2012. június 1., péntek

Krisztusi problémamegoldás


A
z Úr által elhívott, Lelke által betöltött szabadító élete sem könnyű (Bír 12,1-15). Jefte megvívta harcát az ammonitákkal, majd meggondolatlan fogadalma végett elvesztette egyetlen lányát és nem vigasztalják, erősítik, hanem inkább támadás áldozata. Mégpedig az egyik testvértörzs, Efraim az, amely szembefordul vele. Az ördög gyakran megpróbálja egymással szembefordítani Isten gyermekeit. Amíg egymással vannak elfoglalva, addig a közös ellenség, a bűn szabadon garázdálkodhat.
Efraim népe sérelmezi, amiért Jefte nem hívta őket a harcba, és így kimaradnak a zsákmányból is. Megtudjuk azonban, hogy nem is akartak harcolni, Jefte hívta őket, de nemet mondtak. Ők harc nélkül, munka nélkül akartak zsákmányhoz, jó léthez jutni. Ma is vannak, akik csak kapni akarnak, de nem járulnak hozzá a közös teherviseléshez.  Gyermekek magától értetődőnek veszik, hogy amire szükségük van, megkapják, de a családi élet terheiből nem akarják kivenni a részüket, az már nem magától értetődő. Ugyanígy házasságban és a gyülekezetben is megtörténhet, hogy csak az előnyöket akarja valaki élvezni, de nem vállalja a ráeső terheket.
Ezek a helyzetek próbák, hogyan tudjuk őket megoldani? Ábrahám annak idején rábízta Lótra a választást, el tudta engedni a területet, a vagyont, és rábízta magát az Úrra. Az Úr Jézus azt kéri tanítványaitól, hogy tudjanak ilyen helyzetekben lemondani előnyökről, vállalni a veszteséget is (Mt 5,38-42). Jefte ezt a helyzetet nem jól kezeli, harc lesz belőle és sokan halnak meg feleslegesen. De vajon mi tudjuk-e jól kezelni a nehéz helyzeteket, átsugárzik-e rajtunk a krisztusi lelkület? Próbáljunk mindent megtenni azért, hogy biblikusan oldódjanak meg a problémák. Gyakran mi is a világ eszközeihez nyúlunk, mert a harc a világ fegyvere. A világ gondolja azt, ha eltávolítjuk, a számunkra kellemetlen személyeket minden megoldódik.  Sem az egyéni sem a társadalmi, vagy a nemzetközi problémákat így nem lehet megoldani.  Ugyanerre az elképzelésre épül a válás is, azt gondolják, ha megszabadulnak a másiktól, minden megváltozik, rendbe jön. Ez azonban nem biztos. Isten sem megszabadult az ellene lázadó embertől, hanem szeretetével lehajolt hozzá és Krisztusban felemeli magához. A megoldás számunkra is Krisztusban található. Lehet, hogy az általa kínált út hosszabb, de eredményesebb is, merjük vállalni, merjünk elindulni rajta az Úrral.
Pál apostol rámutat a lényegre, Jézus Krisztus tanítványának az életében meg kell látszani, hogy kit képvisel, kihez tartozik (1Kor 4,1-5). A mindennapi életben is Krisztus szolgáinak kell maradnunk. Azt jelenti ez, hogy mindenhol és mindenben azt Ő akaratát keressük, azt képviseljük. Tehát a mai napon is az Úr szolgájaként indulhatok utamra. Ő az én gazdám és Reá figyelek. Az a feladatom, hogy sáfár legyek. Isten országának sáfára, meg kell ismertetnem az emberekkel Isten országát, az Úr Jézus minden titkát.  Én ma is Jézust képviselem, az a legfontosabb számunkra, hogy mindenki lássa meg Őt általam. Hiszem, az embereknek Jézusra van szükségük. Az a rengeteg probléma, amivel küzdenek, csak úgy fog rendeződni, ha Tőle várják a segítséget. Sokan nem tudják, hogy a terhek alatt nem szükséges összeroppanni, mert van hová letenni azokat. Az Ige így bátorít: „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok” (1Pét 5,7). Ha ezt elmondjuk, felszabadulnak a stressz alól is, mert megtudják, hogy nincsenek egyedül, az Atyának van gondja rájuk, csak jöjjenek Hozzá. Ez a mi dolgunk, keressük fel az Urat, vessük Rá terheinket és kövessük Őt. Jézussal járva az utat felszabadulunk, Ő nem rak ránk plusz terheket. Jézust követve békességre, megnyugvásra találunk. Az Úrral felismerjük, hogy sok minden fölösleges is, amit megszereztünk, vagy meg akarunk szerezni. A terhek, sokak számára azért válnak elhordozhatatlanná, mert nem tudunk egyszerűen élni, nincs bennünk megelégedés. Az Úr megtanít erre, sőt kimunkálja annak a felismerését is, hogy: „Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál?” (Lk 12,25). Ezekben legyünk hűségesek, hiszen a világ állandóan csalogatja szívünket, azonban lehet erre nemet mondani, és lehet hűségessé válni. Urunk is hű övéihez.




Ne csüggedj lelkem

Ne csüggedj lelkem, hű az Isten,
bízzál Őbenne, Ő hordja terhed.
Megváltód, őriző pásztorod Ő.


Isten áldásával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése