már nem úgy állunk az élethez, hogy semmit sem szabad, hanem úgy, hogy minden szabad nekem. De mielőtt rosszul értelmeznénk és szabadossá válnánk, meg kell látni a folytatást. Szabad ugyan mondja, az apostol, de vegyük figyelembe, hogy vannak dolgok, amiket megtehetnénk, de azok ártalmasak. Megtehetem, de ha nem használ, vagyis nem építi, és nem lendíti előre az életemet, akkor nem élek vele, nem teszem. Az igazi szabadság képes mérlegelni, és ha szükséges tud nemet mondani. Az a szabadság, amikor valaminek a megtételére van lehetőségem, de felismerve ártalmas voltát nem teszem meg, hanem nemet mondok rá.

A szabadság megtanít felmérni, hogy amit mondani vagy tenni akarok az épít-e, ha nem akkor nem mondom, vagy nem teszem. Milyen sok áldás származik abból, ha így meg tanulunk szabadságban élni.

Csodálatos Igét idéz az apostol: „az Úré a föld és annak teljessége”, igen minden az Úré. Ami körülvesz bennünket, amiben élünk, és amivel rendelkezünk, mind az Övé. Tőle kaptuk ajándékba, hogy jól élve velük, dicsőítsük az ajándékozót. Mindennek látása azért fontos, mert a szívünk könnyen az ajándékhoz rögzül és nem az ajándékozóhoz. Aki azonban felismeri, hogy minden az Úré, az mentessé válik az aggódástól és hálás életet él, mert tudja, hogy életéről az Úr gondoskodik.

 Az Úr bír ez egész földdel

1. Az Úr bír ez egész földdel És minden benne élőkkel; Övé a földnek kereksége, Mit a tengeren épített, Folyóvizekkel körülvett, Melyben meglátszik bölcsesége.

2. Ki mégyen fel a szent helyre, Az Úrnak ő szent hegyére? És vajon kitől tiszteltetik? Akinek tiszta ő szíve, És ártatlan az ő keze, Aki hamisan nem esküszik.

3. Ezt az Úr megáldja szépen, És az idvezítő Isten Adja igazságát őnéki. Az pedig a boldog nemzet, Mely, nézve az ő szent színét, Jákóbnak Istenét keresi.

4. Ti szent kapuk, kinyíljatok, Fejeteket feltartsátok: E dicső király hadd térjen be! Micsoda dicső király ez? A seregek Istene ez, Nagy ennek hadi erőssége.

5.      Ti kapuk, emelkedjetek, Fejeteket felvessétek, Hogy e király belétek térjen! Kicsoda e nagy királyság? Ez a Zebaoth uraság! Mely nagy az ő dicsőségében!

Isten áldásával.

Felkészülés

A

z Úr felkészíti Ezékielt a szolgálatra (Ez 3,1-15). A felkészülés fontos eleme, a tekercs megevése. Előbb meg kell enni, a teleírt tekercset és csak azután mehet a néphez. Ez azt jelzi számunkra, hogy nagyon fontos az Ige ismerete. Szinte úgy kell hozzá viszonyulni, mint a táplálékhoz. Lassan és jól meg kell rágni, így a magunkévá tenni Isten üzenetét. Vagyis időt szakítva, újra és újra elolvasva az adott részt, amíg lényem részévé válik, amíg szinte kívülről tudom, amit ma olvastam. Ha az Úr szava bennünk van, akkor bármilyen helyzetben, bármilyen körülmények közt, akkor is, amikor nincs lehetőség a Bibliát kézbe venni, az Igéhez tudunk fordulni, mert tudjuk, mert bennünk van.

A tekercs elfogyasztása után kell Ezékielnek a néphez mennie. Akkor tudja hitelesen hirdetni az Igét, ha az előbb Őt járta át, ha az Ő számára válik napi paranccsá. Mi is akkor tudunk hitelesen és eredményesen bizonyságot tenni, ha az üzenetet magunknak olvassuk, ha előbb minket jár át.

Ezékielnek azután el kell mennie a nép közé és ott Isten szavait kell tovább adni. Tehát nem azt mondja, amit hallani akar a nép, hanem azt, amit rábízott az Úr, akkor is, ha nem ezt akarják hallani. Mert mi mindig mást akarunk hallani, mint amit az Úr mond. A fogságba került nép azt szerette volna hallani, hogy hamar véget ér a fogság, elmúlik, mint egy rossz álom és mehetnek haza. Azonban Ezékielnek azt kell hirdetnie, hogy hetven évig tart ez az állapot, és akik otthon maradtak, azok is jönnek, sőt a templomot is le fogják rombolni. Mi is mindig azt akarjuk hallani., hogy jobb lesz az élet, a nehézségek hamar megszűnnek, ám nem mindig azt mondja az Úr, amire vágyunk. A lényeg, amit meg kell érteniük, hogy bűneik miatt történt az, ami történt, ám ha megbánják azt, és engedelmeskednek az Úrnak, megtapasztalják, hogy Babilonban is velük van. Nem az a lényeg, mikor ér véget a fogság, mikor változnak meg a körülmények, hanem az, hogy már a fogságban is az Úrral éljenek.

Az Úr felkészíti prófétáját az Ige fogadtatására, lerombolja illúzióit, is tudatja vele, a nép nem akar Istenre hallgatni. Ezért az ő igehirdetését is elutasítják majd. Izráel szíve kemény, ezért nem akar az Úrra hallgatni. Még mindig nem látták meg, hogy amit Isten mond, az megtörténik. Mi hiszünk-e az Úrnak? Merjük-e teljesen Rábízni magunkat, vagy mi is úgy vagyunk, nem kell komolyan venni az Igét?

Ezékiel sem volt a bátorság megtestesítője, hiszen oly sokszor kell az Úrnak mondania, hogy ne féljen a néptől. Az Úr azonban a félős szívű Ezékielt is fel tudja használni. Hogyan? A Lélek megerősíti. A Lélek fölemeli és elragadja, erőt ad a számára, ami által képes lesz teljesíteni küldetését. Azt is látjuk, hogy a szolgálat nem mindig pozitív élmények áradata. A prófétára az Úr kezének kell ránehezednie, azaz erőteljesen irányítani, mert ő legszívesebben máshova menne, mint Jónás. Azonban az Úr keze alatt engedelmessé válik. Amikor a nép közé érkezik és látja őket, hallgatja beszédüket, elnémul. Hét napig képtelen megszólalni. Nem mindig könnyű azt mondani, amit az Úr üzen, hiszen a nép nem ezt várja. A nép nem megváltozni akar, hanem csak a körülményeinek a megváltozását szeretné átélni. Isten azonban először bennük akar változást. Így van ez a mi életünkben is, az Úr minket akar megváltoztatni, mert az az igazi változás, amikor egy ember szíve újjá születik, amikor mássá lesz az élete.

A korinthusiak számára határozottan írja az apostol, hogy kerüljék a bálványimádást (1Kor 10,14-22). Jézus tanítványának nem lehet köze a bálványimádáshoz, akkor sem, ha gyakran észrevétlenül lopja be magát az életünkbe. Mi a bálvány? Az, ami Isten helyére akar kerülni, ami úgy vonja magára a figyelmünket, hogy közben az Úr Jézusra már nem jut idő.

Az ördög a körülöttünk levő világ mindennapi és általunk megszokott dolgain keresztül épül be az életünkbe. Az a célja, hogy mindenre több idő jusson, mint az Úrra. Az Úr pedig azt akarja, hogy állandó közösségben legyünk Vele. Pál ezt írja Kolosséba: „Bármit tesztek, lélekből tegyétek, úgy, mint az Úrnak, ne pedig úgy, mint  embereknek” (Kol 3,23).

A Bibliát ha felnyitod

1.  

A Bibliát ha felnyitod,

Mily nagy csodát mutat neked!

Megnyílik benne fenn az ég

S itt lenn a szíved és szemed.

Urunk szava, te égi fény,

Ragyogj a nagyvilágon át,

Míg üdvözül ezernyi nép,

S nap űzi szét az éjszakát!

2.  

E drága könyv tükör neked,

Megláthatod te szívedet;

Oly szennyes az s oly elveszett,

De Jézus által új lehet!

Urunk szava, te égi fény,

Ragyogj a nagyvilágon át,

Míg üdvözül ezernyi nép,

S nap űzi szét az éjszakát!

3.  

Az Úr szerelme benne szól,

És zengve zúg Atyánk szava,

Az elveszettnek így mutat

Napfényes utakat haza.

Urunk szava, te égi fény,

Ragyogj a nagyvilágon át,

Míg üdvözül ezernyi nép,

S nap űzi szét az éjszakát!

4.  

Elmondja a kereszthalál

S feltámadás örömhírét,

Mint vitte végbe Jézusunk,

Mit kezdettől Atyánk ígért.

Urunk szava, te égi fény,

Ragyogj a nagyvilágon át,

Míg üdvözül ezernyi nép,

S nap űzi szét az éjszakát!

5.  

Új élet magva szent Igénk,

S e pusztán át a manna is,

A lábunknak szövétneke,

Amíg utunk hazánkba visz.

Urunk szava, te égi fény,

Ragyogj a nagyvilágon át,

Míg üdvözül ezernyi nép,

S nap űzi szét az éjszakát!

Isten áldásával.