Amint vagyok, jövök

E

lég későre maradt a mai igéhez (129-144) szóló üzenet leírása, segítsen Urunk még így, az este folyamán visszatekinteni a mai napra, sőt az egész hétre. A visszatekintés fényében tegyük fel őszintén a kérdést, megfogadtam-e az elmúlt időszakban Isten intelmeit? El tudom-e én is mondani, amit a zsoltáros, hogy azt tettem, ami törvényes és igaz (121)?  Isten az ige által gyújt szívünkben világosságot, és így megláttatja velünk, mi az Őszerinte helyes. Bizony világosságra van szükségünk, ahhoz, hogy helyesen lássunk, hiszen mára nagyon megváltoztak az értékek. A Biblia szerinti értékek leértékelődtek, és amire Isten azt mondja, hogy bűn, azokat tartják ma sokra. Csak Ő adhat bölcsességet, hogy helyes értékrendünk alakuljon ki, és az Ő útján tudjunk járni. Ahhoz, hogy az ige megvilágítsa szívünket, nekünk is egy ügyűekké kell válnunk, ami nem elmezavart jelent, hanem azt, hogy számunkra egy ügy, Isten országának az ügye a legfontosabb és érte mindent készek vagyunk megtenni, sőt még áldozatot is vállalunk érte.

A másik gondolat a 136. vers alapján fogalmazódott meg bennem. Mégpedig azon kellett elgondolkodnom, hogy én tudok-e könnyet hullatni azokért a kortársaimért, akik nem járnak még a keskeny úton? Urunk megsiratta Jeruzsálemet, így mi sem lehetünk közömbösek embertársaink iránt. Adja, az Úr, hogy fájjon, ha elveszni látunk lelkeket, és tudjunk mindent megtenni, azért, hogy megmeneküljenek.

Az Újszövetségben (Zsidók 12,18-24) csodálatos üzenetet olvashatunk. Isten Jézus Krisztusban transzformálta emberi formára hatalmát, igazságát és szeretetét. Így, ha halált is érdemlünk, nem kell bújni előle, mert Jézus magára vállalta minden bűnünket. Ez nagyszerű hír, hiszen az Ószövetség emberei megtapasztalták az Isten szentségétől való félelmet, aki Közelébe került, az a jogos halállal számolt. Ember nem képes elviselni az Úr szentségét, tisztaságát, ám Jézushoz bátran mehetünk, énekelve az éneket:  „Amint vagyok, sok bűn alatt, De hallva hívó hangodat, Ki értem áldozád magad: Fogadj el, Jézusom!”  Mi már hallhatjuk, amint magához hív az Úr, megfáradva, megterhelve, de nem számonkérésre hív még, hanem a terhektől való szabadulásra.

Mitől ez a változás, az Ószövetséghez képest? Jézus eljött és kiontatta vérét értünk, és ez a vér közbenjár érettünk. Jézus vére beszél, úgy ahogyan Ábel vére is beszélt Istennek, de Ábel vére bosszúért kiáltott. Jézus vére azonban megbocsátást kér. Ez a különbség, megbocsátás. Jézus már azt kéri az Atyától, hogy bocsássa meg bűneimet az Ő áldozatáért. Ezért bátran mehetek Hozzá, mert ha őszinte bűnbánattal jövök, hozzám is így szól: „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz” (Jn 8,11)! Jézus figyelmeztetése, amivel elküldi, ezt az asszonyt azt üzeni a számunkra, hogy ha nekünk megbocsátott az Úr, mi is bocsássunk meg őszintén az ellenünk vétkezőknek.

JÉZUS SZÍVE MEGBOCSÁT

Jézus szíve megbocsát, Vére töröl bűnt, hibát,

Ha megvallod mind Előtte őszintén és igazán.

Hiszen érted szenvedett, Nagyon-nagyon szeretett,

Szánja, kéri szegény, bűnös életed.

Jézus reád olyan régen vár,

Mért nem nyílik szíveden a zár.

Mire vársz, hisz oly rövid földi életed,

Mi lesz ha a kegyelmet így elveszted.

Hogyha Jézust követed boldog lesz az életed,

Nem bánod meg soha, hogy Néki adtad a szívedet.

Boldogan megvallhatod, Velünk együtt mondhatod:

Jézus enyém, én meg az Övé vagyok.

Jézus reád olyan régen vár,

Mért nem nyílik szíveden a zár.

Mire vársz, hisz oly rövid földi életed,

Mi lesz ha a kegyelmet így elveszted.

Imádságunk Hozzád száll, Drága Jézus, Úr, Király,

Légy itt Úrrá minden szívben teljesen és igazán.

Ó ragadd meg Lelkeddel és soha ne engedd el,

Azt ki még most nem a Tiéd egészen.

Jézus reád olyan régen vár,

Mért nem nyílik szíveden a zár.

Mire vársz, hisz oly rövid földi életed,

Mi lesz ha a kegyelmet így elveszted.

Isten áldásával.