Dicsérd az Urat!

A

zon gondolkodtam a Zsolt 106,1-18 alapján, hogy mi a különbség a két kifejezés között: „Dicsérjétek az URat! és Adjatok hálát az Úrnak!”  Arra jutottam, hogy hálát általában akkor adunk, ha a másik ad a számunkra valamit. Hálásak vagyunk, ha elintézik ügyeinket, segítenek, amikor segítségre szorulunk. Amikor hálánkat fejezzük ki, megköszönjük, azt amit kaptunk, amit a másik tett értünk.

A dicséret pedig ezt jelenti, hogy a másik külső és belső értékeit sorolom fel. Nem az a fontos ilyenkor, amit a másik tett, hanem az, aki és ami. Amikor a zsoltáros Isten dicséretére szólít fel, akkor azt kéri, hogy önmagáért szeressem, és belső értékeit soroljam fel, azokért dicsérjem. De vajon eltudom-e sorolni az Úr belső értékeit, van-e olyan tulajdonsága, amit dicsérek, aminek örülök? A zsoltáros megtapasztalta kegyelmét és szeretetét, amelyet úgy ismert meg, hogy az határtalan és időtlen. Isten szeretetének nincsenek határai és időtartamhoz sincs kötve. A Golgotán ragyog ez csodálatosan, és cseng a kettő egybe, amikor a halálra ítélt gonosztevő, a halál kapujában is Jézushoz fordulhat. A kegyelem határtalansága a gonosztevő, a halálraítélt képében jelenik meg, míg az időtlenség a földi élet közvetlen lezárása előtt álló emberben válik nyilvánvalóvá. Még ott is még akkor is nyitva van a kegyelem ajtaja. Ez a lator élt a lehetőséggel és belépett a kapun. Vajon te beléptél-e már?

A szentíró, amikor visszatekint népe életére, látja annak bűneit. De amikor megállapítja: vétkeztünk, akkor azt többes szám első személyben teszi. Magát is a bűnösök a vétkezők közéé sorolja. Nem mondja, hogy az őseim vétkéhez nekem semmi közöm, hanem vállalja velük együtt a bukást és kifejezi egyúttal a bűnbocsánat utáni vágyát és igényét.

A zsidók nem értették meg Isten Egyiptom végbevitt tetteit, de én értem-e az üdvtörténet és saját életem eseményeit? Látom-e világosan és igeszerűen mi miért történik? Látom-e a történelmi események mögött a történelem urát, azt, Aki kezében tartja az eseményeket? Ha mindezeket látom, akkor tisztában vagyok vele, hogy nincs véletlen.

Nem értették meg Istent és ebből fakadt a következő dolog, hogy engedetlenek voltak. Ha nem értjük Isten akaratát nem tudunk engedelmeskedni neki. Tehát az az első lépés, hogy keresem és igyekezzem megérteni az Úr akaratát. Mert csak a megértett Igét, a világossá vált parancsot tudjuk megtenni. Ha nem értjük meg mit tesz Isten és mit vár tőlünk csak kapkodunk, toporgunk vagy álfeladatokat végzünk. Gyakran úgy vagyunk, csak tegyünk valamit, üssük agyon az időt. De Isten nem azt akarja, hogy valamit tegyünk, hanem azt tegyük, amit ránk bíz, azonban ennek megismeréséhez gyakran csendben kell várni. Ha nem tudunk, és nem akarunk csendben lenni és várni nem fogjuk megtudni mit akar velünk és általunk az Úr.

A Károli fordítás szerint dacosak voltak Izráel fiai, ami azt jelenti, olyanok voltak, mint a durcás kisgyerek, aki toporzékol, mert nem érti, hogy miért is kell megtenni azt, amit kérnek tőle. A zsidók sem értették miért arra mennek, miért kell két tűz közé kerülniük. Csak dicsérhetjük az Urat, amiért makrancos népét nem hagyta magára, hanem csodálatosan megszabadította őket az egyiptomiak szorongattatásából.

Mennyire hullámzók voltak a zsidók, olyanok vagyunk mi is. Egyszer fent, egyszer lent, de ennek nem kellene így lenni. A csodás szabadulás után, tele vannak pozitív érzelmekkel, szinte a föld felett járnak két centivel. Akkor hittek, olvassuk, akkor, amikor láttak. Bizony nekünk sokszor látnunk kell, pedig Jézus azt mondta Tamásnak: „boldogok, akik nem látnak és hisznek” (János 20,8).

Bizony a nagy érzelmi fellángolást csüggedés követte. Miért? Mert nem Isten szavára, az Igére alapozták hitüket, hanem érzelmeikre és tapasztalataikra. Hitünknek azonban az Úr szavain kell alapulni, mert az a kőszikla, amelyről mindenféle hullám visszaverődik. Azért csüggedtek, mert az Ige nem volt a szívükben a csodás esemény pedig meghomályosult, úgy gondolták a tegnapi csoda mára nem elég, vagy nem érvényes. Mert bizony mi is hamar elfeledjük az Úr tetteit. Viszont ekkor is ott az Ige, amit a kezünkbe vehetünk, és a Szentírás olvasása az emlékezést is segíti.

Amikor elfelejtjük szabadító Urunkat, és csak a problémát látjuk, mindjárt a régi élet után támad sóvárgás bennünk.  A zsidók is az egyiptomi élet után kezdtek sóvárogni. Igaz ott rabszolgasorban éltek, de most megszépült a múlt. Az a gonosz taktikája, hogy ne az ígéretre, hanem a múltra tekintsünk, és aki visszatekint, az sóbálvánnyá változik, az nem alkalmas az Isten országára, mert a mögötte lévő dolgok vonzása alatt áll.  Jó tudnunk, hogy a szívünkre ne hallgassunk, mert csalárdabb az mindennél.

A római levélben (9,6-13) Pál apostol rámutat, arra, hogy nem mindenki Isten gyermeke azok közül, akik Izráeltől származnak, hanem azok, akik ígéret szerint, mondhatnánk, akik hit által születtek. Bizony ez ma is igaz, nem elég beleszületni egy felekezetbe, hanem újjá is kell születni Isten szentlelke által. A felekezetbe születéstől, vagy egy nép közé születéstől még nem válunk automatikusan Isten gyermekeivé. Az Úr Jézus is olyan embereket hívott megtérésre, akik beleszülettek Izráel népébe, tehát egy felekezetbe, vallásosak voltak. De ez önmagában nem elég, hanem be kell fogadnunk életünkbe a Királyt, Jézus Krisztust. 

Kiemelném még a kilencedik verset: „Abban az időben visszajövök, és fia lesz Sárának” Amikor Jézus Krisztus irányítja az életünket, mindig ez érvényesül, ki várom Isten idejét. Abban az időben, amikorra megígérte. De azt is jelenti, hogy Isten mindig időben cselekszik, se nem siet, se nem késik. Ne féljünk várni Rá, akkor sem, ha úgy gondoljuk, emberileg már nem indokolt tovább várni. Lebegjen szemeink előtt Saul király története aki, nem mert tovább Sámuelre várni és bemutatta az áldozatot. Ezzel a tettével elveszítette a királyságát, és eltávozott Tőle az Úr.

1. Szívembe rejtettem beszédedet,

Hogy ne vétkezzem Teellened,

Szavadat megtartó hű Uram, Jézusom,

Áldom a Te neved!

Boldog, ki téged megtalált,

Átadja szívét neked,

Megtisztult élettel, megújult örömmel

Tebenned örvendezhet, Uram!

Szívembe rejtettem...

2. Igédben van az én reménységem,

Utamon fény, szövétnekem.

Te vagy a Megváltó, Úr, Király, Megtartó,

Benned örvendezem!

Szívemben él a Te neved,

Töltsd ki ránk Szentlelkedet,

Életem a tied, vezessen a kezed,

Míg hozzád elérkezem, Uram!

Igédben van...

Isten áldásával.