Veszélyek

S

alamon sok áldást megtapasztalt életében, Isten olyan bölcsességet és gazdagságot adott számára, aminek csodájára jártak a környező népek (1Kir 11,1-13). A sok gazdagság nagy lehetőségeket nyitott meg Izráel királya előtt, és ezek csapdává váltak számára. Ha nem jól élünk az Istentől kapott, talán egy kicsit jobb és nagyobb lehetőségekkel, a sátán lecsap rájuk és felhasználja ártalmatlanná tételünkre. Az Úr gyermeke mindig lámpás kell, hogy legyen ebben a világban ez az új szerepe, amit Urától kapott. Az ellenség azonban a lámpa fényét el akarja homályosítani, mindent megtesz, hogy világítsunk, ne azt tegyük, amivel Gazdánk megbízott. Sok szép és jó dolgot véghezvihetünk, lehetünk hasznos tagjai a társadalomnak, elérhetünk nagy célokat, csak azt ne tegyük, amivel megbízott az Úr, csak ne világítsunk. Mindezt akkor tudja az ellenség megvalósítani, ha szélesre tárja előttünk a lehetőségek kapuját. Ennek egyik eszköze a pénz, és a hatalom, minél többet ad számunkra, minél jobban élünk annál több mindenre van lehetőségünk, és a szívünket már nem a szolgálat, az alázatos és egyszerű élet tölti be, hanem a sok lehetőség kiaknázása, a jólét megragadása. Egyre jobban már az „én” kerül reflektorfénybe, és ha ez megtörténik az ördögnek nyert ügye van, már nem Jézusról, hanem rólam szól minden.

Így járt Salamon is, egyre inkább háttérbe szorult Isten akarata, és egyre nagyobb szerepet kapott az életében más népek, más uralkodók szokása. A gazdagság és népszerűség folytán új lehetőségek tárultak fel előtte, és ezekben a helyzetekben már nem Isten Igéje volt az iránytűje. A pogány feleségek csapdába ejtették, valószínűleg ő is úgy gondolkodott, mint sokan mások azóta is. Nem baj, ha pogányok, mert én majd hatással leszek rájuk. Mellettem megváltoznak, hívővé lesznek. De nem így történt, azt olvassuk: „Salamonnak a szívét vénségére más istenekhez hajlították feleségei, és szíve nem volt teljesen Istenéé, az ÚRé, mint volt apjának, Dávidnak a szíve” (4). Nem Salamon hajlította a szívüket az Úrhoz, hanem  ő igazodott a feleségei hitéhez. Figyelmeztetés ez a mai hívők számára is, ne ringassuk abban magunkat, hogy mi majd megváltoztatjuk a másiknak a szívét, az életét, hogy majd megtér mellettünk. Lássuk meg, ez Salamonnak sem jött be, így minket fenyeget az a veszély, hogy mi fogunk a nem hívő társhoz hozzáidomulni. Mert sokkal könnyebb valakit föntről lerántani a földre, mint a földről felhúzni magunk mellé az emelvényre.

Ebből az igeszakaszból azt is meg kell látnunk, hogy megvannak az idős kornak is a maga veszélyei, ha nem állunk szorosan az Úr Jézus mögé, még idős fejjel is elbukhatunk. Ámbár ez nem kötelező program, de a sátán sokat épít a hiúságunkra, különösen a mai világban, amikor nem akarjuk igazán látni a korunkat és nem akarjuk elfogadni, hogy van, ami már nem való nekünk, mert nem vagyunk tizenévesek. Ha ezt nem vesszük figyelembe, a sátán olyan helyzetekbe bonyolíthat, amelyekben nem tudunk bizonyságtevőkké lenni, sőt, amit korábban felépítettünk, lerombolódik. Mert hiába volt a több évtizedes építő munka, a felfelé ívelő pálya, a gazdagság, mégis az ország jövőjét hosszútávon az öregkori hűtlenség következményei határozták meg. Mert minden hűtlenségnek következménye van, megharagudott az Úr, mert még egy Salamon sem tehet azt, amit akar. Isten őt is számon kéri. Ezért jó odafigyelni életünk utolsó szakaszára is.

Pál apostol levele befejező soraiban köszöntéseket küld a római gyülekezet tagjainak (Róma 16,21-27). Ebből megtudjuk azt is, hogy ő egy Gájusz nevezetű testvérnél van elszállásolva. Ez a testvér befogadta lakásába Pált, sőt nemcsak őt, hanem a gyülekezetet, annak alkalmait is. Így azután világossá lesz előttünk, hogy a korábban említett vendégszeretet gyakorlása elsősorban az apostolok, az igehirdetésében, a gyülekezet ügyeinek intézésében fáradozó személyek befogadását, illetve a gyülekezet istentiszteleti alkalmainak a vállalását jelentette. Tehát nem a bárkivel való kávé melletti trécselést, a különféle bulikat jelenti, hanem az Úr gyermekeinek a befogadását szolgálat végzésük ideje alatt.

Megtudjuk még azt is, hogy Pál életének és munkásságának azért a rokonsága közt is volt hatása, maradandó gyümölcse. Adjon ez számunkra is reménységet saját rokonságunk felé. Bízzunk továbbra is abban, akinek van hatalma arra, hogy hitre eljuttasson, és a hitben megerősítsen. A mi Urunk, nem tehetetlen báb, hanem valóságos hatalommal rendelkező Király, Aki hatalmát javunkra fordítja.

HA SÁTÁN KÍSÉRT

Ha sátán kísért, azt mondom

nem, nem, nem!

Ha sátán kísért, azt mondom

nem, nem, nem!

Ha sátán kísért, azt mondom

menj tőlem, mert egy az én királyom:

Jézus!

Ha Jézus szólít, azt mondom

itt vagyok!

Ha Jézus szólít, azt mondom

itt vagyok!

Ha Jézus hív, hogy kövessem

indulok, mert egy az én királyom:

Jézus!

Isten áldásával.

Kimeríthetetlen gazdagság

S

alamon gazdagságának leírásában Isten áldását mutatja be a szentíró, amellyel elsősorban az Istenhez való tartozásukat akarja kifejezni. Mindezzel rámutat, hogy a király és ország pompája Isten kegyelmének az ajándéka. Mindezt nem Salamon szerezte, hanem kapta Izráel Istenétől.

Bölcs Salamon pazar trónt is készíttetett, amelynek oldalán és a lépcsői mellett oroszlánalakok fejezték ki az erőt és a szimbólumot, amelyet Isten gyermekei, az általa kiválasztott és felkent király képvisel ebben a világban. Az oroszlán az erő és a hatalom szimbóluma, amely nemcsak Salamon nagyságát hivatott szimbolizálni, hanem előre mutat Júda oroszlánjára, Jézus Krisztusra. Ő az oroszlán, Aki győzött ott, ahol az ember kudarcra van ítélve. Győzött a bűn és a halál, a gonosz minden erői felett. Márk evangéliumának is az oroszlán a szimbóluma, amellyel rámutat arra, hogy Jézusban érkezett világunkba az igazi erő és hatalom. Olyan erőt és hatalmat képvisel Jézus, amely nem rombol, nem leigáz, hanem épít, gyógyít és felszabadít. Erre az erőre és hatalomra van nekünk is szükségünk, mert nélküle csak rombolni és pusztítani, sebeket okozni vagyunk képesek. Az Ő ereje azonban minden sebet begyógyít és képessé tesz az önmagunk feletti győzelemre is.

A trónhoz vezető hat lépcső hatos számának is van üzenete. Azt mondja számomra, hogy a hatos számmal Salamon megvallja, látja hol a helye és minden hatalma és gazdagsága mellett is tisztában van azzal, hogy ő is halandó, ő is csak ember. A hat az ember száma, Istené a hét, tehát a hat lépcső kifejezi Salamon alázatát és rámutat arra, hogy a hat eggyel kevesebb, mint a hét. Tehát ő soha nem érhet fel Isten szintjére. Jó ezt nekünk is látni és alázatos szívvel elfogadni, mindig ember maradok, mindig kevesebb leszek Istennél, Hozzá én nem nőhetek fel. Megismerni is csak akkor tudom, ha Ő jön el hozzám, ha leereszkedik az én szintemre. Ezt tette meg Jézusban, általa emberi formában, emberi nyelven közelít és szólít meg bennünket. Ezért azután képesek lehetünk meghallani Urunkat. Jézust úgy mutatja be a Szentírás, mint Emberfia, mert Ő több mint ember, Ő Isten Fia is.

Az Úr Jézus is megemlíti Salamon gazdagságát, de rámutat, hogy Isten gyermekeinek nagyobb gazdagsága és biztonsága van, mint amit Salamon tudott népének nyújtani. „Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk? Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is? Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mezei liliomokat, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti az Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek? Ne aggódjatok tehát” (Máté 6,25-31 Azt üzeni Urunk ezáltal, hogy ne Salamon, a világ gazdagsága és ragyogása vonja magához a tekintetünket, hanem a természet világa, annak gazdagsága, és a madarak mennyei Atyjuk iránti bizalma. Atyánk nagyon gazdag, kimondhatatlanul gazdag, és aki az Ő fennhatósága alá, az Ő országába tartozik, nem kell aggódnia, se félnie, mert az Atyának gondja van rá. Csak bízzuk magunkat teljes szívvel az Atya kezére.

Bármilyen nagy is volt Salamon országának gazdagsága mindez eltörpül Isten országa gazdagsága mellett.

Pál apostol folytatja a köszöntéseket, szinte nem is tud a végére érni, mennyi testvért ismer pedig nem is járt még Rómában (Róma 16,11-20). Tudunk-e mi testvéreket felsorolni és kiemelni Isten előtti értéküket. Mindig Pál apostol és az ő munkássága van a szemeink előtt és most kiderül, hogy mennyi áldott eszköze volt az Úrnak rajta kívül is. Ezek m ind Pál árnyékában húzódtak meg, tudtak másodikak lenni, és csendben végezni feladataikat. Mert bár árnyékban voltak, mégis fontos láncszemet képviseltek Isten országában.  Talán úgy érezzük, mi is árnyékban vagyunk, kevesebb fény hull ránk, nem kapunk elég elismerést, mert valaki más jobban látszik, mint mi. Lássuk meg, hogy elrejtve is fontosak vagyunk Urunknak, mert a magunk helyén olyan munkát bízott ránk, amit csak mi végezhetünk el. Ezt látva vessük el magunktól a keserűség tövisét, és hálát adva szolgáljuk tovább Urunkat.

A szent csók a Krisztusban való összetartozást, a megbocsátást és az egymás elfogadását fejezi ki. Krisztusban válunk képessé megbocsátani a vétkeket és elfogadni egymást.

Pál azt kéri imádságában, hogy a római gyülekezet tagjai jussanak el a hitnek arra a fokára, amelyben képesek a jóra és képtelenné válnak a rosszra. Természettől fogva inkább a rosszra vagyunk hajlamosak, és nem a jóra, a jót Krisztus munkálja ki a szívünkben. Krisztusban növekedve nyerhetjük el azt a bölcsességet, amelyik a jót, az Isten akarata szerintit képes választani.

Áldjad, én lelkem, a dicsőség

1. Áldjad, én lelkem, a dicsőség erős királyát! Őnéki menynyei karokkal együtt zengj hálát! Zúgó harang, Ének és orgonahang, Mind az ő szent nevét áldják!

2. Áldjad Őt, mert az Úr mindent oly szépen intézett! :/: Sasszárnyon hordozott, vezérelt, bajodban védett. Nagy irgalmát Naponként tölti ki rád: Áldását mindenben érzed.

3. Áldjad Őt, mert csodaképpen megalkotott téged, :/: Elkísér utadon, tőle van testi épséged. Sok baj között Erőd volt és örömöd: Szárnyával takarva védett.

4. Áldjad Őt, mert az Úr megáldja minden munkádat, :/: Hűsége, mint az ég harmatja, bőven rád árad. Lásd: mit tehet Jóságos Lelke veled, És hited tőle mit várhat.

5.      Áldjad az Úr nevét, Őt áldja minden énbennem! :/: Őt áldjad, lelkem, és Róla tégy hitvallást, nyelvem! El ne feledd: Napfényed Ő teneked! Őt áldjad örökké! Ámen.

Isten áldásával.

Másokat elindító élet

A

zt olvassuk Igénkben (1Kir 10,1-13), hogy Sába királynője hallotta hírét Salamonnak, kíváncsi lett rá és eljött Izráelbe, hogy találkozzon vele. Tehát Salamon életének, munkásságának híre ment kora világában, pedig akkor nem volt olyan szinten a média, mint ma. Híre annak megy, aki csinál valamit. Salamon rendkívüli dolgokat vitt végbe. Hatalmas épületkomplexumokat alkotott a templom és a királyi palota objektumaiban.  Rendkívüli volt, mert egy kis ország királyaként, kevés emberi és természeti lehetőségek birtokában vitte ezeket végbe. Így azután felfigyeltek rá. Fontos látni, hogy a hírek nem pusztán Salamonról szóltak, hanem Úr nevéről is. Vagyis ezek a hírek bizonyságtételként mentek tovább, aki látta mi folyik Salamon országában, felismerte, hogy mindezen nagyszerű dolgok mögött Isten áll, az élő Úr, Aki valóság. Ez a lényeg, Isten valóság, akinek van szava hozzánk, Akivel számolni kell, Aki kiválaszt magának és feladattal bíz meg, és értelmessé teszi életünket.

Sába királynőjét a meghallott hír mozgósítja, komolyan veszi a bizonyságtételeket és elindul megnézni, hogy úgy vannak-e a dolgok. Mi is hallunk bizonyságtételeket, de elindítanak-e, komolyan vesszük-e amikor valaki elmondja, mit tett Isten az életében és elindulunk-e Úr felé?  De azt a kérdést is fel kell tenni, hogy mi, akik keresztyének vagyunk életünk által elindítunk-e másokat a Király, Jézus felé? Az életem akkor indít másokat, ha előbb én is elindultam, ha már én magam is felkerestem Jézust. Úgy, mint a vérfolyásos asszony aki, amikor hallott Jézusról elindult Hozzá, azzal a hittel, hogy elég, ha csak a ruhája szegélyét megérintem, és akkor meggyógyulok.

Sába királynője megpróbálja Salamont, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy azért kérdez, mert meg akarja ismerni bölcsességét. Ez pozitív hozzáállás, azért jövök, hogy megbizonyosodjam az Úr hatalmáról. Személyen is meg akarok győződni mindarról, amit felőle hallottam. Az Úr Jézushoz jöhetek kérdéseimmel is, sőt láttuk Márk evangéliumából, hogy még a rosszindulatból kérdezőknek is felelt. Őket sem hagyta válasz nélkül.

Salamon nem félt a királynő kérdéseitől, nem tartotta azokat támadásnak vagy rosszindulatnak, hanem szívesen és jóindulattal válaszolt rájuk.

Mi nem szeretjük a kérdéseket, félünk tőlük, miért?  Mert nem igazán ismerjük az Igét, Isten országát. Meg kel tanulnunk kérdésekre válaszolni, a keresők előtt feltárni Isten országa titkait, megkeresni az élet kérdéseire az Ige feleletét. Mert Istennek van felelete kérdéseinkre, életünkre.

 Be kell mutatnunk Isten országát, jól kell bemutatnunk. Sába királynőjének elállt a lélegzete, amikor megismerte Salamon országának a rendjét. Salamon úgy mutatta be az országot, hogy a látogatók Isten hatalmával szembesültek. Mi is az Ő országát képviseljük, de vajon látják-e általunk a sok gazdagságot. Amikor valaki személyesen találkozik Jézussal azt éli át, amit ez a királynő, felét sem mondták el nekem.

Pál még nem járt Rómában, egyelőre nem tudja mikor fog az utazási terve megvalósulni, de vannak más testvérek, akik abba a gyülekezetbe készülnek (Róma 16,1-10). Az apostol levele végén felkészíti a római gyülekezet tagjait ezeknek a testvéreknek, szolgálattevőknek a fogadására. Ő ezek közül többeket személyesen ismer, így azután meleg szavakkal ajánlja őket, kiemeli pozitívumaikat. Mindegyik személyről tud pozitívet, megbecsülni valót írni. Egyetlen rossz szó és rossz tulajdonság nem hangzik el, pedig biztos azoknak is voltak hibái. Pál azonban Jézus Krisztus szemével látja őket. Bizony szégyenkeznünk kell az apostol mellet, mert mi sokkal hamarabb tudunk rosszat mondani, mint jót, még azokról is akik együtt élnek, szolgálnak velünk. Mintha a rossz meglátására lennénk beállítva. Szükségünk van szemeinknek Jézus általi megtisztítására, hogy a jót az előrevivőt vegyük észre, és tegyük szóvá.

Mindenkit Krisztuson keresztül lát, mert ezeknek az élete el van rejtve a Krisztusban. Rossz hasonlat, de talán így látja majd az ítéletkor is az Atya a mindenkori tanítványok életét. Mindaz, ami a bűnből való eltakartatik Jézus vére és lénye által, és nem lesz más látható csak a Fiú élete, a tőle kapott új természet.

Lelkem drága Jézusa, Hozzád hajt a félelem

1. Lelkem drága Jézusa, Hozzád hajt a félelem, Míg üvölt a habtusa, S nő a vész a tengeren, Rejts el, rejts el, itt ne hagyj, Míg eláll a fergeteg; Biztonságos révet adj, S majd fogadd el lelkemet.
2. Nincs nekem más enyhelyem, Szívem Téged hív s keres, Ó, maradj itt, Mesterem, Őrizz, adj erőt, szeress! Véled állom a vihart, Hit s erő Te vagy, Te Szent, Szárnyad árnyával takard Fejemet, a védtelent.
3. Csak Te kellesz, én Uram, Benned mindent meglelek; Támogasd, ki elzuhan, Gyógyítsd meg, ki vak s beteg. Szent szavadra hallgatok, Tévedés az én bajom, Én hamisság s bűn vagyok, Te igazság s irgalom.
4. Kegyelem vagy, égi jó, Mely minden bűnt eltörül, Hagyd, hogy gyógyító folyó Tisztogasson meg belül. Élet-kút vagy, lüktetés, Vízmerítni drága hely, Ó, buzogj fel bennem és Öröklét felé emelj.

Isten áldásával.

Megerősödés

S

zépen fejlődött Isten országa és egyre jobban kiépült Salamon uralkodása alatt. Ezt az épülést segítette az országban uralkodó békesség. Ebben az időszakban Izráel ellenségei nyugalomban voltak. Vannak nyugodtabb időszakok, amikor az ellenség nem támad nyíltan, de ez nem jelenti azt, hogy teljes nyugalomba vonult. Salamon ezt a nyugodtabb időszakot jól használja fel. Nem saját kényelmének, szórakozásának a biztosítása az elsődleges szempont számára, hanem Isten országának az építése. Mi is kapunk nyugodtabb időket, vajon jól használjuk-e ki azokat Isten országa építésére, lelkek mentésére? Mert azért kapjuk a békét a fejlett eszközöket, a modern életlehetőséget, hogy ezeket is az emberhalászat, a lelkigondozás, az örök élet szolgálatába állítsuk. De vajon így teszünk-e? Pál apostol is kihasználta az evangélium terjesztése érdekében a római úthálózatot, a birodalom kínálta lehetőségeket. Előny volt az apostol számára, hogy az egész birodalomban beszélték a görög nyelvet, így nem volt szükség a helyi nyelvek ismeretére. Korunk lehetőségeit nekünk is ki kell használni arra, hogy Istenhez vezessünk embereket. Mert bizony a sátán a mai kor minden lehetőségét megragadja, hogy istentelenséget, hitetlenséget árasszon az emberek felé és így megmételyezze gondolkodásukat.

Izráel életében is azt látjuk, békeidő van, de azért az ellenség kezd mozgolódni. Még nem Izráelt támadja nyíltan, hanem néhány határszéli várost, ahol a nem zsidó lakosságot pusztítja el. Mindez arra készteti Salamont, hogy a határszélt is komolyabban megerősítse, mert a raktárvárosok egyben a harci kocsik és lovasok városai is voltak. Mondhatnánk azt is, hogy határőrvárosokat hozott létre, amelyek feladata lesz majd a jövőben megakadályozni, felfogni az ellenség támadásait.

Nekünk is meg kell erősíteni az Úrral való kapcsolatunkat, mert a nyugodtabb élet nem jelenti azt, hogy az ellenség lemondott rólunk. A védelem megerősítése a Biblia egyre mélyebb megismerése és az Úrral való élő kapcsolat kiépítése által mehet végbe. A sátán soha nem nyugszik, mert Isten népe szálka a szemében, annak örömét békességét, növekedését nem bírja elviselni, ezért előbb-utóbb támadásba lendül.

Az építkezések során többször előjönnek a kényszermunkások, azok a nem zsidó emberek alkották ezt a csoportot, akik még a honfoglalás idején az őslakosok közül visszamaradtak. Nem űzték el Józsué idején őket és mindig problémát jelentettek, Salamon úgy gondolta a kényszermunka rendelettel megoldhatja ezt a problémát, azonban elnyomással, kényszerrel hosszútávon nem lehet elrendezni a dolgokat. Ami el van nyomva, a mélybe van kényszerítve egy idő múlva felbukkan a mélyből és még nagyobb erővel lendül majd pusztító támadásba. Aki elnyomja pogányságát, óemberét, az egy idő múlva még erősebben tapasztalja romboló erejét. Izráelnek is meg kellett Salamon kora után tapasztalni az elnyomott pogányok szakító erejét.

Elnyomás helyett a Krisztus világosságába való vezetés a feladatunk. Jézus Krisztus képes legyőzni a bennünk levő sötét erőket. Végleges megoldást csakis Ő tud kínálni számunkra. A problémák elrejtése soha nem megoldás, mert a rejtettségben olyan erőre tesznek szert, amikkel azután már nem bírunk és teljesen szétrombolják családunkat, minden kapcsolatunkat végül személyiségünket. Ezért minden kérdést őszintén és nevén nevezve vigyünk az Úr elé. Ez érvényes a házassági, gyereknevelési, munkahelyi és minden a másik emberrel való kapcsolatunkban megnyilvánuló problémára. Jó időben Jézushoz vezetni, úgy ahogyan András is odavezette testvérét Simon Pétert.

Milyen csodálatos, hogy Pál még nem járt Rómában, ám az ottani gyülekezetet mégis üdítő közösségnek nevezi. Hiszi, ha eljut hozzájuk, felüdülést jelentenek majd a számára, és így feltöltekezve indulhat tovább a mai Spanyolország területére. Milyen jó is lenne, ha a hívők mai közösségeiről is ezt lehetne elmondani, hogy üdítő közösségek.

Előbb azonban Jeruzsálembe készül, hogy Macedónia és akhája adományát átadja az ottani szegény testvérek támogatására (Róma 15,25-33). Felismerték ezek a tanítványok, hogy a zsidó keresztyének felé hálával tartoznak az evangéliumért. Mivel másképp nem tudják hálájukat kifejezni, anyagi javaikból küldenek számukra. Ez azt mutatja, hogy mi is hálával tartozunk Isten ószövetségi népe felé azért, hogy mi is keresztyének lehetünk, hogy az evangélium átformálhatta életünket. Ezt a hálát ma az értük való imádságban tudjuk legjobban kifejezni, hogy ismerjék fel, Jézus a Messiás, Akit ma is várnak. A békét, Isten országát Ő hozta el számunkra. De felelősek vagyunk más régiókban élő hívő testvéreinkért is. Azokért, akiket a mohamedán világban elnyomnak és üldöznek Jézus Krisztusba vetett hitükért. Mert ma is vannak a világban keresztyén üldözések,  akkor is ha jelenleg ezek minket elkerülnek. De ne feledkezzünk meg szenvedő, mártír testvéreinkről.

Ami még figyelemre méltó mai igénkből, hogy Pál Krisztus áldásának teljességével fog Rómába érkezni. Nemcsak valamit visz Krisztus áldásából, hanem a teljességet kínálja számukra. De nem is anyagi javakat, a legfrissebb híreket kívánja megosztani velük, hanem Isten áldását. Mit viszünk mi magunkkal, és mi árad rajtunk keresztül, amikor máshol felbukkanunk? Vigyük, és árasszuk magunkból a békesség Istenének jelenlétét.

A keresztfához megyek

A keresztfához megyek, mert máshol nem lelhetek Nyugodalmat lelkemnek. Ott könnyárban leborulok, Bűnterhemtől szabadulok, Hol a bűntelen szenved.

2. Isten ama Báránya Hogy' jut a keresztfára? Mért foly alá szent vére? Értem tette ezt Jézusom, Fájó szívvel hiszem, tudom, Lelkem örök üdvére.

3. Én voltam az elveszett, Aki halált érdemelt, Kire gyászos éj szakadt. Isten Fia, a jó pásztor Megváltott a bűn átkától: Üdvöm, napom feltámadt.

4. Csodás égi szeretet! Szívem mindent elfeled, Ami engem földre von. Csak rád nézek, én Megváltóm, Szereteted sírig áldom, Győzedelmes Krisztusom.

4.      Tied vagyok, Jézusom, Megyek keresztutadon, Nyugtot, békét így lelek. A szeretet hozzád kapcsol, Boldog, aki híven harcol - Veled mindig győzhetek!

Isten áldásával.

Beszélgetés

A

mikor leteltek az építkezés napjai Isten ismét megjelent Salamonnak (1Kir 9,1-14).  Ezzel tudatosítja benne az Úr, hogy Ő más, mint a bálványok. Ő valóban létezik, és van szava, van elvárása még Salamon felé is. Megtudjuk azt is, hogy Isten imádságot meghallgató, nem a levegőbe beszél, aki imádkozik és nem is önmagához, hanem az élő, szent és valóságos Úrhoz, Aki Atyánkká lett Jézus Krisztus által. Tehát amikor imádkozom, Édesatyámmal beszélgetek, Aki mindig vár és kész meghallgatni, mert Ő tud hallgatni is, de kész válaszolni is. Mindenről hajlandó velünk beszélni, de nem ad nekünk mindenben igazat. Van elvárása velünk szemben, van akarata, törvénye, amelynek betartását elvárja.

Az Úr megígéri, hogy jelen lesz a templomban mindenkor, ott lesz a szeme és a szíve, vagyis valóságosan jelen lesz, így azután amikor egy gyermeke megjelenik az épületben, az Úr előtt jelenik, és átélheti az Ő szeretetét. Ha nincs jelen az Úr a templomban, akkor az semmiben sem különbözik más épületektől. Ugyanígy van ma is, egy épületet, egy közösséget az Úr jelenléte különböztet meg más épülettől, vagy közösségtől. A különbséget nem az emberek, hanem az Úr jelenti. Az Ő mássága, és az övéiből sugárzó lénye, jelenléte. Amikor valaki belép, Isten gyermekeinek közösségébe, megérzi a Lélek jelenlétet és betölti egy semmi máshoz nem hasonlítható atmoszféra. Ebben a közegben tapasztaljuk meg, hogy ami eddig hiányzott a szívünkből azt most megkaptuk. Ezt élték át az első keresztyének közelében is az emberek, vonzották magukhoz és így Jézushoz a környezetüket.

Salamon számára is hangsúlyozza az Úr, hogy jelenlétét, áldásait, ígéretének beteljesedését csak akkor fogja megtapasztalni, ha tiszta szívvel és őszintén megteszi, amit Isten mond neki. Miért hangsúlyozza ezeket a Mindenható? Azért, mert istenek mindig voltak, ma is vannak, és mindig lesznek is, de a tanítványoknak nem kötelező ezeket imádni. El lehet őket utasítani. Sőt nekünk látni kell, hogy a világ istenei tulajdonképpen az ember saját vágyainak a kivetítése. Tehát a bálványokban önmagát imádja az emberiség. Aki személyesen ismeri Megváltóját az ellen tud állni a szokások és a divatok csábításának. Aki az Úrnak igent mondott, de hűtlenné válik, az következményekkel jár, amit viselni kell. Izráel a későbbiekben többször is megtapasztalja majd az Úr iránti hűtlenség következményeit.

Pál utal rá, hogy Istentől kapta a kegyelmet a pogányok közti munkára (Róma 15-14-24). Tehát nem magán expedíciót, hanem megbízás általi missziót végez. Megbízója az Úr, ő pedig igyekszik maradéktalanul eleget tenni megbízója akaratának. Az igazán áldott szolgálat mindig az Úr megbízása által megy végbe. Aki Neki szolgál, az soha nem magát dicsőíti, hanem mindig az Urat. Tisztában van vele, hogy, amit elvégzett azt nem a saját képességei alapján, a maga erejéből végezte, sőt nem is ő vitte végbe, hanem Krisztus tette általa.

Megemlítem még, hogy Pál tiszteletben tartotta mások munkáját, nem az ő révük akart előre jutni, hanem számára az a becsületes, ha oda viszi az evangéliumot, ahol még nem ismerik az Urat.  Számunkra is fontos feladat azokkal is megismertetni a Krisztust, akiknek még nem hirdették. Bár mi inkább ott szeretünk bizonyságot tenni, ahol mások kitaposták már előttünk az utat, mert ott nincs ellenkezés, ellenséges indulat és mi a békesség emberei vagyunk. Őrizzen meg Urunk minket ettől a hamis békességtől, mert aki nem ismeri az Urat elveszett, nekünk pedig kötelességünk megismertetni a menekülés útját.

Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem

1. Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem, A Golgotán: Halld könyörgésemet, És vedd el vétkemet; Mostantól hadd legyek Tied csupán.

2. Szívemet töltse be Kegyelmed ereje Buzgósággal! Meghaltál érettem; Add: szívem s életem Teérted éghessen Forró lánggal!

3. Ha elfog utamon Félelem s fájdalom: Fogd kezemet! Derítsd fel éjemet, Szárítsd fel könnyemet: Tévelygésben ne hagyd Én lelkemet!

4.      Éltem ha fogyva fogy, És a halál ahogy Jön már felém: Megváltóm, ments te meg Kétségtől engemet, Nálad hogy üdvömet Meglássam én.

Isten áldásával.

Népek Reménye

M

ost látjuk, hogy Salamon ezt az imádságot a térdein mondta (1Kir 8,54-66). A nagy és bölcs uralkodó nem átall letérdelni, mert tisztában vele, hogy a testtartás is kifejezi azt, ami a szívünkben van. Ő király létére meghajol Ura előtt, neki is van Ura, ő sem független és Ő sem tehet, amit akar, mert számot kell majd adnia Isten előtt. A teokrácia azért több minden társadalmi formánál, mert aki a nép élén áll tudja, hogy annak az Istennek fog majd számot adni, aki minden ember szívét ismeri. Embereket meg lehet téveszteni, de az Urat nem.  A térdre borulás kifejezi, elismerem annak a fölöttem való hatalmát, aki előtt leborulok. Az Úr előtt való térden állás alázatban, a helyünkön tart.

Mennyire tele volt Salamon szíve az Úrral, szinte túlcsordul az öröm, a hála, nem bírja abbahagyni az Úr dicséretét. Mikor volt utoljára így tele a szívünk Isten dicséretével? Az Úrnak örvendező, a Vele tele levő szív, mindig adni akar Urának. Mit adhatunk mi Neki? Elsősorban magunkat, azt kéri, hogy önmagunkat adjuk vissza Neki, hogy Ő rendelkezhessen az életünk felett. Figyelemreméltó még, hogy az önmagát Istennek adó ember önfeledten képes ünnepelni hét napon keresztül. Ünnepel, mert az Úr az örömének, létének a forrása. Sőt vannak akik még hét napig ottmaradnak, semmi nem lehet fontosabb Isten és az Ő akaratának megismerésén kívül. Ha az Urat meg akarjuk ismerni, arra időt kell szánni, Salamon és népe nem sajnálja az Úrtól az időt.

Az 57. versben azt kéri: „Legyen velünk Istenünk, az ÚR, ahogyan őseinkkel volt. Ne hagyjon el bennünket, és ne vessen el magától!” Salamon látja, hogy kegyelemből Isten népe a zsidó, ezért kéri, ha a nép vétkezik is a jövőben, ha nem lesz méltó Isten jelenlétére, ne vonja meg tőlük kegyelmét, maradjon velük. A ma embere nem attól tart, hogy a Mindenható magára hagyja, hanem ő nem akarja az Úr jelenlétét. Inkább kortársaink kérik az Urat, hogy távozzon életükből, vagy ők költöznek távoli vidékre, csak ne kelljen a közelében lenni. Micsoda kegyelem, ha ennek ellenére az evangélium megérinti szívünket, és már vonz az Atya közelsége, és már vágyunk minél többet Vele lenni.

A Római levél mai részét olvasva (Rm 15,1-13) arra a meglátásra jutunk, hogy néha szükséges a fejezet számoktól és címektől eltekintve, egybefüggően olvasni a Szentírást. Ha így teszünk akkor felfedezzük az összefüggést és összetartozást az előzőfejezet témájával. A mi erősek kifejezéssel azokat illeti az apostol, akik számára nem probléma már sem a zsidó tisztasági (étkezési), se a szombat törvény. Erősek azok, akik Jézusra tekintve kegyelemből élnek és hálás a szívük mindazért, amit Uruktól kapnak.

A krisztusi erő azonban nem a világ ereje, amely legyőzi és megsemmisíti a kisebbet, a gyöngébbet, hanem az alázat ereje, amely a másik érdekében tud lemondani az erő gyakorlásáról. Krisztusban erősnek lenni, azt jelenti, üthetnék, mert erősebb vagyok, de nem teszem.

Lényeges azonban világosan látni, hogy az erősebb nem a maga fizikai képességei által erősebb, nem magunktól tartunk előrébb a másiknál, és nem magunktól leszünk képesek az erőtlenek gyengeségeit hordozni. Nem, mert ha magunktól próbálnánk meg mindezt, kudarcot vallanánk. Amikor Péter és János pünkösd után bizonyságot tesznek a béna meggyógyításával kapcsolatban, így szónak: „Mit néztek úgy ránk, mintha saját erőnkkel vagy kegyességünkkel értük volna el, hogy ő járjon? Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi atyáink Istene megdicsőítette Fiát, Jézust. Az ő nevébe vetett hitért erősítette meg az ő neve ezt az embert, akit itt láttok és ismertek, és a tőle való hit adta vissza neki a teljes egészségét mindnyájatok szeme láttára” (ApCsel 3,12-13, 16). Tehát Jézus neve által képesek erőt képviselni ott, ahol erőtlenség, tehetetlenség uralkodik. Pál is vallotta, hogy a benne élő Krisztus cselekszik általa. Tehát Pál nem arra szólítja fel a keresztyéneket, amire úgysem képesek, nem azt mondja, szedjétek össze minden erőtöket és mutassátok meg, mit tudtok, hanem engedjétek Jézus erejét megnyilvánulni. Hagyjátok, hogy Jézus képessé tegyen titeket arra, amire magatoktól nem volnátok képesek. Ne akadályozzátok, hanem segítsétek Krisztus munkáját.

Amit még kiemelnék, Pál szavaiból, az az Ézsaiási idézet következő részlete: „Benne reménykednek a népek.” Pál megtapasztalta, hogy a válságban és erkölcsi mélységben levő Római Birodalom népei számára Krisztus jelentette a reménységet, a megújulásra, az új és minőségi életre. Mindazok, akik befogadták az evangéliumot megújultak a bűnbocsánat által. Nincs más reménység a ma embere, a ma élő népek számára sem, mint Krisztus. Őt mindenki számára küldte az Atya. Csodálatos lehetőséget kaptunk Őbenne, bárcsak felismernénk és élnénk is vele, sutba hajítva a saját ötleteinket, amelyek már úgyis annyi fájdalmat, könnyet okoztak számunkra az elmúlt ezredévek alatt.  Az apostol azt kéri Isten töltse be őket hitben teljes örömmel, és békességgel, mindez azonban csak akkor lehetséges, ha előtte kiürítjük szívünket, és elménket a világ által kínált megoldásoktól, a bűn tartalmaitól. Az Úr könyörüljön rajtunk, hogy kidobáljunk minden hamis és felesleges tartalmat, hogy bővölködhessünk a reménységben és a szentlélek erejében.

1. Siess, keresztyén, lelki jót hallani, Régi törvényből harcolni tanulni, Az igaz hit mellett mint kell bajt vívni, Krisztusban bízni.

2. Mert nem hiába ezt az ó törvénybe, Próféták írták Biblia könyvébe; Szép tanulság ez most az új törvénybe', Mi eleinkbe'.

3. Jól tudja földön ezt minden keresztyén: Nem csak fegyverrel oltalmaz az Isten. Ezt minden népnek tudására adom: Istenünk vagyon!

4. Fejedelemség vagyon csak Istenben, Minden hatalom vagyon ő kezében; Kiket ő akar, föld kerekségében: Emeli égben.

5. Ne ess kétségbe ő nagy jóvoltában, Az igaz hitben erős légy magadban, Mint Dávid, úgy jársz párviadalodban, Hitvallásodban.

6.      Dávidot Isten hagyá királyságban, Ő ellenségit veté gyalázatban. Dicsérjük Istent nagy hálaadásban, Énekmondásban.

Isten áldásával.

Figyelem

S

alamon imádságából fontos üzenet számunkra, hogy ő a természeti katasztrófában, a szélsőséges időjárásban, Isten figyelmeztetését látja. Úgy tekint ezekre az eseményekre, amelyek által az Úr rá akarja döbbenteni népét bűneire, és arra, hogy rossz úton jár. amennyiben biblikus hitben akarunk járni nekünk is így kell tekinteni a rendkívüli eseményekre, a szélsőséges természeti megnyilvánulásokra. Amint az Ószövetség idején Isten népe gyakran nem hallotta meg a próféták, tehát a hirdetett Ige szavát, úgy van ez a mi korunkban is. Kevesen veszik komolyan az igét, kevesen tartanak bűnbánatot és térnek vissza Isten akaratához. Így azután, mivel Isten szereti az embert és nem akarja, hogy elvesszünk, hangosabban szól. Bárcsak meghallanánk Őt, amikor így szól: „Itt vagyok, itt vagyok! - mondtam a népnek, amely nem hívta segítségül nevemet” (Ézs 65,1).

Tovább könyörög a király népéért (1Kir 8,41-53), fontosnak tartom megjegyezni, hogy itt egy uralkodót látunk alázattal az élő Isten színe előtt, aki késsz közben járni országáért, népéért. Mindez azt fejezi ki, hogy Salamon tudta, szükségük van Isten jelenlétére, segítségére, oltalmában. Nem magukban, a fejlődésben, hanem az Úrban bíztak. Salamon magatartása a mai állami és egyházi vezetők, elöljárók számára is példa lehet, de nemcsak számukra, hanem a szülők és a nagyszülők számára is, szabad is lehet a ránk bízottakat Isten elé vinni, szabad és lehet imádkozni értük, kérni az Úr áldását életükre.

Salamon imádságába belefér, az idegen, a nem zsidó, de Istent kereső ember. Beleférnek-e mások imádságainkba? Ez a király felismerte, hogy nekik az a szerepük, hogy általuk, tehát életük, hitük, tetteik által Isten nevéről halljanak a népek. Amikor pedig a zsidók életét látva elindulnak keresni Istenüket, hallgassa meg őket az Úr, - kéri Salamon. Pünkösd után milyen csodálatosan látjuk mindezt, amikor a szerecsen komornyik felmegy Jeruzsálembe imádkozni, hogy Istentől választ kérjen élete kérdéseire.  A választ nem ott kapja meg, ahol gondolja (a templomban), hanem a Gázába vezető elhagyott úton, Fülöp evangélistán keresztül. Isten felelete a főember minden problémájára, Jézus Krisztus, az érte is szenvedő Bárány. Számunkra is Ő a felelet, Ő Isten utolsó szava.

Kiemelném még a 44. versből, a hadba vonuló népért való imádságot. Salamon rámutat, hogy akkor hallgassa meg Isten a könyörgésüket, ha olyan úton vonulnak, amelyen az Úr küldi őket. Tehát a király jól látja, hogy nem úgy működnek a dolgok, hogy Isten népe bárhova mehet, bármit csinálhat, Isten mindenütt meghallgatja és megoltalmazza. Csak akkor érvényes mindez, ha övéi mindig olyan úton mennek, amit Gazdájuk mutat nekik. Azon az úton (a keskenyen), van imameghallgatás, oltalmazás.

Mennyire reális Salamon és milyen jól ismeri az embert, amikor gondol a vétkezőkre. Tudja, az ember szíve csalárd, nem akar Istenre hallgatni, nem akar az Ő útján járni, és a bűn is erős nagyon, ezért az Úrhoz fordul. Kéri, hogy könyörüljön rajtuk, és ha megtérnek Hozzá, bocsássa meg bűneiket. Már Salamon is tudja, megtérni csakis teljes szívből és teljes lélekből lehet, az Úr csak ezt fogadja el. A megtérés nem elsősegélyhívás, hanem őszinte életváltoztatatás. Ha valaki csak elsősegélyben részesül, azt az ellátója magára hagyja a szükséges ellátás után. Azután pedig mehet a már ellátott sérült a maga útján. A megtérésben pedig pont az történik, hogy innentől kezdve nem magam járok, a magam útján, hanem az Úr vezet szüntelen, mert Rábíztam magam.

A mai újszövetségi Igénk (Róma 14,19-23) szembesít azzal a kérdéssel, hogy vajon mire törekszem, építésre, békességre, azaz összhangra, vagy rombolásra, széthúzásra.  Akiben a Krisztus Lelke van jelen építeni, akar. Meg kell látnunk, amit Pál mond, egymást építeni, tehát nemcsak az egyik, hanem mindkét fél részt vesz benne. Pál ezzel rámutat, hogy ne csak elvárjam, hogy a másik az életével, bizonyságtételével építsen engem, vagyis szolgáljon számomra, tegyen meg mindent, hogy én növekedjem, hanem magam is építsek. Legyek kész én is adni a másiknak, szeretetet, segítséget, igei üzenetet. Gyakran természetesnek vesszük, hogy vannak emberek, akik majd megmagyarázzák számunkra az Igét, ellátnak tanáccsal, amikor nem látunk tisztán. Igénk azonban azt üzeni, minden tanítványnak igyekezni kell keresni és meg találni az üzenetet, és azt tovább adni.

A felismert igei igazságot pedig élnünk is kell. Ami gyakran azt jelenti, hogy a másik növekedése értelmében megtanulok lemondani olyan dolgokról, amik számomra magától értetődőek, vagy amik nekem nem jelentenek problémát. Az evangéliumi hitben élők között a másik, a gyöngébb hitű testvér előnyt élvez. A Lélek szabadságában élni azt is jelenti, hogy tudunk nemet mondani, tudunk lemondani.

Istenre bízom magamat

1. Istenre bízom magamat, Magamban nem bízhatom; Ő formált, tudja dolgomat, Lelkem ezzel biztatom. E világ szép formája Az ő keze munkája. Mit félek? - mondom merészen: Istenem és Atyám lészen. -

2. Öröktől fogva ismerte, Hogy mire lesz szükségem, :/: Éltem határát kimérte, Szükségem s elégségem. Lelkem, hát ne süllyedezz, A hitben ne csüggedezz! Egy kis bajt nem győznél-e meg? Hogy tántorítana ez meg?

3. Tudja Isten kívánságod, Ád is, mert csak ő adhat, :/: De bölcs, Uram, te jóságod, Tudod, sok elmaradhat. Tudom: gondod reám nagy, Mivel édes Atyám vagy; Mint akarod, hát úgy légyen! Másként hinnem volna szégyen.

4. A valóságos igaz jót Az Úr meg nem tagadja; :/: Nagy gazdagság és rakott bolt Nem fő jó, ritkán adja. Ki az Isten tanácsát, Megszívleli mondását, Azt ő Lelkével serkenti, Gondját is megédesíti.

5. E világnak dicsősége Igen hamar elmarad, :/: Kit ma gondok sújtnak, végre Holnap diadalt arat. Csak Atyámban bízhatom, Ő megsegít, jól tudom, Mert az igazaknak Atyja Hű szolgáját el nem hagyja.

Isten áldásával.

Isten jelenlétében

M

inden a helyére került az elmúlt szakaszokban. A szövetség ládáját bevitték a szentélybe, a nép pedig Isten elé állt. Az Úr pedig birtokba vette a templomot, dicsőségével betöltötte. Így azután Isten jelenléte adja meg az épület rangját, és jelentőségét. Ha Isten dicsősége nincs jelen egy épületbe, az elveszíti különleges szerepét, elveszíti jelentőségét. Ebben a világban mindennek Isten jelenléte adja meg igazi értékét. Hasonlóan a sóhoz, amíg megvan az íze addig értékes és fontos, addig betudja tölteni funkcióját, ízt ad az ételnek, amint elveszíti, ízét csak egy ásvány marad. Nem tudja betölteni eredeti funkcióját, már nem ízesít. Isten gyermekei is csak az Úr életükben jelenlévő ereje által válnak sóvá, világossággá. Ha az Úr elhagyja életünket, elveszítjük küldetésünket, magunkban nem tudunk azzá lenni, amivé lennie kellene az Úr népének.

Mindezek után Salamon az Úr oltára elé állt (1Kir 8,22-40) a néppel szemben. Ez a pozíció kifejezi, hogy a király fölött is áll egy még nagyobb Úr, és azt is, hogy neki is szüksége van kegyelemre. Hiszen az oltár az áldozat helye, Salamon látja bűnös voltát és elismeri, hogy Isten kegyelméből él. Az ő bűneit is el kell törölni. A mi oltárunk a golgotai kereszt, bűneinkre ott mutatták be az igazi áldozatot. Minden csendes óra alkalmával ezelőtt az oltár előtt állunk meg lélekbe. Meg is kel alatta állni, mert soha nem felejthetjük el mibe került az új életünk. Szüksége s a kereszt alá állni, mert onnan zúdul alá az új élet fürdője és amint mindennap szükségünk van fürdésre, ugyanúgy az élet vizében is meg kell mártózni, hogy mindaz a bűn, ami egy nap alatt ránk rakódott, letisztuljon szívünkről. Csakis Jézus vére képes megtisztítani, és a rendszeres igeolvasás pedig tisztán tartani az életünket.

Salamon a nép előtt, tehát nyilvánosan dicsőíti az Urat. Nem vonul félre, hanem nyíltan vállalja az Úrnak való alárendeltséget és Isten neve dicsőítését. Ez az imádság felkészülés az élet további szakaszára. A templom jelenti számukra a biztos pontot, ahová minden körülmény közepette mehetnek.

Salamon, apja életében látta a munkálkodó, az ígéreteit megtartó Istent. Ezáltal megnövekedett az Istenben való  bizalma. Tudta, Istenre mindig számíthat, és amit ígér, azt mindig beteljesíti.

Salamon az életükben végbemenő minden eseményt és történést az Istenhez való hűségen keresztül lát. Bármi történik, vereséget szenvednek ellenségeiktől, természeti katasztrófák sújtják országukat, nem másokat vádolnak, nem is a véletlenre fogják, hanem magukba néznek, magukban keresik az okot. Felismerik, hogy a természet működése és az ő engedelmességük, vagy engedetlenségük közt összefüggés van. Vajon mi látjuk-e az összefüggéseket és természetes-e számunkra, hogy szárazság idején az Urat keressük? Magától értetődő-e nehéz esztendők idején a bűnbánat tartása?

Salamon közbenjár népéért, nem vádolja őket, hanem Isten bocsánatáért esedezik, ha majd vétkeznek. Azt kéri, hogy egész életükben féljék az Urat. Erre kell nekünk is figyelni, nem elég a hitben elindulni és egy darabig eljutni, hanem végig járni rajta egész életünkben. Hajlamosak vagyunk a megelégedésre, a megfáradásra, de újra el kell indulni, hogy célba érhessünk.

Isten ismeri a szívünket, egymás elöl, elrejthetünk dolgokat, még a családtagok, a házastársak sem látnak egymás szívébe, de az Úr előtt nyitva. Nincs elrejtve előtte semmi, de vajon mit lát az én szívemben? Mennyire tudom azt komolyan venni, hogy Isten előtt láthatók gondolataim, érzelmeim, ismeri bűneim? Mindez a felismerés alázatra és bűnbánatra indít, kérjük az Urat, hogy bocsássa meg minden bűnünket és tisztítsa szívünket kegyelme által.

A római levélben Pál apostol hangsúlyozza, hogy a hívők élete mindenestől az Úré. Ő van a középpontban, az Övé az életünk, akár itt vagyunk a földön és végezzük dolgaink, akár meghalunk. Mindez azt jelenti, hogy ha Ő tulajdonaként élek, Hozzá tartozom. Mindig velem, és így nincs okom a félelemre, nem kell tartani a kudarctól, mert Vele győzedelmeskedhetem.

A tanítványoknak nem egymás gyöngeségeivel, hanem az Úrral kell foglalkozniuk. Ha Vele foglalkozunk, az Ő akaratára figyelünk, akkor segítő szándékkal leszünk képesek egymás mellé odaállni. Hisz az Úr Jézus is azért jött ebbe a világba, hogy segítsen az eltévedt, a rossz irányba haladó embernek. Ő állítja helyes irányba, a békesség útjára lábainkat, amit magunktól nem találunk meg.

Pál Isten országát állítja a középpontba (Róm 14,13-18) és elmondja, hogy ennek az országnak nem az evés, az ivás a központi gondolata, vagyis a megélhetés, vagy a ceremóniák, a liturgikus szokások, hanem a békesség, az igazság és a Szentlélekben való öröm. Tehát a test ellátásához fűződő szokások nem választhatnak el egymástól. Inkább Isten országára, annak igazságára kell koncentrálni. Hányszor idéztük már Jézus szavait: „keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek” (Mt 6,33), ennek ellenére mégsem az Ő országát keressük, hanem jelentéktelen dolgokkal telik el az életünk.

Lelki próbáimban, Jézus, légy velem

1. Lelki próbáimban, Jézus, légy velem, El ne tántorodjék tőled életem. Félelem ha bánt, vagy nyereség kísért, Tőled elszakadnom ne hagyj semmiért.

2. Ha e világ bája engem hívogat, Nagy csalárdul kínál hitványságokat: Szemem elé állítsd szenvedésidet, Vérrel koronázott, szent keresztedet.

3. Tisztogass bár bajjal olykor engemet: Kegyelmeddel szenteld szenvedésemet; Bár e test erőtlen: te oltárodon Keserű pohárral, hittel áldozom.

4. Ha halálra válik testem egykoron: Ragyogjon fel lelked e hitvány poron; Ama végső harcon rád bízom magam: Örök hajlékodba fogadj be, Uram!

Isten áldásával.

Ébresztő

A

 királyi palotáról szóló építkezés bemutatása után a templom berendezéseit ismerteti meg velünk a szentíró (1Kir 7,23-51). Már az eddigiek során is láttuk milyen hittel és szakértelemmel végezték az építkezést. Most még jobban megcsodálhatjuk azt az odaadást, amivel az Isten templomát építik. Itt nem találunk fércmunkát, nincs kapkodás, rohanás, nem a határidő és nem is a mennyiség, hanem a minőség a fontos. Amikor az Úr számára végezzük, munkánkat nem lehet azt összecsapni, hanem teljes szívvel és lélekkel kell végezni. Hírám példa a számunkra, mindent azzal a precizitással, alázattal és szeretettel végez, hogy tudja, az Úrnak készíti, ezért csak a legjobb munkát adhatja ki a kezéből. 

Megszégyenítő ez a gondos, szeretetteljes munkavégzés. Mi, amikor az Úr számára, a gyülekezet számára végzünk munkát, hányszor sietünk hamar elvégezni, ott akarunk, időt, pénzt és fáradtságot megspórolni. Micsoda rossz szemlélet az, amelyik azt mondja, Istennek, az Egyháznak jó a felesleg, a selejt, az Ő dolgai ráérnek, majd amikor megleszek a sajátommal. Itt nem találkozunk ezzel a gondolattal, inkább azt látjuk Istennek mindenből a legszebbet, a legjobbat adják. Az Úr is a legjobbat, a legtöbbet adta, amikor saját Fiát küldte el a világunkba.

Találunk a templomban különféle szimbolikus jelentésű edényeket és tárgyakat. A réztenger szimbolizálja a világmindenséget, a bika pedig az erőt jelképezi. A tizenkét tartó bika Izráel tizenkét törzsét képviseli. Vagyis Isten ereje hordozza a világmindenséget, ezért jó kezekben van a világ és benne az ember élete. A tizenkettes szám arra mutat, hogy az Úr egész Izráelt hordozza, minden törzs a kezében van és a színe előtt áll, amikor megjelennek a templomban. Azt is üzeni ez a képsor a számunkra, hogy életünket és minden gondunkat, jelenünket és jövőnket helyezzük az Úrra. Amikor kimegyünk a templomból, az Úr jelenlétéből, mi úgy menjünk, hogy amit hoztunk, az minden maradjon ott. Úgy menjünk tovább, hogy az életünk Isten erős kezében van elrejtve, ezért mentesek vagyunk a félelemtől és az aggodalomtól.

A mosdómedencék arra szolgáltak, hogy a papok meg tudják mosni kezeiket a különféle feladatok elvégzése közben. Ügyeltek arra mindig tiszták legyenek. Ez rámutat arra, hogy a tanítványnak is szüksége van naponkénti mosakodásra, amit az igeolvasás és imádkozás által végezhetünk el. Az orvosnak is be kell mosakodnia a műtét előtt nehogy valamilyen baktériumot, a betegre vigyen. Nekünk is ilyen bemosakodásra van szükségünk, hogy ne a magunk káros lelkitartalmait, hanem az evangélium megtisztító, gyógyító erőit árasszuk tovább.

Pál apostol nagyon erőteljesen szólít fel a korábban hallottak cselekvésére (Rm 13,11-14). Számára a Krisztuskövetés soha nem vallás és elmélet, hanem mindig gyakorlat volt. Ő átélte, hogy az Úr megbízta őt, és neki a megbízatást teljesítenie kellett. Azért élt, hogy végrehajtsa mindazt, amit mondott neki az Úr. Ezért hangsúlyozza: „De mindezt valóban tegyétek is.” Megszoktuk már mi is, hogy egymásután hallgatjuk, olvassuk az igei üzeneteket, jó rajtuk elgondolkodni, de a megvalósításban gyakran elmaradunk. Nekünk is komolyan kell venni, hogy az Igét nem múzeumi tárgyként kell kezelni, őrizgetni és mutogatni, hanem Isten országának építőanyagaként használni. Az Igét komolyan kell venni és cselekedni, hiszen azért adta az Úr.

Itt van az idő, az ébredés ideje, ne halogassuk, hanem vegyük komolyan az Úr szavát. Ne legyen most számunkra semmi sem fontosabb, annál, amit az Úr most mond nekünk. Azért ne halogassuk az ébredést, mert közelebb van hozzánk az üdvösség, minden nappal közelebb vagyunk az Úrral való találkozáshoz. Nem mindegy milyen öltözetben állunk elé, még a régi ruháink vannak rajtunk, vagy azokat levetve, felöltöttük az üdvösség fehér ruháját. Vagy ahogyan a példázatban olvassuk, a menyegzői ruhát vettük magunkra. Saját öltözetünkben nem állhatunk az Úr elé, nincs semmi érdemünk, amire építhetnénk. Az új ruhát azonban kegyelemből kapjuk.

Vegyük olyan komolyan az Igét amint azt Augusztinusz egyházatya is tette, amikor megragadta őt Isten kegyelme. Így vall erről: „Egyszer csak fiú- vagy leányhangot hallok a szomszéd házból. Énekelt s ezt ismételgette: Tolle, lege! Tolle, lege! Vedd és olvasd! Vedd és olvasd! Visszanyomtam könnyeim áradatát s felugrottam, mert semmi mást, égi parancsot láttam e jelben, hogy nyissam ki a Szentírást s olvassam el a szemembe ötlő legelső fejezetet. Fölkaptam (a Szentírást), kinyitottam s egyetlen hang nélkül olvastam azt, amire tekintetem legelőször esett: Mint nappal illik, tisztességben járjunk: nem dorbézolásban és részegeskedésben, nem szeretkezésben és kicsapongásban, nem viszálykodásban és irigységben, hanem öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust; a testet pedig ne úgy gondozzátok, hogy bűnös kívánságok ébredjenek benne” (Ágoston: Vallomások).

A Bibliát ha felnyitod

1. A Bibliát ha felnyitod,

Mily nagy csodát mutat neked!

Megnyílik benne fenn az ég

S itt lenn a szíved és szemed.

Urunk szava, te égi fény,

Ragyogj a nagyvilágon át,

Míg üdvözül ezernyi nép,

S nap űzi szét az éjszakát!

2. E drága könyv tükör neked,

Megláthatod te szívedet;

Oly szennyes az s oly elveszett,

De Jézus által új lehet!

Urunk szava, te égi fény,

Ragyogj a nagyvilágon át,

Míg üdvözül ezernyi nép,

S nap űzi szét az éjszakát!

3. Az Úr szerelme benne szól,

És zengve zúg Atyánk szava,

Az elveszettnek így mutat

Napfényes utakat haza.

Urunk szava, te égi fény,

Ragyogj a nagyvilágon át,

Míg üdvözül ezernyi nép,

S nap űzi szét az éjszakát!

4. Elmondja a kereszthalál

S feltámadás örömhírét,

Mint vitte végbe Jézusunk,

Mit kezdettől Atyánk ígért.

Urunk szava, te égi fény,

Ragyogj a nagyvilágon át,

Míg üdvözül ezernyi nép,

S nap űzi szét az éjszakát!

5. Új élet magva szent Igénk,

S e pusztán át a manna is,

A lábunknak szövétneke,

Amíg utunk hazánkba visz.

Urunk szava, te égi fény,

Ragyogj a nagyvilágon át,

Míg üdvözül ezernyi nép,

S nap űzi szét az éjszakát!

Isten áldásával.

Hit és szakértelem

H

a a templom impozáns épület volt, akkor a királyi palota egész épület komplexum (Kir  7,1-22). Minden megtalálható benne, amire szükség van. A hatalmas és szép építmény demonstrálja az idegen népek felé Isten hatalmát. Aki figyelemmel kísérte Izráel fejlődését Salamon alatt, annak el kellett ismernie, hogy ezek az eredmények nem Salamontól és az ő kicsiny népétől származik. Ezek az eredmények Istenükről, és az ő elhívatásukról beszél. Isten áldása nyugszik életükön.

A mai tanítványok életében, munkájukon is meg kell látszania az Úrhoz való tartozásnak. Pünkösdöt követően az övéi tele voltak örvendezéssel, bátorsággal, szeretettel, felelősség érzettel. Áradt rajtuk az evangélium, vonzották Jézushoz az embereket, részt vállaltak szükségleteiből, segítették őket szociálisan is. Vajon ma látják-e a körülöttünk élők Isten áldását az életünkben?

Salamon palotája minden méretében felülmúlta a templom méretét, talán túlságosan is magára vonta a figyelmet. Bizony minket is megkísért, hogy szeretünk kiemelkedni, szeretjük, ha a mi érdemeinket emelik ki, és nem az Úrnak adjuk a dicsőséget.

Megláthatjuk, hogy a király számára olyan emberre bízta a rézmunkát, a díszítőelemek kialakítását, akinél a szakértelem mellett a lelki kötődés is meg volt. Az Isten ügyeiben való fáradozásban ma is meg kell jelenni a szakértelemnek és a hitbeli kötődésnek. Nem elég csupán a szakmai ismeret, bár nem is nélkülözhető, de nagyon szükséges a hit, az Úrral való személyes kapcsolat is.

A római levél 13. fejezetének első 13 versét vesszük most szemügyre. Ebben hang-súlyozza Pál a felettes hatalmaknak való engedelmességet. Ezzel kifejti, hogy a tanítványok nem a társadalom ellenségei, ők is betagolódnak abba a környezetbe, amelybe Isten állította őket. Feladataikat és kötelességeiket tisztességgel ellátják. Aki Isten országának a polgára, ennek az országnak rendjét viszi bele a földi társadalomba, engedelmeskedik Isten törvényének, ezáltal egy magas szintű etikát valósít meg. A tanítványok élete mindig pozitív töltésű, mert a Világ Világossága tölti be a szívüket. Így Jézus fénye ragyog át rajtuk és a körülöttük levő sötétséget is megvilágítják.

Azonban fontos megjegyezni, hogy az engedelmesség azonban mindig Isten akaratával megegyező módon történik. Vagyis ha a társadalom Istennel szembe akar fordítani, vagy azt kéri, tagadjam meg Őt, akkor nem vonatkozik rám az államnak való engedelmesség. Ilyen esetben, és amikor a bizonyságtételt akarják megtiltani érvénybe lép az apostolok vallomása: „nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk” (ApCsel 4,20). Majd pedig: „Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek” (ApCsel 5,29).

Hangsúlyozza még az apostol a felebarát iránti szeretet fontosságát. A szeretetről sokat szoktunk beszélni, félre is értjük, mert amit mi gondolunk szeretetnek az gyakran nem az. Tömören a mai Ige alapján azt mondhatjuk, hogy a felebarát szeretete azt jeleneti, hogy mindent megteszek azért, hogy megismerje az Úr Jézust és átélje a kegyelmet. A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak, írja Pál. Vajon nem teszünk-e akkor rosszat, amikor nem beszélünk Krisztusról és nem hívjuk fel a figyelmét a megtérés szükségességére? Azzal teszünk jót a felebarátnak, ha bátran elmondjuk az Úr munkáját életünkben és úgy teszünk bizonyságot neki, amint azt András is tette: „mihelyt találkozott testvérével, Simonnal, ezt mondta neki: "Megtaláltuk a Messiást" - (ami azt jelenti: Felkent)” (Jn 1,41).

Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem

1. Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem, Mert nélküled az én erőm oly kevés, De hol te jársz előttem, nincs rettegés.
2. Szent irgalmaddal szívemet födjed bé, :/: Tedd örömben és bánatban csöndessé, Hogy hadd pihenjen lábadnál gyermeked, Ki szemlehunyva téged híven követ.
3. Ha gyarlóságom meg nem is érzené: :/: A vak homályból te mutatsz ég felé; Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem.

Isten áldásával.

Lelki ház

I

zráel életének minden fontos eseménye az egyiptomi szabadulás időpontjához van mérve (1Kir 6,1-10). Ez az új időszámítás a zsidók történetében. Ekkor újítja meg Isten velük, az Ábrahámmal kötött szövetséget és erősíti meg azt a Sinai hegynél a törvényadással. Minden jelentős eseményt a szabadulásra való visszatekintéssel kezdenek. Egy ez biztos pont az életükben. Ilyen biztos pont az újszövetségi tanítványok számára a megtérés, ez egy olyan alap, amire lehet építeni, amihez vissza lehet térni, hisz akkor éljük át az Úr szövetségkötését. Megtapasztalom, hogy az Úr Jézusért Isten elhív, szövetségre lép velem, megbocsátva bűneimet.

Négyszáznyolcvan év telt el a szabadulás óta, mennyi nagyszerű személyiség szolgált az Úrnak ebben az időszakban, és ők nem láthatták meg a templomot. Salamon apja Dávid is szerette volna megépíteni, de nem ő hanem a fia foghatott hozzá az építkezésnek. Négyszáznyolcvan év emberi szemmel hosszú idő, bizonyára voltak, akik úgy látták megálltak a dolgok, nem lesz a templomból, semmi, azonban lássuk meg, hogy Isten időszámítása más. Lehet, hogy múlnak az évtizedek egy ígéret kijelentése és a beteljesedés közt, de nem áll meg az idő, és ami nekünk sok, azaz Úrnak kevés idő. Az Isten országában van folytatólagosság, amit elkezd az egyik szolga, azt folytatja a másik. A stafétabot mindig átkerül egy másik kézbe, amíg célhoz nem ér az Úr ügye.

Számomra fontos, amit a szentíró elmond: Salamon az Úrnak épített templomot. Tehát nem azért, hogy így demonstrálja hatalmát, gazdagságát. A motiváció, hogy az Úrnak épüljön, vagyis, hogy ott Isten legyen a középpontban, ott Vele találkozzanak emberek és éljék át jelenlétét, kegyelmét. A templom azért épül, hogy mindenki felé hirdesse Isten bűnbocsátó irgalmasságát. Hirdeti ez az épület, hogy van egy hely, ahol eltöröltetnek a bűnök, ahol békességet lehet nyerni, ahol az ember találkozhat alkotójával. Mi már tudjuk, hogy a kegyelem a Golgotán bemutatott áldozat által van, azok számára, akik bűnbánattal megállnak egy csöndes helyen és segítségül hívják az Úr nevét.

A templom sok munkával, de belső örömmel épül (1Kir 6,11-38). Bizonyára már építés közben sokak elismerését kivívja, az impozáns építmény. Sokan méltatták Salamont, dicsérték bölcsességét, kegyességét, de nemcsak az embereknek, hanem Istennek is van véleménye erről az eseményről. Rámutat arra, hogy Ő engedelmességet, törvényei, rendelkezései megtartását kéri, Salamontól és tőlünk is. Az épületek kísértése abban rejlik, hogy az engedelmesség helyére kerül. Elbújunk az építmény mögé, és elrejtjük vele az életünket, sokszor bűneinket, engedetlenségünket. Az épületet mindenki látja, sőt legtöbbször az építő halála után is fennáll, és bizony gyakran nem Istennek szerez nevet, nem az Urat dicsőíti, hanem az építtetőnek állít emléket. Nem az Úrról beszélnek, ha látják, hanem arról az emberről, aki építtette.

Lássuk meg azonban, hogy az épületeket nem Isten kéri tőlünk, a templomot sem Ő rendelte, Dávid akarta. Mit kér tőlünk az Úr? Erre meg van a válasz az Igében: „Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az ÚR! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.” (Mik 6,8).

Bizony gyakran ez kimarad, könnyebb építeni, mint Isten akarata szerint élni. Hányszor lehet hallani egy visszaemlékezés során, hogy az illető mit épített, milyen tevékenységet fejtett ki és milyen tisztségeket töltött be, de arról már kevesebbszer esik szó, hogy miként engedelmeskedett az Igének, milyen komolyan vette Isten szavát. A templom, az épület fontos, szükségünk van rá, hitünk megélése közben, de soha ne feledjük, hogy a lelki ház építése ennél is fontosabb. Péter apostol is erre biztat: „ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által” (1Pét 2,5). Ez a fajta építkezés kedves Istennek, és  anyagi ráfordítást sem igényel.

A római levélben Pál apostol egyfajta lelki tükröt állít elénk és azt kéri, tekintsünk bele (Rm 1129-21). Ha megtesszük, megláthatjuk, hol tartunk. Nagyon lényeges ez a felmérés, hisz Pál apostol komolyan veszi, hogy a tanítványság életforma, amelynek meg kell látszódnia bennünk, rajtunk és általunk. Krisztus jelenléte mindig láthatóvá lesz, valahogy úgy, mint amikor a villanyt felkapcsoljuk a szétáradó fény jelzi, hogy áram van a villanykörtében. Jézus jelenléte is így ragyog fel a tanítványok élete és tettei, illetve magatartásuk, szokásaik által.

Az apostol a hangsúlyt az Úrnak való szolgálatra teszi. Hangsúlyozza, hogy a hívő ember egész élete, minden tette szolgálat kell, hogy legyen. Tehát nem csupán akkor szolgálunk, amikor Igét hirdetünk, bizonyságot teszünk, hanem arra szólít fel Pál, hogy minden cselekedetünk váljon szolgálattá. A tanítvány mindenkor tanítvány, tanítványi köntösünket nem lehet letenni nyolc óra elmúltával, vagy a szószékről való lejövetkor, hanem mindenhol és mindenkor úgy kell élnünk, hogy Neki szolgálunk, az Ő szemei előtt vagyunk, Neki tesszük, amit éppen teszünk.

Ezt a mindenkori szolgálatot az őszinte szeretet hatja át. Ez lendít előre. A képmutatás nélküli szeretet azt jelenti, hogy azért szolgálok, mert szeretem Jézust, és nem azért, mert látják az emberek, amit teszek, vagy, mert elvárják ezt a fajta magatartást. A képmutatás nélküli szeretetnek azt kell magával hozni, hogy az a másik emberről mindig úgy beszélünk, mintha ő is jelen volna.

Bizony, ha olvassuk Pál szavait, úgy látjuk, mínuszban vagyunk, vannak nehéz passzusok, vagyis olyanok, amik a számunkra nehezek, mert a szívünk még kemény, mert nem mindenben Urunk a minta számunkra. „Áldjátok azokat, akik üldöznek titeket; áldjátok és ne átkozzátok” (14). Még hangsúlyozza is, ne átkozzátok, bizonyára azért teszi, mert ismeri önmagát is, és tudja, tőlünk nem telik áldás üldözőink számára, ezt csak a bennünk élő Úr tudja kimondani. De Ő áldást akar mondani általunk, még ellenségeink felé is, hiszen a kereszten is imádkozott megfeszítőiért, bocsánatot kérve számukra.

A magunkért való bosszúállást is kiveszi a kezünkből, Jézus tanítványai közt nincs jogosultsága a bosszúnak. Az Úr ezt a maga hatáskörébe vonta, Övé és nem az enyém a bosszúállás. Pedig mennyi finom trükköt ismerünk, amivel bosszút állhatunk, visszafizethetjük sérelmeinket. Tegyük ezeket is az Úr kezébe és inkább tegyük azt, amit Pál által Urunk kér tőlünk: „Sőt, ha éhezik ellenséged, adj ennie, ha szomjazik, adj innia; mert ha ezt teszed, parazsat gyűjtesz a fejére” (20). Itt a parázs nem valami rejtett bosszú, hanem jó tett. Azt jelenti, hogy Pál korában a parazsat őrizték a tűzhelyben, nehogy kialudjon. Ha valaki hosszú időre távol volt otthonról a tűz kialudt, amikor hazaért átment a szomszédba és egy kis edénykébe parazsat kért, amit a fején szállított haza. A parázs adása kötelező volt, azt nem lehetett megtagadni, még a haragostól sem.  Pál azt kéri, hogy így ne tagadjuk meg a megbocsátást és a jótettet, mert az bizonyságtétellé válik.

1. Te csak az Istennek országát keresd, És az Ő nagy igazságát,

Minden egyéb megadatik majd neked. Halleluja, halleluja.

Refr.: Halleluja, halleluja,

Halleluja, halleluja!

2. Kérd bízva, és gondod elűzi neked, Keresd és meg fogod lelni,

Zörgess az ajtón, és megnyílik neked. Halleluja, halleluja.

Refr.

3. Ragyogja be fényed az embereket, Hogy meglássák dicsőségét,

És áldjuk együtt Atyánkat a mennyben, Halleluja, halleluja.

Refr.

4. Istenünk, itt hozzuk néked mindenünk, Itt állunk, várunk rád újra.

Kérünk, hogy hallgasd meg hálaénekünk, Halleluja, halleluja.

Refr.

Isten áldásával.