2010. november 30., kedd

Hiába

S
alamon zarándok éneke ez a Zsoltár (127). Látszik is benne az Ő gondolatmenete, hiszen amikor király lett első útja Isten elé vezetett. Világosan látta, hogy a Tőle kapott bölcsesség nélkül nem lesz igazán áldásos a tevékenysége. Nem tudott volna úgy is palotát építeni? De bizonyosan, azonban hiányzott volna a lényeg, Isten jelenléte, és ez észrevehető lett volna uralkodása alatt, mint ahogy az Úr jelenléte is meglátszott. Nagyon átélte ennek igazságát Dávid is, amikor szeretett volna templomot építeni, elsőre még a próféta is jóváhagyta a tervet. Isten azonban úgy tervezte, nem Dávid, hanem majd a fia építi fel az épületet. Dávid elfogadta Isten akaratát és nem akart mindenáron, Isten akarata nélkül cselekedni.
Ha Isten jelenléte és szeretete hiányzik az életünkből, akkor azt semmi nem tudja pótolni. Egy darabig el lehet nyomni az Úr utáni vágyat, de egy idő után ki fog ütközni a hiány. A gazdag ifjúnak is mindene megvolt, de Jézus felismerte lénye hiányát, azt, amit senki és semmi nem tudott megelégíteni, csak Ő. Ezért is vonzódott Hozzá, de a belső hiánypótlás árát nem volt hajlandó megfizetni. Ez is megdöbbentő, sok mindenre kifizetünk súlyos pénzeket, pedig ebben a világban minden elmúlik, mindent itt hagyunk. Az Úr Jézus által kínált új életért, Isten országa polgárjogáért, pedig nem merjük feladni a múlandót. Amikor a tanítványok úgy gondolták, hogy mindent elhagytak, akkor Jézus azt mondta nekik.  „Bizony, mondom néktek: senki sincs, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért, és ne kapna százannyit: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket, és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet” (Mk 10,2 9-30).  Aki mindent odaad Jézusért, annak az atya mindent meg ad, amire szüksége van ebben a világban.  Az odaadottak százszorosát ígéri, üldöztetésekbe csomagolva, de amit Ő ad az az örökkévalóságban teljesedik ki. A jövendő világ értékei elmúlhatatlanok. A földi világ minden értéke hamar értékét veszíti és tönkremegy. Gondoljunk arra, hogy hányszor kellett a házunkat az elmúlt évek alatt tatarozni. Hányadik autónkat, mobilunkat, számítógépünket használjuk már.?
Mit jelent, ha az Úr nem építi a házat? Azt, hogy nem visszük elé terveinket. Nem kérdezzük, hogy az Úr is azt akarja-e, amit mi. Nem kérdezzük szükségünk van-e olyan nagy házra, a legújabb típusú autóra, a legmodernebb eszközre. Miben mutatkozik meg ennek a hatása? Mivel nem a megelégedettség és a hasznosság vezet sokakat, hanem a kor divatja, sokan átélik, hogy idős korukra a nagy ház fenntarthatatlanná válik.  Már nem öröm, amire fiatal korban büszkék voltak, hanem elhordozhatatlan teher. Bizony, ha az Úr nem építi a házat, hiába volt minden fáradozás.
Ha az Úr nincs jelen életünk felépítésében, megmutatkozik abban is, hogy Isten akarata csorbát szenved. Felborul az isteni rend, hat napon át dolgozz és végezd minden munkádat, de a hetedik napot megszenteld. Ennek figyelmen kívül hagyása, azt eredményezi, hogy sokan vasárnap is dolgoznak, fáradoznak, de mire munkájuk gyümölcsét élvezhetnék, megszűnik a békesség, felbomlik a házasság, vagy súlyos beteg vesz erőt az ilyen emberen. Miért történik meg mindez? Mert nincs feltöltődés. Csak fogyasszák, testi-lelki energiájukat, de nincs pótlás, utántöltés. A lélek csak az Istennel való naponkénti kapcsolatban tud feltöltődni. A lélek üzemanyaga Isten igéje, és az imádság. Ha az utántöltés nem történik meg, lemerül a lelki akkumulátor és ez a fizikai életben is jelentkezni fog.  A rendszeresen karbantartott életet nem fenyegeti az összeomlás, mert tudja, hogy az Úr gondoskodik övéiről.  „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem” (János 14,1).
A 3. vers megerősíti azt a gondolatot, hogy a gyermek Isten ajándéka. Ez azt jelenti, hogy aki átéli a gyermekáldást, az hálát adhat ezért a jutalomért. Másrészt igénk segít abban, hogy gyermekeinket Isten ajándékának tekintsük. Minden élet ajándék, még a fogyatékkal született gyermek is ajándék, csak meg kell látnunk benne azokat a kincseket, amelyeket Isten elrejtett benne. A helyes hozzá állás a gyermekváráshoz ez, az Úrtól kérem, és ha adja, hálás szívvel elfogadom. Nem én szelektálok, hanem akit kapok, őt fogadom e,l és várom, majd úgy nevelem, hogy egyszer a rám bízott élettel el kell számolnom. A gyermek nem az enyém, csak rám bízták, kölcsönbe kaptam az élet Urától.
Nincs konkrétan benne igénkben, de mégis benne van, ha valaki nem éli át a gyermekáldás ajándékát, az ő élete sem lesz kevesebb, Isten kezében ő is ki tud teljesedni. Az Úr más ajándékkal pótolja ki ezt a hiányt. Aki nem kapott gyermeket, azzal így van terve az Úrnak. Az a feladata, hogy megkeresse, mi az a terv, amit általa akar Isten megvalósítani.
Jakab levele (2,1-7) azt hangsúlyozza ma a számomra, hogy a Krisztusba vetett hit alaptermészete szerint nem személyválogató. Úgy ismerjük meg az Úr Jézust is az evangéliumokban, hogy mindenki odamehetett Hozzá, aki őszintén és igazán kereste Őt. Az élet mélységeiben levők és a magaslatokon élők is felkereshették. Nem Jézuson múlt, ha valaki nem találkozott Vele, hanem őrajta múlt egyedül, mert nem akarta Jézusban meglátni a Messiást, sem követni nem akarta.
Mai igénk leleplezi az ellenség módszerét, Aki személyválogatás címén épül be a gyülekezetekbe. Ma is hasonló helyzet állt elő, mint a levélíró idejében. Ahogyan akkor kísértést jelentett az „aranygyűrűs” személyek előtérbe helyezése, és az egyszerű ember háttérbe szorítása, úgy ma is megjelent ez a kísértés. Sőt azt tapasztalni, hogy több helyen le is győzte az Egyház tagjait. Az utóbbi húsz esztendő során helycsere történt, a szocialista időkben helytálló egyszerű földműves és munkásemberek háttérbe kerültek, és a helyükre az aranygyűrűs, titulusokkal rendelkező személyek lettek állítva. Ezt a helycserét azonban nem a hit életben való felnőttkorra való eljutásuk váltotta ki,  hanem legtöbb esetben, kizárólag az aranygyűrű és a titulus eredményezte.
Jakab ennek a szemléletnek a felülvizsgálatára késztet minket. Bárhol érvényesüljön is a személyválogatás, az ige azt üzeni, változtassunk ezen a gyakorlaton, mert szégyent hozunk Krisztus nevére. A keresztyén azt jelenti, krisztusi, krisztushoz hasonló, azonban a személyválogató magatartás, nem Krisztushoz hasonló viselkedés. Azért olvassuk és hallgassuk Isten igéjét, hogy azt komolyan is vegyük. Ahogy tegnap olvastuk: „Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat” (1,22).

HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat

1. HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat, Ha bánt szíved keserve, Ő néked nyugtot ad. Ki az eget hordozza, Oszlat felhőt, szelet, Napját rád is felhozza, Atyád ő, áld, szeret.
2. AZ ÚRRA bízzad dolgod: Könnyebbül a teher; :/: Ezer baj közt is boldog, Aki nem csügged el. Minek a gond, a bánat? Mit gyötröd lelkedet? Az Istent kérjed, várjad, S megnyered ügyedet.
3. A TE irgalmasságod Van rajtam, Istenem, :/: Te jól tudod, jól látod, Hogy mi használ nekem. Sorsomat úgy intézed, Amint te akarod; Bölcs a te végzésed, Ha áld, ha sújt karod.
4. UTAD van számtalan sok, Uram, és eszközöd; :/: Reánk is szent áldásod Bőséggel öntözöd. Művednek akadálya, Szünetje nincs soha; Úgy téssz, amint kívánja Gyermekeid java.
5. BíZZáL, bánatos lélek! Mit bánt a bú, a gond? :/: Él még, ki annyi vészek Torkából már kivont. Bajaidból kiment ő, Szűnnek keserveid; Rád még a jó Teremtő Víg napot is derít.
6. ŐBENNE vesd halálig Jó reménységedet: :/: Ő biztos révbe szállít A bajból tégedet. Bár késik a segítség És nem találsz vigaszt: Eloszlik gond és kétség Előbb, mint véled azt.
7. Ő MEGCSELEKSZI végre Velünk azt, ami jó; :/: Ösvényünk erőssége Te vagy, Mindenható! Bár nehéz földi pályánk, Könny lepi és tövis, De örök pálma vár ránk: Utunk a mennybe visz.

Isten áldásával.

2010. november 29., hétfő

Kitartó munka

A
 126. zsoltárban visszatekint a szerző életük egy olyan időszakára, amire azt kell mondania, olyan volt, mint az álom. Pedig nem úgy indultak a dolgok, a babiloni fogságból való hazatérés után. Olyan nehezen indult el újra az élet a lepusztult Kánaánban, mint amilyen nehezen indult a mai nap. Egész éjjel hullt a nedves hó, reggel minden havas, indulás letakarítni a járdát, az ágakról a nyakba zuttyan, a hideg, vizes latyak. Nehezen indul, biztos többen átélik egy-egy nap, vagy hét kezdetén, hogy bizony nem úgy tűnik, mint az álom, esetleg, mint egy rossz álom. azonban ez is lehet próba, morózus vagyok, vagy dicsérem az Urat, és énekkel hangolom át magamat, hogy ne latyak zuhanjon a körülöttem lévők nyakába a szívemből, hanem krisztusi öröm, és békesség.
Izráel népe megtapasztalta, amikor a fogság után újrakezdték az életet, hogy verejték, könny, munka nélkül nincs előrehaladás. De a lehetetlen körülményeket is meg tudja Isten áldani, és kész a sírást ujjongássá változtatni. Lám a nehéz körülmény, az elpusztult otthon, az elgyomosodott termőföld is bizonyságtétellé vált. A környező népek felismerték, hogy itt nem csupán az ember szorgalmáról, képességeiről van szó, hanem Isten jelenlétéről. Az Úr áldása volt a szorgalmas, kitartó, verejtékes munkán. A népek kiáltásában: „hatalmas dolgot tett ezekkel az Úr” (2), benne van az a vallomás is, hogy ők bizony a zsidók helyében nem küszködtek volna, hanem feladták volna az egészet, kerestek volna újabb, könnyebb lehetőséget. Mennyire hiányzik ma ez a kitartás, milyen könnyen feladjuk, és az vezérel, hogy jobbat, könnyebbet keressünk.
A hit útja is hasonló, gyakran kell a magot gyomos, köves talajba vetni. Emberileg értelmetlennek, hiábavalónak tűnik a fáradozás, de a kitartó munkát megáldja az Úr. Nemrégen olvastuk a Zsidókhoz írott levélben, hogy „mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk” (Zsidók 10,39). Pál apostolnak mennyi gyötrelmen kellett keresztül mennie, de kitartóan hirdette, bárhol is volt az evangéliumot.
Igénk reménységgel ruház fel a mai napon is. Amennyiben sírva, indultunk feladatinknak és reménytelennek látszottak dolgaink, vagy akár magunktól volt sírnivaló kedvünk, az Úr ujjongássá tudja formálni ezt a hangulatot,  és eredményessé tenni munkánkat. Mi ennek a titka? A zsoltáros imádkozó szívvel indult a romok felé, az Úrhoz kiáltva szórta vetőmagját a gyomok közé. Ezt mi is megtehetjük. Imádkozni minden helyzetben lehet és szabad, de nekünk kell élni ezzel a lehetőséggel. Amikor gyülekezeteinkre, környezetünkre nézünk, gyakran elcsüggedünk, de ne adjuk fel, hanem hintsük tovább, kitartóan a magot, mert az kiváló. Urunk a legjobb vetőmagot bízta ránk. Tehát a baj, nem a vetőmaggal van. További szolgálatainkat, a következő ígéretben való bizalommal végezhetjük: „ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem” (Ézsaiás 55,11).
A tegnapi (Jakab 1,19) újszövetségi igénkben Jakab rámutatott arra, hogy van még tanulnivalónk. Többek közt a gyors hallóképességet, és a szólásra való lassúságot. Meg kell tanulnunk közbeszólás nélkül meghallgatni a másikat, úgy hallgatni, hogy érzékelje, ő most valóban fontos a számunkra. Ezzel szemben gyakran félbeszakítjuk a beszélőt és ahelyett, hogy gond terhét levennénk a vállairól, még a sajátunkat is a nyakába zúdítjuk. Tehát tanulunk-e? Vagyis elkezdjük-e benne gyakorolni magunkat, mert a tanulás alapja a gyakorlás. Tanuljuk-e a haragtól, az indulatos megnyilvánulásoktól való mentességet, mert ha elkezdjük, az Úr áldást ad próbálkozásainkra. amit nem kezdünk el, azt soha nem fogjuk elsajátítani.
A Jakab 1,22-27 már a mindennapi életünkből ismerős példát hoz elénk. A tükröt mindannyian használjuk, és bizony sokszor nagyon érzékenyen reagálunk arra, amit a külsőnkről mutat. Ha meglátunk valamilyen szennyeződést az arcunkon, vagy rendezetlen a hajunk, szakállunk, akkor eltávolítjuk a szennyeződést, és kijavítjuk a hiányosságokat. Tehát a tükör képét komolyan vesszük. Isten az igét adta tükör gyanánt a számunkra, ha őszintén beletekintünk, lényünk valóságos állapotát láthatjuk meg. Azzal a felvétellel szembesülhetünk, ahogyan Isten lát bennünket. Ezt a képet azért adja Urunk, hogy vegyük komolyan és távolítsuk el a tisztátalanságot, a gonoszság utolsó maradékát is. Tehát a bűn, a gonoszság nem díszítő elem, és nem is tartozéka az életünknek. Mindent, ami a bűnből való el kell távolítani, azért mutatja meg az Úr Jézus igéjében. Ha nem vesszük komolyan becsapjuk magunkat és igeolvasásunk nem használ semmit. Álljunk meg egy pillanatra és próbáljuk felidézni azokat a bűnöket, rossz tulajdonságokat, amiket az Úr megmutatott a számunkra, és nézzük meg, hogy eltávolítottuk-e, vagy kértük-e Urunkat, hogy vegye ki azt a szívünkből? Avagy továbbra is ott tartottuk, sőt dédelgetjük.
De nemcsak a bűnnel kapcsolatban kéri a szentíró az ige megtartását, hanem a cselekvésre ösztönző igékkel kapcsolatban is. Az ige, Isten szava. Ő azért szól, mert elvárja, hogy amit nekünk mond, azt megtegyük. Komolyan vesszük-e Istent azzal, hogy tesszük, amit mond?

Igéje szól, Igéje hív

1.       Igéje szól, Igéje hív. Szívünkben kétséget csöndesít.
Refrén: Kegyelme kész, áldása vár. Tárd ki a szíved ó tárd ki már.
2. Igéje szól, Igéje hív. Urunkat követni megtanít. Refr Kegyelme..
3. Igéje szól, Igéje hív. Nagy és szent munkára lelkesít. Refr: Kegyelme
4. Igéje szól, Igéje hív. Mondjon hát hálát a száj, s a szív. Refrén: Kegyelme kész…

Isten áldásával.

2010. november 28., vasárnap

Adventi bizalom

A
 125. zsoltárt bizalom-éneknek is nevezik. Bizalom-ének, mert megvallja az Úrban való bizalom eredményét. Aki bízik az Úrban, annak biztos talajon áll az élete. Jeruzsálem a Sion hegyén állt, és több magasabb hegy fogta körül, így a város el volt rejtve az ellenség szemei elöl és biztonságban volt. Az Úrban való bizalom ilyen elrejtettséget és biztonságot jelent a Benne hívők számára.  Az újszövetségben az Isten igéjét megtartókat nevezi az Úr Jézus olyanoknak, mint akik kősziklára építették házukat. Jön a vihar, de az épület nem inog meg, hanem szilárdan áll. Aki életét így az Úrra bízza, és napról-napra akaratát cselekszi, annak az élete megingathatatlan. Ez nem azt jelenti, hogy nem lesznek nehéz helyzetek, akár viharok is, de azok nem tesznek benne kárt.
Az Úrban való bizalom azt is jelenti, hogy hiszem, amit az Úr Jézus földi élete idején megtett, vagy amit ígért azt képes megtenni ma is. Ez fontos eleme hitéletünknek, hiszen Jézus egyszer két vaktól, akik ezt kérték, hogy gyógyítsa meg őket, azt kérdezte: „Hiszitek-e, hogy meg tudom ezt tenni? Ezt felelték: Igen, Uram!” Erre a feleletre válaszolt így Jézus. „Legyen a ti hitetek szerint” (Máté 9,28-29)! Az Úrban való ilyen bizalom eredménye, mindig pozitívum, áldás, növekedés.
Adventbe fordultunk a mai napon, így az Úrban való bizalom azt is jelenti a számunkra, hogy komolyan vesszük a visszajövetelével kapcsolatos ígéreteket. hisszük, hogy ez az esemény egyszer ugyanúgy beteljesedik, mint a Jézus első eljövetelére vonatkozó próféciák. a mi feladatunk, hogy ezeket komolyan véve, készüljünk a beteljesedésre, az Úr érkezésére. Csak az tudja vissza várni az Urat, aki már meghallotta a szíve ajtaján zörgető Jézust, és megnyitotta előtte az ajtót, és beengedte az életébe. Számára ezután Jézus az élete királyává válik, akit örömmel szolgál, és úgy vár vissza, mint az alábbi történet szereplője várta. „Egy kislány hallotta, hogy szülei arról beszélnek, hogy Krisztus nemsokára visszajön a földre. Aznap egy ideig nem tudta az anyuka a kislányáról, hogy hol van. Mikor elindult megkeresni, a ház legfelső szobájában állt az ablakban. Az anya kérdezte, hogy mit csinál. Ó, anyu, hallottam, hogy Jézus talán a mai nap visszajön, és az első akarok lenni, aki meglátja őt. Nézd, megmosakodtam, és tiszta ruhát vettem fel” (Internet)!
A Jakab levél mai része (1,16-21) rámutat arra, hogy „minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá”. Ezáltal leleplezi a bennünk levő kísértő vágy, hamis voltát. A kívánság általi vágy mind a vágyakozás ideje, mind a beteljesülés alkalmával gyötrelmet okoz. Anthony de  Mello szerint:  „Kétféle csapás van az életben: ha nem kapjuk meg, amihez ragaszkodunk, és ha megkapjuk, amihez ragaszkodunk.” Ellenben az Istentől elkért és a maga idejében megkapott szükséglet, áldást, és örömöt jelent, nem kifossza azt, aki él vele, hanem beteljesíti életét általa. Isten mindig minőségi ajándékot ad, övéinek. Ő a selejtet nem ismeri. A kánai menyegzőn is ezt láttuk. A Jézus által adott bor, minőségileg jobb volt annál, amit a vőlegény és családja szolgált fel a menyegző elején.
Fontos még igénkből kiemelni a hallás megtanulására való felszólítást. Ha végig hallgatjuk a másikat, ami bizony nem mindig megy, akkor nem a harag, hirtelen indulata, hanem a Lélek bölcsessége fogja irányítani tetteinket. Rámutat arra, hogy az ember haragja Isten igazságát nem szolgálja. Nem szolgálhatja, nem lehet bizonyságtétel a harag, mert az rombol, rombolni, pusztítani pedig Isten nélkül is tud az ember. Építeni azonban csak a kegyelem képes.  Ezt szemlélteti a következő történet: „Egy nap Buddhát halálosan megfenyegette Angulimal, a bandita. - Akkor légy olyan kedves, és teljesítsd utolsó kívánságomat - kérte Buddha. - Vágd le azt az ágat. A bandita kardjának egyetlen suhintásával levágta, majd azt kérdezte: - És most? - Tedd vissza! - kérte Buddha. A bandita felnevetett: - Ha azt hiszed, hogy ezt bárki is meg tudná tenni, hát bolond vagy. - Ellenkezőleg. Te vagy a bolond, amiért azt hiszed, hogy hatalmas vagy, mert sebesíteni és rombolni tudsz. Pedig az gyerekjáték. Aki igazán hatalmas, teremtésre és gyógyításra is képes. A dühöngő kos képes egy falat is ledönteni, de még egy rést sem tud helyrehozni.”  ( Anthony de  Mello: A szív ébredése)

Várj, ember szíve, készen! Mert jő a Hős, az Úr

1. Várj, ember szíve, készen! Mert jő a Hős, az Úr, Ki üdvösséged lészen. Szent győztes harcosúl, Fényt, éltet hozva jő, Megtört az ősi átok: Kit vágyakozva vártok, Betér hozzátok Ő.
2. Jól készítsétek útát! A Vendég már közel! :/: Mi néki gyűlölt, útált, Azt mind vessétek el! A völgyből domb legyen, Hegycsúcs a mélybe szálljon, Hogy útja készen álljon, Ha Krisztus megjelen.
3. Az Úr elé ha tárod A szív alázatát, :/: Őt nemhiába várod: Betér hozzád, megáld. A testi gőg: halál! De bűnödet ha bánod, Szent Lelke bőven árad, S a szív üdvöt talál.
4. Ó, Jézusom, szegényed Kér, vár, epedve hív: :/: Te készítsd el: tenéked Lesz otthonod e szív. Jer hű szívembe hát! Habár szegény e szállás, De mindörökre hálás, Úgy áldja Krisztusát.

Isten áldásával.

2010. november 27., szombat

Nem véletlen

E
gy újabb lépcsőfokra érve (Zsoltár 124), álljunk meg és tekintsünk vissza a zsoltárossal együtt, életünk fontos eseményeire.  Lássuk meg és ismerjük el, hogy azokban az eseményekben is jelen volt Isten, amiket véletlennek, vagy szerencsének tulajdonítottunk. Talán egy balesetre, vagy betegségre visszatekintve csodálkozunk, hogy még itt vagyunk. Amikor életünk hajója viharba került, már azt gondoltuk összecsapnak felettünk a hullámok és elsüllyedünk. Ám nem így történt. A zsoltáros hangsúlyozza, hogy azért nem következett be az összeomlás, mert Isten jelen volt, amit akkor észre sem vettünk. Jelen volt és megakadályozta a tragédia bekövetkeztét. Miért tette? Azért mert szeret, és nem azt akarja, hogy elvesszünk, hanem, hogy megtérjünk és éljünk. Mindez azt jelenti, hogy még terve van velünk. Azt szeretné, ha most már szabadon élnénk, Őt dicsőítenénk és minden dologban Tőle várnánk a segítséget.
Milyen boldogan repül a madár, amikor kiszabadul a csapdából. A már elkönyvelt halál helyett az élet a szabadság várja. Ilyen öröme lehetett a gadarai ördöngösnek, miután az Úr Jézus megszabadította a légió béklyójából.  Annyira megörült a már nem is remélt szabadságnak, hogy Jézussal akart menni, hogy dicsérje és szolgálja, Szabadítóját. Aki megtapasztalja az Úr szabadítását, immár Neki akar élni. Őt kívánja szolgálni egész életében.
Újszövetségi igénk kapcsán (Jakab 1,9-15) még a tegnapi üzenethez kapcsolódunk. A próbáról volt szó, és mai is szó van róla. Jakab boldognak mondja azt, aki nem adja fel a megpróbáltatások idején, hanem helytáll bennük, felismerve, hogy Isten formál általuk. Azért boldog, mert helytállásának jutalma van, az Úrtól megkapja az élet koronáját. Tehát érdemes kitartani, de látjuk, hogy ez nem egy erőltetett kitartás, hanem az Úr iránti szeretet dominálja.  Tulajdonképpen az egész tanítványság a szeretetre épül, a tanítvány szereti Urát, és szeretetből engedelmeskedik Neki. Akit szeretünk, azért bármit képesek vagyunk megtenni. Aki szereti az Úr Jézust, az kész a próbákon is keresztülmenni, mert tudja, hogy Ura azokban is mellette van. Sőt az adja a kitartáshoz az erőt, hogy tudom Jézusom még az életét is odaadta értem a kereszten.
Ha ilyen jutalmat kínál az Úr, miért vonakodunk érte mindent odaadni? Látjuk, hogy a sportolók a hamar elmúló dicsőségért milyen nagy áldozatokat készek meghozni. Hiszen egy olimpiai cím megszerzése mögött, rengeteg lemondás és szenvedés húzódik meg. a győzelemért, az azt követő elismerésért, és megbecsülésért azonban készek mindent elviselni, mert a siker és az ünneplés majd feledteti velük a sok gyötrelmet. A hűséges tanítványoknak, el nem múló díjat, az élet koronáját ígéri Urunk. Képesek vagyunk-e érte mindent elviselni, tovább lendít-e az Úr iránti szeretetem a holtpontokon?
A levél írója elmondja a visszahúzó erőt, az akadályt, ami meggátol a helytállásban, a kitartásban. A bennünk levő kívánságban látja a fő problémát. A sátán kihasználja ezt, és tudja, hogy mi nem szeretünk semmiért szenvedni, izzadni, hanem inkább a dolgok könnyebbik oldalát nézzük.  Különösen a mai világban sikerül a kívánságunkra építenie, hiszen minden napról – napra változik. Ezáltal elülteti bennünk az újabb, a más után való vágyakozást. Azt suttogja a szívünkbe, olyat még nem ettél, ott még nem nyaraltál, a te géped öregebb, a barátodnak már újabb verziója van abból a programból. Ezt a felsorolást vég nélkül sorolja, ráadásul tippjeihez az élet nyújtja a szemléltetést. Mindennap megérkezik egy reklámújság, látjuk a tévében a hirdetéseket, és ezek arra ösztönöznek, hogy elégítsük ki vágyainkat, ezáltal elterelődik a figyelmünk Jézusról. Már nem az foglalkoztat, hogy hány személynek tehetek bizonyságot, hanem mit tudok ma vásárolni. Van-e megoldás? Van! Ha tudjuk, hogy ezek a kísértések nem Istentől jönnek, akkor azt is tudjuk, hogy Ő ebből ki akar szabadítani. Jézus Krisztus hatalma a kívánság erejét is meg tudja törni.  Adjunk hálát érte Neki!

Maradj velem, mert mindjárt este van
  
1. Maradj velem, mert mindjárt este van, Nő a sötét, ó, el ne hagyj, Uram; Nincs senkim és a vigaszt nem lelem, Gyámoltalannal, ó, maradj velem.
2. Kis életem fut s hervadásba hull, Bú lesz a vígság, fényesség fakul, Csak változást és romlást lát a szem; Változhatatlan, ó, maradj velem.
3. Minden múló perc Hozzád visz közel, Kegyelmed űzi kísértőmet el, Nincs más vezérem, Nincs más Mesterem, Fényben, borúban, ó, maradj velem.
4. Ellenség ellen áldásod fedez, A könny nem sós, a kór is könnyű lesz, Sír, halál-fúlánk, hol a győzelem? Győztes leszek, csak légy, Uram, velem.
5. Hunyó szemembe vésd keresztedet, Ködöt foszlatva láttasd szent eged. Föld árnya fut, menny fénye megjelen: Halálban is Te légy, Uram, velem.

Isten áldásával.

2010. november 26., péntek

Esernyővel

A
 120-134 zsoltárok fölé azt írták zarándok ének. a Károli viszont grádicsok énekének nevezi ezeket. Mit is jelent ez? Amint már említettük a templomba tartó zarándokok énekelték. A grádics pedig valószínűleg a templomhegyre felvezető lépcsőket jelzi. A zarándokok megálltak minden lépcsőn megpihenni és közben imádkoztak, énekeltek, erőt gyűjtöttek. A 123. zsoltár is ezt üzeni számunkra, álljunk meg, tartsunk szünetet és közben emeljük fel szívünket az Úrhoz. A grádics pihenőt jelent, állj és nézz fel, szólítsd meg az Urat, vagy ha nincs mondanivalód, dicsérd énekkel.
Most is szusszan egyet a zsoltáros és közben Istenhez emeli tekintetét. Tudja, hogy van egy biztos pont, számára ez a menny, ahová bármikor lehet egy pillantást vetni.
A zarándok vándorlása közben sok gúnyt, megvető pillantást kapott. Több pogány kultuszhely mellett vezetett útja, ezek fájdalmat jelentettek számára, az ott résztvevők pedig ellenséges magatartást nyilvánítottak felé. Amikor megpihen a zsoltáros egy grádicson, akkor túlnéz ezeken az ellenséges indulatú embereken, és meglátja az Urat. Nem a gúnyolódókkal törődik, hanem Istennel, aki elé, odaviszi sérelmeit.  Ezért jó, ha mi is beiktatunk egy-egy „grádics” percet, vagy órát életünkbe, amikor a minket ért sérelmeket az Úr elé tárhatjuk, és a Vele való kapcsolatban áttisztulhat a szívünk, megújulhatnak gondolataink.
Még egy pillanatra én is megállok ezen a grádicson, mert felfigyeltem arra a szóra, hogy „míg”. Ez nagyon lényeges, mert azt látjuk, hogy nemcsak odaveti a zarándok az imát, hanem addig néz felfelé és vár az Úrra, amíg nem könyörül, vagyis nem ad választ a számára, vagy nem küld megoldást. Mi gyakran csak odadobunk néhány mondatot, és anélkül rohanunk tovább, hogy várnánk a válaszra. Pedig érdemes várni az Úrra.
Egy új iratot olvasunk mától kezdve az Újszövetségből, Jakab levelét (1,1-8). A szerző Jakabnak nevezi magát. A teológusok egy része szerint az Úr testvére Jakab írást tartjuk a kezünkbe. Mély alázatot és látást jelez ez, hiszen nem hivatkozik vérszerinti kapcsolatra, sem gyülekezeti titulusra, pozícióra, pedig a jeruzsálemi gyülekezet vezetője volt. Magát Isten és Jézus Krisztus szolgájának tartja. Mert ez az igazi kapcsolat Jézussal, Ő az Úr én a szolgája vagyok, akit vérén vásárolt meg. A tanítványok mind szolgák, nincs egyéb megkülönböztetés csak annyi, hogy jó, vagy rossz szolga vagyok. De ezt majd Uram fogja megállapítani. Mi egymásra, mint szolgatársakra tekinthetünk.
Gazdag tartalmú az egész levél, de már ez a nyolc vers is olyan sok üzenetet fogalmaz meg, amit a blog keretei nem engednek teljes mélységében kitárgyalni. Ezért most néhány számomra is fontos gondolatot emelek ki. „Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek” (2). Úgy gondolom, ez ellen mindannyian berzenkedünk, mert hogyan is lehet a kísértésnek örülni. Sőt van olyan fordítás is, amely „csupa öröm”-nek fordítja (Vida) az eredeti kifejezést. A kísértés nemcsak elbuktató célzatú támadást jelent, hanem a próbát, a tesztet is magába foglalja. Így érthetjük itt is, a szerző arra buzdítja olvasóit, hogy az őket ért megpróbáltatásokat, Isten kezéből jött próbának, tesztnek tartsák. Általa készít fel Isten még nagyobb feladatok elvégzésére. Az elmúlt napokban mielőtt átadták a fogalomnak Budapesten a felújított Margit hidat, sok teherautót vittek fel rá egyszerre, hogy megvizsgálják, bírja-e majd a folyamatos, nagy terhelést. Így próbálja meg az Úr az övéit és egyben teszi alkalmassá a hosszú távú tanítványságra, a folyamatos terhelésre. A próba azért jelenthet örömöt, mert azt üzeni, Isten hosszú távon tervez velem. A próbáknak célja van, mégpedig, hogy általuk megtisztítson a hibáktól, tökéletlenségektől és kitartóvá tegyen. Mert kitartásra van szükségünk, hogy hűségben, engedelmességben, szolgálatban járjuk végig a keskeny utat.
Még egy gondolatot kiemelnék mai szakaszunkból, mégpedig a bölcsesség hangsúlyozását. Jakab szerint bölcsességre van szükségünk, ahhoz, hogy helyesen kezeljük a próbákat, meglássuk értékeit és szükségességét és így alázatos szívvel, azokat elfogadva menjünk rajtuk végig. Viszont megállapítja, hogy a bölcsesség nem a tulajdonunk, és nem is egyenlő az okossággal. A bölcsesség nem a képzés következményében felhalmozódott tudás, hanem Isten ajándéka az övéi számára. Lehet valaki nagyon képzett, szerezhet több tudományos fokozatot, de nem biztos, hogy bölcs is. ezt ma nagyon tapasztaljuk, hiszen soha nem részesülhetett ennyi ember felsőfokú képzésben, mint napjainkba. Ez önmagában jó dolog, viszont azt is meg kell látni, hogy nagyon sok embernél hiányzik a tudás ellenére, az életbölcsesség. Miért? Mert ezt csak kapni lehet, de adni nem. Tehát a bölcsességet kizárólag Isten ajándékozza személyre szabottan, ezt átadni mások számára nem lehet. De Jakab kifejti, hogy kérni viszont lehet. Az alázatos és hittel való kérés kapuja mindenki előtt nyitva van. Ő mindenkinek ad, szemrehányás nélkül. Éljünk hát ezzel a lehetőséggel. Azonban ügyeljünk arra, hogy hittel kérjük, Mit jelent ez? Hiszem, hogy Jézusért meg is kapom, ezért a kérés után nem marad más, mint hogy meg köszönjem. Egy történet jut eszembe a hittel kérésről. Valamikor egy gyülekezetben szárazság idején esőért imádkoztak a templomban. Az istentiszteletről kijövőben egy kisgyermek megkérdezte az épületből kifelé tóduló emberektől: de, hol van az esernyő? Testvéreim, ne felejtsük otthon az esernyőt, amikor imádkozni megyünk!


Rád tekint már hitem

Rád tekint már hitem
Megváltóm, Istenem
a Golgotán:
Halld könyörgésemet,
És vedd el vétkemet;
Mostantól hadd legyek
Tied csupán.

Szívemet töltse be
Kegyelmed ereje
Buzgósággal!
Meghaltál érettem:
Add: szívem s életem
Teérted éghessen
Forró lánggal.

Ha elfog útamon
Félelem s fájdalom:
Fogd kezemet!
Derítsd fel éjemet,
Szárítsd fel könnyemet:
Tévelygésben ne hagyd
Én lelkemet!

Éltem ha fogyva-fogy,
És a halál ahogy
Jön már felém:
Megváltóm ments te meg
Kétségtől engemet,
Nálad hogy üdvömet
Meglássam én.

Isten áldásával.

2010. november 25., csütörtök

Örömmel az Úr házában

M
i is folytatjuk zarándoklatunkat (Zsoltár 122), a mennyei Jeruzsálem felé. Egy lépcsővel (nappal) közelebb kerültünk, ahhoz a naphoz, amikor majd belépünk ajtaján. Örülünk-e ezen? Vagy bosszúság van a szívünkben, hogy egy nappal öregebbek lettünk? Milyen jó, ha öröm van a szívünkben, mert akkor látjuk a célt, a helyet ahová tartunk.
Egy másik kérdést is előhozott igénk, mégpedig, hogy örülök-e amikor mehetek az Úr házába, a gyülekezetbe? Örömet jelent-e számomra az istentisztelet, vagy csak egy alkalom, amit valahogy ki kell bírni, aztán majd jönnek a számomra fontos és örömteli események? Jó, ha öröm tölti be a szívünket, mert akkor azért megyünk, hogy azzal legyünk, akit szeretünk. Úgy vagyok jelen, hogy az Úr Jézus vonz, aki előbb szeretett engem, és én a jelenlétemmel válaszolok szeretetére.  Megyek, mert élővíz árad szájából, és én szomjazom ezt a vizet.
A templom összetartó erőt jelentett Isten népe számára, mert közösen magasztalják az Úr nevét. Számunkra is a gyülekezet jelenti az összetartó erőt, ott együtt dicsérhetjük Urunkat és ez erőt ad. Feltöltekezhetünk mennyei energiával, ami majd a mindennapi életben visz előre, és lendületessé teszi tanítványságunkat. Bizony sokszor pont a dinamika hiányzik életünkből. Gyakran alig vonszoljuk magunkat, és keressük azokat a szereket, amelyek serkentőleg hatnak majd ránk, hogy képesek legyünk tartani a tempót. Ez bizony nem jó bizonyságtétel, mert azok is tudják vonszolni magukat, akik Krisztus nélkül járnak. Nekünk pedig az az ígéretünk van, hogy: „De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el” (Ézsaiás 40,31). A Kecskeméthy fordítás szerint pedig, „akik az Urat várják, erőt váltanak.”  Mintha azt mondaná a próféta, hogy akik az Úrra várnak, Tőle várják az erőt, azok magasabb sebességi fokozatba kapcsolnak. És ha ez megtörténik, akkor az a feladatunk, hogy erről vallást tegyünk, és elmondjuk, én az Úrban való bizalom által újultam meg.
Jeruzsálem falain belül milyen sok áldást várnak a zarándokok. Mennyire más annak a városnak az atmoszférája, más településekhez képest. Mi ennek az oka? Az, hogy jelen van az Úr. Elgondolkodtam vajon a mi falainkon belül is ilyen áldás, ilyen atmoszféra található? Bizony gyakran nagyon rossz levegőjűek a közösségeink, mert a világ gyűlölsége, irigysége, hatalmi harca, gonoszsága beszivárgott. Már nem a hajó van a vízen, hanem a víz a hajóban és ez nem jó.
Békesség (7), csendesség (Károli)legyen falaidon belül. Van-e békesség, csendesség szívünkben és lakásunkban, gyülekezetünkben? Tudok-e még csendben lenni és várni az Úrra? Nagy ajándék az elcsendesedés, mert utána más lelkülettel, másmilyen ábrázattal veszünk részt munkánkban.
Jót kívánok neked! – Zárja le a zsoltáros ezt a néhány verset. Aki Jeruzsálem falain belül Isten lényének atmoszférájába kerül, az tud jót kívánni, másik embernek és az egész közösségnek. Végezze el az Úr szívünkben, hogy jót tudjunk mondani és cselekedni az Ő nagy dicsőségére.
Végére értünk a Zsidókhoz írt levélnek (13,18-25). vajon ezzel mi is letudtuk végre ezt a nehéz, ám sok kincset tartalmazó írást, vagy felszedegettük és elraktároztuk azokat. Csendességünkben tegyünk egy próbát, és idézzük fel a levelünkből kapott áldásokat. Ha megpróbáljuk, kiderül, hogy mi ragadt meg bennünk. Hiszen csak akkor előresegítő az ige olvasása, ha beépül gondolkodásunkba, egész lényünkbe és így formálja magatartásunkat. A szerző felszólítja olvasóit, hogy imádkozzanak értük. Azt gyakran olvastuk a többi levélből, hogy a szerzők imádkoztak olvasóikért, mert tisztában voltak annak fontosságával. Mostani olvasmányunkból kiderül, hogy fordítva is igaz. A levélírójának, a gyülekezet vezetőinek, szolgálattevőinek is szükségük van a közösség imádságaira. Ima szolgálat nélkül, nem lehet eredményes és áldásos, sem az életünk, sem a szolgálatunk. Talán azért nem látjuk az evangelizációk hatásait sem, mert gyenge az imádságos háttér, pedig az készítheti meg az ige számára a talajt. Az imádság lehet az eke, amely beforgatja a magot a földbe. Adjon az Úr sok ilyen eke szolgálatot végző testvért gyülekezeteinkben.
Megtudjuk még, hogy a feltámadott Úr Jézus, a mi pásztorunk. Engedjük, hogy kézbe vegye életünket és formálja, gondozza. Bizony sok munkára van szükség ahhoz, hogy szívünk minden jóra készséges legyen. Mennyit kell foglalkoznia velünk, amíg végre az Ő akaratát leszünk hajlandók cselekedni. Mindig van saját akaratunk, mit tűzzel-vassal keresztül szeretnénk vinni, de ez nem azonos Urunk akaratával. Végezze el, hogy mindig meg tudjuk különböztetni az Ő akaratát, és ha már felismertük mit kíván Urunk, akkor tegyük is.

Hadd menjek, Istenem, Mindig feléd


1. Hadd menjek, Istenem, Mindig feléd, Fájdalmak útjain Mindig feléd. Ó, sok keresztje van, De ez az én utam, Mert hozzád visz, Uram, Mindig feléd.
2. Ha este száll reám S csöndes helyen Álomra hajtanám Fáradt fejem: Nem lesz hol nyughatom, Kő lesz a vánkosom, De álomszárnyakon Szállok feléd.
3. Szívemtől trónodig - Mily szent csoda - Mennyei grádicsok Fényes sora, A szent angyalsereg Mind nékem integet; Ó, Uram, hadd megyek Én is feléd!
4. Álomlátás után Hajnal ha kél, Kínos kővánkosom Megáldom én. Templommá szentelem, Hogy fájdalmas szívem, Uram, hozzád vigyem, Mindig feléd!
5. Csillagvilágokat Elhagyva már, Elfáradt lelkem is Hazatalál. Hozzád ha eljutok, Lábadhoz roskadok: Ottan megnyugodhatok Örökre én!

2010. november 24., szerda

Hálás szívvel

T
ovább folytatjuk a Zsoltárok könyvének az olvasását, ma két zarándokének kerül sorra, a 121. és a 122. Ezekben kifejezi a szerző azokat a gondolatokat, amelyek az ünnepi istentiszteletre való vándorlás közben fogantak meg benne. Azt is jó tudnunk, hogy a későbbi korok zarándokai ezeket a zsoltárokat énekelték vándorlásuk közben. Jó volt a régiek által megfogalmazottakat énekelni, mert ők is hasonló gondolatokkal foglalkoztak, és az énekek szövegei választ adtak kérdéseikre. Az énekek az Úrral való beszélgetésben is segítették őket, hiszen ezek a mondanivalók már meg voltak fogalmazva, így a megtanultak a saját érzéseiket, és mondanivalójukat is kifejezték. Ezért szeretünk mi is énekelni. Számunkra is sokszor nagy segítség az énekek szövege, mert, amit mi nem tudunk szavakba önteni, azt a dicséretek segítségével mégis meg tudjuk tenni.
A 120. zsoltár azt is elmondja, miért megy a templomba, hogy miért is teszi meg a sok-sok kilométert. A válasz így hangzik: „Nyomorúságomban az ÚRhoz kiáltok, és ő meghallgat engem(1). Azért, mert az Úr elé akarja tárni életét, minden gondját-baját. Mindezt azzal a bizonyossággal teszi, hogy Isten meghallgatja. Tehát nemcsak arról van szó, hogy megkönnyebbül miután kibeszélte magából a bajokat, hanem tudja, hogy kinek mondta el, és bizonyos a felől, hogy Istene meg is hallgatja. Gondoljuk végig, hogy mi mindig ezzel az elhatározással megyünk-e a gyülekezetbe, és ilyen bizonyosság van-e a szívünkben a meghallgatás felől?
A zsoltáros nehéz környezetben él és jó onnan kiszakadni, imádságos, lelki közegbe kerülni. Nekünk is szükségünk van rá, hogy ne csak üdülni járjunk, hanem keressünk olyan alkalmakat, ahol lelkileg feltöltődhetünk. Egész más lesz kitisztult szívvel, feltöltött lélekkel visszatérni a mindennapokba. Mert nem mindig csak mások az okai a békétlenségnek, hanem gyakran bennünk keresendők az okok. Egy lelki alkalom segít feltárni békétlenségünk okait, majd miután megtisztultunk és békességre jutottunk, áldást jelenthetünk környezetünk számára is.
A 121. zsoltárban arról tesz bizonyságot a szentíró, hogy amikor zarándoklat közben elfárad a Sion hegyén lévő templomra néz, és megtapasztalja, hogy megújul és tovább tud haladni. Hányszor elfáradunk földi zarándoklásunk idején, megtaláljuk-e azt a biztos pontot, amire tekintve megújul az életünk? Ez a biztos pont, az Úr Jézus Krisztus. Mi már Őreá tekinthetünk, belőle árad a Szentlélek által az erő, ami képessé tesz a folytatásra. Mégpedig úgy nézhetünk Jézusra, hogy Tőle biztos jön segítség. Ő sohasem hagyja cserben az övéit.
A zarándok megtapasztalja Isten oltalmát az úton. Csodálatosan írja le, hogy mennyire biztonságban érezheti magát, mert ha ő megpihen és alszik, Isten nem szunnyad, vagyis mindig éberen figyeli gyermeke útját és életét. Ezáltal békessége van az írónak, mert Isten oltalmában tudja életét. Csodálatos ehhez az Úrhoz tartozni és így vándorolni, mert tudom, hogy nem tőlem függ az életem alakulása, hanem Uram akaratától és gondviselésétől. Természetesen ez nem mindenkire, hanem csak az Ő gyermekeire vonatkozik. Azokra, akik ráléptek a keskeny útra, és azon haladnak Isten akaratát cselekedve. Hamis biztonság az, ha valaki úgy gondolja, mivel meg vagyok, keresztelve úgy élhetek, ahogyan akarok, Isten megoltalmaz engem. Sőt van, amikor számon kérjük Tőle, miért nem óvott meg a bajtól, amikor saját útjainkon felelőtlenül jártunk?
Isten gyermeke úgy érti, hogy az Úr megőriz minden bajtól, hogy az Úr Jézus, mint jó Pásztor, célba fog juttatni.  Tehát nem azt jelenti ez, hogy nem lesz szenvedés, gond és baj, vagy nem halok meg, hanem azt, amit Pál így ír: „mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket. Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban” (Róm 8,37-39). A tanítvány élete célba tartó élet.
A Zsidó levél mai részében (13,7-17), a vezetőkről való megemlékezésre irányítja a figyelmet a szerző. De, itt elsősorban az akkori gyülekezetek vezetőiről, az apostolokról, és az ő tanítványaikról van szó. Az emlékezés nem bálványozást, személyi kultuszt jelent, hanem inkább erő merítés céljából történik. Ennek a levélnek a címzettjei féltek az üldözésektől, féltették az életüket, ezért a szentíró hangsúlyozza számukra, hogy nézzenek az előttük járókra. Lássák meg, hogy az apostolokat is üldözték, többségük mártíromságot szenvedett, az Úrban való hitéért. Az ő hitükből merítsenek erőt a továbbhaladásra, és hitük vállalására. Ne feledjék, hogy „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz(8).
Ez számunkra is fontos. Mi nem egy vallás követői vagyunk, hanem annak az élő Úr Jézusnak, aki elhívta a tanítványokat. Ő mai is hatalommal rendelkezik. Ezért meg tud szabadítani bűneinkből, és erőt ad amikor elerőtlenedünk, hogy bátran haladjunk az úton, és legyünk bizonyságtevői.
Hangsúlyozza még az író, hogy vannak minden korban idegen tanítások és ezektől ne hagyják magukat megtéveszteni. Ahhoz, hogy felismerjük a hamis tanítást, jól kell ismernünk az Úr Jézust és az igét. Az ige ismerete nélkül, nem vehetjük észre a téves dolgokat. Ezért kell napról-napra a kegyelemben erősödni. A kegyelem azt jelenti, hogy Isten előtt nekem semmi érdemem nincs, nem rendelkezem jó pontokkal és nem vagyok képes Neki megfelelni, a saját erőmből, képességemből. Ha valamire eljutok a keskeny úton való vándorlásom során, az mind kegyelem, az Ő ajándéka és munkája az életemben.   Tehát a mi utunk: kimenni Hozzá a táboron kívülre, megállni a kereszt alatt. A keresztet nem lehet elkerülni. Azután innen mehetek, Jézus által az Atya színe elé. Hogyan mehetek? Hálás szívvel, dicsőítve Őt a kegyelemért, amelyben engem elveszettet részesített. Az Úr színe elől pedig az emberek közé visz utam, hogy kegyelmes Uramról vallást téve, dicsérjem Őt, kortársaim között. Nem hallgathatom el, hogy ami pozitív változás, és jó irány van az életemben, azt mind Neki köszönhetem. Belőlem semmi jó nem telik, de abból az természetből, amit Tőle kaptam, már sok minden kitelik. Pál így nevezi őket, a Lélek gyümölcsei. Tehát nem az enyéim, hanem az Úréi, áldott legyen érte, Urunk.


HŰ JÉZUSOM KEZÉBE

1. Hű Jézusom kezébe
Teszem le életem.
Ő életem vezére
S hazámba érkezem.
A keskeny úton járok,
Közel van Ő hozzám,
Magasból vet világot
Az Ő keresztje rám.

2. Ha nem tudom előre,
Hogy Jézus mit kíván,
Várok szemébe nézve,
S szívem nyugodt, vidám.
Mily boldog, édes érzet:
Úr Ő éltem fölött.
Szívem nem ismer kényszert,
Önként szolgálom Őt.

3. Ha szenvedés, baj érne,
S az utam is sötét,
Az Úr keresztje, fénye
Annál dicsőbben ég.
S tudom, hogy még dicsőbb fény
Ragyog majd énreám,
Ha majd a mennybe érvén,
Belépek ajtaján.


Isten áldásával.

2010. november 23., kedd

Középpont

V
égére érve a 119. Zsoltárnak megállapíthatjuk írója Biblia centrikusságát. Számára Isten igéje jelenti a középpontot. Valóban, ösvénye világossága, mert bármilyen dologgal áll szemben, mindig az ige alapján hozza meg döntését. A mi számunkra is legyen az ige a középpont, mert ha mindig hozzá fordulunk, nem hozunk elhamarkodott döntéseket. Életünk eseményei, a világ történései nem félemlítenek meg, mert meg tanulunk Isten igéje alapján tájékozódni. Nagyon lényeges ez, és át kell gondolnunk, hogy mi mihez igazítjuk gondolkodásunkat, mi jelenti számunkra a biztos pontot? A Hegyi Beszéd szerint Isten igéje olyan, mint a kőszikla, amelyet ha életünk alapjaként használunk, nem fog meginogni. Az ige akkor válik kősziklává, ha éljük, vagyis cselekedjük azt, amit belőle megértünk.
Tehát a zsoltáros számára az elsőrendű problémamegoldó, az ige és rajta keresztül, az élő Isten. Bármi történik körülötte, érje szenvedés, hozzon rossz döntést, és tapasztalja annak következményeit, mindig az Urat hívja segítségül. Egy-egy kudarc után felismeri, hogy tévedett, mert Isten nélkül akarta megoldani élete dolgait. Vajon a ma embere számára mi kell ahhoz, hogy Istenhez forduljon? Ha a mögöttünk lévő század borzalmai, a ma is minden szinten tapasztalható válság és üresség, a széthulló házasságok, az egyre jobban pusztuló természet, a fogyóban levő energia készletek, a növekvő nukleáris félelem nem döbbenti rá az emberiséget, hogy rossz irányba tart, akkor mi? Ha nem vesszük észre, hogy a fejlett technika, a modern orvostudomány, és magas iskolázottság ellenére sem tudjuk megoldani, az évezredek óta köztünk levő problémákat, akkor mi fogja elvégezni, hogy végre Istent hívjuk segítségül, és elfoglaljuk a teremtmény helyét. De, Te testvérem felismerted-e már, hogy az Úrra van szükséged? Rádöbbentél-e, hogy csakis az ige által kerülhet életed a helyes útra, és juthatsz el üdvösségre?
Vessünk még néhány pillantást a befejező szakaszra (161-176). Azt látjuk, hogy a bibliai szereplők hozzánk hasonló, hús és vér emberek. Nekik is megvannak a problémáik, az ő életük fölött sem mindig ragyog az ég. Vannak felhős, borús pillanataik, ezekben az időszakokban is megtalálják a helyes megoldást, az önmagukhoz és környezetükhöz való jó viszonyulást. Sok múlik azon, hogyan kezeljük hangulatunkat, érzelmeinket, dolgainkat. Kiszolgáltatjuk-e magunkat szeszélyeiknek, vagy az igéhez fordulva győzünk fölöttük. Legtöbb esetben az a okozza a problémákat, hogy a  rossz kedv, vagy a betegség tünetei legyőznek bennünket.
A zsoltáros úgy előzi meg a vereséget, hogy az igére, mint óriási kincsre tekint. Úgy forgatja a Szentírást, mint aki biztos benne, hogy drága kincset, jó megoldást, élő kapcsolatot talál általa. Továbbá a naponkénti hétszeres megállás, csendben lét, hálaadás is gyógyítja lelkét, életét.  Vajon én mennyiszer állok az Úr elé egy nap? Hányszor kerülök Vele kapcsolatba ima és ige által? Ami még fontos, hogy állandóan az Úr szabadítására van szükségünk. Nemcsak egyszer az életünk mélypontján, hanem mindig szükségünk van a segítségre. Aki ezt elfogadja, az növekedve. Erősödve fog haladni a keskeny úton. Aki azonban nem akarja a szabadításban való megmaradását az Úrra bízni, hanem saját képességeire épít, könnyen elbukhat.
Az Újszövetségben (Zsidók 13,1-6) pedig további terápikus tanácsokat kapunk. Mégpedig a közösségi, a gyülekezeti élet tisztogató, előrevivő, segítő lehetőségét. Krisztus tanítványai egymás felé odaforduló emberek, akik meglátják a másik szenvedését, üldöztetését és segítségére sietnek, Krisztus megértő szeretetével.
A szentíró hangsúlyozza, hogy Isten gyermekei számára nem koruk erkölcsi nívója a mérce, hanem Isten akarata. Az Isten nélküli családi élet széthullik, a széthulló családok nyomán pedig a társadalom is darabjaira esik szét. Ha a biblikus erkölcsi normák már nem mérvadóak, a társadalom válságba kerül. Az első században az erkölcsileg és vallásilag széthulló Római Birodalomban a keresztyének krisztusi élete, biblikus normái jelentették a romlástól megóvó sót. A keresztyén etika forrása, Isten jelenléte és gondviselése. Azért tudok ragaszkodni a krisztusi értékekhez minden körülmények közt, mert tisztában vagyok azzal, hogy Isten nem hagy magamra. Ez azt is jelenti, hogy nem lesz a kényelem, a jólét fontosabb a gyermekáldásnál. A jobb megélhetésért, a gazdagságért nem adom cserébe a tisztességet, a becsületességet, mert megtanultam Pállal együtt, „hogy körülményeim között elégedett legyek” (Fil 4,11). Ez az ami ma hiányzik sokaknál: a megelégedettség.  Jézus tanítvány tud megelégedett lenni, és mindig bizakodni, mert bizalmának, jövőképének az alapja ez: „Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?”

1. Velem vándorol utamon Jézus, Gond és félelem el nem ér. Elvisz, elsegít engem a célhoz, Ő, a győzelmes, hű vezér, Ő, a győzelmes, hű vezér.

2. Velem vándorol utamon Jézus, Ott az oltalom hű szívén. Ha a szép napot fellegek rejtik, ő az éltető, tiszta fény, ő az éltető, tiszta fény.

3. Velem vándorol utamon Jézus, Bár az út néha oly sötét, Soha nincs okom félni a bajtól, Amíg irgalmas karja véd, Amíg irgalmas karja véd.

4. Velem vándorol utamon Jézus, Ez a vigaszom, baj ha jő. Bármi súlyosak rajtam a terhek, Segít hordani, ott van ő, Segít hordani, ott van ő.

5. Velem vándorol utamon Jézus. Túl a sír sötét éjjelén, Fenn a mennyei, angyali karban Nevét végtelen áldom én, Nevét végtelen áldom én.

Isten áldásával.