Ébresztő

A

 királyi palotáról szóló építkezés bemutatása után a templom berendezéseit ismerteti meg velünk a szentíró (1Kir 7,23-51). Már az eddigiek során is láttuk milyen hittel és szakértelemmel végezték az építkezést. Most még jobban megcsodálhatjuk azt az odaadást, amivel az Isten templomát építik. Itt nem találunk fércmunkát, nincs kapkodás, rohanás, nem a határidő és nem is a mennyiség, hanem a minőség a fontos. Amikor az Úr számára végezzük, munkánkat nem lehet azt összecsapni, hanem teljes szívvel és lélekkel kell végezni. Hírám példa a számunkra, mindent azzal a precizitással, alázattal és szeretettel végez, hogy tudja, az Úrnak készíti, ezért csak a legjobb munkát adhatja ki a kezéből. 

Megszégyenítő ez a gondos, szeretetteljes munkavégzés. Mi, amikor az Úr számára, a gyülekezet számára végzünk munkát, hányszor sietünk hamar elvégezni, ott akarunk, időt, pénzt és fáradtságot megspórolni. Micsoda rossz szemlélet az, amelyik azt mondja, Istennek, az Egyháznak jó a felesleg, a selejt, az Ő dolgai ráérnek, majd amikor megleszek a sajátommal. Itt nem találkozunk ezzel a gondolattal, inkább azt látjuk Istennek mindenből a legszebbet, a legjobbat adják. Az Úr is a legjobbat, a legtöbbet adta, amikor saját Fiát küldte el a világunkba.

Találunk a templomban különféle szimbolikus jelentésű edényeket és tárgyakat. A réztenger szimbolizálja a világmindenséget, a bika pedig az erőt jelképezi. A tizenkét tartó bika Izráel tizenkét törzsét képviseli. Vagyis Isten ereje hordozza a világmindenséget, ezért jó kezekben van a világ és benne az ember élete. A tizenkettes szám arra mutat, hogy az Úr egész Izráelt hordozza, minden törzs a kezében van és a színe előtt áll, amikor megjelennek a templomban. Azt is üzeni ez a képsor a számunkra, hogy életünket és minden gondunkat, jelenünket és jövőnket helyezzük az Úrra. Amikor kimegyünk a templomból, az Úr jelenlétéből, mi úgy menjünk, hogy amit hoztunk, az minden maradjon ott. Úgy menjünk tovább, hogy az életünk Isten erős kezében van elrejtve, ezért mentesek vagyunk a félelemtől és az aggodalomtól.

A mosdómedencék arra szolgáltak, hogy a papok meg tudják mosni kezeiket a különféle feladatok elvégzése közben. Ügyeltek arra mindig tiszták legyenek. Ez rámutat arra, hogy a tanítványnak is szüksége van naponkénti mosakodásra, amit az igeolvasás és imádkozás által végezhetünk el. Az orvosnak is be kell mosakodnia a műtét előtt nehogy valamilyen baktériumot, a betegre vigyen. Nekünk is ilyen bemosakodásra van szükségünk, hogy ne a magunk káros lelkitartalmait, hanem az evangélium megtisztító, gyógyító erőit árasszuk tovább.

Pál apostol nagyon erőteljesen szólít fel a korábban hallottak cselekvésére (Rm 13,11-14). Számára a Krisztuskövetés soha nem vallás és elmélet, hanem mindig gyakorlat volt. Ő átélte, hogy az Úr megbízta őt, és neki a megbízatást teljesítenie kellett. Azért élt, hogy végrehajtsa mindazt, amit mondott neki az Úr. Ezért hangsúlyozza: „De mindezt valóban tegyétek is.” Megszoktuk már mi is, hogy egymásután hallgatjuk, olvassuk az igei üzeneteket, jó rajtuk elgondolkodni, de a megvalósításban gyakran elmaradunk. Nekünk is komolyan kell venni, hogy az Igét nem múzeumi tárgyként kell kezelni, őrizgetni és mutogatni, hanem Isten országának építőanyagaként használni. Az Igét komolyan kell venni és cselekedni, hiszen azért adta az Úr.

Itt van az idő, az ébredés ideje, ne halogassuk, hanem vegyük komolyan az Úr szavát. Ne legyen most számunkra semmi sem fontosabb, annál, amit az Úr most mond nekünk. Azért ne halogassuk az ébredést, mert közelebb van hozzánk az üdvösség, minden nappal közelebb vagyunk az Úrral való találkozáshoz. Nem mindegy milyen öltözetben állunk elé, még a régi ruháink vannak rajtunk, vagy azokat levetve, felöltöttük az üdvösség fehér ruháját. Vagy ahogyan a példázatban olvassuk, a menyegzői ruhát vettük magunkra. Saját öltözetünkben nem állhatunk az Úr elé, nincs semmi érdemünk, amire építhetnénk. Az új ruhát azonban kegyelemből kapjuk.

Vegyük olyan komolyan az Igét amint azt Augusztinusz egyházatya is tette, amikor megragadta őt Isten kegyelme. Így vall erről: „Egyszer csak fiú- vagy leányhangot hallok a szomszéd házból. Énekelt s ezt ismételgette: Tolle, lege! Tolle, lege! Vedd és olvasd! Vedd és olvasd! Visszanyomtam könnyeim áradatát s felugrottam, mert semmi mást, égi parancsot láttam e jelben, hogy nyissam ki a Szentírást s olvassam el a szemembe ötlő legelső fejezetet. Fölkaptam (a Szentírást), kinyitottam s egyetlen hang nélkül olvastam azt, amire tekintetem legelőször esett: Mint nappal illik, tisztességben járjunk: nem dorbézolásban és részegeskedésben, nem szeretkezésben és kicsapongásban, nem viszálykodásban és irigységben, hanem öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust; a testet pedig ne úgy gondozzátok, hogy bűnös kívánságok ébredjenek benne” (Ágoston: Vallomások).

A Bibliát ha felnyitod

1. A Bibliát ha felnyitod,

Mily nagy csodát mutat neked!

Megnyílik benne fenn az ég

S itt lenn a szíved és szemed.

Urunk szava, te égi fény,

Ragyogj a nagyvilágon át,

Míg üdvözül ezernyi nép,

S nap űzi szét az éjszakát!

2. E drága könyv tükör neked,

Megláthatod te szívedet;

Oly szennyes az s oly elveszett,

De Jézus által új lehet!

Urunk szava, te égi fény,

Ragyogj a nagyvilágon át,

Míg üdvözül ezernyi nép,

S nap űzi szét az éjszakát!

3. Az Úr szerelme benne szól,

És zengve zúg Atyánk szava,

Az elveszettnek így mutat

Napfényes utakat haza.

Urunk szava, te égi fény,

Ragyogj a nagyvilágon át,

Míg üdvözül ezernyi nép,

S nap űzi szét az éjszakát!

4. Elmondja a kereszthalál

S feltámadás örömhírét,

Mint vitte végbe Jézusunk,

Mit kezdettől Atyánk ígért.

Urunk szava, te égi fény,

Ragyogj a nagyvilágon át,

Míg üdvözül ezernyi nép,

S nap űzi szét az éjszakát!

5. Új élet magva szent Igénk,

S e pusztán át a manna is,

A lábunknak szövétneke,

Amíg utunk hazánkba visz.

Urunk szava, te égi fény,

Ragyogj a nagyvilágon át,

Míg üdvözül ezernyi nép,

S nap űzi szét az éjszakát!

Isten áldásával.