Kitárt karokkal

D

ávid király látja élete végének közeledtét, felismeri, hogy ő sem kivétel és elmegy azon az úton, amelyen minden embernek el kell mennie (1Kir 2,1-9). Istennek ez a drága embere nem csapja be magát, és nem keres hamis reménységet, hanem felkészül a távozásra. Korunk embere viszont nem akar ezzel a ténnyel becsületesen szembenézni, hanem becsapja magát, hamis reményt táplál. A testi életet akarja kinyújtani és ezért felkészületlenül éri a halál, másrészt rendezetlenséget hagy maga után. Dávid utolsó időszaka példa lehet számunkra az eltávozásra való felkészülésre, dolgaink elrendezésére. Nem mindegy mit hagyunk magunk mögött, káoszt, vagy rendet.

Az első üzenet a számunkra, merjük kimondani, én is elmegyek, én sem vagyok kivétel. Dávid nem orvosoknál töltötte az utolsó órákat, hanem családja, utódja, népe felé fordult. Mielőtt elmegy Salamonnak útravalót ad, ez az ő hagyatéka. Vajon mit hagyok én hátra? Zűrzavart, elintézetlen dolgokat, vagyontárgyat, amin majd veszekednek az örökösök, vagy olyan útravalót, amiből élni tudnak, ami által Isten akaratát ismerhetik meg?

A király látja, hogy fiának megbízatása van Istentől. Kapott Tőle ajándékokat és elsősorban ezeknek a megtartására szólítja fel. Úgy nevelte Salamont, hogy ő felismerte megbízatását, meglátta élete értelmét és célját, mindezeket Isten kezéből fogadta el. A mi feladatunk is az, úgy neveljük gyermekeinket, hogy ők is megtalálják Istentől elrendelt helyüket. Ne ők döntsék el, hol akarnak lenni, hanem engedjék, hogy az Úr mutassa meg, hol akarja őket látni. Mert akkor a helyükön lesznek. Nekünk is meg kell kérdezni önmagunktól: a helyemen vagyok-e?

Dávid számára az a fontos, hogy a következő király Isten útján járjon. Ez nem csupán az utód számára elvárás, hanem Dávid is egész életében tusakodott Isten útjának a megismeréséért.  Salamon szívére helyezi Isten Igéjének a fontosságát. Legyen az Úr szava tetteinek iránytűje. Ha az Ige szerint cselekszik, akkor mindenben boldogulni fog, akkor áldás lesz életén, uralkodásán, népén.

A búcsúzó király hangsúlyozza, Isten teljes szívet kér. Ő nem elégszik meg fél szívvel, fél munkaidővel. Egész lényünket igényli. Salamon szívére helyezi, hogy legyen erős, legyen férfi. Lesz olyan, amikor erősnek és határozottnak kell lennie, mint egykor apja volt, amikor Góliát ellen indult harcba. Akkor tud igazi férfi lenni, ha Istenre figyel és az ő útján jár. Bizony ez a tanács sok mai férfi számára fontos üzenet. Aki férfi, az Úrra nézve bátran szembefordul minden akadállyal, és nem hátrál meg előlük.

Vannak olyan dolgok, amelyeket Dávid nem tudott elrendezni ezeket a fiára bízza. Talán furcsálljuk, hogy két esetben is bosszúra biztatja Salamont. Azonban azt látni kell, hogy ők ószövetségi emberek, krisztusi magatartást ne kérjünk rajtuk számot. Salamon által Dávid végleg lezárja a múltat. Mi azt várnánk, hogy ami régen volt azt már elfelejtette, és nem húzgálja elő. Azonban ő még nem ismeri a kereszten történt rendezést, még nem tudja, hogy Jézus a mi igazságunk, így maga szolgáltat igazságot. Legyünk azonban őszinték és valljuk meg, mi hányszor teszünk igazságot, pedig mi már ismerjük az Urat. Számunkra már az Ő bűnmegoldása az érvényes. Mi már tudunk megbocsátani és elfelejteni, de ennek ellenére mégis hányszor kiderül, mi sem felejtünk. Ha most azon kapjuk magunkat, hogy még mindig nem felejtettünk el sérelmeket, rágalmakat, bántásokat, kérjük, Urunkat, tisztítsa meg szívünket, és emlékeinket, hogy csak a jóra, az áldásra emlékezzünk. Hányszor látjuk ezt Pál apostolnál. Nem a bántásra, hanem az áldásra, a kapott jókra emlékezik egy-egy gyülekezettel kapcsolatban.

A Római levél mai részében Pál elmondja, ahhoz, hogy az Úr nevét valaki segítségül hívja, meg kell ismernie az Úr Jézust (Rm 10,14-21). Ehhez pedig az Ige hallására van szükség. Tehát nagyon lényeges, nem az a fontos, hogy valamiben higgyünk, mert hinni kell valamiben. Hanem nagyon is lényeges kiben hiszek. Pál apostol egy másik levelében megvallja: „tudom, kiben hiszek” (2Tim 1,12).  Legyünk ma csendben Igével a kezünkben, és kérdezzük meg magunktól, hogy mi tudjuk-e kiben hiszünk? Ismerjük-e Istent? Úgy ismerjük-e, ahogyan magát kijelenti, vagy csak saját elképzeléseinkre támaszkodik. Az igazi és élő hit, a Biblia alapján jön létre, és állandóan belőle táplálkozik.

Az apostol számára fontos, hogy legyenek elhívott, küldetés tudattal rendelkező igehirdetők. Az Ige hirdetése nélkül nincs igazi hit.  Vajon ki van elküldve? Az evangéliumokat olvasva azt kell látnunk, hogy Jézus Krisztus minden tanítványa küldött. Minden megtért, hívő embert megbíz az Úr az evangélium hirdetésével, valamilyen szinten mindannyiunknak azaz elsődleges feladata, hogy vallást tegyen Uráról. Pál szerint az Úr előtt kedvesek azok, akik hirdetik az evangéliumot, akik az Úr győzelméről beszélnek mások számára. Sok problémával küzd a mai ember, amikre nem találja a megoldást. Isten gyermekei azonban ismerik azt, Aki minden bűn, betegség és emberi probléma fölött Úr. Ismerik azt, Akinek a számára semmi sem lehetetlen, de vajon bizonyságot teszünk-e Róla, és hívogatjuk-e Hozzá embertársainkat?

Ne csüggesszen az sem, ha nem mindenki és nem azonnal hallja meg a hívást, a drága üzenet. Merítsünk erőt Urunktól, aki egész nap kitárta karjait az engedetlen nép felé. Tehát nem fáradt bele, nem adta fel mindjárt, hanem kitartóan várta, mint az Atya is tékozló fiát. Vajon hány éven keresztül várt az Atya, és figyelte a háza felé vezető utat, hátha most bukkan fel a fia? Nem adta fel, és egyszer csak ott volt, és Ő kitárt karokkal futott elé, és boldogan zárta karjaiba, mert az elveszett, megtaláltatott. Hirdessük mi is az Úr szavát ezzel a reménységgel, egyszer Hazatalál a tékozló.

Jézus, nyájas és szelíd

Jézus, nyájas és szelíd,

Láss meg engemet,

Hallgassad meg, hű Megváltóm,

Gyermekedet!

Bűnöm láncát oldja fel

Kegyelmed s a hit,

Törjed össze balga szívem

Bálványait!

Szabadságot adj nekem

És tiszta szívet,

Vonj magadhoz, Jézusom, hogy

Járjak Veled!

Vezess engem utadon,

Magad légy az út,

Melyen lelkem a halálból

Életre jut.

Isten áldásával.