Beírva az élet könyvébe

J

ób nem adja fel, és nehéz helyzetében tovább kapaszkodik Isten kezébe. Ez csodálatos, nem inog meg a támadások alatt, hanem határozottan kitart a maga látása mellett. Tudja, hogy nem vétkezett, nem azért szenved, mert valamilyen rendkívüli bűn terheli az életét. A hosszú viták alatt is még van ereje és türelme beszélni, mindez azért, mert számára Isten élő valóság. Vallomása határozottan hirdeti: él az Isten. Ez a vallomás lendíti túl a holtponton. Határozottan vallja, hogy Isten él, ezért megtapasztalható. Így azután szenvedésében, gyötrelmei közepette is Hozzá fordul, mert tudja, Őreá mindig lehet számítani.

Legyen ez a mi megtapasztalásunk és vallomásunk is. A Szentírást olvasva fel kell ismernünk, hogy élő Istenünk van, és ha ezt látjuk, életünk legnehezebb pillanatiban sem csüggedünk el, hanem képesek leszünk talpra állni, újrakezdeni. Legyünk bárhol is, akár feküdjünk betegágyon, vagy viaskodjunk szenvedélyekkel, rossz szokásainkkal, az élet különféle gondjaival, Őt meg lehet szólítani, mert él. És ha élő Istenünk van, számíthatunk Rá, nem magányosodunk el, mert Urunkat bármikor hívhatjuk. De hívjuk-e elhagyatottságunk idején? Használjuk-e valóban Isten hívószámait, a Zsoltárok 50,15-öt és a Lukács 11,13-mat? „Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle” (Lk 11,13)! Hívjuk Őt azonnal, kapaszkodjunk ezekbe az Igékbe, mert amit Isten ígér, azt mindig tartja is. Ő sohasem vezet félre. Gondoljunk arra, hogy mi is igyekszünk megadni gyermekeinknek azt, amit kérnek, legyen a szemünk előtt, hogy akkor mennyivel inkább ad az Atya azoknak, akik kérnek Tőle. Ne csüggedjünk, forduljunk Hozzá bizalommal, és kérjük segítségét, kegyelmét, vigasztalását.

Mi már tudjuk, amit Jób még nem, hogy a leggonoszabb, még a kereszten lévő lator is segítségül hívhatja az Úr nevét, ha valóban szívből teszi. Nagyszerű üzenet ez a számunkra - ha felismerjük elveszett voltunkat, jöhetünk bármilyen mélységből, hozhatjuk rút bűneinket, mert az Úr Jézus a mi bűneinkért halt meg. Ő pontosan azt akarja, hogy keressük Őt, kérjük bocsánatát és kezdjünk Vele új életet. A kegyelem azt jelenti, hogy minden ember megkapja az esélyt életének új alapokra való helyezéséhez, de ezzel élni kell. Kiáltsunk ma Hozzá, mondjuk, Uram Jézus Krisztus, könyörülj rajtam! Kérjük, hogy tisztítson meg bűneinktől, és ne tartson vissza semmi, mert ma is érvényes az ígéret: „Ha bűneitek skarlátpirosak, hófehérek lesznek, ha vérvörösek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú.” (Ézs 1,18).

A tenger partján láttuk utoljára a sárkányt, aki dühös, mert nem sikerült a világból Krisztust és az Ő népét kiiktatni (Jel 13,1-10). De nem azért van ott, mert éves szabadságát tölti, ő nem pihen, nem napozik, hanem vár. Mit vár? Kit vár! Várja, hogy valaki felbukkan, de nem a tengerből, hanem a népek forrongó tengeréből, és készségesen szolgálatára áll. A sárkány várja azt a személyt, aki elfogadja azt az ajánlatát, amit az Úr Jézus elutasított. És nem vár hiába, mert egyszer csak felbukkan valaki, akit János fenevadnak lát. Mit kínált az ördög Jézusnak? „Ezután felvitte őt az ördög egy magas hegyre, és egy pillanat alatt megmutatta neki a föld minden országát. Majd azt mondta neki az ördög: Neked adom mindezt a hatalmat és annak dicsőségét, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom. Azért ha imádsz engem, mindez a tied lesz” (Lk 4,5-7).

A fenevad örömmel fogadta a sátán ajándékait, mert mindezeket Isten és az Ő népe ellen használja, és arra, hogy minden embert elrettentsen Isten szolgálatától.  Döbbenetes, mivé válik az, aki behódol a sátánnak. János csak állati tulajdonságokkal képes jellemezni, ragadozók jellemvonásai látszanak rajta. Az istentől elfordult ember hatalma ragadozó, mindig rabol, a másik ellen tör. A fenevad hatalma pusztító, romboló erő. Jó, ha látjuk, hogy nagyon sok államnak ma is ezeknek a ragadozóknak a képe díszíti címereiket. Sok nép büszke rá, pedig ez azt mutatja meg, amik belülről vagyunk. És sajnos ez a mai napig nem változott, ragadozó ösztöneink vannak, de van remény a számunkra, mert azt olvashatjuk Jézusról, hogy amikor a pusztában eltávozik Tőle az ördög, vadállatokkal van együtt. Jézus lénye mellett a vadállati természet is átalakul.

Ez a fenevad igyekszik megtéveszteni az embereket, halálos sebből való gyógyulása Jézus feltámadását hivatott utánozni, de hamis utánzat ez, a világ mégis bedől, és a föld csodálja, sőt, imádja a sárkányt, vagyis hálás a fenevadért. Ez már az emberiség totális mélysége, ennél sötétebb állapot már nem jöhet, amikor egy pusztító természetű személyt dicsőít, örül neki, és szolgálja. Mindez miért? Mert Isten Fiát, a Szeretetet elvetette. Ha Krisztust kiiktatjuk az életünkből, a fenevad kerül a helyére, mert az embernek szüksége van mindig valakire, akit imádhat és szolgálhat. Ha nem az Úr Jézust imádjuk, akkor a fenevad hódolóivá válunk, sőt, mi magunk is fenevaddá leszünk.

A fenevad megrészegül hatalmától, sikerétől, és Isten népe ellen fordul, mert ők nem imádják. Aki az élet könyvébe be van jegyezve, nem imádja a fenevadat, ha ezzel halálos ítéletét írja is alá. Mert aki Krisztust ismeri, az itt inkább a halált választja, mert tudja, hogy Jézustól örök életet kap, mert Ő az élet. Be vagyok-e írva az élet könyvébe? Gondolkozzunk el ezen, mert oda nem a földi anyakönyvből másolják át az adatainkat, hanem azok kerülnek bele, akik hisznek Jézus Krisztusban, mit Megváltójukban. Az élet könyvébe a Bárány vérével leszünk bejegyezve.

Az egész föld imádja a fenevadat, a Bárány követeinek kivételével - ez azt jelenti, hogy meg lehet maradni ezekben az időkben is a hitben. Az Úr megadja, hogy ne tévedjünk meg, hanem állhatatosan bízzunk Benne és várjunk Rá.

Testvérek, menjünk bátran

1. Testvérek, menjünk bátran, hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy veszély. Hát merítsünk erőt A menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél előtt.

2. A keskeny útra térünk, Ne rettentsen meg az; Ki elhívott, vezérünk, Tudjuk, hogy hű s igaz. Mint egykor Ő tevé, Most véle s benne bízva, Arcát ki-ki fordítsa A szent város felé.

3. Óemberünk ha szenved, Az jó nekünk, tudom; Ki vérnek, testnek enged, Az nem jár jó úton. A láthatót ne bánd, Csak rázd le, mi kötözne: Hadd törjön éned össze, Menvén halálon át.

4. Zarándok módra járva, Legyen kezünk üres; Csak terhet vesz magára, Ki pénzt, vagyont keres. Hadd gyűjtsön a világ, Mi tőle el se kérjük, Kevéssel is beérjük, Bennünket gond se bánt.

5. Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a keresztet is. De egy út van csupán, Így hát előre bátran, Keresztül minden gáton, Hű Mesterünk után.

6. Úgy járunk itt, lenézve, Mint ismeretlenek; Sokan nem vesznek észre, Hangunk se hallva meg. De aki ránk figyel, Víg énekünket hallja. Szent reménység sugallja, Mit ajkunk énekel.

7. Ha botlanak a gyöngék, Segítsen az erős; Hordjuk, emeljük önként, Kin gyöngesége győz. Tartsunk jól össze hát, Tudjunk utolsók lenni, A bajt vállunkra venni E földi élten át.

8. Menjünk vígan sietve, Hisz utunk egyre fogy; Nap megy napot követve, S a test majd sírba rogy. Csak még egy kis tűrés! Ha Őt híven követjük: A láncot mind levetjük S vár ránk az égi rész.

9. Elmúlik nemsokára a földi vándorút, És az örök hazába, ki hű volt, mind bejut. Ott vár angyalsereg, Ott várnak mind a szentek, S az Atyánál pihentek, Megfáradt gyermekek.

Isten áldásával.