Vallomás

V

allomással kezdődik mai zsoltárunk (116,1-19), amelyben megvallja a szerző Istennek, hogy szereti. Önmagáért szereti, mert kegyelem az, hogy szeretheti, hogy Hozzá tartozhat.  Tudja azt is, hogy Isten előbb szerette őt, szeretetből kapta életét. Mi pedig már tudjuk: „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16).

Megvallottam-e már őszintén Uramnak, hogy szeretem Őt, szeretem, mert felfoghatatlan, hogy képes volt értem életét oda adni a halálra, a Golgotán. Ezért nem tudom, nem szeretni, csüngök szeretetén, lesem szavát, és várom, amit mond számomra.

Nem azért és akkor szereti, amikor minden rendben van az életében, hanem látjuk, hogy nagyon is tele van problémákkal. Így vall róluk: „Körülfontak a halál kötelei, a sírtól való rettegés fogott el engem, nyomorúságban és bánatban vagyok” (3). Tehát most nincs lelkileg magaslaton, hanem épp ellenkezőleg, mélységben van. Megérintette a halál szele, de nem adja fel, hanem így szól: „De az ÚR nevét hívom segítségül: Ó URam, mentsd meg életemet” (4)! Aki szereti az Urat és mindennap kapcsolatban van Vele, vagyis nem csupán formalitás a hite, hanem a mindennapokban is az Úrral jár, az ebben a helyzetben is tudja, kiálthat. Bizonyos afelől, hogy meghallgatja szavát az Úr. Isten mindig meghallgat. Ha úgy érzed, senki nem akar meghallgatni, mert még egy mondatodat sem képesek közbevágás nélkül végig hallgatni, akkor jöjj Hozzá. Ő biztos meg fog hallgatni ma is. Ha környezetednek nincs rád ideje, az Úrnak van ideje rád.

Isten mindig meghallgat, ám nem mindig válaszol azonnal. Nem mindig cselekszik akkor, amikor mi kérjük. Ha késik is a válasz, vagy úgy gondolod nincs válasz, mert nem szól az Úr, az is válasz. Amikor csendben van, azzal is üzen, talán azt mondja, várj, maradj veszteg. Amint Habakuk próféta is írja: „ha késik is, várd türelemmel” (2,3).

a zsoltáros példája bátorítson a kiáltásra, mert nincs olyan reménytelen helyzet, amiből ne tudna kimenteni az Úr. Emberileg reménytelen volt a leprás, vagy a 38 éve béna a Bethesda partjánál, a gadarai megszállottról pedig már ne is beszéljünk, ki bízott, abban, hogy ezekből még lesz egészséges, testileg-lelkileg ép ember? Ki, mert volna fogadni arra, hogy a keresztyéngyűlölő, őket üldöző Saulból lesz még Krisztus tanítványa?  Ám megtapasztalták, hogy az Úr Jézus számára nincs reménytelen helyzet. Ugyanígy a zsoltáros is megtapasztalta a szabadítást, a 8. versben már így tesz bizonyságot: „Megmentettél engem a haláltól, szememet a könnyhullatástól, lábamat az elbukástól.”   majd a 13. versben már így szól:  „A szabadulásért fölemelem a poharat, és az ÚR nevét hirdetem”  Nem tartja természetesnek gyógyulását, hanem tudja, tartozik az Úrnak, Mivel tartozhat? Az életével. Hirdetem neved – mondja, vagyis, bizonyságtevő életet él. Vallomásból, hitvallás lesz, amikor mások számára is elmondja, hogy Isten emelte ki a halál árnyéka völgyéből, Neki köszönheti gyógyulását.

A Zsidókhoz írt levélben (10,19-24), láthatjuk, hogy Jézus Krisztus áldozatával akadálytalanította a hazafelé vezető utat. Nem kell félni, bűneimet megbánva és azoknak hátat fordítva bátran hazamehetek. Ezt élte át a tékozló fiú is, amikor megfogant a szívében a gondolat, elmegyek Atyámhoz, az út már szabad volt, csak végig kellett menni rajta. Aki a kereszt alatt bűnbánattal áll meg, átéli, hogy a szíve megtisztul. Amint János levele mondja: „Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől” (1János 1,7). A szív a gonosz lelkiismerettől is megtisztul.  Mit jelent ez?  Az Istentől kapott bűnbocsánat azt eredményezi, hogy magamnak is meg tudom bocsátani a múltat, így felszabadulok az önvád marcangolása alól, tiszta szívvel végzett szolgálatra. Így már elmondhatom az: „Szívemben öröm dalol, öröm dalol.  Boldog a szívem, velem van a menny, az Ő kegyelme oly boldogító!  

Urunkban mindig bízhatunk, mert Ő hű, ígértéhez és Önmagához. Így szól: „íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” Már csak nekünk kell komolyan venni ennek az ígéretnek az elejét: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet” (Mt 28,19-20).

Még megjegyezném a végére, azt ami ezeken túl még jó volt a számomra, hogy a szentíró hangsúlyozza buzdítsuk egymást a szeretetre és a jó cselekedetre. Mire buzdítjuk egymást, mit tanácsolunk a másik számára? Bosszúállást, pletykák terjesztését, gonoszkodást, vagy arra, amire igénk kér? Kiemelném még azt, hogy kölcsönösen. Tehát ne csak én várjam el másoktól a vigasztalást, bátorítást, a jó szót, hanem én is cselekedjem ezeket a másik ember felé.

1. Új szívet adj, Uram, énnekem,

Új szívet adj, én Istenem,

Amely csupán csak teérted ég,

Véled jár szüntelen, csak véled szüntelen.

2. Nyájas, vidám, szelíd, jó szívet,

Mely, Jézusom, te lakhelyed,

Hol egyedül a te hangod szól,

Mely véled van tele, csak véled van tele.

3. Jézus, a te gyógyító kezed

Megfogta már a szívemet,

Én is tudom, bűntelen leszek

Majd nálad odafenn, a mennyben odafenn.

Isten áldásával.