Népek Reménye

M

ost látjuk, hogy Salamon ezt az imádságot a térdein mondta (1Kir 8,54-66). A nagy és bölcs uralkodó nem átall letérdelni, mert tisztában vele, hogy a testtartás is kifejezi azt, ami a szívünkben van. Ő király létére meghajol Ura előtt, neki is van Ura, ő sem független és Ő sem tehet, amit akar, mert számot kell majd adnia Isten előtt. A teokrácia azért több minden társadalmi formánál, mert aki a nép élén áll tudja, hogy annak az Istennek fog majd számot adni, aki minden ember szívét ismeri. Embereket meg lehet téveszteni, de az Urat nem.  A térdre borulás kifejezi, elismerem annak a fölöttem való hatalmát, aki előtt leborulok. Az Úr előtt való térden állás alázatban, a helyünkön tart.

Mennyire tele volt Salamon szíve az Úrral, szinte túlcsordul az öröm, a hála, nem bírja abbahagyni az Úr dicséretét. Mikor volt utoljára így tele a szívünk Isten dicséretével? Az Úrnak örvendező, a Vele tele levő szív, mindig adni akar Urának. Mit adhatunk mi Neki? Elsősorban magunkat, azt kéri, hogy önmagunkat adjuk vissza Neki, hogy Ő rendelkezhessen az életünk felett. Figyelemreméltó még, hogy az önmagát Istennek adó ember önfeledten képes ünnepelni hét napon keresztül. Ünnepel, mert az Úr az örömének, létének a forrása. Sőt vannak akik még hét napig ottmaradnak, semmi nem lehet fontosabb Isten és az Ő akaratának megismerésén kívül. Ha az Urat meg akarjuk ismerni, arra időt kell szánni, Salamon és népe nem sajnálja az Úrtól az időt.

Az 57. versben azt kéri: „Legyen velünk Istenünk, az ÚR, ahogyan őseinkkel volt. Ne hagyjon el bennünket, és ne vessen el magától!” Salamon látja, hogy kegyelemből Isten népe a zsidó, ezért kéri, ha a nép vétkezik is a jövőben, ha nem lesz méltó Isten jelenlétére, ne vonja meg tőlük kegyelmét, maradjon velük. A ma embere nem attól tart, hogy a Mindenható magára hagyja, hanem ő nem akarja az Úr jelenlétét. Inkább kortársaink kérik az Urat, hogy távozzon életükből, vagy ők költöznek távoli vidékre, csak ne kelljen a közelében lenni. Micsoda kegyelem, ha ennek ellenére az evangélium megérinti szívünket, és már vonz az Atya közelsége, és már vágyunk minél többet Vele lenni.

A Római levél mai részét olvasva (Rm 15,1-13) arra a meglátásra jutunk, hogy néha szükséges a fejezet számoktól és címektől eltekintve, egybefüggően olvasni a Szentírást. Ha így teszünk akkor felfedezzük az összefüggést és összetartozást az előzőfejezet témájával. A mi erősek kifejezéssel azokat illeti az apostol, akik számára nem probléma már sem a zsidó tisztasági (étkezési), se a szombat törvény. Erősek azok, akik Jézusra tekintve kegyelemből élnek és hálás a szívük mindazért, amit Uruktól kapnak.

A krisztusi erő azonban nem a világ ereje, amely legyőzi és megsemmisíti a kisebbet, a gyöngébbet, hanem az alázat ereje, amely a másik érdekében tud lemondani az erő gyakorlásáról. Krisztusban erősnek lenni, azt jelenti, üthetnék, mert erősebb vagyok, de nem teszem.

Lényeges azonban világosan látni, hogy az erősebb nem a maga fizikai képességei által erősebb, nem magunktól tartunk előrébb a másiknál, és nem magunktól leszünk képesek az erőtlenek gyengeségeit hordozni. Nem, mert ha magunktól próbálnánk meg mindezt, kudarcot vallanánk. Amikor Péter és János pünkösd után bizonyságot tesznek a béna meggyógyításával kapcsolatban, így szónak: „Mit néztek úgy ránk, mintha saját erőnkkel vagy kegyességünkkel értük volna el, hogy ő járjon? Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi atyáink Istene megdicsőítette Fiát, Jézust. Az ő nevébe vetett hitért erősítette meg az ő neve ezt az embert, akit itt láttok és ismertek, és a tőle való hit adta vissza neki a teljes egészségét mindnyájatok szeme láttára” (ApCsel 3,12-13, 16). Tehát Jézus neve által képesek erőt képviselni ott, ahol erőtlenség, tehetetlenség uralkodik. Pál is vallotta, hogy a benne élő Krisztus cselekszik általa. Tehát Pál nem arra szólítja fel a keresztyéneket, amire úgysem képesek, nem azt mondja, szedjétek össze minden erőtöket és mutassátok meg, mit tudtok, hanem engedjétek Jézus erejét megnyilvánulni. Hagyjátok, hogy Jézus képessé tegyen titeket arra, amire magatoktól nem volnátok képesek. Ne akadályozzátok, hanem segítsétek Krisztus munkáját.

Amit még kiemelnék, Pál szavaiból, az az Ézsaiási idézet következő részlete: „Benne reménykednek a népek.” Pál megtapasztalta, hogy a válságban és erkölcsi mélységben levő Római Birodalom népei számára Krisztus jelentette a reménységet, a megújulásra, az új és minőségi életre. Mindazok, akik befogadták az evangéliumot megújultak a bűnbocsánat által. Nincs más reménység a ma embere, a ma élő népek számára sem, mint Krisztus. Őt mindenki számára küldte az Atya. Csodálatos lehetőséget kaptunk Őbenne, bárcsak felismernénk és élnénk is vele, sutba hajítva a saját ötleteinket, amelyek már úgyis annyi fájdalmat, könnyet okoztak számunkra az elmúlt ezredévek alatt.  Az apostol azt kéri Isten töltse be őket hitben teljes örömmel, és békességgel, mindez azonban csak akkor lehetséges, ha előtte kiürítjük szívünket, és elménket a világ által kínált megoldásoktól, a bűn tartalmaitól. Az Úr könyörüljön rajtunk, hogy kidobáljunk minden hamis és felesleges tartalmat, hogy bővölködhessünk a reménységben és a szentlélek erejében.

1. Siess, keresztyén, lelki jót hallani, Régi törvényből harcolni tanulni, Az igaz hit mellett mint kell bajt vívni, Krisztusban bízni.

2. Mert nem hiába ezt az ó törvénybe, Próféták írták Biblia könyvébe; Szép tanulság ez most az új törvénybe', Mi eleinkbe'.

3. Jól tudja földön ezt minden keresztyén: Nem csak fegyverrel oltalmaz az Isten. Ezt minden népnek tudására adom: Istenünk vagyon!

4. Fejedelemség vagyon csak Istenben, Minden hatalom vagyon ő kezében; Kiket ő akar, föld kerekségében: Emeli égben.

5. Ne ess kétségbe ő nagy jóvoltában, Az igaz hitben erős légy magadban, Mint Dávid, úgy jársz párviadalodban, Hitvallásodban.

6.      Dávidot Isten hagyá királyságban, Ő ellenségit veté gyalázatban. Dicsérjük Istent nagy hálaadásban, Énekmondásban.

Isten áldásával.