Beírva az élet könyvébe

J

ób nem adja fel, és nehéz helyzetében tovább kapaszkodik Isten kezébe. Ez csodálatos, nem inog meg a támadások alatt, hanem határozottan kitart a maga látása mellett. Tudja, hogy nem vétkezett, nem azért szenved, mert valamilyen rendkívüli bűn terheli az életét. A hosszú viták alatt is még van ereje és türelme beszélni, mindez azért, mert számára Isten élő valóság. Vallomása határozottan hirdeti: él az Isten. Ez a vallomás lendíti túl a holtponton. Határozottan vallja, hogy Isten él, ezért megtapasztalható. Így azután szenvedésében, gyötrelmei közepette is Hozzá fordul, mert tudja, Őreá mindig lehet számítani.

Legyen ez a mi megtapasztalásunk és vallomásunk is. A Szentírást olvasva fel kell ismernünk, hogy élő Istenünk van, és ha ezt látjuk, életünk legnehezebb pillanatiban sem csüggedünk el, hanem képesek leszünk talpra állni, újrakezdeni. Legyünk bárhol is, akár feküdjünk betegágyon, vagy viaskodjunk szenvedélyekkel, rossz szokásainkkal, az élet különféle gondjaival, Őt meg lehet szólítani, mert él. És ha élő Istenünk van, számíthatunk Rá, nem magányosodunk el, mert Urunkat bármikor hívhatjuk. De hívjuk-e elhagyatottságunk idején? Használjuk-e valóban Isten hívószámait, a Zsoltárok 50,15-öt és a Lukács 11,13-mat? „Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle” (Lk 11,13)! Hívjuk Őt azonnal, kapaszkodjunk ezekbe az Igékbe, mert amit Isten ígér, azt mindig tartja is. Ő sohasem vezet félre. Gondoljunk arra, hogy mi is igyekszünk megadni gyermekeinknek azt, amit kérnek, legyen a szemünk előtt, hogy akkor mennyivel inkább ad az Atya azoknak, akik kérnek Tőle. Ne csüggedjünk, forduljunk Hozzá bizalommal, és kérjük segítségét, kegyelmét, vigasztalását.

Mi már tudjuk, amit Jób még nem, hogy a leggonoszabb, még a kereszten lévő lator is segítségül hívhatja az Úr nevét, ha valóban szívből teszi. Nagyszerű üzenet ez a számunkra - ha felismerjük elveszett voltunkat, jöhetünk bármilyen mélységből, hozhatjuk rút bűneinket, mert az Úr Jézus a mi bűneinkért halt meg. Ő pontosan azt akarja, hogy keressük Őt, kérjük bocsánatát és kezdjünk Vele új életet. A kegyelem azt jelenti, hogy minden ember megkapja az esélyt életének új alapokra való helyezéséhez, de ezzel élni kell. Kiáltsunk ma Hozzá, mondjuk, Uram Jézus Krisztus, könyörülj rajtam! Kérjük, hogy tisztítson meg bűneinktől, és ne tartson vissza semmi, mert ma is érvényes az ígéret: „Ha bűneitek skarlátpirosak, hófehérek lesznek, ha vérvörösek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú.” (Ézs 1,18).

A tenger partján láttuk utoljára a sárkányt, aki dühös, mert nem sikerült a világból Krisztust és az Ő népét kiiktatni (Jel 13,1-10). De nem azért van ott, mert éves szabadságát tölti, ő nem pihen, nem napozik, hanem vár. Mit vár? Kit vár! Várja, hogy valaki felbukkan, de nem a tengerből, hanem a népek forrongó tengeréből, és készségesen szolgálatára áll. A sárkány várja azt a személyt, aki elfogadja azt az ajánlatát, amit az Úr Jézus elutasított. És nem vár hiába, mert egyszer csak felbukkan valaki, akit János fenevadnak lát. Mit kínált az ördög Jézusnak? „Ezután felvitte őt az ördög egy magas hegyre, és egy pillanat alatt megmutatta neki a föld minden országát. Majd azt mondta neki az ördög: Neked adom mindezt a hatalmat és annak dicsőségét, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom. Azért ha imádsz engem, mindez a tied lesz” (Lk 4,5-7).

A fenevad örömmel fogadta a sátán ajándékait, mert mindezeket Isten és az Ő népe ellen használja, és arra, hogy minden embert elrettentsen Isten szolgálatától.  Döbbenetes, mivé válik az, aki behódol a sátánnak. János csak állati tulajdonságokkal képes jellemezni, ragadozók jellemvonásai látszanak rajta. Az istentől elfordult ember hatalma ragadozó, mindig rabol, a másik ellen tör. A fenevad hatalma pusztító, romboló erő. Jó, ha látjuk, hogy nagyon sok államnak ma is ezeknek a ragadozóknak a képe díszíti címereiket. Sok nép büszke rá, pedig ez azt mutatja meg, amik belülről vagyunk. És sajnos ez a mai napig nem változott, ragadozó ösztöneink vannak, de van remény a számunkra, mert azt olvashatjuk Jézusról, hogy amikor a pusztában eltávozik Tőle az ördög, vadállatokkal van együtt. Jézus lénye mellett a vadállati természet is átalakul.

Ez a fenevad igyekszik megtéveszteni az embereket, halálos sebből való gyógyulása Jézus feltámadását hivatott utánozni, de hamis utánzat ez, a világ mégis bedől, és a föld csodálja, sőt, imádja a sárkányt, vagyis hálás a fenevadért. Ez már az emberiség totális mélysége, ennél sötétebb állapot már nem jöhet, amikor egy pusztító természetű személyt dicsőít, örül neki, és szolgálja. Mindez miért? Mert Isten Fiát, a Szeretetet elvetette. Ha Krisztust kiiktatjuk az életünkből, a fenevad kerül a helyére, mert az embernek szüksége van mindig valakire, akit imádhat és szolgálhat. Ha nem az Úr Jézust imádjuk, akkor a fenevad hódolóivá válunk, sőt, mi magunk is fenevaddá leszünk.

A fenevad megrészegül hatalmától, sikerétől, és Isten népe ellen fordul, mert ők nem imádják. Aki az élet könyvébe be van jegyezve, nem imádja a fenevadat, ha ezzel halálos ítéletét írja is alá. Mert aki Krisztust ismeri, az itt inkább a halált választja, mert tudja, hogy Jézustól örök életet kap, mert Ő az élet. Be vagyok-e írva az élet könyvébe? Gondolkozzunk el ezen, mert oda nem a földi anyakönyvből másolják át az adatainkat, hanem azok kerülnek bele, akik hisznek Jézus Krisztusban, mit Megváltójukban. Az élet könyvébe a Bárány vérével leszünk bejegyezve.

Az egész föld imádja a fenevadat, a Bárány követeinek kivételével - ez azt jelenti, hogy meg lehet maradni ezekben az időkben is a hitben. Az Úr megadja, hogy ne tévedjünk meg, hanem állhatatosan bízzunk Benne és várjunk Rá.

Testvérek, menjünk bátran

1. Testvérek, menjünk bátran, hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy veszély. Hát merítsünk erőt A menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél előtt.

2. A keskeny útra térünk, Ne rettentsen meg az; Ki elhívott, vezérünk, Tudjuk, hogy hű s igaz. Mint egykor Ő tevé, Most véle s benne bízva, Arcát ki-ki fordítsa A szent város felé.

3. Óemberünk ha szenved, Az jó nekünk, tudom; Ki vérnek, testnek enged, Az nem jár jó úton. A láthatót ne bánd, Csak rázd le, mi kötözne: Hadd törjön éned össze, Menvén halálon át.

4. Zarándok módra járva, Legyen kezünk üres; Csak terhet vesz magára, Ki pénzt, vagyont keres. Hadd gyűjtsön a világ, Mi tőle el se kérjük, Kevéssel is beérjük, Bennünket gond se bánt.

5. Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a keresztet is. De egy út van csupán, Így hát előre bátran, Keresztül minden gáton, Hű Mesterünk után.

6. Úgy járunk itt, lenézve, Mint ismeretlenek; Sokan nem vesznek észre, Hangunk se hallva meg. De aki ránk figyel, Víg énekünket hallja. Szent reménység sugallja, Mit ajkunk énekel.

7. Ha botlanak a gyöngék, Segítsen az erős; Hordjuk, emeljük önként, Kin gyöngesége győz. Tartsunk jól össze hát, Tudjunk utolsók lenni, A bajt vállunkra venni E földi élten át.

8. Menjünk vígan sietve, Hisz utunk egyre fogy; Nap megy napot követve, S a test majd sírba rogy. Csak még egy kis tűrés! Ha Őt híven követjük: A láncot mind levetjük S vár ránk az égi rész.

9. Elmúlik nemsokára a földi vándorút, És az örök hazába, ki hű volt, mind bejut. Ott vár angyalsereg, Ott várnak mind a szentek, S az Atyánál pihentek, Megfáradt gyermekek.

Isten áldásával.

Hol vagyok?

B

ildádnak is felel Jób, elmondja, hogy szavai nem jelentettek segítséget, nem nyújtottak számára tanácsot (Jób 26,1-14). Vagyis elmondja, hogy amit barátja mondott, nem ért semmit, és nem jelentett számára semmit, mert nem volt benne segítségnyújtás. Bildád beszélt, de szavai nem jelentettek erőforrást a szenvedő számára, nem nyújtottak neki segítséget, ami által kijuthatott volna lelki kríziséből. Gondoljuk végig, mit jelentenek a körülöttünk élők számára szavaink? Valóban élettől és erőtől duzzadó bizonyságtételek, amelyek reményt nyújtanak a hallgató számára? Bizony, sok esetben mi sem vagyunk hasznosabbak, mint Bildád, mert csak saját meggyőződésünket adjuk tovább, merev dogmatikát, élet nélküli Igét mondunk, de nincs benne a szívünk, tapasztalatunk, együttérzésünk, nincs jelen az Úr. Mintha megelégednénk annyival, hogy mi elmondtuk, amit tudunk, ráolvastuk az Igét, a többi az ő dolga. Talán dicséretet is várunk az Úrtól, de nem érdekel, hogy mondandónkkal a másik mit kezdett. Értette-e egyáltalán, felragyogott-e előtte Jézus, vagy csak minket látott?

Jób nem érzékelte barátja beszéde mögött Isten Lelkének jelenlétét és erejét. Üres volt a beszéd, így Jób számára nem adott semmit. A barátok tehetetlenek, csak birkóznak Jóbbal, és ezzel szenvedését erősítik. Nem tudnak vigasztalást nyújtani, nincs szavukban bajára ír. Pedig az Úr azt akarja, hogy életünk és bizonyságtételünk gyógyító balzsamot, kivezető utat jelentsen a másik számára. Az Újszövetségben többször is látjuk, hogy valaki, miután Jézussal találkozott, bizonyságot tesz egy ismerősének vagy városa polgárainak, és akik hallják, azokban hit keletkezik, és elindulnak, hogy lássák azt, akiről barátjuk vagy társuk beszélt. Így indul el a vérfolyásos asszony sok évi kudarc és reménytelenség után ezzel a hittel: „Ha csak ruháját érintem is, meggyógyulok” (Mk 5,28). Mi is induljunk ma is az Ige olvasása nyomán ezzel a hittel: meggyógyulok. De így közelítek-e? Ott van-e a szívemben a hit, hogy ha elindulok az Úr felé sok évi küzdelem, sok-sok csalódás után, ma átélem a szabadulást, életem megváltozását. Ma Jézushoz jövök, és Vele kimozdulok a tehetetlenségből, elindulok a keskeny úton, elindulok a másik felé, oda, ahová eddig nem mertem menni. És most már úgy megyek, hogy az Úr megy előttem.

Jób Isten megtapasztalt nagyságáról beszél barátainak. Onnan, a betegágyról szól a bizonyságtétel. Ő tud mondani útmutatót, segítséget nyújtót. Rámutat, Isten hatalmas, de odafigyel a teremtett világra, igazgatja, fenntartja, törődik vele. Így törődik az emberrel is. A legfontosabb, hogy szól, van szava hozzánk, általa lép kapcsolatba velünk. De az Úr szava csöndes, halkan szól, nem kiabálja túl lármáinkat, ezért rajtunk áll, hogy meghalljuk-e? Ma is csöndesen szól az Úr, és várja, hogy meghalljuk, de ahhoz bennünk is csöndre van szükség. Csendesedjünk el a szó szoros értelmében. Ne beszéljünk, kapcsoljunk ki minden zajforrást egy időre, vagy keressünk egy csöndes sarkot, és várjunk Istenre, mint Illés is tette. Ha minden csendes kívül és belül, egyszer csak átéljük, hogy megszólal a csönd, megszólal az Úr. Szava élet, erő, békesség és útmutatás. Az Ő szava ad értelmet értelmetlennek látott életünknek. Amikor Illés kimondta, hogy már elég, és meg akart halni, Isten szava útmutatást, új távlatot és erőforrást kínált a számára.

Az ördög nagy haraggal vetette magát Isten népére, mert tudta, fogy az idő, és egyre kevesebb lehetősége van az egyház megsemmisítésére (Jel 12,13-18). Mert az ördög Isten népét meg akarja semmisíteni, már Jézust is meg akarta ölni, hogy ne válthassa meg az embert, azóta is mindent megtesz, hogy ne ismerhessük meg Isten szeretetét, amely Krisztusban megjelent.

A sárkány üldözi az asszonyt, el akarja távolítani a világból, mert tudja, hogy az egyház akadályozza őt. Isten népének a jelenléte akadályozza a gonosz kiteljesedését. Látnunk kell, hogy a hívő embernek nincs nyugalmas élete, a sárkány mindent megtesz ellene, mert számára veszélyes. De ma jelent-e a gonosz számára veszélyt a gyülekezet? Veszélyes-e az életünk a sárkány számára?

Azt is látja János, hogy az asszony két nagy sasszárnyat kap, tehát segítséget kap az Úrtól, mert Ő nem hagyja magára övéit. A pusztába repül, ott van biztonságban, ott gyűjthet erőt, és ott táplálkozhat. Isten népének a helye a puszta, és nem a világ színpada. Bár megkísért bennünket, hogy szeretünk rivaldafényben lenni, előkelő pozíciót betölteni, vagyonnal, hatalommal rendelkezni. Azonban az egyház helye a puszta, nem a világgal, a politikával való keveredés, hanem a puszta, ahonnan mindig kiáraszthatja bizonyságtételét. Nagy kérdés: hol vagyok? A pusztában vagy a világban? Az Úrtól kijelölt helyemen vagyok, vagy ott, ahová a világ vonz? Legyünk ott, ahová az Úr helyez, és addig legyünk ott, amíg Ő nem mutat más feladatot, más helyet.

 A gonosz nem hagy nyugtot még a pusztában sem, folyónyi vizet áraszt az asszony felé, de az Úr megmenti övéit. A víz jelentheti a világ szokásait és életformáját. Sok vonzó dologgal keresi a szívünket, bizony, gyakran mi is elcsábulunk - már a világ vonz, mi is úgy akarunk élni, mint ő, olyanok akarunk lenni, mint környezetünk. A zsidók ellen is sikeres taktikának bizonyult, azért akartak királyt maguknak, mert így látták más népeknél. Mit akarunk mi? A világhoz hasonlítani, módszereit átvenni, vagy egyedül az Úrra hagyatkozni?

A sárkány azokra támad, akik megtartják az Úr szavát és bátran bizonyságot tesznek. Tehát a hitüket megélő és a hatást kifejtő tanítványok ellen támad - akiknek nincs hatásuk, azokkal nem foglalkozik. Ne húzódjunk vissza, hanem vállaljuk Jézust, vállaljuk az Igét, akkor is, ha üldözés jár érte. Urunk is vállalt minket a Golgotán.

Szívemet hozzád emelem

1. Szívemet hozzád emelem, És benned bízom, Uram; És meg nem szégyeníttetem, Nem nevet senki rajtam, Mert szégyent nem vallanak, Akik hozzád esedeznek, Azok pironkodjanak, Akik hitetlenül élnek.

2. Útaid, Uram, mutasd meg, Hogy el ne tévelyedjem; :/: Te ösvényidre taníts meg, Miken intézd menésem. És vezérelj engemet A te szent igaz Igédben; Oltalmazd életemet, Mert benned bízom, Úr Isten.

3. Emlékezzél jóvoltodból Nagy kegyelmességedre, :/: Emlékezzél irgalmadról, Mely megmarad örökre. Ifjúságomnak vétkét, Kérlek, hogy meg ne említsed. Sőt nagy kegyességedet, Én Istenem, megtekintsed.

4. Jó és igaz az Úr Isten Mind örökkön-örökké, :/: A bűnösöket térítvén Ő igaz ösvényire; És a nyomorultakat Életükben igazgatja, Nagy kegyesen azokat Az ő útában megtartja.

5. Az Istennek minden úta Kegyesség és nagy hűség :/: Azoknak, kik mondására Gondot tartnak mindvégig. Énnékem kegyelmezz meg, Uram, a te szent nevedért. És bűnömet bocsásd meg, Ne ostorozz nagy voltáért!

6. Aki az Úr Istent féli És tiszteli szívében, :/: Azt ő nagy híven vezérli Igaz ösvényeiben. Nagy békességben annak Minden jó bőven adatik, És ő maradékinak Gazdag örökség hagyatik.

7. Az igaz istenfélőknek Megjelenti titkait, :/: És az őbenne hívőknek Megmutatja kötésit. Istenhez szemeimet Felemelem szüntelenül, Ő megőriz engemet, Lábam kivonssza a tőrbül.

8. Térj azért hozzám, Istenem, Tekints reám kegyesen, :/: És kegyelmezz meg énnékem, Mert élek szegénységben. Nyavalyája szívemnek Napról napra mind öregbül; Uram, add végét ennek, Végy ki engem ez ínségbül!

Isten áldásával.

Megtisztított lámpás

L

áttuk, hogy Jób a maga szenvedésén keresztül látja a világot, amelyben önmaga ártatlansága erősödik, és arra jut, hogy a bűnösök élete nem mindig kerül a földi életben megítélésre (Jób 24,18-25,6). Sőt, a maga torzító szemüvegén át úgy látja, hogy Isten még kedvez is nekik: Isten hosszabbítja meg a hatalmas életét - ezzel úgy tünteti fel, hogy az istentelenek, a gonoszok még tovább élhetik gonosz életüket. Meg kell látnunk, hogy a szenvedés torzítja a látásunkat, hajlamosakká válunk magunkat a világ legnagyobb szenvedőjeként látni. Problémáink úgy feltornyosulnak, hogy azt gondoljuk, a legszerencsétlenebbek vagyunk a földön, és senki nem olyan nyomorult, mint mi. Jó, ha mindig az Úrra tekintünk, különösen, ha a keresztre irányítjuk figyelmünket, akkor rádöbbenünk, hogy az Úr Jézus szenvedése mellett eltörpül a sajátunk. Akkor meglátjuk, hogy az igazságtalanság érzése is eltűnik, mert Jézus valóban igazságtalanul, érdemtelenül szenvedett. Ő az én bűneimért halt meg a kereszten, minden szenvedés engem illetne, de Ő átvállalta. Legyen ezért hála a szívemben.

Természetesen Jób látja, hogy a bűnösök élete is letelik, és meg fognak halni, de úgy véli, igazságtalanság, hogy megélik az öregkort, és úgy halnak meg, mintha istenfélően éltek volna. Azonban újra le kell szögezni: ne mások életére figyeljünk, különösen ne keserűséggel és haraggal nézzük, hogyan és meddig élnek. Ne saját önigazságunkon keresztül szemléljük őket. Lássuk meg, hogy mi is csak Isten kegyelmének munkája nyomán élünk más életet. Én sem vagyok különb, én sem vagyok bűntelen, csak azért lehet más az életem, mert az Úr újjáformálta a szívemet, és ezért Neki adjak hálát.

Próbáljunk úgy szétnézni magunk körül, hogy felismerjük Isten türelmét a bűnösökkel szemben. Azért kapnak időt, hogy rádöbbenjenek, rossz irányba haladnak és szükségük van megtérésre. Mert ne feledjük, megtérés nélkül a kárhozat felé tart életünk. Úgy születtünk, hogy az elkárhozásért semmit sem kell tennünk, már kárhozat alatt vagyunk. Az Úr Jézus azért jött el a világba, hogy megszabadítson a bűn és a világ rabságából, és kimentsen a kárhozatból. Jézus váltságműve nélkül mindnyájan elveszett emberek vagyunk. Hordozzuk imádságban azokat, akik ezt még nem látják, akik úgy gondolják, minden rendben van az életükben, mert Isten még nem ítélte meg őket.

Bildád teljesen kiborulva válaszol Jóbnak. Fel van háborodva, mert nem érti sem Jóbot, sem Istent. Sőt, azért nem érti Jóbot, és nem tud együtt sem érezni vele, mert nem ismeri igazán az élő Istent. Mert valóban minden ember bűnös és Isten ítélete alatt van, de aki segítségül hívja Őt, és megtapasztalja a kegyelmet, annak megváltozik az élete, az már Isten dicsőségére élhet. Isten gyermekének az élete kedves az Úr előtt. Sőt, tudjuk, hogy minden ember élete kedves és érték, azért küldte el a Fiút a világba, hogy aki hisz Őbenne, ne vesszen el, hanem örök élete legyen. Isten szereti a bűnös embert, mert Ő teremtette, saját képére és hasonlatosságára formálta, így nem azt akarja, hogy elvesszen, hanem, hogy megtérjen és éljen.

Amennyiben csak féregnek tartana, akit el kell taposni, nem tett volna meg mindent megmentésünk érdekében. Soha ne feledjük, életünk legnagyobb mélységeiben sem, hogy az Úr szeret, és ezért van számunkra visszaút. Lehet az Úrhoz kiáltani, és Ő megszabadít és visszafogad. Igen, bűnösök vagyunk, de Isten úgy látja ezt, hogy eredetileg nem voltunk azok, csak a bűn bekormozta életünk lámpáját, de azt meg lehet tisztítani. Mi képtelenek vagyunk rá, de az Úr Jézus vére letisztít minden szennyeződést szívünk lámpaüvegéről, hogy azután világítson a sötétségben mások számára.

János csodálatos dolgokat lát, amelyek egyben félelmetesek is, hiszen azt jelzik, Isten gyermekeinek az élete soha nem lesz nyugalmas a földön (Jel 12,1-12). Az ellenség nem mond le róluk, mindent megtesz, hogy visszahódítsa őket, beveti minden gonosz trükkjét, igyekszik megfélemlíteni, csakhogy eltántorodjunk az Úrba vetett hitünktől. Azonban ellen lehet állni, le lehet győzni a gonoszt, a Bárány vére által.

A korábbiakban láttuk, hogy az emberek kétségbeesetten próbálják menteni életüket, saját tudományukra alapozva kívánják megváltoztatni a világot, megoldani a föld súlyos problémáit, miközben tagadják Isten létezését. Az ember teljesen elfordult és elszakadt Teremtőjétől. Isten azonban továbbra is mindent megtesz érte. János elmondja, hogy a megoldás már itt van, a Segítő megérkezett világunkba, ezért nem kell úgy élnünk, mintha magunkra lennénk hagyva és csak a saját képességeinkben bízhatnánk.

János szemei előtt egy mennyei látomásban megelevenedik a Krisztus eljövetele, látja a vajúdó ószövetségi népet, Izráelt. Már hosszú ideje várta a Szabadítót, és egyszer csak megérkezett. Mert Isten meghallja népe kiáltását, és elküldi a segítséget, de vajon meglátjuk? Milyen kevesen ismerték fel, hogy megszületett a Krisztus. Tulajdonképpen, magától senki nem jött erre rá, hiába voltak a korábbi próféciák, csak azok értesültek az egész mindenség legnagyobb eseményéről, akiknek külön kihirdette az Úr. Így azután, csak a pásztorok és a bölcsek, majd általuk Izráel vezető rétege tudta meg a nagy eseményt. Ám csak az első két csoport fogadta örömmel és indult a Király üdvözlésére. Ők átérezték méltatlan és bűnös voltukat, felismerték, hogy szükségük van a Megváltóra. Rádöbbentem-e már, hogy szükségem van Szabadítóra, mert összeroppantanak a bűneim, és Nélküle nem látom a célt, nem látok értelmet, nem látok kiutat, mert elakadtam? Egyedül csak Ő segíthet rajtam.

Azonban a vezetők nem így látták, úgy gondolták, nincs szükség új királyra, elég, ha az ő kezükben összpontosul az élet, ők minden problémára elegendők. Ezért ellene támadtak a szabadítónak. A nagy vörös sárkány már a születést meg akarta akadályozni, majd azt követően is mindent megtett, hogy az Úr Jézus meghaljon. Lássuk meg, a gonosz ma is mindent megtesz, hogy az Úr ne jusson el az életünkig. Jézusnak és az Ő követőinek ma is van ellensége. A gonosz ma is mindent megtesz, hogy senki ne jusson hitre. A már hitre jutottakat pedig igyekszik megfélemlíteni, hogy bújjanak el, és ne mentsék a lelkeket, hogy csak a saját életük mentésére koncentráljanak, és ne hirdessék a megmentő evangéliumot.

Isten népe akkor tud helytállni, ha rendszeresen kivonul a pusztába, és felismeri, hogy nem a világban, hanem a pusztában van a helye. A puszta csöndjében töltődhetünk fel, és innen indulhatunk mások felé. Csak akkor tudunk bizonyságot tenni, ha állandó kapcsolatban vagyunk Urunkkal, ha rendszeresen csendességet tartunk és táplálkozunk az Igével.

A sátán nemcsak ellenünk támad, hanem Isten ellen is, fő célja, hogy Istent letaszítsa a trónról, de ne féljünk, Isten trónja szilárdan áll. A sátán le van győzve, Krisztus halála által. Ne hagyjuk magunkat megtéveszteni, Jézus győzött, és ma is él, mert feltámadt. Bízzunk Benne, mert a sátán legyőzhető. Aki ellenáll neki, attól elfut.

A sátán levettetett, legyőzetett, és így a mennyben nincs már esélye, ezért támad a földön, de ne féljünk, itt sem arathat diadalt, mert a Bárány vére és a Hozzá való hűség és mindhalálig való kitartás által legyőzhető. Ne féljünk tehát, hanem tartsunk ki mindhalálig, ne féltsük életünket, jólétünket, mert az Úr sem féltette Önmagát, hanem meghalt értünk. Szálljunk csatába a gonosszal, mert a Bárány vére által van győzelem. A gonosz tudja, hogy kevés az ideje, és igyekszik kihasználni. Mi se feledjük, kevés az idő, és ezért mindent tegyünk meg, hogy minél többen új életre jussanak. Jézusé a végső győzelem.

Légy éber reggel

1. 

Légy éber reggel, bár felhőtlen égbolt

Vihartalan, csendes napot ígér.

Kelhet vihar szívedben, mely a vándort

Lesújtja, míg honába tér.

Ó, szüntelen légy éberen,

S imádkozzál, fiam!

2.

Légy éber délben, míg a földi zajban

Az ég békéje feledésbe megy!

Ó, lelj egy percet lenni egymagadban,

Hogy ott kiöntsd a szívedet!

Ó, szüntelen légy éberen,

S imádkozzál, fiam!

3.

Légy éber este, míg csend száll a tájra,

Keresd fel égi hű Barátodat!

Úgy fáj a szíve, ha hiába várna,

Ha jössz, kitárt karral fogad.

Ó, szüntelen légy éberen,

S imádkozzál, fiam!

4.

Légy éber, ó, napod bármerre fordul,

Mert szüntelen vigyáz az ellen is,

S a szentek szentjét elfoglalja orvul,

Ha égő hittel telve nincs!

Ó, szüntelen légy éberen,

S imádkozzál, fiam!

Isten áldásával.

Hatalomátvétel

J

ób beszéde tovább folytatódik, és a maga keserűségén keresztül szemléli a világot (Jób 24,1-17). Fáj neki az a sok megtorlatlan gonoszság, ami napról napra történik. Ő szenved, ő, aki igyekezett Isten törvénye szerint élni és odafigyelt a másik emberre, míg azok, akik csak egyéni érdekeikre figyelnek, minden probléma nélkül élnek. Őket elkerülik a tragédiák, zavartalanul folytatják gaztetteiket, az emberek kihasználását, tönkretételét, és nem bünteti meg őket az Úr. Mi is hányszor kesergünk, amikor azt látjuk, hogy akik semmibe sem veszik Istent, jól élnek, minden sikerül nekik, sőt, ők irányítják az életet. Közben azt látjuk, hogy a hitben élők gyakran szenvednek, nehéz próbákon mennek keresztül. Jó azonban, ha nem másokra figyelünk, hanem Urunkra emeljük tekintetünket, Belőle merítünk erőt.

Számunkra az a lényeges, hogy ne oldalra, mások életére nézzünk, ne a gonoszokat irigyeljük, hanem Isten országában éljünk. Az Úr ma is megadja övéinek azt, ami szükséges a számukra. A hit nélkül élők sikerei nem azért vannak, hogy mi irigyeljük őket, netalán példaképeink legyenek. Isten engedi őket a saját útjukon, és közben keresi őket. Úgy, ahogyan Zákeust is kereste, és elhozta azt az időt a számára, amikor felismerte, hogy szomjas a lelke, és elindult Jézussal találkozni. Ebben a találkozásban látta meg, hogy nem becsületes úton jutott nagy vagyonához. Urunk ma is azt akarja, hogy a Vele való találkozásban alakuljon át az életünk, lássuk meg mindazt, ami nem az Ő akarata szerint zajlott.

Jób úgy látja, Isten nem törődik az igazságtalansággal, amiért nem akadályozza azt meg, vagy nem ítéli meg azokat, akik ártanak felebarátaiknak. Azonban az Úr nem közömbös, hanem engedi, hogy végigjárjuk az általunk választott utat, és közben lássuk meg, hová jutunk Nélküle. Igen, jó lenne már meglátnunk, hova is jut az emberiség, ha Isten nélkül éli az életét. Hiszen nagy erkölcsi mélységekbe zuhantunk. Az életünk rabszolgasors, mivel annyi minden uralkodik már felettünk, képtelenek vagyunk kézben tartani saját termékeinket. Az ételtől, italtól kezdve minden élvezeti cikk és a technika termékei meghatározzák életünket. Nem tudjuk kézben tartani ezeket, és csak küszködünk, ahelyett, hogy Krisztus szabadságában kiteljesedett életet élnénk. Azonban Isten elküldte számunkra a Szabadítót, Aki rabszolgaságunk láncait leoldja rólunk. Forduljunk Hozzá, lássuk meg, hogy egyedül nem megy, szükségünk van Rá. Ne áltassuk magunkat, hogy majd most sikerül szabaddá válni, mert a magunk erejéből soha nem leszünk szabadok. Azonban akiket a Fiú megszabadít, azok valósággal szabadok lesznek. Ez a szabadság számunkra is elérhető. Ő szabadít meg a keserűség és a neheztelés rabságából is.

A hetedik angyal trombitálását követően János Krisztus világ feletti győzelmének és Isten dicsőítésének nagy pillanatait látja (Jel 11,15-19). Annak a csodálatos pillanatnak vagyunk a tanúi, amikor az Úr átveszi a világ feletti hatalmat, amikor megszűnik a gonosz, és Ő lesz minden mindenekben. A mennyben dicsőítik az Urat, hiszen régóta várt esemény ez, és megtörténte nagy örömöt vált ki Isten háztartásából. Örüljünk mi az Úrban, dicsőítsük Őt, mert a Krisztusé a győzelem.

A huszonnégy vén is arcra borul és imádja Istent, hogy átvette a hatalmat és mindenek felett uralkodik. Ezt a csodálatos eseményt már most részben átélhetjük, ha mi magunk is leborulunk az Úr előtt és Rábízzuk magunkat. Engedjük, hogy ilyen hatalomváltás legyen személyes életünkben, mert minden nyomorúságunk abból fakad, hogy még nem történt meg az uralkodóváltás. Valahogy ragaszkodunk saját uralmunkhoz, még mindig nem tanultuk meg, hogy a legnagyobb rossz ránk nézve, ha mi uralkodunk az életünk felett. Engedjük át ma a trónt az Úrnak, és hagyjuk, hogy vezesse életünket.

A vének hálásak az Úrnak, amiért beavatkozott és átvette az uralmat. Kérjük Urunkat, avatkozzon be életünkbe, hívjuk Őt segítségül, és ne magunk akarjuk barkácsolni az életünket. Egyedül Ő ért Hozzá, ezért bízzuk Rá magunkat. Olyan csodálatos, hogy az Úrtól nem kell félni, még ha bűneinkkel jövünk is, hiszen Ő ismer minket, és élete által megváltott. Azonban azt látjuk, hogy az emberek egy része fél Istentől, nem látja, hogy jöhet, amint van, sok bűn alatt. Sőt, megharagszanak rá. Hányan Istenre haragszanak mindazért a sok gonoszért, ami a világban és az egyéni életükben végbemegy. Pedig a gonosz dolgokat mi követjük el. A világháborúk, a mindenféle fegyveres konfliktusok, életellenes megnyilvánulások mind-mind tőlünk származnak. Isten inkább mindent megtesz, hogy enyhítse a sebeket, és Krisztusban helyreállítsa eltorzult lényünket. Legyünk hálásak segítségéért, kegyelméért. Isten munkaeszköze a kegyelem.

Lássuk meg, hogy most még bűnbánó szívvel fordulhatunk az Úrhoz, és kérhetjük kegyelmét, azonban el fog jönni az ítélet ideje - ezt látja János. Isten haragszik a bűnre, haragszik a földet pusztító magatartásunkra. Isten úgy látja, hogy pusztítjuk a földet, pedig azért bízta ránk, hogy védjük, óvjuk, kibontakoztassuk. De sajnos egyre pusztul a kezünk nyomán. Nagyon beleavatkoztunk már vegyi anyagainkkal, robbantásainkkal, a kibocsátott mérgező anyagokkal a természet rendjébe, pusztul az élővilág, kizsákmányoljuk a föld természeti kincseit, önző érdekeinkért. Azonban Isten meg fogja ítélni ezt a fajta életvitelt, felelősséget kell vállalnunk tetteinkért. Azonban most még kapunk lehetőséget, hogy amit lehet, visszafordítsunk, és megváltoztassuk életmódunkat, ehhez azonban arra van szükség, hogy valóban adjuk át az életünk feletti hatalmat a feltámadott Úr Jézusnak.

A mennyben láthatóvá válik Isten ládája, amiben jelen van a két kőtábla. Azt üzeni ez, hogy bár az ember elvetette magától Isten törvényét, helyre fog állni Isten uralma, és már az Ő eredeti erkölcsi rendje fogja áthatni a világot. Isten törvénye, az Ő Igéje tartós és szilárd alap. Építsük rá mindennapjainkat!

Amint vagyok, sok bűn alatt

1. Amint vagyok, sok bűn alatt, De hallva hí -vó hangodat, Ki értem áldozád magad: Fogadj el, Jézusom!

2. Amint vagyok - nem várva, hogy Lelkemnek terhe, szennye fogy, Te, aki megtisztíthatod: - Fogadj el, Jézusom!

3. Amint vagyok - bár gyötrelem, S kétség rágódik lelkemen, Kívül harc, bennem félelem: - Fogadj el, Jézusom!

4. Amint vagyok - vak és szegény, Hogy kincset leljek benned én, S derüljön éjszakámra fény: - Fogadj el, Jézusom!

5. Amint vagyok - nincs semmi gát, Kegyelmed mit ne törne át; Hadd bízza lelkem rád magát: - Fogadj el, Jézusom!

6. Amint vagyok - hogy a te szent Szerelmed tudjam, mit jelent Már itt s majd egykor odafent: - Fogadj el, Jézusom!

Isten áldásával.

Égre nyíló ablak

J

ób szíve tele van keserűséggel, mert nem értik meg, és így nem tudnak segíteni sem neki (Jób 23,1-17). Nincs, aki mellé állna és Isten szeretetével, kegyelmével gyógyítgatná lelki sebeit. Mindezek mellett pedig egyre jobban szenved, a fájdalmak erősödnek, és nincs, aki csillapítsa őket. Jób annak ellenére magányos, hogy nincs egyedül, mert lehet páros magányban is élni, amikor még egy fedél alatt vagyunk, de a szívek távol vannak egymástól. Azonban ezt át lehet törni odafigyeléssel, törődéssel, Isten szavának olvasásával. Mert lehet tenni azért, hogy ne távolodjunk el egymástól, sokat jelent a közös bibliaolvasás, az olvasottak megbeszélése és az imádkozás. Az Igével való közös foglalkozás egy irányba tereli a gondolatokat és segít a Szentírás fényében megbeszélni problémáinkat is. Az Ige melegen tartja a kapcsolatokat.

A meg nem értést Jób Isten előtt kívánja feldolgozni, bármennyire el akarják szakítani az Úrtól, ő mégis Isten felé vágyakozik. El akar az Úrhoz jutni, és ez jó, mert azt jelzi, hogy az eddigi vádakkal sem tudták elszakítani Istentől, sőt, nem zuhant depresszióba sem. A csüggedés ellen úgy tudunk a legjobban harcolni, ha Istent keressük, ha az Igével foglalkozunk minél többet. Ha mások véleményére figyelünk, bajainkra, a körülöttünk lévők hozzáállására koncentrálunk, elcsüggedünk, és reménytelenné válunk. Azonban minden élethelyzetből lehet felfelé törekedni, Isten nincs távol, hanem megtalálható. Jézus még a keresztről is elérte, Hozzá kiáltott. Soha ne feledjük, hogy Isten még a bárka tetejére is készíttetett egy ablakot, hogy a legnehezebb időkben is felfelé, az égre nézzen Noé, és meglássa Isten világát a vízen, a pusztuláson túl.  Mindig találhatunk egy égre nyíló ablakot az életünk egén, nézzünk rajta Istenre, és mindjárt reménység költözik a szívünkbe.

Azonban ne csak a sötét pillanatokban vágyakozzunk Isten után, keressük Őt mindig, tárjuk elé minden ügyünket. Mert megkísért bennünket, hogy ameddig csak esélyt látunk rá, magunk igyekezünk rendezni dolgainkat. Mi keresünk megoldásokat, csak amikor semmi nem segít, indulunk el más irányban, és keressük Isten segítségét. Jó, ha nem várunk az utolsó pillanatokig, és nem próbálkozunk magunk, hanem minden nap őszintén feltárjuk Előtte szívünket és minden gondunkat.

Ne feledjük, az Úr nincs messze tőlünk, Ő bármikor megtalálható. Mi már tudjuk, hogy azért lett Jézusban emberré, hogy megkeressen bennünket. Ő kész volt utánunk jönni ebbe a világba, és úgy keresett, mint pásztor az elveszett juhot, mint a háziasszony elgurult ékszerét. Számára fontosak vagyunk, így nem rejtőzik el előlünk, ha mégis úgy gondoljuk, hogy messze van tőlünk, akkor bűneink választanak el Tőle, ám a kereszt azért áll, hogy ez a válaszfal is leomoljon a bűnbocsánat által. Jézus halálakor a kárpit kettészakadt, ezzel jelezte Urunk, hogy mindaz, ami az Atyától elválaszt, el van távolítva, szabad az út. Induljunk el ma is bátran Felé. Üres a sír, Jézus él, szabad az út, az Atya vár.

Ismét feladatot kap az apostol, Isten templomát kell megmérnie és az ott imádkozókat (Jel 11,1-14). Az Úr gyermekének mindig van faladata, Urunk foglalkoztat. Hol az a feladat, hogy leírja, amit lát és hall, hol kap más és újabb munkát. A templom és a benne levők Isten népét jelzik, és azt látjuk, az Úr gyermekei imádkoznak. Mert lehet, hogy úgy látjuk, nincs feladatunk, vagy úgy érezzük, hogy mi már nem tudunk semmit tenni, azonban ez nem így van, imádkozni mindig lehet. Csodálatos lehetőség ez, szavunkat bármikor felemelhetjük Urunkhoz, kérhetjük segítségét, de hordozhatjuk is a körülöttünk élőket. Az Úr mindenkor törődik övéivel, és ők átélik, hogy az Atyának gondja van rájuk, nem feledkezik meg róluk. Isten ápolja a velünk való kapcsolatot, mert a hangsúly azon van, legyünk kapcsolatban Megváltónkkal.

Azt is látjuk, hogy nem mindenki tartozik a templomon belül levők közé, vannak, és mindig lesznek kívülállók, olyanok, akihez nem ért még el az Ige, vagy még nem hallották azt meg. Azonban Isten róluk sem feledkezik meg, őket is keresi és hívja, minden korban ad tanúkat, akik Jézusról, az evangéliumról tesznek bizonyságot. Tulajdonképpen a kegyelem egész korszakában jelen van a Biblia és az Egyház, rajtuk keresztül állandóan keresi az emberek életét az Úr. Ha azonban ezek nem lesznek hatékonyak, az egyház élete nem hagy nyomot a világban, az Úr megtalálja azokat az eszközöket, amik által hatalmasan tud szólni.

Nem tudni pontosan, ki a két tanú, de nem is az a lényeg, hanem az, hogy bizonyságot tesznek, még életük kockáztatásával is, Isten hatalmáról. Szavakkal és cselekedettekkel, prófétai tettekkel jelzik: Isten a világ és az emberiség Gazdája. Nem mondott le rólunk, igényt tart ránk, mert szeret. Még hűtlen gyermekeit is szereti és visszavárja. Tudok-e, ha kell, életem árán is bizonyságot tenni? Fontos-e számomra, hogy környezetem megismerje az Urat? Vagy inkább én igazodom a környezetemhez, hogy elkerüljem a támadásokat, megússzam a világ megvetését?

A két tanú hatalmasan munkálkodik, ám a világ megkeményedett, nem örül Isten üzenetének, nem vágyik már a Vele való élő kapcsolatra. A bálványok kitöltik a szívét és az életét, nincs ideje az Úrra. A fenevad megöli őket, és a föld lakói örülnek ennek. Döbbenetes lelki mélység, Isten mindent megtesz értünk, és mi nem annak örülünk, hanem annak, ha megszabadulunk követeitől. Másrészt a két tanú is átéli, amit az Úr Jézus, ahogyan Őt kidobta az ember maga közül, úgy dobja ki, úgy távolítja el követeit is. Az ember nem változott semmit. Lássuk meg ezt, és kérjük az Urat, könyörüljön rajtunk, hogy vegyük komolyan jelen lévő tanúinak üzenetét. Bűneink felett bánkódjunk, kérjük bocsánatát, és kezdjünk Vele új életet.

 Testvérek, menjünk bátran

1. Testvérek, menjünk bátran, hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy veszély. Hát merítsünk erőt A menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél előtt.

2. A keskeny útra térünk, Ne rettentsen meg az; Ki elhívott, vezérünk, Tudjuk, hogy hű s igaz. Mint egykor Ő tevé, Most véle s benne bízva, Arcát ki-ki fordítsa A szent város felé.

3. Óemberünk ha szenved, Az jó nekünk, tudom; Ki vérnek, testnek enged, Az nem jár jó úton. A láthatót ne bánd, Csak rázd le, mi kötözne: Hadd törjön éned össze, Menvén halálon át.

4. Zarándok módra járva, Legyen kezünk üres; Csak terhet vesz magára, Ki pénzt, vagyont keres. Hadd gyűjtsön a világ, Mi tőle el se kérjük, Kevéssel is beérjük, Bennünket gond se bánt.

5. Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a keresztet is. De egy út van csupán, Így hát előre bátran, Keresztül minden gáton, Hű Mesterünk után.

6. Úgy járunk itt, lenézve, Mint ismeretlenek; Sokan nem vesznek észre, Hangunk se hallva meg. De aki ránk figyel, Víg énekünket hallja. Szent reménység sugallja, Mit ajkunk énekel.

7. Ha botlanak a gyöngék, Segítsen az erős; Hordjuk, emeljük önként, Kin gyöngesége győz. Tartsunk jól össze hát, Tudjunk utolsók lenni, A bajt vállunkra venni E földi élten át.

8. Menjünk vígan sietve, Hisz utunk egyre fogy; Nap megy napot követve, S a test majd sírba rogy. Csak még egy kis tűrés! Ha Őt híven követjük: A láncot mind levetjük S vár ránk az égi rész.

9. Elmúlik nemsokára a földi vándorút, És az örök hazába, ki hű volt, mind bejut. Ott vár angyalsereg, Ott várnak mind a szentek, S az Atyánál pihentek, Megfáradt gyermekek.

Isten áldásával.

Az Ige: táplálék

E

lifáz nagyon tudja, mit is kell tenni, de élete nem támasztja alá szavait, így azok nem hitelesek (Jób 22,21-30). Mert könnyű másnak mondani, bízza magát Istenre, de úgy élek-e, hogy ez a bizalom kialakul a szívében? Nagyon fontos, hogy ne csak mást biztassak az Istennel való megbékélésre, hanem kezdjem én. Mert az Úr megadja számunkra ma is, hogy minden dolgainkban Rábízhatjuk magunkat. A Vele való kapcsolat a gyermekei bizalmon alapszik. Nem aggodalmaskodom semmin, hanem bízom Atyámban. Nem én erőlködöm dolgaim elrendezésében, hanem bízom abban, hogy mennyei Atyám munkálkodik.

A békesség is az Úrral való élő kapcsolatból fakad. Aki megtapasztalja, hogy az Úr Jézus meghalt a bűneiért, és átéli azok bocsánatát, békességre jut Istennel. Krisztus a mi békességünk. Azonban az Úrral való békesség nem jelent szenvedés nélküli életet. Amikor az Úrra bízzuk magunkat, az nem biztos, hogy azonnal a problémák megoldását hozza magával. Lesz, ami megoldódik, mert az új életnek megvan a maga életrendező hatása. Azonban nem biztos, hogy minden betegségből kigyógyulunk, vagy azonnal rendeződik anyagi helyzetünk. Elifáz azt ígérte Jóbnak, ha megtér, felépül, de ez nem mindig történik így. Pál apostol életében is voltak betegségek, amikor azért könyörgött háromszor is, hogy a tövise múljék el, nem kapta ezt meg. Nem gyógyult meg, hanem megkapta az erőt, hogy ilyen állapotban is úgy tudjon szolgálni, hogy azon Isten ereje áradjon keresztül. Elég neked az én kegyelmem, mondta az Úr - gyakran ma sem kapnak övéi más választ, de jön az erő. Megtapasztaljuk, hogy az Ő ereje valóban mindenre elég.

Az Úrban mindenkor gyönyörködhetünk, még betegen és nyomorultan is. Pál apostol a börtönben örült az Úrban, de ez az öröm nem hozta magával az azonnali változást. Öröm volt a szívében, dicsérte az Urat, de még továbbra is börtönben maradt. Az Úrral való élő és áldott kapcsolat sem jelenti azt, hogy minden sikerül. Mert nem is ez a lényeg, hanem az, hogy mindig az Ő akarata valósuljon meg. Istent nem lehet a saját érdekeinkben felhasználni, Ő azt várja, hogy az életünket szenteljük neve dicsőítésére.

Jób szenvedésében és a mi életünkben is a hangsúly a hűségen van: akkor is bízom-e az Úrban, és kitartok-e követésében, amikor nem sikerül azonnal a tervem, amikor szenvedés és baj ér? Jézus a kereszten is hű maradt azt Atyához, az első gyülekezetek tagjai mindhalálig hűek voltak Megváltójukhoz. És Ő is azt kéri, legyünk hűek mindhalálig. Legyünk hűek akkor is, ha ez az életünkbe kerül.

Jánost ismét szólítja a már hallott hang, és ő indul és megteszi, amit mond (Jel 10,8-11). János mindig engedelmeskedik, teszi, amit mondanak neki. Ennek a készségnek kellene a mi szívünkben is jelen lenni - figyelek az Úrra és teszem, amit mond. János mindenkor készen áll az Úr szava cselekvésére. Számára az a legfontosabb, hogy amikor az Úr szól, készen álljon. Olyan, mint a katona, ő valóban Krisztus katonája, bármikor hangzik a parancs, mindent félretesz és indul.

Az a feladata, hogy a tengeren és a földön álló angyaltól átvegye a nyitott könyvet. Az Úr követe kezéből át kell venni a könyvet, nem elég csodálni, hanem kézbe is kell venni. Nem elég, hogy legyen Bibliánk, azt használni is kell. Csak akkor tudjuk másoknak is továbbadni az Úr üzenetét, ha mi magunk is ismerjük azt, és használjuk is.

Jánosnak nemcsak át kell vennie, hanem meg is kell ennie, vagyis élnie kell Isten Igéjével, előbb az ő életét kell, hogy átjárja az Úr üzenete. Mert az Isten szava a lélek tápláléka, azért kapjuk, hogy éljünk vele. Olvassuk rendszeresen, és engedjük, hogy átjárja szívünket, egész belsőnket. Mert Isten először mindig nekem szól. Mindig az én számomra van üzenete, és azt kell majd továbbadnom, ami az én életemet is megérintette.

A hang felkészíti Jánost az Igével való élés következményeire: olyan lesz, mint a méz, tehát jó lesz, örülni fog neki, ám amikor alaposabban megrágja és megemészti, megkeseríti a gyomrát. Azt jelzi ez, hogy az Ige jó, csodálatos üzenetet tartalmaz, elmondja, hogy szeret az Úr, terve van az életünkkel. Nincs nagyobb öröm annál, mint amikor átéljük, hogy Isten megbocsát és új, örök életet kapok. A Krisztust követő élet csodálatos, tele van örömmel, mert az Úrból fakad. Jézushoz tartozni boldogság.

Azonban János megtapasztalja, hogy az Igének vannak kemény üzenetei is, és ezt is komolyan kell venni. Ne csak a pozitív tartalmú Igéket olvassuk, hanem az ítéleteseket is. A keményebb szavak is hozzánk szólnak. Az ítéletről, számonkérésről szóló részek is valóságosak. Az Úr körülvesz kegyelmével, de a követésének gyakran szenvedés a velejárója. A szenvedést nem lehet megspórolni, hiszen az Úr is szenvedett értünk. Nincs olcsó keresztyénség, hiszen Istennek sokba kerültünk, és vannak helyzetek, amikor a követőknek is kerül valamibe a hit, a jézusi tanítványság.

A keserűséget az is okozza, hogy János hirdeti az evangéliumot, de nem mindenki fogadja nyitott szívvel. Látja, hogy kevesen veszik komolyan Isten szavát. Fáj-e nekünk az emberek közömbössége, fáj-e a bűn terjedése? Táplálkozzunk ma is az Úr Igéjével, de ne válogassunk benne, mint ahogy az ételben tesszük. Olvassuk sorban, és a nehéz részeket, a kemény, ítéletes szavakat is engedjük át lényünkön, mert azokra is szükségünk van.

Szent vagy, szent vagy, szent vagy, Mindenható Isten

1. Szent vagy, szent vagy, szent vagy, Mindenható Isten, Énekünk jó reggel száll hozzád szívesen. Szent vagy, szent vagy, szent vagy, Végtelen kegyelem, Három személyben áldott egy Isten!

2. Szent vagy, szent vagy, szent vagy, Kit a szentek áldnak, Koronájukat letészik teelőtted; Angyali seregek térdelve imádnak, Ki voltál, vagy s nem érsz soha véget.

3. Szent vagy, szent vagy, szent vagy, Földi köd bár elfed, És bűnös szem nem látja dicsőségedet, Csak te vagy szent, Isten, és senki kívüled: Teljes hatalmú szentség, szeretet!

4. Szent vagy, szent vagy, szent vagy, Nagy és erős Isten; Minden műved dicsér az ég-, föld- s tengeren! Szent vagy, szent vagy, szent vagy, áldott, véghetetlen: Három személyben egy áldott Isten!

Isten áldásával.

A titok nyitja: Krisztus

B

izony, nem könnyű Jób helyzete, és nem lenne csoda, ha teljesen elveszítené türelmét és elzavarná barátait (Jób 22,1-20). Nincs bennük semmi beleérzés a másik helyzetébe, és a megértő szeretet is hiányzik belőlük. Elifáz újabb beszédéből kitűnik, hogy bizony, ők sem ismerik Istent. Jóbot oktatják, de nekik sincs személyes tapasztalatuk az Úr lényéről, munkájáról. Beszélnek, de maguk sem tudják, hogy mit. Hányszor pont azok az okosok, azok tudják, mi a probléma és mi a megoldás, akik távol vannak Istentől. Tapasztalható, hogy a nem hívők gyakran tudják, hogy a hívőknek mit kellene tenni, hogyan kellene élni.

Úgy állítja be Istent, mint Aki nem törődik az ember életével, Akinek teljesen mindegy, hogyan élünk. Azonban ez nem így van. Elég, ha az Úr Jézus életét figyeljük, kétszer is azt olvassuk Vele kapcsolatban, hogy az Atya gyönyörködik az életében. Igen, Isten azt akarja, hogy életünk gyönyörködtesse Őt. Tehát odafigyel ránk. Az Úr bővölködő élettel akar megajándékozni. Olyan életet kínál nekünk Isten Krisztusban, ami mások számára is vonzó. Az első gyülekezet élete vonzó volt környezete számára. Krisztus bennünk lévő élete jó illat ebben a világban. Mindez Isten ajándéka a számunkra, mi nem tudunk úgy élni, hogy abban az Atya gyönyörködjön., de Jézus által kaphatunk egy új, Neki tetsző életformát. Azért tetszik Istennek Jézus és az Őt követők élete, mert ez nem formalitás, hanem belülről árad kifelé, a szívből jön.

Elifáz nemcsak nem ismeri igazán Istent, de nincs önmagával sem tisztában, úgy tesz, mint akinél minden rendben. Azt állítja magáról, hogy a gonoszok tanácsa távol van tőle, vagyis ő mindig jó  úton halad. Őt nem téveszti meg a világ, nem hoz rossz döntéseket. Hányszor beleesünk ebbe a hibába mi is, azt gondoljuk, mindig a másik a felelős, csak ő rontja el a dolgokat és ő hoz rossz döntést. Ez lelki gőg, amikor az ember azt gondolja, ő mindig mindent jól csinál, ez azt mutatja, hogy nem tekintett még bele őszintén Jézus lényének tükrébe. Tegyük ezt meg haladéktalanul, hogy helyes látást nyerjünk az életünkről.

Péter is meg volt győződve arról, hogy ő mindig mindent jól tud, mindig a legjobb döntést hozza, és jól cselekszik. Ezért nem akarta először Jézus szavát komolyan venni, amikor azt kérte tőle, hogy nappal menjen ki a mély vízre halászni. Azonban Jézus lényébe tekintve meglátta, hogy jobb Jézusra hallgatni, mert Ő jobban tudja. Csodálatos, amikor felismerjük, hogy Jézus jobban ért az élethez, és ezért alázattal Hozzá fordulunk, segítségét kérjük. Sok probléma pont azért következik be, mert úgy indultunk az életnek, mintha mindent tudnánk róla. Pedig mi is csak tanulók vagyunk - amikor megszületünk, először kezdjük az életet, semmi tapasztalatunk nincs, de Isten elküldte Jézust, az életet, ha Hozzá  fordulunk, Ő megtanít jól élni.

Elifáz magával nincs tisztában, de azt tudja, hogy Jób vétkezett. Mennyire jól ismerjük mások életét, de mennyivel jobb lenne, ha inkább önmagunkra koncentrálnánk. Nemcsak azt tudja, hogy vétkezett Jób, hanem azzal is tisztában van, hogy mik a bűnei. Elifáz szereptévesztésben van, Isten helyére akar ülni, ezért tudja, hogy barátja visszaélt gazdagságával, nem támogatta a szegényeket, sőt, belőlük lett gazdaggá. Milyen jó, hogy mások életéhez nagyon értünk, másoknak nagyon meg tudjuk mondani, mit csinált rosszul, vagy mit kellene másként tenni. Sőt, gyakran a megoldással is tisztában vagyunk, bölcs tanácsokat osztogatunk, mindezt úgy, hogy saját életünk pedig romokban hever. Más életét meg akarjuk oldani, de a sajátunkkal sem boldogulunk. Vigyük előbb az Úr elé saját életünket, kérjük, mutassa meg, hol és mit rontottunk el, és bízzuk Rá magunkat.

Isten válaszol az ember döntésére, és bejelenti, nem lesz idő (Jel 10,1-7). Nem lesz idő, lejár a kegyelmi idő, üzeni az Úr, eddig kaptunk lehetőséget a megtérésre, életünk Isten akaratához való igazítására, de most ez az idő lejár. Mert egyszer minden idő lejár, a személyes idő is, amit Isten megismerésére és az Ő dicsőségére való élésre kaptunk. Amíg a miénk, addig kell jól felhasználni, ha kell, áron is megvenni, bölcsen élni, mert az idők gonoszak, mondja Pál apostol. Gonoszak, mert elmúlnak, a tegnap többé már nem jön vissza, így az Úr kegyelmét ma kell megragadni, ajándékát ma kell felhasználnunk.

Az idő megszűnésének bejelentése azután történik, hogy az ember nem tért meg, hanem megmaradt bálványainál. Egy olyan angyal jelenti be ezt, aki egyik lábával a földön áll, a másikkal a tengeren, és így jelzi, hogy az egész mindenség Isten felügyelete alatt áll. Isten kezében van az életünk, annak az Istennek a kezében, Akire az angyal megesküszik. Esküjében kijelenti, hogy Isten teremtett mindent. Ez a kijelentés válasz a bálványimádó emberiség számára. Nem a bálványaink az istenek, hanem az örökkön-örökké élő az Isten. Ő teremtette a világot és a mi életünket is. Őneki kell elszámolnunk az életünkkel, mert felelősek vagyunk azért, amit az életünkkel kezdünk. Isten elől nem lehet elbújni, a bálványok sem nyújtanak menedéket, nem adnak védelmet, csak egyedül Krisztus.

Isten titka, terve beteljesedik, végbemegy. Semmi sem akadályozhatja meg. Jézus Krisztusban teljesedik be Isten titka, Őbenne ismerhetjük meg Istent és az életünkre szabott tervét. Életcélunk is Krisztusban tárul fel előttünk. Jézus nélkül zárva marad minden, hiába próbál elméleteket gyártani az ember a föld és az élet keletkezéséről, hiába próbálja megérteni magát, tévútra kerül, ha nem Krisztusban keresi a választ. Jézus Krisztus Isten ismeretének gazdagsága, Benne tárul fel lénye szeretetének minden titka. Jézus Krisztus ma még megismerhető. Járuljunk Hozzá, amikor szól és hív.

Istenre bízom magamat

1. Istenre bízom magamat, Magamban nem bízhatom; Ő formált, tudja dolgomat, Lelkem ezzel biztatom. E világ szép formája Az ő keze munkája. Mit félek? - mondom merészen: Istenem és Atyám lészen. -

2. Öröktől fogva ismerte, Hogy mire lesz szükségem, :/: Éltem határát kimérte, Szükségem s elégségem. Lelkem, hát ne süllyedezz, A hitben ne csüggedezz! Egy kis bajt nem győznél-e meg? Hogy tántorítana ez meg?

3. Tudja Isten kívánságod, Ád is, mert csak ő adhat, :/: De bölcs, Uram, te jóságod, Tudod, sok elmaradhat. Tudom: gondod reám nagy, Mivel édes Atyám vagy; Mint akarod, hát úgy légyen! Másként hinnem volna szégyen.

4. A valóságos igaz jót Az Úr meg nem tagadja; :/: Nagy gazdagság és rakott bolt Nem fő jó, ritkán adja. Ki az Isten tanácsát, Megszívleli mondását, Azt ő Lelkével serkenti, Gondját is megédesíti.

5. E világnak dicsősége Igen hamar elmarad, :/: Kit ma gondok sújtnak, végre Holnap diadalt arat. Csak Atyámban bízhatom, Ő megsegít, jól tudom, Mert az igazaknak Atyja Hű szolgáját el nem hagyja.

Isten áldásával.

Hívd Istent!

C

ófárt követően ismét Jób szólal meg, azt kéri, szenvedjék el szavait (Jób 21,1-34). Azt kéri ezzel, hogy akkor is hallgassák végig, ha nem értenek egyet mondanivalójával, ha legszívesebben elfutnának. Mert meg kell tanulni meghallgatni egymást, akkor is, ha eltérően látunk dolgokat. Jób is végighallgatta barátait, tegyék ezt meg ők is. Fontos, hogy mi is megtanuljuk egymást meghallgatni, lehet, hogy szenvedni kell, de tegyük meg. Ne csak azt várjuk el, hogy minket hallgassanak meg, hanem mi is legyünk készek a másik véleményére odafigyelni.

Jób saját tapasztalatai alapján cáfolja az előtte szólót. Azt látta eddigi élete során, hogy az Istentől elszakadt gonosz emberek gyakran nagyon is jól élnek. Úgy tűnik, minden sikerül nekik, és egyáltalán nem látszik, hogy Isten gyorsan megítélné őket. Így azután barátai érvelései is meggyengülnek, nem azért szenved Jób, mert az Úr megbüntette, hisz sok bűnös nem nyeri el ebben a világban büntetését.

Azonban Jób jól látja, hogy Isten ítéletét senki sem kerülheti el. Ne arra figyeljünk pusztán, amit a mindennapokban látunk, mert az élet több, mint a földi lét. Jób tisztában van azzal, hogy Isten elé kerül az életünk, Ő tesz majd mérlegre minket, és Előtte az emberi szempontok, a földi értékek nem jönnek számításba. Istenre nincsenek hatással földi kapcsolataink, nem számít Előtte vagyoni helyzetünk, Ő azt nézi, ami a szívben van. Isten előtt mindannyian bűnösök vagyunk, de felkínálja Jézus Krisztusban a szabadulás lehetőségét. Mindenki számára elérhetővé teszi nagy kegyelmét. Ha ezzel élünk, akkor eltöröltetnek bűneink a kereszten, adóslevelünk ott marad a fán, mi pedig szabad életet élhetünk, és mint gyermekek állhatunk már az Atya elé. Mindez kegyelemből, és nem érdemeink alapján lehet a miénk.

A hatodik angyal is megfújta trombitáját, és azt követően egy hang arra utasítja a trombitát megfújó angyalt, hogy oldja el a korábban megkötözött négy angyalt (Jel 9,13-21). Jól látható, hogy minden történés az Úr kezében van, semmi sem történik véletlenül, hanem minden esemény akkor megy végbe, ha eljön az ideje. Amíg ezek az angyalok meg voltak kötözve, nem árthattak az embereknek, így azután volt lehetőségük a megtérésre, életük újragondolására. 

A hatodik angyal trombitaszava azt jelzi, hogy az ember nem él a lehetőséggel, nem keresi Istent, hanem folytatja azt az életmódot, amit korábban is élt. Az emberiség nem akar változni, nem akar Isten útjára lépni, inkább magára, a tudományára épít. Jelszavunk a fejlődés, azonban ez nem más, mint a pusztítás magas fokra emelése. Amit fejlődésnek nevezünk, az nem mutatkozik meg az élet minőségének változásában. Nem azt látjuk, hogy megoldódnak a problémák, hanem inkább mélyülnek. Továbbra is jelen van a gyilkosság, a házasságtörés, magas szintre jutott a hadviselés, tehát minden széthullik továbbra is a kezeink között. Egyedül az Úr Jézus képes helyreállítani széthullott életünket, de nem akarjuk Rábízni magunkat. Nélküle azonban nem boldogulunk.

Egyre pusztítóbb és borzalmasabb harci eszközöket készítünk, félelmetessé válik az élet, minden tudományos felfedezés a hadiiparba kerül. Amit Isten az élet segítésére szánt, abból pusztító eszközöket hozunk létre. A földi szenvedések jelentős részének mi magunk vagyunk az okozói. Ahogyan élünk, azzal ártunk magunknak és a következő generációnak is. Tönkretesszük Istentől kapott lakóhelyünket, mérgezzük magunkat és egymást, megváltoztattuk az élet korábbi menetét, gyökértelenekké és kiszolgáltatottakká váltunk.

A legnagyobb probléma azonban a lelki sötétség, amibe kerültünk, és ami felé még mindig haladunk. A sok nyomorúság ellenére nem látunk bűnbánatot, nem látjuk, hogy az emberek megtérnének, hanem még inkább bálványaik felé fordulnak. Ez a lelki sötétség, mert nem látják, hogy pont a bálványok miatt jutottunk oda, ahol vagyunk. Ma különösen a pénz hatalma alatt él az emberiség, teljes mértékben függővé váltunk, de a gonosz nem engedi, hogy ezt felismerjük, úgy teszünk, mintha nem így lenne, és úgy véljük, a pénz segítségével átalakítjuk a világot. Azonban a pénz nem oldja meg a fő problémákat, hanem még inkább generálja azokat.

A nyomorúságok ideje alatt Isten megadja a lehetőséget az őszinte szembenézésre és a megtérésre. Ha élünk vele, ha az Úr Jézusra helyezzük bűneinket, és Vele egy újat kezdünk, van esély a változásra. Mert Jézus által szívünkben leszünk más emberekké.

Amikor az Úr ad egy kis szünetet az események sorában, azért teszi, hogy változtassunk, kérjük a szabadítást bálványaink hatalmából, szakadjunk el tőlük, és ne úgy éljünk tovább, ahogyan eddig. János apostol azonban azt látja, az ember nem akar változtatni, nem akarja élete trónját Istennek átengedni, mert maga akar isten lenni. A mai ember úgy véli, mindent jobban tud, mint Isten, ezért tovább megy, anélkül, hogy megállna Jézus keresztje alatt. Mi ne menjünk tovább, álljunk meg, boruljunk le Urunk keresztjénél, és valljuk meg, hogy az a kereszt miattunk áll. De egyben értünk is áll, általa új életet kaphatunk, és ebben kiteljesedhetünk. Álljunk meg ma, és hívjuk fel mennyei Atyánkat a következő számon: Zsoltár 50,15!

 HOZZÁM KIÁLTS!

1.  

Hozzám kiálts! Így szól az Úr tenéked.

Hozzám, ha minden elhagyott!

Megmentlek én, s te majd nevem dicséred,

Hozzám kiálts, Urad vagyok.

Megmentlek én, s te majd nevem dicséred,

Hozzám kiálts, Urad vagyok.

2.  

Hozzá kiálts sietve, mert az ellen

Tőrbe kerít, tőrbe kerít!

Mért küzdenél magad a Sátán ellen?

Hozzá kiálts, Ő megsegít.

Mért küzdenél magad a Sátán ellen?

Hozzá kiálts, Ő megsegít.

3.  

Hozzá kiálts, sosem teszed hiába!

Szerelme, lásd, szerelme, lásd,

Örökséget szánt néked menny honában,

Hozzá kiálts, Hozzá kiálts!

Örökséget szánt néked menny honában,

Hozzá kiálts, Hozzá kiálts!

4.  

Csupán az Úr tehet szabaddá téged

A bűn alól, a bűn alól.

Meggyógyít Ő és megtisztítja élted,

Hozzá kiálts, Ő hallja jól!

Meggyógyít Ő és megtisztítja élted,

Hozzá kiálts, Ő hallja jól!

5.  

Vár rád, hogy Őt keresve szíved, elméd,

Őt megtaláld, Őt megtaláld.

Megismered dicsőségét, kegyelmét,

Csak Őt imádd, csak Őt imádd!

Megismered dicsőségét, kegyelmét,

Csak Őt imádd, csak Őt imádd!

Isten áldásával.

Tudom, az én Megváltóm él

E

lőször Jób beszédének befejezésére figyelünk, majd áttérünk Cófár válaszára (Jób 19,21-20,29). Szenvedései közepette könyörületet kér és vár Jób. Tulajdonképpen azt kéri, hogy ne bűneit taglalják, ne rákényszerítsenek egy elméletet, hanem törődjenek vele. Arra vágyik, hogy szívből foglalkozzanak vele, hogy végre ő legyen a fontos, akkor is, ha nehéz vele lenni. Jób felismeri, hogy a legfontosabb az egymásnak szentelt idő, a másikkal való foglalkozás, mert akinek fáj, aki úgy látja, hogy fogy az idő, az megértésre, gondoskodásra, szeretetre vágyik. Gyakran ezt a szeretetet konkrétan is ki kell fejezni, Jób is azt várja, fogják meg a kezét, mert az érintés jelzi, fontos vagy. Milyen jó, hogy mi már tudjuk, Jézus a leprást is megérintette, jelezte, ő is fontos a Számára, és Tőle nem választhat el a fertőző, gyógyíthatatlan betegség sem. Ma mindent rábízunk az orvosokra, igénybe vesszük a gyógyszeripar termékeit, de tudunk-e kezelni? Jézus érintéssel kezelt, Lényéből az érintés nyomán áradt Isten szeretete, gyógyító ereje.

A lelki magárahagyatottságban Isten felé fordul, mintegy Belé kapaszkodik ez az ember. Hiába vannak körülötte, lelkileg mégis elhagyatott, mert nem értik meg, mert nem tudnak együtt haladni vele. Hányszor érzi ezt az elhagyatottságot a mai ember: lehet, hogy vannak körülötte fizikailag, de szív szerint mégis távol vannak tőle. Annyi minden lefoglalja a körülöttünk levőket, sok érdekes és szórakoztató program található így ünnepek táján, és a kütyüjeink is működnek, de van-e időnk egymásra, tudunk-e beszélgetni az Úr dolgairól és egymás érzelmeiről, gondolatairól?

Jób ebben a vívódó állapotban csodálatos kijelentést kap, a Megváltóról tesz bizonyságot. Mégpedig azért is lényeges a Megváltóról való bizonyosság, mert nem kollektív, hanem személyes megváltóról beszél. Egyes szám első személyben tesz vallomást: tudom, az én Megváltóm él. Milyen csodálatos vigasztalás és erőforrás ez, tudja, hogy van Megváltója, Aki a halálnál is nagyobb, Aki majd életre kelti, és így megláthatja Istent.

Különösen ma, húsvét napján kell végiggondolni, én ki tudom-e mondani ilyen meggyőződéssel: tudom, az én Megváltóm él, mert feltámadt. Húsvétkor nyernek igazi tartalmat Jób szavai: a Megváltó Jézus él, mert valóban feltámadt. De feltámadt-e az én számomra is? Találkoztam-e már Vele, mint élő Úrral? Rábíztam-e már az életemet? Csodálatos nap a húsvét, új reménnyel és fénnyel tölti el a lelkünket. Húsvét üzeni, Jézus halála és temetése után nem zárul le egyik róla szóló könyv sem, hanem egy új fejezet kezdődik, az élet fejezete. Nézzük meg az evangéliumokat, a Jézus haláláról, temetéséről szóló beszámolót egy új fejezet követi, a feltámadásáról szóló. És ettől lesz evangélium az evangélisták műve, hirdetik Jézus halála után, hogy Ő él. Ennél nincs nagyobb hír, Jézus él, emberek, örüljetek, hívjátok segítségül, mert legyőzhetetlen Urunk van. Sőt, győztes Úr, Aki a halál fölött is diadalt aratott. Bízzuk Rá az életünket, és már ne féljünk, ne sírjunk reménytelenül, mert ha ma még arat is a halál, a valóság az, hogy legyőzetett, és lesz feltámadás.

Cófárt ez a prófétikus bizonyságtétel sem hatja meg, nem rendül bele, hogy van személyes Megváltó, akire neki is szüksége van. Ő csak a maga igazához ragaszkodik és Jóbot továbbra is bűnösnek tartja, míg önmagával teljes mértékben meg van elégedve. Továbbra is úgy látja, hogy a bűnösök rövid időn belül elnyerik büntetésüket, és ezt tapasztalja Jób. Egy rövid felfelé ívelő pálya után most jön a megérdemelt mélység. Tudjuk azonban, hogy nem erről van szó Jób életében, ő valóban igaz ember volt, és amin keresztülmegy, az hitének és életének a próbája.

Cófár úgy látja, hogy a vétkes, az igazságtalanul meggazdagodott ember elveszti javait, és vissza kell adnia azoknak, akiket megkárosított. Azonban ez nem így működik, mi már tudjuk, hogy az ember az Úr Jézussal való találkozás, a kegyelem átélése után válik képessé arra, hogy életét rendezze, az okozott kárt megtérítse embertársának. Előbb le kell jönni a fáról, mint Zákeusnak, és átélni, hogy a Krisztus a mi házunkban /szívünkben/ vesz lakozást. Ő vágja el e világ kincseihez való kötődésünket, és Ő szabadít fel a szegények felé való érzékenységre. A gazdag ifjú nem jutott el ide, mert nem engedte be a lényébe Jézust, nem engedte, hogy Ő legyen az Úr, vagyis, hogy Jézus mondja meg, mit tegyen vagyonával és mindenével. Van-e Jézusnak beleszólása pénzügyeinkbe? Megmondhatja-e nekünk, hogy mit tegyünk anyagi javainkkal?

János látja és hallja, hogy a csend után sorban megszólal négy trombita, és hangjukat követően egyre nagyobb csapások mennek végbe a földön (Jel 8,7-9,12). A trombitaszó veszélyt jelez, azért szól, hogy akik hallják, felkészüljenek és ne érje őket váratlanul mindaz, ami történik. A felkészülés idején meg lehet tenni azokat a lépéseket, amikkel el lehet hárítani a közelgő fenyegetést. Milyen lépést tehetünk? Hogyan lehet ezeket a katasztrófákat elhárítani? Megtérés által. Már az Ószövetségben láttuk, hogy Isten prófétái által előre hirdette a bálványimádásért bekövetkező ítéletet, de mindig ott volt a kegyelem szava is. Azt üzente, ha a nép elfordul a bálványoktól, és visszatér Istenhez, az ítélet elmarad. A megtérés háríthatja el a beígért csapásokat, de vajon komolyan vesszük-e az Úr szavát?

Sajnos, az Ige azt mutatja, az ember nem veszi komolyan Isten szavát, nem tér meg, hanem továbbra is magát isteníti. Úgy gondolja, ő minden problémára ismeri a választ, mindent megold, neki nincs szüksége Istenre. Megdöbbentő ez a konokság, ez a lelki vakság. Egyre keményebb csapások jönnek, még sincs változás.

Az ég közepén repülő sas is azért kiált jajt, mert azt látja, nagy a baj, az ember a vesztébe rohan, holott megállhatna és visszafordulhatna. Mert ma még vissza lehet fordulni, ahogyan a tékozló fiú is tette. Te visszafordultál-e már? Mivel nem fordul vissza az emberiség, még nagyobb katasztrófákkal kell szembenéznie, mert az az élet, amit folytat, mindenre pusztító hatással van. Mert ezek a katasztrófák az életvitelünket is tükrözik: ahogy élünk, az hatással van a környezetünkre. Az Isten által teremtett és az embernek ajándékozott bolygót tönkretesszük.

Azonban amíg a sas repül és kiált, van lehetőség a változtatásra. Mert a sas az evangéliumot szimbolizálja - amíg itt a Biblia, amíg van gyülekezet, van remény az újrakezdésre, van esély az új fejezetre.

Azt látjuk azonban, hogy az ember nem akar, vagy már nem tud újat kezdeni. Egyre mélyebbre jut és teljesen a pusztító hatalma alá kerül. Mert van gonosz, aki pusztítani akar. Le akarja rombolni Isten munkáját, de ma még nemcsak a pusztító munkálkodik, hanem jelen van, elérhető Az, Aki a pusztító munkáját lerombolta. Ma még segítségül hívható az Úr Jézus, Aki helyreállítja, amit a gonosz lerombolt.

Felvirradt áldott szép napunk

1. Felvirradt áldott szép napunk, Ma teljes szívvel vigadunk, Ma győz a Krisztus, és ha int, Rab lesz sok ellensé -ge mind. Halléluja!

2. Az ősi kígyót, bűnt, halált, Kínt, poklot, szenvedés jaját Legyőzte Jézus, Mesterünk, Ki most feltámadott nekünk. Halléluja!

3. Az élet győz, a mord halál A prédát visszaadta már, Nagy úrságának vége lett, Krisztus hozott új életet. Halléluja!

4. A nap s a föld s minden, mi él, Ma bút örömmel felcserél, Mert a világnak zsarnoka Nem kelhet többé fel soha. Halléluja!

5. Mi is éljünk vigadva hát, Daloljunk szép halléluját, Hadd zengje Krisztust énekünk, Ki sírból feltámadt nekünk! Halléluja!

Isten áldásával.

Csend

I

smét Jób beszél, tele van szomorúsággal, mert barátai is búsítják, és nem vigasztalják. Szavaik tőrdöfésekkel érnek fel és újabb sebeket okoznak (Jób 19,1-20). Nem tudnak továbblépni, és nem látják, hogy vigasztaló szavakra van szükség. Meg kell azonban nekünk látni, ha ők nem is vették észre, hogy hiába verjük a másik fejéhez a bűneit, és bombázzuk Igékkel, ha ő nem látja az állapotát, semmit sem érünk el. Amikor Péter a csodálatos halfogás után megvallja bűneit, az nem azért történt, mert Jézus addig gyötörte, amíg bűnbánatot nem tartott, hanem az Úr lényébe tekintve rádöbbent arra, hogy ki is ő. Tegyünk örömmel az Úrról bizonyságot, de ne erőltessünk, hanem várjuk ki, amíg a Szentlélek az Ige által elvégzi a munkáját. Mert az a jó, ha a Lélek munkálkodik, és nem mi erőlködőnk. „A szelíd beszéd megtöri a csontot” (Példb 25,15), mi se feledjük, és vegyük komolyan bölcs Salamon tanácsát.

Arról beszél Jób, hogy ha téved is, vállalja, de nem kell erőltetni, nem jó az, amikor valaki kényszerből vall meg valamit. Mindennek a szívünkből kell származni, az a jó, ha magunk ismerjük fel állapotunkat, látjuk meg bűneinket. Jób azonban továbbra is kitart igaza mellett, tudja, hogy nem követett el olyan bűnt, aminek ez a szenvedés lenne a büntetése. Úgy látja, Isten gyötri, mert amikor kiáltott is, nem kapott választ. Mivel nem segítik a barátok, így még mélyebbre kerül Jób lelkileg, úgy látja, Isten elfordult tőle, nem hallgatja meg imádságát. 

Pedig nem erről van szó, hanem arról, hogy a fájdalom és a keserűség annyira körülvették, hogy már nem látja a felhő mögött a napot. Jó, ha nem csak betegségünkkel, problémánkkal foglalkozunk, hanem túlnézve rajtuk meglátjuk a napot. Soha ne feledjük, hogy a nap felhős idő esetén is a az égen tartózkodik, csak épp nem látjuk. Adjon ez vigasztalást és reménységet, Isten itt van, csak a felhőim eltakarták. Kérhetjük azonban a Szelet, hogy fújja el a felhőket. Isten Szentlelke képes kiemelni ebből a csüggedt állapotból. Jó, ha ilyenkor sem tesszük félre a Bibliát, hanem ragaszkodunk hozzá, és olvassuk akkor is, ha fásultak vagyunk, ha nem értünk mindent.

Az ördög trükkje, hogy szenvedések, sötét napok idején azt sugallja a szívünkbe, nem alkalmas most az idő bibliaolvasásra, belénk sugallja, hogy most képtelenek vagyunk figyelni Rá. Pedig épp most van az Igére szükségünk, most kellene még jobban elmélyedni benne, mert általa szerető Atyánk szól. Csodálatos, hogy az Úr Jézus a kereszten kibeszélhetetlen fájdalmai közepette Igét idézett, majd kétszer is az Atyához fordult. Még a kereszten is tudta, az Atyára van szüksége, és hogy még onnan is lehet Őt hívni. Bárhol vagyunk, hívjuk mennyei Atyánkat, ne higgyük el a gonosznak, hogy most nem vagyunk megfelelő lelkiállapotban a Biblia olvasásához. Ha letesszük a Bibliát, az erőforrástól fosztjuk meg magunkat. Ha nem emeljük Jézushoz szemünk, csak a szenvedésünk marad, csak magunkkal foglalkozunk, és az még jobban lehúz. Foglalkozzunk még többet Megváltónkkal!

Az elpecsételést követően fél óra csendre került sor a mennyben (Jel 8,1-6). Megállnak az események, és így lehetőséget kap az ember, hogy ő is megálljon és önmagába nézzen, majd Istenhez forduljon. Szükségünk van szünetekre, olyan időre, amikor elcsendesedünk. Mert a csendben láthatjuk meg igazán magunkat, és mélyülhetünk el Isten lényében. Az Úr előtti csendben láthatjuk meg bűneinket, ott ismerhetjük fel, hol rontottuk el a dolgokat, és megláthatjuk az Úr szerinti megoldást. Így, szombaton, amikor az Úr teste a sírban volt, legyünk csendben, szánjunk időt az elcsendesedésre. Vegyük komolyan, amit olvasunk, és legalább fél órára álljunk meg mi is, tartsunk csöndet és figyeljünk Urunk szavára.

A csönd mindig Istentől adott lehetőség a Vele való találkozásra, önmagunk összeszedésére, életünk korrigálására. Ha az Ige mellett vagyunk csöndben, más szívvel léphetünk ki belőle a mindennapokba. Az Atya jelenlétében új látást kapunk, helyére kerül az életünk. De tudunk-e csöndben lenni? Félre tudunk-e minden zajforrást tenni? Már a zajt is megszoktuk, szinte természetes, ha a telefon megszólal, és nem is zavar bennünket, hogy a királyok Királyának mondjuk, amikor felvesszük a készüléket: várj! Ez a mi nagy bajunk, Isten mindig várhat, csak az ember nem, mert nagyon fontosak vagyunk. Pedig az Úr szava mindennél fontosabb, biztosítsunk számára mindenkor elsőbbséget.

A mennyei csend előkészületet jelent a hét trombitaszóhoz, a nyomukban történő eseményekhez. A csend felkészülésre is adatik, hogy ne érjen váratlanul bennünket semmi. Egy angyal közben tömjént ad a szentek imádságához. Igen, szükség van erre, hogy jó illat legyen az imádságunk és az életünk. Hiszen az Úr jó illatként, az Ő illataként akar látni bennünket. Az imádságok Isten elé kerülnek, és ezek lesznek, amik reménységet jelentenek az emberiség számára a nyomorúságok közepette. Amíg van imádság, amíg vannak imádkozók, van esély az ember megváltozására. Van esély, hogy végre őszintén megtérünk az Úrhoz. De Igénk azt mutatja, nem mindenki él ezzel a lehetőséggel, és szükség lesz keményebb szóra. Még mindig keményen kell szólni, még mindig szükség van természeti katasztrófákra, mert nem akarjuk meglátni, hogy rossz irányba haladunk. Most még lehet irányt változtatni, még elindulhatunk Isten országa felé. Ne halogassuk, hanem forduljunk vissza a széles útról, és menjünk be a szoros kapun az életre.

 Ki Istenének átad mindent

1. Ki Istenének átad mindent, Bizalmát csak beléveti, Azt csudaképpen őrzi itt lent, Ínség, baj közt is élteti. Ki mindent szent kezébe tett, Az nem fövényre épített.

2. A súlyos gondok mit használnak, A sóhaj, sok jajszó mit ér, :/: Ha sebeink még jobban fájnak S mindennap kínunk visszatér? Így terhünk egyre súlyosabb, Ha lelkünk búnak helyet ad.

3. Csak légy egy kissé áldott csendben: Magadban békességre lelsz, :/: Az Úr rendelte kegyelemben Örök, bölcs célnak megfelelsz. Ki elválasztá életünk, Jól tudja, hogy mi kell nekünk.

4. Zengj hát az Úrnak s járd az utat, Mit éppen néked Ő adott; :/: A mennyből gazdag áldást juttat S majd Jézus ád szép, új napot. Ki Benne bízik és remél, Az mindörökké Véle él.

Isten áldásával.